Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan-jutunk-a-magasabb-vilagok-megismeresehez

2013.07.01

http://hu.scribd.com/doc/135691854/Hogyan-jutunk-a-magasabb-vilagok-megismeresehez-Rudolf-Steiner-1918
-----------------
www.csillagjovo.gportal.hu/portal/.../596562_1360646819_02967.doc‎
(...)
Van azonban egy éppolyan természetes törvény, aminek értelmében senkinek sem adható ki bármi is a rejtett tudásból, amire nem hivatott. És a beavatott annál tökéletesebb, mennél szigorúbban vallja e két törvényt. A valamennyi beavatottat átfogó szellemi kötelék nem külső, azonban a két nevezett törvény szilárd kapcsokat képez, amik a kötelék alkotórészeit összetartják. Benső barátságban is lehetsz egy beavatottal: lényétől el vagy választva addig, míg magad is beavatottá nem válsz. A beavatott szívét, szeretetét legteljesebb értelemben magadénak tudhatod: titkát azonban majd akkor bízza csak rád, ha éretté váltál rá. Hízeleghetsz, gyötörheted: mi sem bírhatja arra, hogy valamit is eláruljon, amiről tudja, nem árulható el, mert fejlődésed fokán a titok számára a megfelelő fogadást lelkedben nem vagy képes még biztosítani.
---------------------------

Régi, „történelmünk” előtti időkben a Szellem Templomai külsőleg is láthatók voltak, ma, amikor életünk annyira szellemtelenné vált, a külső szem számára látható világban nem találni őket. Szellemileg azonban mindenütt megvannak; és mindenki, aki keres, megtalálhatja azokat.

------------
Ha álltál már egy tisztelt férfiú ajtaja előtt és első látogatásodkor érezted a szent tiszteletet a kilincset megnyomva, hogy a szobába lépj, ami „szentély” a számodra, úgy olyan érzés nyilatkozott meg benned, ami kezdemény lehet későbbi szellemi iskolázásod számára. Minden felnövekvő ember részére szerencse, ha hajlamként hord magában ilyen érzéseket. Csak ne képzeljük, hogy ezek a hajlamok az alázatosság és szolgaság csírái. Az emberek iránti előbb gyermeki tisztelet az igazság és megismerés iránti tiszteletté lesz. A tapasztalat tanítja, hogy a szabad fejhordozás azoknak sajátja, kik tiszteletet tanultak meg adni ott, ahol a tisztelet helyénvaló. S mindenütt, ahol az a szív mélységeiből fakad, helyénvaló.Ha nem fejlesztjük magunkban azt az alapvető érzést, hogy létezik valami magasabb annál, amik vagyunk, úgy nem találjuk meg magunkban az erőt sem, hogy a magasabbhoz fejlődjünk tovább. A beavatott csak azáltal küzdötte ki az erőt, hogy fejét a megismerés magasságaiba emelje, hogy a szívét a tisztelet, a devóció mélységeibe vezette.
***
Csak az alázat kapuján áthaladva hódítható meg a Szellem magaslata. Igazi tudást csak úgy érhetsz el, ha megtanultad becsülni ezt a tudást.Biztos, az embernek megvan a joga rá, hogy szemét a fény felé fordítsa, ezt a jogát azonban meg kell szereznie. A szellemi életben törvények épp úgy léteznek, mint a materiálisban. Dörzsölj megfelelő anyaggal üvegrudat és elektromossá válik, azaz: erőt nyer ahhoz, hogy kis testeket vonzzon magához. Ez egy természeti törvénynek felel meg. Ha kevés fizikát tanult, megérti ezt az ember.

***
 És éppen úgy tudja, ha a szellemtudomány alapelemeit ismeri, hogy a lélekben kifejlesztett valódi devóció minden érzése olyan erőt fejleszt, mely a megismerésben előbb, vagy utóbb továbbvihet.
------------------
Aki ezt az előkészítést nem hozza magával, már a megismerési ösvény első lépcsőjén nehézségekre talál, ha nem vállalja el, hogy a devóció diszpozícióját önneveléssel energikusan hozza létre magában. Korunkban különlegesen fontos, hogy ennek a pontnak teljes figyelmet szenteljünk.
***

 Civilizációnk inkább a kritikára, az ítéletre, az elítélésre hajlik, csak kevéssé a devócióra, az odaadó tiszteletre. Gyermekeink már jóval többet kritizálnak, mint odaadással tisztelnek. Azonban minden kritika, minden bíráló ítélet épp annyira űzik el a lélek magasabb megismeréshez szolgáló erőit, mint ahogyan minden odaadó tisztelet fejleszti azokat. Semmit se akarunk ezzel civilizációnk ellen beszélni. Nem arról van itt szó, semmiképp, hogy civilizációnk felett kritikát gyakoroljunk. Éppen a kritikának, az öntudatos emberi ítéletnek, a „vizsgáljatok meg mindent, s a legjobbat tartsátok meg” – magatartásnak köszönhetjük kultúránk nagyságát.

*****
 Az ember sohase érte volna el korunk tudományát, iparát, közlekedését, jogviszonyait, ha nem gyakorolt volna mindenütt kritikát, ha nem mindenütt ítéletének mércéjét alkalmazta volna. Amit azonban így külső kultúrában nyertünk, a magasabb megismerésbeli, a szellemi életbeli megfelelő veszteséggel kellett megfizetnünk. Hangsúlyozni kell, hogy a magasabb tudás vonatkozásában nem az emberek, hanem az igazság és megismerés iránti tiszteletről van szó.

------------------------
Egy kritikus korban az ideálokat alábecsülik. A tisztelet, az alázat, az imádat és csodálat helyébe más érzések lépnek. Korszakunk ezeket az érzéseket egyre jobban szorítja háttérbe, úgyhogy a köznapi élet az embernek csak igen kismértékben nyújtja őket.

*****

Aki magasabb megismerést keres, önmagában kell létrehoznia, ő maga kell, hogy lelkébe töltse azt. Ez stúdiummal nem megy, csak az élet által történhet. Aki szellemi tanítvánnyá akar válni, annak energikusan kell devócióra nevelnie magát. Környezetében, élményeiben mindig azt kell felkeresnie, ami csodálatra, a tisztelet felkeltésére képes indítani.

*****

Ha egy emberrel találkozva gyengéit ócsárolom, magasabb megismerőerőtől fosztom meg magam, ha kiválóságaiba szeretetteljesen merülök el, úgy gyűjtöm az ilyen erőt. A szellemi tanítvány ügyeljen állandóan rá, hogy ezt az útmutatást kövesse. Tapasztalt szellemi kutatók tudják, mekkora erőt köszönhetnek annak a körülménynek, hogy mindig, minden dolgot illetően, ismételten csak a jót tekintik és a bíráló ítélettől tartózkodnak.

***
 Ez azonban nem maradhat külsődleges életszabály, hanem lelkünk legbensejét kell birtokba vennie. Az ember kezében van, hogy tökéletesedjék, hogy idővel teljesen megváltozzék.

***

Ezt az átváltozást azonban legbensőbbjében, gondolatéletében kell végrehajtania. Nem elég, ha egy lény irányában külsőségesen tanúsítok magatartásommal tiszteletet. Ezt a tiszteletet gondolataimban kell hordoznom. A szellemi tanítványnak azzal kell kezdeni, hogy a devóciót gondolatéletébe veszi fel. A tiszteletlenség, az elutasító kritika gondolataira kell tudatában ügyelnie. És egyenesen törekednie, hogy a devóció gondolatait ápolja magában.

*****

Minden pillanat, amelyben nekilátunk felfedezni, hogy tudatunkban mi minden rekedt meg a világ és élet irányában tanúsított elutasító, bíráló, kritikus ítéletek vonatkozásában: minden ilyen pillanat közelebb visz a magasabb megismeréshez. És felemelkedésünk gyors lesz, ha az ilyen pillanatban tudatunkat csak a világ és élet felé irányuló csodálattal, tisztelettel, alázattal eltöltő gondolatokkal telítjük. Akinek ilyen dolgokban van tapasztalata, tudja, hogy minden ilyen pillanatban az emberben olyan erők ébrednek, amik egyébként szendergő állapotban maradnának.

*****

Ezáltal az ember szellemi szemei nyílnak meg, aminek révén az ember olyan dolgokat kezd maga körül látni, amiket előzőleg nem láthatott. Kezdi felfogni, hogy előzőleg az őt körülvevő világnak csak egy részét látta. Az ember, aki elébe lép, most teljesen más alakban mutatkozik meg, mint előbb. Habár ezzel az életszabállyal még nem lesz képessé pl. látni azt, amit emberi aurának írnak le. Ehhez ugyanis még magasabb iskolázás szükséges. Azonban ehhez a magasabb iskolázáshoz csak azáltal juthat el, ha előzőleg energikus devóció-iskolázáson haladt át.

**********

Lebecsülés, antipátia, megvetés az elismerésre-méltó irányában – a megismerő-tevékenység megbénulását és elhalását okozzák. – A szellemi kutató számára ez a tény az aurán mutatkozik meg. Olyan lélek, aki tisztelő, devóciós érzéseket sajátít el, aurájában változást idéz elő. Bizonyos sárgásvörösnek, barnásvörösnek jellemezhető szellemi színárnyalatok tűnnek el és helyükbe kékesvörösek lépnek. Ezáltal azonban felnyílik a megismerőképesség. Olyan környezetebeli tényekről szerez tudomást, amikről sejtelme sem volt. A tisztelet a lélekben szimpatikus erőt ébreszt és ennek révén a körülöttünk lévő lények tulajdonságai, amik másként rejtve maradnának, közel kerülnek hozzánk.
----------------------
Valaki, ha a külvilág egyik benyomásától a másikhoz vágtat, s mindig „szórakozást” keres, nem talál utat a szellemtudományhoz. A szellemi tanítvány ne tompuljon el a külvilág felé; azonban gazdag belső élete szabjon irányt, ahogyan benyomásainak odaadja ínagát. Ha érzelmekben gazdag és elmélyült lelkű ember halad szép hegyvidéken, mást él át, mint egy érzelmekben szegény valaki. Csak amit bensőnkben élünk át, nyújtja a kulcsot a külvilág szépségeihez.

********

Meg kell tanulnunk bánni saját érzéseinkkel, képzeteinkkel, ha a külvilággal tapasztalatban gazdag viszonyt akarunk kialakítani. A külvilág minden jelenségében isteni nagyszerűséggel teljes; az Istenit azonban először saját lelkünkben kell tapasztalnunk, ha a környezetben akarjuk megtalálni. – A szellemi tanítvány számára lényeges, hogy teremtsen életében olyan pillanatokat, amikben csendben és magányosan merül önmagába. Azonban ne a maga Én-je dolgainak adja magát oda e pillanatokban. Ez az ellentétéhez vezetne annak, ami szándékában áll. E pillanatokban inkább teljes csendben engedje utánhangzani azt, amit átélt, amit a külső világ mondott neki. Minden virág, minden állat, minden cselekedet e csendes pillanatokban még nem sejtett titkokat fog elárulni.

**********

Minden szellemtudományban van egy olyan alapelv, amit nem szabad megszegni, ha valamilyen célt akarunk elérni. Minden szellemi iskolázásnak be kell ezt a tanítványba vésnie. S így szól: minden megismerés, amit csak tudásod gazdagításáért keresel, hogy csak kincseket halmozz fel magadban, eltérít utadról; minden megismerés azonban, amit azért keresel, hogy az emberi nemesedés és a világfejlődés útján érettebbé válj, egy lépéssel előre visz. Ez a törvény kérlelhetetlenül megköveteli, hogy szem előtt tartsák. És nem válunk előbb szellemi tanítványokká, amíg ezt a törvényt életünk zsinórmértékévé nem tettük.



*****

 A szellemi iskolázásnak ez az igazsága ebbe a rövid mondatba foglalható: Minden idea, ami nem válik ideállá számodra, lelkedben kiöl egy erőt; minden idea azonban, ami ideáloddá válik, benned életerőket teremt.

*
Minden egyes tettedet, minden szavadat rendezd úgy, hogy senki szabad akarati elhatározásába ne avatkozz.
*
„Teremtsd meg a belső nyugalom pillanatait és tanuld meg e pillanatokban megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől”. – Azt mondtuk itt, hogy „a nyelv szavaiba foglalva” hangzik így. Eredetileg ugyanis a szellemtudomány minden szabályát és tanítását szimbolikus jelbeszédben adják meg. És aki teljes jelentésüket és horderejüket akarja megismerni, előbb ezt a szimbolikus nyelvezetet kell megértenie. Ez a megértés attól függ, hogy az illető az első lépéseket a szellemtudományban megtette-e már. Ezeket az első lépéseket azonban azoknak a szabályoknak pontos követése által, amiket itt adunk, teheti meg. Az Út mindenki számára, aki komoly akarással rendelkezik, nyitva áll.

*

A belső nyugalom pillanataira vonatkozó fenti szabály egyszerű, s követése is egyszerű. Célra azonban csak akkor vezet, ha éppoly komolyan és szigorúan veszik kézbe, mint amilyen egyszerű.

*
Rövid időre különüljön el napi életétől a szellemi tanítvány, hogy ebben az időben valami teljesen mással foglalkozzék, mint a napi foglalatosságának tárgyai. Foglalatosságának a módja is teljesen más kell, hogy legyen, mint az, amivel a nap többi részét tölti el. Ezt azonban nem úgy kell érteni, hogy az, amit ebben az elkülönített időben végez el, semmi kapcsolatban sem állana napi munkája tartalmával. Ellenkezőleg: az az ember, aki az ilyen leválasztott pillanatokat a helyes módon keresi, hamar észreveszi, hogy igazából általuk nyeri el a napi feladatához szükséges teljes erőt. Azt se szabad hinni, hogy e szabály követése ténylegesen időt vonhatna el valakinek kötelessége teljesítésétől. Ha valakinek több idő tényleg nem áll rendelkezésére, naponta öt perc elegendő. Arról van szó, hogy ezt az öt percet hogyan használja fel.

*****

Ebben az időben az ember ragadja ki teljesen magát köznapi létéből. Gondolati-, érzésbeli életének kölcsönözzön más színezetet; a szokásoshoz képest. Örömeit, szenvedéseit, gondjait, tapasztalatait, tetteit vonultassa el lelke előtt. Lépjen ekkor úgy fel, hogy mindazt, amit egyébként él át, most magasabb nézőpontból tekinti végig. Gondoljuk csak meg, mennyire másként tekintünk arra, amit valaki más tapasztalt, vagy tett meg a közönséges életben, mint azt, amit magunk éltünk át, vagy tettünk. Nem lehet ez másként. Hiszen azzal, amit magunk élünk át, vagy teszünk, össze vagyunk szövődve; valaki más élményét, vagy tettét csak szemléljük. Amire a kiválasztott pillanatokban törekedni kell, nos, a saját élményekre és tettekre úgy nézni, úgy ítélni meg őket, mintha azokat nem magunk, hanem mintha azokat valaki más élte volna át, vagy követte volna el. Képzeljük csak el: valaki súlyos sorscsapást élt meg. Mennyivel másként áll vele szemben, mint egy azonos sorscsapással egy embertársánál? Ezt senki sem tarthatja jogosulatlannak. Az emberi természetben rejlik. És hasonlóan, mint ilyen rendkívüli esetekben, van az élet mindennapi ügyeiben is.

*****
A szellemi tanítványnak meg kell keresnie az erőt, hogy bizonyos időkben önmagával idegenként álljon szemben. A bíráló belső nyugalmával kell önmaga elé állnia. Ha ezt eléri, akkor saját élményei új megvilágításban mutatkoznak. Amíg ezekbe szövődtünk, amíg bennük vagyunk, a lényegtelennel ugyanúgy összekapcsolódunk, mint a lényegessel. Ha az áttekintés belső nyugalmához jutunk, a lényeges leválik a lényegtelenről. Bánat és öröm, minden gondolat, minden elhatározás másként jelenik meg, ha így állunk szemben önmagunkkal. –

---------------
Olyan, mintha egész nap egy helységben tartózkodtunk volna és a legkisebbet olyan közelről láttuk volna, mint a legnagyobbat; este azután egy közeli dombra megyünk fel és az egész helységet egyszerre tekintjük át. Ekkor a helység részei más egymásközti viszonyokban jelennek meg, mint amikor benne jár az ember. A jelenben átélt sorsfordulatokkal nem fog és nem is kell sikerülnie ennek; a régebben lejátszódottakkal kell ezt a szellemi tanítványnak megpróbálnia. Ilyen belső, nyugodt önvizsgálat értéke kevésbé függ attól, amit ennek során meglátunk, inkább attól, hogy megtaláljuk azt az erőt, mely ezt a belső nyugalmat létrehozza.

**

Mert minden ember a maga – nevezzük így – köznapi embere mellett bensőjében még egy magasabb embert is hordoz. Ez a magasabb ember mindaddig rejtve marad, amíg fel nem ébresztik. És ezt a magasabb embert mindenki csak maga képes önmagában felkelteni. De amíg ezt a magasabb embert fel nem keltik, addig a minden emberben szendergő magasabb képességek is, amik az érzékfeletti megismerésekhez visznek, rejtve maradnak.
**
És a szellemi tanítvány külső életében semminek sem kell megváltoznia azáltal, hogy ezt a szabályt követni kezdi. Kötelességeit, mint előtte, teljesíti; először ugyanazokat a fájdalmakat tűri és ugyanazokat az örömöket éli át, mint annakelőtte. Általa semmiképp se idegenedhet el az „élettől”. Sőt, annál jobban állhat helyt a nap többi részében, ebben az „életben”, mivel kiválasztott pillanataiban egy „magasabb életet” sajátít el. Ez a „magasabb élet” lassanként befolyást érvényesít a közönségesre. A kiválasztott pillanatok nyugalma a köznapra is kifejti hatását. Az egész ember nyugodtabbá válik, biztosságra tesz szert cselekedetei során, semmiféle elképzelhető esemény sem hozhatja ki egykönnyen sodrából. Az ilyen kezdő tanítvány lassanként, hogy úgy mondjuk, egyre inkább maga irányítja önmagát és kevésbé vezetik őt a körülmények és külső befolyások.

-------------

Ilyen ember hamar észreveszi majd, mekkora erőforrás számára az ilyen kiválasztott időszak. Abban az irányban indul meg, hogy olyan dolgok miatt, amik azelőtt felbosszantották, többé nem bosszankodik; számtalan olyan dolog, amelyektől előzőleg félt, megszűnnek félelmet gerjesztők lenni. Egészen új életfelfogást sajátít el. Előzőleg esetleg tétován látott neki ennek, vagy annak a ténykedésnek. Azt mondotta: Ó, nem elég hozzá az erőm, hogy úgy végezzem el, ahogyan szerettem volna. Most nem támad ez a gondolata többé, hanem sokkal inkább egy másik. Most ugyanis azt mondja magának: Minden erőmet össze akarom szedni, hogy dolgomat olyan jól végezzem, ahogyan csak tudom. És a gondolatot, mely félénkké tehetné, elnyomja. Tudja ugyanis, hogy épp a bátortalanság indíthatná rossz teljesítményre, hogy ez a bátortalanság semmi esetre sem működhet közre annak jobbításában, ami reá tartozik. Gondolat gondolatot követve költözik így be a szellemi tanítvány életfelfogásába az, ami gyümölcsöző, élete számára előmozdító jellegű. Ezek lépnek olyanok helyébe, amik akadályozók, gyengítők voltak számára. Élethajóját az élet hullámain biztos, nyugodt kézzel kezdi kormányozni, míg előzőleg e hullámok azt ide-oda vetették.

***
Hall például egy szót, amivel egy másik sérteni, vagy bosszantani akarja. Szellemi iskolázását megelőzően biztos megsértődött volna, vagy bosszankodott volna miatta. Mivel a szellemi iskolázás ösvényére lépett, képessé vált, hogy a szó sértő, vagy bosszantó tüskéjét kivegye, még mielőtt utat talált volna bensőjébe. Vagy egy másik példa. Egy ember könnyen türelmetlenné válik, ha várnia kell. A szellemi tanítvány ösvényére lép. Nyugalmának pillanataiban annyira átitatja magát a türelmetlenség céltalanságának érzésével, hogy azontúl minden átélt türelmetlenség alkalmával rögtön ez az érzés jelenik meg. A türelmetlenség, mely beállóban volt már, eltűnik és az egyébként a türelmetlenség képzetei miatt elveszetté válható időt esetleg a várakozási idő során végrehajtott hasznos megfigyeléssel lehetett kitölteni.

***

Vegyük szemügyre mindezek horderejét. Gondoljuk meg, hogy a „magasabb ember” folytonos fejlődésben van az emberben. Azonban csak a leírt nyugalom és biztosság által teszünk lehetővé számára törvényszerű fejlődést. A külső élet hullámai minden oldalról szorítják a belső embert, ha nem az ember uralja ezt az életet, hanem az őt. Az ilyen ember olyan mint a növény, amelynek sziklahasadékban kell fejlődnie. Mindaddig satnya marad, amíg teret nem biztosítanak számára. A belső ember számára semmilyen külső erő teret nem nyithat. Erre csak a belső nyugalom képes, amit lelkében teremt meg. Külső körülmények csak külső élethelyzetén módosíthatnak; a „Szellemi Embert” benne sohase kelthetnék fel. – Saját magában kell, hogy a szellemi tanítvány megszülje az új, Magasabb Embert.

*****

Ez a „Magasabb Ember” lesz azután a „Belső Uralkodóvá”, aki biztos kézzel vezeti a külső ember viszonyait. Amíg a külső ember ural és vezet, ez a „belső” annak rabszolgája és erőit ezért nem tudja kifejteni.

*****
Ki kell fejleszteném magamban a képességet, hogy a külvilág benyomásait csak a saját magam által meghatározott módon engedjem közeledni magamhoz; eztán lehetek csak szellemi tanítvánnyá. – És amennyiben komolyan keresi ezt az erőt a szellemi tanítvány, érhet csak célhoz. Nem az a lényeg, hogy bizonyos idő alatt valaki mennyire viszi; hanem egyedül az, hogy komolyan keressen.

***
Egy-egy élethelyzetben biztosan nagy erő kell ahhoz, hogy a belső nyugalom pillanatait megteremtsük. De minél nagyobb a szükséges erő, annál jelentősebb az, amit elérünk. A szellemi iskolázásban minden attól függ, hogy az ember energikusan, belső igazsággal és tartózkodás nélküli őszinteséggel legyen képes önmagával, minden cselekedetével és tettével, tökéletesen idegenként szembenállani.

***
Bensőjének hangjaira hallgat, amik nyugalmának pillanataiban szólnak hozzá; bensőjében a Szellemi Világgal érintkezik. A köznapiság elől elvonult. E köznap lármája elnémult számára. Csend lett körülötte. Mindent, ami a külső ilyen benyomásaira emlékezteti, elutasít. Egész lelkét a bensőben a nyugodt szemlélődés, párbeszéd a tiszta Szellemi Világgal, tölti el. – Váljon a szellemi tanítvány számára ez a csendes szemlélődés természetes létszükségletévé.

***
Előbb egy gondolatvilágban merül el teljesen. Ennek a csendes gondolati tevékenységnek az irányában élő érzést kell kifejlesztenie. Szeretni kell megtanulnia azt, amit a Szellem áraszt feléje. Fel is hagy hamarosan azzal, hogy ezt a gondolatvilágot olyannak fogja fel, mint ami a köznap őt körülvevő dolgainál kevéssé volna valóságosabb.

*****

Kezd gondolataival úgy bánni, mint a dolgokkal a térben. S ekkor közel kerül számára a pillanat, amikor azt, ami a belső gondolati munka csendjében nyilatkozik meg, sokkal magasabbnak, valóságosabbnak kezdi érezni, mint a dolgokat a térben. Tapasztalja, hogy élet szólal meg ebben a gondolatvilágban.

***

Belátja, hogy a gondolatokban nem csak puszta árnyképek élik ki magukat, hanem rajtuk át rejtett lényiségek beszélnek hozzá. A csendből beszéd kezd szólni hozzá. Valaha fülén át hangzott csak számára; most lelkén keresztül hangzik. Belső beszéd – belső szó – tárult fel számára. A szellemi tanítvány, amikor ezt a pillanatot először éli át, a legmagasabb fokban üdvözültnek érzi magát. Teljes külvilágát benső fény árasztja el. Második élet kezdődik számára. Isteni, egy Istentől üdvözített világ árama hatja át.

----------------

A léleknek ezt a gondolatokban való élését, mely egyre jobban a szellemi lényiségben való életté bővül, a gnózis, a szellemtudomány meditációnak (szemlélő gondolkodás) hívja. Ez a meditáció az eszköz az érzékfeletti megismeréshez. – Azonban ne érzésekben dúskáljon ezekben a pillanatokban a szellemi tanítvány. Lelkében ne határozatlan érzések éljenek. Ez csak akadályozná, hogy igazi szellemi megismeréshez jusson. Tisztán, élesen, határozottan alakuljanak gondolatai. Ehhez kapaszkodót találhat, hacsak nem vakon tartja azokhoz a gondolatokhoz magát, amik előtte felmerülnek. Sokkal inkább hassák át azok a magas gondolatok, amiket előhaladt, a Szellemtől már megragadott emberek gondoltak ilyen pillanatokban.
Kiindulásként vegye azokat az írásokat, amik maguk ilyen meditációbeli megnyilatkozásból származtak. A misztikus, a gnosztikus, a mai szellemtudományi irodalomban talál a szellemi tanítvány ilyen írásokra. Ezek megadják az anyagot a meditációjához. A szellemi kutatók magukban ezekben az írásokban rögzítették az Isteni Tudomány gondolatait; a Szellem a maga követei által hirdette azokat a világnak.Ilyen meditáció révén gyökeres változás megy végbe a szellemi tanítványban. A valóságról egészen új képzeteket kezd alkotni magának. Minden dolognak megváltozik számára az értéke. Minduntalan ismételni kell: e változás következményeként a szellemi tanítvány nem be, akik nem lesz világidegenné, kötelességeinek körétől semmi esetre sem távolodik el. Megtanulja ugyanis belátni, hogy a legkisebb – általa elvégzendő – cselekedet, a legkisebb élmény, ami számára megmutatkozik, a nagy kozmikus lényekkel és kozmikus eseményekkel állanak összefüggésben. Ha ezt az összefüggést a szemlélődő pillanatok felfedik számára, úgy újult, teljesebb erővel lát napi munkakörének ellátásához.

***

Mert most tisztában van vele: amit dolgozik, amit szenved, egy nagy szellemi kozmikus összefüggésért dolgozza meg, szenvedi el. Erő az életre, s nem lanyhaság forrásozik a meditációból.

**

Aki olyanokat keres, akik ebben a tekintetben tudással, tapasztalattal rendelkeznek, nem fog hiába kopogtatni. Annak kell csak tudatában lennie, hogy nem mást; csak egy barát tanácsát, s nem olyan valaki erejét keresi, aki uralkodni akar felette. Mindig ki fog derülni, hogy azok, akik valóban tudnak, a legszerényebb emberek és, hogy tőlük mi sem áll távolabb, mint amit az emberek hatalmi vágynak hívnak.

-------------------------------

Aki a meditáció révén ahhoz emelkedik fel, ami az embert a Szellemmel fűzi egybe, az magában azt kezdi életre hívni, ami benne örök, amit születés és halál nem korlátoznak. Ilyen örököt csak azok vonhatnak kétségbe, akik nem maguk tapasztalták ezt az örököt. Így a meditáció az az út, amely az embert a maga örök, elpusztíthatatlan lénye magvának megismeréséhez, szemléléséhez is elvezeti. És csak általa juthat ilyen szemléléshez az ember. A gnózis, szellemtudomány ennek a lény-mag örökkévalóságáról, újramegtestesüléséről beszélnek. Gyakran kérdezik, miért nem tud az ember a születésen és halálon túli élményeiről? Nem így kellene azonban feltenni a kérdést. De inkább így: hogyan jutunk ehhez a tudáshoz? A helyes meditációban nyílik meg az út. Általa ébred az azokra az élményekre való emlékezés, amik születésen és halálon túl esnek. Mindenki megszerezheti ezt a tudást, mindenkiben ott vannak a képességek, hogy önmaga ismerje meg, saját maga szemlélje, amit valódi misztika, szellemtudomány antropozófia és gnózis tanítanak. A helyes eszközöket kell csak megválogassa. Fülekkel és szemekkel rendelkező lény képes csak hangokat és színeket észlelni. És a szem sem képes mit észlelni, ha hiányzik a dolgokat láthatóvá tévő fény. A szellemtudományban adottak a szellemi fülek és szemek kifejlesztésének és a szellemi fény felgyújtásának eszközei. A szellemi iskolázás eszközeit három fokozatként jelölhetjük: 1. Az Előkészítés. A szellemi szerveket fejleszti ki. 2. A Megvilágosodás. A szellemi fényt gyújtja fel. 3. A Beavatás. A Szellem magasabb lényiségeivel nyit kapcsolatot.

----------------------------------------------------------------------------------------

A kezdetet azzal kell megtenni, hogy a lélek figyelmét a bennünket körülvevő világ bizonyos folyamataira irányítjuk. Ilyen folyamatok a sarjadó, növekedő és fejlődő élet egyrészről, s másrészt mindazok a jelenségek, amik az elvirágzással, elhervadással, elhalással függnek össze. Akármerre is veti szemét az ember, ezek a folyamatok egyidejűleg találhatók meg. És az emberben is természetszerűen mindenütt érzéseket és gondolatokat keltenek. Közönséges viszonyok mellett azonban az ember nem adja eléggé oda magát ezeknek az érzéseknek és gondolatoknak. Ehhez túl gyorsan siet egyik benyomástól a másikhoz. Arról van szó, hogy figyelmét intenzíven, egész tudatosan irányítsa ezekre a tényekre. Ott, ahol egy meghatározott fajtájú virágzást és fejlődést észlel, lelkéből minden egyebet száműznie kell és rövid időre kizárólag ennek az egy benyomásnak engedje át magát. Hamarosan meggyőződik róla, hogy az az érzés, mely ilyen esetben lelkében előzőleg csak átsuhant, lábra kap és erőteljes, energikus alakot ölt. Ezt az érzésformát aztán engedje magában nyugodtan utánhangzani. Eközben belsőjében teljesen csendessé kell válnia. Az egyéb külvilág felé be kell zárulnia és egészen egyedül azt követni, amit lelke a virágzás és fejlődés tényéhez szól.Semmiképp se szabad itt azt hinnie, hogy messzire juthat, ha a világ felé netalán tompává teszi érzékeit. Először annyira élénken, olyan pontosan, ahogyan csak lehet, nézze meg a dolgokat. Ami a lényeg: hogy tökéletes belső egyensúly tartása mellett mindkettőre irányítsa a figyelmét. Ha a szükséges nyugalmat megtalálja és annak adja oda magát, ami a lélekben éled fel, akkor megfelelő idő elteltével a következőt éli át. Bensőjében új fajtájú érzéseket és gondolatokat lát kelni, amiket előzőleg nem ismert. Mennél gyakrabban kormányozza figyelmét ilyen módon valami növekvőre, virágzóra és fejlődőre és velük együtt felváltva valami hervadóra, elhalóra, annál élénkebbé lesznek ezek az érzések. És azokból az érzésekből és gondolatokból, amik így születnek, a szellemi látás szervei éppúgy épülnek ki, mint ahogy az élettel áthatott anyagból épülnek fel a természeti erők által a fizikai test szemei és fülei. A növekedéshez és létesüléshez egy egészen határozott érzésforma kapcsolódik; egy másik, egészen határozott a hervadáshoz és elhaláshoz. Azonban csak akkor, ha ezeknek az érzéseknek az ápolására a leírt módon törekszünk. Lehetséges megközelítőleg helyesen leírni, hogy milyenek is ezek az érzések. Tökéletes képzetet erről mindenki maga alkothat, amennyiben ezeken a belső élményeken megy keresztül. Aki figyelmét gyakran irányította a létesülés, a fejlődés, a virágzás folyamatára, olyasmit fog érezni, ami távolról a napfelkelte során jelentkező érzéshez hasonló. És a hervadás, elhalás folyamatából olyan élménye származik, mely ugyanilyen módon a Holdnak a látóhatáron való lassú felkeltével hasonlítható össze. Ez a két érzés két erő, amik megfelelő gondozás, egyre életszerűbbé váló kiképzés mellett a legjelentősebb szellemi hatásokhoz vezetnek. Aki tervszerűen, szándékkal, ismét újra meg újra ilyen érzéseknek engedi át magát, annak új világ nyílik meg. A lélekvilág, az úgynevezett asztrális sík kezd felderengeni előtte. Növekedés és elmúlás nem olyan tények maradnak számára, amik, mint ezelőtt, csak határozatlan benyomásokat hagynak benne. Sokkal inkább olyan szellemi vonalakká és alakzatokká alakulnak, amikről előzőleg mit sem sejtett. A virágzó növény egy meghatározott vonalat varázsol lelke elé, éppenígy egy növekedőben lévő állat, vagy elhalófélben lévő fa is. A lélekvilág (az asztrális sík) bontakozik ki lassanként előtte. Ezekben a vonalakban és alakokban semmi sem önkényes. Két, az előrehaladás megfelelő fokán álló szellemi tanítvány ugyanannál a folyamatnál mindig ugyanazokat a vonalakat és alakokat fogja látni.

Amikor a tanítvány olyan messzire jutott, hogy olyan jelenségeknek, amik külső szemének fizikailag is megmutatkoznak, szellemi alakjait is képes látni: akkor attól a foktól sem lesz nagyon távol, meglátni azokat a dolgokat is, amiknek fizikai létük nincsen, amik tehát annak a számára szükségszerűen teljesen rejtve (okkultak) maradnak


-------------------------------------------------

Egy további, ami fontos, az, amit a szellemtudomány a Magasabb Világokbeli orientációnak nevez. Úgy jutni el hozzá, ha teljesen az a tudat hat át bennünket, hogy az érzések és a gondolatok valódi tények, éppúgy, mint a fizikai érzéki világban az asztalok és székek. A lelki és a gondolatvilágban érzések és gondolatok, mint a fizikaiban az érzéki dolgok, hatnak egymásra. Amíg valakit nem hat át életszerűen ez a tudat, addig nem hiszi, hogy egy képtelen gondolat, amit táplál, más, a gondolatteret benépesítő gondolatokra olyan pusztító hatással lehet, mint egy vakon ellőtt puskagolyó azokra a fizikai tárgyakra, amiket eltalál. Ilyenvalaki talán soha se engedné meg magának olyan fizikailag látható cselekedet elkövetését, amit értelmetlennek tart. Attól azonban nem riad vissza, hogy képtelen gondolatokat, vagy érzéseket tápláljon; ezeket ugyanis a világra veszélyteleneknek tartja. A szellemtudományban azonban csak úgy haladhatunk, ha gondolatainkra és érzéseinkre éppúgy figyelünk, mint ahogyan a fizikai világban lépéseinkre. Ha valaki falat lát, nem kísérli meg, hogy egyenest átrohanjon rajta – lépéseit félreirányítja, mert a fizikai világ törvényeihez igazodik. – Az érzés- és gondolatvilág számára is léteznek ilyen törvények: ezek azonban kívülről nem erőszakolják magukat az emberre. Magából lelke életéből kell eredniük.


Eljutunk ide, ha minden alkalommal eltiltjuk magunkat attól, hogy képtelen érzéseket és gondolatokat tápláljunk. Minden önkényes tűnődést, elmélkedést, minden játékos fantáziálást, minden csak véletlenül fel-s aláhullámzó érzést el kell ebben az időben tiltani magunknak. Ezzel nem tesszük érzésben szegénnyé magunkat. Hamarosan ugyanis úgy találjuk majd, hogy érzésekben gazdagokká, igazi fantáziában teremtővé akkor válik csak az ember, ha belső életét ilyen módon szabályozza. A kisszerű érzésekben dúskálás és játékos gondolattársítás helyébe jelentős érzések és termékeny gondolatok lépnek. És ezek az érzések és gondolatok vezetik az embert oda, hogy a Szellemi Világban orientálódik.

Ahogyan fizikai emberként utat talál a fizikai dolgok között, úgy vezet most ösvénye a növekedés és elhalás között, amiket a fent leírt úton ismer meg. Minden növekvőt, fejlődőt és másrészt minden hervadót és elhalót úgy követ, amint az a maga és a világ fejlődéséhez kívánatos.


--------------------------------------------------------------------------------------

Munkálkodásával a továbbiakban a hangok világa felé kell fordulnia. Itt azt a hangot, amit az úgynevezett élettelen (leeső test, harang, vagy egy hangszer) kelt, megkülönböztetjük attól, ami élőtől (állattól, vagy embertől) származik. Aki a harangot hallja, észleli a hangot és hozzá kellemes érzést kapcsol; aki egy állat kiáltását hallja, ezen az érzésen kívül ebben a hangban az állat belső élményének, örömének, vagy fájdalmának megnyilatkozását is megérzi.

 Egész figyelmét irányítsa arra, hogy a hang olyasmit közöl vele, ami saját lelkén kívül esik. És ebbe az idegenbe kell elmélyednie. Érzését bensőleg kösse össze azzal a fájdalommal, vagy örömmel, amik a hangon keresztül adnak hírt számára. Túl kell tennie magát azon, amit a hang neki jelent, hogy kellemes, vagy kellemetlen-e számára, jóérzéssel, vagy nemtetszéssel tölti-e el; az töltse csak meg lelkét, ami a lényben, amelytől a hang származik, megy végbe. Aki tervszerűen, szándékkal végez ilyen gyakorlatokat, azt a képességet szerzi meg általa, hogy egy lénnyel, amelyből a hang kiindul, mondhatni, egybeáradjon. Egy zeneileg érző ember számára belső életének ilyen ápolása könnyebb lesz, mint egy nem-muzikális számára. Senki se képzelje azonban, hogy a zenei érzék már pótolja ezt a munkálkodást. Szellemi tanítványként az egész természet irányában kell megtanulnia így érezni.
És ezáltal érzés- és gondolatvilágába új képesség illeszkedik. Az egész természet a maga hangzása révén titkokat kezd suttogni az embernek. Ami lelkének azelőtt érthetetlen hangzás volt, ennek révén a természet értelemmel teljes beszédévé lesz. És ott, ahol az úgynevezett élettelen felhangzásakor csak hangot hallott, a lélek új beszédét hallja meg.

----------------------------------------------
------------------
Minden szellemi iskolázásnál ilyen stúdium az előkészítés részét képezi. S aki mindenféle egyéb eszközt akarna is alkalmazni, semmilyen célhoz nem jutna, ha a szellemi kutató tanításait nem venné fel magába. Mert azáltal, hogy ezeket a tanításokat az élő „belső szóból”, az „élő beszédből” merítik, ezek maguk szellemi életet tartalmaznak. Nem puszta szavak. Élő erők. És amidőn a Szellemiben jártasnak a szavait követed, mialatt könyvet olvasol, mely valódi belső tapasztalatból származik, lelkedben erők, olyan erők működnek, amik éppúgy tesznek szellemileg látóvá, mint a természeti erők szemeidet és füleidet képezték az élő anyagból.

-------------------------------------------------
-------------------
A megvilágosodás

A megvilágosodás igen egyszerű folyamatokból indul ki. Itt is arról van szó, hogy bizonyos érzéseket és gondolatokat fejlesszünk, olyanokat, amik minden emberben ott szunnyadnak, s amiknek fel kell csak ébredniük. Csak azt, aki teljes türelemmel, szigorúan és tartósan veszi át az egyszerű folyamatokat, vezethetik el azok a belső fényjelenségek észleléséhez. A legelső lépést azzal tesszük meg, hogy meghatározott módon szemlélünk különböző természeti lényeket, így például: egy átlátszó szép alakú követ (kristályt), egy növényt és egy állatot. Igyekezzünk először a teljes figyelmet a kőnek az állattal történő összehasonlítására irányítani, a következő módon. Az itt elsorolt gondolatokat élő érzéssel kísérten kell a lelken átvezetni. És semmilyen más gondolat, semmilyen más érzés nem keveredhet közéjük és zavarhatja meg az intenzíven figyelmes szemlélést. Azt mondjuk magunknak: „A kőnek alakja van; az állatnak is alakja van. A kő nyugodtan marad a helyén. Az állat változtatja helyét. Az ösztön (a vágy), ami az állatot arra indítja, hogy helyét változtassa. És ösztönök azok is, amiket az állat alakja szolgál. Szervei, eszközei, ezeknek az ösztönöknek megfelelően nyertek kialakítást. A kő alakja nem ösztönök szerint, hanem vágymentes erő által épült.

***

Ha intenzíven elmerülünk ezekbe a gondolatokba, s ugyanekkor feszült figyelemmel szemléljük a követ és az állatot: a lélekben ekkor két teljesen különböző érzésforma éled. A kőből az egyik fajta érzés, az állatból az érzés másik fajtája áramlik lelkünkbe. A dolog eleinte valószínűleg nem sikerül: lassanként azonban igazi, türelmes gyakorlás mellett, meg fognak jelenni ezek az érzések. Csak gyakorolni kell, folyton, szakadatlanul. Az érzések előbb csak addig mutatkoznak meg, amíg a szemlélés tart, később utórezgésük is marad. És eztán olyanná lesznek, ami élőnek marad meg a lélekben. Az embernek aztán meg kell csak gondolnia: és a két érzés akkor a külső tárgy szemlélése nélkül is feléled. Ezekből az érzésekből és a velük összekötött gondolatokból szellemi látási szervek képződnek.

**
Ha a szemlélet aztán a növényre is kiterjed, úgy azt venni észre, hogy a belőle kiinduló érzés, természete és mértéke szerint is a kőből és az állattól kiáramlók között foglal helyet. A szervek, amik ily módon képződnek, szellemi szemek. Lassanként olyasmit tanulunk meg látni általuk, mint amik lelki és szellemi színek. Amíg csupán azt sajátították el, amit „előkészítés”-ként írtunk le, a Szellemi Világ, vonalaival és alakjaival sötét marad; a megvilágosodással világossá lesz.

*

A szellemtudomány tehát azt, ami a szellemi látás szerve számára a kőből árad, „kék”-nek, vagy „kékesvörös”-nek jellemzi. Azt, amit az állatból érzékel, „vörös”-nek, vagy „vöröses sárgának”. Valójában „szellemi természetű” színek, amiket itt lát. A növényből kiinduló szín „zöld”, mely lassan világos éteri rózsaszín-vörösbe megy át. A növény ugyanis az a természeti lény, mely a Magasabb Világokban bizonyos szempontból fizikai világbeli alkatához hasonló. Nem ugyanez az eset azonban a kőnél és az állatnál.

***

Tisztában kell azonban lenni, hogy a fent nevezett színekkel a kő-, növény- és állatbirodalmaknak csak fő árnyalatait adtuk meg. A valóságban megvan minden lehetséges közbenső árnyalat. Minden kő, minden növény, minden állat egészen meghatározott színárnyalattal rendelkezik. Ehhez jönnek még a Magasabb Világoknak azok a Lényei, – sokszor csodálatos, gyakran iszonyatos színeikkel – akik soha sem testesülnek meg fizikailag.Ezekben a Magasabb Világokban a fizikai világénál tényleg mérhetetlenül nagyobb a színgazdagság.


-----------------------------------------------

Ha az ember odáig haladt, amint azt itt leírtuk, útja sokfelé nyílik meg. Senkinek sem javasolható azonban, hogy a szellemi kutató által elmondottak, vagy általa egyébként közöltek gondos figyelembevétele nélkül, még tovább haladjon. És a már elmondottra vonatkozólag is ilyen szakértő vezetés figyelembevétele a legjobb. Ha egyébiránt rendelkezik olyan erővel és kitartással az ember, hogy odáig jusson előre, ahogyan az a megvilágosodás megadott elemi fokainak megfelel, úgy egész bizonyosan meg fogja keresni és meg is találja majd a helyes vezetést.

Egy meghatározott elővigyázatra azonban minden körülmények között szükség van, s aki ezt nem akarja alkalmazni, legjobb, ha a szellemtudomány irányában valamennyi lépését abbahagyja. Szükséges, hogy az ember, aki szellemi tanítvánnyá válik, nemes, jó és minden fizikai valóságra fogékony emberként, e tulajdonságaiból semmit se veszítsen. Ellenkezőleg, morális erejét, belső tisztaságát, megfigyelő-képességét szellemi iskolázása során állandóan csak növelnie kell.

******

Hogy egyedi esetet említsünk: az elemi megvilágosodási gyakorlatok során arra kell ügyelnie, hogy együttérzését az ember és az állatvilág felé, érzékét a természet szépsége iránt folytonosan növelje a szellemi tanítvány. Ha nem törődik ezzel, úgy ilyen gyakorlatok révén az az érzés és ez az érzék fokozatosan eltompulnak. Szíve elkeményedne, érzéke eltompulna. Ez pedig veszélyes következményekre vezetne.

--------------------------

Arról, hogy milyen módon alakul ki a megvilágosodás, ha a fenti, a kő, növény és állaton végzett gyakorlatok értelmében az emberhez emelkedünk és a megvilágosodást követően a léleknek a Szellemi Világgal történő egy minden körülmények között beálló összekapcsolódása és a beavatáshoz vezetése hogyan megy végbe: erről a következő szakaszokban, ameddig erre mód van, lesz szó.

Korunkban sok ember keresi az utat a szellemtudományhoz. Különböző módon történik ez; és sok veszélyes, mellőzendő eljárást próbálnak ki. Szükséges hát, hogy azok, akik úgy vélik, hogy ezekben a dolgokban valódi ismeretekkel rendelkeznek, megadják másoknak a lehetőséget, hogy a szellemi iskolázásból megismerjenek valamit. Itt annyit közöltünk csak, ami ezt a lehetőséget szolgálja. Szükséges, hogy a valódiból ismertté legyen valami, nehogy a téves nagy károkat okozzon.

Csak azt az egyet kell figyelembe venni: senkinek se szabad ilyen gyakorlatokra több időt fordítani, mint ami élethelyzete, kötelességei szerint rendelkezésre áll. A szellemi ösvény miatt senkinek se szabad külső életviszonyain hirtelen akármit is változtatnia. Ha valódi eredményeket akarunk, türelemmel kell lennünk; legyünk képesek néhány perc múltán abbahagyni a gyakorlatot és nyugodtan tevékenységünkhöz térni vissza. És, a gyakorlatokra gondolásból semminek se szabad a napi munkába belejátszania. Aki nem tanult meg a legmagasabb és a legjobb értelemben várni, nem alkalmas a szellemi tanítványságra és nem is jut olyan eredményekre, amik jelentős értéket képviselnek.
--------------------------------------------
-------------------------

Gondolatok és érzések ellenőrzése

Amikor a szellemtudományhoz vezető utat az előző fejezetben leírt módon keresi valaki, nem szabad elmulasztania, hogy az egész munka során egy hatékony gondolattal erősítse magát. Állandóan szem előtt kell tartania ugyanis azt, hogy bizonyos idő elteltével esetleg jelentős haladást tett már anélkül, hogy az olyan módon jelentkezne, ahogyan számított rá. Aki nem fontolja meg ezt, könnyen veszti el kitartását és rövid idő múltán minden kísérlettel felhagy.

-------------

 A szellemileg jártas kutató ugyanis nem adhat tanítványának semmi olyat, ami abban – rejtett módon – meg ne lenne. Csak a szendergő képességek fejlesztésére képes tanítani. Az, amit azonban tapasztalataiból közöl, támaszt jelent annak, aki a sötétből a fényhez akarja átküzdeni magát.

**

Aki nem képes magát rászánni, hogy egy gyakorlatot, amely számtalan esetben látszólag nem sikerült, újra meg újra türelemmel folytasson, nem sokra juthat.

**

Tisztáznunk kell magunkban, hogy azokból az érzésekből és gondolatokból kell kiindulni, amikkel az ember állandóan él és, hogy a szokásoshoz képest ezeknek az érzéseknek és gondolatoknak csak más irányt kell adnia. Mindenki először is szóljon így magához: a magam érzés- és gondolatvilágában rejtetten megvannak a legmagasabb titkok: csak eddig nem vettem észre azokat. Végeredményben minden azon múlik, hogy az ember testét, lelkét és szellemét állandóan magán hordozza, azonban kifejezetten csak testének van tudatában, lelkének és szellemének azonban nincsen. És a szellemi tanítvány tudatára jut lelkének és szellemének, mint ahogy a közönséges ember testének van a tudatában.

****

A legnagyobb eredményekre vezet azonban, ha állhatatosan folytatják és az ember a szükséges belső diszpozícióval képes odaadni annak magát.


----------------------------------------
--------------------
Helyezzük magunk elé egy növény kis magvát. Az a lényeges, hogy erről a jelentéktelen dologról a helyes gondolatokat intenzívvé tegyük és e gondolatok révén bizonyos érzéseket fejlesszünk. Tisztázzuk előbb, amit szemünkkel ténylegesen látunk. Írjuk le magunkban a mag alakját, színét és minden egyéb tulajdonságát. Gondoljuk meg azután a következőket. Ebből a magból változatos alakzatú növény fejlődik, ha a földbe ültetik. Jelenítsük meg magunknak ezt a növényt; építsük fel fantáziánkban. Gondoljuk meg ezután a következőket. Az, amit most fantáziámmal elképzelek, a föld és a fény erői a magból később tényleg előcsalják majd. Ha egy mesterségesen készített dolog lenne előttem, ami megtévesztően utánozná a magot, úgy, hogy szemeim egy igazitól nem tudnák megkülönböztetni, akkor a föld és a fény semmilyen ereje sem csalna belőle növényt elő.

---------------

Aki magában ezt a gondolatot teljesen tisztázza, aki bensőleg átéli, az a következőt is a helyes érzéssel tudja majd megalkotni. Azt mondja magában: a magban rejtett módon már – az egész növény erejeként – nyugszik benne az, ami belőle később fejlődik ki. A mesterséges utánzatban nincs meg ez az erő. Szemeim számára mégis egyforma a kettő. Az igazi magban tehát láthatatlanul van meg valami, ami az utánzatban nincsen. Erre a láthatatlanra irányítsuk most érzésünket és gondolatunkatŤ. Képzeljük el: ez a láthatatlan később a látható növénnyé változik, mely alakban és színeivel majd ott áll előttünk. Fűzzük hozzá a gondolatot: a láthatatlan láthatóvá válik. Ha nem tudnék gondolkodni, nem tudná már most hírül adni magát az, ami csak később lesz láthatóvá.

****

Különösen hangsúlyozni kell: amit gondolunk, intenzíven érezni is kell. Nyugalomban, minden egyéb gondolat zavaró hozzákeverése nélkül kell a fent megadottat önmagában átélnie.


És időt kell hagynia, hogy a gondolat és az érzés, amik csatlakoznak hozzá, mintegy a lélekbe vésődjenek. – Ha ezt helyes módon végezzük, úgy bizonyos idő múlva – talán sok kísérlet után – egy erőt kezdünk tapasztalni magunkban. És ez az erő új szemléletet hoz létre.


 **

A mag mintegy kis fényfelhőbe zártan fog megjelenni. Érzéki-szellemi módon, egyfajta lángnak észleljük. E láng közepét illetően úgy érzünk, mint a lila színbenyomásánál; a széle felé pedig úgy, mint a kékes szín irányában. – Itt az jelenik meg, amit előzőleg nem láttunk és amit a gondolat és az érzések ereje, amiket felkeltettünk magunkban, alkotott. Ami érzékileg láthatatlan volt, a növény, mely csak később lesz láthatóvá, az nyilatkozik itt meg szellemileg-látható módon.


----------

Szigorúan figyelembe kell mindenesetre venni, hogy ne adja magát oda mindenféle álmodozásnak, minden lehetséges gyakorlatra ne bízza rá magát. Azokat a gondolati irányelveket, amiket itt adunk, ősidők óta kipróbálták és gyakorolták a szellemi iskolákban. És csak ilyeneket közlünk itt. Aki egyéb olyanokat akarna alkalmazni, amiket ő magának alakított ki, vagy amikről itt, meg ott hall és olvas, el kell, hogy tévedjen és hamarosan a parttalan fantázia útján találja magát.

****

Egy további gyakorlat, aminek kapcsolódnia kell a leírthoz, a következő. Álljunk egy növény elé, mely a teljes kifejlődés fokán áll. Járjon át most az a gondolat, hogy eljön majd az idő, amikor ez a növény elhal. Semmi se marad abból, amit most magam előtt látok. Ez a növény azonban akkorára magvakat fejlesztett magában, amik ismét új növényekké lesznek. Megint észreveszem, hogy abban, amit látok, rejtetten van meg valami, amit nem látok. Egészen áthatom magamat a gondolattal: ez a növényi alak a maga színeivel a jövőben nem lesz többé. Azonban az a képzet, hogy magvakat hoz, arra tanít, hogy nem a semmibe tűnik. Ami a semmibe tűnéstől megőrzi, azt a szemekkel éppoly kevéssé láthatom most, mint ahogyan előzőleg a magban sem láthattam a növényt.

----------------

Van tehát benne valami, amit szemmel nem láthatok. Ha megengedem ennek a gondolatnak, hogy éljen bennem és a megfelelő érzés kapcsolódik bennem hozzá, úgy a megkívánt idő után lelkemben ismét egy erő fejlődik ki, mely új szemléletté lesz. A növényből ismét egyfajta szellemi lángképződmény növekszik elő. Ez természetesen az előbb leírthoz képest megfelelően nagyobb annál. A lángot közepe táján zöldes-kéknek és külső szélén sárgás-vörösnek érzékelhetjük.


Kifejezetten hangsúlyozni kell, hogy amit itt „színeknek” írunk le, azt nem úgy látjuk, mint a fizikai szemek a színeket, hanem, hogy a szellemi észlelés révén hasonlót érzünk, mint amikor fizikai szín benyomását éljük át. Szellemileg „kéket” tapasztalni azt jelenti, hogy olyat tapasztalunk vagy érzünk, ami ahhoz hasonlít, amit akkor tapasztalunk, amidőn a fizikai szem tekintete „kék” színen nyugszik.

Ezt figyelembe kell vennie annak, aki lassan valóban szellemi észleletekhez akar felhatolni. Másként, a Szellemiben csak a fizikai ismétlődését várná. Ez roppant mód félrevezetné.

-------------------

Aki odáig jutott, hogy szellemileg lásson ilyet, sokat kapott. A dolgok ugyanis nem csak jelenlegi létükben, hanem születésükben és elmúlásukban is megmutatkoznak számára. Mindenütt a Szellemet, amiről az érzéki szemek mit sem tudhatnak, kezdi nézni. Ezzel pedig megtette az első lépéseket ahhoz, hogy saját szemlélet útján jusson a születés és halál titkához. A külső érzékek számára egy lény a születéskor jön létre; a halálban múlik el. Ez azonban csak azért van, mert az érzékek a lény rejtett szellemét nem észlelik. A Szellem számára születés és halál csak átváltozás, mint ahogyan a virág rügyből fakadása olyan változás, mely az érzéki szemek előtt játszódik le. Ha azonban ezt saját szemlélettel akarjuk megismerni, úgy az ismertetett módon előbb a szellemi érzéket kell felkelteni ehhez.

**

 A lényeg éppen az, hogy ne én teremtsek puszta önkényből szemléletet, hanem, hogy a valóság teremtse meg azt énbennem. A magam lelke mélységeiből kell előforrásoznia az igazságnak; azonban nem szabad, hogy közönséges Én-em maga legyen a varázsló, aki az igazságot akarja előcsalogatni, hanem azoknak a Lényeknek kell a varázslónak lenniük, akiknek szellemi igazságát akarom szemlélni.

**********

Ha az ember ilyen gyakorlatok révén megtalálta magában a szellemi szemlélethez való első kezdeményeket, úgy magának az embernek a szemléletéhez léphet fel.

Először az emberi élet egyszerű jelenségeit kell kiválasztania. – Mielőtt azonban lépést tesz ehhez, szükséges, hogy morális karakterének teljes tisztultságán különösen komolyan dolgozzon. Belőle minden olyan gondolatot el kell távolítani, amely az ezen a módon elért megismerést személyes öncélú használatra akarná igénybe venni. Minden kétséget kizáró módon eltökéltnek kell lennie abban a tekintetben, hogy sohasem használja fel az esetleg osztályrészéül jutó hatalmat embertársai felett a Gonosz értelmében.

 Ezért mindenki, aki saját szemlélet útján keresi az emberi természet titkait, az igazi szellemtudományok aranyszabályát kell, hogy kövesse. Az aranyszabály: ha egyetlen lépést igyekszel előre tenni a rejtett igazságok megismerésében, egyidejűleg tégy hármat előre jellemed jó irányú tökéletesítésében. Aki követi ezt a szabályt, az végezhet olyan gyakorlatokat, amilyet most írunk le.

-------------------------------------------------
--------------------------------

Jelenítsünk meg magunknak egy embert, akinél egyszer megfigyeltük, ahogyan megkívánt valamit. A vágyra irányítsuk a figyelmet. Legjobban úgy teszünk, ha azt az időpontot idézzük emlékezetünkbe, amelyen legélénkebb volt a vágy és amelyben még kétséges volt, vajon megkapja-e az ember a megkívántat, vagy sem. És most teljesen adjuk oda magunkat annak a képzetnek, amit emlékezetünkben megfigyelünk. Hozzuk létre az elgondolható legnagyobb belső nyugalmat lelkünkben. Amennyire lehetséges, kíséreljünk meg vakok és süketek lenni minden más körülöttünk végbemenő irányában. És különösen arra ügyeljünk, hogy a felindított képzet révén egy érzés ébredjen. Engedjük felvonulni ezt az érzést, mint egy felhőt, mely az egyébként teljesen üres horizontra vonul fel. Egész természetes, hogy a megfigyelést rendszerint az szakítja meg, hogy az embert, kire a figyelmet irányítjuk, nem kellően hosszan figyeltük meg jellemzett lelkiállapotában. Valószínűleg száz meg száz hiábavaló kísérletet teszünk majd. Azonban épp a türelmet nem szabad elveszíteni. Sok kísérlet után jutunk el odáig, hogy a lélekben olyan érzést élünk át, mely a megfigyelt ember lelkiállapotának felel meg.

*-*-*-*-*-*-*-

Bizonyos idő múltán azonban azt is észrevesszük majd, hogy ennek az érzésnek a révén lelkünkben egy erő fejlődik ki, mely a másik lelkiállapotának szellemi szemlélésévé válik. A látómezőben egy kép lép fel, amit valami világítónak észlelünk. És az a szellemileg világító kép a vágy megfigyelt lelkiállapotának úgynevezett asztrális megtestesülése. Ismét lánghoz hasonlóként tapasztalhatónak írható le ez a kép. Középtájt sárgásvörösnek és a szélén vöröses-kéknek vagy lilának érzékelhető. Sok múlik azon, hogy ilyen szellemi szemlélettel finoman járjanak el. A legjobb, ha egyelőre senkinek se, talán csak tanítójának, ha van ilyen, beszél erről. Ugyanis, ha ilyen jelenségeket alkalmatlan szavakkal kísérelünk meg leírni, legtöbbször jókora tévedéseknek adjuk oda magunkat. A közönséges szavakat, amiket nem ilyen dolgokra szántak és ezért számukra túl durvák és nehézkesek, használják. A következménye azután ennek az, hogy az a kísérletünk, hogy a dolgot szavakba öltöztessük, arra csábít, hogy az igazi szemlélethez mindenféle fantáziaszüleményt keverjünk. A szellemi tanítvány számára ismét egy fontos szabály: Légy képes hallgatni szellemi látási élményeidről. Sőt, még magad előtt is hallgass róla. Ne igyekezd szavakba öltöztetni, vagy alkalmatlan rációval kiokoskodni azt, amit a Szellemben tapasztalsz. Elfogulatlanul add magadat át szellemi tapasztalatodnak és ne zavard azt meg magadnak a sok utánagondolással. Fontold ugyanis meg, hogy utóbbi kezdetben még egyáltalán nem nőtt fel látásodhoz. Ezt az utánagondolásodat eddigi, csak a fizikai-érzéki világra korlátozódott életedben szerezted meg; és az, amit most szerzel meg, túlmegy az előbbin. Ne törekedj tehát a régi mércéjét fektetni a magasabb újra. Aki a belső tapasztalatok megfigyelésében bizonyos szilárdságra tett már szert, beszélhet csak róla, hogy ilyen elmondás által adjon indítást embertársainak.
--------
...nem szabad megengednie magának embertársáról úgy gondolkodni, hogy a gondolatok ne legyenek összeegyeztethetők az emberi méltóság és az emberi szabadság legmagasabb becsülésével. Hogy egy ember csupán megfigyelt objektum legyen: ez a gondolat egyetlen pillanatra se töltsön el. Az emberi természet mindenfajta szellemi megfigyelésével együtt az önnevelésnek oda kell hatnia, hogy minden egyes ember teljes önmaga-érvényesítését határtalanul megbecsüljük és azt, ami az emberben lakik – gondolatokban és érzésekben is – mint valami szentet, számunkra érintethetetlennek tekintsük. A minden emberi előtti szent áhítat, még ha csak emlékezve gondoljuk is, kell, hogy eltöltsön.

----------------

Aki a szükséges benső csendet és nyugalmat megtalálja, amik hozzátartoznak az ilyen megfigyeléshez, annak lelke már ez által is nagy átváltozáson halad át. Ez hamarosan odáig megy, hogy a benső gazdagodás, amiben lénye részesül, külső magatartásának is biztosságot és nyugalmat kölcsönöz. Ez az átváltozott külső magatartás pedig lelkére hat majd vissza, s így segíti tovább magát. Eszközöket és utakat talál majd, hogy az emberi természetből egyre többet fedezzen fel, abból, ami a külső érzékek számára rejtve van; és akkor arra is éretté válik, hogy azokba a titokzatos összefüggésekbe, amik az emberi természet és mind a között, ami csak található a Mindenségben, fennállnak, betekintést tegyen. – És ezen az úton egyre jobban közeledik az ember ahhoz az időponthoz, hogy az első lépéseket megtehesse a beavatáshoz.
---------------------------------------------

Ahogyan a fizikai ember idegerőt igényel, hogy fizikai érzékeit használja, úgy a lelki ember azt az erőt, amely csak bátor és félelem-nélküli természetekben fejlődik ki. Aki a magasabb titkokhoz hatol, olyan dolgokat lát ugyanis, amik a közönséges ember számára az érzékek káprázata folytán rejtve maradnak. Ugyanis, ha a fizikai szervek a magasabb igazságot nem is hagyják meglátnunk, éppen ezáltal egyben jótevői is az embernek. Általuk olyan dolgok rejtőznek el számára, amik – előkészítés nélkül – hallatlan ijedelembe ejtenék, amikre való rátekintést nem tudná elviselni. Erre a rátekintésre kell képessé válnia. A külvilágbeli egyes támaszokat el kell veszítenie, annak a körülménynek köszönhető támaszokat, hogy káprázat áldozata volt. Ténylegesen és betű szerint úgy van, mintha valakit veszélyre figyelmeztettünk volna, mely már régen fenyegette, amiről azonban semmit sem tudott. Előzőleg nem aggódott: most azonban, miután tud róla, aggodalom lesz úrrá rajta, pedig a tudomása következtében nem növekedett a veszély.

*-*-*-*-*-*-*-

A világ erői rombolók és felépítők: a külső lények sorsa létesülés és elmúlás. Ezeknek az erőknek működésébe, ennek a sorsnak a mozgásába kell a megismerőnek betekintenie. A fátylat, mely a közönséges életben fedi a szellemi szemeket, el kell távolítani. Az ember maga, ezekkel az erőkkel, ezzel sorssal összeszövődött. Saját természetében romboló és építő erők vannak. Azon a leplezetlen módon, ahogyan az egyéb dolgok a megismerő látó szeme elé lépnek, olyan leplezetlenül mutatkozik meg számára saját lelke. Ilyen önmegismerés előtt nem szabad erejét vesztenie a szellemi tanítványnak. És ez csak akkor nem hiányzik majd, ha belőle többletet hoz magával. Hogy ez legyen az eset, meg kell tanulnia, hogy nehéz élethelyzetekben megőrizze belső nyugalmát és biztosságát; a lét jó hatalmaiba vetett erős bizalmat kell kinevelnie magában. Fel kell készülnie rá, hogy egy-egy hajtórugó, ami eddig vezette, többé nem vezeti majd. Azt is be kell majd látnia, hogy egyes dolgokat csak azért tett és gondolt, mert tudatlanságban volt. Olyan okok, amikkel eddig rendelkezett, el fognak veszni. Némely dolgot hiúságból tett; meglátja majd, menynyire kimondhatatlanul értéktelen a megismerő számára minden hiúság. Némely dolgot bírásvágyból tett; megtudja, mennyire romboló minden birtoklásvágy. A cselekvés és a gondolkodás teljesen új hajtóerőit kell kifejlesztenie. És éppen ehhez szükséges bátorság és félelemmentesség.

Kiváltképp arról van szó, hogy magában a gondolatélet legmélyebb bensőjében ápolja ezt a bátorságot, ezt a félelemmentességet. A szellemi tanítványnak meg kell tanulnia, hogy a sikertelenség láttán ne csüggedjen. Legyen képes ezt a gondolatot felhozni: „El akarom felejteni, hogy ez a dolog már megint nem sikerült, s újólag megkísérelni, mintha semmi se történt volna”. Így küzdi át ahhoz a meggyőződéshez magát, hogy a világ erőforrásai, amikből meríthet, kiapadhatatlanok. Mindig, újra meg újra a Szellemihez törekszik, ami felemelni és hordozni fogja, akárhányszor is erőtlennek és gyengének mutatkoznék a maga földisége. Képesnek kell lennie a jövő felé fordulva élni és ebben a törekvésében a múlt semmilyen tapasztalatától sem megzavartatnia magát. – Ha a jellemzett tulajdonságokkal bizonyos fokig rendelkezik az ember, akkor érett rá, hogy a dolgok valódi neveit, amik a magasabb tudásnak kulcsai, megismerje.

A beavatás ugyanis abban áll, hogy megtanuljuk a világ dolgait azzal a névvel megnevezni, mellyel isteni Alkotóik Szellemében bírnak. E neveikben rejlik a dolgok titka. Ezért beszélnek a beavatottak egészen más nyelvet, mint a be nem avatottak, mert az elsők a lényeknek azt a megjelölését nevezik meg, amik által azokat magukat megalkották.


---------------
------------------

A beavatásra készülő számára bizonyos olyan dolgok és tények kell, hogy adódjanak, amik a Magasabb Világokhoz tartoznak. Azonban ezeket csak akkor láthatja és hallhatja, ha azokat a szellemi észleleteket, mikről az „Előkészítés” és „Megvilágosodás” tárgyalásánál adtunk tájékoztatást, mint az alakokat, a színeket, a hangokat és így tovább, érzékelni is tudja.

Az első „próba” abban áll, hogy az élettelen testek, azután a növények, az állatok és az ember testi tulajdonságairól igazabb szemlélethez jut, mint amiket az átlagember mondhat magáénak. Ezzel azonban nem azt gondoljuk, amit ma neveznek tudományos ismereteknek. Ugyanis nem tudományról, hanem szemléletről van szó. – A folyamat rendszerint az, hogy a beavatásra készülő megtanulja megismerni, ahogyan a természeti dolgok és élőlények hírt adnak magukról, a szellemi fül és szellemi szem számára. Ezek a dolgok akkor bizonyos értelemben leplezetlenül – meztelenül – állanak a szemlélő előtt. – Az érzéki szem és az érzéki fül számára ezek a tulajdonságok, amiket itt hallani és látni, elrejtőznek. Ennek az érzéki szemléletnek a számára mintegy fátyollal borítottak. Az, hogy ez a fátyol a beavatásra készülő számára lehullik, egy olyan folyamaton alapul, melyet „szellemi égésfolyamattal” jelölnek. Ezt az első próbát ezért hívják „tűzpróbának”.

*

Némely ember számára maga a közönséges élet már többé-kevésbé tudattalan, tűzpróba általi beavatási folyamat. Azok ilyenek, akik gazdag tapasztalatokon úgy mennek át, hogy önbizalmuk, bátorságuk és állhatatosságuk egészséges módon növekszik meg és, hogy megtanulják a fájdalmat, csalódást, vállalkozásaik kudarcát lelki nagysággal és mindenekelőtt nyugalommal és töretlen erővel elviselni. Aki ilyesfajta tapasztalatokon ment át, gyakran, anélkül, hogy világosan tudná, beavatott; és akkor már csak alig valamire van szükség, hogy szellemi fülei és szemei felnyíljanak, úgy, hogy szellemi látóvá váljék.

------------------------------------

A rejtett írás a léleknek, amidőn ez a szellemi észleléshez elérkezett, képes megnyilatkozni. Ugyanis ez az írás mindig ott áll, megírtan, a Szellemi Világban. Nem úgy tanulják meg, ahogyan egy mesterséges írást tanulnak meg olvasni. Jóval inkább tárgyszerűen növekszünk hozzá a szellemilátási megismeréshez és e növekedés során mintegy lelki képességként fejlődik ki az erő, mely a Szellemi Világ meglévő történései és lényiségeinek mint egy írás betűinek megfejtésére érzi hajtva magát. Előfordulhat, hogy ez az erő és vele a megfelelő „próba” átélése az előrehaladó lelki fejlődéssel, mintegy maguktól ébrednek fel. Mégis biztosabban érni célhoz, ha tapasztalt szellemi kutatók tanácsait követjük, akiknek jártasságuk van a rejtett írás megfejtésében.


A rejtett írás jeleit nem önkényesen találták ki, hanem azoknak az erőknek felelnek meg, amik a világban működnek. Ezeken a jeleken keresztül tanuljuk meg a dolgok nyelvét. A jelölt számára hamarosan megmutatkozik, hogy a jelek, amiket megismer, azoknak az alakoknak, színeknek, hangoknak és így tovább felelnek meg, amiket az előkészítés és megvilágosodás alatt tanult meg észlelni. Megmutatkozik számára, hogy minden ezt megelőző csak mintegy betűzgetés volt. Most kezd csak el olvasni a Magasabb Világban. Egy nagy összefüggésben jelenik meg számára mindaz, ami előzőleg csak egyedi alak, hang, szín volt. Most nyer csak megfelelő biztosságot a Magasabb Világok megfigyelésénél. Előzőleg soha sem volt képes teljes bizonyossággal tudni, vajon a dolgokat, amiket látott, helyesen látta-e. És most kezdődhet csak a jelölt és a beavatott közötti szabályos érintkezés a magasabb tudás területére vonatkozólag. Ugyanis bármilyen is legyen a közönséges életben egy beavatott együttélése egy másik emberrel: a magasabb tudásról közvetlen alakban a beavatott az említett jelbeszédben tud csak bármit is közölni.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy vannak emberek, akik képesek tudattalanul elvégezni ilyen cselekedeteket, annak ellenére, hogy nem mentek át szellemi iskolázáson. „Az emberiség és a világ ilyen segítői” áldásos és jótevő módon haladnak az életen át. Olyan okokból, amiket itt nem részletezünk, kaptak adományokat, amik természetfelettinek tűnnek. Ami a szellemi tanítványtól megkülönbözteti őket, leginkább az, hogy amaz tudatosan, a teljes összefüggésbe való tökéletes belátással cselekszik. Ő ugyanis iskolázással küzdi ki azt, amiket amazok magasabb hatalmaktól, a világ üdvére ajándékként kaptak. Az Istenitől megajándékozottakat maradéktalanul tisztelhetjük; emiatt azonban nem szabad fölöslegesnek tekinteni az iskolázást.

A közönséges életben az embert kívülről jövő indítékok bírják cselekvésre. Ezt, vagy amazt végzi el, mivel a viszonyok ezt vagy azt a kötelességet támasztják. – Úgyszólván említeni sem kellene, hogy a szellemi tanítványnak közönséges életbeli kötelességei egyikét sem szabad elmulasztania, mert Magasabb Világokban él. A Magasabb Világ egyik kötelezettsége sem kényszeríthet arra valakit, hogy a közönséges világbeli kötelességeinek egyikét is elhanyagolja. A családfő továbbra is jó családapa, az anya éppúgy jó anya marad, a hivatalnokot semmiben sem tartja vissza, éppoly kevéssé a katonát, vagy egy másikat, ha szellemi tanítványokká lesznek. Ellenkezőleg: mindazok a tulajdonságok, amik az embert alapossá teszik az életben, a szellemi tanítványnál olyan mértékben fokozódnak, amiről a beavatatlan képtelen fogalmat alkotni.


---------------
-------------

A második „próba” során kell most megmutatnia, hogy egy ilyen szabály által vezetve éppen olyan biztosan és állhatatosan cselekszik, mint ahogy pl. egy tisztviselő végzi fennálló kötelességeit. – Ebből a célból a jelölt a szellemi iskolázás által bizonyos feladat elé állítottnak érzi magát. Egy cselekedetet kellene véghezvinnie azoknak az észleleteknek a következtében, amiket annak alapján szerez, amit az előkészítő és a megvilágosodási fokon tanult meg. Amit pedig kiviteleznie kell, a jellemzett írás révén, melyet elsajátított, kell megismernie. Ha kötelességét felismeri és helyesen cselekszik, úgy a próbát megállta.

*

A szellemi iskolázás előrehaladása során teljes pontossággal megadják, hogy ezek alakok, és így tovább, hogyan festenek, milyeneknek érezzük őket a cselekvés után. És a jelöltnek tudnia kell, hogyan hozhat ilyen változást létre. – Ezt a próbát nevezik „vízpróbának”, mivel az ezeken a magasabb területeken folytatott ténykedéséhez az embernek a külső viszonyok általi támaszai éppúgy hiányzanak, mint a vízben való mozgáskor, aminek alját el nem éri, s hiányzik támasza. – A folyamatot annyiszor kell ismételni, amíg csak a jelölt tökéletes biztosságra nem tesz szert.

a Magasabb Világokban történő tapasztalatok által az ember rövid időn belül olyan magas fokon fejleszti ki ezt a tulajdonságot, hogy a fejlődés közönséges lefolyása mellett igen sok megtestesülésen kellene átmennie, hogy elérje azt. Amiről ugyanis szó van, a következő. Hogy a megadott változást a lét magasabb területén létrehozza, a jelöltnek kizárólag azt kell követnie, ami magasabb észlelése alapján és a rejtett írás elolvasásának következtében adódik számára. Ha cselekvése során kívánságaiból, véleményeiből és így tovább, valamit is hozzákeverne, ha csak egy pillanatra is nem azokat a törvényeket követné, amiket helyesnek ismert fel, hanem a maga önkényét: akkor valami egészen más történnék, mint aminek történnie kell. Ebben az esetben a jelölt azonnal elveszítené a cselekedet céljának irányát és összezavarodna. – Ezért ennek a próbának a révén a legsokrétűbben van alkalma az embernek önuralma kifejlesztésére. És ez itt a lényeg. Épp ezért ismét azok állják jobban meg ezt a próbát, akik a beavatást megelőzően olyan életen mentek át, ami önuralom megszerzését hozta számukra. Aki megszerezte a képességet, hogy magas alapelveket és ideálokat személyes kedv és önkény mellőzésével kövessen, s ért hozzá, hogy a kötelességet mindig is teljesítse ott, ahol hajlamok és szimpátia nagyonis el akarnának téríteni ettől a kötelességtől, az a közönséges életen belül öntudatlanul beavatott. És csak kevésre van szüksége, hogy a jelzett próbát megállja. Sőt, kifejezetten hangsúlyozni kell, hogy a beavatás egy bizonyos, már az életben öntudatlanul elért fokára rendszerint mindenképp szükség van, hogy a második próbát megállja.

**

A Magasabb Világokban óhajainknak, kívánságainknak és hajlamainknak azonban hatása van a dolgokra. Ha itt akarunk a dolgokra megfelelő módon hatást gyakorolni, teljesen saját kezünkben kell tartani magunkat, kizárólag a helyes szabályokat kell követnünk és semmilyen önkénynek alávetve nem lehetünk.


***

Az embernek az a tulajdonsága, mely a beavatásnak ezen a fokán egész különlegesen fontos: az abszolút egészséges és biztos ítélőerő. Ennek kiképzésére már minden előző fokon figyelmet kell szentelni; és ezen a fokon válik el, vajon a jelölt úgy tartja-e kézben, hogy alkalmas már az igazi megismerési ösvényre. Úgy haladhat csak tovább, ha az illúziót, értelmetlen fantáziaképeket, babonát és mindenféle szemfényvesztést képes az igazi valóságtól megkülönböztetni. És a lét magasabb fokain ez mindenesetre nehezebb, mint az alacsonyabbakon. Itt azokra a dolgokra vonatkozólag, amikről szó van , minden előítéletnek, minden kedvenc véleménynek el kell tűnnie; és egyedül az igazság lehet csak a mérce.

*--*--*

Bizonyosságot csak úgy érünk el a Magasabb Világokban, ha saját véleményünket sohasem kíméljük.

-------
Álmodozók és fantaszták a szellemi ösvény számára éppúgy alkalmatlanok, mint a babonás személyek.

Mindezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ugyanis az álmodozásban, a képzelgésben és a babonában a Magasabb Világokhoz vezető úton a leggonoszabb ellenségek leselkednek.

*-*-*

Azonban senki ne higgye, hogy a szellemi tanítvány számára elvész az élet költőisége, a lelkesedésre-képesség, mert a kapun, mely a beavatás második próbájához vezet, ezek a szavak állnak: „Tűnjön el minden előítéleted”, és, mert az első próba bejárati kapuján már azt kell olvasnia: „Egészséges emberi értelem nélkül minden lépésed hiábavaló”.

--------------

Az emberi lélekben minden benne szendereg és felébreszthető. Eszén és értelmén is javíthat az ember, ha nyugalomban és higgadtan folytat felderítő munkát arra, miért is gyenge ebben a vonatkozásban. Természetesen nehézkes az ilyen önmegismerés, mivel az önmagunk felőli megtévesztés kísértése mérhetetlenül nagy. Aki az önmagával szembeni igazságra szoktatja magát, kaput nyit magának a magasabb látáshoz.

**

 Az ember ne váljon kívánság-nélkülivé. Mindazt ugyanis, amit el akarunk érni, kívánnunk is kell. És egy kívánság mindig teljesül, ha mögötte egészen különleges erő áll. Ez az erő a helyes megismerésből fakad. „

---------------

A bölcs előbb a világ törvényeit ismeri meg, azután válnak erőkké kívánságai, amik megvalósulnak. – Egy példa, mely hatásosan tájékoztat erről, álljon itt. Bizonyára sokan kívánják saját szemlélettel tapasztalni születés előtti életüket. Ilyen kívánság tökéletesen céltalan és eredménytelen, amíg az illető a törvények megismerését szellemtudományi stúdium révén el nem sajátította – mégpedig legszubtilisebb, legintimebb jellegükben – az örök lényegére vonatkozólag. Ha ezt a megismerést azonban ténylegesen megszerezte, és ezt követően akar továbbjutni, megnemesített, tisztult kívánsága révén teszi majd ezt.

Az örömöt, az odaadást a tanulton a nevezett szándék nélkül kell kifejleszteni. Mert csak ezáltal tanulunk meg úgy előállni a megfelelő kívánsággal, hogy az teljesülését vonja maga után.

-------------------

Amikor haragvó vagyok, vagy bosszankodom, falat húzok magam köré a lélekvilágban és azok az erők, amiknek lelki szemeimet kellene kifejleszteniük, nem tudnak elérni. Ha például felbosszant valaki, úgy lelki áramot küld a lélekvilágba. Ezt az áramot mindaddig nem láthatom, amíg még bosszankodni vagyok képes. Bosszankodásom fedi el előlem.

Ne képzeljem azonban, hogy azonnal lelki (asztrális) jelenséget észlelhetek, ha nem bosszankodom többé. Ehhez ugyanis az szükséges, hogy bennem előbb lelki szem fejlődjék ki. Egy ilyen szemhez azonban a csíra minden emberben megvan. Működésképtelen marad, amíg az ember képes még bosszankodni. Nem áll azonban mindjárt rendelkezésre, amint a bosszankodást kissé háttérbe szorítottunk. A bosszankodásnak ebben a legyőzésében inkább folytatnunk és türelemmel ismét tovább kell folytatnunk; egy napon aztán észrevesszük, hogy kifejlődött ez a lelki szemünk. Mindenesetre nem a bosszúság az egyetlen, amit hasonló célból kell leküzdeni. Sokan türelmetlenek vagy kétkedőkké válnak, mert a lélek egy-egy tulajdonságával éveken át küzdöttek és szellemi látás mégsem lépett fel. Ilyenkor néhány tulajdonságot kifejlesztettek, másoknak viszont annál nagyobb burjánzást engedtek meg.

**
A szellemi látás adománya akkor áll csak be, ha mindazokat a tulajdonságokat elnyomták, amik a megfelelő szendergő képességeket nem engedik kihajtani.

Azokhoz a tulajdonságokhoz, amiket például éppúgy le kell küzdenünk, mint a haragot és bosszúságot, tartoznak a félénkség, babona és előítéletesség, hiúság és büszkeség, kíváncsiság és szükségtelen közlékenység, a különbségtétel emberek között, külsőséges, rangbeli, nemek szerinti, faji jelleg és így tovább szerint.

A szellemtudomány valamennyi művelője azonban tudja, hogy sokkal több függ ilyen dolgoktól, mint az intelligencia szélesítésétől és művi gyakorlatok beiktatásától. Kiváltképpen abból születhet könnyen félreértés, ha egyesek azt hiszik, hogy vakmerőkké kell lenniük, mivel félelemmentesnek kell lennünk, hogy továbbá az emberek különbözőségei elől zárkózzunk el, mert le akarjuk győzni a rangbeli, faji és így tovább, előítéleteket. Sokkalta jobban tanulunk helyesen megismerni akkor, ha előítéletek nem tesznek többé elfogulttá.

*-**--
Akadályt rak az ember szellemi nevelésének útjára továbbá mindaz, amit anélkül jelent ki, hogy azt előzőleg gondolataiban alaposan megtisztította volna. Van itt valami, amit figyelembe kell venni, s amit itt csak egy példán keresztül lehet megvilágítani. Ha például mond valaki nekem valamit, s erre válaszolnom kell, fontos azon fáradoznom, hogy a másik véleményét, érzését, sőt előítéletét inkább vegyem figyelembe, mint amit a szóban forgó dolgokhoz pillanatnyilag magam tennék hozzá. Finom tapintatra utalunk ezzel, aminek nagy gonddal kell, hogy szentelje magát a szellemi tanítvány. Egy ítéletet kell arra nézve elsajátítania, milyen mértékben bír a másik számára jelentőséggel, ha saját véleményét helyezi azéval szembe.

--
Véleményünket ezért ne tartsuk vissza. Még csak távolról sem lehet szó erről. A másikra azonban annyira pontosan, ahogyan csak lehetséges, kell odahallgatnunk és abból, amit hallottunk, alakítani ki válaszunk alakját. Ilyen esetben egy gondolat ébred ismételten a szellemi tanítványban; és helyes úton jár, ha ez a gondolat benne úgy él, hogy jelleme alapjává lett. A gondolat pedig ez:** ***  „Nem az a lényeges, hogy valami mást gondolok, mint a másik, hanem az, hogy a másik a helyeset a magáéból meg fogja találni, ha ebben valamit segítek”. Ilyen és hasonló gondolatok révén a szellemi tanítvány jellemén és cselekvési módján a szelídség vonásai áradnak el, mely minden szellemi iskolázás egyik főeszköze. -----  Keménység elűzi körülötted a lelki alakulatokat, amik lelki szemedet kellene, hogy ébresszék; szelídség félretolja az akadályokat előled és felnyitja szerveidet.
                             
                                      *****
A szelídséggel együtt hamarosan más vonás is kialakul majd lelkedben: a saját lelki rezdülések tökéletes hallgatagsága melletti nyugodt ügyelés a környezet lelki élete minden finom részletére. És amikor valaki idáig jutott, környezetének lelki rezdülései úgy hatnak rá, hogy saját lelke növekedik és növekedvén tagolódik, úgy, ahogyan a növény gyarapodik a napfényben. Szelídség és hallgatagság valódi türelem keretében, a lelket a Lélekvilág, a szellemet a Szellemi Világ felé nyitják meg.

Maradj meg nyugalomban és lezártságban, zárd be érzékeidet az előtt, amit szellemi iskolázásodat megelőzően közvetítettek neked, vezesd nyugvó helyzetbe minden gondolatodat, amik régebbi szokásaid szerint fel- és aláhullámzottak benned, válj bensődben egészen csendessé és hallgataggá és várakozz türelemmel, – Magasabb Világok akkor megkezdik lelki szemeid és szellemi hallásod kialakítását.

---------------------------------------

Ne várd, hogy azonnal láss és hallj is a Lélek- és Szellemvilágban. Az, amit teszel ugyanis, csak elősegíti magasabb érzékeid kifejlődését. Lelkileg látni és szellemileg hallani azonban csak akkor fogsz, amikor meglesznek ezek a szerveid. Ha egy ideig nyugalomban és zártságban így elidőztél, fordulj szokásos napi munkádhoz, amennyiben előzőleg még mélyen magadba vésed ezt a gondolatot: valamikor eljő számomra az, aminek el kell érnie, ha érett vagyok rá. És szigorúan hagyd el, hogy a Magasabb Hatalmaktól önkényesen bármit is magadhoz vonj.” Olyan iránymutatások ezek, amiket minden szellemi tanítvány, az útra lépésekor megkap tanítójától. Ha követi őket, akkor tökéletesedik. Ha nem követi őket, úgy minden munka hiábavaló. Azonban csak annak a számára nehézkesek, kinél türelem és állhatatosság hiányzanak. Nincsenek más akadályok, csak azok, amiket ki-ki maga rak útjára és amiket el is kerülhet, ha tényleg akar.


Szólni kell még valamit a környezetről, melyet célszerű biztosítani a szellemi iskolázás gyakorlataihoz. Ez sok vonatkoztatásban szerepet játszik. Mégis majdnem minden embernél másként áll a dolog. Aki olyan környezetben gyakorol, amit csak önző érdekek, például a modern létért való küzdelem itat át, annak tudatában kell lennie azzal is, hogy ezek az érdekek nem maradnak hatás nélkül lelki szerveinek kiképzésére. Jóllehet e szervek benső törvényei olyan erősek, hogy ez a befolyás túlságosan káros nem lehet. Ahogyan egy még oly alkalmatlan környezetben sem válik bogánccsá a liliom, éppoly kevéssé alakulhat valami mássá a lelki szem, mint amire rendelték, akkor sem, ha a modern városok önző érdekei fejtik is ki rá hatásukat. Minden körülmények között jó azonban, ha a szellemi tanítvány olykor a természet csendes békéjét és belső méltóságát és báját választja környezetének. Különösen kedvező a dolog annál, aki szellemi iskolázását teljesen a zöld növényvilágban, vagy napsütötte hegyek között és az egyszerűség kedves környezetében folytathatja. A belső szerveket ez olyan harmóniában fejleszti ki, mely a modern városban sohasem jöhetne létre.

Akinek szeme nem kísérheti tavaszonként napról-napra az erdők zöldülését, engedje mégis szívéhez közel a Baghavad-Gita, a János-Evangélium, Kempis Tamás fennkölt tanításait és a szellemtudományi eredmények leírásait. A belátás csúcsára számos út visz; a helyes választás azonban elengedhetetlen.

-----------------------------------------
----------------------------------

 Tudnunk kell, hogy létünk az egész mindenség ajándéka. Mi minden szükséges, hogy mindegyikünk megkaphassa és fenntarthassa létét! Mennyit köszönhetünk a természetnek és a többieknek! Ilyen gondolatokra kell hajlaniuk azoknak, akik szellemi iskolázást akarnak. Aki nem tudja átadni nekik magát, képtelen azt a minden iránti szeretetet kifejleszteni magában, ami szükséges ahhoz, hogy magasabb megismeréshez jussunk. Amit nem szeretek, nem nyilatkozhat meg a számomra. És minden megnyilatkozás hálával kell, hogy eltöltsön, mert gazdagabbá leszek általa.

*

Minden bensőnek azonban valami külsőben kell megnyilatkoznia. És épp úgy, ahogy egy kép nincsen még meg azzal, ha csak a festő fejében él, éppígy nemigen lehet meg szellemi iskolázás külső kifejeződés nélkül. Azok becsülik csak kevésre a szigorú formákat, akik nem tudják, hogy a külsőben a belsőnek kell kifejezésre jutnia.

------------------------

 A szellemi tanítványnak mindenféle gondolatnélküli ide-oda nézelődést és ezt-azt hallgatást el kell kerülnie. Számára az legyen csak jelen, amire fülét és szemét irányítja. Abban kell gyakorolnia magát, hogy a legnagyobb káoszban se halljon meg semmit sem, ha nem akar hallani; tegye érzéketlenné szemét olyan dolgok felé, amikre nem különösebben tekint oda. Mintegy lelki páncéllal kell öveznie magát valamennyi tudattalan benyomással szemben. –

-----------------------------------------------------------
-------------------------------

(...)   Ez a maradék az, ami a szellemi tanítvány pályájának kezdetén, méghozzá nagy részben képezi részét annak, amit egyáltalában lát. Ennek a résznek a természetét csak akkor tisztázhatja, ha saját magát figyeli meg. Ekkor talál rá, hogy melyek azok az alakzatok, amiket ő maga hozott létre. Az, amit ő maga tesz, akar, kíván és így tovább, mutatkozik meg ezekben az alakzatokban. Egy ösztön, ami benne lakik, egy vágya, egy szándéka, amit ápol és így tovább: mindez megmutatkozik az ilyen alakzatokban. Sőt, egész jelleme ilyen alakzatvilágban fejeződik ki.

**
Így az ember tudatos gondolataival és érzéseivel mindazokra az alakzatokra képes befolyást gyakorolni, amik nem ő magától származnak; azokra azonban, amiket a maga lénye révén hoz létre a Magasabb Világban, semmi befolyása többé, miután megteremtette őket. Az elmondottakból az is világossá lesz, hogy a magasabb szemléletben az emberi benső, a saját ösztön-, vágy- és képzetvilág pontosan úgy mutatkozik külső alakokban, mint más tárgyak és lényiségek: A magasabb megismerés számára a belső világ a külvilág egy részévé lesz. Mintha a fizikai világban minden oldalról tükrök vennék körül és így tekinthetne testi alakjára, a Magasabb Világban az emberrel így lép lelki lényisége tükörképként szembe.

A szellemi tanítvány számára a fejlődésnek ezen a fokán állt be az az időpont, amelyben az illúziót, ami a személyes határoltságból ered, legyőzi. Most azt, ami személyiségén belül van, külvilágként figyelheti meg, mint azelőtt külvilágnak tekintette, ami érzékeire gyakorolt hatást. Lassanként így tanulja meg a tapasztalatok révén úgy kezelni magát, mint ahogyan előzőleg a maga körüli lényeket kezelte.

------------------------------

Amikor ebbe a világba lépünk, egy teljesen újfajta ítéletet kell elsajátítanunk. Eltekintve ugyanis attól, hogy azok a dolgok, amik tulajdonképpen az emberi bensőhöz tartoznak, külvilágként jelennek meg, még tükörképeként is lépnek fel annak, amik valójában. Amikor itt például egy számot látunk meg, fordítva, tükörképként kell leolvasnunk. 265 például valójában itt 562-t jelent. Egy gömböt úgy látunk, mintha középpontjában volnánk. Ezt a belső látványt azután a helyes módon kell lefordítanunk. De lelki tulajdonságok is tükörképként jelennek meg. Egy kívánság, mely valami külső felé irányul, olyan alakban lép fel, amely a megkívánó felé vesz irányt. Szenvedélyek, amik az ember alacsony természetében székelnek, állatok vagy hasonló alakzatok formáit ölthetik, amik rászabadulnak az emberre. A valóságban ezek a szenvedélyek kifelé törekszenek; kielégülésük tárgyát a külvilágban keresik. Ez a kifelé keresés azonban a tükörképben a szenvedélyek hordozójára irányuló támadásnak mutatkozik.

***

Azok az emberek, akik ilyen önvizsgáztatás által nem kellően ismerkedtek meg a saját bensővel, nem ismerik magukat fel tükörképükben és a továbbiakban ezt idegen valóságnak fogják tartani. A látványtól aggódókká is lesznek és mivel a dolgot elviselni nem tudják, bebeszélik maguknak, hogy az egész csak fantaszta képzelet, ami sehova se vezethet.

Ha a maga személyiségéről a fizikai világban előzőleg alapos megismeréshez jutott, és a Magasabb Világban először ennek a személyiségnek a képe lép eléje, akkor a kettőt összehasonlíthatja. A magasabbat egy számára ismertre vonatkoztathatja és ezért biztos talajról indulhat. Ha ezzel szemben mégannyi más szellemi lényiség lépne elébe, sajátságaikról és lényiségükről egyelőre képtelen volna felvilágosítással szolgálni magának. Hamar elfutna lába alól a talaj. Ezért nem lehet elég gyakran hangsúlyozni, hogy a Magasabb Világokhoz vezető biztos odajáró út az, amely a saját lényiség alapos megismerésén és megítélésén keresztül vezet.

------------------

Ahogyan a természet előre gondoskodik arról, hogy a gyerek jól fejlett fülekkel jöjjön világra, ugyanúgy az ember önfejlesztése törvényeinek kell gondoskodniuk róla, hogy magasabb Valója a szükséges képességekkel jöjjön létre. És ezek a törvények, amelyek magának a Szellemnek a magasabb szervei kiképzéséről gondoskodnak, nem mások, mint a fizikai világ egészséges gondolati- és morálerői. Ahogyan az anyai ölben érik a gyermek, úgy fizikai valónkban a Szellemi Ember. A gyermek egészsége a természeti törvények normális működésétől függ az anyai ölben. A Szellemi Ember egészsége hasonlóan a közönséges ráció törvényeitől és a fizikai életben működő értelemtől függ. Senki nem képes egészséges magasabb Valót szülni, aki nem él és gondolkodik egészségesen a fizikai világban.

Nem volna helyes, ha valaki így szólna: nem fogadhatom el a Szellemtudomány tanításait, mielőtt magam nem látok. Ugyanis a szellemi kutatásba történő elmélyülés nélkül egyáltalán nem juthat igazi magasabb megismeréshez. Ugyanabba a helyzetbe kerülne, mint egy olyan gyermek, amely az anyai ölben megtagadná azoknak az erőknek a használatát, amelyek az anyán át jutnak hozzá és szeretné kivárni, amíg ezeket maga képes előteremteni.

Amint a gyermeki csíra az életérzésben tapasztalja a részére nyújtottak helyességét, úgy a még látni nem képes ember a szellemtudomány tanításainak igazságát. Létezik egy igazságérzetre és átlátszó, egészséges, sokoldalúan ítélő értelemre épülő belátás ezekbe a tanításokba, mégha a szellemi dolgokat nem is látjuk még. Meg kell előbb tanulni a misztikus megismeréseket és éppen ennek a tanulásnak a segítségével előkészülni a látáshoz. Olyan ember, ki azelőtt jutna a látáshoz, mielőtt ilyen módon tanult volna, ahhoz a gyermekhez hasonlítana, amelyik szemekkel és fülekkel, azonban agy nélkül születne. A teljes szín- és hangvilág körülötte lenne, semmihez sem kezdhetne azonban vele.

-------

Ami tehát az ember számára előzőleg igazságérzete, esze és értelme révén lett világossá, a szellemi iskolázás leírt fokán saját élményévé válik. Közvetlen tudása van most magasabb Valójáról. És megtanulja felismerni, hogy ez a magasabb Való magasabbrendű Szellemi Lényekkkel függ össze és velük egységet alkot. Látja tehát, hogy milyen módon származik az alacsonyabb Való egy magasabb világból. Az is megmutatkozik számára, hogy magasabb természete az alacsonyabbat túléli. Most már maga képes múlandó részét maradandójától megkülönböztetni. Ez nem mást jelent, mint, hogy saját szemlélete alapján tanulja meg felfogni a magasabb Valónak egy alacsonyabba történő megtestesülése (inkarnáció) tanát. Most válik világossá számára, hogy magasabb szellemi összefüggésben foglal helyet, hogy tulajdonságait, sorsát ez az összefüggés okozza. Életének törvényét a karma-t ismeri meg. Belátja, alacsonyabb valója, ahogyan az jelenleg alkotja létét, egyike csupán azoknak az alakoknak, amiket Magasabb Lénye ölthet magára. És azt a lehetőséget pillantja meg maga előtt, hogy Magasabb Valójából kiindulva dolgozzék magán, hogy tökéletesebbé és egyre tökéletesebbé váljon. Most már képes belátni az emberek tökéletességi fokai tekintetében fennálló nagy különbségeket. Tudomására kerül, hogy léteznek felette álló emberek, akik a még előtte álló fokokat elérték már. Belátja, hogy ilyen emberek tanításai és tettei egy Magasabb Világ sugallataiból származnak. Ezt a Magasabb Világba tett első saját pillantásának köszönheti. Amit „Az Emberiség Nagy Beavatottainak” hívnak, számára most kezd ténnyé lenni.

Ezek azok az adományok, amiket a szellemi tanítvány fejlődése e fokának köszönhet: betekintés a Magasabb Valóba, ennek a Magasabb Valónak egy alacsonyabba történő megtestesülése tanába, abba a törvénybe, ami szerint a fizikai világbeli lét szellemi összefüggések – a karma – törvénye szerint nyer szabályozást és végül a Nagy Beavatottak létébe.

Ezért is mondják arról a tanítványról, aki ezt a fokot elérte, hogy számára tökéletesen megszűnt a kétely. Ha előzőleg értelmi okokra és egészséges gondolkodásra épített hitet volt képes elsajátítani, ennek a hitnek a helyére most a teljes tudás és a semmi által meg nem rendíthető belátás lépnek.

Látni való, hogy ennek a foknak az elérése által miképp válik a szellemi tanítvány ténylegesen új emberré. Most lassanként éretté válhat arra, hogy étertestének áramlatai révén a tulajdonképpeni magasabb életelemet igazgassa és ezzel fizikai testétől való nagyfokú függetlenséget érjen el.

--------------------------------------------------------------------
-------------------------------------

...  Amiről az élet során elgondolkodik, amit környezetének dolgain meg szeretne érteni, azonban a közönséges értelemmel képtelen megérteni, erről nyújtanak felvilágosítást ezek az alvási élmények. Az ember a mindennapi életben azon gondolkodik el, ami körülveszi. Képzeteket alkot magának, hogy a dolgok összefüggéseit megértse. Fogalmak révén igyekszik megérteni azt, amit érzékei észlelnek. Ilyen képzetekre és fogalmakra vonatkoznak az alvási élmények. Ami előzőleg sötét, árnyszerű fogalom volt, valami hangzástelit, élőt nyer, amit az érzéki világ hangjaival és szavaival lehetne csak összehasonlítani. Egyre olyanabbá lesz az ember számára, mintha azoknak a rejtvényeknek, amiken el kell gondolkoznia, a megoldását egy magasabb világból hangok és szavak alakjában susognák számára. És azt azután, ami egy másik világból jut hozzá, a közönséges élettel igyekszik összekapcsolni. Amit előzőleg csak gondolata volt képes elérni, most élmény a számára, annyira élő módon és tartalommal telve, amilyen csak az érzéki világ valamely élménye lehet. Ennek az érzéki világnak a dolgai és lényei egyáltalában nem pusztán azok, mint aminek az érzéki észlelet számára megjelennek. Kifejezői és következményei ők a Szellemi Világnak. Ez az előzőleg rejtett Szellemi Világ a szellemi tanítvány számára most teljes környezetéből hangzik fel.


Az ember a magasabb szerveket maga építi fel azoknak a gyakorlatoknak a révén, amiket a szellemi iskolázás útmutatásai adnak meg számára. – Ezekhez a gyakorlatokhoz tartozik a koncentráció, ami a figyelemnek meghatározott, a világtitkokkal összefüggő képzetekre és fogalmakra való irányítása. Ehhez tartozik továbbá a meditálás, ami a benne-élés ilyen ideákban, az azokra előírásos módon történő tökéletes elmerülés. Koncentrálás és meditálás révén dolgozik lelkén az ember. Benne ezáltal fejleszt lelki észlelő szerveket. Miközben a koncentráció és meditáció feladatainak szenteli magát, testében lelke úgy növekszik, mint a gyermek csírája növekszik az anya testében. És amikor azután az alvás során a vázolt egyedi élmények beállnak, a szabaddá lett lélek számára elérkezik a születés pillanata, mivel a lélek általa betű szerint más lénnyé vált, melyet az ember indít csírázásra és érlel meg magában. – Ezért a koncentrálás és a meditálás felé irányuló erőfeszítéseknek gondosaknak kell lenniük, és azokhoz pontosan tartanunk kell magunkat, hiszen az ismertetett magasabb ember-lelkilény csírázásának és érlelésének a törvényei. Ennek pedig születésekor önmagában harmonikus, helyesen tagolt organizmusnak kell lenni. Ha azonban az előírásokban valamit elhibáznak, úgy nem ilyen törvényszerű élőlény, hanem egy szellemi területbeli vetélés jön létre, ami nem életképes.

-----

Az, hogy ennek a magasabb lelki lénynek a megszületése előbb mély alvásban következik be, érthetővé válik, ha meggondoljuk, a finom, még alig ellenállóképes organizmus egy esetleges, az érzéki köznapi élet során történő megjelenése alkalmával, ennek az életnek erős, kemény folyamatai mellett egyáltalán nem is juthatna érvényre. Tevékenysége a test tevékenységének ellenében nem érvényesülhetne. Alváskor, amikor pihen a test, amennyiben tevékenysége az érzéki észlelettől függ, a magasabb lélek kezdetben annyira finom alig látható tevékenysége napvilágra kerülhet. – Ismét figyelembe kell azonban venni, hogy az alvási élményeket a szellemi tanítvány mindaddig, ameddig képtelen rá, hogy a felébredt magasabb lelket a nappali tudatba is magával vigye, ne tekintse teljes érvényű megismeréseknek. Amikor már képes erre, úgy a napi élmények között és bennük is észlelni képes a Szellemi Világot annak jellege szerint, ami azt jelenti, hogy környezetének titkait lelki módon hangokként és szavakként képes megragadni.

*-*-*-*-*-*-**-*-*-*-*

... A „Küszöb kisebb Őre” önálló lény. Ez az ember számára – mielőtt a megfelelő fejlődési fokot az ember el nem érte, nem létezik –. Itt annak csak néhány leglényegesebb sajátosságát ismertetjük.

Kíséreljük meg elsőre elbeszélő formában ábrázolni a szellemi tanítvány találkozását a Küszöb Őrével. Csak ennek a találkozásnak a révén jut a tanítvány tudomására, hogy gondolkodás, érzés és akarás beépített összekapcsoltságukból eloldódtak nála.

Egy csakugyan borzalmas, kísérteties lény áll a tanítvány előtt. Utóbbinak minden lélekjelenlétére és megismerési útjának biztos voltába vetett minden bizalmára van szüksége, amiket azonban eddigi szellemi tanítványsága során elégséges módon elsajátíthatott.

Az „Őr” a maga jelentőségét mintegy a következő szavakkal adja hírül: „Eddig olyan hatalmak rendelkeztek feletted, kik számodra láthatatlanok voltak. Ők hatottak oda, hogy eddigi életutaidon minden jó cselekedeted jutalommal és minden rossz tetted kedvezőtlen következménnyel járt. Befolyásuk révén élettapasztalataidból és gondolataidból épült fel jellemed. Ők szőtték sorsodat. Ők határozták meg az öröm és fájdalom mértékét, amiket egy-egy megtestesülésed számára kiszabtak rád, előző megtestesüléseid során tanúsított magatartásod szerint. A mindent átfogó karma-törvény formájában uralkodtak feletted. Ezek a hatalmak kötelékeik egy részét most eloldják tőled. És abból a munkából, amelyet ők végeztek rajtad, valamit most neked kell elvégezned. Eddig egy-egy nehéz sorscsapás ért. Nem tudtad, miért. Következménye volt egy megelőző életpályád káros tettének. Boldogságra és örömre találtál és elfogadtad őket. Ezek is előző tettek hatásai voltak. Jellemedben vannak szép oldalak, de vannak rút foltok is. Mindkettőt magad okoztad előző élményekkel és gondolatokkal. Utóbbiakat eddig nem ismerted; csak következményeik voltak nyilvánvalók számodra. Ők azonban, a karmikus hatalmak, valamennyi előző élettettedet, legrejtettebb gondolataidat és érzéseidet látták. És eszerint határozták meg, ahogyan most vagy és amint most élsz.

Most azonban neked magadnak váljon nyilvánvalóvá elmúlt életutaid minden jó és minden rossz oldala. Mindeddig saját lényiségedbe voltak beleszőve, benned voltak és nem láthattad őket, mint ahogy fizikailag a magad agyát képtelen vagy meglátni. Most azonban elválnak tőled, személyiségedből kilépnek. Önálló alakot öltenek, amit láthatsz, mint ahogyan a külvilág köveit és növényeit látod. És – én magam vagyok ez a lényiség, aki testet alkotott magának nemes és rossz cselekedeteidből. Kísérteties alakom életed mérlegkönyve alapján készült. Eddig láthatatlanul hordoztál magadban. Jótétemény volt számodra, hogy ez így volt. Ugyanis az előtted rejtett sors bölcsessége azért eddig is dolgozott benned alakom csúf foltjainak kioltásán. Most, hogy kiléptem belőled, ez a rejtett bölcsesség is eltávozott tőled. A továbbiakban nem gondoskodik majd rólad. A munkát ettől kezdve kizárólag saját kezeidbe helyezi. Magában tökéletes, fenséges lényiséggé kell válnom, hogy ne a romlás hatalmába kerüljek. És ha az utóbbi történnék, úgy téged, magadat is, alárántanálak magammal, egy sötét romlott világba. – Saját bölcsességednek – hogy az utóbbi ne történjék meg – kell akkorának lennie, hogy a tőled eltávozott bölcsesség feladatát átvehesse.

Ha átlépted küszöbömet, egyetlen pillanatra sem távozok –, számodra látható alakként – mellőled. És ha a jövőben helytelent teszel vagy gondolsz, vétkedet azonnal csúf démoni torzulásként észleled majd az alakomon. Csak ha majd minden elmúlt helytelenségedet jóvá tetted és úgy áttisztultál, hogy teljesen képtelen vagy további helytelent elkövetni, akkor lényem ragyogó szépségűvé alakult majd át. És akkor további tevékenységed üdvére veled újra egy lénnyé egyesülhetek.Küszöbömet azonban mindabból a félelemérzésből, mely még megvan benned és minden attól az erőtől való remegésből ácsolták, hogy minden tevékenységedért és gondolkodásodért magad vegyed át a teljes felelősséget. Amíg bármilyen félelmed van még attól, hogy saját sorsodat önmagad irányítsad, addig ebbe a küszöbbe nem minden épült még be, amit tartalmaznia kell. És ameddig egyetlen építőkő is hiányzik, mindaddig mintegy megigézve kell, hogy megállj, vagy megbotolj ezen a küszöbön.

Ne kísérelj meg előbb átlépni ezen a küszöbön, míg a félelemtől teljesen meg nem szabadultál és kész nem vagy magadra venni a legnagyobb felelősséget.

Eddig csak akkor léptem ki saját személyiségedből, amikor a halál hívott el a földi életútról. Azonban ekkor is fátyollal volt burkolva alakom előtted. Csak a sorshatalmak, akik vezettek, láthattak és vonásaim alapján a halál és egy új születés közötti időszakban alakíthatták ki benned az erőt és képességet, hogy egy új földi élet során alakom megszépítésében előbbre jutásod üdvére dolgozhass. Én magam voltam az is, akinek tökéletlensége szorította újból arra a Sorshatalmakat, hogy a Földre, egy-egy új megtestesülésbe vezessenek. Amikor meghaltál, ott voltam és énmiattam határozták el a karma irányítói újjászületésedet. Csak ha megismételt megújult életeken keresztül ezen a módon tudattalanul egészen a tökéletességig alakítottál volna át, nem estél volna többé a halál hatalmainak karjaiba, hanem teljesen egyesültél volna velem és léptél volna velem egyesülten a halhatatlanságba.

Így ma láthatóan állok előtted, ahogyan mindig láthatatlanul álltam melletted a halál óráján. Amikor majd átlépted küszöbömet, azokba a birodalmakba érkezel el, amikbe egyébként a fizikai halálok után léptél. Teljes tudatossággal lépsz oda át és ezentúl, amennyiben külsőleg láthatóan a Földön jársz, egyúttal a halál birodalmában, ami azonban azt jelenti, hogy az örök élet birodalmában is vándorolsz.

*

Valójában én a Halál Angyala is vagyok; azonban én, egyszersmind én vagyok a soha el nem apadó magasabb élet elhozója is. Az élő testben általam fogsz meghalni, hogy az elpusztíthatatlan létre való újjászületést átéljed.

Az a birodalom, melybe immár belépsz, érzékfeletti rendű lényekkel ismertet meg. Az üdv jut osztályrészedül ebben a birodalomban. Az első ismeretség azonban ezzel a világgal én magam kell, hogy legyek, én, aki saját teremtményed. Régebben saját életedből éltem; most azonban általad önálló létre keltem és jövő tetteid látható mércéjeként állok előtted, talán folytonos szemrehányásodként. Megteremthettél; ezzel azonban egyszersmind a kötelességet is felvállaltad, hogy átalakíts.

-----------------

Az Őr arra inti, ne menjen tovább, ha nem érez erőt magában rá, hogy a követelményeknek, amiket a fenti beszéd tartalmaz, eleget tegyen. Akármilyen borzalmas is az alakja ennek az Őrnek, az mégis a tanítvány saját elmúlt életének következménye, saját jelleme csak, rajta kívül, önálló létre keltve. És ez a felkeltés az akarás, gondolkodás és érzés szétválása folytán történik. – Már az mélyen jelentőségteljes élmény, hogy először érezni, hogy egy szellemi lénynek magunk adtunk eredetet. – A szellemi tanítvány előkészülésének mostantól arra kell irányulnia, hogy minden félelem nélkül viselje el a szörnyű látványt, és hogy, a találkozás pillanatában erejét tényleg annyira fokozottnak érezze, hogy magára tudja venni azt, hogy az „Őr” megszépítését teljes tudattal elvállalja.

A „Küszöb Őrével” szerencsésen kiállt találkozásának egyik következménye, hogy a szellemi tanítvány számára a következő fizikai halál majd egészen más esemény lesz, mint amilyenek előzőleg voltak a halálok. Tudatosan éli át a meghalást, amennyiben a fizikai testet úgy teszi le, mint ahogyan egy ruhát tesznek le, amely elhasználódott és talán hirtelen szakadás következtében használhatatlanná is vált. Fizikai halála azután csak mások számára, akik vele együtt élnek, és akik észleleteikkel még teljesen az érzéki világra korlátozódnak, jelentős tény. Számukra „meghal” a szellemi tanítvány. Számára teljes környezetében jelentőségében semmi sem változik. Az egész érzékfeletti világ, amelybe belépett, már halála előtt megfelelő formában előtte állott és ugyanez a világ áll majd halála után is előtte.

A „Küszöb Őre” azonban még másvalamivel is összefügg. Az ember egy családhoz, egy néphez, egy fajhoz tartozik; ténykedése ebben a világban egy ilyen összességhez való tartozásától függ. Sajátos jelleme is összefüggésben áll ezzel. És az egyes emberek tudatos ténykedése semmiképpen sem minden, amivel egy családnál, egy törzsnél, népnél, egy fajnál számolni kell. Létezik egy családi, népi (és így tovább) sors, mint ahogyan létezik egy családi, faji (és így tovább) jelleg. Annak az embernek a számára, aki érzékeire korlátozza magát, ezek a dolgok általános fogalmak maradnak, és a materialista gondolkodó előítéletében megvetően lenézi majd a szellemtudományban érdekelteket, ha hallja, hogy számukra a családi vagy népi karakter, a törzsi vagy faji sors éppen úgy valódi lényekhez tartozik, mint ahogy az egyes ember karaktere és sorsa is egy valódi személyiségre utal. A szellemi kutató ugyanis Magasabb Világokat ismer meg, amiknek az egyes személyiségek éppúgy tagjai, mint ahogyan karok, lábak és a fej az ember tagjai. És egy család, egy nép, egy faj életében az egyes embereken kívül a teljesen valóságos család-szellemek néplelkek, fajszellemek ténykednek. Sőt, egy bizonyos szempontból az egyes ember e családi lelkeknek, fajszellemének és így tovább, kivitelező szervei csupán. Az igazsággal teljes egyezésben szólhatunk arról, hogy egy néplélek az egyes ehhez a néphez tartozó embert veszi igénybe, hogy bizonyos munkákat elvégezzen. A néplélek nem száll le az érzéki valóságig. Magasabb Világokban járja útját.

És, hogy a fizikai-érzéki világban fejtsen ki hatást, az egyes ember fizikai szerveit használja. Magasabb értelemben ez éppen úgy van, mint amikor az építész az építmény részleteinek kivitelezésére munkásokat használ. – Minden ember a szó legigazabb értelmében megkapja a rá kiosztott munkát a család-, nép-vagy fajlélektől. Az érzéki embert azonban semmi esetre sem avatják be munkájának magasabb tervébe. Tudattalanul dolgozik együtt a nép-, fajlelkek és így tovább céljain. Attól az időponttól, amikor a szellemi tanítvány a Küszöb Őrével találkozik, nemcsak saját feladatait, mint személyiségét kell ismernie, hanem tudva kell népének, fajának feladatain együttmunkálkodnia. Látókörének minden bővítése feltétlenül kötelességeinek szélesítését is rója rá. A valódi folyamat emellett az, hogy a szellemi tanítvány finomabb lelki testéhez egy újat fűz. Egy ruhával többet vesz fel. Eddig azokban a burkokban járt a világban, amik személyiségét öltöztetik be. És ami tennivalója közössége, népe, faja és így tovább, irányában volt, arról a magasabb Szellemek, akik személyiségét felhasználták, gondoskodtak. – Egy további leleplezés, amit most a „Küszöb Őre” tesz számára, az, hogy ezek a Szellemek a továbbiakban segítő karjukat elvonják tőle. A közösségből ki kell teljesen lépnie. Mint egyes ember, teljesen elmerevedne magában, a romlás várna rá, ha most nem szerezné maga meg azokat az erőket, amik a nép- és fajszellemek sajátja. – Sokan persze ezt mondják: „Óh, én teljesen kiszabadítottam minden törzsi és faji összefüggésből magam; én csak ‘ember’ és ‘semmi egyéb, csak ember’ akarok lenni”. Ezekhez azonban így kell szólni: Ki juttatott ehhez a szabadsághoz? Nem családod állított be úgy a világba, ahogyan most állsz benne? Nem törzsed, néped, fajod tett-e azzá, ami vagy? Ők neveltek; és ha minden előítélet fölött álló lehetsz, s törzsednek vagy még fajodnak is fényt hozója és jótevője vagy, az ő nevelésüknek köszönheted. Igen, ha magadról azt is mondod, nem vagy „semmi egyéb, csak ember”: magát azt, hogy ilyenné lettél, közösségeid szellemeinek köszönheted. –

A szellemi tanítvány tanulja meg igazán megismerni, mit jelent a nép-, törzs-, fajszellemektől teljesen elhagyatva lenni. Ő találja csak meg saját magán minden ilyen nevelésnek a jelentőség nélküli voltát arra az életre vonatkozólag, ami most vár rá. Ugyanis minden, amit kineveltek benne, tökéletesen feloldódik az akarat, gondolkodás és érzés közötti szálak elszakítása által. Minden eddigi nevelés eredményeire úgy tekint vissza, mint ahogyan egy házra kellene tekinteni, amely az egyes téglakövekre töredezik szét, és amelyet most új alakban újra fel kell építeni. Megint több a puszta jelképnél, amikor azt mondjuk: Miután a „Küszöb Őre” kinyilatkoztatta első követelményeit, arról a helyről, amelyen áll, forgószél kerekedik, mely valamennyi szellemi lámpást kiolt, amik eddig megvilágították az életutat. És tökéletes sötétség terjed szét a szellemi tanítvány előtt. Csak az a világosság töri meg, ami magából a „Küszöb Őréből” árad. És a sötétből hangzanak további intelmei: „Ne lépd át Küszöbömet, amíg nem világos számodra, hogy az előtted lévő sötétséget magad fogod átvilágítani; ne is tégy egyetlen lépést sem előre, amíg nem bizonyosodtál meg róla, hogy saját lámpásodban elég világítószer van. Azoknak a vezetőknek a lámpásait, akik eddig voltak veled, a jövőben nélkülöznöd kell.” Ezeket a szavakat követően meg kell fordulni a tanítványnak és pillantását hátrafelé kell vetnie. A „Küszöb Őre” pedig függönyt von félre, amely mély élettitkokat leplezett eddig el. A törzsi, népi és faji szellemek tevékenységük teljében nyilatkoznak meg; és a tanítvány számára éppen úgy láthatóvá válik, ahogyan idáig vezették, mint ahogyan tisztán látja, hogy ezt a vezetést most már nélkülözni fogja. Ez a második intelem, amit az ember a Küszöbön annak Őre révén él meg.

---------------------------------------------------------
--------------------------

... Ezzel adott az érzéki világbeli betegség és halál megértése. A halál ugyanis nem más, mint annak a kifejeződése, hogy az egykori Érzékfeletti Világ olyan pontra érkezett, amelyből önmagától nem tudott tovább haladni. Szükségszerűen egyetemes halál állt volna be számára, ha nem jutott volna új életforráshoz. És így vált ez az új élet az egyetemes halál elleni küzdelemmé. Egy elhaló, önmagában elmerevedő világ maradványaiból sarjadtak egy újnak a csírái. Ezért van halál és élet a világban. És a dolgok lassan egymásba mennek át. A régi világ elhaló részei az új életcsírákhoz tapadnak még, hiszen ezek amazokból származtak. Éppen az emberben jut ez legjobban kifejezésre. Burkaként viseli magán, ami abból a régi világból fennmaradt; és ezen a burkon belül alakul ki annak a lénynek a csírája, mely a jövőben fog élni.

Kettős lény ezért az ember, halhatatlan és halandó. A halandó végállapotában, a halhatatlan indulóállapotában van. Azonban csak ebben a kettős világban, mely az érzéki-fizikaiban talál kifejezésre, sajátítja el a képességeket ahhoz, hogy a világot a halhatatlansághoz vezesse. De feladata is az, hogy magából a halandóból jövesszen gyümölcsöt a halhatatlan számára. Amikor tehát a maga lényére tekint, ahogyan azt maga építette fel a múltban, ezt kell mondania: Egy elhaló világ elemei vannak bennem. Dolgoznak bennem, és csak lassanként tudom a hatalmukat az éledő új halhatatlanok segítségével megtörni. Így halad az ember útja a haláltól az élethez.

Ha a halál órájában teljes tudattal szólhatna magával, azt kellene mondania: „Az elhaló volt tanítóm. Az, hogy meghalok, a teljes múltnak, amellyel összeszövődtem, a hatása. Azonban a halandóság talaja érlelte meg számomra a halhatatlanságra való csírákat. Ezeket magammal viszem egy másik világba.

Ha csupán az elmúlt lenne a fontos, egyáltalán soha meg sem születhettem volna. Az elmúltnak az élete a születéssel zárul le. Az érzékibeli életet az új életcsíra által csikartuk ki az egyetemes haláltól. A születés és halál közötti idő csak kifejeződése annak, mennyit volt képes megszerezni küzdelmében az új élet az elhaló múlttól. És a betegség nem más, mint a múlt elhaló részeinek tovább-hatása.”

Mindezekből választ nyer a kérdés, miért olyan lassan dolgozza keresztül magát az ember a tévedésből és tökéletlenségből az igazsághoz és a jóhoz. Cselekedetei, érzései és gondolatai előbb az elmúló és az elhaló uralma alatt állanak. Belőle képződtek érzéki-fizikai szervei. Ezért ezek és mindaz, ami egyelőre indítja őket, maga is az elmúlásnak a szolgája. Nem az ösztönök, szenvedélyek és így tovább és a hozzájuk tartozó szervek mutatnak múlhatatlant, hanem az lesz csak elmúlhatatlan, ami ezeknek a szerveknek a műveként jelenik meg. Ha majd az ember az elmúlóból kialakított mindent már, amit ki kell dolgoznia, akkor lesz majd képes levetni azt az alapot, amelyből kihajtott, és amely a fizikai-érzéki világban találja kifejeződését.

*-*-*-

Így az első „Küszöb Őre” az ember hasonmását nyújtja a maga kettős természetében, amint múlhatatlanból és múlékonyból van elkeverve. És tisztán mutatkozik meg rajta, mi az, ami hiányzik annak a magasztos fényalaknak az eléréséhez, aki újra a tiszta Szellemi Világ lakójává lehet.

A fizikai-érzéki természethez való szövődöttség foka az ember számára a „Küszöb Őre” által válik szemlélhetővé. Ez a hozzá-szövődöttség mindenekelőtt az ösztönök, vágyak, egoisztikus kívánságok, az önérdek minden formájának és így tovább meglétében fejeződik ki. Azután az egy fajhoz, egy néphez és így tovább való tartozásban jut kifejeződésre. Népek és fajok ugyanis különböző fejlődésfokok csak a tiszta emberség felé. Egy faj, egy nép annál magasabban áll, mennél tökéletesebben juttatják kifejezésre a hozzá tartozók a tiszta, ideális embertípust, mennél jobban dolgozták keresztül önmagukat a fizikailag elmúlótól az érzékfeletti halhatatlanhoz. Az ember egyre magasabban álló nép- és fajformákban történő újratestesüléseken keresztüli fejlődése ezért megszabadulásfolyamat.
Legvégül az embernek harmonikus tökéletességében kell megjelennie.

Az ismertetett „Küszöb Őrében” csak az elmúlt idő eredménye jelenik meg. És a jövő-csírákból annyi van csak meg benne, amit ebben az elmúlt idő során szőttek bele. Az embernek azonban a jövő érzékfeletti világába mindazt magával kell hoznia, amit csak képes kihozni az érzéki világból. Ha azt akarná csak elhozni, ami ellenképébe egyedül a múltból szövődött, földi feladatát csak részlegesen teljesítette volna. Ezért társul hát a „kisebbik Küszöb Őréhez” egy idő után a nagyobbik. Ismét elbeszélő alakban fejtsük ki azt, ami ezzel a második „Küszöb Őrével” való találkozáskor játszódik le.

Miután az ember megismerte, hogy mitől kell megszabadulnia, magasztos fényalakkal találkozik. Ennek szépségét nehéz lenne nyelvünk szavaival leírni. – Ez a találkozás akkor történik, amikor a gondolkodás, érzés és akarás szervei a fizikai test számára is olyan mértékben eloldódtak egymástól, hogy kölcsönös vonatkozásaik szabályozása többé nem általuk, hanem a magasabb tudat révén történik, amely addigra teljesen elvált a fizikai feltételektől. A gondolkodás, érzés és akarás szervei akkor az emberi lélek hatalmában álló eszközökké lettek, amely érzékfeletti régiókból gyakorolja uralmát felettük. – Az így minden érzéki köteléktől megszabadult lélek elé most a második „Küszöb Őre” lép és körülbelül a következőket mondja:

„Eloldódtál az érzéki világtól. Honosságot szereztél az Érzékfeletti Világban. Immár innét munkálkodhatsz. Önmagad miatt jelenlegi alakjában nincs szükséged többé fizikai testiségedre. Ha csupán azt a képességedet akartad megszerezni, hogy ebben az Érzékfeletti Világban lakozz, nem kellene többé az érzékibe visszatérned. Tekints azonban rám. Nézd, mennyire mérhetetlenül magasztosan állok mind a fölött, amivé már eddig alakítottad magadat. Tökéletesedésed jelenlegi fokára azoknak a képességeknek a révén jutottál, amiket az érzéki világban fejleszthettél ki, amíg erre a világra rá voltál utalva. Most azonban olyan időnek kell elkezdődnie számodra, amiben felszabadult erőid továbbdolgoznak ezen az érzéki világon. Eddig csak önmagadat váltottad meg, most azonban megszabadultként magaddal együtt minden társadat megszabadíthatod az érzéki világban. Egyedi lényként a mai napig törekedtél; tagolódj most az Egészbe, hogy ne csak magadat hozd el az Érzékfeletti Világba, hanem minden mást, ami az érzékiben található.

-----------------------
******

 a magasabbakhoz vezető kapu előtt azonban ott állok én „mint Kerub, tüzes kardjával a Paradicsom előtt” és belépésedet oda mindaddig elhárítom, amíg vannak még erőid, amik az érzéki világban nem kerültek felhasználásra. És ha te a magadéit nem akarod felhasználni, eljönnek mások, akik majd felhasználják; ekkor a magas Érzékfeletti Világ az érzéki minden gyümölcsét felveszi majd magába: tőled azonban elvonják a talajt, amellyel össze voltál nőve. A megtisztult világ fejlődésében túlnő majd rajtad. Kizártad magad belőle. A te ösvényed így a fekete, azok azonban, akiktől elválasztottad magad, a fehér ösvényen haladnak.”

---------------------------------

Így jelentkezik a Küszöb „nagy Őre”, hamar azután, hogy megtörtént az első Őrrel való találkozás. A beavatott azonban egészen pontosan tudja, mi vár rá, ha az érzékfeletti világban való időelőtti ottmaradás csábításainak enged. A második Küszöb Őréből leírhatatlan ragyogás sugárzik; a vele való egyesülés távoli célként áll a látó lélek előtt. De éppoly biztossággal áll előtte, hogy az ez egyesülés akkor válik csak lehetővé, ha a beavatott mindazokat az erőket, amelyek ebből a világból származtak hozzá, fel is használta e világ megszabadításának és megváltásának szolgálatában. Ha elhatározza magát, hogy a magasabb fényalak követelményeit megszívleli, úgy hozzá tud járulni az emberi nem megszabadításához. Az emberiség áldozati oltárára viszi el adományait. Ha előnyben részesíti saját időelőtti felemelkedését az Érzékfeletti Világba, az emberiség fejlődése túlhalad felette. Megszabadulása után az érzéki világból a maga számára új erőket nem nyerhet többé.

Nem lehet azonban azt mondani, hogy természetes, hogy az ember a fehér ösvényt választja majd, amikor ehhez a döntéshez kerül. Ez ugyanis teljesen attól függ, hogy ennek a döntésnek az alkalmával megtisztult-e már annyira, hogy semmiféle önzés ne tüntesse fel kívánatosnak az üdvösségre csábításokat. Mert e csábítások az elgondolható legnagyobbak.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Amit az ember az Érzékfeletti magasabb régióiban fog elnyerni, semmi olyan, ami hozzá jön, hanem kizárólag olyan, ami belőle indul ki; környező világa iránti szeretete.

Mindaz ugyanis amit az egoizmus kíván, egyáltalán nem hiányzik a fekete ösvényen. Ellenkezőleg: ennek az ösvénynek a gyümölcsei éppen az egoizmus legtökéletesebb kielégítése. Ha valaki csak a maga számára akarja az üdvösséget, az biztosan ezt a fekete ösvényt járja majd, mert ez megfelelő a számára. – Senki se várja ezért a fehér ösvény szellemi tanítóitól, hogy saját egoisztikus énjük fejlesztésére adjanak útmutatást.

Aki azonban csak a maga számára keres valamit, az, ameddig ezt teszi, a szellemi tanítóknál semmit sem fog találni.

Aki ezért valóban a jó szellemi tanítók útmutatásait követi, a Küszöb átlépése után megérti majd a nagy Őr követelményeit; aki azonban ezeket az útmutatásokat nem követi, ne is remélje, hogy valaha is a Küszöbhöz jusson általuk. Útmutatásaik a jóhoz vagy pedig semmihez se vezetnek. Egy az egoisztikus üdvösségre és az Érzékfeletti Világban való puszta ottlétre való vezetés ugyanis feladataik határain kívül esik.Ez a vezetés kezdettől olyan irányú, hogy a tanítványt mindaddig távol tartja az Égi Világtól, amíg ez nem az odaadó együttmunkálkodás akarásával lép be oda.