Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érzelmek iskolája: szerelem Manhattanben?

2011.02.18

Candence Bushanell

Érzelmek iskolája: szerelem Manhattanben?
Na ne!
images.bernidett.multiply.multiplycontent.com/attachment/0/Sb102AoKCIwAACCuQHQ1/Szex_%C3%A9s_New_York.pdf

 


Valentin-napi történet következik. Készüljenek fel.
Az angol újságírónő New Yorkba érkezik. Vonzó és szellemes, egyből össze is jön New York egyik legígéretesebb agglegényével. Tim negyvenkét éves, befektetési bankár, és úgy ötmillió dollárt keres évente. Két hétig csókolóznak, kézen fogva járnak, mígnem egy őszi napon a férfi elviszi a házhoz, amit Long Islanden építtet magának. Az építésszel együtt átnézik a terveket.
-Vasárnap este Tim kiteszi a nőt a lakásánál, és a lelkére köti, hogy el ne felejtse a keddi vacsorát. Kedden felhívja és megkéri: tegyék át a vacsorát egy másik napra. Amikor már két hete nem jelentkezik, a nő felhívja, és megkérdezi tőle: - Melyik másik napra gondoltál?
A férfi megígéri, hogy a hét második felében felhívja. Természetesen nem hívja fel, soha többet. Engem az egészből az érdekel, hogy a nő miért nem képes felfogni, mi történt. Angliában, magyarázza nekem, ha összeeresztenek az építésszel, az már jelent valamit. Rájövök, hogy szegény még mindig úgy viselkedik, mint aki Londonban él. Senki nem szólt neki, hogy Manhattanben nincs helye a szerelemnek. Aztán azt gondolom, nem baj, majd megtanulja.
Isten hozott az elveszített ártatlanság korában! Az éjszakai fények, melyek közt Edith Wharton szívdobogtató románcai játszódtak, még mindig fénylenek, csak a színpad üres. Senkinek sincsenek álmai luxuskivitelben, és senkinek sincsenek olyan szerelmi viszonyai, melyekre szívesen emlékszik vissza. Fekete-fehérben álmodunk, a múló vonzalmakat pedig megpróbáljuk a lehető leggyorsabban elfeledni. Hogyan jutottunk idáig?
Truman Capote túlságosan is jól megértette a kilencvenes évek nagy dilemmáját: szerelem vagy üzlet. Az Álom luxus-kivitelben hősei, Holly Golightly és Paul Varjak, korlátok közé voltak szorítva, lévén Holly kitartott nő, Paul pedig kitartott férfi. Végül azonban, ezernyi akadályt legyőzve, a szerelmet választották a pénz helyett. Manhattanben manapság ez nemigen fordul elő. Mindannyian kitartott nők és kitartott férfiak vagyunk - az állásunk és a lakásunk miatt, de van, aki az elegáns éttermekben, klubokban, elővárosokban, színházi bemutatókon uralkodó hierarchia miatt. És szeretjük ezt az állapotot. Első az önvédelem és a jó üzlet. Ámor meg elhúzhat a jó büdös francba.
Önök mikor hallották utoljára azt a vallomást, hogy szeretlek- úgy, hogy az illető legalább gondolatban rögtön hozzá ne tette volna: mint barátot persze. Mikor látták utoljára, hogy két ember mélyen, őszintén egymás szemébe néz, anélkül hogy közben azt gondolnák: most mi lesz? Mikor hallották utoljára valaki szájából azt, hogy őrülten szerelmes vagyok, anélkül hogy közben azt gondolták volna: várj csak hétfő reggelig! És melyik volt a legnépszerűbb, nem a Tim Allennel készült karácsonyi film? Hát persze hogy a Csábítás, amelyre tíz-tizenöt millió néző zarándokolt el, hogy kelletlen, érzelmek nélküli szexet nézhessen, a sok szexmániás társaságában. Ez nem éppen az, amit szerelemnek nevezünk, viszont éppen az, ami a modern kapcsolatokra jellemző Manhattanben.
Mert Manhattanben továbbra is rengeteg a szex, de nem a romantikus fajtából, hanem abból, amely barátságokban és üzleti kapcsolatokban végződik. Manapság mindenkinek barátai és üzleti tranzakciói vannak, viszont szeretői senkinek sincsenek, még ha történetesen le is feküdtek egymással. Az angol újságírónőre visszatérve. Fél év, néhány újabb kapcsolat és egy röpke viszony után - egy New Yorkon kívül élő férfival, aki párszor felhívta vidékről, és azt mondta, hogy majd jelentkezik, ha megint New Yorkban jár (amit persze soha nem tett meg) - a nő kiokosodott.
- New Yorkban a kapcsolatok a távolságtartásról szólnak - mondja ma már. - De vajon hogyan közelít az ember valakihez, ha éppen ahhoz van kedve?
El kell hagyni ezt a várost, drágám!

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, ELSŐ RÉSZ

Péntek este van a Bowery bárban. Kint havazik, bent zajlik az élet. Itt van a híres színésznő Los Angelesből, aki kissé elüt a többiektől, szürke műanyag dzsekijében és miniszoknyájában, oldalán aranytáncos, túlzottan lesült partnerével. Itt van a színész-énekes-bulikirály, Donovan Leitch, hosszú zöld zakóban és drapp fülvédős kalapban. Itt van Francis Ford Coppola is a feleségével. Az asztaluknál van egy szabad hely. De nem egyszerűen szabad: csábítóan, kísértésbe ejtően, csalogatóan, provokatívan szabad. Olyannyira szabad, hogy sokkal inkább foglalt, mint bármely más szék a helyiségben. És, éppen abban a pillanatban, amikor e miatt a szabad hely miatt kitörne a botrány, Donovan Leitch odaül csevegni. A teremben mindenki egyből féltékeny lesz. Nem látnak a méregtől. A bárban erőszakosan kavarog az energia. Ilyen a románc New Yorkban.

A BOLDOG HÁZASSÁGBAN ÉLŐ FÉRFI

- A szerelem azt jelenti, hogy az embernek igazodnia kell valakihez, de mi van, ha kiderül, hogy az illető egy csődtömeg? - Kérdezi az egyik barátom, ismeretségi körömből azon kevesek egyike, aki már tizenkét éve boldog házasságban él. - És minél tovább vársz, az idő egyre inkább téged igazol. Az ember mind távolabb kerül attól, hogy járjon valakivel, hacsak valami nagy dolog fel nem rázza, például meghalnak a szülei.
- New Yorkban az emberek áthatolhatatlan falat húznak maguk köré - folytatja. - Szerencsésnek érzem magam, amiért mar a legelején összejöttek a dolgaim, mert itt tényleg könnyű komoly kapcsolatok nélkül élni, és később aztán már szinte lehetetlen elkezdeni a párkeresést.

A (NAGYJÁBÓL) BOLDOG HÁZASSÁGBAN ÉLŐ NŐ

 Felhív egy barátnőm, aki férjnél van.
- Nem tudom, ebben a városban hogy tesz szert az ember kapcsolatokra. Olyan nehéz. Ott az a sok kísértés. Elmenni szórakozni. Inni. Drogozni. Ismerkedni. Az ember jól akarja érezni magát. De ha történetesen házasságban él, hová menjen? Üljön otthon a lakásában, mint egy dobozban, és bámulja a másikat? Könnyebb lehet egyedül - mondja kicsit sóvárogva. - Azt tehetsz, amit akarsz. Nem kell hazamenni.

A COCO PAZZÓ-I AGGLEGÉNY

Évekkel ezelőtt, egyik barátom, Capote Duncan volt a legígéretesebb agglegény az egész városban: szinte az összes New York-i nővel járt. Akkoriban még elég romantikusak voltunk ahhoz, hogy azt higgyük, az egyik mellett végül is kitart majd. Előbb-utóbb ő is biztosan szerelmes lesz, gondoltuk. Egyszer mindenki szerelmes lesz, mégpedig egy-olyan nőbe, aki szép, okos és sikeres. Ám a szép, okos és sikeres nők csak jöttek-mentek Capote életéhen. És ő egyikükbe sem lett szerelmes.
Tévedtünk hát. Capote ma is ott ül a Coco Pazzóban, és elérhetetlennek képzeli magát. Nem akar járni senkivel. Meg sem akarja próbálni. Nem érdekli a romantikus jellegű elkötelezettség. Nem akar egy másik személy lelkében végbemenő neurózisról hallani. A nőknek azt mondja, hogy csak a barátjuk akar lenni, és lefekhetnek vele, de részéről ennyi, és ennyi is marad.
Jól érzi magát. És már nem is szomorú ettől, mint régen.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, MÁSODIK RÉSZ

Az asztalomnál, a Bowery bárban hárman ülnek: Parker, a harminckét éves regényíró, aki olyan kapcsolatokról ír, amelyek menthetetlenül félresikerülnek, a szeretője, Roger, továbbá Skipper Johnson előadóművész.
Skipper huszonöt éves, és ahhoz az X generációhoz tartozik, amely már nem hisz a szerelemben.
- Egyszerűen nem hiszek benne, hogy valaha is találkozom majd a tökéletes jelölttel és összeházasodunk - mondja. - A kapcsolatok annyira intenzívek. Ha az ember hisz a szerelemben, szükségképpen csalódni fog. Senkiben sem lehet meghízni. Az emberek olyan romlottak manapság.
- De hiszen éppen ez a remény szikrája - ellenkezik Parker. - Ha azt reméled, hogy ez megóvhat a cinizmustól. Skipper nem kér ebből az okoskodáshól.
- A világ ma sokkal jobban el van cseszve, mint huszonöt évvel ezelőtt. Az agyam eldurran attól, hogy pont ebbe a generációba kellett beleszületnem, ahol ez a sok szar történik velem. Pénz, AIDS, kapcsolatok - minden összefügg. A velem egyidősek közül a legtöbben nem is számítanak arra, hogy valaha is biztos állásuk lesz. És ha a jövő anyagi gondjai nyomasztanak, nem akarod elkötelezni magad.
Megértem a cinizmusát. Mostanában azon kapom magam, hogy azért nem akarok senkivel járni, mert a végén - kivéve persze, ha véletlenül házassággal végződne a dolog, ami kizárt - úgyis ott maradnék, minden nélkül.
Skipper belekortyol az italába.
- Egyszerűen nincs alternatíva - kiabálja. - Nem akarok langyos kapcsolatokat, ezért inkább bele se kezdek az egészbe. Se szex, se romantika. Kinek kell ez? Kinek kell az a rakás probléma, ami előjöhet: nemi betegségek, terhesség? Nekem nincsenek problémáim. Nem félek a betegségektől, pszichopatáktól, zaklatóktól. Miért nem lehet az ember a barátaival, és beszélgethet velük őszintén úgy, hogy közben még jól is érzi magát?
- Meg vagy őrülve - mondja Parker. - Nem a pénzről van szó. Lehet, hogy nem tudunk egymásnak anyagilag segíteni, de talán tudunk tenni valamit a másikért. Az érzelmek nem kerülnek semmibe. Van kihez hazamenni. Van valaki az életedben. Van egy elméletem arról, hogy New Yorkban egyedül a meleg közösségekben létezik a szerelem és a romantika, mert a melegek még mindig szeretik a feltűnést és a szenvedélyt, miközben a hetero szerelem visszavonult a hálószobákba. Részben azért gondolom így, mert mostanában sokat olvastam arról a multimilliomosról, aki elhagyta a feleségét egy fiatalabb férfi kedvéért, és merészen körbehordozta új lovagját Manhattan legmenőbb éttermeiben, a pletykarovatok vezetőinek orra előtt. Nahát, gondoltam magamban, ez az igazi szerető.
Ezt az elméletemet egyébként Parker is igazolja. Amikor például Parker és Roger elkezdtek egymással találkozgatni, Parker megbetegedett. Roger elment hozzá, főzött rá, ápolta. Egy hetero pasival ilyesmi soha nem történne meg. Ha egy hetero pasi megbetegedne, éppen amikor bimbózni kezdene a kapcsolata egy nővel, és a nő gondozni próbálná, a pasi a világból is kiszaladna ijedtében. Azt hinné, hogy a nő így próbálja belopni magát az életébe. És az ajtó becsapódna. - A szerelem veszélyes - mondja Skipper.
- Ha tudod, hogy veszélyes, annál nagyobb becsben tartod, és annál jobban igyekszel megóvni - válaszolja Parker. - De a kapcsolatokat nem tudod irányítani - mond ellent Skipper.
- Te meg vagy őrülve - szögezi le Parker. Most Roger próbálja meggyőzni Skippert. - És mi van a régimódi romantikával?
Megjelenik a barátnőm, Carrie és közbeszól. Ezt a fajtát ismeri.
- Ha egy pasi azt állítja, hogy javíthatatlan romantikus alkat, sikítani akarok - mondja. - Ez ugyanis annyit jelent, hogy az illető rózsaszínben lát téged, és abban a pillanatban, hogy valóságos lénnyé változol, és már nem a fantáziája része vagy, kikapcsol. Ezért veszélyesek a romantikusok. A közeledbe ne engedd az ilyet!
Ebben a pillanatban épp egy ilyen veszélyes romantikus lép az asztalunkhoz.

NŐI KESZTYŰ

Egy barátom véleménye következik.
-Az óvszer megölte ugyan a szerelmet, viszont sokkal egyszerűbb lett vele a szex. Van az óvszerben valami, amitől a nők úgy érzik, mintha azzal a szex nem is számítana. Mint egy női kesztyű. Bőr nem érintkezik közvetlenül bőrrel. Így könnyebben ágyba bújnak az emberrel.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAH, HARMADIK RÉSZ

Barkley huszonöt éves, képzőművész. Barkley és a barátnőm, Carrie, nyolc napja találkozgatnak, vagyis együtt mennek el helyekre, puszit adnak egymásnak, egymást nézik, és közben olyan helyesek. Carrie ugyanis arra a következtetésre jutott, az ismeretségi körünkben lévő harmincöt évesek megcsontosodott cinizmusát látva, hogy próbaképpen járnia kéne valami fiatalabb pasival, aki nemrégen érkezett New Yorkba, és még nem meszesedett bele az ittlétbe.
Barkley azt mondta Carrie-nek, hogy ő lélekben romantikus “mert úgy érzi", és hogy forgatókönyvet akar írni Parker regényéből. Carrie felajánlotta, hogy bemutatja neki Parkert, ezért jön el ma este Barkley a Bowery bárba.
De amikor Barkley megjelenik, Carrie-vel egymásra néznek és... nem éreznek semmit. Talán azért, mert Barkley megérezte az elkerülhetetlent, és elhozta a “barátnőjét", egy különös fiatal lányt. arcán flitterekkel.
Amikor Barkley leül, mégis így szól:
- Én totálisan hiszek a szerelemben. Annyira depressziós lennék, ha nem hinnék benne. Hisz mindenki csak egy fél ember. A szerelem mindennek több értelmet ad.
- Aztán majd valaki jól elveszi tőled és cseszheted - válaszolja Skipper.
- De te hozod létre a saját teredet - mondja Barkley. Skipper előadja az életcélját:
- Montana államban élni, műholdvevővel, faxszal és egy Range Roverrel felszerelkezve, hogy biztonságban érezhessem magam.
- Talán nem ezt kéne akarnod - javasolja neki Parker. - Lehet, hogy a vágyaidtól kényelmetlenül érzed magad.
- Szépséget akarok. Nem tehetek róla, nekem szép nővel kell együtt élnem - válaszolja neki Barkley. - Ezért buta a legtöbb lány, aki szakít velem.
Skipper és Barkley előveszik a mobiltelefonjaikat.
 - Túl nagy a mobilod - mondja Barkley Skippernek. Később Carrie és Barkley elmennek a Tunnelbe, nézik milyen szépek a fiatalok, cigarettáznak, és egymás után döntik le az italokat. Barkley lelép a flitteres arcú lánnyal, Carrie pedig Barkley legjobb barátjával, Jackkel kavar. Táncolnak, aztán, mint a bolondok, a hóban csúszkálva megpróbálnak taxit fogni. Carrie nem is néz az órájára.
Barkley másnap délután felhívja.
 - Mi az ábra? - kérdezi.
- Nem tudom. Te hívtál.
- Megmondtam, hogy nem akarok barátnőt. Csak magadnak okoztál csalódást. Tudod, milyen vagyok.
Ja, persze, szeretné erre Carrie mondani, tudom, hogy milyen igénytelen, agyatlan nőcsábász vagy, és pont ezért akartam járni veled.
De nem mondja.
- Nem feküdtem le vele. Még csak meg sem csókoltam - folytatja Barkley. - Egyáltalán nem is érdekel. Soha többé nem találkozom vele, ha ezt szeretnéd.
- Nagy ívben leszarom - és az egészben az az ijesztő, hogy tényleg így is érzi.
Ezután egy órán át Barkley festményeiről beszélgetnek. - Egész nap tudnám csinálni, minden áldott nap - áradozik Barkley a festésről. - Annyival jobb, mint a szex!

A NAGY NEM-SZÍNLELŐ

- Mindig csak a munka - panaszkodik Robert, negyvenkét éves, szerkesztő. -Annyi a munka, kinek marad ideje a romantikára?
Robert elmeséli, hogyan jött össze nemrégiben egy nővel, aki nagyon tetszett neki, de egy-másfél hónappal később világossá vált számára, hogy a dolog nem működik. - A szokásos módokon tett próbára. Például, fel kellett volna hívnom szerdán, hogy pénteken hova megyünk. De lehet, hogy én szerdán még öngyilkos hangulatban vagyok, és csak a jóisten a megmondhatója, hogyan fogom magam érezni pénteken. Neki meg egy olyan pasi kellett, aki megőrül érte. Megértem. De nem tudok olyasmit színlelni, amit nem érzek.
- Persze, még most is jóban vagyunk - teszi hozzá. - Találkozgatunk. Csak szex nincs.

NARCISSUS A FOUR SEASONS HOTELBEN

Egyik vasárnap este a Four Seasons Hotelbe vagyok hivatalos, valami jótékonysági rendezvényre. A téma: óda a szerelemhez. Az asztalokat egy-egy híres párról nevezték el: Tammy Faye és Jim Bakker, Narcissus és önmaga, Nagy Katalin és kedvenc lova, Michael Jackson és barátai. Al D'Amato a Bill és Hillary asztalnál ül. Minden asztalon a nevéhez illő díszítés, a Faye és Bakker asztalon például műszempilla, kék szemhéjfesték és rúzs alakú gyertyák. A Michael Jackson asztalon kitömött gorilla és fehér krémpúder.
Bob Pittman is itt van. - A szerelemnek nincs vége, a dohányzásnak viszont lőttek - mondja vigyorogva, miközben felesége, Sandy, mellette áll, én pedig a dísznövények rejtekében próbálok lopva rágyújtani egy cigarettára. Sandy azt mondja, épp Új-Guineába készül hegyet mászni, hetekre elutazik.
Egyedül megyek haza, de indulás előtt valaki a kezembe nyomja a lóállkapcsot, a Nagy Katalin asztalról.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, EPILÓGUS

Donovan Leitch feláll Francis Ford Coppola asztalától, és átül hozzánk.
- Nem - mondja -, én tényleg azt gondolom, hogy a szerelem mindent legyőz. Csak időnként egy kis helyet kell neki hagyni. És pont ez az, ami Manhattanből hiányzik. Mondtam már? Bob és Sandy válni készülnek.

2.
Szabad szex?
Na ne!

Az egész a szokásos módon kezdődik, azaz egészen ártatlanul. A lakásomban ülök, egyszerű, sós kekszből és szardíniából álló ebédemet fogyasztom éppen, amikor felhív egy ismerős. Egy barátja nemrég elment a Le Trapeze-be, egy olyan szexklubba, ahová csak párokat engednek he, és leesett az álla. Azóta se tért magához. Pucér emberek szexeltek az orra előtt. Ez nem olyan volt, mint a szado-mazo klubok, ahol nincs is igazi szex, itt élesben ment az akció. Az illető barátnője teljesen kiakadt, bár amikor egy másik meztelen nő hozzáért, az tetszett neki, mondja a pasi.
A krapek totál beleesett a helybe, nem is akarja, hogy írjak róla, mert attól fél, hogy tönkretenné a hírverés.
A képzeletem rögtön beindul. Szép, fiatal, izmos testű párok. Félénk tapizás. Hosszú, hullámos szőke hajít lányok, a fejükön babérkoszorúval. Hibátlan fogsorú fiúk, babérlevélből készült ágyékkötőben. Én, szintén babérlevélből készült, szuperrövid, egyik vállamat fedetlenül hagyó ruhában. Felöltözve sétálunk be, és felvilágosult emberekként távozunk.
A rideg valóságba a klub üzenetrögzítője zökkentett vissza. - A Le Trapeze-ben nincsenek idegenek, csak olyan barátok, akikkel még nem találkozott - mondja egy meghatározhatatlan nemű hang, aztán hozzáteszi, hogy a vendégeket ételkülönlegességek és hideg üdítőitalok várják. Fura, nekem a szexről és a meztelenségről nem ez jutna eszembe először.
Hálaadásnap tiszteletére november 19-én távol-keleti estet rendeznek. Ez érdekesen hangzik, amíg ki nem derül, hogy az étel lesz távol-keleti, nem az emberek.
Ekkor kellene elfelejtenem az egészet. Nem a veszedelmesen begerjedt Sallie Tisdalere kéne hallgatnom, aki a Beszélj csúnyán című, juppie-pornó könyvében lelkesen ír a nyilvános gruppenszexről: “Ez aztán a szó legigazibb értelmében tabu... ha egyszer a szexklubbok tényleg azt teszik majd, ami a céljuk, áttörés következhet he. Ez tényleg lerombolja a határokat, mint ahogyan tartottak is tőle... A középszernek vége." Azt kellene magamtól kérdeznem: ebben meg mi a jó?
De a saját szememmel szeretném látni. Így azután, egy szolid szerda estére vonatkozóan, a naptáromban ez áll: este 9-kor fogadás Karl Lagerfeld divattervező tiszteletére, fél 12-kor Le Trapeze szexklubb, Keleti Huszonhetedik utca.

TREHÁNY NŐK ÉS TÉRDHARISNYÁK

Úgy látszik, a szexről mindenki szívesen beszél. Nincs ez másként a Karl Lagerfeld-vacsorán sem, ahol egymást érik a topmodellek és a szabadköltség-felhasználású divatszerkesztők. Az asztal felénk eső része, őszintén szólva, rendesen beindul. Az egyik lélegzetelállító fiatal hölgy, akinek sötét, csigákba omló haja van, és csak a húszévesekre jellemző én-már-mindent-láttam hozzáállása, bevallja, hogy szeret topless bárokba járni, de csak az olyan mocskos helyekre, mint Billy Topless Bárja, mert ott igaziak a lányok.
Ezután mindenki egyetért abban, hogy a kis mell jobb, mint a pótmell, és egy spontán felmérés is készül: ki az, aki volt már olyan nővel, akinek szilikonbetétet ültettek a mellébe? Bár konkrétan senki sem vallja be, az egyik pasi, egy harmincas festő, nem tagadja elég határozottan.
- Neked már ez is megvolt - vádolja egy másik pasas, egy kerubarcú, rendkívül sikeres szállodatulajdonos - és a legrosszabb, hogy... neked nagyon is tetszett a dolog.
- Dehogyis - tiltakozik a festő. - Csak nem zavart. Szerencsére megérkezik az első fogás, és mindenki kér még egy kis bort.
A következő körkérdés: jobbak-e az ágyban a trehány nők? A szállodatulajdonosnak van egy elmélete. - Ha bemész a nő lakásába, és óriási rend van, akkor egyből lehet tudni, hogy ez a nő nem akar majd egész nap ágyban maradni, telefonon kínai kaját rendelni. és az ágyban fekve enni. Fel kell kelni, és pirítós kenyeret kell reggelizni, a konyhaasztalnál ülve.
Nem tudom, mit válaszoljak erre, mert én aztán tényleg a világ legtrehányabb nője vagyok. És valószínűleg ebben a pillanatban is megbújik néhány papírdohoz az ágyam alatt, amelyekben eredetileg csípős csirkét hoztak az Aranysárkány étteremből. Sajnos, mindet egyedül ettem meg. Ennyit az elméletekről. Felszolgálják a marhasültet.
- Attól viszont tényleg kiakadok - mondja a festő -, ha egy nőt skót kockás, rakott szoknyában és térdharisnyában látok. Egész nap dolgozni se tudok.
- Dehogy - mond ellent a szállodatulajdonos -, a legrosszabb az, amikor félig-meddig követsz egy nőt az utcán, és megfordul, és pont olyan szép, amilyennek képzelted. Ez testesíti meg mindazt, amit az életben nem fogsz elérni.
A festő közelebb hajol.
- Egyszer egy nő miatt öt évig nem dolgoztam - vallja be. Csend. Ezt senki nem tudja felülmúlni.
Megérkezik a csokimártás, meg a kísérőm a Le Trapeze-be. Mivel a Le Trapeze-be csak párokat engednek be, ami alatt férfi-nő párokat értenek, megkértem a legutóbbi expasimat, Samet, aki befektetési bankár, hogy kísérjen el. Sam jó választás, mert először is, csak őt bírtam rábeszélni, hogy eljöjjön velem, másodszor pedig, már volt ilyesmiben része.
Egyszer, még ezer éve, elment a Plátó Lakomájába. Ott odalépett hozzá egy idegen nő, és elővette Sam micsodáját. Sam barátnője, akinek az ötlete volt az egész, sikoltozva rohant ki a klubból.
A szó elkerülhetetlenül arra terelődik, milyen fajta emberek járnak szexklubba? Úgy látszik, én vagyok az egyetlen, akinek fogalma sincs róla. Bár senki sem járt még szexklubban, az asztalnál mindenki meg van győződve róla, hogy a klub vendégei született vesztesek New Jersey-ből. Valaki rámutat, hogy a szexklubba járás nem olyan dolog, amit az ember megtehetne anélkül, hogy nyomós oka lenne rá. Például a munkájához tartozik. Ettől a szövegtől nem leszek sokkal jobb kedvű. Kérek a pincértől egy tequilát.
Sam és én felállunk. Egy népszerű kultúrával foglalkozó író ad egy utolsó jó tanácsot.
- Eléggé szörnyű lesz - figyelmeztet, bár ő még soha nem járt ilyen helyen. - Kivéve, ha észnél vagytok. Nem szabad kiengedni a kezetekből az irányítást.

SZEXZOMBIK ÉJSZAKÁJA

A Le Trapeze egy fehér kőépületben található, amelyet graffitik borítanak. A bejárat diszkrét, kerek fémkorlát, a Royalton Hotel olcsó változata. Épp egy pár jön kifelé, a nő eltakarja arcát a kabátja gallérjával, amikor meglát.
- Jó buli? - kérdezem.
Rémülten rám mered, és a taxihoz fut.
Odabent egy csíkos rögbiinget viselő sötét hajú fiatalember üldögél egy kis fülkében. Tizennyolc évesnek látszik. Nem néz fel.
- Itt fizetünk?
- Páronként nyolcvanöt dollár.
- Fizethetünk hitelkártyával?
- Csak készpénzzel.
- Számlát kérhetek?
- Nem.
Alá kell írnunk egy nyomtatványt, amelyen kijelentjük, hogy betartjuk a biztonságos szex szabályait. Ideiglenes tagságit kapunk, aminek hátoldalán figyelmeztetnek, hogy a klub területén szigorúan tilos a prostitúció, továbbá a fényképezés, illetve a kép- és hangrögzítés minden formája.
Én a magam részéről forró szexre számítottam, ehelyett a már említett ételkülönlegességek és hideg üdítőitalok fogadnak. Senki nem fogyaszt semmit, a büfében tábla: ÉTKEZÉS KIZÁRÓLAG AZ ALSÓTESTET FEDŐ RUHÁZATBAN! Megpillantjuk az üzletvezetőt, Bobot, aki egy nagydarab, szakállas fickó, kockás ingben és farmernadrágban, és úgy néz ki, mintha egy vidéki játékboltot vezetne. Bobtól megtudjuk, hogy a klub, diszkréciójának köszönhetően, tizenöt éve működik. - Ezenkívül - teszi hozzá - itt a nem, azt jelenti, hogy nem.
Azt mondja: ne zavarjon, hogy kukkolók vagyunk, a legtöbben így kezdik.
Mit látunk? Egy nagy terem, hatalmas felfújható matracokkal, amelyeken néhány formátlan pár bátor akciót mutat he, van továbbá egy pók formájú szexfotel (jelenleg használaton kívül), egy jacuzzi, mely mellett egy dundi nő fürdőköntösben cigarettázik, üveges tekintetű párok ( Támadnak a szexzombik, ötlik eszembe a sebtében kitalált cím), továbbá számos pasi, akinek gondot okoz, hogy teljesítse a megállapodás ráeső részét. De mindenekelőtt ott vannak azok az átkozott büféasztalok (mini hot dogokkal vagy mivel), és sajnos ennyi az egész.
A Le Trapeze, ahogy a művelt francia mondaná, a Le Nagy Átverés.
Éjjel egykor a vendégek hazaindulnak. Egy fürdőköpenyes nő elmondja, hogy ő Nassauból jött, és jöjjünk vissza szombat este. - Szombat este - mondja a nő - szendvics és svédasztal van.
Nem kérdezem meg, hogy mit ért szendvics alatt, tartok tőle, hogy ez is egy ételkülönlegesség.

A MORTIMERSBEN CSÚNYÁN BESZÉLNEK

Pár nappal később együtt ebédelek néhány barátnőmmel a Mortimersben. A társalgás most is a szexről és a szexklubban szerzett élményeimről folyik.
- Gondolom, nem bántad meg - mondja Charlotte, az angol újságírónő. - Én is imádnék elmenni egy ilyen helyre. Szerintem te is rendesen beindultál, amíg a szexelő párokat nézted, igaz?
- Hát, azt nem mondanám - válaszolom, két falat lazaccal és kaviárral ízesített bundás kukorica között.
- De miért nem?
- Nem lehetett látni semmit.
- És a pasik?
- Az volt a legrosszabb - felelem. - A fele úgy nézett ki, mintha gyakorló pszichiáter lenne. Ezentúl, ha pszichoterápiára megyek, mindig az jut majd eszembe, hogy egy szakállas, üveges tekintetű pasi hanyatt dobja magát egy matracon, és hagyja, hogy leszopják. És egy órán át nem képes elélvezni.
Igen, mesélem Charlotte-nak, tényleg levetkőztünk, de törülközőt csavartunk magunk köré. Dehogy, nem szexeltünk. Nem, egyáltalán nem izgultam fel, még akkor sem, amikor egy magas, vonzó, sötét hajú harmincas nő lépett a pincehelyiségbe, és kisebb kavarodást okozott. Mutogatta a fenekét, mint egy majom, majd perceken belül eltűnt a karok és lábak forgatagában. Pedig biztos szexi látvány volt, de folyton az jutott eszembe, ahogy a páviánok párzanak a National Geographic csatornán.
Igazság szerint az exhibicionizmus és a kukkolás egyáltalán nem a legfontosabb dolog a világon. Mint ahogy a szado-mazo sem, bár lehet, hogy máshol mást olvastak róla. Ezekkel a klubokkal csak az a gond, hogy a végén minden az embereken múlik. A vendégkör zöme állástalan színésznőkből, kisiklott életű operaénekesekből, festőkből, írókból, meg olyan alacsony beosztású vállalati alkalmazottakból áll, akik nem tudnak feljebb kerülni a ranglétrán. Ezek aztán az emberre akaszkodnak a bárban, és órákon át traktálnak a volt feleségükről vagy az emésztésükről szóló végeérhetetlen történetekkel. Ők azok, akik nem képesek megtalálni személyes boldogulásuk útját. Akik a periférián vegetálnak, szexuálisan és az életben is. És én nem feltétlenül velük akarom megosztani az intim fantáziáimat.
Persze azért a Le Trapeze-ben sem volt mindenki sápadt, löttyedt szexzombi. Mielőtt hazaindultunk, Sam és én összefutottunk a nagy feltűnést keltő nővel és a pasijával az öltözőbe n. A markáns arcú férfi beszédes kedvéhen volt, elmondta, hogy Manhattanben lakik, és nemrég alapított saját céget. A nő a kolléganője volt. Amikor a nő felvette sárga kosztümjét, a férfi elmosolyodott, és azt mondta: ma végre kiélhette a fantáziáját. A nő sugárzó arccal ránézett, és kilihegett az öltözőből.
Néhány nappal később Sam felhív, én meg ordítozni kezdek vele. Azzal védekezik, hogy hát, hiszen az én ötletem volt az egész.
Azt kérdi, okosabb lettem-e?
Igen, okosabb lettem. Megtanultam, hogy a szex mindenütt jó, de azért a legjobb otthon.
De ezt már úgyis tudtad, nem igaz? Nem igaz, Sam?

3.
Akibe szerelmesek voltunk: a javíthatatlan randilovag

Egy szép napon hét nő jön össze Manhattanben. Az ürügy: bor, sajt, cigaretta és az a közös téma, amiről a legszenvedélyesebben tudnak beszélgetni - egy pasi. Pontosabban egy bizonyos ígéretes manhattani agglegény, nevezzük Tom Perinek.
Tom Peri negyvenhárom éves, százhetvennyolc centi magas, egyenes barna haja van. Külsőleg semmi különös, kivéve, hogy néhány éve még előszeretettel hordott fekete Armani öltönyt és hozzá idétlen nadrágtartót. Vagyonos gyáros családból származik, az Ötödik sugárúton és a New York államban található Bedfordban nőtt fel. Most modern felhőkarcolóban lakik az Ötödik sugárúton.
Az utóbbi tizenöt évben Peri, akit szinte mindenki csak a vezetéknevén emleget, valóságos legendává nőtte ki magát New Yorkban. Nem az a tipikus nőcsábász, hiszen folyton meg akar házasodni. Peri inkább afféle javíthatatlan randilovag. évente kábé tizenkét nővel jár. De két nap vagy két hónap múlva minden kapcsolatában bekövetkezik az elkerülhetetlen. Valami megromlik, és ahogy ő fogalmaz: ki vagyok rúgva.
A harmincas, ambiciózus, jó társadalmi helyzetű nők, szinte rituálisan kikezdenek Perivel, hogy aztán ugyanilyen rituálisan elkerüljék. Peri valami olyasmit jelent nekik, mint amikor először szálltak limuzinba, vagy amikor először rabolták ki őket, illetve a kettő különös kombinációja.
Peri még New York hírhedt nőfalói közül is kilóg. Először is, sokkal kevesebb adu van a kezében. Nem olyan jól nevelten jóképű, mint Erik Wachtmeister, és nincs annyi elszórni való pénze, mint Mort Zuckermannak.
Engem őszintén érdekelt, hogy akkor mégis, mije van Perinek?
Az összes nő, akikkel beszélgettem, és akiknek dolguk volt Perivel, vagy intim kapcsolat keretében, vagy mint a férfi viszonzatlan szenvedélyének tárgya, szóval kivétel nélkül mindegyik azt állította, hogy ő rúgta ki Perit. És egyikük sem zárkózott el attól, hogy részt vegyen egy Periről szóló közös beszélgetésben. Talán mindegyiknek volt valami elvégzetlen ügye Perivel. Lehet, hogy vissza akarták kapni. Lehet, hogy azt kívánták, bárcsak dögölne meg.

OLYAN, MINT DARYL VAN HORNE

Sarah lakásán találkozunk. Sarah filmes, annak idején modellként kezdte, amíg elege nem lett a sok szarakodásból, és fel nem szedett tíz kilót. Rózsaszín, halszálka mintás nadrágkosztüm van rajta.
- Ahogy végiggondolom, kikkel jártam, Peri az egyetlen, aki kilóg a sorból - kezdi el. - Azon gondolkodom, mi tetszett benne.
Mielőtt rátérhetnénk a szaftosabb részekre, kiderül egy zavaró dolog. Bár egyik nő sem hallott Periről hónapok óta, aznap reggel négyüket is felhívta.
- Mindent tud rólunk - állítja egyikük. - Olyan, mint Daryl van Horne az Eastwicki boszorkányokban.
- Inkább, mint Kandúr Randi - helyesbít egy másik. Kinyitunk egy üveg bort.
- Perivel az a helyzet - mondja Sarah -, hogy azért olyan aranyos, mert amikor először találkozik vele az ember, olyan jól fogalmaz, és olyan vicces. Azonkívül mindig ráér, mert nem dolgozik. Hát nem klassz dolog, ha az embernek azt mondja egy pasi, hogy ebédeljünk együtt, aztán amikor visszamész dolgozni, felhív, hogy igyunk meg egy koktélt munka után? Mikor jártatok utoljára olyan krapekkal, aki naponta háromszor akart találkozni veletek?
- A koktél nem a legjobb kifejezés - mond ellent Magda. - Az embernek Katharine Hepburn és Cary Grant jut eszébe róla.
Jackie, a magazinszerkesztő, közbeszól.
- Amikor megismertem, azonnal járni kezdtünk. Heti öt estét töltöttünk együtt. Egyszerűen nem száll le az emberről. - Okos, mert imád telefonálni - mondja Sarah. - És tudjátok, mit jelent ez egy nőnek. Egyből azt gondolod, ez biztos belém van esve, naponta tízszer telefonál. És nem gondolsz arra, hogy mennyire idétlen a hapsi.
- Aztán meglátod a nadrágtartóját, és azt mondod: jesszus - teszi hozzá Maeve, a félig ír költőnő.
- Aztán rájössz, hogy nem is olyan vicces - mondja Sarah. - Csak jó nagy készlete van viccekből, de ha már mindegyiket ezerszer hallottad, kezd idegesíteni. Olyan, mint egy cirkuszi karika. Oda-vissza ugrál a saját karikáján át.
- Nekem azt mondta, én vagyok az egyetlen lány, aki érti a vicceit - mondja Maeve -, pedig nem is találtam viccesnek. - És ott van a lakása. Huszonöt ajtó. Minek?
- Miért nem dobja ki a bútort, és vásárol be még pár ajtót a Door Store-ban?
- Egyszer megmutatta a szalvétagyűrű gyűjteményét. Volt köztük egy karbilincs formájú. Ezzel akarja a lányokat levenni a lábukról, a szalvétagyűrűivel?

ELSŐ RANDI: A 44-BEN

Hogyan szokott kezdődni?
Jackie története tipikusnak mondható.
- Éppen szabad asztalra vártam a Blue Ribbon étteremben - meséli. - Odajött hozzám, és beszélgetni kezdtünk. Annyira viccesnek találtam. Azt gondoltam: jézusom, milyen jól összeillenénk. De biztos most látom utoljára.
A többiek bólogatnak. Végül is, ugyanazt az utat jártuk végig mindannyian.
De másnap reggel nyolckor felhívott - folytatja Jackie. - “Nincs kedved velem ebédelni?" - kérdezte. Megismerkedés utáni napon menetrend szerinti ebéd a 44-ben.
Sapphire, az elvált szőke anyuka felnevet.
- Engem csak a harmadik napon vitt el a 44-be.
- És amíg még azt hiszed, hogy vicces és okos, meghív hétvégére - szúrja közbe Jackie.
- Engem a tizedik napon kért meg, hogy legyek a felesége - mondja Sarah. - Ez még nála is elég gyors tempónak számít.
- Engem a harmadik randinkon elvitt a szüleihez vacsorázni - nevet Britta, a magas, karcsír, barna hajú fotóügynök, aki azóta már boldog házasságban él. - Csak én voltam ott,
a szülei és a komornyik. Emlékszem, másnap az ágyban ülve amatőr filmfelvételeket vetített nekem, amik róla készültek gyerekkorában. Könyörgött, hogy legyek a felesége. Azt mondta: látod, milyen komoly ember tudok lenni.
Aztán rendelt valami visszataszító kínai kaját. Legyek a feleséged, gondoltam magamban, na persze. Mit szívtál? Ramona felsóhajt.
- Én viszont éppen szakítottam valakivel, amikor megismerkedtünk, és eléggé ki voltam borulva. Ő pedig mindig kéznél volt.
Lassan körvonalazódik a képlet. Azok a nők, akik Perivel kezdtek járni, mind éppen akkor hagyták el a férjüket vagy a stabil barátjukat, amikor Peri rájuk talált. Vagy ők találtak Perire?
- Rámozdul a lepattanó labdára - mondja ki Sarah a végkövetkeztetést. - Mintha azt mondaná: Elnézést, le van törve? Lépjünk intim kapcsolatra!
- Ő az érzelmi Mayflower- teszi hozzá Maeve. - Eljuttatja a nőket az A pontból a B pontba. Mire az ember a plymouth-i sziklához ér, összehasonlíthatatlanul jobban érzi magát.
Peri empatikus érzékét az összes nő méltányolja. Újra és újra elhangzik, hogy olyan, mint egy nő.
- Több divatmagazint olvas, mint a legtöbb nő - mondja Sapphire -, és sokkal szívesebben harcolja végig a barátnője csatáit, mint a sajátjait.
- Van önbizalma - folytatja Maeve. - Szerintem egy pasi nagy hibát követ el, ha olyan tehetetlen hülyének állítja be magát, aki a saját zokniját se képes megtalálni. Peri azt mond
ja: biztosan állok a lábamon, nyugodtan támaszkodj rím. Micsoda megkönnyebbülés! A nők ugyanis csak ezt akarják. És a legtöbb férfi pont ezt nem érti. Peri legalább elég okos ahhoz, hogy ezt megérezze.
Aztán ott van a szex.
- Fantasztikus az ágyban - mondja Sarah.
- Smárolásban meg egyszerűen felülmúlhatatlan - tódítja Sapphire.
- Azt mondjátok fantasztikus? - kérdezi Jackie. - Szerintem nagyon gyenge. Beszéljünk inkább a lábáról!
Peri mindenesetre a megtestesülése annak a két dolognak, ami a nők szerint a legfontosabb: egyrészt lehet vele beszélgetni, mert annyira megértő, mint egy másik nő, másrészt viszont ő hordja a nadrágot.
De akkor mégis, mi volt a baj?

PERINÉL A LÉNYEG: A (KIS) MÉRET

- Az úgy van - magyarázza Maeve -, hogy amíg neurotikus őrült vagy, addig Peri remekül működik. De mire minden problémádat megoldja, ő maga lesz a probléma.
- Hihetetlenül undok tud lenni - mondja az egyik nő. A többiek rábólintanak.
- Egyszer - meséli Jackie -, amikor azt mondtam, hogy M-es a méretem, Peri közölte, az ki van zárva. Te nem lehetsz M-es, legalább L-es vagy. Én aztán tudom, milyen egy M-es nő, és hidd el nekem, hogy te nem M-es vagy.
- Nekem meg azt mondta, fogyjak nyolc kilót - mondja Sarah -, pedig évek óta akkor voltam a legsoványabb, amikor járni kezdtünk.
- Amikor a pasik azt mondják a nőknek, hogy fogyjanak le, azzal csak a saját, nem akarom megmondani milyen alulméretezettségükről próbálják elterelni a figyelmet - teszi hozzá szárazon valaki.
Maeve közös síelésükről mesél Sun Valley-ben.
- Peri mindent remekül megszervezett. Megvette a jegyeket, lefoglalta a szállást. Úgy tűnt, minden remek lesz. - Aztán a repülőtér felé menet összevesztek, mert a gépen mindketten ugyanazon az oldalon akartak ülni. Mire a géphez értek, a légikísérőnek kellett őket szétválasztani. - Addigra mar azon veszekedtünk, ki kap több levegőt - mondja Maeve. Marakodtak még a sípályán is. A második napon Maeve összecsomagolt. Erre Peri: - Hahaha! Tombol a hóvihar, nem tudsz elmenni - emlékszik vissza Maeve. Mire én: - Hahaha! Majd busszal megyek.
Egy hónap múlva Maeve visszaköltözött a férjéhez. Döntése nem nevezhető kivételesnek, a jelen lévő nők közül sokan kibékültek az előző pasijukkal, miután dobták Perit.
Peri viszont nem akart eltűnni.
- Nekem jöttek a faxok, levelek és a telefonok százával - meséli Sapphire. - Egyszerűen szörnyű volt. Akkora szíve van szegénynek, egyszer majd biztosan nagyon rendes pasas lesz belőle.
- Megtartottam a leveleit - mondja Sarah. - Annyira meghatóak. Az ember szinte látja, hogy patakzik a könnye. Kimegy a szobából, és másodperceken belül hozza a leveleket. Hangosan felolvas belőlük:
- Nem tartozol nekem szerelemmel, de remélem, lesz bátorságod előrelépni, és elfogadni az én szerelmemet. Nem küldök virágot, mert nem akarok osztozni a szerelmedben egy olyan tárggyal, amely nem az én alkotásom - mosolyodik el Sarah.

“NEMSOKÁRA FÉRJ-FELESÉG LESZÜNK”

A nők egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy a Peri utáni időszakban sokkal jobban ment a soruk. Jackie azt meséli, hogy a személyi trénerével kezdett el járni, Magdának kiadták az első regényét, Ramona férjhez ment és teherbe esett, Maeve saját kávézót nyitott, Sapphire újra felfedezte egy régi szerelmét, Sarah pedig boldogan kikezdett egy huszonhét éves kissráccal.
Peri viszont nemrégiben külföldre költözött, hogy új házassági terveket szövögethessen. Valaki szerint Perit nemrég rúgta ki egy angol nő, aki igazából egy herceghez akart férjhez menni.
- Mindig rossz nőt választ magának - mondja Sapphire. Fél évvel ezelőtt Peri hazajött látogatóba, és elvitte vacsorázni Sarah-t.
- Kezébe vette a kezemet, és azt mondta az ott ülő barátjának: csak ezt a nőt szerettem életemben. A régi idők emlékére felmentem hozzá egy italra, ahol teljesen komolyan megkérte a kezemet, el se akartam hinni. Azt hittem hazudik. Úgyhogy elhatároztam, megkínzom egy kicsit.
- Azt mondta: nem akarom, hogy más férfival találkozz, és én se találkozom más nőkkel. Azt feleltem, rendben, de magamban azt gondoltam, hogy fog ez működni, amikor ő Európában él, én pedig New Yorkban. Másnap reggel felhívott, és azt mondta: ugye tudod, hogy most az én barátnőm vagy? Azt válaszoltam, hát persze, Peri, nem csodálatos?
Aztán Peri visszament Európába, és Sarah szerint elfeledkezett az egészről. Egyik reggel Sarah éppen ágyban volt az új fiújával, amikor csengett a telefon. Peri volt az. Amíg Sarah vele beszélt, Sarah barátja megszólalt: Kérsz egy kávét? Peri meghallotta, és teljesen kiakadt.
- Ki van ott? - kérdezte.
- Egy barátom - mondta Sarah.
- Reggel tíz órakor?! Lefeküdtél egy másik férfival? Nemsokára férj-feleség leszünk, és te lefekszel egy másik férfival? Letette a kagylót, de egy hét múlva újból jelentkezett.
- Felkészültél?
- Mire? - kérdezte Sarah.
- Hát nem úgy volt, hogy összeházasodunk? Vagy még mindig valaki mással találkozgatsz?
- Idehallgass, Peri, nem látok gyűrűt az ujjamon - mondta Sarah. - Miért nem küldesz egyet futárral, akkor beszélhetünk.
Peri nem küldött futárt, és hónapokig fel se hívta Sarah-t. Sarah-nak egy kicsit hiányzott.
- Tulajdonképpen csodálom őt - mondja. - És együtt érzek vele, mert teljesen el van cseszve az élete.
Odakint már sötétedik, de senki nem akar hazamenni. Mindenki maradni szeretne, mert teljesen lebilincseli őket Tom Peri sorsa. Nem Tom Peri.

4.
A házasság szentsége Manhattanben:
örök vénlányok és leprás agglegények

Ebéd másnap. Gonoszul pletykálunk egy pasival, akivel csak most ismerkedtem meg. Közös barátainkról beszélgetünk. Ő a férjet ismeri, én a feleséget. Igaz, hogy soha nem láttam a férjet, és a feleséggel is évekkel ezelőtt találkoztam utoljára (leszámítva azt a pár alkalmat, amikor összefutottunk az utcán), de persze mindent tudok róluk.
- Rossz vége lesz ennek - mondom. - Az az ember olyan naiv. Vidéki szegény. Bostoni lévén, semmit nem tudott a nőről, az meg kapva kapott a lehetőségen. New Yorkban már olyan sok pasival járt, hogy kezdett rossz híre lenni. Egy New York-i krapek nem vette volna el.
Nekiestem a sült csirkémnek. Érdekelt a téma.
- A New York-i nők tudják. Tudják, mikor kell férjhez menniük, és akkor meg is teszik. Lehet, hogy túl sok pasival feküdtek le, vagy látják, hogy nem ível majd magasra a karrierjük, vagy éppen gyereket akarnak. Addig csak halogatják a dolgot. De ha elérkezett a kellő pillanat, és ők kihagyják... - megvonom a vállam. - Akkor annyi nekik. Valószínűleg soha nem mennek férjhez.
Az asztalunknál ülő másik férfi egy vállalatnál dolgozik, rendes apatípus, és Westchesterben lakik. Elszörnyedve mered ránk.
- És mi van a szerelemmel? - kérdezi. Szánakozva mérem végig.
- Na ne.
Amikor férj-, illetve feleségvadászatról van szó, New Yorknak megvannak a maga sajátos párzási szertartásai, amelyek annyira bonyolultak és kifinomultak, mint egy Edith Whartonregény. A szabályokat mindenki ismeri - de senki nem akar beszélni róluk. A végeredmény az, hogy New Yorkban kitenyészett egy bizonyos fajta nő - okos, vonzó, sikeres és... soha nem megy férjhez. Harminc-, esetleg negyven-egynéhány éves, és ha a tapasztalatoknak hinni lehet, valószínűleg soha nem is fog férjhez menni.
Vannak persze kivételek. Mindnyájan ismerjük a sikeres színpadi szerzőt, aki feleségül vette a nála néhány évvel idősebb divattervezőnőt. De ha az ember szép, sikeres, gazdag és mindenkit ismer, a szokásos szabályok nem vonatkoznak rá. De mi van akkor, ha valaki negyvenéves, csinos és tévéproducer, vagy éppen saját PR-cége van, és mégis csak egy garzonlakásban él, és tábori ágyon alszik - röviden, Mary Tyler Moore megfelelője a kilencvenes években? Kivéve, hogy az a valaki le is feküdt minden pasival, ahelyett hogy éjfél után két perccel kirúgta volna őket. Szóval, mi van ezekkel a nőkkel? Mert ilyen nők ezerszám, sőt, talán tízezerszám vannak New Yorkban. Sok ilyet ismerünk, és csodáljuk őket. Utaznak, adót fizetnek, és szemrebbenés nélkül kifizetnek négyszáz dollárt egy pár Manolo Blahnik pántos szandálért.
- Nincs semmi baj ezekkel a nőkkel - mondja Jerry, harminckilenc éves vállalati jogász. Ő történetesen feleségül vette az egyik ilyen nőt, aki ráadásul három évvel idősebb nála. - Nem őrültek, még csak nem is neurotikusak. Nem olyanok, mint a Végzetes vonzerő hősnője.
Jerry kis szünetet tart.
- Miért van az ismerőseim között oly sok remek vénlány és olyan kevés remek agglegény? Nézzünk szembe a tényekkel, New Yorkban agglegénynek lenni gáz.

M&M

- A helyzet a következő - mondja Jerry. - A nőknek van esélyük rá, hogy férjhez menjenek New Yorkban. Ez a lehetőség valamikor huszonöt és harmincöt éves koruk között adatik meg nekik. Vagy inkább harminchat.
Abban egyetértünk, hogy ha egy nő egyszer már férjhez ment, akkor mindig van lehetősége arra, hogy ezt másodszor is megtegye. Valahogy megtanulja, hogyan cserkéssze be a vadat.
- De ha egy nő harminchét vagy harmincnyolc éves lesz, akkor már van neki ez az... izé - mondja Jerry. - Csomag. TO sok idő telt el. És az idő onnantól már ellenük dolgozik.
Ha még nem lenne feleségem, és megtudnám, hogy egy nő Mort Zuckermannal vagy a könyvkiadós Marvinnal jár (ketten együtt röviden M&M), azt mondanám, felejtsd el. Ki akar a sorban a huszadik lenni? És ha még valami más csomagjuk is van, például gyerek vagy egy-két elvonókúra, az már tényleg gond.
Jerry elmesél egy történetet. Tavaly nyáron szűk körű vacsorán vett részt Long Islanden. A vendégek tévés és filmes személyiségek voltak. Jerry és a felesége épp egy negyvenéves, egykori modellt próbáltak meg összehozni egy nemrég elvált pasassal. Azok ketten beszélgettek, és hirtelen felmerült Mort Zuckerman neve, aztán Marviné, mire a pasas Jerry és a felesége szeme láttára vesztette el az érdeklődését a nő iránt.
- Van egy-két leprás agglegény New Yorkban - mondja Jerry. - Ezek a nőkre nézve halálos veszedelmet jelentenek.
A sztorit még aznap megosztom Annával, aki harminchat éves, és szeret mindennel vitába szállni, amit a férfiak állítanak. Minden pasi szeretne vele lefeküdni, és ő azért dobja őket, mert nem elég komolyak. Járt a híres M&M-mel, és Jerryt is ismeri. Amikor meghallja a lényeget, ordítozni kezd velem. - Jerry egyszerűen féltékeny! Ő is szeretne olyan lenni., mint azok a pasik, de nincs hozzá se pénze, se hatalma. Kaparjuk meg egy kicsit a felszínt, és kiderül, hogy fél New York Mort Zuckerman szeretne lenni.
George, harminchét éves befektetési bankár, szintéri a leprás agglegényekben látja a legfőbb problémát.
- Ezek a palik - a plasztikai sebész, a Times szerkesztője, a termékenységi klinika őrült tulajdonosa - ugyanabból a nőkínálatból szemezgetnek, és a helyzet nem jut egyről a kettőre - állítja. - A magam részéről én sem szeretnék olyan nővel járni, akit már mindenki felpróbált közülük.

GYEREK VAGY CSÁBOS FEHÉRNEMŰ?

- Ha az ember történetesen Diane Sawyer, mindig talál magának férjet. De még a csillagos ötös vagy öt alá nők is könnyen rajtaveszthetnek. A gond az, hogy New Yorkban az emberek egyre kisebb és kisebb csoportokat választanak maguknak. Olyan emberekkel van dolgunk, akik rendkívül kivételes helyzetben vannak, és ennek megfelelően az elvárásaik is hihetetlenül magasak.
- Aztán ott vannak az ember barátai. Nézz csak magadra - mondja George. -Semmi baj sincs azokkal a pasikkal, akikkel eddig jártál, de azért mindig kicikiztük őket.
És ez tényleg így van. A maga mócíján minden hapsim nagyon jó fej volt, de a barátaim mindegyikükben találtak hibát. Egyszerűen nem hagytak nekem békét, állandóan azt kérdezgették, hogy vagyok képes elviselni ezeket a - szerintem egyébként megbocsátható - hibákat. Most aztán egyedül vagyok, és a barátaim végre boldogok.
Két nappal később George és én összefutunk egy buliban. - Az egész a gyerekszülésről szól - mondja. - Ha egy férfi meg akar házasodni, akkor gyereket is akar, és az ember nem szeretne harmincöt évesnél idősebb feleséget, mert akkor rögtön gyereket kell vállalni, és akkor semmi másra nem marad idő előtte.
Elhatároztam, hogy kikérem Peter véleményét is, akivel kétszer randiztam. Peter, aki egyébként negyvenkét éves és író, tökéletesen egyetértett George-dzsal.
- Igen, az egész az életkorról és a biológiáról szól - állítja. - Ésszel fel sem fogja az ember, micsoda elemi vonzereje van egy szülőkorban lévő nőnek az első találkozáskor.
A valamivel idősebb, mondjuk negyvenéves, nő nehezebb helyzetben van, mert a férfiak nem érzik azt az erős első vonzalmat. Velük többször kell találkoznod, mielőtt vágyat éreznél, hogy lefeküdj velük, és akkor már az egész valami másról szól.
Talán a szexi fehérneműről?
- Szerintem az egyedülálló, középkorú nők jelentik a legnagyobb problémát New York Cityben! - csattan fel Peter, aztán elgondolkodva hozzáteszi: - Ez rengeteg nőnek okoz szenvedést, pedig sokan tagadják.
Peter elmesél egy történetet. Van egy nőismerőse, negyvenegy éves. Mindig rendkívül szexi pasikkal járt, és remekül érezte magát. Aztán elkezdett egy húszéves fiúval járni, és emiatt mindenki kíméletlenül kinevette. Később egy újabb, vele egyidős szexi pasival járt, aki elhagyta, attól kezdve pedig nem tudott magának férfit fogni. Fizikailag teljesen lerobbant, elvesztette az állását, és vissza kellett költöznie Iowába az anyjához. Mindez a nők számára rosszabb egy lidérces rémálomnál, bár egy ilyen történettől a férfiak még csak nem is érzik magukat kellemetlenül.

ÍGY LÁTJA ROGER

Roger az Upper East Side egyik éttermében ül, vörösbort iszik, és jól érzi magát. Harminckilenc éves, a saját befektetési alapját vezeti, és a Park Avenue-n lakik egy hatszobás lakásban. Azon morfondírozik éppen, amit én a magam részéről a harmincas férfiak hatalomátvételének nevezek.
- Ha az ember huszonéves fiatalember, vagy csak nemrég múlt harminc, a kapcsolatait a nők irányítják - magyarázza Roger. - Idáig rendben van. De mire ígéretes házasuló korba kerül a harmincas évei végére, úgy érzi, hogy felfalják a nők.
Más szóval, egyik pillanatról a másikra a férfi kerül hatalmi helyzetbe.
Roger elmeséli, mi történt vele egyszer egy koktélpartin. Kicsit korábban érkezett, és látta, hogy hét egyedülálló harmincöt-negyven éves nő van jelen, mindegyik Upper East Side-i szőke, fekete koktélruhában, egyik szellemesebb, mint a másik. - Ilyenkor az ember már tudja, hogy egyszerűen nem mondhat olyat, ami rosszul sül el - mondja Roger. - A nőknél ilyenkor egyesül a kétségbeesés a maximális szexuális vonzerővel. Rendkívül veszélyes kombináció: Látod a pillantásukban a birtoklási vágyat, kiegészülve a cash flow iránti egészséges tisztelettel. Az az érzésed támad; hogy amint kilépsz a szobából, mindent lenyomoznak rólad. A legszörnyűbb az egészben, hogy a legtöbb ilyen nő tényleg érdekes, mert nem mentek csak úgy férjhez. De ha megpillantod, mi tükröződik a tekintetükben, hogyan érezhetnél szenvedélyt?
Térjünk vissza Peterhez, aki most lovalja bele magát Alec Baldwinnal kapcsolatos felháborodásába.
- A gond az elvárásoknál kezdődik. Az idősebb nők nem akarják beérni a kínálat maradékával. Ha nem vagyok képes olyan pasit találni, aki laza és életképes, akkor csesszétek meg, maradok inkább magamnak, mondják. Akit ezek a nők igazából szeretnének megkapni, az Alec Baldwin. Egyetlen nő sincs New Yorkban, aki ne utasított volna vissza életében már vagy tíz, csodás, szerelmes férfit, csak azért, mert túl kövér volt az illető, vagy nem volt elég hatalma, vagy nem volt elég gazdag, vagy nem volt elég akármilyen. Csakhogy azok az igazán szexi pasik, akikre ezek a nők várnak, a húszéves kiscsajokra hajtanak.
Mostanra Peter már szinte kiabál.
- Miért nem mennek férjhez egy kövér emberhez? Miért nem mennek férjhez egy gusztustalan, kövér zsírszalonnához?
kétszer randiztam. Peter, aki egyébként negyvenkét éves és író, tökéletesen egyetértett George-dzsal.
- Igen, az egész az életkorról és a biológiáról szól - állítja. - Ésszel fel sem fogja az ember, micsoda elemi vonzereje van egy szülőkorban lévő nőnek az első találkozáskor.
A valamivel idősebb, mondjuk negyvenéves, nő nehezebb helyzetben van, mert a férfiak nem érzik azt az erős első vonzalmat. Velük többször kell találkoznod, mielőtt vágyat éreznél, hogy lefeküdj velük, és akkor már az egész valami másról szól.
Talán a szexi fehérneműről?
- Szerintem az egyedülálló, középkorú nők jelentik a legnagyobb problémát New York Cityben! - csattan fel Peter, aztán elgondolkodva hozzáteszi: - Ez rengeteg nőnek okoz szenvedést, pedig sokan tagadják.
Peter elmesél egy történetet. Van egy nőismerőse, negyvenegy éves. Mindig rendkívül szexi pasikkal járt, és remekül érezte magát. Aztán elkezdett egy húszéves fiúval járni, és emiatt mindenki kíméletlenül kinevette. Később egy újabb, vele egyidős szexi pasival járt, aki elhagyta, attól kezdve pedig nem tudott magának férfit fogni. Fizikailag teljesen lerobbant, elvesztette az állását, és vissza kellett költöznie Iowába az anyjához. Mindez a nők számára rosszabb egy lidérces rémálomnál, bár egy ilyen történettől a férfiak még csak nem is érzik magukat kellemetlenül.

ÍGY LÁTJA ROGER

Roger az Upper East Side egyik éttermében ül, vörösbort iszik, és jól érzi magát. Harminckilenc éves, a saját befektetési alapját vezeti, és a Park Avenue-n lakik egy hatszobás lakásban. Azon morfondírozik éppen, amit én a magam részéről a harmincas férfiak hatalomátvételének nevezek.
- Ha az ember huszonéves fiatalember, vagy csak nemrég múlt harminc, a kapcsolatait a nők irányítják - magyarázza Roger. - Idáig rendben van. De mire ígéretes házasuló korba kerül a harmincas évei végére, úgy érzi, hogy felfalják a nők.
Más szóval, egyik pillanatról a másikra a férfi kerül hatalmi helyzetbe.
Roger elmeséli, mi történt vele egyszer egy koktélpartin. Kicsit
korábban érkezett, és látta, hogy hét egyedülálló harmincöt-negyven éves nő van jelen, mindegyik Upper East Side-i szőke, fekete koktélruhában, egyik szellemesebb, mint a másik. - Ilyenkor az ember már tudja, hogy egyszerűen nem mondhat olyat, ami rosszul sül el - mondja Roger. - A nőknél ilyenkor egyesül a kétségbeesés a maximális szexuális vonzerővel. Rendkívül veszélyes kombináció: Látod a pillantásukban a birtoklási vágyat, kiegészülve a cash flow iránti egészséges tisztelettel. Az az érzésed támad; hogy amint kilépsz a szobából, mindent lenyomoznak rólad. A legszörnyűbb az egészben, hogy a legtöbb ilyen nő tényleg érdekes, mert nem mentek csak úgy férjhez. De ha megpillantod, mi tükröződik a tekintetükben, hogyan érezhetnél szenvedélyt?
Térjünk vissza Peterhez, aki most lovalja bele magát Alec Baldwinnal kapcsolatos felháborodásába.
- A gond az elvárásoknál kezdődik. Az idősebb nők nem akarják beérni a kínálat maradékával. Ha nem vagyok képes olyan pasit találni, aki laza és életképes, akkor csesszétek meg, maradok inkább magamnak, mondják. Akit ezek a nők igazából szeretnének megkapni, az Alec Baldwin. Egyetlen nő sincs New Yorkban, aki ne utasított volna vissza életében már vagy tíz, csodás, szerelmes férfit, csak azért, mert túl kövér volt az illető, vagy nem volt elég hatalma, vagy nem volt elég gazdag, vagy nem volt elég akármilyen. Csakhogy azok az igazán szexi pasik, akikre ezek a nők várnak, a húszéves kiscsajokra hajtanak.
Mostanra Peter már szinte kiabál.
- Miért nem mennek férjhez egy kövér emberhez? Miért nem mennek férjhez egy gusztustalan, kövér zsírszalonnához?

BARÁTNAK REMEK, FÉRJNEK POCSÉK

Ezt a kérdést felteszem Charlotte-nak, az angol újságírónőnek. - Megmondom miért - mondja. - Én jártam néhány ilyen pasival - alacsonnyal, kövérrel, csúnyával -, és semmi különbséget nem tapasztaltam. Éppen olyan értéktelen, önző alakok voltak, mint a jóképűek. Egyébként is, ha egy nő már elmúlt harmincöt, és még nincs férjnél, azt mondja magában, miért kellene megállapodnom?
Charlotte elmeséli, hogy épp most mondta le a randit egy rendkívül ígéretes, negyvenegy éves bankárral, aki nemrégiben vált el, pusztán azért, mert túl kicsi a micsodája. - Mutatóujj - sóhajt Charlotte.
Sarah közbekotyog. Épp most sikerült pénzt szereznie az első filmjére, és ettől valósággal eksztázisban van.
- Még hogy a nők ne tudnának férjhez menni? Ez annyira beszűkült gondolkodás, hogy vitatkozni se érdemes vele. Ha meg akarsz szerezni egy pasit, fogd he a szád. Csak ülj ott, ne szólj egy szót se, és érts egyet mindennel, amit a száján kiejt.
Szerencsére felhív a barátnőm, Amalita, és elmagyarázza ezt az egész férjhezmenősdit. Elmagyarázza, hogy igaz, a legfantasztikusabb nők gyakran maradnak egyedül, és nem örülnek neki, de azért kétségbe sem esnek miatta.
- Nyuszikám - búgja a telefonba. Jó hangulatban van, mert előző éjjel szexelt egy huszonnégy éves joghallgatóval. - Mindenki tudja, hogy a New York-i férfi barátnak remek, de férjnek pocsék. Dél-Amerikában, ahol felnőttem, van egy mondás: jobb egyedül, mint rossz társaságban.

5.
Ki viszi ágyba a sztármodelleket?

Épp csak egy kevéske izgalom söpör végig a tennen, amikor péntek este az összeesküvős filmjeiről híres rendező, akit nevezzünk, mondjuk, Gregory Roque-nak, lép be a Bowery bárba. A GAF (Gerald Rudolph Ford) és a Majom című botrányfilmek
alkotója, Mr. Roque, viseltes tweedzakóban, lehajtott fejjel igyekszik az asztalához. Hat fiatal nő nyüzsög körülötte, egy ismert modellügynökség új sztárjai. Egyik
sincs még huszonegy éves (ketten nemrég töltötték he a tizenhatot), és legtöbbjük nem látta Mr. Roque filmjeit, mivel - őszintén szólva - kurvára nem érdeklik őket az ilyen filmek.
Két kis tolóhajó próbálja a csapatot együtt tartani, és a cél felé terelni: Jack és Ben, harmincas éveik elején járó, jellegtelen, befektetésicég-tulajdonosok, az egyik lapátfogú, a másik zselézett bajú.
Első látásra vidám csapatnak látszanak. A lányok mosolyognak,
Mr. Roque a pamlagon foglal helyet, körülötte a szép kisasszonyok, a két fiatalember pedig a teremnek háttal lévő székekre ül, mintha azon őrködnének, hogy hívatlan betolakodók ne zavarják Mr. Roque-ot, ne próbálják megszólítani, vagy pláne valamelyik lányt elrabolni.
Mr. Roque hol az egyik, hol a másik lány felé fordul, néhány szót beszélgetnek. A fiatalemberek élénken társalognak. De a jelenet valójában nem olyan bájos, mint amilyennek látszik. Először is, ha az ember jobban megnézi a lányokat, feltűnik, hogy arcukat az öregség ráncaihoz hasonlóan eltorzítja a tömény unalom. Semmiről sem tudnak Mr. Roque-kal beszélni, még kevésbé egymással. De mindenkinek dolga van az asztalnál, amit lelkiismeretesen teljesítenek is. Ott ülnek, szépek, gyönyörűek, egy idő után pedig beszállnak Mr. Roque limuzinjába, és átmennek a Tunnelbe, ahol Mr. Roque kényszeredetten táncol az egyik lánnyal, aztán rájön, hogy halálosan unatkozik, és hazamegy egyedül. A lányok még maradnak, bedrogoznak, aztán Jack, a zselés hajú, elkapja az egyik lányt, és közli vele: - Te hülye kis kurva! - A lány pedig hazamegy vele. Jack ad még neki drogot, a lány meg leszopja.
Ez a forgatókönyv lényegében minden este lejátszódik New York vendéglőiben és éjszakai klubjaiban. Ott láthatók azok a gyönyörű fiatal modellek, akik vándormadárként, csapatokban rajzanak New Yorkba, meg a kísérőik, a Jackhez és Benhez hasonló férfiak, akiknek gyakorlatilag abból áll az életük, hogy etetik, itatják, és változó sikerrel elcsábítják őket. A fiatal lányok legjobb barátai a modellezők.
A modellezők különös emberfajta. Nem egyszerűen bugyivadászok - akkor lefeküdnének bárkivel, aki szoknyát hord. A modellezők nem nőzni akarnak, hanem modellezni. Imádják a szépségüket, és utálnak bennük minden egyebet. - Hülyék, mint a seggem, ide-oda sodródnak, nincsenek értékeik, van viszont rengeteg ruhájuk - mondja Jack. A modellezők egy saját világot hoznak létre, saját bolygókkal (Nobu, Bowery bár, Tabac, Flowers, Tunnel, Expo, Metropolis) és a körülöttük keringő holdakkal (lakások, legtöbb a Union Square környékén, amelyeket a modellközvetítő ügynökségek bérelnek nekik) és istennőkkel (Linda, Naomi, Christy, Elle, Bridget). Isten hozott ebben az új világban! Nem valami szép.

A MODELLEZŐK

Nem mindenkiből lehet modellező.
- A modellekhez gazdagnak, jóképűnek és jó esetben a művészvilághoz tartozónak kell lenni - állítja Barkley, az ígéretes művész, akinek olyan arca van, mint Boticelli angyalainak, és hozza szőke kifutófiú-frizurája.
A művész lakásán ülünk, a Sohóban, amelyet - egyél) kiadásaihoz hasonlóan - a szülei fizetnek. A papája ugyanis vállfamágnás Minneapolisban. Ez jól jön Barkley-nek, mert a modellezés nem olcsó - italok az éjszakai klubokban, vacsorák, taxi az egyik klubtól a másikig és a drogok (nagyrészt marihuána, néha heroin vagy kokain). És kell még hozza szabadidő, rengeteg szabadidő. Barkley szülei azt hiszik, hogy fest, ő viszont egész nap a modelleket szervezi estére.
- Őszintén szólva, egy kicsit össze vagyok zavarodva ezzel a modellüggyel - mondja Barkley.
Közben fel-alá járkál a lakásban, bőrnadrágban, ing nélkül. Hajat mosott, a mellén kábé három szőrszál. A modellek imádják. Szerintük klassz srác, és még kedves is.
- Úgy kell hinni velük, mint a normál lányokkal - meséli. Rágyújt egy cigarettára.
- Tudnod kell úgy bemenni egy helyre, hogy odamész a legjobb nőhöz, és egyből ráhajtasz különben véged. Ugyanaz van, mint a kutyákkal, nem szabad kimutatni, hogy félsz.
Cseng a telefon. Hanna. Amszterdamban fotózik. Barkley kihangosítja. Egyedül van, és be van lőve.
- Úgy hiányzol, bébi! - nyöszörgi. A hangja olyan, mint a kígyóé, amelyik épp most próbál kibújni a bőréből.
- Ha most itt lennél, ledugnám a fütyidet a torkomba. Aaaaaa. Annyira jó, bébi.
- Látod? - kérdezi Barkley. A haját babrálja, amíg Hannával beszél. Rágyújt egy füves cigire. - Most együtt füvezünk, bébi.
- Kétféle modellező van, azok, akiknek bejön, és azok, akiknek nem - világosít fel Coerte Felske, a Felszínes férfiak szerzője. A regény egy olyan férfiról szól, aki modellekre hajt.
A csúcson a szupermodell-kefélők vannak. Ezeket a pasikat olyan sztárokkal látni együtt, mint Elle Macpherson, Bridget Hall, Naomi Campbell.
- Ott vannak mindenhol, ahol sok a modell, Párizsban, Milánóban, Rómában - folytatja Mr. Felske. - Ezeknek a férfiaknak rangjuk van a modellek világában. Úgy választanak modellt, mint lőhető agyaggalambot. Megrágják és kiköpik a lányokat.
De nem minden modellező ilyen nagy ász. Manhattanben, ami egy kihagyhatatlan állomás a fiatal modellek életében, nem elég gazdagnak lenni. Vegyük például George-ot és társát, Charlie-t. George és Charlie minden este modellekkel vacsoráznak, egyszerre akár tizenkettővel is.
George és Charlie lehetnének közép-európaiak vagy akár közel-keletiek, de igazából New Jersey-ből jöttek. Export-import vállalkozásaik vannak, és bár még egyikük sincs harminc, egyenként több milliót érnek.
- Charlie soha senkit nem bír ágyba vinni - nevet George, bőrhuzatú tárgyalószékében forogva, az irodájában lévő mahagóni íróasztal mögött. A padlón perzsaszőnyegek, a falakon eredeti festmények. George azt mondja, őt nem érdekli a szex. Szerinte ez egy sport.
- Ezeknek a férfiaknak a lányok státusszimbólumot jelentenek - erősíti meg Mr. Felske. - Lehet, hogy azt hiszik, nem elég jóképűek, de az is lehet, hogy szétfeszíti őket az ambíció.
Tavaly George teherbe ejtett egy tizenkilenc éves modellt. Öt hete ismerte. Most van egy kilenc hónapos fiuk. Soha nem szokott találkozni vele. A lány a következőt akarta: havi 4500 dollár gyerektartás. 500 000 dolláros életbiztosítás, és 50 000 dollár egyetemi tanulmányokra lekötve.
- Szerintem ez egy kicsit sok, nem gondolod? - kérdezi George. Amikor mosolyog, látszik, hogy a fogai az ínyénél szürkék.

A WILHELMINÁS LÁNYOK

Hogy kerül az ember olyan helyzetbe, mint George?
- A lányok csapatokban közlekednek - magyarázza Barkley. - A csapatok nagyon zártak. A modellek együtt járnak bulizni, egy lakásban laknak. Csak akkor érzik magukat biztonságban, ha szórakozni is együtt mennek el. A pasikat ez elriasztja.
A dolog egyrészt pompás, mert ha húsz modell van egy helyen, nem a legjobb nőre kell ráhajtani. Ha egy modell van, ő lesz a legjobb nő a teremben, és az van, amit ő akar. f-la egy négy-öt modellből álló csapatból választod ki az egyiket, a lány úgy érezheti, hogy ő jobb a többinél.
Az első lánnyal megismerkedni nehéz ügy. Legjobb egy közös barát segítségével megtenni.
- Ha az ember egyszer már hozzáfért az áruhoz, és az egyik lány révén már bekerült a köreikbe - magyarázza Mr. Felske -, akkor több esélye van, mint a civileknek.
Három évvel ezelőtt George egy éjszakai klubban összefutott egy lánnyal, akit még a középiskolából ismert. A lány egy modellügynökkel volt. Bemutatták George-ot néhány modellnek. Volt nála drog. Végül többen felmentek a lány lakására. A drog kitartott másnap reggel hétig. Az egyik modellel le is feküdt. A lány hajlandó volt másnap találkozni vele, de csak akkor, ha a többiek is jöhettek. Mindet elvitte vacsorázni. Aztán folytatta a dolgot.
- Egy szenvedélybetegség kezdete volt - állítja fel a diagnózist George.
George mostanra ismeri az összes lakást. ahol modellek laknak. Egy modell általában ötszáz dollárért együtt lakhat öt másik modellel egy zsúfolt, két-három hálószobás lakásban, és elalhat az egyik emeletes ágyon. George-nak résen kell lennie, mert a modellek jönnek-mennek, és lakásonként legalább egy lánnyal jóban kell lenni.
A kínálat viszont kiapadhatatlan.
- Ilyen könnyű - mondja George, felveszi a kagylót, és tárcsázza a számot.
- Halló, Susan ott van? - kérdezi. - Susan Párizsban van.
- Óóóó - mondja csalódott hangon. - Egy régi barátja vagyok (igazság szerint két hónapja ismeri), és éppen most érkeztem vissza New Yorkba. A francba! Te ki vagy?
- Sabrina.
- Szia, Sabrina, én George vagyok. Körülbelül tíz percig beszélgetnek. - Lehet, hogy lenézünk a Bowery vagyunk páran. Nincs kedved eljönni?
- Hát... tulajdonképpen, miért is ne - feleli Sabrina. Szinte hallani, ahogy kiveszi a hüvelykujját a szájából.
- Ki van még ott veled? - kérdezi George. - Mit gondolsz, lehet, hogy ők is jönnének?
George leteszi a kagylót.
- Igazság szerint, ha elmegyünk valahová, jó, ha több pasi van, mint lány. Ha több lány van, versengeni kezdenek egymással. Elcsendesednek. Ha egy lány jár valakivel, és ezt elmondja a többi lánynak, nagy hibát követ el. Azt hiszi, hogy a lakótársai a barátai, de ez nem így van. Csak véletlenül került össze velük. A lányok egyfolytában próbálják elvenni egymástól a pasikat.
- Egy csapat hosszú szempillájú őzike - ábrándozik Mr. Felske.
George azt mondja, van egy bevált módszere.
- A modellek lakásai között, szexuális elérhetőség szempontjából, szigorú hierarchia uralkodik.
A wilhelminás lányok a legkönnyebb esetek. Willi olyan lányokat gyűjt be, akik lakókocsiban vagy a londoni East Enden nőttek fel. Az Elite-nek két lakása van, az egyik a külvárosban, a Nyolcvanhatodik utcában, a másik a belvárosban, a Tizenhatodik utcában. A belvárosi lakásban a lányok sokkal barátságosabbak. Az Eileen Ford-lányokhoz meg hozzá sem lehet érni. Ennek az egyik oka az, hogy ha felhívod őket, Eileen szobalánya leteszi a telefont.
bárba ma este. Már
Egy csomó lány a Huszonnyolcadik utca és a Union Square között lakik. Ott van Például a Zeckendorf Towers, a Tizenötödik utcában. Meg az a hely, a Huszonkettedik utca és a Park Avenue sarkán. Az idősebb modellek, akik sokat dolgoznak, többnyire az East Side-on laknak.

A MODELLEZŐ KISSZÓTÁRA

tárgy = modell
civil nő = olyan nő, aki nem modell
- Egyfolytában arról beszélgetünk, hogy milyen nehéz lenne visszaszokni a civil nőkhöz - mondja George. - Soha nem találkozom velük, bár igazság szerint nem is igen töröm magam.
- Egy modellt könnyebb ágyba vinni, mint egy civil nőt, aki a karrierjét építi - állítja Sandy, a gyönyörű, zöld szemű színésznő. - A civil nők ugyanis tudják, hogy mit akarnak a pasiktól.

 


images.bernidett.multiply.multiplycontent.com/attachment/0/Sb102AoKCIwAACCuQHQ1/Szex_%C3%A9s_New_York.pdf