Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


bölcs idézetek

2010.04.22


“Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik; amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét.” (Tatiosz)



“A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha mindennapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket – s rajtuk keresztül önmagadat.

Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is.” (Tatiosz)


“Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.” (Tatiosz)



“Az élet egyetlen napja csodálatos történetek szövevényéből áll össze. Akik ösztönösen élnek, nem áldoznak időt az események megértésére. Sosem fogják tudni, mi miért történt velük – bár ez nem is bántja őket igazán. Aki kimarad egyetlen napjából, az másnap éppígy cselekszik majd, miközben az élet némán, észrevétlenül elsuhan mellette. Semmi olyan nem történhet meg egy ember életében, ami meg ne történhetne veled életed egyetlen napján. Eképpen ha a napokra figyelsz, figyelemmel leszel egész életedre. Egyetlen nap is közelebb vihet az élet igazi és nagy feladatainak megértéséhez.” (Tatiosz)


“Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket – a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.” (Tatiosz)

“Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri.” (Tatiosz)



“Ha valakivel találkozol, gondolj arra, hogy a találkozás mögött ezer és ezeregy ok rejlik. Minden emberi kapcsolat szent egymásratalálás. A másik emberben önmagad másik felét ismered fel, minden vonásában saját vonásaidat látod meg. Amit róla gondolsz, magadról gondolod. Amit vele teszel, magaddal teszed. Amit róla képzelsz, azt magadról képzeled. Mindaz, amit neki kívánsz, egy napon veled fog megtörténni.” (Tatiosz)



“Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent.
Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
Amikor együtt tudunk élni jó és rossz tulajdonságainkkal, akkor élünk együtt saját énünkkel.
Mindenkinek van egy árnyékénje. Hatalmadban áll a választás fény és árnyék között. Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet, hanem, hogy felhívja figyelmedet tökéletlenségeidre. Az erénynek csak egy fajtája van – az erény; a gonoszságnak ellenben számtalan.
Szeretnünk kell mások tévedéseit, hiszen a saját tévedéseinkbe egyenesen szerelmesek vagyunk.
Senki sem tökéletes, tudd ezt magadról is. Ha saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod, fogadd megértéssel mások hibáit.” (Tatiosz)

“Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének a legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása önzés, legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.” (Tatiosz)



“Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül – sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.” (Tatiosz)


“Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.” (Tatiosz: A szív erényei)


“Tudd, hogy szavadat félreérthetik. Olykor tetteidet is. A félreértés épp úgy hozzátartozik az emberhez, mint fához a levél, tengerhez a víz, törzshöz a kar, fejhez a gondolat. A félreértés oly természetesen jár-kel a világban, mintha együtt született volna a megértéssel. Ne magyarázkodjunk, ne szépítsük a történetet. Az igazság aranyból van és kiállja az idő próbáját.”
(Tatiosz: A szív erényei)


Az emberi elme összes érzései, a hála, a harag, a szeretet, barátság, elfogadás, a gáncs, sajnálkozás, versengés, irigység egyszerűen az ember állapotára és helyzetére vonatkoznak, és céljuk nem más, mint egy olyan lénynek, amilyen az ember, azon körülmények között, melyek között él, megóvni a létezését, s elősegíteni tevékenységét. Ezért ésszerűtlennek tűnik az ilyen érzelmeket átvinni egy legfőbb lényre, vagy feltételezni róla, hogy eme érzések mozgatnák őt, s az Univerzum jelenségei nem is támasztják alá az ilyen teóriákat. Valamennyi érzékeinkből eredő eszménk elismerten hamis és csalóka, s ezért nem gondolhatjuk, hogy helyük van egy Legfőbb Értelemben. És mivel ha eme külső érzetek által nyújtott ideákhoz még hozzátesszük a belső érzék ideáit, akkor ezzel le is írtuk az emberi értelem egész kelléktárát, ezért levonhatjuk azt a következtetést, hogy az emberi gondolat tartalmait illetően semmiféle hasonlóságot sem találunk az emberi és az isteni értelem között. Ami mármost a gondolkodás módját illeti, hogyan tehetnénk bármilyen összehasonlítást közöttük, vagy feltételezhetnénk bármilyen értelmű hasonlóságot? A mi gondolkodásunk hullámzó, bizonytalan, gyorsan tovaröppenő, egymást szakadatlanul követő s összetett gondolatokból áll; s ha megszüntetnénk ezeket a vonásait, akkor teljesen megsemmisítenénk lényegét, s ebben az esetben a szavakkal való visszaélés lenne ezt még gondolkodásnak, vagy értelemnek nevezni. Legalábbis azt kell belátnunk, hogy ha kegyesebb és tiszteletteljesebb dolognak is látszik (amint hogy az is) ezeket a kifejezéseket mégis megtartani, amikor a Legfőbb Lényt említjük, jelentésük ebben az esetben teljességgel megragadhatatlan, és természetünk fogyatékosságai miatt nem juthatunk el semmiféle olyan fogalomhoz amely – akárcsak a legcsekélyebb mértékben is – megfelelne az isteni attribútumok megragadhatatlan fenségének.
david hume


Mi is az ember lelke? Különböző képességek, szenvedélyek, érzelmek, képzetek egy olyan összetétele, amelyek ugyan kétségkívül egyesültek egy egyéniségbe, vagy személybe, ámde mégis különböznek egymástól. Amikor gondolkodik, akkor a képzetek, melyek gondolkodásának összetevői, egy bizonyos formába vagy rendbe rendeződnek, amely azonban teljesen egy pillanatra sem marad állandó, hanem csaknem azonnal átadja helyét valamilyen másfajta elrendeződésüknek. Új vélemények, új szenvedélyek, új affekciók és új érzések alakulnak ki, amelyek folyamatosan színesítik a mentális élet színpadát, s létrehozva így az elképzelhető legváltozatosabb és leggyorsabban váltakozó állapotok sokféleségét. Hogyan lenne ez összeegyeztethető azzal a tökéletes változatlansággal és egyszerűséggel, melyet az összes teisták tulajdonítanak az Istenségnek?

david hume



Tudnod kell kedvesem, hogy amikor a Jóisten a világot megteremtette, és már mindennel készen volt, összehívta négy legkedvesebb angyalkáját, hogy szétossza köztük a világ kincseit. Az igazi kincseket. Egyiknek a jóságot adta, hogy szálljon le vele az emberek közé, és mindenkinek a szívébe tegyen belőle egy darabkát. A másodiknak a szeretetet adta, s a harmadiknak a békességet. Láthatod: igazi nagy kincseket osztott szét az angyalkái között a Jóisten.
Odamentek sorra minden emberhez. Az emberek azonban lezárták szíveiket nagy súlyos lakatokkal. Gyűlölet, irigység rosszindulat, kapzsiság őrizték a lakatokat, és Isten angyalkái hiába mentek egyiktől a másikig: a szívek nem nyíltak meg és ők nem tehették bele a Jóisten ajándékait...
S ahogy ott a Jóisten szomorkodott, egyszerre csak elébe lépett a negyedik kicsi angyalka, akiről már bizony meg is feledkezett volt, és ezt mondta.

- Hallgass meg engem édes jó Istenem! Lám odaadtad angyaltársaimnak a jóságot, meg a szeretetet meg a békességet, de ők bizony nem érnek vele semmit, amíg az emberek szíve zárva marad. Add nekem az erdőket, és én majd megnyitom velük az emberek szívét.

- Próbáld meg lelkecském - mondta kedvesen a Jóisten, - legyen, ahogy kívánod: neked adom az erdőket!






Ott megpihentek és várták az embereket.
Jött az első.
De hiába daloltak a madarak, és hiába mesélte legszebb meséit a forrás, hiába virágoztak a virágok, hiába suttogtak a fák az ember nem látott meg és nem hallott meg mindebből semmit. Fejszét fogott, levágott egy fát, és elment vele. Szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra sem. Rontó ember volt.
Az angyalok nagyon elszomorodtak, mikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment zárt szívvel és hidegen. Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.
Aztán jött a második ember. Jött, de ő sem látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán a csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő ember volt. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt az erdőn a második harmat. A hajnali harmat.
És akkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:

- Istenem milyen szép...
És abban a pillanatban lehullott szívéről egy rozsdás lakat. Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikókon nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, csillogtak a fűszálak, és egyszerre megszólalt minden madár.
- Milyen szép! - mondta még egyszer az ember.
Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe bele tették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan fönn az égben, fehér felhő tutajon a Jóisten ült maga. Bárányfelhőket pöfékelt nagy kék pipájából és alámosolygott a földre. Így volt ez lelkecském és az óta is így van. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz és felrebben előtted az első rigó: tudnod kell, hogy az erdő észrevett...
Wass Albert


Mindannyian keressük a másik felünket, a lelki társunkat, azt az embert, akiről azt gondoljuk majd boldoggá tesz bennünket. A baj ott kezdődik, hogy sajnos senki nem tudja boldoggá tenni a másikat. A boldogság bennünk van, ha van.



Márai Sándor bölcsessége az ünnepekre

 

Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. ... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. ... mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

 

Ha nem vagy Önmagad
szabad sem vagy, a félelem irányítja az életedet és a kapcsolataidat,
a látszat fontosabb számodra, játszmákban élsz, elégedetlen vagy,
erotlennek érzed magad, élosködové válsz, borúlátásoddal fertozöd a környezetedet,
energiát szívsz el a másik embertol, befolyásolható, zsarolható vagy,
ködös a jövoképed, hitehagyott vagy, a céljaid szétfoszlanak, kudarcok érnek,
ítélkezoen viszonyulsz a világhoz, nem tudsz határozott döntéseket hozni,
hintázol a lehetoségek között, amíg mindegyik kicsúszik a kezedbol,
sodródsz, másnak adod át az irányítást, függoségben élsz, sajnáltatod magad,
szeretetéhes vagy, de a feléd irányuló szeretetet nem tudod befogadni, a saját szeretetedet feltételekhez
kötöd, érdekeid és szükségleteid szerint születik meg vagy hamvad el benned az érzet,
a másik ember eszközzé válik számodra, pótszerekkel pótolod a valódi életet,
Istent nem érzed – legfeljebb tudod, hogy van.
Ha Önmagad vagy szabad vagy,
félelem nélkül, harmóniában élsz a világgal,
a Teremtés törvényeit felismered és követed, hihetetlen ero feszül benned,
bizonyosság van benned, tisztán látod a vállalt életfeladataidat,
örömtelien éled meg az életedet, naponta új lehetoségekre ébredsz,
mélységes hálát érzel, hogy élsz,
végtelen szeretet árad benned minden teremtett lény iránt,
tiszta érzésekbol fakadó, határozott döntéseket tudsz hozni és küzdeni értük,
felismered és megbecsülöd önmagad, és a másik ember értékeit,
belülrol vezérelt vagy, te irányítod önmagad sorsát,
hiteles vagy, a tetteid-szavaid és érzéseid fedik egymást,
tisztán, feltétel nélkül tudsz szeretni,
a boldogság létállapotában alkotó életet élsz,
a másik ember önmagává válik melletted,
Istent érzed és tisztán hallod – nemcsak tudod, hogy van.

 

 Ó, szegény élet! Szegény emberélet! Még a könnyei sem hatnak meg? Egy római költő azt mondja, hogy az élet lényének fontos része a könny.
       GILBERT. Attól félek, hogy túlságosan meghat. Mert ha az ember visszapillant az életére, amilyen elevenen, érzésekkel elhalmozva, az elragadtatás és ujjongás pillanataival telítve volt, álomnak és káprá-zatnak látszik. Azok a szenvedélyek azok, amelyek egykor tűzként éltek bennünk? Mik ezek a hihetetlen dolgok? Azok, amiket egykor oly őszintén hittünk. És mi a valószínűtlen? Amit egykor magad megtettél. Nem, Ernő, az élet úgy mozgat bennünket kápráza-tokkal, mint egy marionettszínpad zsinórfogója. Örömöket koldulunk ki az élettől. Meg is kapjuk őket, de keserűségekkel és csalódásokkal együtt. Nemes fájdalom akad az utunkba, tőle várjuk létünk tragédiájának bíboros méltóságát.

Oscar wild

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.