Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Popper Péter Felnőttnek lenni

2010.08.12

Popper Péter
Felnőttnek lenni...

... felnőtt ember,
-    aki tudja, hogy védtelen, sem istenre,sem emberre nem szá-míthat, csak önmagára,
- aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is. Aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat,
-    aki tudja, hogy a bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki másvállára,
-    aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja,
-    s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a vi-lággal és önmagával.
Egy intelligens fiatalembernek túl nehéz együtt élni ezzel a meggyőződéssel. Ezért nem marad más választása, mint hogy szent legyen, bűnöző vagy öngyilkos. Ezt a lelkiállapotot úgy hív-ják, hogy depresszió. A depresszió leghatásosabb ellenszere pedig az aktivitás. Hajtani, hajtani, túlterhelni magad a kifulladásig. A majdnem mániás állapotig. Legyél munkamániás, szexmániás, misztikus őrült, a pénz űzöttje vagy egyszerűen csak politikus. S amíg bírod szusszal, valahogy kibírod magadat. Ám ha betegség, öregség miatt elfogy az üzemanyag, feltör a depresszió. Az orvosok összedugják majd a fejüket, s megállapodnak abban, hogy úgynevezett involúciós depresszióban szenvedsz, ami azt jelenti, hogy öregszik az agyad, kezdesz meghülyülni. De te magadban röhögd ki őket, mert jól tudod, hogy már húsz éves korodban is depressziós voltál, de akkor még volt erőd aktivitással kompenzálni a bajt.
Mindez csak a felszín. Vajon honnét veszi az igazán felnőtt ember az erőt a játékhoz, a tevékenységhez, a humort az abszurd világ kinevetéséhez. A felnőtt ember energiatartaléka a belső szabadság. Szerb Antal elbeszélésében ezt mondja a Zsar-nok:„A szabadság ragyog az álmok tárnája mélyén, mind ezt imádkozza le, ezért hatalmaskodik, és gyűlöli a még nagyobb ha-talmat, de nincs köztük egy sem, aki tudná, mi az, hogy sza-badság. Ezer bilincset raknak magukra a szerencsétlenek: asz-szonyt, gyermeket, atyafit, állami életet, a test örökös unszolását, mindegyik függ mindegyiktől. Ha egyet megütök, mindegyik or-dít, ha a bíró felesége kificamítja a kisujját, nem tudhatod, más-nap nem siratja-e hat gyermek börtönben sínylődő apját. Amit ők szabadságnak hívnak, értelmetlen és ostoba hazugság, mert ha megölnek is engem, egy vagy több százszor rosszabbat ültet-nek a maguk nyakára, anélkül nem tudnak meglenni, megszok-ták odahaza.
Szabadnak lenni annyit tesz, mint egyedül lenni: szeretet nél-kül, gyűlölet nélkül, félelem nélkül és remények nélkül. Megbírja ezt ember akárki?”
Íme, a felnőttség első öröme és nyomorúsága! A belső szabad-ság és a külső gyűlölet levegőjében élni.
1. A mítosz, a kultusz és az ember élete
Az antik görög nyelvben élt egy fogalom: Logosz. A Logoszt lehet Igének, Szónak, Közlésnek fordítani. Ám a Logosz mindig valamilyen szellemi folyamatról, alkotásról, intellektuális vagy misztikus történésről számol be. Például az Isten által alkotott „Világtervről”, a szeretet parancsáról, az Utolsó ítéletről vagy a csakrák működéséről, az életerő, a prána áramlásáról, a Köztes Lét, a Bar Do létezéséről. Újra meg újra a szellem dimenziójával találkozunk. Ezért mondja János Evangéliuma, hogy „Kezdet-ben volt az Ige, s az Ige Istennél volt, és az Isten volt az Ige.” S éppen a Logosz szellemi-intellektuális jellege miatt képződött belőle a „logika” fogalma, ami a gondolkodás törvényeit foglalja össze.
Létezett azonban egy másik fogalom is: Mítosz. A Mítosz is köz-lés volt, de történeti közlés. Az emberiség szempontjából valamilyen fontos eseményről számolt be: a Teremtésről, Krisztus fel-támadásáról, Krisna megtestesüléseiről, az egyiptomi kivonulásról, Mózes kőtábláiról, Mohamed látomásairól és futásáról Mekká-ból Medinába... Ezért a Mítoszból képződött a Mitológia szó, az erkölcs, a vallás, a megismerés fejlődési útjának eseménytörténe-te.Az archaikus korok embere úgy fogta fel a mítoszt, mint az ember megszólítását az istenség, az istenek, a szellemi világ által. „Figyelj! – szól a transzcendencia az emberhez – Vannak fon-tos események, amelyekről tudnod kell!” Ábrahám hajlandó volt feláldozni az Úrnak fiát, Izsákot, de Isten elfogadta az állat vérét a fiúé helyett. Véget ért az emberáldozatok korszaka. A Szentlélek leszállt Jézus tanítványaira, akik szertementek a világba az Igét hirdetni. Buddha megvilágosodott a fügefa alatt és megértette az újjátestesülések okát és azt, hogy miként lehet leszállni a lét kerekéről. Mohamedet kényszerítette Gábriel arkangyal, hogy olvassa Allah üzenetét a Könyvből. Figyelj! Minderről tud-nod kell!
A mítosszal tehát az Ég kvázi „provokálja” a. halandókat arra, hogy a szellemi dolgokra is figyeljenek. Az ember válasza a mí-toszra a Kultusz. Például: Transzcendens megszólítás: Krisztus feltámadásának mítosza. Emberi felelet: A húsvét ünnepe, a húsvéti szertartásrend. A kultusz szóból képződött a kultúra fo-galma. A mítosz-kultusz viszony tehát párbeszéd Ég és Föld kö-zött. A régi idők felfogása szerint kultúrája annak a népnek van, ahol ez a párbeszéd elevenen él, tehát hisznek a mítosz valóságában és teljes átéléssel, aktívan részt vesznek a kultusz-ban. Akik a mítoszt jó szándékú legendává degradálták, és a formálissá vált kultuszban legfeljebb mint nézők vesznek részt, azok barbárok. Az ő szemükben mi valószínűleg a magas techni-kai civilizáció fokára eljutott barbárok lennénk.

„A pokolba vezető út jó szán-dékokkal van kirakva. Fordítva is igaz lenne? „A mennyországba vezető út rossz szándékokkal van kirakva!” Akkor megszülethet egy új szólás is: „A célhoz vezető út tévutakkal van kirakva.” Ba-bits fordításában így kezdődik az Isteni Színjáték, azaz a Pokol:
„Az emberélet útjának felén
egy nagy, sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz utat nem lelem.”
Weöres Sándornak baja támadt a Jutottam” szóval, ami na-gyon gyengének tűnt az erős dantei szövegben. A középkori olasz nyelv szavainak jelentéstartalmát vizsgálva az alábbi fordítási javaslatot tette:
„Az emberélet útjának felén,
Egy sötét erdőben eszméltem magamra,
mivel az igaz utat nem lelem.”Így e három sor jelentősége megnő. Azt mondja, hogy az élet-ben el kell tévedni ahhoz, hogy az ember önmagára eszmélhessen. Tehát áldottak lehetnek a tévutak is, ha nem körbe visz-nek, meddő keringésbe. Hiszen a tévút lehet csak kerülőút is. Elvezethet új megismerésekhez, felfedezésekhez. Önmagunk Ko-lumbuszaivá válhatunk. Néha leborulhatunk a tévutak istenei és démonai előtt. Ádonáj előtt, aki kiválasztott népét az egyiptomi rabszolgaságba vezette, hogy négyszáz év múlva kinyújtott kar-ral és erős kézzel kivezesse őket a szabadságba. Ám e négyszáz év nem múlt el haszontalanul. A zsidóság magába szívta a kor-szak legmagasabb rendű spiritualitását, s elvitte magával az egy-istenhitbe, a Kánaánba, s szerte a világba.
Bizony, áldottak a tévutak. Hiszen a félrevezetés is vezetés – mondja Martin Buber. Tanúbizonyságot tehet erről Anup istenség is, az „utak nyitogatója”. Feltehetően az ő sugallatára irá-nyította Rebeka Izsák kezét Ézsau feje helyett Jákobéra, hogy az „Igazi” kapja az áldást, „nehogy szerencsétlenség történjen”. Talán a sakálfejű isten heccelte fel Lábánt, az „agyagtuskót”, hogy Jákobot a nászéjszakán Ráhel helyett Lea testéhez vezesse, és sok idő múltán megint csak ő csábította arra az idős nagyatyát, hogy karját keresztezve áldja meg József gyermekeit, jobbjával a másodszülött Efráimot és baljával az elsőszülött Menassét.
Ismét Babits sorai járnak az eszünkben, amikor a tévutakból összetett igazi útra gondolunk:
„Mert minden szó új korlátot teremt,
 a végtelen testének szabva formát.
S e korlátok közt kígyózik a rend lépcseje,
melyen addig járjuk ormát új, meg újlátásnak,
amíg messze lenn, köddé mosódik mindenrégi korlát,
s képekből összeáll a képtelen, korlátokból korlátlan végtelen...”

Ki mondja meg, hogy felnőtt vagy-e? Te mondod meg önma-gadnak. Nem vetted észre, hogy már régen te vagy a kérdező és te vagy a válaszoló is? Akkor már meg is kaptad a feleletet: el-felejtettél felnőni. Még mindig a „nagyoktól” várod az útmuta-tást, a vezetést, a korholást és a dicséretet.

...Mi hát az ösztön? Az ösztön tulajdonképpen az életenergiák ösz-szessége, az ember veleszületett energiaraktára. Az ösztön az át-ívelő híd test és lélek között. Az ember egész élete során, minden cselekvéséhez az ösztönök energiáját használja. Minden tevékenységünk – kollektív kultúrateremtésünk, civilizációnk, pusztító aktivitásunk, egyénileg a tanulás, a munka, a szórakozás, a tudomány, a művészet, a sport, emberi kapcsolataink, érzelmi kötődésünk, haragunk,
félelmünk, szorongásunk, örömünk, boldogságunk – mind-mind át-alakított ösztönenergiákból táplálkozik. Az ösztönenergiák kimerülése az egyén halálához vezet.

Dsida Jenő verséből:
„...Mondd, néha mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
sötét, keserű éjjelébe?
S figyelted-e a barna lé,
mily biztosan, mily sunyi resten,
kúszik, szivárog fölfelé
a kristálytiszta kockatesten?
Így szivárog az éjszaka
beléd is cseppenként eredve,
az éjszaka, a sír szaga,
minden rostodba és eredbe,
amíg egy lucskos őszi éjjel
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valami isten
sötét, keserű italát.”A görög mitológiában Thanatos, a Halál testvére Hypnosnak, az álom istenének. Nyugalmat, sőt, örök nyugodalmat ígér.
„...Nyugodj meg végre,
sorsodat tedd irgalmasabb kezekbe.
Rosszra ne gondolj.
Szívedben a penge megáll rezegve.
Fehér madonnád
érdemes volt idefáradnod érte,
utánad röppen,
s a Védánál utolér, megígérte...”
Babits írja:
„...S ha szól lenézve a jövevény: Én vagyok
az új!
Feleld: A régi jobb volt!...”
Erős és Thanatos, szép mitológiai nevek, szimbólumok. Mégis vissza kell térnünk a realitások világába. Freud szerint egy ösztön – mint energia – három szempontból írható le.

...a nagy uralkodónők (Nagy Katalin, Mária Terézia), valamint a politikában hatékony királyi feleségek és szeretők (Marié Antoi-nette, Mme Pompadour, Mme Recamier) korszaka. Párizsi szalo-nokban jobbára nők döntötték el, hogy ki legyen a Francia Aka-démia új tagja. Vagyoni, szexuális szabadságuk szinte teljes volt. Az Angliából akkor Franciaországban is megjelent szabadkőműves mozgalom majdnem megbukott, mert nem voltak sem vegyes, sem női páholyok. Sietve kellett pótolniuk ezt a hiányt. Ennek következtében a Nagy Forradalom sem bánt gyen-géden a nőkkel, már ami a guillotine használatát illeti...

(...)A gyermeki gondolkodás az álmot, a képzeletet és a valóságot egyenlő értékű realitásoknak tartja. A felnőtt ezen a téren differenciál, pl. a valóságban nem haragszik meg valakire azért, mert álmában megbántotta őt. Óvatos és gyanakvó az álmoskönyvek-kel szemben. A való életben őt kínzó hiányokat nem helyettesíti be – szaknyelven: nem kompenzálja – kizárólag fantázia képzelgé-sekkel. Pedig kamaszkorában még sokszor erre volt utalva. Egy taoista mese rávilágít ezeknek a lelki folyamatoknak a lényegére.
Egy férfinek meghalt a felesége. Halálos ágyán megeskette őt, hogy soha más nőre rá  nem néz. Egy darabig betartotta a fogadalmát, de ezután el-elcsábult. Attól kezdve álmában rendszeresen megjelent a felesége és kínozta őt: Én mindent tudok rólad! Tegnap is megfogtad Hui-Ling kezét. Arról is fantáziáltál, hogy legköze-lebb a mellét is megsimogatod. Máskor meg: Tegnap megcsókoltad azt a ribancot. Le is feküdtél vele! Hát így tartod be az esküdet? A férfi kétségbeesetten elment egy taoista bölcselőhöz. Elmondta, hogy álmában a felesége gyötri, mert minden lépését figyelemmel kíséri. Ebbe bele fog őrülni. Mit tegyen? A bölcs így szólt: Téged az taszít kétségbeesésbe, hogy a feleséged mindent tud rólad, és mindent pontosan lát, ami veled történik. Ha legközelebb jelentkezik, szaladj a kamrába, markolj bele a babos zsákba, de azután ki ne nyisd a kezed. Kérdezd meg tőle, a mindentudótól, hogy hány szem bab van a markodban? Soha többé nem fog zavarni téged. Mert ő csak azt tudhatja, amit te is tudsz. Belőled táplálkozik. Az ő nevében te kínozod saját magadat...

A hit világáról elgondolkozva érintenünk kell a menekülés problémáját is. A világ szellemi lényegébe vetett bizalom együtt jár a való világ vállalásával. Életünk eseményeinek, ha úgy tetszik, sorsunknak a vállalásáról van szó, valamiféle koz-mikus igenről. El lehet menekülni illúziókba, öngyilkosságba, alkoholba, drogba. Sokfélék a menekülés útjai, de a lényegük ugyanaz: megbicsaklás az élet terhei alatt. A régi legenda sze-rint a nehéz élet Isten bókja, bizalma a lelki teremtményének lel-ki erejében, tehát a menekülés az Isten megszégyenülése.
A drog problémájáról szeretnék személyes tapasztalatot is el-mondani. Fiatal koromban próbáltam megismerni kizárólag nem szintetikus drogok hatását. Egyrészt azért, mert kíváncsi voltam, másrészt azért, mert úgy éreztem, hogy mint pszichológusnak nincs jogom hozzászólni olyan kérdésekhez, amelyeknek élményhátteréről fogalmam sincs.
Az ópiumtól napokig tartó fejfájást kaptam, a marihuánától kel-lemesen könnyűvé és fürgévé váltak a gondolataim, és bolondosán vihogóvá lettem. Jó volt. Érdektelen volt.
A meszkalin hatására viszont már megéltem valamit. Extatikus mámor fogott el, a tehetség olyan megrendítő áradása a lelkemben, ami boldoggá tett. Világraszóló képzőművésznek érez-tem magam. Festeni kezdtem. És amikor szemügyre vettem a képeimet, elragadtatással borultam le szépségük előtt. Sajnál-tam magam, hogy csak ilyen későn derült ki a zsenialitásom.
Négy nap múlva megtekintettem alkotásaimat. Hát... Legjobb esetben egy jó manualitású gimnazista stilizált torzképeinek vél-tem volna őket. S ekkor derengett fel bennem először ennek a dolognak a sátáni jellege. Úgy éreztem, hogy aranyba marko-lok, és kiderült, hogy semmi sincs a kezemben.Később külföldön engedtem a hasisevők hívásának. A hasist for-ró teában kellett feloldani, egyszerre meginni. Egy darabig nem éreztem semmit. Azután könnyű vegetatív rosszullét fogott el, némi émelygés, szívdobogás, izzadás, nem tarthatott egy ne-gyedóránál tovább. Hirtelen elmúlt. S akkor száguldani kezd-tek a gondolataim. Olyan tömegben tódultak fel a legkülönbözőbb asszociációk, elemző következtetések, amit addig nem tar-tottam lehetségesnek. S a gondolataim kristálytiszták voltak, mert minden érzelmi reagálás megszűnt bennem. Élesen és pon-tosan láttam önmagamat, életem eseményeit a miértjükkel együtt, hibákat, kudarcokat, sikereket, gyerekkorom, szexuális és érzelmi életem összefüggéseit, a tévutakat és a megoldási le-hetőségeket. Mindezt teljesen objektíven, érzelmek nélkül. Ke-zemben volt életem minden problémájának megoldása.
Megrendítő élmény volt. Pál apostol jutott eszembe: .,Most tü-kör által homályosan látunk, de odaát majd színről színre.” Hirtelen megértettem, hogy miről beszél. Azután lassan csök-kenni kezdett, majd elmúlt a hatás. Autón hazakísértek. De a félórás utazás alatt is úgy éreztem, hogy már napok óta úton va-gyunk, mert még mindig olyan nagy tömegű gondolat cikázott át az agyamon. Reggelre ébredve kb. ennyit tudtam az éjszaka eseményeiről, mint amit most leírok, de a gondolatok tartalmá-ból semmi sem maradt meg. Kétségbeestem. Elhatároztam, hogy újra megpróbálom. És megint ugyanazt éltem meg. Talán le kellett volna írnom, magnóra mondanom őket? Azonnal be-láttam ennek a lehetetlenségét a viharzó gondolatok sodrásában. És megint csak Ördög úrfi jutott az eszembe.
„ Vigyázz, a hegy varázzsal van tele, s ha tán lidérc mutatja hol az út, csak menj tovább és ne gondolj vele.”
- írta Thomas Mann a Varázshegyben.
S ugyanő írta le a hóviharban eltévedt Hans Castorp látomását az emberi élet lényegéről. S megmenekülése s egy órai alvása után már csak homályos foltokban emlékezett arra, amit látott, s amire emlékezett, az is értelmetlennek tűnt már a szemében. Úgy lát-szik, ez a törvénye az önkábításnak.Megrendítő élmény volt. Pál apostol jutott eszembe: .,Most tü-kör által homályosan látunk, de odaát majd színről színre.” Hirtelen megértettem, hogy miről beszél. Azután lassan csök-kenni kezdett, majd elmúlt a hatás. Autón hazakísértek. De a félórás utazás alatt is úgy éreztem, hogy már napok óta úton va-gyunk, mert még mindig olyan nagy tömegű gondolat cikázott át az agyamon. Reggelre ébredve kb. ennyit tudtam az éjszaka eseményeiről, mint amit most leírok, de a gondolatok tartalmá-ból semmi sem maradt meg. Kétségbeestem. Elhatároztam, hogy újra megpróbálom. És megint ugyanazt éltem meg. Talán le kellett volna írnom, magnóra mondanom őket? Azonnal be-láttam ennek a lehetetlenségét a viharzó gondolatok sodrásában. És megint csak Ördög úrfi jutott az eszembe.
„ Vigyázz, a hegy varázzsal van tele, s ha tán lidérc mutatja hol az út, csak menj tovább és ne gondolj vele.”
- írta Thomas Mann a Varázshegyben.
S ugyanő írta le a hóviharban eltévedt Hans Castorp látomását az emberi élet lényegéről. S megmenekülése s egy órai alvása után már csak homályos foltokban emlékezett arra, amit látott, s amire emlékezett, az is értelmetlennek tűnt már a szemében. Úgy lát-szik, ez a törvénye az önkábításnak.
Mindez nem éri meg a világból való lassú kiszakadást. Hiszen a drognak éppen az a hatása, hogy kijózanodva az ember egyre szürkébbnek érzi a világot, a realitást, és visszavágyik az álmok és az illúziók birodalmába.
A század elején élt egy fiatal költő, Wojticzky Gyula, akinek első verseskötete ezzel a címmel jelent meg: A XXX. század. Megküldte Adynak. Ady versben felelt, ami így kezdődik:
„Jó fiam, ma minden magyar elvágyik,
ki messze, ki messzebb.
De Magánál kandibb szemet az időbe
tán még senki sem meresztett.
De messze él már, jó fiam, mitőlünk.
Szép átálmodni magunkat a mából
a nincsbe, a szépbe,  de ezer évet sietni, s nem élni,
édes fiam, nem irigylem érte,
mert jaj annak, aki kihull a mából.”
Jaj, bizony!14. A búcsú percei
Lassan elköszönök az Olvasótól. Szokásomhoz híven nem a „témát írtam meg”, még kevésbé tankönyvet a felnőttségről. Gondolatokat vetettem fel, amelyek régen foglalkoztatnak, és valószínűleg nyugtalanítani fognak életem végéig. Énbennem végleges meg-oldás, gőgösen szilárd vélemény legtöbbször nincs. Ne is legyen. Ezt a szellemi nyugtalanságot, ami mindenre nyitottá teszi az embert, tartom az élet értelmének. S most már el kell árulnom az alcím titkát. „Létező embernek” nevezem a felnőttet. Felnőtt az, aki élete nagy kérdéseire megkapta a bizonyosságot, nem kell tovább keresnie, kérdeznie. Most már elég, ha pénzt keres, házat épít, tanít és különböző bizottságok, zsűrik és egyletek tagja, elnöke.
 Szabad idejében az autóját bütyköli, meccsre jár, zsugázik, udva-rol és iszogat. Hazaérkezett az élet nagy kalandjából.
A „készülő ember” az, akinek kettős a lelke. Felnőttként tud részt venni a külső világ dolgaiban, és vidám gyerekként neveti ki önmagát és „komoly ügyekben” fontoskodó felnőtt társait. Én és Énke, ahogy Karinthy megírta. Örökké úton van. Létező em-bernek lenni biztonságosabb, védettebb önmagával szemben, nagyobb a fölénye embertársai felett, jobban tájékozódik az „élet erdejében”. Ő tudja az igazságot, a helyeset és a helyte-lent, s a maga helyére teszi Istent és a Császárt. A készülő em-ber sokat bolyong a saját poklában, balek az ügyeskedők kö-zött, sátorverése mindig ideiglenes, soha nem érkezik meg se-hova kalandos útjáról, legfeljebb egyszer végleg beleájul az or-szágút árkába.
A létező ember polgár. Hisz a rendben és az egyensúlyban. Hisz az alkalmazkodásban és a problémák megoldhatóságában. Ha a véleményét kérdezik valakiről, elsősorban azt mérlegeli, hogy az illető okos-e vagy buta. Megbízható-e vagy megbízhatatlan? Mindig nagyon kapós műfaj.
A készülő ember szellemi csavargó. Kételkedő és gyanakvó. A problémák zömét nem tartja megoldhatónak, legfeljebb elviselhe-tőnek... Ha a véleményét kérdezik valakiről, azt mérlegeli, hogy az illető jó ember-e vagy rossz. Derűs-e vagy komor? Nem igen lelkesednek érte.
Mindegy, hogy melyik típus tetszik neked. Mindegy, hogy mi szeretnél lenni. Az egyetlen kérdés: mi vagy? És ami vagy, az is maradsz mindhalálig. Ne majmold a másféléket, ha hiteles életre vágysz. Ne haragudj a másfélékre, ha nem akarod nevetségessé tenni magad.
Pinyó, a Csan-Tao mestere és vén piaci vagány, mindig azt mondta: „Ne foglalkozz folyton magaddal, mert olyan leszel, mint egy bolond macska, ki mindig a saját seggébe akar bújni. Inkább élj.”
Igaza van! Inkább éljünk. És ha hozzájutunk egy kis italhoz, koc-cintsunk az életre. Héberül úgy mondják: „Le cháim!” VÉGE

 Tartalom

Előszó helyett    6
1. A mítosz, a kultusz és az ember élete    10
A titok    18
2. Ki mondja meg, hogy felnőtt vagy-e?    20
3. Ösztön és cselekvés érett személyeknél    25
4. Az érett és az éretlen kommunikáció szintjei    33
5. Az érzelmi ellentmondások kínjai    39
6. Küzdelem a szorongás ellen    41
7. Az erkölcs kialakulásának érzelmi alapjai    47
8. A gyermek, a kamasz és a felnőtt szexualitása    53
9. Érzelmi infantilizmus és érettség az erotikus kapcsolatokban    61
10. Egy különleges folyamat: a nárcizmus alakulása    65
11. „Gondolkozom, tehát vagyok.” Mások is vannak?    70
12. Ítélet van? Vagy nincs?    75
13. Boldogok, akik szellemért könyörögnek...    82
14. A búcsú percei    89