Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GÁRDONYI GÉZA TITKOSNAPLÓ

2012.05.22

GÁRDONYI GÉZA

TITKOSNAPLÓ

A "TITKOSNAPLÓ" TÖRTÉNETE

Közel ötven esztendeig nyugtalanította-izgatta az érdeklődők figyelmét az a vaskos kötet, melyet Gárdonyi Géza titkosírással írt. Mint rejtélyes és féltett relikviát őrizték az egri emlékmúzeumban, s mivel tartalmát, hasznát, valamint latin betűs címfelirata (a  T i b e t a n  g r a m m a r) értelmét nem ismerték, titkosnaplónak vélték s keresztelték el.

Géza 26. Reggel, hogy ébredtem, ez a gondolat állt a fejembe: A bor sikere a vég-ellentézis nagysága. A többi drámám gyengesége ennek hiánya. Egész délelőtt ez az óriás igazság foglalkoztatta az elmémet. Honnan jött? Mintha valaki belenyomta volna az agyamba. Hogy tudjam. Valami titkos kéz. Egyszerre látom minden munkámnak az értékét és értéktelenségét, mint valami próbakövön.


Kisasszony 10. Ma világosodtam rá, hogy minden olyan téma elvetendő, amely nem a szívnek szól. Krisztusnak mily kevés mondása maradt fenn, de az mind a szívnek szól.



17. Ma gondoltam rá, hogy mily kevés karaktert állítok elő, s az élet sok miliője iránt vak vagyok.


E hó közép táján világosodtam rá, hogy minden műnek próbaköve a rezgés. Tehát ötvenhárom éves korban kellett megtudnom, amit már tizenhét éves korban tudhattam volna, s mi más akkor az irodalmi pályám!


Mihály 26. Ma világosodtam rá, hogy voltaképp egyvalami baj körül forog minden elbeszélés. Tehát ha komponálunk, a bajt keressük, amibe a hőst beleállítjuk, belekeverjük.


Teréz 13. Találtam, hogy a rút adja a legértékesebb témákat.


András napján reggel villant meg előttem ez az esztétikai törvény: A fenséges az erejét a rútból meríti, s így a két véglet érintkezik. (Isten is ellentézisekre épített.)


Február 7. Találtam, hogy az elbeszélő író és a drámaíró nagyságának mértéke, hogy hány olyan karaktert tudott teremteni, amely a köztudatban megmarad. Csak ma értettem meg Taine-t.

22. Ma világosodtam rá arra az óriás igazságra, hogy a szeretet mértéke a szenvedés, és hogy minden elbeszélő műnek ezen fordul az értéke s érdekessége.



Teréz 21. Világosodtam rá, hogy a való élet történetei csak egy jelenet. Az előzmények meg kiegészítések igen-igen vázlatosak. Ezekben a napokban olvastam és vizsgáltam Dosztojevszkij Hülyé-jét. Találtam tanulságképp: "Minek vagy milyennek érzi maga-magát?" (Mint karakter-tengely. Október 22.)

 Június végén és július első napjaiban kezdtem megérteni a Vedanta-filozófiát, s ez az én negyedik lelki forradalmam. (Bibi regényem írását kezdve kellett olvasnom. Előbb is olvasgattam már, de nem értettem, csak július elején, hogy a keresztény vallásnál tökéletesebb.)


November 6. Világosodtam rá, hogy a történet akkor a legművészibb, ha szinte a tenyerembe teszem a hősöm szívét. Még Jókainál is több méternyi távolból szemlélt valaki a hős. Csak a viselkedését látjuk, és ruháját, arcát. Tehát mentül érezhetőbb valakinek a szíve dobogása...


Mária 24. Ma állapítottam meg teljes precizitással, hogy örök művek csak azok az irodalomban, amelyek minden korú, minden műveltségi fokú emberben azonos rezgést keltenek. Tehát a nagy mélységű művek, az örök emberi érzések azon művei, amelyek a végtelenséggel érintkeznek.


MORFIUMCSEPPEK


Az én életem gyötrő nyugtalanságok láncolata volt olyasmikért, amiket ha elértem, nem voltak arányban az értük szenvedett gyötrelmekkel.


Csak az az óra a miénk, amelyikben jól érezzük magunkat, a többi az ördögé.


Egészséges ember nem búsul, csak a beteg idegek búsulnak.


Minden fontoskodás ostobaság, nevetséges: annyira vagyunk csak okosak, amennyire megismerjük, hogy semmiféle izgalom nem érdemes arra, hogy fontosnak tudjuk.


Az ügy igazában nem olyan, amilyennek az idegeinken át látjuk, hanem amilyennek később az értelmünk szerint ismerjük. S éppoly múló jelenség a legbántóbb ügy is, mint maga az élet.


A világ szemében én csak kép vagyok. Egyiknek színes, másiknak csak árnyék; mindenképp csak annyira fontos, amennyire az ő élete érdekeit szolgálom, mint a citrom vagy a szőnyeg vagy a gyertya vagy egyéb tárgyak, amelyek a boltban megvehetők és használat után elvethetők.


Nézd a nagy neveket a lexikonban. Minden élet ostoba s hasztalan s keserves izgalmak sora. De még inkább rávilágít erre a régi levelek gyűjteménye. Mind öröknek érzi ezt a földi életet, csak arra nem gondol egy sem, hogy ha a pénz értékes, a nyugalom, a lélek csendessége még inkább.


Hetvenéves kort csak ritka ember ér meg, s ha éri is... Az élet tehát legfeljebb csak hetven év, azon túl már csak várakozás a halálra. Mi lehet már fontos a te korodban, közel a gödörhöz?


Vágyak s kívánságok mozgatnak, siettetnek, nyugtalanítnak szünettelen bennünket, amik ha teljesülnek, éppannyi új vágyat szülnek. Hát ezért éljünk? Vagy ezek volnának annyira érdekesek, hogy érettük érdemes vakon vagy bénán vagy kolduskenyéren is élnünk? Vagy mert ösztönünk mélyén él a tudat, hogy állati testbe zárt istenek vagyunk, örökké voltak - örökké valók? S az örökkévalóságban annyi a mindenféle lehetőség: még boldogok is lehetünk?


Címnek, rangnak, kitüntetésnek a fantáziánkkal örülünk. Ki gondolkodik a fantáziájával? Ha végigtekintesz az értelmi fejlődés lépcsőjén, meglátod, hogy felfelé fokozatosan fogy, fakul a fantázia színjátéka s erősödik az értelem tiszta világossága, mint mikor a hajnal világossága elhalványítja a hold varázsképét.


Hogy tudnád, hogy mi az Isten, mikor azt sem tudod, hogy te magad mi vagy? És nem tudod, mi a világ.


A metafizikai kérdések azért is megoldhatatlanok, mert magunkról sem tudjuk, hogy mik vagyunk. Részei vagyunk-e valaminek vagy valakinek? Vagy a mostani életünk befejezése után is olyan egész, külső, való egységek, mint most vagyunk? Gyermekkorunkat éljük-e mindholtunkig itten, s csak egy osztály az, amit elvégzünk, vagy hogy egy élet csak egy napja itt az örökkévalóságnak: a reggel húsz év, a dél harminc, az est kinek hogy, az éj a sír, s következik ismét az ébredés?




Lehetetlen, hogy a világmindenség ura csak azért adott volna életet, hogy megint megsemmisítse. Minden, ami van, van valamiért. Hogy a formák változnak folytonosan, azt is látjuk. Tehát mink is valamiért vagyunk a világon, s változton változunk. Miért ne lehetne a halál is csak változás, utolsó e földön, de nem utolsó a nagy mindenségben?


Csak a véleményt kérő fiatal emberek fogadják szívesen az okosításokat. Az önként adott okosítás tudásközlés: föléje helyezkedés a másiknak. Sértő.


A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája, a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak.


Írói főgondom: keresem az emberben az angyalt.



Az író munkájának az emberjavítást kell szolgálnia: nem Miseserét énekelni, hanem Alleluját az emberi élet jövőjén. Vödrönként hordani a tiszta vizet a lecsapolhatatlan mocsárba.

 


MESTERKÖNYV

OLVASMÁNY

Az olvasmány csakaz a fejünknek, ami az étel a szánknak. Hogyan csinálódott? Mellékes kérdés, ha kellemes ízű.


Élő emberrel való megismerkedés soha nem szerezhet olyan örömet, mint ha elbeszélésben ismerkedünk meg olyan valakivel, akivel érzésben azonosulunk, és így örök ismerősünkké válik, kinek élete okulás nekünk. Lelke rokon, terhünkre nem válik stb.


Olvasva egy csodált hősnek az életét, voltaképp magunkban gyönyörködünk, mert erőit, tökéletességeit a magunkénak érezzük.


Magunkat olvassuk a műben.


Az olvasmány, amely bennünk marad, lelkünknek részévé válik. A szép és nemes olvasmány nemes, szép és jó részévé; a rút, aljas olvasmány: mint a mocsokfolt, ami beleeszi magát a ruhánkba, hogy azt sem tudjuk, hogy került belé. Ilyenek az elrettentő példáknak írt emberképek, s azok a ronda igazságok, amelyek mellett az életben ellépünk, de könyvben ha elénk kerülnek, csak utólagosan látjuk, hogy mellőztük volna, ha előre tudjuk, az olvasásukat. Tehát az író lelke a nemzet lelkének ilyeténképp gazdagítója, nemesítője lehet, de megrontója is.


Amit elolvasok és elfelejtem, egyszer sem volt érdemes elolvasnom.


A szépirodalmi művek a kultúra virágai.

 

IRODALMI ÉRTÉK

A műalkotás egy szép rezgésnek a megörökítése. Egy lelki mámor feledhetetlenné tevése.


Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben.


Igazi értékek csak azok a művek, amelyek minden műveltségű emberben azonos szép rezgést keltenek. Mint a Biblia, a lírai versek, általában a mély érzéseket hordozó művek, mint József története, Poe Holló-ja, Szabolcska Grand Café-ja, Szent Ferenc legendája, a Szózat, a Himnusz.


Az íróművészetben nem a szemnek megjelenő valaminek kell szépnek lennie, hanem a hatásnak. Tehát sohase a jelenség legyen szép, hanem az az érzés, amit a jelenség mint történet vagy történetrész kelt az olvasóban. Ma már képtelen bábok azok a regénykisasszonyok, akik mindig csak szerelmet lélegzenek, sóhajtást emésztenek, mindig tiszta-szépek, noha sohasem mosdanak, sohasem rekedtek, sohasem sáros a cipőjük, s más efféle.


Az író hatalma nem abban rejlik, amit mond, hanem amit az olvasó fantáziájával mondat: ahogy az olvasó fantáziáját működteti.


A gondolat, ahogy megszületik, meztelen. De leírom úgy. S utána más szavakba öltöztetem. Megkapom egyben a háttéri rezgést, a nagy perspektívát is, amelyben egy-egy szó reflektorként vet sugarakat maga körül. Így nyer a mű eleven életet.


Az író a fantázia orgonistája. Az ő orgonája azonban az olvasó szívében muzsikál, s az író akkor művésze ennek a hangszernek, ha csak egy-egy billentyűt érint meg. Az ő orgonáján akkordok s melódiák ezen egy-egy billentyű megnyomásából keletkeznek. Mentül nagyobb művész, antul kevesebb billentyű megnyomásával kelti elő a dallamokat, zenezsongásokat, rezgéseket.


A lelki embereken volt mindig a világ szeme. Az állati embert megvetettük. Erő s gazdagság szívet nem hódított. De a lelki embereket holtuk után is isteni tisztelettel becsülte meg a népek emlékezete, a lelkiség ösztönös tisztelete.


Adj érzéseket, ha fájdalmasakat is, az embereknek!

 


A regényt elolvasom és elvetem. A verset szívembe elteszem.



A regény is tanítómester. Aki ezt nem tudja, csak henyéknek szórakoztató szolgája! (De nem ismeretközlő mester, hanem szív- és karakternevelő.)


A vázolás már csak azért is elnagyolandó, mert írás közben ivódik bele az író lelkébe a karakterek életmelege: a velük való együttérzés... Míg össze nem melegszel az alakjaiddal, míg világosan nem látod őket, nem láthatod, mely vonások fontosak, melyek másod- s harmadrendűek, hol kell bőnek lenned s hol rövidnek, színesnek és szimplának.


Ha már a fundamentum deszkáit leraktad, gyors riportstílusban írd meg az egészet, még a főjelenetet is. Így a szerkezet egységes és könnyen áttekinthető.


Legelőször is az ellentézises pontokat jegyezd a vázoló-cédulára. Hosszú párbeszédek helyett elsorolások. Csak a karaktert jegyző szavak. Az élőszó. Bevezetés: mint a balladák első sora, és mintha az egészet rímtelen versben írnád.


A való élet történeteiben is vannak hézagok, elnagyolások, szakadások, s mindig csak egy jelenet a történet. Mentül kevesebb billentyűnyomással orgonálj az olvasó szívén!


Ember-jellemzés egy-két ecsetvonás, mint mikor a festő csak az árnyék és világosság vonalaira ügyel.


A főjelenetig telegrafikus rövidség. Mindent lehet röviden, csak a karakterek legyenek világosak, és az ellentézisek szögleteiben vázolj. Mintha egy dráma főjelenetét mondanád el, előrebocsátva röviden az előzményeket. Mint irodalmi felolvasásokon is szokás, hogy néhány szóval elmondják az előzményeket, és csak azután olvasnak.


Könnyen dolgozol, ha az ellentézis vonalán halad a történeted, s a lelki karaktereid már világosan kirajzolódtak. Akkor már lehetne a történeted akár olyan rövid, mint Egyiptomi Józsefé, vagy mint Jézus története feltámadása után, mikor az éjjel halászó Péter magára kapta az ingét.

FUNDAMENTUM

Az élet tanulsága szerint jó elbeszélő az, aki folytonosan leköti a figyelmünket, és amit elmond, bennünk marad.


Az elbeszélő mű hősének izgalma az olvasónak is izgalma. Rövidebben: az író izgalma az olvasó izgalma.



Tolsztoj a Szergiusz atyá-ban egy szentenciát vet fundamentumul: "Az szolgál Istennek, aki embertársainak szolgál." És az erre épített mesét bibliai stílusban mondja el.


Shakespeare emberei mindig lázban vannak.

 


REZGÉS


Bazin nem tud írni, se jellemezni, de mindig a szívnek szól. És ez az egyetlen, amit tud.

Bazin egyetlen húrja: a szenvedő állapot, helyzet a társadalomban. Tehát: szűkölködés, ínség, betegség, reménytelenség. De még időjárással való bajlakodás is. Az érdeklődés az efféle művek iránt azon alapul, hogy másoknak a szenvedését érzelmileg fogjuk fel. A nyáj-ösztön rezeg bennünk, a nőnek, gyermeknek, védtelennek, ártatlannak tehetetlensége.


Az elbeszélésképlet éppúgy szeizmografikus, mint a hegedűjátéké: folytonosan rezgő, fel-felemelkedő extázisok.



Rezgés mindenből keletkezhetik, mert mindent szerethetünk.


Értéktelen ízek mindazok, amelyekben nem a szíved rezgését érzi az olvasó. Tehát csak vékonyan, hellyel-közzel az okoskodást, filozofálást.


EXTÁZIS

Naplók, önéletrajzok tanulsága, hogy az élet apró testi és lelki izgalmak és bajok sorozata.


Nincs az életnek olyan perce, hogy valami kis izgalom ne foglalkoztatna bennünket.


Az izgalmat keresd, amelyben a karakter előötlik. Bajt, szorultságot és a karaktert tengelyében bántó helyzetet, esetet.


A szív legkisebb rezdületeitől mekkora skála a szeretetből való szenvedésekig!


A szenvedések rezgése nagyobb, mint a boldogságé... Nótákban is a fájdalmas szövegűeket érezzük értékeseknek.



A legerősebb rezgések a szituációk, mikor nagy érzések állnak egymással szemben. Minden ellentézis. Szívextázis. Szív zokogása.


A nagyjelenetben mindig van valami, ami józan szemmel nézve esztelenség. A fösvény, aki szórja a kincsét; a vallásos, aki káromkodik s más efféle.


Fűtsd az akaratot, szenvedélyt, a legerősebb rezgéseket, és ütköztesd. Ha más akarat alá van helyezve valamely akarat és attól szabadulni akar, az is akarat, nagy erőkifejtés, de ha passzív, akkor csak mellékfigura lehet.


Az apró testi bajokat a regényírók teljesen figyelmen kívül hagyják, s csak lelki kérdések bogozásával foglalkoznak, mintha a testünk olyan gép volna, mint az évenként egyszer felhúzandó óra.

ELLENTÉZIS



Minden elbeszélés érdekessége ellentézisen alapul.



Ami az órában a rugó, az a műben az ellentézis.



Az ellentézis az a varázsvessző, amellyel a legnagyobb rezgéseket keltjük. Az író hímzőrámája az ellentézis!


Ellentézis-fundamentum nélkül nincs műalkotás, még csak egy levél se.



Az ellentézis természete, hogy rendet teremt. Oszt is, köt is. Árnyék és világosság egyszerre.


Valaki olyasmit sürget, amiről tudjuk, hogy kára vagy baja kél belőle.



Ha valaki csak magában, magáért szenved, inkább gyötrelmes olvasmány, de ha másért... A szeretet mértéke: mennyit képes valaki valakiért szenvedni. Ezek a legerősebb fundamentumok minden regényben. Minden más szeretet voltaképpen csak kedvtelés. Az olvasó nem hisz benne.



A főjelenet mindig érzelmi, nagy ellentézis. Itt csapnak legmagasabbra a kontra-hullámok. Itt támad kétség a már bizonyos vég iránt.

 

SZÉP ÉS RÚT


A fenségesnek átellenes pólusa a rút. A kettő együtt adja a végtelenség zenéjét.


Nagy értékű széppé válik a rút, ha vonatkozásba kerül a világegyetemmel egy könnycseppen át... Vie profonde de l'ame.



Esztétika: szép az, amit, ha csak egy percre is, szeretünk, ami meleg érzést kelt bennünk. Csak a meleg érzés, megindulás, ihlet az értékes. A hideg rezgés, a borzalom nem.



Különösen a természet életének apróságai a végtelenséggel való érintkezések. Másrészt ezek a meglátások is a szeretet egy neme, mert a képeket a szemlélet veszi fel, és azt jegyezzük meg, ami ha csak egy percre is, izgalmat keltett bennünk, holott mások nem érezték érdemesnek az észrevevésre.



Az emberek csak akkor látják, mennyi minden szépben élnek, ha az író megmutatja. Mennyi juhász ment már szamáron, de csak azóta szép, mióta Petőfiben rezdülést keltett.



A kész szépet adni nem virtus. A rútat tedd széppé és vidd az olvasó szívébe. Milyen nagy különbség Beniczkyné és Dosztojevszkij között, Hófehérke és Hugo Békája között! Olykor rút a szép, olykor szép a rút.



Mindig gyanakodva nézz az írásodban a szépre, hacsak nem az írott figura mond szépnek valamit. De te ne mondj szépnek semmit - se embert, se tájat. Ahol ez a jelző fordul elő: szép, törölj!



Szeretett figurádról is mondj valami rosszat, valami kis hibát a lelki karakterében. És hitvány vagy éppen gonosz emberről is mondj valami jót. Ha egyebet nem, azt, hogy kit szeret vagy ki szereti.



A legsüllyedtebb, rondább, alsórendű állati ember is szimpatikussá válik, ha látjuk, hogy szenvedésében van valakije, akire gondol, vagy aki őrá gondol, siratja, segíteni iparkodik rajta, osztozik bújában, gyalázatában.



A szerencsétlenségek szerepe a regényben: lelki vedlések. Ezt érezzük szépnek ösztönien Bazin regényeiben. Ő maga se tud bizonyára erről semmit. Csak csinálja belső sugallat szerint, mint a madár a fészket. (1921. ápr. 26.)


BEÁLLÍTÁS, SZITUÁCIÓ


Festésben is a beállítás s egy-egy vonásnak, színnek, árnyéknak a kiemelése adja meg a művészi értéket.


Elbeszélésben is a nüánszok az értékek, mint a hegedűben, s értékesebbek magánál a témánál. Mint ahogy képben is nem az az érték, amit a kép ábrázol, hanem a hogyan.


Ellentézis szüli a szituációt, szituáció az extázist. Dosztojevszkij csak extázisokkal dolgozik. Ütközés egyre-másra. Emberbe, miliőbe. Ez neki a regény.


GRANDIÓZUS VONÁS



A szív ha csak egy villanásra nyílik is meg, a végtelenség nyílik meg előttünk.


Mi az érdekes? Ami rezgést kelt bennem. Minden, ami új. Ód, karakter. Érzelmi és értelmi mélységek. Kapcsolat a végtelenséggel. A Kiskerekes tanulsága, hogy ez a kapcsolat mindenkit jobban érdekel a Jucikák történeténél.



A nőnek már maga a megjelenése a végtelenséget érezteti velünk. Bármennyire gyarló népség is, de ő a végtelenségnek nagy életláncolata. Női lábakon jönnek az évszázadok s évezredek, s női lábakon haladnak tovább a végtelenség örök világútján.


A nő, akinek csecsemőt látok a keblén, előttem mindig a végtelenség képe. Az a csecsemő a jövő évszázadok és a jövő évezredek egy láncszeme. A lány figurájában, megjelenésében azért van valami nemföldi, bár csakúgy hús, vér, csont, mint mi, férfiak. A szerelmi közeledés is, ha csak az első tekintés is, a végtelenség rezdülete.


KARAKTER ÉS ELLENTÉZIS

A keresésnek főkérdése: karakter s ellentézis. Karakter viszi a mesét, ellentézisek az ütközők.


Ellentézis minden, ha szerkesztesz; karakter minden, ha elbeszélsz; bölcsek köve minden, ha kinccsé akarod tenni a művedet.



A szeretet áldozat. Tehát szembe vele: Gegenspiel, másik karakter, másik szív, másik akarat, másik pápaszem, kontrasztos miliő s magunk ördöge. Sorsot ellene, s kontra akaratot, kontra szívet s karaktert.



A párbeszéd többnyire két egoizmusnak hangosan való megnyilatkozása. S érdekes volna jegyezni a két beszélgető pulzusának szeizmográf-tábláját.



Drámának is a közepe nem lehet más, csak egy nagy baj, amelyből ki kell jutnia a hősnek, vagy belevesznie... Minthogy pedig a jellemzetes a legordítóbban az ellentézisben ütközik elő, hogy jellemezhess, mindig csak az ellentézist keresd.



Ellentézis a karakterben: táncos püspök, imádkozó tolvaj; ostoba, aki tanácsot ad. Nőben valami férfias vonás, férfiben valami nőies vonás; gyermekben valami nem-gyermeki vonás: az érettkori karakternek előrevetődése... Akár csak egyvalami alkalommal teszi, akár szokottan, mindig.



Nagy felindulásban, extázisban az ember épp ellenkezően viselkedik, mint ahogyan szokott, mint ahogy karakterét ismerve várható. Például Hamlet hosszú időn át készül a bosszúra, mégis mikor elérkezett a pillanat, haboz. A mindennapi életben is nem azt látjuk-e, hogy például a jámbor megvadul dühében, az ájtatos káromkodik, a parasztnő felemeli a szoknyáját?

 
MESE ÉS KARAKTER


Öröm és érdekesség egy új karakterrel való megismerkedés izgalmainak, rezgéseinek végig élése, vele való azonosulás. A legnagyobb tehát, amit író alkothat, az új alak, amelyet elfeledni nem lehet.


Az íróművészet fő munkája: felejthetetlen karakterek alkotása.


A történetet elfeledjük... de a karaktereket nem. Tehát nem a mese gazdagít bennünket, hanem egy lélek megismerése.



A mese csak arra való, hogy a karaktert megvilágítsa. Tehát az olvasó a karaktert olvassa, a rezgéseket élvezi.



Gorkij nem tud mesét szerkeszteni, de annyi gonddal karakterizál, hogy a figurái szinte kilépnek a könyvből.


Dosztojevszkij mondása, hogy: kolosszális alakokat csak kolosszális írók alkothatnak.


Shakespeare: karakter a szenvedélyek tüzében.

Dickens: karakter szenvedésekben. A főalak szenvedő, a többi komikus.

Dosztojevszkij: extázisokban hányódó karakter, életszag, ódja mindenkinek...

Gogol: a lelki és testi egy jegy túlozva, olykor a karikatúráig.

Tolsztoj: semmi más, csak karakter. Apróra festett emberképe is a karakternek.



A karakter érdekel bennünket Baskircsev naplóiban is. Az élet legapróbb mozzanatai is érdekesekké válnak, csak azért, mert ő érdemesnek tartotta bejegyezni, s mert érezzük, hogy az a köznapi kis mozzanat azért van bejegyezve, mert neki rezgése volt. Tehát a könyvön mindvégig a rezgések sora, láncolata érdekel bennünket.



A történelem memóriája is a nagy karaktereket őrzi. Nagyelbeszélés hősének tehát pipogya, energiátlan, vonal alatti ember nem való. De minden olyan hős jó hős, akit az olvasó a szívével fog fel. Ezért lehet szimpatikus hős a testileg rút is, vagy az alsórendű. Például Hugo Békája, Quasimodója, Dosztojevszkij Raszkolnyikovja szebb, mint Beniczkyné grófnői és Herczeg jukker-asszonyai, Jókai daliás hősei.



Unikumok legyenek az alakjaid. Lépjenek ki a könyvekből az utcára. De éppígy más minden is, ami nem ember.


AZ ELSŐSZEMÉLYŰ ELBESZÉLÉS

Az elsőszemélyű elbeszélésekben nem a szituációk a telegráfoszlopok, hanem a rezgések.



Az elsőszemélyű elbeszélésben rendjén való, hogy az elbeszélő a karaktere szerint mond el bőven egyes részeket, s röviden olyan részeket, amelyeket más lelkű apróra beszélne el. S különös, hogy éppen azok a részek a rövidek az elsőszemélyű elbeszélésben, amelyek a harmadikszemélyű elbeszélésben hosszuk szoktak lenni.



Nem az az érdekes vagy jobb mondat, ne az legyen érdekes elsősort, amit valaki elmond, hanem azért legyen érdekes, mert karakterisztikus az elmondóra... Tehát mentül több az elmondásban az olyasmi, ami nem a hallgatónak érdekes, hanem őneki, vagyis ami őt a karakterének megfelelően izgatta, antul karakterisztikusabb az elbeszélés.

 

TÖMÖRÍTÉS ÉS RÉSZLETEZÉS

Rövid légy mindabban, ami nem vési a főfigurákat, és bő mindabban, ami karakterizáló, ha képekkel cselekszed.


Több a fél az egésznél! Hagyd el, ami nem lényeges.


Sohase baj, ha rövid; az a baj, ha több a kelleténél. Csak a milyenző vonások legyenek művésziek!



A legjobban megírt viharnál többet mond a viharról a benne hányódó ember megrajzolása.



Perspektíva: ahogy a festő csak egy jelenetet ad a történelmi képen, de abban az egy jelenetben benne van a múlt és a jövő...

ÜVEGFAL

Megéreztetni az értelmet és nem kimondani. La pensée arrière: amit nem mondunk ki és mégis ki van mondva.



Elmondani egy történetet, amely mögött egy másik történet van.
MÁS SZÁJÁVAL JELLEMZÉS

Két vonás jellemzi legjobban az embert: 1. amit mond; 2. amit őróla mondanak (amit nem az író mond, hanem a másik figurája).


Tükrünket mi magunk nem látjuk: mindenkinek megvan a maga ferde nyakkendője, amelyet mindenki lát, csak mi magunk nem. Göre nem látja a butaságát. Kassai nem fösvénynek tudja magát, hanem takarékosnak.
 

KARAKTER-TÁBLA

Ki milyen ember, arról ismerem meg, hogy kit mi izgat, mi neki a fontos.



A főfigura a nagynovellában akként rajzolandó meg, amint szemléljük. Először csak a legfelötlőbb jegyét látjuk meg, s csak később a másodrendűeket. Csak nagy érdeklődésünkben a többi jegyet. Vélhető tehát, hogy szét kell szórnunk azokat a jegyeket, amelyeket a kontár leltárilag, mindjárt az alak megjelenésekor elsorol.


Első szerelme. Miféle emberek között volt először szalonban?


Első jó ruhája, első keresete stb.


Hogy él otthon lelkileg? Kedvére, kedvetlenségére. Gusztusa szerint vagy akarata ellenére. Vagy szokásai szerint.


Színe. Szaga, illata.



Mit akar mindig? Szándéka, tervei, reménykedése, óhajtásai, érdeklődései, bogara, passziója... Maga foglalkozásának, személyének fontossága. Mire komoly, mire büszke, mi izgatja szólásra, mozdulásra, cselekvésre, haragra, örömre? Mért nem tud aludni? Hogyan haragszik, hogyan fél vagy búsul?... Min csodálkozik, mit simfel, mire fintorít? Kit szeret s még kiket? Kit gyűlöl s még kiket? Kit vagy kiket kicsinyel, vet meg? Kit tisztel, respektál? Ki iránt gőgös vagy alázatos? Kire panaszkodik?


Szavajárása. Amivel örül, dicsér, lelkesedik, s amivel kedvetlenségét, haragját mondja.


Örök felhője, keresztje. Ördögének árnyéka, mely előtte vagy mögötte jár. Örök sebe a szívén vagy lelkén, mely néha kivérzik. Szégyenfoltja, melyet takar, noha tudja, hogy mindenki ismeri.



A csoportnak is éppúgy megvan a maga arca, mint az egyes embernek.



EGY JEGY, TÚLOZVA

Karakter: egy külön gondolkodás, ha lélekről van szó; külön jegy, ha szemlélet tárgyáról. Rajzoló és festő is ezt a jegyet keresi, mielőtt munkájába fogna.


A Finum Ilká-hoz: "Mintha ő is egy virága volna az erdőnek, mintha benne volna az erdő minden illata, titka."


Mindig az egyén az érdekes... Mentül szokatlanabb a jegy, ha mégis igazi jegy, antul nagyobb rezgést kelt az olvasóban.



Minden szeretetek között az anyai a legnagyobb, mert azonnal kész a halálra is gyermekéért.



Az olvasó fantáziája az adott egy jegyből egyszerre megrajzolja az egész embert, mint Nordau gyermekkori pontozás-játéka.


Az egy jeggyel lelkileg is oly hatásosan karakterizálj, mint a festő, aki egy ecsetvonással elválasztja a lábat a földtől.



Rejtelmes egyénisége, lelke mindennek, tehát helynek, háznak, hegynek, pataknak, bútornak csakúgy, mint az embernek. Ha ezt az egyéniséget éreztetni tudjuk az írásunkban az olvasóval, vagyis ha megtaláljuk azt az egy jegyet, amely ezt az ódot jellemzi...

 

KOR-JEGY

Mint a képen a tónus, edényen a zománc, minden kornak megvan a maga bélyege, karaktere.



Világesemények, amelyek az akkori emberek elméjét foglalkoztatták, s országos események is.


Írás közben olvasd az azonkori verseket. Idegen nyelven is.

MOMENTÁN JEGY


Valami, ami nem tartozik oda. De a szem egy percre ráesik és felfogja, mint a moment-fotográfia, hogy olyan részletek vannak benne, amiket a fotográfus nem látott, de hogy ott vannak, értékesek. Kassákizmusnak nevezhetnénk.



Egy hajfürt előre esése, verejték, éhség vagy szomj megelégítésének mozdulatai.



Mindig gondolj rá, hogy nem két agyvelő beszélget, hanem két teljes test is, amelynek külön is van mindig valami ügye. Színpadon erre éppenséggel nem gondolnak. Tehát az öt érzék, a test belső részei, egy mellékes maga ügye a lelket külön is foglalkoztatja, amíg beszélget. Rózsahegyi A bor-ban pálcát hántogat.



A természetfestésben is mindig emelj ki valami olyan vonást, amely még papirosra nem került. De emberen vagy miliőn is valami olyan jegyet, amit még író nem vett a tollára. Például valakinek a gallérja fele gyűrött, vagy növényen árnyékvonal.



Az életnek szinte minden órája valami ügye, baja, gondja a testnek. Ha egyéb nem, az időjárás.

 
PÁPASZEM

Ami csak neki fontos: pápaszeme.

Hogyan fogja fel magát s másokat? Foglalkozását, politikát, világot. Embertársainak véleménye mennyire fontos neki?... Mindez repetíciók által éles karakterjegy.


Emlékeit ahogy elmondja. Egy forradás a szívén. Egy örömének emléke. Ahogy elbeszél. (Könnyű komikumok: a műveletlen, éretlen mikor fitogtatja, hogy mit tud, miket látott.)



Elsőszemélyű elbeszélésben mindent a pápaszem szerint. Akkor is, ha az a rezgés csak rövid felvétele az öt érzék valamelyikének.


Minden írónak megvan a maga külön ókulája éppúgy, mint alakjainak.

 
TESTI KARAKTER

Termet. Kávédaráló termet (asszony). Kis derék, hosszú lábak. Daruláb, vastag lábikra, rövid ujjú kéz. Hosszú, mint a gyárkémény. Cingár.

Árnyéka, válla, melle hajlata. Súlya. "Nyakát behúzva jár, mintha mindig esső esne."


Arc. Fehér bőrű, fehér húsú. Cserép-színre égett. Barna arc, a szem benne oly feltűnő fehér villogású, mintha porcelán-szem volna.

Duzzadt, trombitás arc. Bibircsós.


Szem. Ólomszín árnyékban ülő. Bágyadt. Mozgékony. Közel néző. Szétnéző, kancsal - sose lehet tudni, melyik szemébe kell nézni. Fénylő, de erőtlen, mint a halpikkely. Rezgő pillájú, mintha mindig káprázna.

Száj. Dudoros. Csuka. Csúcsos. Csücsöri. Kacsa. Síp. "Ahogy az ajka megnyílik, mintha hó volna a szájában." Kappanszavú. Rekedt.


Nyak. Vörös. Sárga. Gúnár. Bika. Gólya. Rövid. Nyakatlan. Vékony. Vastag. Eres. Ráncos. Öreg. Száraz.


"Lombos szemöldöke nekicsapzódott, amint a verejték hozzászurkosodott."


Nemcsak az arc, a kéz is szemünkbe ötlik, mikor gyakorta valakivel beszélünk, ha az a valaki gesztikulál is, vagy másképp is nyugtalan kezű.

Malmozik. Csap a térdére. Vakaródzik. Bajuszát pödri. Fogdossa a kabátja gombját. Játszik bottal, napernyővel. Pelyhet vesz le magáról vagy másról. Kezét nézi vagy a lábát, vagy a hallgató lábát.


Járás. Előre hajló mellel jár a fájós lábú. Sántít bokára vagy lábujjhegyre. Hosszút lép. Rövid vagy apró járás. "Mintha nem a lába vinné őt, hanem ő húzná a lábát maga után." Medve-járás, vagy medvés, mint a nehéz emberek szoktak járni. Gacsos. Kacsa. Gém. Topa. Andalgó.


"Akkorát sóhajtott, hogy egy szélmalmot meg lehetett volna vele indítani."

 
LELKI KARAKTER

"Az arc a lélek tükre." Eddig semmiféle író nem volt művésze ennek a mondásnak. Csak gondold el, hogy a beszélő arcon hányféle mozgás látható, különösen ha a szeizmográf-hullámok nagyok.

Testi jegyek hogyan válhatnak lelkiekké? Nagy izgalomban, felindulásban, extázisban s akármilyen szituációban, valami érzelmi helyzetben is, akár kellemes ez az érzelmi helyzet, akár nem.


Ideges ember szemén villog a szemüveg.


Könnyező szemű öreg, rezgeteg.


Rebegő szem. Hunyori. Sóvárgó. Kémlelő. Róka. Tréfás. Békés. Boldog. Hideg. Fagyos. Meleg. Tüzes. Sugárzó. Fényes. Üveges. Parancsoló. Éles. Bökős. Tévelygő. Nevető. Titkolódzó. Könyörülő. "Oly ártatlan, mint hathetes kisdedé." "Áhítatos, mint a gyónó asszonyé." "Nézése mindig: mint akit üstökénél fogva ráztak fel álmából."


Pergő nyelvű. Ha szólnak hozzá, mindig helyesel vagy cáfol vagy kunyerál. Nyifa beszéd. Selyemgombolyító.


Hang sokfélesége, szóejtés, észjárás - általában hiányzik még a naturalista írók jellemzéseiből is.



"Édes, mint a szentiván-alma." "Oly szelíd, mintha mindig tejbekását enne." Ragadó: akitől nem lehet elválni.



Hegyesen lép, mint a kakas. Acélos járású, s mikor megáll is, úgy veti meg a lábát, mintha erős szélrohamot várna.


A Fesztyek hüllők - keresik a vidám társaságot, mint a gyík a meleget. Feszty Gyula hogyan szereti a vidám történeteket! De a nevetése nem igazi nevetés - a szeme nem nevet. A lelke mintha meg volna fagyva. Árpád sem az igazi. Neki sem a lelkéből fakad a vidámság. Keserű mandula cukros akar lenni. A meredek Adolf aranyozott jéglap. A leánya is.

 

EMBERKÉP MINDEN JEGYÉRE

Hamar-kép. Csak azt az egy jegyet keresd, amely az emlékezetünkben ő. Vagy mondjuk amiről az utcán idegen is megismerné száz más ember között.


Ha lelki jegy is egyben: töprengő homlok, katonás járás, merev nyak.

Balzac egyetlen milyenző szóból csinálja a testi jellemzés fundamentumát. Például csendes: "járása, mint a vén óra ballagója"; "beszéde egytagú szavak"; "szobája, mint a konyha, amelyben csak egy átmetszett nyakú lúd..."



"Arca, mint a barackvirág" helyett írd: "Mintha a barackfáról röppent volna le, tavaszi virágzás idején." Így verendő ó pénzből újjá minden efféle: "Rózsafán termett, habokból született."



Lélekmozgás az arc kifejezéseiben. Gondolat maga vagy érzés, amely az arcon ül. Lehet egy örvendező mondat. Például: "Sose halunk meg!" Vagy fordítva, például: "Beh szomorú ez az élet!"


Foglalkozásának testi jegyei kezén, lábán, ruháján, de egész megjelenésében is. A miliő bélyegei az emberen.



Csak egy jegyet, de az aztán banális ne legyen, hanem: akár... akárcsak... mint... mintha... mint mikor... úgy... mintha mindig...


Csak kontár ír le embert leltárilag!

 

ÓDKÖZELSÉG


Az ódot tán lélek-párának lehetne nevezni. S vajon nincs-e ódja egy régi várfalnak, kutyaólnak, asztalnak?



Ódja van tán némely helynek, helységnek is. Régi háznak, bútornak, fának. Rejtelmes "én"-je, amely él, gondolkodik, vagy mintha lélek volna ő maga is, csakhogy nem emberi testben, vagy legalábbis olyan élő karaktere még a hegynek, völgynek is, mint az embernek.



Méternyi közelség. Ha ember, érezzem a bőre melegét is. Levegő... Mindennapi élet lehe, sara, pora, bűze, nyikorgása egyes jegyekben.


Mikor szeretettel szemlélünk nőt, arca részeinek legkisebb változása, mozdulata, színe, szinte a pórusai is érdekelnek.

 
REPETÍCIÓ

Az egyén egy lelki jegy repetálása vagy túlzása által teremtődik elénk.


A repetíció szintén az izgalom erősebb hullámát érezteti. A demagógok ismerik az erejét. A szónak izgalma ragadós, és a szószékről az érzelmi mondat hat csupán.


Legkönnyebben repetálható a lelki jegy. Szóismétlés, szójárás. Különösen hatásos, ha az ismételt szó, mondat vagy gondolat-csoport (mint Dickens Copperfield Dávid-jában) nem üres szokás, hanem egy gondolkodásnak a tengelye.


Tengelyszó gondolkodásban mindig domináns. Egy többször említett érzéklet rokon a refrénnel. Érzékleti domináns.


Nagynovellában minden ízbe, minden jelenetbe kell; akár kicsi a jelenet, akár nagy. Leginkább bőrérzés, időjárás és szag.


BŐVÍTÉSEK

Mikor a felzavart víz leülepedett, akkor meríts újból. A felzavart gondolatraj is hadd ülepedjen le, s azután fogj munkába: könnyebben dolgozol és többet, jobbat.


Könnycsepp, vér, verejték a három legnagyobb mélyítő.


A színeket a tapintás jelzői minősítik. Mások a színek napfényben, árnyékban, homályban. S az alakok is, formák is.


A hallgatás percében a miliő beszél. Egy szélroham, mely hangokat hoz a beszélgetés szünetében. (Bazin: Davidée)



A tájképnek oly egyéninek kell lennie, mint az embernek. A "más szóval a szót" mestersége itt is csodákat művelhet, mint például Berzsenyi e sorában: "A pásztor-kalyibák gőze a völgybe szállt." Ha falusi házat vagy kunyhót mond, más a kép.



Ujjal tapintva. Amihez nyúlnak. Meleg, hideg, hó, szél, napfény, eső, nedvesség.


Bőrérzések: viszket, bizsereg. A vak és az időjárás: leginkább arcon és kézen.


Minek van ott szaga? Készülő ételek. Ami rothad. Ami párolog, gőzölög.



A szép miliő művészietlen, éppúgy, mint a szép és mindig egészséges nő Beniczkyné regényeiben. A szép miliő és idő legyen inkább gyilkosság kerete, mint pásztoróráé.

JÁTÉK

A szavak, képzetek játéka a gyönyörködtető. Leginkább a refrénszerű repetíciók teszik játékossá a művet.



Szó sohasem mondhat annyit, mint a sejtelem. A hegedű semmibe vesző pianója hatásosabb a forténál, mert többet sejtet, mint mond, a végtelenség területére megy át.

 

HASONLÍTÁS

Ha keveselled, amit mondani tudsz valakiről, például üdvözlő írásban, vagy valamiről írni kell cikkben, csak hasonlatokra gondolj. A hasonlat mindig bővít, szépít, világosít.



"Átvilágít rajta a gondolat, mint a liget fáin a nyugvó nap sugara."


"Oly tudós, hogy szinte azt vélni: szemüveggel született."


Iszákos: "Penicilust csak olyat vett, amelyen dugóhúzó is volt."



Hasonlításban két képzet egymás mellé van helyezve. Metaforában fedi a kép az eredeti képzetet: nagyobb az ereje. Például ész nélkül való: esztelen.


Szép: olasz Madonna-arc. Elefántcsont-arc. Tejben mosdó arc. Mozgékony arc.



Rút: zsíros, kerek, fénylő arc. Hátul dombos fejű (kopasz ember, tarfejű), dombos homlokú. Hegyes fejű. Mindig szivar lóg a szájában. Vastag bőr, olajos. Kevés rajta minden szőr. Kurta nyakú. Eleven torzkép. Mikor beszél, remeg az ajka: Wolfner. Kis kéz, de mindig piszkos. Egy hórihorgas ember - mintha hosszító tükörből lépett volna ki. Uborkás hordó vagy fazék. Nőszemű férfi, vén, olyan, mintha férfiruhában járó vénasszony volna; kövér ember, a haját nagyra hagyja és középen elválasztja. Pontyfej, s mintha kopoltyúval lélegzene. Fiatalabbnak látszik a szoknyája rövidsége miatt. Vékony bőr: mintha szorosan volna benne.


Egy szeleten minden lelki karaktert megtalálhatsz.

 


HATÁROZÓ, JELZŐ

A jelzővel és képpel való jellemzés között olyan a különbség, mint a ceruzavázlat és olajfestmény között.


Fakó milyenző szó a stréber. "Mintha ostromlétrával született volna, amellyel az élet minden magaslatát megmássza." (Dickens) Feltörekvés, magaslat, létra, erőkifejtéssel való feljutás...


Nő. "Termete olyan filigrán, könnyű, hogy szinte csodáljuk, mikor könnyű szellőcske fújja az útra hullt levelet, őt is el nem fújja."


Koromsötét. "Mintha az eget korommal festették volna be." Egyenes hieroglif-képe: lénia. "Mintha léniát nyelt volna." A németnek még könnyebb. Azt mondja: "zsinóregyenes", "zsemlyemelegében"...


Gyermek. Tizenhárom éves, vékony lábszárakon áll, de nagy lábakon, mintha tévedésből az apja lábait hozta volna el a maga lábai helyett.

Nyílt szem, gondolattalan, mikor még a szem nem hunyorít el gondolatokat - boldog arcú.


Kisvárosi ember. Azt véli, hogy a műveltség zongora-ismeret - beiratkozik a dalárdába.


Szokás. Egy szenvedélyes pipás, aki azonban mindig valami büdös dohányt szí. A gyermekek, akik a közelében nőnek fel, örökre mentve vannak a dohányzás ostoba szokásától.

"Mikor nevet, olyan, mintha kotkodácsolna."


Tájkép. Szántó ember az első útjában egy nagy, barna vonalat von át a sárga tarlón.

"Az ég szélét mintha piros kendővel vonták volna be hosszan."



KÉPEK EREJÉVEL

Karakterizálás: egy jegynek a kiemelése és néhányszor való repetálása. S nem felejtendő, hogy kép által válik feledhetetlenné minden karakter.


Shakespeare, Petőfi, Dante stílművészete nem a ritka jelzők, szavak összeválogatása, hanem képre kép.


A ritka szó s ritka elhelyezés ódába való, mert nem marad a fejben, mert nincs benne élőhang. Csak egynapi érték; forgalomba kerül, s egy év se kell, közhellyé válik, mint az én "boldog örömmel" és más efféle kifejezésem, de a képé nem. Mikszáth tudta ezt.


Az izgalom képekben beszél. A szerelem meg a harag szótára csupa metonímia. "Elvinnélek, mint a nap a harmatot!" stb. Mennyi kép és képszó ebben az egy mondatban!


Köszön: szellőzteti a kalapját. (Amivel köszön, abból csinálom a képet, mint a festő.)


Távoli képzetek egybevonása: "Nem lehet szenes zsákon tejet szűrni." "Dobbal verebet..." Nyúlból jáger... "Nem kell rajta inaséveket tölteni."


Összetett kép ereje: "Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön és vett a füvektől édes illatot."

Különösen váltsd látható szóra az elvont értelmű szavakat, mint gyötrelem, fáj s más efféle.


Képzeletbeli érzékletek. "Hattyú úszik a hideg vizű tavon."



Minden igét megnézz! Ahol a köznyelv leggyakoribb igéit vagy az irodalmi nyelv fakó igéit látod a papiroson: más szóval a szót! Keresd a vele rokon igéket... Például uralkodik (Calais-ban az angol): "Falevél se rezdülhet, ha ők bele nem egyeznek." Uralkodik: parancsol, enged, beleegyezik. Más ige.

Ha azonban még nagyobb kidomborítás kell, valami kis cselekvést illessz oda. Például a János evangéliuma utolsó részében: Péter megijed, mikor János mondja neki, hogy "az Úr az". A megijed szó helyett az van az írásban, hogy "magára kapta az ingét". Ez a tiszteletet is kifejező cselekedet remekül karakterizálja az ijedséget is, az embereket is...
 
Ige előtt minden határozó képre váltható, de különösen a módhatározó. Például a "nehezen vitt valamit" helyébe: "Árkot vágott a tenyerébe."



Időhatározó: "Mielőtt a kakas szólna..." (hajnal) "Mielőtt a fa levelei lehullanának..." (ősz képe) A császár összes beszédeiből ez az egy mondat maradt meg.


STÍLUS, NYELV

A mi iskolai stilisztikáink, poétikáink csak hátráltatják az írói tehetségek kifejlődését, ha ugyan meg nem ölik.


Hagyd el, ami lényegtelen - ez a stíl. (Feuerbach) Ne sajnáld az időt: minden szón gondolkodj!



Ha nem a szótári nevével írom a fogalmat, hanem más szóval, rezgés keletkezik az agyunkban, mert két-három képzet kavarodik elő s alkot hirtelen egy szinte új fogalmat.



Ne írd: virág, bogár, fa, hanem írd: tulipán, pók, cseresnyefa.


Voltaképpen mindent, ami nem élőszó, képekben, hasonlatokkal kellene kifejeznünk az írásban, mert másképp olyan a művünk, mint az a botanikus könyv, amelyben a virágok nem színes képekkel vannak leábrázolva. (1920. ápr. 29.)

 
ÉLŐBESZÉD


Az élőszó mindig friss levegőt visz a történetbe, mert az élőszó izgalomból fakad: rezgés. Minden más egyéb írás, az, ami nem élőszó, elméből való, tehát meggondolásokból. Nem lehet benne olyan rezgés.


Mindig éreztetendő: mikor beszél az elmondó másnak és mikor magamagának. A nők, a gyermekek és a műveletlenek csak maguknak beszélnek. A ravaszok és eszesek másnak.

 
ÚJ, MINDENBEN

Minden lapon kell lennie valaminek, aminek örülök. Amiben gyönyörködök, ami új, szép, művészi mestervonás. Ha egyéb nem, egy új szó, egy épitet rare, egy jó magyaros kifejezés, játék, már a kézirati minden lapon.



Új minden, ami nincs meg az agysejtekben. Az ismert idézetek vagy káromkodások vagy egyéb mondások nem keltenek izgalmat az agysejtekben. De ami új, munkát ad az agynak, hogy hirtelenében feldolgozhassa, elhelyezhesse.



Az igazi író nem a meglevő szókészletből dolgozik, hanem maga alkot új kifejezéseket szinte minden mondatában.



Ó pénzből újat! A gondolat új ruhába öltözik, ha a mondat szavai másulnak. Különösen ahol fakó névszók vannak... Váltsd látható szóra!


Gyöngy minden szó, amely sugártörésben van elhelyezve... Némelyik szó szinte reflektor-erejűvé válik. Az ilyeneket nevezem reflektor-szavaknak. Ebben van az épithète rare és a mot imprévu is.

 
CSISZOLÁS

Ami a festőnek az utolsó ecsetvonások, az az írónak az egyénítő vonások minden tárgyon, hangon, színen, szagon, cselekvésen.


Minden lapon először is a karaktereken legyen a szemed, mert ezek a fő érdekességek. Repetíciók vésik ki, teszik átlátszóvá a karaktert.


A csiszoló napokon szinte mindennap nézegesd a lelki karakter lapot. Az ember-táblát is gyakorta.



Minden íz mintha külön és magában is egész műalkotás volna.


Az utolsó mondatot ízben is vesd össze az elsővel, az ellentézis kimunkálása végett. De mindenütt erősítsd az ellentézist. A főjelenetet legvilágosabb órádban.


Ne olvass, csak könnyű dolgokat, amíg csiszolsz. De olvasni olvass, ne mulaszd el.


Javításra idődet ne sajnáld. A javítás is alkotás. Gyöngy, gyémánt, ha csak borsónyi is, értékesebb magánál a koronánál. S ha egy nap csak egy gyémántszemet alkotsz is, egy mondatban vagy csak egy szóban: gyűrűbe illesztettél drágakövet.


Szép fogak közt egy hibás: csak azt az egyet látjuk. Egy-egy művet legalább annyiszor kellene végigcsiszolnod, ahány lapja van innentől kezdve még a füzetnek. Első csiszolásnak a gépelésre készítést nevezem.


Ha elbeszélés: a legrosszabb is javítható a karakterek retusírozásával. Egy kis melegítés, mélyítés, mikszáthizálás, de fő a karakterfestés. Az élet igazi bűze... Ebben még nem vagy elég erős.


Miliőfestésben a szag a leghatásosabb, és a bőrérzés... Egyik érzékletnek legjobb jellemzője a másik. Például: sima hang, csípős íz.

És összetett szavakkal minden érzéklést: miligyertya, pékkemence, hidegvas. Mint... Mintha... Mint mindig... Mint mikor... Úgy... Akkora... Olyan...



Ha egy-egy szón megakadsz, jegyezd fel a lapszámot és sorszámot, s haladj tovább!


Javíthatatlan szó: alkosd másképp a mondatot, más szavakkal. Például: "de azért a többit lenéztem" helyébe: "Úgy néztem rájuk, mint juhászkutya a birkára."


Ha már végigjavítottad, olvasd el, és bámulni fogsz, mennyi hiba maradt!


Halál után nincs javítás, csak bírálat. Ha a mű örök, a hibája is örök.

 

KÖNYVKIADÁS

 Voltaképpen csak azt volna szabad kiadnod, amelynek elmaradásával vesztene az emberi művelődés.


Verset éppenséggel nem volna szabad kiadnod, csak ha már évekig nem látsz rajta javítani valót.


Az életünk nyugalmi részében kincs a heverő kézirat. A pénzt is azért gyűjtjük, hogy az élet nyugalmát megvegyük vele. Most már megteheted, hogy csak a gyöngyét add ki kézirataidnak.


CÍMSZAVAK A DRÁMÁRÓL

MELEGSÉG

Csak a mély, nagy érzésre fundált mű az örökkévaló.


Drámatémának is bizonyára az a jó, amelyikben a közönség csak az első jeleneteket nézi, a többit már érzi.


AKARATOK HARCA

A népnek cselekmény kell, a nőknek szenvedély, a műértőnek karakter.


Legelőször is ezeket kell megállapítani: a) A főszemély belehelyezését az ütközőbe. (Az ütköző: érzés érzés ellen, akár háromszorosan is.) b) A mellékszemélyeket, akik a küzdelmet nehezítik, főképp aki kavar: az intrikus-félét. c) A párhuzamos játékot.


A dráma gőzereje a szenvedély. Köbre emelt szenvedély, köbre emelt karakter. Szokatlan cselekedet vagy viselkedés.


CSELEKMÉNY

Rövidség, gyorsaság!


Ellentézisre építsd a mesédet, minden felvonást, minden jelenetet, minden mondatot!


Ha az ellentézis fel van már állítva, belőle önként következnek a szituációk.



Az erő nagyságának mértéke az ellenerő nagysága. Az erők küzdelme érdekesebb, ha az erőnek egy még nagyobb erővel kell megküzdenie.

 
SZITUÁCIÓK

Egyik szituáció szülje a másikat!


A feszítésnek, késleltetésnek itt a helye.


A nagyszituációt felhőtornyosulás előzze meg: előre látható legyen a zivatar.

 
SZERKEZET

Paralel játék. Egyelőre csak vázlatosan.


Megoldás: minden főszemély árnyéka előre vetődjön. A Hamlet-ben az első jelenet: a temetést megelőző sírásók.


A párhuzamos játék három ellentézisre legyen alapítva.


Visszahatás. Az első felvonás első jelenetével már ébredjen az érdeklődés - ne nyújtsd el, mint A bor-ban.


Akaratnyilvánítás (belső küzdelem s eltökélés).


A dráma plafon-festmény: alulról nézik.


HŐS

Valahányszor új személy lép a színpadra, a közönség azt kérdi: ki ez? mit akar? Hamar meg kell tudnia.


A hős kérdése pedig: tegyem? ne tegyem?


Az első felvonás nem is egyéb, csak a főszemélyek akaratának bemutatása. A másodikba zsúfold mindazt, ami szép és izgató.


A hős-megjelenés nyomatékos legyen! Jelenjen meg az előre vetődő árnyéka. Főkereke, jelszava vagy szava járása.


Semmi se tehet annyira érdekessé egy hőst, mint ha látjuk benne a cselekvést mozgató gondolatot. (A bor-ban Mihály bácsi.)


Párhuzamos és kontrasztos személyek: Don Quijote és a szolgája.

 

KARAKTER

Átlátszó legyen a megjelenéstől kezdve.


Az angol nagybetűvel írja az Én-t. Minden mondatban az Én beszéljen!


Shakespeare-nél a személyek átlátszósága: minden cselekedetnek a karakterben látjuk a rugóját.


Értelmes embernek az érzelmi világa érdekesebb, magasabb rendű.


Victor Hugónak még a drámai hősei is kettősek lélekben. (Hennequin, 131. 1.)

 
FŐJELENET


A főjelenet elé egy kisjelenet illesztendő. (Dosztojevszkij és Shakespeare párbeszédei.)


Mozdulat mondata. Nagy beszéd helyett cselekvés némán.


Tagadás mint igenlés, gondolatnak szavakkal való fedése. ("Jázon, tudok egy dalt.") Monna Vanna köpönyege: folyton érezhető meztelenség.

 

SZÉPJELENET

Külön kis színmű a színműben.


Ha csak drámai olvasmány, akkor az utasítások a szerző elbeszélését adják. Hatásosak, ha sokat mondók kevés szóval, s lehet sűrűn alkalmazni.


Némajáték rész, bármely rövidke, legyen minden feszült helyen!


Ezt már nem nagy ecsetvonásokban írjuk - a közönség figyelmét az apró vonások ragadják meg.

 
FOGÁSOK

 Az élet igazi prózája mindig friss levegőt visz a színpadra.


Hosszú jelenetben valami cselekvés, hogy unalmas ne legyen:

Néma felvonás-vég: csak mozdulatok.

 

MEGÍRÁS

Addig bele ne fogj, míg az utolsó jelenet és az előtte való hullám megállapítva nincsen.

Úgy csináld, mint a rétestésztát szokták. Írd meg röviden, mintha az idő kérdése mellékes volna, különösen az első felvonást csak nagyjából. Magától bővül.



Nézd végig külön-külön a szerepeket, van-e mindenikben legalább egy érdekes mozzanat.


Az élet apró prózái mindenüvé beszúrandók.



Át van-e érezve minden személy?


Apróbb szerep szintén lehet a szemnek, mint a díszlet, s a tárgyak - jellemzik a miliőt.

 
CSISZOLÁS

A második felvonást kell először is tökéletesre csiszolni, mert az első csak bevezetés, a harmadik a végzés. A középső a mű.


Élesítsd az ellentézist! A mosolygás többet ér, mint a kacagás.


A színpad nagyító ereje nemcsak optikai, a kimondott szavak is mintha tizedes mérő serpenyőjébe esnének.


A szavak vagy a fejből jönnek, vagy a szívből.

  http://mek.niif.hu/07000/07048/07048.htm#9

 

-----------------------------------------------------------------------

 

http://it.scribd.com/doc/29636265/Ken-Follett-Az-igeret-foldje

http://mindenjo.ucoz.hu/konyvtar/ken_follet/az_igeret_foldje.pdf

[...]
Félig kábultan Jay ismét a lány fölé hajolt. Mikor ajkaik összeértek, a lány kinyitotta a száját.

Jay döbbenten, a gyönyörtől eltelve érezte meg a lány nyelvének hegyét, amint tétován az utat

keresi az övé felé. Azonnal fel is merült benne a kérdés, vajon hány fiúval csókolózhatott már

eddig; de nem ez volt az az idő, amikor ezt megkérdezhette volna. Inkább hasonló módon

válaszolt a lány kezdeményezésére. Érezte, amint nadrágjában fokozatosan nő a keménység, s

nagyon zavarta volna, ha ezt a lány is észreveszi. Lizzie szorosan hozzásimult. Jay biztos volt

benne, már ő is megérezte. Lizzie egy pillanatra megmerevedett, mintha nem tudná, mit tegyen,

majd ismét meglepte a fiút: még szorosabban hozzásimult. mintha érezni akarná a keménységet.A londoni kocsmákban volt már dolga tapasztalt lányokkal, akik a legkisebb biztatásra

csókolózni kezdtek, s hozzádörgölőztek egy férfihoz, de Lizzie-vel minden teljesen más volt. Jay

nem is hallotta, amikor kinyílt az ajtó.

– Mi az ördög folyik itt? – hallotta hirtelen Robert ordítását közvetlenül a füle mellett.

A szerelmesek szétrebbentek.

– Nyugodj meg, Robert! – szólalt meg Jay.

– A pokolba veled! – tajtékzott Robert.

– Minden a legnagyobb rendben van, testvér! Jegyesek vagyunk, s össze fogunk házasodni –

közölte Jay.– Te disznó! – ordított fel ismét Robert, és öklével feléje sújtott.

A vaktában mért ütés elől Jay könnyedén el tudott hajolni, de Robert öklével cséphadaróként

hadonászva újra támadásba lendült. Jay gyerekkoruk óta nem verekedett vele, ám emlékezett rá,

hogy Robert erős, de igen lassú mozgású. Legnagyobb meglepetésére Lizzie Robert hátára

csimpaszkodott, s kiabálva a fejét kezdte verni.

– Hagyja békén! Azonnal hagyja békén!

A látvány annyira komikus volt, hogy Jay azonnal elnevette magát. Nem tudta folytatni a

verekedést, ezért el is engedte Robertet. Robert ökle előrelendült, és a szeme alatt találta el. Jay a

padlóra zuhant. Épen maradt szemével látta, Robert megpróbálja Lizzie-t lerázni a hátáról.A

fájdalom ellenére erőt vett rajta a nevetés.

Ezután Lizzie anyja lépett a helyiségbe, akit gyors léptekkel Alicia és Sir George követett. Egy

pillanatnyi döbbenet után Lady Hallim hangja hallatszott:

– Elizabeth Hallim, szállj le azonnal arról az emberről!

Jay feltápászkodott a földről, Lizzie is elengedte Robertet.

A három szülő még most sem tudott megszólalni a furcsa jelenet után. Egyik kezét bedagadt

szemén tartva Jay Lizzie anyja előtt meghajolva megszólalt:

– Lady Hallim, feleségül kérem a lányát!– Ostoba kölyök, nem lesz miből megélnetek – háborgott Sir George néhány perccel később.

A családok szétváltak, hogy külön-külön tárgyalják meg a döbbenetes fejleményeket. Lady

Hallim és Lizzie felment az emeletre, Sir George, Jay és Alicia pedig bevonult a dolgozószobába.

Robert valahol egymagában toporzékolt a méregtől.– Biztos vagyok benne, hogy Lady Hallimnél jobban tudom irányítani a High Glent! – vágott

vissza Jay sértetten, s egyszerre eszébe jutott mindaz, amiről édesanyjával beszélgettek. – Van ott

vagy ezer hektár, sőt még annál is több. Ez éppen elég jövedelmet biztosít a számunkra.

– Bolond vagy! A High Glen soha nem lesz a tied! Jelzálog terheli az egészet.

– Újabb kölcsönt vehet fel rá – szólt közbe az anyja.

– Te is a fiú oldalán vagy ebben az ügyben? – hőkölt vissza Sir George meglepetten.

– Nem voltál hajlandó adni neki semmit. Azt akartad, harcoljon meg mindenért, mint ahogy te

csináltad. Nos, ő elkezdte a harcot, és az első dolog, amit megszerzett magának, az Lizzie Hallimvolt. Egyáltalán nem panaszkodhatsz!

– Ő szerezte meg magának, vagy te szerezted meg neki? – kérdezte Sir George gúnyosan.

– Nem én vittem le a bányába – válaszolta Alicia.

– És nem is te csókolóztál vele az előcsarnokban – tette még hozzá Sir George lemondóan. –

Nos, rendben van. Mindketten betöltötték a huszonegyedik évüket, s ha ilyen bolondok, akkor

nem hiszem, hogy bármivel el lehetne téríteni őket a szándékaiktól. Bárhogy legyen, a High

Glenben levő szén így is, úgy is a családba kerül – tette még hozzá alattomos mosollyal az arcán.

– Ó, nem, az nem – közölte Alicia.

Jay és Sir George Aliciára bámult.

– Ezt meg hogy az ördögbe érted? – kérdezte Sir George meglepetten.

– Nem fogsz bányákat nyitni Jay birtokán. Milyen alapon is tennéd?

– Ne légy ennyire átkozottul ostoba, Alicia! A High Glen mélyén hatalmas vagyon rejtőzik.

*

Valahogy mindenképpen fel kell melegítenie! Kigombolta magán a bundát, és szorosan

magához vonta az egész testében remegő férfit. Melleivel a ruha selymén keresztül is érezte

testének jeges hidegét. Mack beléje kapaszkodott, szinte szívta magába a meleget a lány testéből.

Immár másodjára fordult elő, hogy ilyen közel kerültek egymáshoz. Lizzie-t most is ugyanaz a

bensőséges érzés kerítette hatalmába, s úgy érezte, mintha már régóta szeretők lennének.

Mack képtelen volt csuromvizes testtel felmelegedni. Valahogy meg kellett szárítania.

Szüksége lett volna egy rongyra, vagy bármire, amit törülközőnek lehetett volna használni.

Lizzie, szerencsére, több, vászonból készült alsószoknyát is viselt.

– Meg tud állni a saját lábán? – kérdezte. Macknek két köhögés közben sikerült magából egy

biccentést kierőltetnie. A lány azonnal elengedte, felhúzta a szoknyáját, gyorsan leoldottamagáról az egyik alsószoknyát, s azon nyomban kezdte vele végigtörülni a férfi testét.

Felszárította a vizet az arcáról és a hajáról, majd mögéje kerülve végigdörzsölte széles hátát,

kemény, izmos fenekét. Melléje térdelve a lábáról is letörülgette a vizet. Mikor Lizzie ismét

talpra állt, döbbenten vette észre, hogy a férfi pénisze kőkeményen mered előre.

Most ijedten el kellett volna borzadnia, de erre semmi hajlandóságot nem érzett. Inkább

csodálkozott, és izgatta a dolog, ostobamód büszke volt rá, milyen hatással van egy férfira. Érzett

valami mást is, testének rejtett zugaiban valami bizsergést, melytől kiszáradt a torka, s nyelni is

nehezen tudott. Nem ugyanaz a boldog izgalom volt ez, mint amikor Jayjel csókolózott. Ennek

már semmi köze sem volt a kacérkodáshoz és a játszadozáshoz. Hirtelen attól kezdett el félni,

McAsh a földre teperi, letépi róla a ruhát, s megerőszakolja. A legfélelmetesebb az egészben az

volt, hogy ő pontosan ezt szerette volna.

Félelmei megalapozatlannak bizonyultak.

– Bocsásson meg – motyogta Mack, s félrefordulva a ruhái fölé hajolt, előhúzott egy

átnedvesedett posztónadrágot. Kicsavarta belőle a vizet, magára húzta. Lizzie szívverése is

kezdte visszanyerni korábbi ritmusát.

Mikor az ingét is csavargatni kezdte, Lizzie-nek az jutott eszébe, ha ezt most ilyen vizesen

magára veszi, akkor másnap a tüdőgyulladás biztosan elviszi. Meztelenül viszont mégsem

maradhatott.

*
Megfogta a fiú kezét, és a

mellére tette. Jay gyengéden simogatni kezdte.

– Fogd meg erősebben – suttogta a lány két csók között. Érezni akarta kezének szorítását

azután is, hogy véget ér az ölelés. Mellbimbói megmerevedtek, így Jay a ruhán keresztül is jól ki

tudta őket tapintani. – Szorítsd meg őket erősen az ujjaddal – kérte a lány. Mikor Jay teljesítette

kívánságát, felnyögött a fájdalomtól és a gyönyörtől. A lépcsőfordulóban lépteket hallottak, mire

lihegve szétrebbentek.

Lizzie megfordult, kinézett az aprócska hálószoba ablakán, közben megpróbálta visszanyerni

lélegzetének normális ritmusát.

Lady Hallim és Lady Jamisson lépett be a szobába. Lizzie anyjának tekintete a lány mellére

vetődött, aki rájött, mellbimbói még mindig erősen kidudorodnak a ruhán keresztül. Anyja

bizonyára megsejtette, mi történhetett. Rosszalló pillantást vetett rá, de Lizzie-t ez egyáltalán nem

érdekelte. Hamarosan úgyis férjhez megy.

*
A nők botjaikat

lengették, s teljes erőből csontot törő ütéseket mértek egymásra. Mikor egy-egy jól irányzott ütés

betalált, a férfiak helyeslő lelkesedéssel felordítottak. Lizzie elszörnyedve, ámulattal követte az

eseményeket. Hamarosan egy újabb nő kapott hatalmas ütést a fejére, s eszméletét veszítve ő is

kibukott a küzdelemből. Földön fekvő, tehetetlen és meztelen testének látványától Lizzie-nek

hányingere támadt, s elfordult.

A kocsmárosból dohányfüst és áporodott sörszag áramlott feléje. Lizzie leült az egyik sarokba,

sörét kortyolgatta, s azon tanakodott magában, miért is fogott ebbe a vállalkozásba. Itt a durvaság

és az erőszak uralkodott. Rájött, veszélyes játékba keveredett. Vajon mit tennének ezek a durva

alakok, ha rájönnének, hogy ő valójában egy magasabb osztályhoz tartozó nő?

Egy kifestett képű nő melléje telepedett, s bizalmasan rámosolyodott. Az arcán lévő jókora

adag festék ellenére öregnek és elnyűttnek látszott. Milyen elismerést jelentene jelmeze számára,

ha most ajánlatot tenne neki! A nőt viszont nem volt könnyű becsapni.

– Tudom, maga kicsoda! – közölte mosolyogva.

– De ne mondja meg senkinek – válaszolta a lány. Rá kellett jönnie, a nőknek élesebb szemükvan, mint a férfiaknak.

– Egy shillingért eljátszhatja a férfit is velem – közölte a nő.

Lizzie-nek fogalma sem volt, mire gondol.

– Már csináltam korábban is a magafajtákkal – folytatta a nő. – Gazdag kisasszonyokkal, akik

szeretik a férfit játszani. Van otthon egy jó vastag gyertyám, az pontosan beleillik. Ugye, tudja,

mire gondolok?

– Nem, köszönöm – válaszolta Lizzie mosolyogva, amikor rájött, a nő hova akar kilyukadni. –

Nem ezért vagyok itt – nyúlt bele a zsebébe valami kis aprópénzért. – De itt van egy shilling,

hogy megtartsa a titkomat!– Az isten áldja meg, kisasszony! – hálálkodott a prostituált, s magára hagyta a lányt.

Az udvar felől hatalmas üdvrivalgás szűrődött be a kocsmába, és Lizzie sejtette, a női

gladiátorok egyike egyedül maradt a porondon. Felállt, elindult kifelé, férfi módjára magával vive

a sörét is. Karját szorosan maga mellé szorította, hüvelykujját a fedeles söröskupa fülébe

akasztotta.

A botviadalban részt vevő nőket elvitték, s a jelek szerint hamarosan kezdetét veszi a délután

fő attrakciója. Lizzie már meg is pillantotta McAsht. Minden kétséget kizáróan ő volt az, még

világítóan zöld szemét is ki tudta venni ebből a távolságból. Már nem volt fekete a szénportól, s

legnagyobb meglepetésére kiderült, a fiúnak aranyszőke haja van. Ott állt a szorító mellett, és egy

másik férfival beszélgetett. Néhányszor Lizzie felé pillantott, de az álruhának köszönhetően nem

ismerte fel. Szomorú elszántság ült ki az arcára.Rees Preece, az ellenfele valóban kiérdemelte a Walesi Szikla becenevet. Ilyen hatalmas

termetű embert Lizzie még életében nem látott. Legalább másfél fejjel Mack fölé magasodott. A

robusztus alkatú, durva vonású verekedő orrát nyilvánvalóan már többször is összetörték. Volt

valami kegyetlenség az arcában. Lizzie csodálta azok bátorságát vagy ostobaságát, akik

hajlandók egy ilyen gonosz vadállat ellen a szorítóba lépni. Félteni kezdte McAsht. Örökre

megnyomoríthatják, akár meg is ölhetik. Amikor erre gondolt, a hideg is végigfutott a hátán a

rémülettől.

A verekedés már el is kezdődött. Lizzie semmiféle jeladást nem vett észre. A két hatalmas

termetű férfi párducként vetette magát egymásra, ütötték, rugdalták egymást, s kezeik oly

gyorsan mozogtak, hogy Lizzie alig tudta kivenni, melyikük éppen mit csinál. Hirtelen azon vette

észre magát, hogy ő is együtt ordítozik a tömeggel. Tenyerével hirtelen eltakarta a száját.

A kezdeti iram csupán néhány másodpercig tartott, ugyanis túlságosan is nagy erőbedobással

kezdtek mindketten ahhoz, hogy huzamosabb ideig tartani tudják a tempót. Eltávolodtak

egymástól, ökleiket arcuk elé emelték, karjukkal pedig védték testüket. Mack ajkai már

feldagadtak, de Preece orrából is patakzott a vér. Lizzie izgalmában beleharapott a saját ujjába.

Preece ismét Mackre vetette magát, de az hátraugrott, elhajolt előle, majd hirtelen előrevetette

magát, s hatalmas erővel Preece halántékára csapott. Lizzie-nek összerándult az arca, amikor az

ütés csattanását hallotta, ami olyan volt, mint amikor nagykalapáccsal egy sziklatömbre sújtanak.

A nézőközönség hangosan üvöltözve biztatta a küzdőket. Preece egy kicsit tétovának látszott,

mintha váratlanul érte volna az ütés, mintha meglepte volna Mack ereje. A lány már kezdett

reménykedni: Mack talán mégis le tudja győzni ezt az óriást.

Mack ütőtávolságon kívülre táncolt. Preece megrázta magát, mint ahogy a kutya lerázza

szőréről a vizet, leszegte a fejét, s vadul csapkodva újra támadásba lendült. Mack lehajolt, oldalra

lépett, s meztelen lábbal keményen megrúgta Preece-t, akinek közben szintén sikerült néhány

ütést bevinni ellenfele testére. Mack ezután ismét keményen halántékon ütötte Preece-t, akinek

mozgása erre lelassult.

Mack újra eltáncolt előle, Lizzie az ír ordítását hallotta:

– Üsd ki, Mack! Ne táncolj el előle! Ne hagyd magához térni!

Tíz borzalmas perc után valaki egy csengőt kezdett rázni, s a bajvívók is abbahagyták a

küzdelmet. Lizzie annyira megörült ennek, mintha maga is a kötelek között lett volna. A szorító

ellentétes sarkaiban, durván összeácsolt széken helyet foglaló két bokszolónak sört hoztak.Az

egyik segéd valahonnan közönséges tűt és cérnát halászott elő, s kezdte össze varrni Preece fülén

a szakadást. Lizzie arca megvonaglott.

Mikor újra elkezdték a küzdelmet, már mindkettejük mozdulatai lelassultak, de a harc a

korábbiakhoz hasonló stílusban folyt tovább. Preece űzte, hajtotta az előtte táncoló Macket,

közelébe került, két-három jókora ütést mért testére, de egy hatalmas, jobbkezes csapás újra

megállította.

Preece egyik szemére már nem látott, de Macknek is ömlött a szájából a vér, s egyik szeme

fölött felrepedt a bőre. Az iram csökkenésével a küzdelem is egyre brutálisabbá vált. Mivel már

nem volt bennük elegendő energia kivédeni az ütéseket, ezért néma megadással tűrték a másik

csapásait. Vajon meddig bírják?A szorítóban tovább folytatódott a kegyetlen verekedés. Mack megütötte Preece-t egyszer,

kétszer, majd harmadjára is, aztán a combjába rúgott, amitől az óriás megtántorodott. Ám Lizzie

legnagyobb csalódására Preece meglepő gvorsasággal ismét magához tért, s hatalmas erővel

gyomorszájon vágta Macket, aki levegő után kapkodva akaratlanul is előrebukott, és Preece

akkor fejjel teljes erővel nekirohant. A két koponya rémes csattanással találkozott. A tömeg

lélegzet-visszafojtva elnémult.

Mack megtántorodott, s zuhanás közben a halántékán érte Preece rúgása. A fiú lábai

felmondták a szolgálatot, tehetetlenül a földre rogyott. Mikor már mozdulatlan volt, Preece még

akkor ís a fejét rúgdalta. Mack továbbra sem moccant.

Lizzie saját hangját hallotta:– Hagyják abba! – Preece csak tovább rúgdosta Macket egészen addig, míg mindkettőjük

segédei a szorítóba nem ugrottak, s el nem vonszolták a magatehetetlen test mellől.

Preece is teljesen kábultnak látszott, mintha nem értette volna, hogy az emberek, akik eddig

vérszomjasan tüzelték és biztatták most miért akarják, hogy abbahagyja. Valahogy aztán kezdett

magához térni, s a győzelem jeleként magasba emelte karjait. Úgy festett, mint egy kutya, mely

kedvében akar járni gazdájának.

Lizzie attól tartott, Mackben talán már nincs is élet. Keresztülvergődött a tömegen, és belépett

a szorítóba. Mack segítőtársa a mozdulatlan test mellett térdelt. Torkában dobogó szívvel Mack

fölé hajolt. A fiú szemei csukva voltak, de látta, hogy lélegzik.

– Hála istennek! Életben van! – sóhajtotta.Mack ír segítőtársa egy pillantást vetett rá, de nem szólt egy szót sem. Lizzie már csak azon

imádkozott, nehogy valami maradandó sérülése legyen a fiúnak. Az elmúlt fél órában több ütést

kapott a fejére, mint más ember egy egész életen keresztül.

Mack kinyitotta a szemét.

– Hogy érzi magát? – kérdezte Lizzie sürgetően.

Mack válasz nélkül újra lehunyta a szemét.

– Hát maga kicsoda ezzel a vékony hanggal? – bámult Lizzie arcába az ír, s a lány azonnal

rájött, izgalmában elfelejtette, hogy a hangját is el kell változtatnia.

– Egy jó barát – válaszolta. – Vigyük be innen! Nem feküdhet itt a sáros földön!

– Rendben van! – válaszolta a férfi pillanatnyi habozás után, s két karjával Mack hóna alányúlt. Két néző a lábait fogta meg, s együttes erővel felemelték.

Lizzie előresietett a kocsmába. Legkihívóbb férfihangján elkiáltotta magát:

– Hé! Kocsmáros! A legjobb szobáját, de gyorsan!

– Ki fogja fizetni? – kérdezte óvatosan a bárpult mögül előlépő asszony.

Lizzie adott neki egy aranyat.

– Erre parancsoljanak! – mutatta készségesen a nő az utat. Felvezette őket az emeletre,

kinyitotta az egyik udvarra néző szoba ajtaját. A szobában kifogástalan tisztaság uralkodott, a

baldachinos ágy gondosan le volt terítve egy pokróccal. A férfiak az ágyra fektették Macket.

– Gyújtson be, és hozzon nekünk valami francia konyakot – szólt oda Lizzie a

kocsmárosnénak. – Ismer egy jó orvost a környéken, aki ellátná ennek az embernek a sebeit?

– Azonnal elküldök doktor Samuelsért.

Lizzie leült az ágy szélére. Mack dagadt és véres arca szinte a felismerhetetlenségig eltorzult.

A lány kigombolta az inget rajta, s látta, a teste is tele van zúzódásokkal.Közben akik segítettek Macket cipelni, csendesen távoztak a szobából.

– Dermot Riley vagyok... – mutatkozott be az ír. – Mack nálam lakik.

– Elizabeth Hallim – válaszolta a lány. – Egész kisgyermekkorunk óta ismerem – mondta, s

úgy döntött, nem magyarázkodik, miért öltözött férfiruhába. Riley azt gondol, amit akar.

– Azt hiszem, nagyon rossz állapotban van – jegyezte meg az ír.

– Ki kell mosnunk a sebeit. Kérjen egy tálban meleg vizet!

– Rendben – válaszolta Riley, s Lizzie-t magára hagyta az eszméletlen Mackkel.

A lány a mozdulatlan testet bámulta. Alig lélegzett. Tétova mozdulattal a mellére tette a kezét.

Bőre meleg volt, alatta kemeny izomkötegek húzódtak. Rászorította a tenyerét, s megérezte Mack

szabályos és erőteljes szívverését.Jólesett a fiú bőrének érintése. Másik tenyerét saját mellére szorította, s érezte saját puha melle

és Mack duzzadó izmai közötti különbséget. Megérintette a mellbimbóját, mely apró és puha

volt. majd a sajátját is végigsimította, mely keményen meredt előre.

Mack újra kinyitotta a szemét.

Lizzie elkapta róla a kezét, és bűntudatot érzett. Az isten szerelmére, mit csinálok, gondolta

magában.

– Hol vagyok? Maga kicsoda?

– Pénzért verekedett – válaszolta a lány. – Vesztett.

Mack csak merőn bámult rá néhány pillanatig, majd elmosolyodott.

– Lizzie Hallim... férfinak öltözve – mondta normálisnak tűnő hangon.– Hála istennek!

– Nagyon... nagyon kedves, hogy így törődik velem! – vetett rá Mack egy furcsa pillantást.

Lizzie érezte, zavarba jön.

– Nem is tudom, miért csinálom – válaszolta, s megpróbált minél hűvösebb lenni. – Hiszen

maga csak egy szénbányász, aki soha nem tudja, hol van a helye – mondta, s maga is elszörnyedt,

amikor észrevette, hogy patakzanak a könnyek a szeméből. – Nagyon nehéz dolog látni, amint

egy barátot nyomorékká vernek – szipogta, s aggodalmát már nem volt képes tovább palástolni.

– Lizzie Hallim... – nézett Mack eltűnődve a zokogó lányra.

– Meg fogom-e valaha is érteni?

*

   [ ...]  Macknek a Newgate látogatóitól, őreitől, a többi fogolytól már sikerült valamicskét megtudni

az Atlanti-óceánon történő átkelésről. Azt mindenki egyértelműen állította, hogy nagyon sokan

nem élik túl ezt az utazást. Akár rabszolgák, akár száműzöttek, akár kivándorlók népesítették be,

a fedélzet alatt végzetesen egészségtelen körülmények uralkodtak. A hajótulajdonosokat csak a

pénz érdekli, ezért annyi embert zsúfolnak össze, amennyit csak tudnak. A kapitányok is csak

zsoldosok, ezért az a fogoly, aki meg tudta fizetni, az akár kabinban is utazhatott. A londoni

járókelők megálltak végignézni utolsó, szégyenteljes menetüket a város szívén keresztül.Néhányan együttérző szavakat kiáltottak feléjük, volt, aki gúnyolódott velük, de olyanok isakadtak, akik kövekkel és szeméttel dobálták őket. Mack megkért egy barátságos kinézetű nőt,

juttasson el egy üzenetet Caspar Gordonsonnak, de a nő nem állt kötélnek. Még kétszer

megpróbálkozott a dologgal, de nem járt eredménnyel. A súlyos béklyók lelassították

haladásukat, így több mint egy órába telt, míg kiértek a partra. A folyón nyüzsögtek a hajók,

bárkák, kompok. Langyos tavaszi reggel volt, a napfény időnként megcsillant a Temze iszapos

vizén. Egy csónak várt rájuk, hogy a folyó közepén horgonyzó hajóra szállítsa őket. Mack

elolvasta a hajó nevét: Rosebud.

Amikor a sáros partról a csónakba lépett, Mack akkor fogta fel valójában, hogy hosszú évekigutoljára érinti lába a brit földet, de az is lehet, hogy életében ez a mostani az utolsó alkalom.

Vegyes érzések kavarogtak benne. Félelem és aggodalom keveredett valami furcsa izgalommal,

amikor az új országra és eljövendő új életére gondolt.

...  Pillanatokon belül rájött, hogy tucatjával hevernek a polcokon annyira összezsúfolva, mint a

heringek a halaskofák asztalán.

Azt gondolta, itt csak ideiglenesen helyezték el őket, s az utazás idejére mindnyájan kapnak

valami normális priccset. Holott nem is volt más hely a hajón ezeknek a szerencsétleneknek a

számára. Legalább hét hetet kell fekve eltölteniük ebben a levegőtlen félhomályban.

*
s végül felhangzott a régen várt kiáltás:– Föld!

Bármilyen gyenge volt is, Mack nagyon szeretett volna felmenni a fedélzetre. Amerikába

értünk! – gondolta. Átutaztam a fél földtekét, és még élek. Látni akarom Amerikát.

Nyolc hétig tartó szüntelen ringatózás után furcsa érzés volt ismét szilárd talajon járni. Láncait

maga után húzva a kövezetlen főutcán körülnézett, érdeklődéssel figyelve Amerikát. A város

központjában templom emelkedett, piactér terült el, rajta pellengér és bitó. Az utca két oldalán

kőből és fából készült, szellősen épített házak sorakoztak, a sáros út mentén birkák legelésztek és

tyúkok kapirgáltak. Néhány ház elég réginek tűnt, de szép számmal voltak közöttük újak is.

A város tele volt emberekkel, lovakkal, szekerekkel, amelyeknek jó része a környékrőlA város tele volt emberekkel, lovakkal, szekerekkel, amelyeknek jó része a környékről

érkezhetett. A nők szalagos főkötőt, a férfiak fényesre suvickolt csizmát és tiszta kesztyűt

viseltek. Sokuk ruháján látszott, hogy finom, drága anyagból ugyan, de otthon varrták. A

lóversenyről és a tétekről szóló elcsípett beszélgetésekből úgy tűnt, a virginiaiak kedvelik a

fogadást és a szerencsejátékot.

A városiak ugyanolyan érdeklődéssel figyelték az elítélteket, ahogy egy utcán végigügető

lovat néztek volna, vagy bármi egyéb érdekesnek tartott látványt.

Fél mérföld után aztán lassan elmaradtak mögöttük a házak. Egy gázlónál átkeltek a folyón, és

az erdők között kanyargó poros úton mentek tovább. Mack úgy helyezkedett, hogy egy idő után a

középkorú néger mellé kerüljön.– Malachi McAshnek hívnak – mutatkozott be neki. – Mindenki csak Macknek szólít.

A férfi nem fordult felé, továbbra is az előttük húzódó országutat figyelte, de elég barátságos

hangon válaszolt.

– Én Kobe vagyok – mondta. – Kobe Tambala.

– Az a kövér ember a szalmakalapban a gazdánk?

– Nem. Bill Sowerby csak munkafelügyelő. Azt a parancsot kaptuk, menjünk a Rosebud ra és

válasszuk ki a mezei munkára legalkalmasabb, erős férfiakat.

– Ki vásárolt meg bennünket? – érdeklődött tovább Mack.

– Senki.

– Hát akkor?– Mr. Jamisson úgy döntött, mégtartja magukat, dolgozzanak az ő birtokán, Mockjack

Hallban.

– Jamisson!

– Pontosan – bólintott a néger.

Mack tehát ismét a Jamisson család tulajdonába került, s már ennek puszta gondolatától

elöntötte a méreg. Ha törik, ha szakad, megszököm, és a magam ura leszek, döntötte el magában.

– Milyen munkát végzett korábban? – érdeklődött Kobe.

– Szénbányász voltam.

– Szén? Valamit hallottam már róla. Az egy kő, ugye, ami úgy ég, mint a fa, csak

melegebben?– Aha. A baj csak az, hogy mélyen le kell menni érte a föld alá. És maga?

– A szüleim parasztok voltak Afrikában. Apámnak sok földje volt, több, mint Mr.

Jamissonnak.

Mack nagyon meglepődött. Még soha nem hallott gazdag családból származó rabszolgáról.

– Milyen földek? – kérdezte.

– Vegyesen. Gabona, legelő az állatoknak, de dohány nem volt. Jamszgyökeret is

termesztettünk, amit meg itt nem láttam sehol.

– Jól beszél angolul.

– Majdnem negyven éve vagyok már itt. – A néger tekintete keserűre vált. – Gyerek voltam,

amikor elraboltak.
*
  [...]  Mack azt álmodta, hogy egy folyóban úszik, s a túlsó partra tart, egy olyan földre, aminek

neve az ígéret Földje. A víz jéghideg volt, a meder alja egyenetlen, és erős áramlásokkal kellett

megküzdenie. Erőteljes karcsapásokkal haladt, de semmivel sem került közelebb a parthoz, s a

folyó minden karcsapásnál mélyebbé vált. Ennek ellenére biztos volt benne, ha nem adja fel,

akkor eléri az áhított túlpartot. A víz azonban egyre mélyült alatta, s végül összezárult a feje

fölött.

Levegő után kapkodva ébredt fel a szörnyű álomból, s az első dolog, amit meghallott, a lovak

ideges nyerítése volt.– Valami nyugtalanítja őket – mondta, de a szavaira nem érkezett válasz. Megfordult és látta,

hogy Lizzie nincs mellette.Az ég már halványan derengett. Látta a négy kancát és a két mént, amint mozdulatlanul álltak

és füleltek, mintha a távolból más lovak dobogásának a hangja ért volna el hozzájuk. Biztosan

közeledett valaki a táborhelyhez.

– Lizzie! – kiáltotta, s a következő pillanatban megfagyott ereiben a vér.

Jayt pillantotta meg, amint kezében egyenesen a szívének szegezett puskával a tisztásra lépett.

Egy másodperccel később pedig Sidney Lennox bukkant elő, mindkét kezében pisztollyal.

Mack tehetetlenül, földbe gyökerezett lábakkal állt. Egész lényén mérhetetlen kétségbeesés

lett úrrá. Végül mégsem sikerült a szökés, elfogták.

De hová tűnt Lizzie?A Déli Folyó gázlójánál megismert Félszemű Dobbs jött elő a fák közül, szintén puskával a

kezében, mögötte, egy másik lovon Peg, akinek a ló hasa alá kötözték a lábát, hogy ne tudjon

leszállni a nyeregből. Sérülés nem látszott rajta, csak mérhetetlen elkeseredés. Ránézve, Mack

rögtön megértette, önmagát okolja a történtekért. Dobbs lova mellett, egy hosszú pányvával a

nyereghez kötözve, Halas Fiú lépkedett. Biztosan ő vezette a nyomukra a többieket. A fiú kezei

vérben úsztak. Mack először nem értette a dolgot, hisz legutóbb, amikor találkoztak, nem volt

rajta semmiféle seb. Aztán belevágott a gondolat, hogy az indiánt kegyetlenül megkínozták, s

mérhetetlen düh és undor kerítette hatalmába.

Jay a földre terített pokrócokat vizsgálgatta. Elég volt rájuk pillantania, hogy tudja: Mack és

Lizzie együtt aludtak.– Mocskos disznó! – üvöltötte felháborodottan. – Hol van a feleségem?! – Megfordította a

fegyverét, és a puskatussal Mack arcába vágott. Az ütés erős volt, Mack a földre zuhant tőle. –

Hol van, te földtúró állat? Hol a feleségem?

– Nem tudom – válaszolta Mack, a vér sós ízét érezve a szájában.

– Ha így van, akkor be kell érnem azzal, hogy a te fejedet lövöm szét!

A hanghordozásából Mack rögtön tudta, Jay komolyan gondolta, amit mondott. Izzadság

öntötte el a testét, s a fogát összeszorítva erőt kellett vennie magán, hogy ne könyörögjön

kegyelemért.

– Ne! Ne lőjön! Kérem! – sikoltotta Peg.

Jay Mack fejére irányította a puskát, és hisztérikusan rikácsolva azt mondta:– Most megfizetsz minden szemtelenségedért!

Mack az arcába nézett, s látta, a szeme szinte izzik a gyűlölettől.

Lizzie egy szikla mögött, puskával a kezében feküdt a dús fűben, és várt.

Még az este kiválasztotta magának a leshelyet, miután alaposan végigvizsgálta a folyópartot,

és észrevette a vízhez levezető szarvascsapásokat. Mihelyt pirkadni kezdett, elfoglalta az

őrhelyét, és várta az ivóhelyükre tartó vadakat.

Tisztában volt vele, nagy szükségük lesz a vadásztudományára, ha életben akarnak maradni.

Mack tudott házat építeni, ültetni, de legalább egy év kellett ahhoz, hogy annyi eleséget

takarítsanak be, amivel ki tudják húzni a telet.


Mack a fák közé rohant, és várta, hogy a hátába csapódjanak a golyók. Dörrenést hallott, aztán

még egyet, de nem történt semmi. A golyók célt tévesztettek.

Mielőtt valaki újból lőhetett volna, megállt, s a kezét a magasba emelte.

Megcsinálta! Sikerült figyelmeztetnie Lizzie-t.

A karját kinyújtva lassan megfordult. Most már rajtad múlik minden, Lizzie, gondolta. Sok

szerencsét, szerelmem!   ...   Mikor az asszony már csak pár méterre lehetett tőle, előlépett a bokrok közül.

Lizzie megtorpant, és elszörnyedve felsikoltott.

– Helló, drágám – köszönt neki a férfi.

Szavaira utálkozó pillantás volt a válasz.

– Miért nem engedsz el? – kérdezte az asszony. – Úgysem szeretsz már.

– Valóban nem, de szükségem van egy gyerekre – válaszolta Jay.

– Inkább meghalok!– Ez is egy lehetőség, szívem.

Miután Lennox elsütötte a pisztolyait, a tisztáson zűrzavar támadt. A lovakat megijesztették a

közvetlen közelükből leadott lövések, s a Pegé vágtatni kezdett. A lány összekötözött kezével

vadul rángatta a kantárt, de képtelen volt visszafogni az állatot, s az eltűnt vele a fák között.

Dobbs lova nyerítve ágaskodott, s a gazdájának minden erejére szüksége volt a megfékezéséhez.

Lennox azzal volt elfoglalva, hogy sietve újratöltse a fegyvereit

Ekkor szánta rá magát a cselekvésre Halas Fiú.

Dobbs lova mögé futott, felugrott a hátára, és kivetette a nyeregből a fél szeműt.

Mack lelkesülten látta, még nem veszett el minden.

Lennox ledobva a pisztolyokat Dobbs segítségére akart sietni, de Mack kinyújtotta a lábát, éselgáncsolta.

Dobbs lebukott a lóról, de a lába beakadt a kengyelbe, s a végképp megriadt állat vágtatva

magával ragadta a kemény földből kiálló sziklákhoz verődő testét.

Mack izzó tekintettel fordult szembe Lennoxszal. A tisztáson már csak ketten maradtak, s

elérkezett az ideje, hogy puszta kézzel megvívják egymás ellen az utolsó küzdelmüket

Meg fogom ölni, döntötte el magában Mack.

Lennox oldalra gördült, kést rántott elő, és Mackre vetette magát, aki még idejében

félrehúzódott. Teljes erőből Lennox térdébe rúgott, és eltáncolt előle.

A munkafelügyelő megroggyant lábbal ismét támadott. Ezúttal cselt alkalmazott, s miután

Mack rossz irányba mozdult el, újból döfött. Éles fájdalom hasított Mack bal oldalába, ám ez semállíthatta meg a jobb öklét, ami Lennox arcán csattant. Ellenfele egy pillanatra megingott, de

aztán megrázta magát, és ismét maga elé emelte a kést.

Mack elhátrált előle. Fiatalabb és erősebb volt Lennoxnál, de annak több gyakorlata volt a

késpárbajban. Ő pedig kénytelen volt rájönni, a közelharcban a legkeményebb ököl sem sokat ér

az éles tőr ellen. Taktikát változtatott.

Megfordult, elfutott előle, s közben lázasan kutatott valami után, amit fegyverként

használhatna. Egy öklömnyi kődarabon akadt meg a tekintete. Megtorpant, felkapta, és

szembefordult az üldözőjével.

Látva, hogy Lennox erejét megfeszítve rohan utána, Mack eldobta a követ, s mikor az

pontosan homlokon találta a munkavezetőt, diadalmasan felüvöltött. Lennox az ütéstőlmegingott, Mack pedig érezte, itt a pillanat, amikor ki kell használnia az előnyét, és le kell

fegyvereznie. Kirúgott, s lába telibe találta ellensége vállát.

Lennox felkiáltott, kiejtette kezéből a kést, Mack pedig rávetette magát.

Minden erejét beleadva a gyűlölt arcba öklözött. Az ütéstől megfájdult a keze, de nem törődött

vele. Csak az elégedettséget érezte, hogy végre megfizethet neki. Lennox rémült tekintettel

hátrahőkölt, de Mack nem hagyta menekülni. Utánament. A gyomrába, majd mindkét oldalról az

arcába vágott. Lennox összegörnyedt, és már képtelen volt harcolni, de Mack nem tudott megálljt

parancsolni magának. Meg akarta ölni. Elkapta Lennox haját, lerántotta a fejét, s a térdét az

arcába vágta. Lennox felüvöltött, az orrából vér spriccelt elő. Térdre bukott, görcsös köhögés

rázta meg a testét, s hányt. Mack éppen azon volt, hogy újból megüsse, mikor meghallotta Jayhangját:

– Állj, vagy megölöm!

Lizzie lépett a tisztásra, nyomában a fegyvere csövét a tarkójához szorító Jayjel.

Mack csak nézett rájuk bénultan, és mozdulni sem tudott. Látta, Jay puskájának kakasa fel van

húzva. Elég lett volna, hogy a férfi megbotoljon, s akkor a lövedék egyenesen Lizzie

koponyájába fúródik. Mack elfordult Lennoxtól, és Jay felé mozdult. Izzó dühe nem múlt még el,

és ráüvöltött ellenfelére:

– Csak egy golyója van! Ha lelövi Lízzie-t, megölöm!

– Akkor inkább magát lövöm le – válaszolta Jay.

– Igen! – kiáltotta elborult aggyal Mack, és tovább közeledett felé. – Lőjön le engem!Jay elmozdította a fegyvert.

Mack vad örömet érzett, mert a puska nem szegeződött már Lizzie-re. Még közelebb lépett

Jayhez.

Az ráhajtotta a fejét a fegyverre, és gondosan célba vette Macket.

Furcsa zaj hallatszott, s csak azt látták, hogy Jay arcát egy hegyes vessző üti át.

A férfi felüvöltött kínjában, és kiejtette a kezéből a puskát. A fegyver az ütődéstől elsült, s a

lövedék Mack feje mellett süvített el.

Jay arcát nyílvessző ütötte át. Mack lába elgyöngült a látványtól.

A nesz megismétlődött, s a második nyílvessző már Jay nyakába fúródott.

A férfi végigzuhant a földön.Halas Fiú, a barátja, és Peg lépett a tisztásra hat, kezében íjat tartó indián társaságában.

Mack megkönnyebbülten felsóhajtott. Arra gondolt, hogy amikor Jay elfogta Halas Fiút, a

társa nyílván segítségért futott. A mentőcsapat szembetalálkozhatott a vágtatva menekülő

lovakkal. Nem tudta, mi történt Dobbsszal, csak azt látta, az egyik indián az ő csizmáját viseli.

Lizzie Jay fölött állt, s száját kezével eltakarva a férjét nézte. Mack odalépett hozzá, és

átölelte. A földön fekvő férfira nézve látta, vér bugyog ki a száján. A nyílvessző tehát valamelyik

vastag eret szakíthatta át a nyakán.


Az indiánok keletnek, a felkelő nap irányába indultak, és hamarosan eltűntek a fák között.

Mack nyeregbe szállt. A Halas Fiú is kiválasztott magának egyet az újonnan szerzett lovak

közül, felült rá, és előrement. Peg ott lovagolt mellette. Mack és Lizzie némileg lemaradva

követte őket.

– Gondolod, Halas Fiú átvezet bennünket a hegyeken? – kérdezte Mack.

– Úgy tűnik.

– Nem is kér érte semmit?

– Nem.

– Kíváncsi vagyok, mit akarhat. 

 

mindenjo.ucoz.hu/konyvtar/ken_follet/az_igeret_foldje.pdf