Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tudomanytortenet

2014.09.18

elte.prompt.hu/sites/default/files/tananyagok/02_SzegediPeter-Tudomanytortenet/index.htm
(...)https://www.google.rs/url?sa=t&source=web&rct=j&url=http://www.phys.unideb.hu/jegyzetek/v13onov3.pdf&ved=0ahUKEwj31J-rjuHXAhVFDsAKHQczDNkQFggkMAA&usg=AOvVaw2OxBNVPaE7BsUC0WNUFpgB
http://mek.oszk.hu/08500/08582/html/index.htm#14
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 113-31  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 0.52 Uhr GMT+01:59

Bevezetés (Székely László) Ha a tudomány “kezdeteivel”, “gyökereivel”, “első eredményeivel” szeretnénk foglalkozni, mégpedig minden megszorító értelmezés és meghatározás nélkül, igen nehéz helyzetbe kerülünk. Az a veszély fenyeget, hogy egy olyan egységes, az ókortól napjainkig fejlődő tudomány képét alkotjuk meg, mely fejlődése során fokozatosan halmozta föl a tudományos ismereteket, s szorította ki a tévhiteket és babonákat, hogy azután e tévedésektől megtisztított ismeretanyag a tudományos “tudás” ma rendelkezésünkre álló épületében összegződjön. Az egységes tudománynak ez az egymást követő korokon folytonosan átívelő, s az ismeretek összegződésével, “kumulációjával” jellemzett képe, mely sokáig egyformán jelen volt mind a klasszikus tudománytörténetírásban, mind pedig a tudományos népszerűsítő művekben, mára már teljesen elavult. A mai tudományfilozófia és a mai tudománytörténeti ismeretek fényében erősen kétséges, hogy lehet-e a tudomány fogalmára olyan általános definíciót adni, melynek alapján ugyanabban az értelemben beszélhetnénk mondjuk pl. az ókori babilóniai, a görög–római és a mai tudományról. Ha mégis kritikátlanul használnánk e fogalmat a régi kultúrák viszonylatában, ezzel anakronizmust követnénk el: sem a kínaiak, sem a babilóniaiak, sem pedig az ókori görögök vagy rómaiak nem rendelkeztek a mai értelemben vett tudománnyal. Nem arról van szó, hogy nem rendelkeztek a mai “fejlett” tudománnyal, a mai tudományos ismeretekkel, s így “tudományuk” a miénkhez képest “primitív”, “fejletlen” volt, hanem arról, hogy az a kulturális-szellemi mozzanat, amely az újkori európai kultúr- és gondolkodástörténetben “tudomány”-ként határozza meg önmagát, e korábbi kultúrákban nem volt jelen, s ezért azt, ami az akkori korokban ilyen vagy olyan értelemben “tudomány”-ként szerepelt, eleve értelmetlen összehasonlítani, és a “fejlettebb-fejletlenebb” relációjába állítani a mai tudománnyal. Az akkori kultúrában játszott szerepük, funkciójuk és értelmük szerint ezek ugyanúgy fejlettek vagy fejletlenek voltak, mint mai tudományunk, így az anakronizmust már akkor elkövetjük, ha mai tudományos ismereteinkre hivatkozva vagy a mai tudomány normáit követve minősíteni próbáljuk ezeket a régi ismereteket – függetlenül attól, hogy e minősítést konkrétan miképpen tesszük meg.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 380-408  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 1.01 Uhr GMT+01:59

Ami a piramisokat illeti: minden írásos emlék nélkül is nyilvánvaló, hogy több ezer, de inkább több tízezer ember munkájával építették őket. Ennyi ember munkájának az összehangolása pedig igen komoly szervezésbeli tudást és képességeket kívánt meg: harmonikusan és gazdaságosan meg kellett szervezni a munkacsoportok tevékenységének egymással való kapcsolatát, a mozgások, a szállítások ütemét és útját, az építő tömegeknek – melyek a sokáig tanított tévhittel szemben nem rabszolgákból, hanem az építésre berendelt szabad parasztokból tevődtek össze – az élelmezését, elhelyezését stb. Mindez olyan kalkulációkat kívánt meg, melyek megfelelő számfogalmat és bizonyos számítási ismerteket előföltételeztek. A piramisok ezért közvetve nemcsak építőik geometriai, hanem matematikai ismereteiről is tanúskodnak. Hasonlóképpen jelen tanúskodnak e régi építmények az asztronómiai ismeretekről is. A piramisokat és a templomszerű épületeket pl. az észak-déli irány szerint tájolták, s az épületekben bizonyos kitüntetett irányok egyes fényesebb csillagok horizont fölé emelkedésének helyét jelölik ki. A sírokban meglelt múmiák pedig a különböző anyagok konzerváló hatásával kapcsolatos egyiptomi ismeretekről adnak fölvilágosítást. Az eddigiek alapján láttuk tehát, hogy pusztán a tárgyi emlékek is igen informatívak az ókori egyiptomi tudományos ismereteket illetően. Azt is láttuk, hogy ezek nyomán olyan ismeretekre következtethetünk, melyeket az akkori egyiptomi kultúra mindennapjai, tevékenységkörei előföltételeztek. Lehet-e ebből arra következetni, hogy egyszerűen a társadalmi szükségletekből, a társadalom fönnmaradásának, megélhetésének igényeiből, a társadalom gazdasági-anyagi alapjából fejlődött ki, s e tényezők által motiváltan őrződött meg ez a tudás? A válaszunk erre egyértelműen: nem. Igaz, mindazok az ismeretek, melyek a Nílus áradásainak előrejelzéséhez vagy a csatornák építéséhez, a földek fölparcellázásához voltak szükségesek, mindenképpen ilyen anyagi funkciókhoz kapcsolódtak. Ám a piramisok építése vagy a mumifikálás olyan tevékenység, melyet nem követelt meg a társadalom anyagi-gazdasági fönnmaradása. Igaz, az anyagi szükséglet fogalmát vehetjük szélesebb értelemben is. Beleérthetjük a hatalmi struktúra fönntartásával és működésével kapcsolatos tényezőket, a társadalmi kohéziót, a szociális csoportképződés és összetartozás igényét, valamint a mindennapi élet szabályozása szempontjából szükséges ideológiákat – ám talán a jelentős geometriai és matematikai ismeretekről tanúskodó piramisokat ezek szempontjából is fölöslegesnek tekinthetjük. A vallási szertartások számára hellyel szolgáló, vagy velük kapcsolatban lévő építmények azok, melyeket ilyen szempontból szükségeseknek tarthatunk, (bár már az evilági funkció ezeknél is elválaszthatatlanul összeolvadt egy transzcendens, a praktikum világán túlmutató mozzanattal). A piramisok és a mumifikálás esetében azonban mindennél nyilvánvalóbb, hogy bennük a véges, de a végességéről tudó, s azt transzcendálni, meghaladni képes embernek az örökkévalósághoz való viszonya jelenik meg, s megépítésüket az anyagi-gazdasági szükségletekkel szemben az ezzel kapcsolatos ideális cél inspirálta. Szűkebb értelemben egyetlen személynek, az építtető fáraónak az örökkévalóságra való törekvése az ideális cél, ám általánosabb értelemben és mélyebb megközelítésben a piramisokban egy egész kultúra gigantikus kísérlete fejeződik ki az ember időbeli végességének meghaladására. Ezért mindazon ismeret, tudás és képesség, mely látszólag egy praktikus célra, a piramisépítésre irányult, s ennek a célnak volt alárendelve, valójában egy ideális célt szolgált: a végtelent, illetve a végtelen által megérintett véges embernek azt a vágyát, hogy saját végességét leküzdve elérje ezt a végtelent.[6]
==========
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 113-31  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 0.52 Uhr GMT+01:59

Bevezetés (Székely László) Ha a tudomány “kezdeteivel”, “gyökereivel”, “első eredményeivel” szeretnénk foglalkozni, mégpedig minden megszorító értelmezés és meghatározás nélkül, igen nehéz helyzetbe kerülünk. Az a veszély fenyeget, hogy egy olyan egységes, az ókortól napjainkig fejlődő tudomány képét alkotjuk meg, mely fejlődése során fokozatosan halmozta föl a tudományos ismereteket, s szorította ki a tévhiteket és babonákat, hogy azután e tévedésektől megtisztított ismeretanyag a tudományos “tudás” ma rendelkezésünkre álló épületében összegződjön. Az egységes tudománynak ez az egymást követő korokon folytonosan átívelő, s az ismeretek összegződésével, “kumulációjával” jellemzett képe, mely sokáig egyformán jelen volt mind a klasszikus tudománytörténetírásban, mind pedig a tudományos népszerűsítő művekben, mára már teljesen elavult. A mai tudományfilozófia és a mai tudománytörténeti ismeretek fényében erősen kétséges, hogy lehet-e a tudomány fogalmára olyan általános definíciót adni, melynek alapján ugyanabban az értelemben beszélhetnénk mondjuk pl. az ókori babilóniai, a görög–római és a mai tudományról. Ha mégis kritikátlanul használnánk e fogalmat a régi kultúrák viszonylatában, ezzel anakronizmust követnénk el: sem a kínaiak, sem a babilóniaiak, sem pedig az ókori görögök vagy rómaiak nem rendelkeztek a mai értelemben vett tudománnyal. Nem arról van szó, hogy nem rendelkeztek a mai “fejlett” tudománnyal, a mai tudományos ismeretekkel, s így “tudományuk” a miénkhez képest “primitív”, “fejletlen” volt, hanem arról, hogy az a kulturális-szellemi mozzanat, amely az újkori európai kultúr- és gondolkodástörténetben “tudomány”-ként határozza meg önmagát, e korábbi kultúrákban nem volt jelen, s ezért azt, ami az akkori korokban ilyen vagy olyan értelemben “tudomány”-ként szerepelt, eleve értelmetlen összehasonlítani, és a “fejlettebb-fejletlenebb” relációjába állítani a mai tudománnyal. Az akkori kultúrában játszott szerepük, funkciójuk és értelmük szerint ezek ugyanúgy fejlettek vagy fejletlenek voltak, mint mai tudományunk, így az anakronizmust már akkor elkövetjük, ha mai tudományos ismereteinkre hivatkozva vagy a mai tudomány normáit követve minősíteni próbáljuk ezeket a régi ismereteket – függetlenül attól, hogy e minősítést konkrétan miképpen tesszük meg.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 380-408  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 1.01 Uhr GMT+01:59

Ami a piramisokat illeti: minden írásos emlék nélkül is nyilvánvaló, hogy több ezer, de inkább több tízezer ember munkájával építették őket. Ennyi ember munkájának az összehangolása pedig igen komoly szervezésbeli tudást és képességeket kívánt meg: harmonikusan és gazdaságosan meg kellett szervezni a munkacsoportok tevékenységének egymással való kapcsolatát, a mozgások, a szállítások ütemét és útját, az építő tömegeknek – melyek a sokáig tanított tévhittel szemben nem rabszolgákból, hanem az építésre berendelt szabad parasztokból tevődtek össze – az élelmezését, elhelyezését stb. Mindez olyan kalkulációkat kívánt meg, melyek megfelelő számfogalmat és bizonyos számítási ismerteket előföltételeztek. A piramisok ezért közvetve nemcsak építőik geometriai, hanem matematikai ismereteiről is tanúskodnak. Hasonlóképpen jelen tanúskodnak e régi építmények az asztronómiai ismeretekről is. A piramisokat és a templomszerű épületeket pl. az észak-déli irány szerint tájolták, s az épületekben bizonyos kitüntetett irányok egyes fényesebb csillagok horizont fölé emelkedésének helyét jelölik ki. A sírokban meglelt múmiák pedig a különböző anyagok konzerváló hatásával kapcsolatos egyiptomi ismeretekről adnak fölvilágosítást. Az eddigiek alapján láttuk tehát, hogy pusztán a tárgyi emlékek is igen informatívak az ókori egyiptomi tudományos ismereteket illetően. Azt is láttuk, hogy ezek nyomán olyan ismeretekre következtethetünk, melyeket az akkori egyiptomi kultúra mindennapjai, tevékenységkörei előföltételeztek. Lehet-e ebből arra következetni, hogy egyszerűen a társadalmi szükségletekből, a társadalom fönnmaradásának, megélhetésének igényeiből, a társadalom gazdasági-anyagi alapjából fejlődött ki, s e tényezők által motiváltan őrződött meg ez a tudás? A válaszunk erre egyértelműen: nem. Igaz, mindazok az ismeretek, melyek a Nílus áradásainak előrejelzéséhez vagy a csatornák építéséhez, a földek fölparcellázásához voltak szükségesek, mindenképpen ilyen anyagi funkciókhoz kapcsolódtak. Ám a piramisok építése vagy a mumifikálás olyan tevékenység, melyet nem követelt meg a társadalom anyagi-gazdasági fönnmaradása. Igaz, az anyagi szükséglet fogalmát vehetjük szélesebb értelemben is. Beleérthetjük a hatalmi struktúra fönntartásával és működésével kapcsolatos tényezőket, a társadalmi kohéziót, a szociális csoportképződés és összetartozás igényét, valamint a mindennapi élet szabályozása szempontjából szükséges ideológiákat – ám talán a jelentős geometriai és matematikai ismeretekről tanúskodó piramisokat ezek szempontjából is fölöslegesnek tekinthetjük. A vallási szertartások számára hellyel szolgáló, vagy velük kapcsolatban lévő építmények azok, melyeket ilyen szempontból szükségeseknek tarthatunk, (bár már az evilági funkció ezeknél is elválaszthatatlanul összeolvadt egy transzcendens, a praktikum világán túlmutató mozzanattal). A piramisok és a mumifikálás esetében azonban mindennél nyilvánvalóbb, hogy bennük a véges, de a végességéről tudó, s azt transzcendálni, meghaladni képes embernek az örökkévalósághoz való viszonya jelenik meg, s megépítésüket az anyagi-gazdasági szükségletekkel szemben az ezzel kapcsolatos ideális cél inspirálta. Szűkebb értelemben egyetlen személynek, az építtető fáraónak az örökkévalóságra való törekvése az ideális cél, ám általánosabb értelemben és mélyebb megközelítésben a piramisokban egy egész kultúra gigantikus kísérlete fejeződik ki az ember időbeli végességének meghaladására. Ezért mindazon ismeret, tudás és képesség, mely látszólag egy praktikus célra, a piramisépítésre irányult, s ennek a célnak volt alárendelve, valójában egy ideális célt szolgált: a végtelent, illetve a végtelen által megérintett véges embernek azt a vágyát, hogy saját végességét leküzdve elérje ezt a végtelent.[6]
==========
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 113-31  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 0.52 Uhr GMT+01:59

Bevezetés (Székely László) Ha a tudomány “kezdeteivel”, “gyökereivel”, “első eredményeivel” szeretnénk foglalkozni, mégpedig minden megszorító értelmezés és meghatározás nélkül, igen nehéz helyzetbe kerülünk. Az a veszély fenyeget, hogy egy olyan egységes, az ókortól napjainkig fejlődő tudomány képét alkotjuk meg, mely fejlődése során fokozatosan halmozta föl a tudományos ismereteket, s szorította ki a tévhiteket és babonákat, hogy azután e tévedésektől megtisztított ismeretanyag a tudományos “tudás” ma rendelkezésünkre álló épületében összegződjön. Az egységes tudománynak ez az egymást követő korokon folytonosan átívelő, s az ismeretek összegződésével, “kumulációjával” jellemzett képe, mely sokáig egyformán jelen volt mind a klasszikus tudománytörténetírásban, mind pedig a tudományos népszerűsítő művekben, mára már teljesen elavult. A mai tudományfilozófia és a mai tudománytörténeti ismeretek fényében erősen kétséges, hogy lehet-e a tudomány fogalmára olyan általános definíciót adni, melynek alapján ugyanabban az értelemben beszélhetnénk mondjuk pl. az ókori babilóniai, a görög–római és a mai tudományról. Ha mégis kritikátlanul használnánk e fogalmat a régi kultúrák viszonylatában, ezzel anakronizmust követnénk el: sem a kínaiak, sem a babilóniaiak, sem pedig az ókori görögök vagy rómaiak nem rendelkeztek a mai értelemben vett tudománnyal. Nem arról van szó, hogy nem rendelkeztek a mai “fejlett” tudománnyal, a mai tudományos ismeretekkel, s így “tudományuk” a miénkhez képest “primitív”, “fejletlen” volt, hanem arról, hogy az a kulturális-szellemi mozzanat, amely az újkori európai kultúr- és gondolkodástörténetben “tudomány”-ként határozza meg önmagát, e korábbi kultúrákban nem volt jelen, s ezért azt, ami az akkori korokban ilyen vagy olyan értelemben “tudomány”-ként szerepelt, eleve értelmetlen összehasonlítani, és a “fejlettebb-fejletlenebb” relációjába állítani a mai tudománnyal. Az akkori kultúrában játszott szerepük, funkciójuk és értelmük szerint ezek ugyanúgy fejlettek vagy fejletlenek voltak, mint mai tudományunk, így az anakronizmust már akkor elkövetjük, ha mai tudományos ismereteinkre hivatkozva vagy a mai tudomány normáit követve minősíteni próbáljuk ezeket a régi ismereteket – függetlenül attól, hogy e minősítést konkrétan miképpen tesszük meg.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 380-408  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 1.01 Uhr GMT+01:59

Ami a piramisokat illeti: minden írásos emlék nélkül is nyilvánvaló, hogy több ezer, de inkább több tízezer ember munkájával építették őket. Ennyi ember munkájának az összehangolása pedig igen komoly szervezésbeli tudást és képességeket kívánt meg: harmonikusan és gazdaságosan meg kellett szervezni a munkacsoportok tevékenységének egymással való kapcsolatát, a mozgások, a szállítások ütemét és útját, az építő tömegeknek – melyek a sokáig tanított tévhittel szemben nem rabszolgákból, hanem az építésre berendelt szabad parasztokból tevődtek össze – az élelmezését, elhelyezését stb. Mindez olyan kalkulációkat kívánt meg, melyek megfelelő számfogalmat és bizonyos számítási ismerteket előföltételeztek. A piramisok ezért közvetve nemcsak építőik geometriai, hanem matematikai ismereteiről is tanúskodnak. Hasonlóképpen jelen tanúskodnak e régi építmények az asztronómiai ismeretekről is. A piramisokat és a templomszerű épületeket pl. az észak-déli irány szerint tájolták, s az épületekben bizonyos kitüntetett irányok egyes fényesebb csillagok horizont fölé emelkedésének helyét jelölik ki. A sírokban meglelt múmiák pedig a különböző anyagok konzerváló hatásával kapcsolatos egyiptomi ismeretekről adnak fölvilágosítást. Az eddigiek alapján láttuk tehát, hogy pusztán a tárgyi emlékek is igen informatívak az ókori egyiptomi tudományos ismereteket illetően. Azt is láttuk, hogy ezek nyomán olyan ismeretekre következtethetünk, melyeket az akkori egyiptomi kultúra mindennapjai, tevékenységkörei előföltételeztek. Lehet-e ebből arra következetni, hogy egyszerűen a társadalmi szükségletekből, a társadalom fönnmaradásának, megélhetésének igényeiből, a társadalom gazdasági-anyagi alapjából fejlődött ki, s e tényezők által motiváltan őrződött meg ez a tudás? A válaszunk erre egyértelműen: nem. Igaz, mindazok az ismeretek, melyek a Nílus áradásainak előrejelzéséhez vagy a csatornák építéséhez, a földek fölparcellázásához voltak szükségesek, mindenképpen ilyen anyagi funkciókhoz kapcsolódtak. Ám a piramisok építése vagy a mumifikálás olyan tevékenység, melyet nem követelt meg a társadalom anyagi-gazdasági fönnmaradása. Igaz, az anyagi szükséglet fogalmát vehetjük szélesebb értelemben is. Beleérthetjük a hatalmi struktúra fönntartásával és működésével kapcsolatos tényezőket, a társadalmi kohéziót, a szociális csoportképződés és összetartozás igényét, valamint a mindennapi élet szabályozása szempontjából szükséges ideológiákat – ám talán a jelentős geometriai és matematikai ismeretekről tanúskodó piramisokat ezek szempontjából is fölöslegesnek tekinthetjük. A vallási szertartások számára hellyel szolgáló, vagy velük kapcsolatban lévő építmények azok, melyeket ilyen szempontból szükségeseknek tarthatunk, (bár már az evilági funkció ezeknél is elválaszthatatlanul összeolvadt egy transzcendens, a praktikum világán túlmutató mozzanattal). A piramisok és a mumifikálás esetében azonban mindennél nyilvánvalóbb, hogy bennük a véges, de a végességéről tudó, s azt transzcendálni, meghaladni képes embernek az örökkévalósághoz való viszonya jelenik meg, s megépítésüket az anyagi-gazdasági szükségletekkel szemben az ezzel kapcsolatos ideális cél inspirálta. Szűkebb értelemben egyetlen személynek, az építtető fáraónak az örökkévalóságra való törekvése az ideális cél, ám általánosabb értelemben és mélyebb megközelítésben a piramisokban egy egész kultúra gigantikus kísérlete fejeződik ki az ember időbeli végességének meghaladására. Ezért mindazon ismeret, tudás és képesség, mely látszólag egy praktikus célra, a piramisépítésre irányult, s ennek a célnak volt alárendelve, valójában egy ideális célt szolgált: a végtelent, illetve a végtelen által megérintett véges embernek azt a vágyát, hogy saját végességét leküzdve elérje ezt a végtelent.[6]
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 1828-36  | Hinzugefügt am Sonntag, 29. Juni 2014 6.55 Uhr GMT+01:59

A görög kultúrában mindez egy igen összetett fejlődési folyamat következményeként alakulhatott ki. A filozófia kialakulása előtt uralkodó mitologikus világfelfogást ugyanis éppen az jellemzi, hogy a közösség tagjai kritikátlanul és a lehető legnagyobb mértékben azonosulni szeretnének a közösségre jellemző tradíciókkal, hiszen éppen az azonosulás, az adott hagyomány vállalása és követése avatja az egyedeket a közösség tagjaivá. A görög társadalmi fejlődés következtében azonban kialakulnak a közösségtől független életre is képes egyén létrejöttének feltételei. Egyénekké azok válnak, akik valamilyen okok miatt (pl. kereskedelmi tevékenységet folytatván) kikerülnek a közösségi tradícióknak az életet minden részletében meghatározó hatásai alól, és részben, ill. valamilyen mértékben független életet élnek. Így kiszabadulva a szemléletüket korlátozó tradicionális értékrendek keretei közül, az egyéniség kifejlődésének folyamatával párhuzamosan az adott tradíciókat kritikusan szemlélő világfelfogások tartós képviselete is lehetővé válik.
==========

görög
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 1869-78  | Hinzugefügt am Dienstag, 1. Juli 2014 12.40 Uhr GMT+01:59

A tudás a görög kultúrában tehát két szerepet is betöltött. Egyrészt a filozófiai világképben összefoglalva a valóság megértését szolgálta, vagyis ésszerű magyarázatot nyújtott a világban megfigyelhető jelenségekkel kapcsolatban. Másrészt erre a megértésre alapozva racionális jóslatokra is vállalkozhatott, mindenekelőtt a természeti és társadalmi jelenségek körében (pl. az égbolt, az időjárás eseményei, erkölcsi és politikai problémák esetében), de alkalmanként technológiai és technikai kérdésekben is. Így eléggé érthető, hogy sok gondolkodót foglalkoztatott a bizonyítások során alkalmazható módszerek, az elfogadható és érvényes gondolatmenetek problémája. A helyes gondolkodás törvényszerűségeit tanulmányozó logika Parmenidész és Zénón, számos szofista bölcselő, Platón és Arisztotelész – sokszor egymásnak is ellenszegülő – törekvései következtében indult fejlődésnek. A görög filozófiában létrejött tudományos módszer jellegzetességei tehát: az elvonatkoztatás fontosságának felismerése, az észhasználaton alapuló fogalmi gondolkodás előtérbe kerülése, a kritikai szemléletmód mindenre kiterjedő alkalmazása, és a megszerezhető tudás helyességének bizonyítása.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 1903-8  | Hinzugefügt am Mittwoch, 2. Juli 2014 7.52 Uhr GMT+01:59

Ahogyan Parmenidész mondja: “… mert ugyanaz a gondolkodás és a létezés”[86]. De nem akármiféle gondolkodás, hanem csakis az ellentmondásokat nem tartalmazó gondolkodás szolgálhat a világra, a létezőre vonatkozó biztos tudásunk alapjaként. Nem a tapasztalat, hanem a helyes gondolkodás dönt a létezés – nemlétezés kérdéseiben is: csakis az létezik, ami ellentmondásokat nem tartalmazó fogalmakkal leírható, ellentmondásmentes gondolkodással megérthető. Alapelveik következetes alkalmazásával nemlétezőnek nyilvánítják a mindennapokban kétségtelenül létezőnek tekintett mozgásokat és sokféleséget is.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Notiz Pos. 1911  | Hinzugefügt am Mittwoch, 2. Juli 2014 7.54 Uhr GMT+01:59

g 2
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 1911-23  | Hinzugefügt am Mittwoch, 2. Juli 2014 7.57 Uhr GMT+01:59

Platón ismeretelméletében sajátos módon kombinálta s fejlesztette tovább az eleaiak és a püthagoreusok tanításait. Az ő álláspontja szerint a változékony és romlékony anyagi-érzéki valóság nem érthető meg önmagában, hiszen az érzéki világ csak lenyomata, tökéletlen másolata az ideák örök, változatlan és tökéletes világának. Pusztán az érzéki tapasztalatok alapján nem juthatunk végérvényes igazságokhoz, tapasztalatainkra legfeljebb véleményeket alapozhatunk, amelyek bizonyossága kétséges. Kétségtelenül igaz ismeretekhez az ideákkal való közvetlen megismerkedésünk vezethet, ami sajátos lelki tevékenységgel érhető el. Az ember lelke az ideákkal rokon természetű lévén (másként mondva: az ideák nem anyagi, hanem eszmei természetű létezők), közvetlenül is kapcsolatba léphet ideákkal, s erre a tudásra ráeszmélve, “visszaemlékezve” örök, érvényes, biztos tudáshoz juthatunk. Ez a tudás persze az ideákra vonatkozik, vagyis az érzéki dolgoktól függetlennek tekinthető “igazi” valóságról szól. Mindazonáltal – az ideák elsődleges, az anyagi létezőket meghatározó természete miatt – tartalmazza a dolgok leglényegesebbnek gondolt, sajátos természetüktől elválaszthatatlannak tűnő összetevőit, tulajdonságait és meghatározottságait, azokat, amelyek a kérdéses dolog minden konkrét, egyes, az anyagi-érzéki valóságban megjelenő példányában szükségszerűen előfordulnak. Így tehát az ideák megismerése végső soron az anyagi valóság általános, lényegi és szükségszerű vonásainak a megismeréséhez is vezethet.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Notiz Pos. 1928  | Hinzugefügt am Mittwoch, 2. Juli 2014 8.48 Uhr GMT+01:59

g3
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 1928-50  | Hinzugefügt am Mittwoch, 2. Juli 2014 8.53 Uhr GMT+01:59

Arisztotelész ismeretelméleti elvei képviselnek egy harmadik – mind az ión, mind az eleai szemléletmódhoz képest új, egyúttal sokkal kidolgozottabb és hatékonyabb – alternatívát. Arisztotelész is nélkülözhetetlennek tartja az ión filozófusok (s mások, pl. egyes orvosi iskolák) által előnyben részesített módszert, az érzéki tapasztalatok felhasználását a megismerés folyamatában, és elutasítja Platón álláspontját, amely szerint a tapasztalatból csak vélekedés származhat. Arisztotelész megmutatja, hogy amennyiben helyesen alkalmazzuk a megismerés szabályait, akkor igazságokhoz is juthatunk. Arisztotelész ismeretelmélete mindenféle tudás természetét és megszerzésének módszerét elemzi.[87] “Metafizika” és “Második Analitika” című munkáiban részletesen foglalkozik a tudományos megismerés sajátosságaival is. Leírja a megismerés induktív és deduktív szakaszait, formáit és kapcsolatukat is jellemzi. A tudomány első princípiumai (az axiómák, hipotézisek és definíciók), amelyek egész építményének alapját képezik, nem szorulnak bizonyításra, ezekhez az észlelt jelenségek megfelelő elemzése révén, ill. valamilyen sajátos indukciós logika segítségével, de végül is tulajdonképpen közvetlen belátással juthatunk. A princípiumokból kikövetkeztethető igazságok megtalálásának módszere a szillogizmusokra vonatkozó tanítása. Ez a helyes következtetési szabályokat tartalmazza. Alkalmazásukkal bizonyított tudásra tehetünk szert, ami csakis szükségszerűen igaz állításokat tartalmazhat. A tudományos vizsgálódás tárgyaként Arisztotelész a következőket jelöli meg: “(1) a dolog nevének jelentése, (2) hogy az illető dolog létezik, (3) mi az illető dolog, (4) hogy vannak bizonyos tulajdonságai, (5) miért ezek a tulajdonságai”[88] Ha nézeteit összevetjük a korábban említett filozófusok törekvéseivel, szembetűnő Arisztotelész ambícióinak szisztematikussága és komplexitása. Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy Arisztotelészt elsősorban a dolgok minőségi meghatározottságai foglalkoztatják, s kevés figyelmet fordít a mennyiségi összefüggésekre. Ez azzal a következménnyel jár, hogy nála (s lényegében az összes többi antik gondolkodónál is) a tudományok nem kvantitatív orientációjúak. Így a tapasztalatgyűjtés inkább a jelenségek alapos megfigyelése révén és nem kvantitatív kísérleteket végezve zajlik, s az elméleti összegzésben sem a matematika dominál. (A tudományok kvantitatív érzékenysége a XVI–XVII. század során fejlődik ki, amikor a passzív megfigyelés helyett inkább az aktív kísérletezést művelik majd, s a matematika válik a természettudomány nyelvévé.) Alapvető szerepet tulajdonít viszont az okok ismeretének. Oksági elméletében mindennek négyféle (anyagi, formai, ható és cél) okát különbözteti meg. Az okok és okozatok összefüggő rendszerének felderítésével érthető meg rendezett, strukturált, de változékony világunk.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Notiz Pos. 2009  | Hinzugefügt am Mittwoch, 2. Juli 2014 10.05 Uhr GMT+01:59

g3
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 2009-19  | Hinzugefügt am Mittwoch, 2. Juli 2014 10.08 Uhr GMT+01:59

Az ember, amikor kozmológiát alkot, a végtelenhez viszonyul, s ezzel túllép alapvető végességén. Végessége azonban továbbra is megmarad meghatározó tulajdonságaként, így a vele szembenálló s a “hozzá képest végtelen”-t megtestesítő kozmikus rend sosem válhat számára valóban érthetővé és átláthatóvá. Még ha természettudományos értelemben mindent tudnánk is róla, ha a tudomány teljesen és hiánytalanul elénk rajzolná is a kozmoszt, s benne mindent kiszámíthatóvá tenne, véges természetünkből következőleg mindig maradna abban valami titokzatos. Így például azt a kérdést, hogy miért pont azok a törvények szerint épül föl, melyeket a fizika föltár számunkra, vagy hogy miért működnek benne egyáltalában törvények, továbbra sem tudnánk megmagyarázni valamely kozmikus értelem föltételezése nélkül. S bár az ilyen értelem segítségével az evilági törvények magyarázatot nyerhetnek, a világ létezésével kapcsolatos eredendő titok ekkor sem fog eltűnni a számunkra, hiszen a titok ehhez a misztikus kozmikus értelemhez fog kapcsolódni. Magunkban hordozzuk a végtelent, ezért van kozmológiánk, ezért törekszünk a világmindenség megértésére, ám természetünk alapvetően mégiscsak véges, s így a kozmosz örökre titokzatos marad a számunkra. S ezért a gondolkodástörténeti oszcilláció az értelmes és a vak kozmosz egymással ellentétes eszméje között.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Notiz Pos. 2035  | Hinzugefügt am Donnerstag, 3. Juli 2014 11.37 Uhr GMT+01:59

g4
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 2035-51  | Hinzugefügt am Donnerstag, 3. Juli 2014 11.40 Uhr GMT+01:59

Maga Arisztotelész így ír erről a különbségről: “[a filozófia] … a létezőt, mint létezőt vizsgálja és vele mindazt, ami a létezőt önmagában és önmagáért megilleti. Ez egyetlen részleteket vizsgáló ún. szaktudománnyal sem azonos. Mert egyetlen szaktudomány sem vizsgálja a létezőt általában mint létezőt, hanem kiszakítja a létező egy részét és az ezt illető járulékos tulajdonságokat kutatja. Így tesznek pl. a mathematikai tudományok.”[91] Arisztotelész korától kezdődően tehát a tudásterületek közötti sajátos feladat- és munkamegosztásról beszélhetünk. Megjegyeznénk, hogy ez a változás természetesen nem független a társadalom egyéb szféráiban megfigyelhető, hasonló tendenciájú strukturálódási folyamatoktól. Lényegében ebben az időszakban jöttek létre a filozófia és a kialakuló szaktudományok tanulmányozását és művelését szolgáló első intézmények is. Az antik görög társadalom nevelési gyakorlata szerint sok gyerek kaphatott elemi szintű képzést az olvasásban, írásban számolásban, énekben, zenében és testgyakorlásban.[92] Ámbár a magasabb szintű, sajátos “szakmai” képzést nyújtó intézmények sokáig hiányoztak. De az i. e. IV. századi Athénben három eltérő profilú világi jellegű (úgy is mondhatnánk: nyilvános) iskola is működik már. Iszokratész retorikai orientációjú iskolája elsősorban a szónoki képességek fejlesztését segítette elő. Gyakorlatias képzést nyújtott, főként a retorika és filozófia tanításával. Platón Akadémiája ezzel szemben az elméleti képzés centrumaként működött: filozófiai és geometriai stúdiumok révén segítette elő az örök igazságok megértését. Arisztotelész Lükeionjában a kifinomult platóni gondolkodás és az alapos orvosi megfigyelési módszerek egyaránt otthonra találtak. Itt módszeres kutatások is folytak, felhasználva az iskola jelentős könyvtárát és gyűjteményeit. Az ókor legnagyobb tudományos intézménye az i. e. III. században Alexandriában létesített Múzeum és könyvtár Arisztotelész iskolájának mintájára szerveződött s vált az európai tudományos fejlődést meghatározó szellemi központtá.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Notiz Pos. 2154  | Hinzugefügt am Donnerstag, 3. Juli 2014 12.02 Uhr GMT+01:59

görögcsoda
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 2154-64  | Hinzugefügt am Donnerstag, 3. Juli 2014 12.02 Uhr GMT+01:59

Tisztázandó kérdésként vetődik még föl, hogy milyen tényezők együtthatása képpen született – születhetett – meg a most jellemzett görög személyiségtípus, s az általa létrehozott sajátos kultúra. Az egyik lehetséges válasz erre a kérdésre az, hogy a kedvező körülmények, így a kedvező földrajzi viszonyok, a hajózás, a kereskedelem, a különböző, egymással feleselő kultúrák egyidejű megismerése, s egymással való szembesítése stb. eredményeképpen alakult ki a sajátos görög szellem, s született meg az általa jellemzett, s meghatározott görög kultúra és életvilág, a görög demokráciával, s a föld magántulajdonával. Egy másik lehetséges megközelítés szerint viszont a kedvező körülmények először a föld magántulajdonlását alakították ki, s ezen a gazdasági alapon bontakozott ki a görög társadalom és kultúra jellegzetes fejlődése. E két egymással ellentétes álláspont érdekfeszítő történelemfilozófiai vitáknak szolgálhat alapul, s minden bizonnyal sosem lehet majd egyértelműen dönteni közöttük: mindkettőnek vannak erősebb és gyengébb pontjai. Valószínű, hogy a görög kultúrának az európai történelem szempontjából sorsdöntő megjelenésében mindig maradni fog valami megmagyarázhatatlan, tovább vissza nem vezethető, “érthetetlen” mozzanat: a “görög csoda” ebben az értelemben is megmarad örökre csodának.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Notiz Pos. 2301  | Hinzugefügt am Donnerstag, 3. Juli 2014 12.40 Uhr GMT+01:59

g p
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 2301-27  | Hinzugefügt am Donnerstag, 3. Juli 2014 12.47 Uhr GMT+01:59

Püthagoraszt a világról vallott felfogása ennek ellenére az európai gondolkodás egyik legnagyobb hatású gondolkodójává tette. Az, amit ők matematika címén kutattak, nem csupán matematikai összefüggéseket jelentett a szó mai értelmében. A püthagoreus mathémata (számelmélet, zeneelmélet, geometria és csillagászat) egyszerre jelentett vallási, zenei, filozófiai és matematikai tanulmányokat. A szekta életmódját, étkezési szokásait misztikus elvek hatották át: céljuk a zene művelésével, a harmóniák, a számok és arányaik megismerésével közelebb kerülni az istenihez. Az iskola szektajellegére jellemző, hogy a beavatás követelménye három évi hallgatás volt, s a tanítványok még ekkor is csak sűrű függöny mögül hallhatták a mester hangját. Az istenhez való közelítés a világ törvényeinek megértéséhez, az igazság érzékcsalódástól, előítéletektől és egyéni vélekedésektől mentes szemléletéhez való felemelkedést jelentette. A püthagoreusok a törvényt (logosz) a számok arányaiban (logosz) keresték. Az általuk felállított aránypárok (analógia) a mai egyenletek első megjelenési formái. A püthagoreus misztikusokkal paradox módon egy olyan gondolat született meg, mely a modern tudománykép sarkköve lett: a matematika, a világ számszerűsíthető összefüggéseinek tanulmányozása bepillantást nyújt nekünk a természet titkaiba, s lehetővé teszi törvényeinek megismerését. Pentagramma: a püthagoreusok jelképévé vált csillagötszög, melynek oldalai az aranymetszés arányában metszik egymást. Pentagramma. A püthagoreusokról való tudásunk forrásai – mint említettük – tehát egyértelműen szekunder, tercier, sőt, még távolabbi szövegek. Több nemzedéken áthagyományozódva szükségképpen őrzik továbbadóik stílusát is. Az ő gondolatrendszereiken átszűrve megváltozik az egyes gondolatok, tettek és szerzők jelentősége. Így egyes forrásokat (például Jamblikhoszt) a legtöbb matematikatörténész megbízhatatlannak tart, míg másokat átgondolt, megalapozott struktúrájuk és stílusuk hitelessé tesz az olvasó szemében (a püthagoreus matematika tekintetében ilyenek például Platón és Arisztotelész többnyire filozófiai szövegkörnyezetben előkerülő töredékes utalásai). Számos olyan zeneelméleti megfontolásra utalnak a szövegek, melyek a püthagoreusok nevéhez fűződnek. Eszerint összhangokkal kísérleteztek és arányokat próbáltak nekik megfeleltetni. Így az 1:2 az oktáv, a 2:3 a kvint és a 3:4 a kvart lenne. E megfeleltetést az antik kommentárok is többféleképpen értelmezték, például az ilyen hangtávot adó azonos átmérőjű bronzkorongok vastagsága, a kalapácsok súlya vagy éppen a húrok hossza. (A kísérletek csak ez utóbbit támasztják alá.) Számos érdekes számelméleti fogalom (pl. barátságos számok: mindegyik egyenlő a másik valódi osztóinak összegével, tökéletes számok: azonosak saját valódi osztóik összegével, …) és arányelméleti összefüggés is az ő nevükhöz fűződik. Így például a püthagoreusok jelképévé vált csillagötszög, melynek oldalai az aranymetszés arányában metszik egymást. Hogy Püthagorasz bizonyította-e be a róla elnevezett tételt, az kérdéses. Mindenesetre az antik szerzők neki tulajdonítják a híres ábrát az átfogóra emelt négyzetről és a területillesztésről, mely a bizonyítás lényegét fejezi ki. Plutarkhosz idézi egy helyen: “Püthagorasz rálelt híres ábrájára, s ajánlott érte az istennek dús ököráldozatot.”[98]
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Notiz Pos. 2444  | Hinzugefügt am Donnerstag, 3. Juli 2014 13.26 Uhr GMT+01:59

g
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 2444-75  | Hinzugefügt am Donnerstag, 3. Juli 2014 13.33 Uhr GMT+01:59

Nézzük meg tehát közelebbről a szöveget! Axiomatizálásról szólván Proklosz (Eukleidész első kommentátora) szerint “… annak, aki elemeket állít össze, külön kell tárgyalnia a tudomány princípiumait (az elveket), és külön azokat a dolgokat, amelyeket az előbbiekből vezet le. A princípiumokról nem kell számot adnia (ezeket nem kell bebizonyítania). De feltétlenül be kell bizonyítania mindazt, amit a princípiumokból következtet …”[101] Az Elemek egy lapja oldalán kommentárral. Az Elemek egy lapja oldalán kommentárral. Ugyanis ha már bizonyítunk, akkor szükség van olyan állításokra, melyekre a bizonyítás során hivatkozhatunk. És ezeket ismét más tételekre hivatkozva tudjuk csak igazolni, és így tovább. Tehát a bizonyításokban fellépő végtelen regresszust valahol meg kell állítani. Az a pont, ahol megállunk, adja az elveket. Arisztotelész az Analitikában hosszan taglalja, milyennek kell lennie azoknak az állításoknak, melyeket elvként elfogadhatunk. Az elvek három csoportra bomlanak: definíciók, posztulátumok és axiómák. Az első könyv definíciókkal kezdődik. Ezek ilyenek: “1. Pont az, aminek nincs része. 2. A vonal szélesség nélküli hosszúság. … 10. Ha valamely egyenesre egyenest állítunk úgy, hogy egyenlő mellékszögek keletkeznek, akkor a két egyenlő szög derékszög, és az álló egyenest merőlegesnek mondjuk arra, amelyen áll. … 23. Párhuzamosak azok az egyenesek, amelyek ugyanabban a síkban vannak és mindkét oldalt végtelenül meghosszabbítva egyiken sem találkoznak.” A definíciók feladata tehát, hogy rögzítsék a fogalmak jelentését, mely nem feltétlenül azonos a hétköznapi nyelvhasználattal. Utánuk következnek a posztulátumok és az axiómák. E két csoport közötti különbség már az ókorban elhomályosult, általában a bizonyításra nem szoruló állításokkal azonosították őket. Holott a posztulátumok ezek: “1. Követeltessék meg, hogy minden pontból minden ponthoz legyen egyenes húzható. 2. És hogy véges egyenes vonal egyenesben folytatólag meghosszabbítható legyen 3. És hogy minden középponttal és távolsággal legyen kör rajzolható. 4. És hogy minden derékszög egymással egyenlő legyen. 5. És hogy ha két egyenest úgy metsz egy egyenes, hogy az egyik oldalon keletkező belső szögek (összegben) két derékszögnél kisebbek, akkor a két egyenes végtelenül meghosszabbítva találkozzék azon az oldalon, amerre az (összegben) két derékszögnél kisebb szögek vannak.” Az első és a harmadik ma úgy mondanánk, az euklideszi szerkeszthetőségre vonatkozó egzisztenciális követelmény, a negyedik pedig az egybevágóság és hasonlóság biztosítására szolgál. Az utolsó, legismertebb az ún. párhuzamossági posztulátum, melynek függését az axiómarendszer többi részétől sokan próbálták a későbbi századok során bizonyítani. Amit említettünk a kockakettőzés problémájánál, az most már világos, hogy miért nem került bele az Elemekbe. A hajlott vonalzók és egyéb mechanikai eszközök használata nem szerepel Eukleidész posztulátumai között. (Hogy valóban nem is lehet megoldani euklideszi úton, azt csak kétezer év múlva egy ifjú francia fogja tudni először bebizonyítani: Evariste Galois.) Jellemző a posztulátumokra formájuk: “Követeltessék meg …”. Főként, ha szembeállítjuk ezt az axiómákéval: “1. Amik ugyanazzal egyenlők, azok egymással is egyenlők. 2. Ha egyenlőkhöz egyenlőket adunk hozzá, az összegek egyenlők …” Az axiómák kijelentő formájúak, nincs kétség afelől, hogy igazak-e vagy sem. Ebben az értelemben mondhatnánk róluk Proklosszal, hogy azt rögzítik, amit minden józanul gondolkodó (matematikában jártas görög) egyébként is gondol.
==========
--------------------------------------------------------------------
doktori.btk.elte.hu/lit/domokos/diss.pdf

(...)

diss
- Markierung Pos. 1-2  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 0.18 Uhr GMT+01:59

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ A populáris ezotéria és az olvasás piaca DOMOKOS ÁRON 2007 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR DOKTORI DISSZERTÁCIÓ DOMOKOS ÁRON A POPULÁRIS EZOTÉRIA ÉS AZ OLVASÁS PIACA
==========
diss
- Markierung Pos. 45-50  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 0.23 Uhr GMT+01:59

Magyarországon jól megélni, netán meggazdagodni csak a legnagyobb sztárok tudnak (pl. Müller Péter). Ugyanakkor Kovács Anikó, az Édesvíz marketingigazgatója szerint: „A sztárok rosszat tesznek nekünk, mivel gyorsan buknak.” In.: Mártonffy Zsuzsa. Kamatozó kapaszkodó. Hódít az ezoterika. Figyelő. XLIX. 13. 2005. március 31- április 6. 30. o 2 „Az emberek ugyanis azt szeretnék, hogy a szerző ne bújjon el a sztori mögé. Ne kelljen egy egész regényt elolvasnia, vagy egy színdarabot végignéznie ahhoz, hogy valamilyen beavatási élményhez jusson, hanem közvetlenül az élet nagy kéréseire kapjon feleletet”- mondja Müller Péter. In.: Bogár Zsolt. A teljesség felé. Ezoterikus könyvek.
==========
diss
- Markierung Pos. 51-56  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 0.25 Uhr GMT+01:59

5. Igyekezzünk aforisztikusan írni: röviden és csattanósan vagy, ha ez nem megy, kicsit hosszabban és érzelmesen! 6. Emeljünk a műbe rövid parabolákat, tanmeséket, esetleg vicceket — a világ kultúrkincseiből bátran merítve! 7. Legyünk személyesek. Saját történetünket és tapasztalatainkat mondjuk el. Az egyes szám első személyen kívül megengedett a többes szám első személy („mi, emberek”). 8. A konfessziót ötvözzük az anekdota derűjével. 9. Ha csodáról írunk, csatoljunk bizonyító erejű dokumentumot hozzá! „Előtteutána” fényképet, jegyzőkönyvet, tanúvallomásokat. 10. Legyenek benne gyakorlati tanácsok! (A gyakorlati tanács legalább olyan fontos, mint a kindertojásban a játék.)
==========
diss
- Markierung Pos. 405-23  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 0.42 Uhr GMT+01:59

„Az Ízisz és Ozirisz dicséretében az istennő kijelenti: „Legyőztem a Sorsot és a Sors szót fogad nekem”. Sőt, mi több, Tükhé (vagy Fortuna) Ízisz egy attribútumává válik. Számos misztériumbölcseleti szöveg bizonygatja, hogy a beavatottakon már nem fog a sors.”36 Az i. sz. I. századra már több száz különféle, Babilonból, Perzsiából, Egyiptomból és más keleti országból érkező, Zeusszal, Jupiterrel, Baállal, Ízisszel, Istárral, Aphroditével stb. azonosuló vallási kultusz és ezeknek számtalan változata létezett. Az antik világ egyik beavatási központja - amiről ma mégiscsak tudunk valamit - a görög Eleuszisz volt. A helyi misztériumok Démétér istennő és annak leánya, Perszephoné mítoszán alapszik. Démétér a mag és a termés istennője, úgy is ismert mint Ceresz, nagyon szerette leányát. Perszephoné, akit Koréként és Proszerpínaként is ismernek, olyan szép volt, hogy beleszeretett Hádész (Plútó), az alvilág istene. Elrabolta Perszephonét, és a halottak földjének királynőjévé tette. Perszephoné elsősorban az emberi lelket jelképezi, és elrablása az alvilágba a lélek anyagba záródását, tehát az emberi élet születését jelzi. A beavatott Perszephoné leereszkedett a halottak világába, majd újra felemelkedett egy gazdagabb, jobb életbe.”37 A misztériumvallások mindegyike ugyanakkor azt hirdette magáról, hogy emberemlékezet óta létezik, és bár sokuk alig száz éve ha működött, egyes mozzanataik 34 Graves Tükhét ("szerencse") a régi filozófusok kiagyalásának (valamiféle törvény megszemélyesítőjének) tartja és nem igazi istenségnek. Ebben a felfogásban Tükhé Zeusz leánya, aki apjától kapott hatalmat, hogy a halandók szerencséjéről döntsön. Egy bőségszaruja van, amiből ajándékokkal halmoz el egyeseket, másokat meg mindenükből kiforgat, döntései kiszámíthatatlanok, emellett labdával szokott játszadozni. Ha valaki kérkedik a tőle kapott gazdagsággal, vagy netán elfelejtene belőle az isteneknek áldozni azt Nemezisz istennő bünteti meg, aki egyik kezében almafaágat tart, a másikban pedig egy kereket, fején szarvasokkal díszített ezüst korona helyezkedik el, s övén korbács lóg. "Nemezisz ("igazságos végrehajtás") eredetileg az élet-halál nimfaistennője volt, akit most a Tükhé fölötti erkölcsi ellenőrzés képviselőjeként határoztak meg. Hogy Nemezisz kereke eredetileg a nap-év volt, latin megfelelőjének, Fortunának a nevéből sejthető (ez a vortumna szóból származik, amelynek a jelentése: "aki körbe forgatja az évet")." Graves, Robert: A görög mítoszok I-II. Bp. 1981. 32.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 113-31  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 0.52 Uhr GMT+01:59

Bevezetés (Székely László) Ha a tudomány “kezdeteivel”, “gyökereivel”, “első eredményeivel” szeretnénk foglalkozni, mégpedig minden megszorító értelmezés és meghatározás nélkül, igen nehéz helyzetbe kerülünk. Az a veszély fenyeget, hogy egy olyan egységes, az ókortól napjainkig fejlődő tudomány képét alkotjuk meg, mely fejlődése során fokozatosan halmozta föl a tudományos ismereteket, s szorította ki a tévhiteket és babonákat, hogy azután e tévedésektől megtisztított ismeretanyag a tudományos “tudás” ma rendelkezésünkre álló épületében összegződjön. Az egységes tudománynak ez az egymást követő korokon folytonosan átívelő, s az ismeretek összegződésével, “kumulációjával” jellemzett képe, mely sokáig egyformán jelen volt mind a klasszikus tudománytörténetírásban, mind pedig a tudományos népszerűsítő művekben, mára már teljesen elavult. A mai tudományfilozófia és a mai tudománytörténeti ismeretek fényében erősen kétséges, hogy lehet-e a tudomány fogalmára olyan általános definíciót adni, melynek alapján ugyanabban az értelemben beszélhetnénk mondjuk pl. az ókori babilóniai, a görög–római és a mai tudományról. Ha mégis kritikátlanul használnánk e fogalmat a régi kultúrák viszonylatában, ezzel anakronizmust követnénk el: sem a kínaiak, sem a babilóniaiak, sem pedig az ókori görögök vagy rómaiak nem rendelkeztek a mai értelemben vett tudománnyal. Nem arról van szó, hogy nem rendelkeztek a mai “fejlett” tudománnyal, a mai tudományos ismeretekkel, s így “tudományuk” a miénkhez képest “primitív”, “fejletlen” volt, hanem arról, hogy az a kulturális-szellemi mozzanat, amely az újkori európai kultúr- és gondolkodástörténetben “tudomány”-ként határozza meg önmagát, e korábbi kultúrákban nem volt jelen, s ezért azt, ami az akkori korokban ilyen vagy olyan értelemben “tudomány”-ként szerepelt, eleve értelmetlen összehasonlítani, és a “fejlettebb-fejletlenebb” relációjába állítani a mai tudománnyal. Az akkori kultúrában játszott szerepük, funkciójuk és értelmük szerint ezek ugyanúgy fejlettek vagy fejletlenek voltak, mint mai tudományunk, így az anakronizmust már akkor elkövetjük, ha mai tudományos ismereteinkre hivatkozva vagy a mai tudomány normáit követve minősíteni próbáljuk ezeket a régi ismereteket – függetlenül attól, hogy e minősítést konkrétan miképpen tesszük meg.
==========
i_07db5974dcece167 (Unknown)
- Markierung Pos. 380-408  | Hinzugefügt am Donnerstag, 18. September 2014 1.01 Uhr GMT+01:59

Ami a piramisokat illeti: minden írásos emlék nélkül is nyilvánvaló, hogy több ezer, de inkább több tízezer ember munkájával építették őket. Ennyi ember munkájának az összehangolása pedig igen komoly szervezésbeli tudást és képességeket kívánt meg: harmonikusan és gazdaságosan meg kellett szervezni a munkacsoportok tevékenységének egymással való kapcsolatát, a mozgások, a szállítások ütemét és útját, az építő tömegeknek – melyek a sokáig tanított tévhittel szemben nem rabszolgákból, hanem az építésre berendelt szabad parasztokból tevődtek össze – az élelmezését, elhelyezését stb. Mindez olyan kalkulációkat kívánt meg, melyek megfelelő számfogalmat és bizonyos számítási ismerteket előföltételeztek. A piramisok ezért közvetve nemcsak építőik geometriai, hanem matematikai ismereteiről is tanúskodnak. Hasonlóképpen jelen tanúskodnak e régi építmények az asztronómiai ismeretekről is. A piramisokat és a templomszerű épületeket pl. az észak-déli irány szerint tájolták, s az épületekben bizonyos kitüntetett irányok egyes fényesebb csillagok horizont fölé emelkedésének helyét jelölik ki. A sírokban meglelt múmiák pedig a különböző anyagok konzerváló hatásával kapcsolatos egyiptomi ismeretekről adnak fölvilágosítást. Az eddigiek alapján láttuk tehát, hogy pusztán a tárgyi emlékek is igen informatívak az ókori egyiptomi tudományos ismereteket illetően. Azt is láttuk, hogy ezek nyomán olyan ismeretekre következtethetünk, melyeket az akkori egyiptomi kultúra mindennapjai, tevékenységkörei előföltételeztek. Lehet-e ebből arra következetni, hogy egyszerűen a társadalmi szükségletekből, a társadalom fönnmaradásának, megélhetésének igényeiből, a társadalom gazdasági-anyagi alapjából fejlődött ki, s e tényezők által motiváltan őrződött meg ez a tudás? A válaszunk erre egyértelműen: nem. Igaz, mindazok az ismeretek, melyek a Nílus áradásainak előrejelzéséhez vagy a csatornák építéséhez, a földek fölparcellázásához voltak szükségesek, mindenképpen ilyen anyagi funkciókhoz kapcsolódtak. Ám a piramisok építése vagy a mumifikálás olyan tevékenység, melyet nem követelt meg a társadalom anyagi-gazdasági fönnmaradása. Igaz, az anyagi szükséglet fogalmát vehetjük szélesebb értelemben is. Beleérthetjük a hatalmi struktúra fönntartásával és működésével kapcsolatos tényezőket, a társadalmi kohéziót, a szociális csoportképződés és összetartozás igényét, valamint a mindennapi élet szabályozása szempontjából szükséges ideológiákat – ám talán a jelentős geometriai és matematikai ismeretekről tanúskodó piramisokat ezek szempontjából is fölöslegesnek tekinthetjük. A vallási szertartások számára hellyel szolgáló, vagy velük kapcsolatban lévő építmények azok, melyeket ilyen szempontból szükségeseknek tarthatunk, (bár már az evilági funkció ezeknél is elválaszthatatlanul összeolvadt egy transzcendens, a praktikum világán túlmutató mozzanattal). A piramisok és a mumifikálás esetében azonban mindennél nyilvánvalóbb, hogy bennük a véges, de a végességéről tudó, s azt transzcendálni, meghaladni képes embernek az örökkévalósághoz való viszonya jelenik meg, s megépítésüket az anyagi-gazdasági szükségletekkel szemben az ezzel kapcsolatos ideális cél inspirálta. Szűkebb értelemben egyetlen személynek, az építtető fáraónak az örökkévalóságra való törekvése az ideális cél, ám általánosabb értelemben és mélyebb megközelítésben a piramisokban egy egész kultúra gigantikus kísérlete fejeződik ki az ember időbeli végességének meghaladására. Ezért mindazon ismeret, tudás és képesség, mely látszólag egy praktikus célra, a piramisépítésre irányult, s ennek a célnak volt alárendelve, valójában egy ideális célt szolgált: a végtelent, illetve a végtelen által megérintett véges embernek azt a vágyát, hogy saját végességét leküzdve elérje ezt a végtelent.[6]
==========