Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2 SANDRA BROWN: ÁLOMVILÁG

2010.10.01

-Kiéhezettek a szexre? - kérdezte Thad nyíltan. - Én meg agglegény vagyok, egyedül élek. Ez
már önmagában gyanús. Úgyhogy amint beteszi a
lábát a házamba, még ha csak egy kis cukrot szeretne is kölcsönkérni, máris megindulna a pletyka,
hogy lenyomtunk egy gyors numerát a konyhaasztalon. - Apró nevetést hallatott. - A gyors numerának is megvan a maga haszna, de személy
szerint én sohase voltam oda érte. Ez olyasmi, mint
gyorsan beszlopálni egy üveg kitűnő bort. Azt nem
azért issza az ember, mert szomjas, hanem az íze
által okozott élvezetért. - Kék, meleg pillantása a
nő ajkára vándorolt. - Van, amit nem szabad elsietni, ízlelgetni kell.
Elizabeth torkán akkor sem jutott volna ki egyetlen szó sem, ha képes lett volna egyáltalán kigondolni egyet. A szíve így is elegendő zenebonát csapott. Olyan erősen dobolt a bordáin, hogy biztos
volt benne, Thad is hallja.
- Hiszen maga reszket - szólalt meg ismét a férfi, és az asszony libabőrös karjára fektette a kezét.
-Fázom. Magammal kellett volna hoznom egy
kardigánt.
-Jöjjön, hazakísérem!
- Erre semmi szükség.
- Szerintem igenis van.
Makacsul szembeszegültek egymással, ám végül a nő kényszerült megadni magát. Felkapcsolva hagyta a lámpát a konyhában, mielőtt kijött, és
most, hogy átvágtak a sötét kerten, döbbenten látta, hogy minden kilátszik az ablakon. Ritkán húzta le a rolót, mert szerette, ha napközben szabadon süt be a fény.
Talán a szomszédja is látta őt a beüvegezett tornácáról? Szilárdan elhatározta, ezentúl csak gondosan felöltözve megy ki estefelé a konyhába,
különben a férfinak nem is lesz szüksége a pucér
nős magazinokra.
- Megköszöntem már, hogy lenyírta helyettem
a sövényt? - kérdezte, hogy palástolja zavarát.
- Észrevette?
-Igen. Köszönöm. Hogy vannak a kiskutyák?
- Nagyon jól. Szépen növekednek.
- Remek. - Elértek az asszony házának hátsó ajtajáig, így Elizabeth megnyugodott, hogy végre
befejezhetik ezt a nevetséges beszélgetést.
-Mikor kezdődik szombaton a karnevál?
- Úgy rémlik, a gyerekek hét órát mondtak. Biztos, hogy jönni akar?
- Egészen biztos. Magukért megyek hétre.
A nő tiltakozni akart, ám a férfi olyan elszántnak tűnt, hogy képtelen volt szembeszállni vele.
- Rendben, Thad, ez jól hangzik. Jó éjszakát!
- Elizabeth! - Elkapta az asszony kezét, mielőtt
az becsukhatta volna maga mögött az ajtót.
- Tessék?
-Meggyógyult a keze? - Végigsimított a hüvelykujjával a nő tenyerén. Az érintése selymesen
lágy volt, mégis mintha áram csapott volna belőle
az asszony karjába. Elizabeth úgy érezte, szikrák
pattognak végig a testében.
-A kezem? Ó, igen. Meggyógyult. Teljesen.
Úgy tűnt, a férfi nem hisz neki, mert az arcához
emelte sérült tenyerét, és gondosan megvizsgálta.
Anélkül, hogy levette volna róla a tekintetét, így
szólt:
-Ha bármikor, bármiért szüksége lenne rám,
csak hívjon! A pokolba vele, mit gondolnak a
szomszédok!
Amikor ismét Elizabeth szemébe nézett, az aszszonynak elállt a lélegzete. Mire magához tért anynyira, hogy tegyen egy megjegyzést, vagy csak
még egyszer jó éjt kívánjon, a férfi már eleresztette a kezét, és eltűnt a sötétben.
A. idegen a sötétségből bukkant elő. Az éjszakából            íl
született, egy volt vele. Előttem öltött alakot: magas volt,
széles vállú, felsőteste csupa izom.
Nem láttam tisztán az arcát, mégis azonnal felismertem. A vonásait nem lehetett kivenni, de én tudtam, ki
ő. Épp ezért hirtelen felbukkanása nem rémisztett meg.
Izgató volt, ó,igen. Tiltott, de mennyire! Am egyáltalán
nem volt félelmetes.
A férfi nem szólt. Én is hallgattam. Fölöslegesek voltak a szavak. Mindketten tudtuk, mit vár, akar a másik.
A jótékony sötétben gátlások nélkül tehettünk bármit
egymás kedvére. Az élvezet volt a közös nyelvünk. A kölcsönös vágy elhomályosította a másik személyiségének
fontosságát. Nem számított sem a múlt, sem a jövő.
Csakis a jelen. Az érzékiséggel átitatott jelen. Nem állhattunk ellen a bujaságnak, sőt, örültünk neki, és muszáj volt kielégítenünk.

A férfi felém nyúlt, és végigsimított a hajamon. Lassan
kihúzta a hajtűt, amely varázslatos módon eddig összefogta a frizurámat. Dús hajfonataim a kezére, az ujjai közé omlottak. Ereztem, hogy ez tetszik neki. Bár még mindig nem láttam az arckifejezését, tudtam, hogy mosolyog.
A mellkasára fektettem a fejem. Furcsa módon nem
voltam zavarban. Ebben a bársonyos sötétségben nem
létezett szégyenlősség. Itt elvárták, ösztökélték a szemérmetlenséget. Hiszen senki sem láthatja, tudhatja
meg, mi történik itt. Az éjszaka jó barát. Elfed bármit,
ami kompromittáló lehet, és mindent elfogadhatóvá tesz.
Itt senkit sem vonnak felelősségre a tetteiért. Nincsenek
illemszabályok, sem kötelezettségek, kivéve, hogy ki kell
élni minden titkos, buja vágyat.
A férfi kemény, izmos mellkasára helyeztem a tenyerem. Tömör húsa alig mélyedt be, amikor belenyomtam
az ujjam. Volt rajta egy ing, ám egy pillanat alatt megszabadítottam tőle, és felsőteste meztelen lett.
Kíváncsi kezem a göndör mellkasszőrzet közé hatolt.
Ujjbegyeim felfedeztek minden apró részletet. A mellbimbója megfeszült, kőkemény lett. Előrehajoltam, és
benedvesítettem az egyiket a nyelvemmel. Felnyögött az
élvezettől.
Az arcomra tette a kezét, és felemelte a fejem. Hüvelykujjával megsimította nyirkos ajkamat, majd kinyitotta a szám, és ujjbegyével megérintette a fogsoromat.
Lágyan megharaptam, játékosan megkarcoltam bőrét a
fogammal.
Lecsúsztatta tenyerét a nyakamon, majd még lejjebb,
a keblemre. Kezébe vette a mellem, lágyan masszírozta,
és addig cirógatta a mellbimbómat, amíg az meg nem
merevedett.
Füzes csókban forrt össze az ajkunk. Nyelve összekapcsolódott az enyémmel. Fellobbant bennünk a szenvedély. A férfi erősen egy falnak nyomta a hátam. Eddig
észre sem vettem, hogy egyáltalán ott van az a fal. Társam alig tudta féken tartani az őt hirtelen elragadó vad
éhséget. Engem felpezsdített ez a vágy, egészen beleremegtem.
Lefelé haladva végicsókolta a nyakam, majd forró,
kutató ajka bezárult a mellbimbóm körül. Akaratlan nyögés szakadt fel a torkomból. Gyengéden megszorította a
derekam, mielőtt kezét a csípőmre csúsztatta. Csak kérnem kellett, és valóra válhatott a legvadabb álmom is.
Ezt jól tudtam. Mégsem mondtam semmit. Minél tovább akartam nyújtani az egyre növekvő vágy csodás
gyötrelmét. Egyébként is fölösleges volt bármiféle kérés.
A férfi önzetlenül teljesítette minden vágyam. Elég volt
csak rágondolnom, és már meg is tette.
Pontosan tudta, mikor és hogyan hatoljon belém.
A mozdulat hirtelen jött, gyors és magabiztos volt.
Acélkeménysége és forrósága kitöltötte sóvárgó testem. A felejtés peremére jutottam. A férfi keze mindenhol ott volt, bőröm minden részén éreztem a simogatását.
Nem gyakorolt önfegyelmet. Nem volt bűntudata.
Azért élt, hogy kielégítse a vágyaim. A szexuális vágyból született, a bujaság táplálta, és semmi máshoz nem
értett, csak hogy végtelen élvezetet és kielégülést okozzon nekem. Orgazmusom hevesebb volt, mint amilyet
valaha is tapasztaltam, sőt, nem is hittem, hogy létezhet
ilyen elsöprő erő.
Nyirkosak voltunk a saját és egymás verejtékétől. Elcsigázottan, gyengén belekapaszkodtam. Lágyan, szeretettel simogatta a hajam, leemelte a fonatokat izzadt
vállamról. Végül, úgy, hogy arcvonásait egyszer sem
fedte fel az elnéző és megváltó sötétség, visszatért a semmibe, ahonnan jött.
Sosem pillantottam meg csodálatos szeretőm arcát.
Sosem hallottam a hangját. Mégis, ha bármikor újra eljönne hozzám, azonnal felismerném.
A zsibongás Elizabeth fejében nem szűnt meg az
arctalan férfi távozásával. Megmaradt a véráramában, akár az érzéstelenítő hatása a fájdalom elmúltával.
Amikor felébredt és kinyitotta a szemét, bizonytalan és zavart volt, mint aki becsípett. Teljesen kimerült. Végtagjai mintha egy-egy tonnát nyomtak volna. Önelégült mosoly játszott nyirkos ajkán.
Képtelen volt erőt gyűjteni. A tunyaság az ágyhoz
szegezte, meg sem tudott moccani. Bőre csillogott
az izzadságtól. A hálóinge borzalmasan összegyűrődött és hozzátapadt. Izgató forróságot érzett a
combjai között. Ott gyűlt össze minden melegség,
amelyet a teste árasztott. Mellbimbója megfeszült,
bizsergett.
Az asszony pislogott, rádöbbent, hogy a fejében
lévő zsongást nem a csodálatos szeretkezésről szóló álma okozta, hanem a valahol a szomszédban
használt láncfűrész berregése. Ráébredt, nincs semmiféle titokzatos szeretője. Egyedül feküdt szűzies
ágyában. Nem is volt éjszakai sötétség. A napfény
átragyogott a redőnyön.
Szombat volt. Ma este találkoznia kell Thad
Randolphfal. Elizabeth rettegve felsóhajtott, oldalra gördült, és felült az ágy szélén. Az éjjeliszekrényen álló óra szerint pár perccel múlt kilenc. Az ágy
másik felére nyúlt a köntöséért, felvette, átlapolta
a mellén, hogy leplezze még mindig kemény és
vörös mellbimbóját. Felállt, bizonytalan, gyenge
lába alig tartotta meg.
- Lilah tuti imádná ezt a sztorit - motyogta magában, miközben a fürdőszoba felé támolygott. Ez
volt aztán a fantáziálás! Jóságos isten! A jó öreg
névtelen, arctalan, hangtalan, bűntudattól mentes
találkozásnál nem is létezik erotikusabb. Ez minden nő legtitkosabb vágyálma, hiszen egy ilyen
partnerral semmi sem tilos, és nem kell később a
következményekkel bajlódni.
Ez beteges - gondolta. Ha a gyámhivatal megtudná, mikről álmodozik, talán még a gyerekeit is
elvennék tőle.
Vett egy jó hideg fürdőt, majd megkereste a kicsiket, akik a konyhában édesített gabonapelyhet
reggelizték. Anyjuk évekkel ezelőtt feladta cukorellenes harcát, mert rájött, a végső győzelem nem
érné meg a reggeli csatározásokat. Megpuszilta a
gyerekeket, majd bekapcsolta a kávéfőzőt.
-Anyu, ma este van a karnevál! - emlékeztette
Matt, miközben a szája tele volt a tápérték nélküli,
pasztellszínű, fogrothasztó szeméttel.
- Tudom.
Elizabeth próbált lelkesedést mutatni. Egész héten igyekezett nem gondolni erre a napra, mintha
azzal, hogy eszébe jut, máris különleges jelentőséget tulajdonítana neki.
Azóta nem látta Thadet, hogy a férfi hétfő éjjel
hazakísérte. A gyerekek naponta tájékoztatták őt
Penny kölykeinek gyarapodásáról, ám a szomszédról nem kérdezte őket. Holnap ilyenkorra
már túllesz az egészen.
-Ne gyere túl későn haza! Thad azt mondta,
hét előtt pár perccel értünk jön! - figyelmeztette
Megan.
-Megígérem, nem fogok elkésni! - felelte lányának kissé túl élesen. Kissé visszafogta a hangját, és hozzátette: - Korán hazajövök, lesz bőven
időm átöltözni. Ti viszont végezzetek el szépen
minden feladatot, amit rátok bíztam! írtam listát
Mrs. Aldernek.
Szombatonként általában lassan teltek a Kellemben töltött órái. Mindig bűntudata volt, hiszen
aznap nincs iskola, így a gyerekek nélküle töltötték a hétvége egy részét. Ám ezen a szombaton
csak úgy repült az idő. Képtelen volt lelassítani az
órák erőltetett menetét, pedig a legkellemetlenebb
szolgai feladatokat mérte magára. Eljött az öt óra.
Bezárta az üzletet, és hazament.
A kicsik olyan izgatottak voltak, hogy szinte belecsimpaszkodtak, amint belépett az ajtón.
- Thad hívott, és szólt, hogy háromnegyed hétre jön. Anyu, siess!
-Megan, addig még másfél órám van. Készen
leszek. Megígérem.
De nem készült el.
Cicus lehányta a nappali kanapéját, fel kellett
takarítani utána. Matt és Megan összeveszett a tévé távirányítóján. A csetepaté vége az lett, hogy a
kisfiú beverte a fejét a dohányzóasztal sarkába.
A seb nem volt súlyos, de összevérezte Matt haját és a szőnyeget is. Mindkettőt kezelésbe kellett
venni.
Elizabethnek ráadásul letört egy műkörme, amikor kinyitotta a komód fiókját. Helyre akarta hozni, erre sikerült egymáshoz ragasztania két ujját.
Mire eljutott a szemfestékig, annyira sietett és
olyan ideges lett, hogy képtelen volt rendesen felkenni a szemhéjára. így még mezítláb és alsóneműben állt, amikor hat negyvenháromkor Matt
belépett, hogy megnézze, elkészült-e.
-Jaj, Anyu! - siránkozott, hiszen az anyja korántsem volt készen.
Az asszony éppannyira megdöbbent a fia látványától, mint az az övétől. A gyerek úgy festett,
mint aki a kukából szedte össze a holmijait.
-Kisfiam, ennek a farmernak lyukas a térde!
Menj, vedd fel az új nadrágod!
-De az olyan merev és érdes!
-Nem igaz. Kétszer is kimostam és megszárítottam. - A ruhásszekrény előtt állva Elizabeth
azon töprengett, mit vegyen fel: a kék vászonszövet szoknyáját, vagy a fekete nadrágkosztümöt,
amelyet nemrég hozott haza a tisztítóból?
-Én ebben a farmerban akarok menni! Tök
menő!
A kék vászonszövet szoknya lesz a jó.
-Nagyon szépen kérlek, vedd fel az új nadrágot! Az a pulóver meg még rám is nagy lenne. Vegyél fel mást! Azt a zöld pólóinget.
-Az nagyon béna!
Megszólalt a csengő.
- Itt van Thad! - visította Matt.
- Gyere vissza! - kiáltott kirohanó fia után Elizabeth. Ám már hallotta is, ahogy a fiú lerobog a lépcsőn, hogy előbb érjen a bejárati ajtóhoz, mint a
nővére.
-Nyitom!
- Én nyitom!
Az anyjuk nem tudta, melyikük lett végül a győztes. Meghallotta a férfi hangját:
- Sziasztok! Látom, készen álltok!
- Mi igen - felelte Megan.
- De Anyu még nem - folytatta Matt. - Ő mindig későn készül el, mert addig pancsikol a kádban,
amíg el nem száll az összes buborék a habfürdőből. Most öltözik fel. Néha az is nagyon sokáig tart.
- Végül is nem sietünk, ugye? Talán várjuk meg
anyukátokat a nappaliban!
Az emeleten Elizabeth megpillantotta magát a
szobája sarkában lévő forgatható nagy állótükörben. Az ajtóra tapasztotta a fülét, hogy minden
szót halljon, és a mellkasához szorította hosszú
szoknyáját.
Elege lett abból, hogy ilyen nevetségesen viselkedik, belelépett hát a szoknyába, felülre pedig
egy puha, fehér gyapjúpulóvert vett. Lófarokba
fogta a haját, parfümöt fújt magára, majd elhagyta a szobát.
Nem akarta, hogy Thad Randolph azt higgye,
az ő kedvéért cicomázza magát, mint egy bakfis,
aki a báli partnerét várja. Rámenősen lesietett a
lépcsőn, ám megtorpant, mielőtt belépett volna a
nappaliba. A férfi háttal állt neki, Mattét hallgatta,
aki épp egy Lego csatahajó építésének nehézségeit ecsetelte.
-Hello!
Elizabeth hangját hallva Thad sarkon fordult.
Farmert viselt, egyszínű, gombolós nyakú pamutpólót és szürke szarvasbőr pilótadzsekit, amely
káprázatosan illett a hajához és a szeméhez. Lenyűgöző volt, sőt, még annál is vonzóbb. Az aszszony tenyere izzadni kezdett.
- Hello! Matt szólt, hogy még nincs kész. - Végignézett a nőn, egészen elefántcsontszínű, lehajtott szárú csizmájának orráig, majd vissza az arcára. - Remélem, nem kapkodott miattunk.
-Nem. Mehetünk? - A férfi bólintott. A gyerekek kórusban kiabálva helyeseltek.
Matt miatt még késlekedtek egy kicsit, mert
nem volt hajlandó felvenni a dzsekijét. Az anyja
viszont ragaszkodott hozzá, mivel a karnevál sok
programja szabadtéri volt. Arról nem is beszélve,
hogy a dzseki elrejtette volna a fiú sajátos ruházatát.
-Minél hamarabb veszed fel a kabátod, annál
hamarabb indulhatunk - szólt közbe Thad.
Matt csúcsidő alatt ért fel a szobájába, majd
dzsekistül vissza. A szomszédjuk kifelé terelte a
kis csapatot. A gyerekek közrefogták. Az anyjuk
lett a sereghajtó, neki még be kellett zárnia az ajtót.
Nagyon furcsán érezte magát, ahogy a kisteherautó anyósülésén ült, a férfi a kormánynál, a kir
esik pedig hátul. Kívülről megszólalásig úgy festhettek, mint egy igazi amerikai mintacsalád, akik
kiruccannak. Ez a gondolat nyugtalanná tette az
asszonyt.
Annyira ideges lett, hogy összerezzent, amikor
Thad megszólalt:
-Nagyon csinos ma este. - A váratlan bókot beékelte a gyerekek szűnni nem akaró csevegésének
egy pillanatnyi szünetébe.
- Köszönöm. Maga is. Úgy értem, remekül néz ki.
- Köszönöm.
Egymásra mosolyogtak. Elizabeth gyomra reszketni kezdett a férfi elismerő, mélykék pillantásától. Hálás volt Mattnek, amiért azt követelte, hogy
Thad csak rá figyeljen.
Az iskola épülete szinte remegett a benne zajló
zenebonától. Rajzottak a felpörgött gyerekek és
szüleik. A felnőttek hiába próbáltak lépést tartani
csemetéikkel, azok az egyik tarkabarkára pingált
bódétól a másikig rohangásztak, és különféle játékokat próbáltak ki.
Először is jegyeket kellett váltaniuk, ezeket használhatták fel a különféle bódéknál és standoknál.
Elizabeth ismerte a munkaközösségi tagot, aki a jegyeket árusította, így nem tehetett mást, be kellett
mutatnia neki Thadet. A nő olyan kíváncsi lett,
hogy kétszer is rosszul számolta ki a visszajárót.
- Hagynia kellett volna, hogy én vegyem meg a
jegyeket - mondta az asszony, miután távoztak a
pénztártól. Tudatában volt a figyelő tekinteteknek
és sugdolódzó hangoknak.
-Hadd legyen ez az én hozzájárulásom a szülői
és tanári munkaközösség büdzséjéhez - felelte a
férfi higgadtan. - Na, gyerekek, hol kezdjük?
Elizabeth félelme, hogy Thad nem érzi majd jól
magát, teljesen alaptalannak bizonyult. Legnagyobb meglepetésére rögtön ráérzett a karnevál
hangulatára. Tanácsokat adott Megannek a horgászathoz, és a kislány nyert is egy buborékfújó
készletet. A kosárlabdázásnál felemelte Mattét,
hogy a fiúnak több esélye legyen betalálni a labdával. A fiú végül egy csomag üveggolyóval és egy
akkora vigyorral távozott a bódétól, hogy az anyja
szíve belesajdult. Látta, milyen önelégült pillantásokat vet fia a barátaira, miközben elsétálnak előttük. Matt soha nem dicsekedhetett a pajtásainak
az apjával, így most alaposan kihasználta a lehetőséget, hogy Thad ügyességével hencegjen.
Még jó néhány bódénál megálltak, mielőtt az
asszony megkérdezte:
-Nem vagytok éhesek? Kicsi a választék: spagetti vagy hot dog - tájékoztatta sajnálkozóan vendégüket.
- Remek. Éhen halok.
A hot dogot választották. A csemetéi három harapással végeztek a magukéval.
-Anyu, ugye befestethetjük az arcunkat? - kérdezte Megan, miután felszürcsölte az utolsó korty
üdítőjét.
Matt fel-le ugrált a széke mellett.
- Ez az, én ördögpofát szeretnék!
-Milyen testhezálló! - nevetett fel Elizabeth, és
megcsipkedte fia mustáros arcát.
-Akkor szabad, Anyu? Csak hat jegybe kerül.
- Thad és én még nem is ettünk.
- De az egy csomó ideig fog tartani! - nyöszörgött Megan. - Aztán meg egy órán át kávézni
fogtok.
- Nem mehetnének egyedül? - kérdezte a férfi.
Mehetünk, Anyu? Mehetünk?
- Talán légy szíves, vagy kérem szépen - javította ki az anyjuk. - Igen, mehettek, ha utána visszajöttök ide. Ha eltűntök a tömegben, nem fogunk
megtalálni titeket. Maradjatok együtt! - kiabált
utánuk.
A gyerekek megragadták a jegyeket, amelyeket
Thad odanyújtott nekik, átvágtak a büfé tömegén
és az arcfestős bódéhoz vezető zsúfolt folyosón.
- Hű, mennyi energia szorult beléjük! - mondta
a férfi, mielőtt beleharapott a hot dogjába.
Elizabeth gyászosan a fejét csóválta.
- Én próbáltam figyelmeztetni. Mire hazaér, teljesen ki lesz merülve.
- Nagyon jól szórakozom.
A különös az volt, hogy úgy tűnt, igazat mond.
Épp olyan érdeklődést mutatott a munkaközösség iránt, amekkorát annak tagjai Elizabeth Bürke
pasija iránt. Mintha csak olvasott volna a nő gondolataiban, a férfi így szólt:
-Furcsaságnak számítok, nem igaz? Vagy üldözési mániám van? Csak én képzelem, vagy tényleg mindenki engem bámul?
Az asszony elmosolyodott, és szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Valóban magát bámulják. Mindenki tudja, hogy
egyedülálló vagyok.
-Mióta az? Mikor történt a férje balesete? - Elizabeth meglepetten pillantott rá. - Az egyik szomszéd mesélte el - felelte a férfi a kimondatlan kérdésre. - Nem kérdeztem. Magától mondta.
Thad olyan őszintének tűnt, hogy a nő nem érezte kínosnak, ha megosztja vele a férje halálával
kapcsolatos tényeket.
-John két évvel ezelőtt halt meg. Az autópályán történt a baleset. Már a helyszínen életét
vesztette.
- Maga és a gyerekek vele voltak?
-Nem.
- Hála istennek!
- Épp munkába indult. Aznap délelőtt két rendőr jött a házunkhoz, és megkértek, hogy menjek
velük a kórházba. - Az asszony a papírtányérra
rakta félig megevett hot dogját. - A konyhaszekrény polcaira tettem éppen új papírt. Ezt sosem
felejtem el. Amikor délután hazaértem, az edények
még mindig az asztalon álltak halomban, a szekrény ajtaja pedig tárva-nyitva volt. Egy percig nem
is értettem, miért.
- Egy ilyen hirtelen halálesetet biztosan nagyon
nehezen vészelt át.
-Ugy éreztem, kihúzták a lábam alól a talajt.
- Elizabeth akarattal lerázta magáról a múltba révedős hangulatot, és a férfira nézett. - Elveszített
már valakit, aki igazán közel állt magához?
-Nem. így nem - felelte a szomszédja röviden. - Nem kér kávét?
- De igen, köszönöm.
Thad felállt az asztaltól, és elindult az italosbódé felé. A nő figyelte, ahogy előrehaladt a tömegben. Ezek szerint már ő is vesztett el valakit, de az
illető nem halt meg. Ki lehetett az? Mi történhetett
vele? Talán visszautasította az, akibe szerelmes lett?
Fejek fordultak a férfi felé, tekintetek követték.
Szinte minden nő figyelmét megragadta. Végül is
ki tudott volna ellenállni neki? Kívülről zord, kemény embernek tűnt, ám a személyisége éles ellentétben állt a kinézetével. Érzékeny és nyájas
volt. Nem törekedett arra, hogy bebizonyítsa, milyen macsó. Férfiassága önmagáért beszélt.
Elizabeth sosem látott nőt Thad házában, ám az
nyilvánvalónak tűnt, a szomszédja nem él szerzetesként. Valahogy megtalálta a módját, hogy egyszerre legyen szexi és udvarias. Pontosan tudta,
hogyan kell bánni egy nővel, hogy az igazi hölgynek érezze magát. És tudta, hogyan kell bánni egy
hölggyel, hogy az igazi nőnek érezze magát.
Nem volt tapizós polip, ám az este folyamán nem
szégyellte megfogni Elizabeth könyökét, és átsegíteni a tömegen. Az asszony többször is érezte a
hátán a férfi kezét, ahogy finoman előrébb tolta.
Ezek az illemtudó érintések minden esetben megborzongatták érzékeit.
Nem, Thad egyáltalán nem volt zavarban egy
nő társaságában. Akkor meg miért él egyedül? Talán volt egy katasztrofális házassága, amelyet egy
csúnya válás követett, s így most már örökre elriadt az elkötelezettségtől? Talán a havonta fizetendő tartásdíj miatt képtelen lenne anyagilag megengedni magának egy második házasságot? Vagy
egyszerűen csak élvezi az agglegényélet szexuális
szabadságát? Mégis miért nem látott még egyetlen
nőt sem a házánál?
A visszaérkező férfi letette elé a műanyag kávéspoharat.
- Tej színt vagy cukrot?
- Cukrot. - Thad odaadta neki a tasakot, amelyet előrelátóan magával hozott az asztalhoz. Elizabeth szórakozottan kinyitotta, és egy műanyag
kanállal elkeverte a cukrot a poharában. - Volt
már házas?
-Nem. - A férfi belekortyolt a kávéba, és a gőzölgő párán át nézte az asszonyt.
- Ertem. - A nő várta, hogy részletezze a dolgot,
ám úgy tűnt, a férfi nem óhajt többet mondani a
magánéletéről.
-Nem vagyok meleg, ha ezt akarta megtudni.
Az asszony megégette a nyelvét a kávéval. Zavartsága pirosra festette a nyakát és az arcát.
-Dehogy! Nem erre gondoltam.
- Dehogynem.
Elizabethnek közel sem sikerült ilyen könnyed
hangot megütnie.
- Talán tényleg erre voltam kíváncsi. Tudat alatt.
-Nem vettem magamra. Sajnálatos módon, ha
élesben akarnám bebizonyítani, hogy hetero vagyok, azzal igencsak megbotránkoztatnám. - A
csínytevő gondolatra a férfi kék szeme még sötétebb árnyalatot öltött. - De ha bármikor bizonyítékot akarna, nagyon szívesen állok rendelkezésére.
Az asszony eddigi elpirulása semmiség volt ahhoz a vörösséghez képest, amely most elöntötte
az arcát.
- Inkább hiszek magának. - Megköszörülte a torkát. - Csak tudja, egy férfi a maga korában általában már házas. Vagy volt már házas.
-Egy korombeli férfi már elég sok minden
volt - felelte Thad, ismét ugratva az asszonyt. Elmosolyodtak, majd a férfi lehajtotta a fejét, és a
kávéjába meredt. - Több lehetőségem is akadt,
hogy megnősüljek. Voltak komoly kapcsolataim,
amelyeknek, azt hiszem, akár házasság is lehetett
volna a vége, ám egyik sem jutott odáig. Előbbutóbb egyikünk ki akart szállni. - Felemelte a fejét,
és megkérdezte: - Miért nem ment újra férjhez?
Elizabeth gondolatai még a férfi komoly kapcsolatai körül jártak, így eltartott egy pillanatig,
amíg felfogta a kérdést.
-Teljes szívemből szerettem Johnt. Csodás házasságunk volt. Miután meghalt, hosszú ideig
képtelen voltam bármit is érezni. Aztán lefoglaltam magam a Kellemmel. Maga jól tudja, mit jelent egyedül vezetni egy vállalkozást. Ha pedig az
ember özvegykét gyerekkel, akkor hatványozódnak a problémák. Mindkét szülő szerepét el kell
játszanom. Mindez együtt nem sok időt és energiát hagy a magánéletre. Ezenkívül - tette hozzá,
és mély levegőt vett - nem lettem szerelmes.
- Ez a lényeg, nem igaz?
-Ezek szerint maga nem volt még szerelmes?
-Legfeljebb szenvedélyt éreztem egy kapcsolatban. Sok nővel éreztem jól magam az ágyban,
de egy sem akadt, akit még másnap reggel is szívesen láttam volna magam mellett. - Az asszony a
tömeg zaján túl is hallotta, amint a férfi halkan levonta a következtetést. - Talán ez az, ami segít
dönteni. Az a szerelem, amikor megtalálom azt a
nőt, aki mellett minden reggel szívesen ébrednék.
Egy pillanatra találkozott és összekapcsolódott
a tekintetük. Végül Matt hangja törte meg a különleges szemkontaktust.
- Thad, nézd!
A kisfiú arcát beborította a vörös és fekete festék, csak széles, foghíjas vigyora világított benne
fehéren. A nővére bohócarcot festetett magának,
hatalmas, könnyes szemmel és a szája helyén
szívvel.
-Megan, fantasztikusan nézel ki! - kiáltott fel a
férfi. - De mégis ki az ördög ez itt melletted?
Matt nevetésben tört ki, és Thad mellkasának
dőlt. Amikor kissé csökkent a derültség, a kislány
megkérdezte:
-Befejeztétek végre a kávézást?
A férfi Elizabethre pillantott, és tehetetlenül vállat vont.
-Igen, befejeztük - mondta a türelmetlen kicsiknek. Felsegítette az asszonyt a székből. Lehajolt hozzá, hogy csak ő hallhassa a kérdését:
-Kimenjünk megnézni a kerti programokat?
-Jó ötlet. Ha másért nem is, hogy nekünk legyen igazunk, amiért Mattnek el kellett hoznia a
dzsekijét.
Thad nevetve átfogta a nő vállát, gyorsan megölelte. A gesztus baráti volt, nem csábító. Elizabeth
szívének nem volt rá oka, hogy megálljon egy pillanatra. Semmi oka. A férfiak nem mesélnek az
ágybéli kalandjaikról annak a nőnek, akit még ágyba akarnak vinni. A múltbéli kapcsolatokat csak egy
baráttal, egy cimborával beszélik ki. Ha az ő kettőjük kapcsolata továbbfejlődik is, akkor csak ebbe
az irányba. Barátság lesz belőle, nem szerelem.
Persze erről a férfi láthatóan mit sem sejtett.
-Vigyázzon! - figyelmeztette az asszonyt, ahogy
az a játszótér felé igyekezett az egyenetlen útburkolaton. Az ujjai közé csúsztatta a maga ujjait, és
közelebb húzta a kezét. Elizabeth karja a férfi keze
és oldala közé került. Thad könyöke egész benyomódott a mellébe. Előfordult, bár a nő biztos volt
benne, csak véletlenül, hogy a szomszédja karja
súrolta a mellbimbóját. Az pedig minden egyes alkalommal olyan intenzíven reagált az érintésére,
hogy végleg elásta barátságelméletét.
- Kocsikázhatunk, Anyu?
-Igen. - A hangja cérnavékonyan és élesen
szólt.
A két gyerek felmászott a lóvontatta szekérre.
A kocsis leszólt a felnőtteknek:
-Sajnálom, de nem vállalhatom a felelősséget
a gyerekekért, hacsak nem jön velük legalább az
egyik szülő.
-Semmi gond - felelte Thad. - Amúgy is felszálltunk volna mindketten.
Fürgén fellépett a szekérre, és lenyújtotta karját
a nőnek. Az asszony kezéből kicsúszott a helyzet
irányítása, bár nem tudta biztosan, ez pontosan
mikor és hogyan is történt. A kocsin ülők és a mögötte sorban állók kíváncsian figyelték, hogyan
reagál.
Elizabethnek két választása maradt: kellemetlen jelenetet rendez, vagy megfogja Thad kezét,
és hagyja, hogy az felhúzza maga mellé. A könynyebb megoldást választotta, vagyis az utóbbi lehetőséget.
Mielőtt helyet keresett volna maguknak, a férfi
meggyőződött róla, hogy Matt és Megan már leültek. Az asszony szorosan a lábára húzta a szoknyáját, vigyázott, hogy a combja még véletlenül
se érjen Thadéhez.
-Hát nem tök jó, Anyu? - kiáltotta át a lánya a
közöttük ülő emberek feje felett. Minden szem
Elizabethre irányult.
-Isteni - felelte, miközben mosolyt erőltetett az
arcára. Tisztában volt vele, hogy a férfi átvetette
kinyújtott karját a háta mögött, és a szekér oldalának peremére fektette. Amint hátradől, ha csak
egy picit is, azonnal hozzáér szomszédja könyökhajlatához. Még soha életében nem ült ilyen mereven, mint most.
A szekér zsúfolásig megtelt. A kocsis, miközben
felsegítette az utolsó embereket, így szólt:
-Húzódjanak kicsit összébb, kérem, hogy mindenki elférjen! Asszonyom, ha nem bánná, üljön a
férje ölébe, és máris több helyünk lesz!
Elizabeth kétségbeesetten döbbent rá, hogy hozzá beszél. Olyan mozdulatlanná dermedt, akár
egy kőszobor. A szekéren mindenki feléfordult,
hogy megnézzék maguknak az együttműködésre nem hajlandó ünneprontót, aki késlelteti az indulást.
- Elizabeth?
Az asszony hallotta Thad halk kérdését, amely
alig volt hangosabb egy fülét cirógató kilégzésnél, ám nem nézett a férfira. Tehetetlenül, ellenállás nélkül hagyta, hogy az ölébe emelje.
-Köszönöm. - A kocsis felhajtotta a szekér hátsó falát az utolsó utasok mögött. Aztán előrement
a kocsi mellett, felült a bakra, és kezébe vette a
gyeplőt. A lovak farára csapott, és hátraszólt:
-Kapaszkodjanak, emberek! Már indulunk is!
A szekér előrelódult. Elizabeth, aki mereven,
egyenesen ült, azonnal elvesztette az egyensúlyát.
Nekiesett Thad mellkasának. A feneke felcsúszott
a férfi combjának tövéhez. Hallotta, hogy Thad
halkan felmordul, de nem tudta, vajon az élvezettői vagy a fájdalomtól, sőt, abban sem volt biztos,
ő maga melyiknek örülne jobban.
-Anyu, nem hallottad, mit mondott az a bácsi? - kiáltotta Megan. - Azt hitte, Thad a férjed.
-Az tök szuper lenne! - bólogatott a vörös-fekete képű ördög. - Akkor lenne egy igazi apukám is,
nem csak olyan, aki a mennyben lakik.
Az anyja felnyögött, behunyta a szemét, és azt
kívánta, bár láthatatlanná válhatna. Áldotta magában a jótét lelket, aki elkezdett egy gyerekdalt
énekelni, és ezzel elvonta róla a többiek figyelmét.
A szürke szarvasbőr pilótadzsekin keresztül is
érezte, hogy Thadet rázza a néma nevetés.
-Juttassa majd eszembe, hogy meg kell ölnöm a
gyerekeimet! - motyogta a férfinak. - Kérem, ne
haragudjon!
- Ugyan miért kéne?
-Amiért ilyen kínos helyzetbe hoztam.
-Maga van zavarban, nem én.
-Azért is elnézést kérek, hogy az ölében ülök.
Remélem, nem okoz túl nagy gondot.
A férfi a szemébe nézett.
-Egyáltalán nem. Sőt - tette hozzá mély hangon, miközben átkarolta az asszonyt -, ha már egyszer ilyen helyzetbe kerültünk, mi lenne, ha csak
lazítanánk és... kiélveznénk?
Thad elbűvölő volt, kifogástalan modorral. Viselkedhetett volna csirkefogóként, mialatt Elizabeth
az ölében ült a kocsin. Kihasználhatta volna a helyzetet, és sunyin, a sötétség takarásában tapogathatta volna őt. Könnyű dolga lett volna, hiszen a
rázós kocsiúton végig a nő melle alatt volt összekulcsolva a keze. Mégsem követett el semmi illetlent.
Tökéletes úriemberként bánt az asszonnyal. Felajánlotta neki a dzsekijét, amikor már nagyon lehűlt az esti levegő. Ekkor történt, hogy a férfi
meleg lehelete Elizabeth nyakát simogatta. Ekkor
történt, hogy az asszony végre lazított merev tartásán, ernyedten hátraengedte a nyakát, így a feje
Thad vállán nyugodott. De mégis hogyan kezdeményezhetett volna ő bármilyen románcfélét most,
miután a férfi mindent megtett, hogy plátói kapcsolatot teremtsen kettőjük között?
Egész este ilyen barátságosan, úriemberhez méltóan viselkedett. Együtt szomorkodott Megannel
és Matt-tel, miután nem az ő tombolacédulájukat
húzták ki a CD-lejátszóért folyó sorsoláson. Többször is megköszönte nekik, hogy elhívták az őszi
karneválra. Odahaza nemcsak kitette őket az útpadkánál, hanem elkísérte a bejárati ajtóig, és megvárta, amíg mind a hárman bemennek. Széles, barátságos mosolyában szemernyi kétértelműség sem
volt, amikor jó éjszakát kívánt Elizabethnek, és
még egyszer hálálkodott, amiért megengedte, hogy
elkísérje őket.
Nagyon rendes volt egész este.
Az asszony nem értette, miért olyan csalódott
mégis.
Miért kívánta most, a saját házában, félhomályos hálószobája magányában, hogy bár lett volna
Thad csak egy kicsit kevésbé úriember?
Igazán megdöfködhette volna az orrával a nyakát a kocsiút alatt. Vagy megsimíthatta volna a
keblét a hüvelykujjával, csak hogy jelezze, tudja,
hogy megteheti, és hogy ő egy kétgyerekes, harminchoz közeli anyához képest egész jól tartja
magát.
Amikor lesegítette őt a kocsiról, igazán magához szoríthatta volna egy-két másodpercre. Amikor jó éjt kívánt neki, miután ő felküldte a gyerekeit az emeletre lefeküdni, nyugodtan bejöhetett
volna egy csésze kávéra. Barátságosan megpuszilhatta volna búcsúzóul. Tehetett volna bármit, ami
kicsit kevésbé rendes, és sokkal, de sokkal izgatóbb.
Nem mintha Elizabeth bármi romantikus fellángolást szeretett volna kettőjük között. De nem
ám! Csak hát az este sokkal kellemesebbre sikeredett, mint ahogy képzelte. A szomszédja még
vonzóbb volt, mint amilyennek eddig hitte. A férfi volt kapcsolatai felkeltették a kíváncsiságát, és
dühítette, hogy most már azt is tudja, milyen nőt
keres magának. Egy ilyen pasas nem marad sokáig agglegény. Igazi úriember, ám ő sem lehetett
fából. Minden egyes alkalommal, amikor a szekér
kereke megdöccent a focipályán, és Elizabeth csípője a férfi ölébe csúszott... Nem, egyáltalán nem
volt fából.
A mindenit! Az asszony tudta, hogy nevetségesen viselkedik. Felbosszantotta a saját ostobasága,
lekapcsolta a lámpát, és az álláig húzta a takarót.
Érthetetlen módon azért volt dühös Thadre, amiért
az olyan rendesen bánt vele.
ÖTÖDIK FEJEZET
Elizabeth még másnap délután is mérges volt,
miközben az áruházba hajtott. Mivel az a közelükben volt, s így nem kellett soká ellennie, egyedül hagyta otthon Megant és Mattét, akik a házi
feladatukkal voltak elfoglalva. A gyerekek nélkül
egyébként is sokkal könnyebben ment a bevásárlás, mivel ha vele jöttek, megállás nélkül zaklatták,
hogy vegyen meg nekik egy rakat holmit, amire
semmi szükségük sem volt, ráadásul meg sem engedhették maguknak.
Az áruház kihalt volt, aznap délután ugyanis fontos tojásfoci-mérkőzést közvetített a tévé. Az aszszony gyorsan összeszedte a listáján szereplő tételeket, és már a kassza felé tartott, amikor megpillantotta a boltba belépő Thadet. Esélye sem volt, hogy
úgy tegyen, mintha nem vette volna észre, mivel
ugyanabban a pillanatban a férfi is meglátta őt.
Ha már így történt, savanyú mosollyal felébiccentett, majd száznyolcvan fokos fordulatot tett a
bevásárlókocsijával. Azt hitte, eme furmányos manőverrel sikerült megúsznia a kellemetlen találkozást, így döbbenten torpant meg, amikor a polcok
közötti folyosó végén egyszer csak a férfival találkozott szembe.
-Hahó!
-Hello, Thad.
- Jó sok mindent bepakolt.
-Egy egész heti készletet. Megpróbálok a hétvégén megvenni minden élelmiszert, ami csak kellhet. Hétközben túlságosan elfoglalt vagyok. Persze örökösen elfelejtek valamit. Elég gyakran előfordul, hogy hiába minden törekvésem, naponta
felbukkanok itt. - Elizabeth egyre halkabban folytatta a semmitmondó csevegést, végül elhallgatott. Idegesen állt egyik tornacipős lábáról a másikra. - Azt hittem, maga is otthon nézi a focit,
mind minden igazi szurkoló.
A férfi elmosolyodott.
- Félidő van. Csak az utánpótlásért jöttem. - Felemelte a kezét: egy zacskó chips és egy hatos kiszerelésű karton sör volt nála.
-A világért sem akarnám feltartani. - Sietve előretolta a kocsiját.
-Ha már úgyis végzett, hazakísérem, és segítek
cipekedni.
- Ne! - Az asszony kiáltása mindkettőjüket meglepte. - Akarom mondani, nem szeretném visszatartani a focitól.
- A, nem gond, a Medvék huszonkét ponttal vezetnek. Unalmas a meccs.
Mielőtt Elizabeth megakadályozhatta volna, berakta a chipset meg a sört a kocsijába, oldalra tolta
az asszonyt, és átvette az irányítást, mint a hajóskapitány, aki felváltja a kormányosát.
-Ugyan már, Thad, erre tényleg nincs semmi
szükség...
- Na nézd csak, ki van itt!
A férfi nem figyelt oda, amikor befordult a folyosó végén, és összeütközött egy másik kocsival, amelyet Megan egyik osztálytársának anyukája tolt.
-Hello! - köszönt a nőnek Elizabeth, miközben
a rosszullét kerülgette.
-Láttalak titeket tegnap este a karneválon. Jól
érezte magát? - A asszony tekintete fel-alá cikázott kettőjük között.
- Remekül szórakoztam - felelte Thad, mivel a
kérdés egyértelműen neki szólt.
- Csodás! Ezek a karneválok olyan murisak tudnak lenni. - Néhány másodpercig senki sem szólt
semmit. - Na jó, viszlát!
-Szia! - Elizabeth tudta, hogy nemsokára a
munkaközösség összes tagja arról fog pletykálni,
az őszi karneválra elvitt pasas nem csak egy ismerőse volt. Együtt vásároltak vasárnap délután. Ez
azt jelenti... Nos, az emberek fantáziája nem ismer határokat.
Alig várta, hogy az ismerős anyuka hallótávolságon kívül érjen, majd kivette a kocsijából a chipset meg a sört, és a férfi karjába nyomta:
-Most jut eszembe, elfelejtettem valamit! Köszönöm, hogy felajánlotta, segít cipekedni, de most
inkább menjen haza! Biztos vagyok benne, hogy
már vége a szünetnek. Viszlát!
Elizabeth elsietett, mielőtt Thadnek alkalma lett
volna tiltakozni. Mivel az anyuka a tejtermékek
felé ment el, ő a bolt ellenkező irányába, a gyümölcsökhöz indult. Majd ott ellézeng addig, amíg
a szomszédja végre el nem megy.
- Mégis mi baj a van?
Az asszony elejtette a narancsot, amelyet szorongatott, és megpördült. Thad csupán centikre
állt tőle, holmiját barna papírzacskóba tette, és a
csípőjének támasztva tartotta a kezében. Elizabeth
most először látta őt mérgesnek. Szemöldökét öszszevonta, nagyon morcosnak tűnt.
-Nem értem, mire céloz.
-Miért rázott le ezzel a szakállas módszerrel?
-Nem is ráztam le!
-Tényleg?
-Nem! En csak... Eszembe jutott, hogy megígértem a gyerekeknek, veszek tököt, hogy tudjanak lámpást faragni. - A férfi lenézett a narancsos
rekeszre, amely leleplezte az asszony hazugságát. - Még nem értem el a tökökhöz - magyarázkodott Elizabeth.
Otthagyta a narancsokat, és a rikító tökök rakása felé tolta a kocsiját. Mindenszentek még jó pár
hétnyire volt. A most kifaragott töklámpások addigra már tele lesznek gyertyaviasszal, ráadásul
megráncosodnak, ám neki muszáj volt kitartania
a hazugsága mellett.
Minden egyes darabot tüzetesen megvizsgált a
piramis alakú tökhalomban, Thad pedig őt figyelte ugyanilyen fürkészően. Elizabeth örült, hogy a
jó öreg rózsaszín, kötött melegítője van rajta. Ilyen
slampos öltözetben senki sem hihette, hogy kikapós özvegy, aki épp a szomszéd agglegényt prój bálja elcsábítani.
? Thad is éppolyan lezseren volt öltözve, mint az
 asszony, ám még a gyűrött, kényelmes, vasárnap
! délutáni szerelésében is nagyon vonzó volt. Szinte fehérre kopott farmert és elnyűtt fűzős cipőt viselt, nem volt rajta zokni, a pulcsiján pedig annyira megfakult az egyetem felirata, hogy teljesen olvashatatlanná vált.
Úgy festett, mint aki nemrég kelt fel, és csak magára kapta az első holmit, ami a keze ügyébe került. Hogy ez mégis miért tűnt olyan szexinek,
arra Elizabeth képtelen volt rájönni. Bár ha elképzelte a helyzetet... úgy hogy ő maga a férfi ágyában fekszik, miközben Thad felhúzza a kényelmes farmert, aztán a sliccét.
De most semmit sem akart észrevenni a szomszédján. Sem az öltözetét, sem az illatát, sem a megnyerőén kócos haját. Oktalanság vagy sem, még
mindig vérig volt sértve, amiért Thad nem próbálkozott nála tegnap este. Hiszen rengeteg alkalma
kínálkozott, ám egyet sem használt ki. Ő természetesen rögvest visszautasított volna bármilyen
közeledést, de a férfi akkor legalább próbálkozott
volna. Hát ennyire nem lenne már csábos? Odalett minden vonzereje?
Előző éjjel ismét a névtelen szeretőjéről álmodott. Csakhogy ezúttal a férfi vonásai zavarba ejtően hasonlítottak arra, aki most ott állt vele szemben, és rendkívüli kék szemével őt figyelte, mintha csak a titkait fürkészné ki éppen.
- Választott már? - kérdezte Thad.
- Magának melyik tetszik?
- Én a dundikat szeretem.
-Én is. Mit szól ehhez? - mutatott az asszony
egy pufók tökre.
-Jól néz ki.
- Ideküldöm a csomagolófiút.
- Majd én viszem.
-Jaj, Thad, igazán ne fáradjon vele! Lemarad a
fociról!
A férfi egy pillanatig nagyon keményen nézett
rá, majd megenyhült.
- Rendben. Akkor majd egy kicsit később átmegyek, és segítek kifaragni.
- Boldogulok, de azért köszönöm.
-Nem egyszerű ám! Elég egy rossz mozdulat a
konyhakéssel...
- Képes vagyok töklámpást faragni Halloweenre a gyerekeimmel!
A nő hangjából csöpögött a rosszindulat. Szomszédja összeráncolt homloka jelezte, hogy ez egy
cseppet sincs az ínyére. Elizabeth sejtette, a férfi
nem futamodik meg egy vitától, és igaza lett. Thad
az almásrekeszre tette a zacskóját, és előrehajolt,
így az arcuk alig pár centire került egymástól.
-Na jó, felejtsük el szépen a tököt meg a faragást! Beszéljünk valami másról! Mégis mi a franc
ütött magába tegnap óta?
Az asszonynak leesett az álla, és hátratántorodott. A férfi szándékosan durva szavai megdöbbentették.
- Fogalmam sincs, miről beszél - hazudta.
-Egy fenét nincs! Mi történt a tegnap este és a
ma délután között, amitől nemkívánatos személy
lettem?
-Semmi.
-Én is így gondoltam. Akkor meg miért nem
vagyunk már barátok? Amiatt a tyúk miatt van,
akivel összefutottunk? Megijedt a kíváncsiskodásától? Csak nem fél, hogy elindul a pletyka, ha
együtt látnak minket? - Keresztülfuttatta kezét
vonzóan borzas haján. - Elizabeth, nézze, már
csak azért is pletykálni fognak magáról, mert fiatal, özvegy, csinos arca és jó teste van. Biztosan azt
találgatják, le is fekszünk-e egymással, vagy sem.
- Soha!
Thad szeme résnyire szűkült. Dühödt karmozdulattal felkapta a papírzacskóját. Az almák átgurultak a rekesz peremén, és a földre zuhantak.
-Ebben teljesen igaza van. Számomra minden
kaméleon csak gyík. Kiráz tőlük a hideg.
-Halloweenre tiszta szottyadt lesz!
-Akkor majd kifaragunk egy másikat - felelte
Elizabeth kétkedő gyerekeinek.
- De Anyu, miért a hátsó ablakba tetted?
-Jól mutat ott, nem?
-Jól, de csak mi látjuk.
Mi és az, aki mögöttünk lakik, gondolta az aszszony. Éppen ezért rakta a lehető legnagyobb
gyertyát a vigyorgó töklámpásba, mielőtt kitette
volna a konyhaablakba. A tény, hogy a szomszéd
házában sötét volt, és a kisteherautója sem parkolt
a felhaj tón, azért igencsak elvett a nő diadalából.
Az sem volt épp dicsőséges, hogy véletlenül kivágta a töklámpás szemgolyóját, amikor megcsúszőtt a kezében a konyhakés. Fogpiszkálóval kellett rögzítenie a tök szemét, ám ez szerencsére a
férfi beüvegezett tornácáról nem látszhatott.
-Az a fontos, hogy mi lássuk - válaszolta csemetéinek az arcán egy könnyed mosoly ügyetlen
paródiájával. - Ha már nagyon undi-bundi lesz,
veszek egy másikat, és azt is kifaragjuk. Most pedig segítsetek feltakarítani!
- Megpiríthatjuk a magokat?
-Ma este nem. Ideje lefeküdni!
Egy órába telt, mire sikerült ágyba dugnia a gyerekeit, akik elmondták az imáikat, ittak még egy
korty vizet, voltak vécén, és rendesen be lettek takargatva. Ekkor döbbenten hallotta, hogy Thad is
, bekerült az Isten által megáldandók sorába, ahol
eddig csak ő maga, a mennyben lévő Apu, Lilah
néni és mindkét oldal Nagymamija meg Nagypapija szerepelt. Hogy Mrs. Alder felkerült-e a listára, az a gyerekek aznapi viselkedésétől függött.
Az asszonynak fogalma sem volt, vajon a férfi
végleg része marad-e gyerekei imájának.
A szomszéd autója még akkor sem állt a felhajtón, amikor Elizabeth elfújta a gyertyát a töklámpásban, és felment lefeküdni. Egy darabig még olvasott, hogy elálmosodjon, ám sehogy sem sikerült a könyvtári regény unalmas cselekményére
figyelnie.
Hogy merészelt Thad így beszélni vele? Mégis
mi a franc ütött magába tegnap óta? Mit kellett
volna tennie, amikor a férfi besétált az áruházba?
Talán repesnie a boldogságtól? Negédesen szemlesütve köszönte volna meg alázatosan, hogy elkísérte őt meg a gyerekeit a karneválra?
Ráadásul volt képe kaméleonnak nevezni őt! A fickó az egyik pillanatban egy nyájas Clark Kent, a
másikban meg egy sértett, trágár szavakkal dobálózó, sértődős patkány. Ezért hát úgy vélte, a legjobb, amit tehet, ha csírájában fojtja el ezt a barátságot. A pasas túl szeszélyes. Ami azt illeti, szinte
semmit sem tud róla. Most már nem is akart semmit megtudni. A dolgokat vissza kell terelni abba a
mederbe, amelyben azelőtt folytak, hogy Cicus
fennragadt a fán. Addig Mr. Randolph csak egy ismeretlen, titokzatos szomszéd volt. Bár így is maradt volna minden!
Elizabeth csak azután kapcsolta le a lámpát, hogy
hallotta, szomszédja kocsija behúz a felhajtóra.
Meggyőzte magát, hogy csak véletlenül tört rá ekkor az álmosság, és befészkelődött a takaró alá.
Ám egy pillanattal később szitkozódva le is dobta magáról. Eszébe jutott, hogy bekapcsolva hagyott egy kerti locsolót. Kora délután indította be,
és azóta is működött. Ez aztán jót tesz majd a vízszámlának! - gondolta, miközben átlopakodott a
sötét házon, le a lépcsőn, majd keresztül a konyhán a hátsó ajtóig.
A tornác betonborítása nagyon hideg volt, nehezen viselte mezítláb. Didergett az éjszakai hűvösben, mivel arra sem szánt időt, hogy felvegye a
köntösét. Felemelte hosszú hálóinge szegélyét,
hogy ne a nedves füvön húzza maga után. Lábujjhegyen tipegett a ház falába épített vízcsaphoz.
Eltartott egy kis ideig, amíg megtalálta a sötétben,
de végül sikerült. Lehajolt, és elzárta a vizet. Biztos, ami biztos, még egyszer elcsavarta a csapot,
hogy teljesen elzárja, majd felegyenesedett és hátrafordult.
Felkiáltott volna meglepetésében, de nem jött ki
hang a torkán. A mellkasára tapasztotta a tenyerét, hogy csillapítsa heves szívdobogását. Aztán
felismerte az áthatolhatatlan sötétségből előbukkanó alakot. Thad volt az. Bár a vonásait elhomályosította az éjszaka, de a haját ezüstszínűre festő
csillogó holdfény azonnal elárulta.
Elizabeth nem kérdezte meg, mit keres itt, mert
tudta. Azt nem értette, honnan és hogyan jött rá,
,  egyszerűen csak tudta.
Nem is lepődött meg, és arcizma sem rándult,
  amikor a férfi felemelte a kezét, és ujjai közé vette
egy hajtincsét. Lassan, érzékien simította végig.
Majd az asszony nyakára tette mindkét kezét, és
mintha csak Thad tenyerének melege felolvasztotta volna a gerincoszlopát, Elizabeth feje engedelmesen oldalra csuklott.
A férfi a gyenge hajlatra nyomta a száját, és hoszszan megcsókolta. Majd az asszony arcára nézett,
megérintette az ajkát a hüvelykujjával, és követte
a vonalát. Az érintésre reagálva az magától szétnyílt. Végigfuttatta ujjbegyét a nő fogsorán.
Elizabeth felbátorodva a férfi mellkasára fektette a tenyerét. Széthúzta kigombolt ingét, csupasz
bőrét, hullámos szőrzetét és a mellbimbóját simogatta.
Thad sziszegő hangot adott ki, és egy hirtelen,
de gyengéd mozdulattal a falnak nyomta az aszszony hátát. Az arcát feléközelítette. Elizabeth egy
másodperccel azelőtt hunyta le a szemét, hogy
megcsókolta. A férfi lehajtotta a fejét, a nő szájának melegébe csúsztatta a nyelvét.
Elizabeth erőtlenül összecsuklott, még szerencse, hogy ott volt a fal, mert csak az tartotta meg,
miközben teljesen megadta magát Thad uralmának és tudásának. Még sosem csókolták meg ilyen
erőteljesen. Soha. Még az álmaiban sem. Ez a csók
mintha az életet szívta volna ki belőle, mégis,
mintha egy időben új tűzzel töltötte volna meg.
A nedves nyelvcsapásoktól még a lélegzete is
elállt. Majd Thad meghitten még beljebb hatolt a
szájába, és a szájpadlását masszírozta a nyelvével.
Ettől a teste és lelke mintha szétrobbant volna.
Szikrák áradtak szét benne.
A férfi szája lágyan haladt lefelé a nő nyakán.
A nyelve játékosan viaskodott egy kicsit annak
fülcimpájával, majd gyengéden bele is harapott.
Nyitott, forró, éhes szájával végigcsókolta az aszszony nyakát és keblét. Amikor az ajka összezárult a mellbimbója körül, Elizabeth önkéntelenül
is homorított, és mind a tíz ujjával Thad hajába
markolt, aki a hálóingen keresztül szenvedélyesen szívogatta a megkeményedett bimbót.
Megragadta az asszonyt a derekánál, biztosan
tartotta a megfelelő pozícióban, miközben előredöntötte a csípőjét, hogy megmutathassa vágyának terjedelmét. Erősebben nyomta Elizabethet a
falnak, kicsit feljebb emelte, a kezébe vette az arcát, és hevesen megcsókolta.
Egy pillanattal később a férfi már el is tűnt, elnyelte a sötétség.
Az asszony csak saját szívdobogásának és szaggatott légzésének zaját hallotta, no meg a vízcsap
csöpögését. A sáros pocsolyába hulló vízcseppek
kötötték egyedül a valósághoz. A csap alatti tócsa
volt az egyetlen bizonyíték arra, hogy a találkozás a
valóságban is megtörtént, nem csak a fantáziájában.
Elizabeth visszabotorkált a házába, fel a lépcsőn,
be a hálószobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, nekidőlt, és elgyengülten levegőért kapkodott.
Az ajkához emelte a kezét. Még mindig forró és
nedves volt. Kicsit bizsergett, érezte, hogy megdagadt, feldörzsölte a férfi arcszőrzete.
Valóság volt. Tényleg megtörtént. De hát hogyan? Miért? Hogy engedhette?
Úgy, hogy ő is csak ember. Nő, aki jól ismerte a
szenvedélyt. A szükségletei nem haltak meg John
Burke-kel. A természetes, testi vágyait nem zárták
koporsóba a férjével együtt. Önmagukban nem
volt ezekben a vágyakban semmi szégyenletes. Ám
a mód, amellyel kiéli őket, már lehet az. A szomszéddal az éjszaka közepén, a kertben lefolytatott
találka nem elegendő arra, hogy lehűtse a vérét.
Ha továbbra is ilyen forrón zubog benne és ilyen
kiszámíthatatlanná teszi a cselekedeteit, a végén
még érvágásra lesz szüksége.
Mintha múzsa vezette volna - vagy maga az ördög -, Elizabeth a fűzfaasztalához lépett, jegyzetfüzetet és tollat vett elő. A tinta úgy folyt a tollhegyből, ahogy a vér ömlik a vénából. A szobában
hideg lett, ám az asszony annyi időre sem hagyta
abba az írást, hogy felvegye a köntösét. Addig körmölt lelkesen, amíg a gondolataiból papírra nem
mentette az istállóbeli és a névtelen idegenről szóló fantáziálását.
Utána mélyen aludt, nem álmodott semmit. Másnap reggel felhívta a húgát, még mielőtt meggondolhatta volna magát.
Többórányi gondolkodási idő után már kezdtek
kétségei támadni. Viszont azt meg kell hagyni,
hogy Lilah odavolt az elragadtatottságtól, amikor
megtudta, hogy a nővére elküldené az írásait a kiadónak. Azonnal áthajtott hozzá, hogy magához
vegye az éjjel írt oldalakat.
Kikapta őket Elizabeth kezéből.
- Nem hagyok időt arra, hogy meggondold magad! Amúgy miért döntöttél mégis így?
Testvére örült a szokásos hétfő reggeli hajtásnak, hiszen a dolgos hétköznapokba való visszatérés megakadályozta, hogy mélyreható beszélgetést folytassanak az indítékairól. Persze amúgy sem
mesélhetné el senkinek, mi történt az éjjel a kertben. Ezt a titkot magával viszi a sírba.
-A plusz pénz mindig jól jön - magyarázkodott. - Ha szerinted ki lehet adni a történeteimet,
küldd el őket! De akkor sem fogok megsértődni,
ha azt mondod, nem elég jók.
-Alig várom, hogy elolvashassam - felelte Lilah
az ajkát nyalogatva, mint aki lakomára készül.
Elizabeth egész délelőtt várta, hogy a húga felhívja. Eljött az ebédidő, és Lilah még mindig nem
jelentkezett. Ezt úgy értelmezte, az írásai biztosan
silányak, és a testvére épp azon töpreng, hogyan
adja ezt tapintatosan a tudtára.
A szállodában nem volt nagy nyüzsgés, így aznap Elizabeth üzletének forgalma is alacsony volt.
Elfogyasztotta gyümölcsből és sajtból álló ebédjét,
majd katalógusokat kezdett lapozgatni. Amikor
végre egy lehetséges vásárló érkeztét bejelentve
megszólalt az ajtó feletti csengő, mosolyogva, tettre készen nézett fel.
Ám a mosolya azonnal lehervadt, amint meglátta, hogy Thad Randolph áll a boltjában. Az aszszony majdnem leesett a pult mögötti magas székéről, amelyen a nyugalmas percekben szokott üldögélni. Végtelennek tűnő ideig csak bámultak
egymásra.
Végül a férfi szólalt meg:
-Jó napot!
Elizabeth a padlóra tette a lábát, ám még nem
mert ráállni. Remegett a térde. Nyirkos tenyerével
végigsimított a szoknyáján. Felhevült az arca. Lüktetett a fülcimpája.
-Jó napot.
Ismét feszült csend következett, majd a férfi levette róla a tekintetét, és körülpillantott.
-Gyakran nézegettem a kirakatot, de még sosem jártam idebent. Nagyon szép az üzlete.
- Köszönöm.
-Jó illat van.
-Árulok potpourrit és illatosító zacskókat is
mutatott az asszony a csipkével díszített, szárított
virágokkal és fűszerekkel teli zsákocskákat tartalmazó kosárra.
Tényleg ennek a férfinak a karjában lett volna
múlt éjjel? Miközben nem volt rajta más, csak egyszerű batiszt hálóinge? Tényleg nekidőlt sóvárogva, és úgy csókolta, hogy abba még most is beleszédült? Most pedig itt állnak, és nyugodtan illatosító zacskókról beszélgetnek? Szombat este még
úgy érezte, visszautasították, csak mert Thad nem
próbálkozott nála semmivel. Akkor a férfi túl rendes volt. Múlt éjjel bezzeg nem volt rendes! Viszont Elizabeth sem volt mérges, csak összezavarodott.
Thad az illatosított holmik felé lépett. Felemelte
az egyik díszcsömagolású dobozt, és megszagolta.
- Chanel? - szólt hátra a válla fölött.
A nő némán bólintott. Eltöprengett, vajon kin
szagolhatott már Chanelt a férfi.
Thad visszatette a dobozt, és továbblépett a csokival telerakott polcokhoz. Ám a tetszetősen elrendezett édesség mégsem igazolta az osztatlan
figyelmet, amelyet vevője a csoki iránt tanúsított.
- Abból a nyitott dobozból vehet nyugodtan, kóstolásra van kitéve - mondta Elizabeth, hogy kitöltse a mély csendet.
- Ügyes stratégia, de köszönöm, nem kérek.
A férfi ezután a kristály dísztűs dobozokat és
parfümösüvegeket vette szemügyre, majd a lakkozott ékszeresdobozok, a szatén fehérneműs táskák, majd a csipkébe kötött verseskötetek következtek.
Az asszonyt elbűvölte, ahogy a kezébe vette az
árut. Nagy, széles, férfias, szőrös kézfeje volt, ujjai
nem szégyellték megérinteni a legfinomabb csecsebecséket sem.
-Mire való a kulcs?
Váratlanul érte a kérdés, szomszédja kezéről az
arcára kapta a pillantását.
- Ö... az a naplóhoz van.
- Értem.
Thad felemelte a szaténborítású könyvecskét,
és a zárba illesztette az apró aranykulcsot. Mindezt olyan biztos mozdulattal tette, hogy a nő beleszédült. Észrevette, hogy előre-hátra hintázik a
széken. A férfi visszatette a naplót a polcra, ő mély
levegőt vett. Thad feléfordult, ám továbbra is nyugtalanítóan szótlan volt.
-Van valami... Szeretne esetleg... Talán konkrétan keres valamit?
Vevője megköszörülte a torkát, és elfordította
a fejét.
-Igen. Valami szépet.
-Igazán? - Elizabeth szerette volna hozzátenni,
hogy Na és kinek?, de meggondolta magát.
- Egy nagyon különleges ajándékot.
- Különleges alkalomra?
Thad krákogott.
-Ami azt illeti, igen. Újra akarok kezdeni egy
régi kapcsolatot. - Előrelépett, így közvetlenül az
asszony előtti vitrinnél állt. - Minél előbb, annál
jobb. Ha nem teszem meg, attól tartok, legközelebb nem fogom beérni egyetlen csókkal.
A nő a férfi szögletes állára szegezte tekintetét.
Ám Thad nem ment arrébb, és nem mondott semmi mást. Nyilvánvalóvá vált, hogy azt várja, ő tegye meg a következő lépést, így lelkiismeretesen
fel is emelte a tekintetét, és a szemébe nézett.
- Az éjjel sem érte be egyetlen csókkal.
-Nem - felelte Thad halkan. - Nem bizony.
Szeretné, ha bocsánatot kérnék, Elizabeth?
Az asszony megrázta a fejét.
-Legszívesebben nem is beszélnék róla.
-Nem akarja, hogy megmagyarázzam?
-Nem hiszem, hogy ilyesmire létezik egyáltalán magyarázat. Csak úgy... - vállat vont - megtörtént.
- Nem terveztem.
- Tudom.
-Nem akarom, hogy azt higgye, már akkor ez
járt a fejemben, amikor átmentem a kerten.
Elizabeth szipogott.
- Tudom.
Thad egy másodpercig semmit sem szólt, majd
megkérdezte:
-Miért volt tegnap annyira ellenséges az áruházban?
- Bosszús voltam.
-Miért?
- Nem is tudom - felelte a nő őszintén. - Azt hiszem, azért, mert magam akarom intézni a randevúimat. Nem tetszik, hogy a gyerekeim akarnak
összehozni valakivel. Tisztázni akartam, hogy
nem kell randira hívnia. Lehet, hogy túlzásba vittem a tisztázást.
- Bizony.
-Rájöttem. Ne haragudjon, hogy túlreagáltam
a dolgot.
-Bocsánatkérésre semmi szükség. Én is túlreagáltam a helyzetet. Teljesen kikeltem magamból.
Ám ettől még nem lett volna szabad úgy beszélnem, ahogy beszéltem. Nem volt rá okom.
-Kérem, ne magyarázkodjon! - rázta meg a fejét Elizabeth. - Megértem.
Thad nagyot fújt.
-Mindenesetre amikor tegnap hazaértem és
megláttam, hogy még megy a locsolója, gondoltam, teszek magának egy szívességet, és leállítom.
Arra nem számítottam, hogy ott találom a csapnál.
Ráadásul nem volt magán más, csak egy vékony
hálóing. - A szeme egy árnyalatnyival elsötétült.
Ez teljesen megdöbbentett.
-Ugye nem képzeli, hogy azért mentem ki ilyen
öltözékben, mert fel akartam kelteni a figyelmét?
-Nem.
-Akkor jó. Hallottam, hogy megy a locsoló, és
rájöttem, elfelejtettem leállítani. Ha nincs olyan
késő, nem hálóingben megyek ki. Sőt, ha nem lett
volna muszáj, nem is mentem volna ki a házból
egyáltalán.
- Értem.
Ha már ilyen jól érti - gondolta Elizabeth -, akkor
talán legjobb lenne, ha befognám a szám. Az ehhez hasonló kellemetlen helyzetekben könnyen elronthat mindent, ha túl sokat fecseg.
-Mire gondolt?
- Csak arra, hogy megcsókolom. Esküszöm, nem
akartam többet. De aztán maga visszacsókolt.
Éreztem a keblét a mellkasomon, és a fene megegye, jó érzés volt. Muszáj volt... Mi a baj?
- Én a vásárlásra értettem - felelte a nő érdes
hangon. - Mit szeretne vásárolni a... hölgynek?
-Ja, hogy arra célzott. Nézzük csak! - Thad a
farmerja zsebébe dugta a kezét, ezzel a mozdulattal hátralökte a kabátja két oldalát. Inge megfeszült izmos mellkasán. Nadrágja megfeszült kidudorodó...
Elizabeth bűntudatosan a férfi mellkasára kapta
a tekintetét, és észrevette, hogy a finom anyagból
kikandikál néhány sötét szőrszál. Most látta őt
először nyakkendőben, legalábbis közelről. Vajon
mindig így kiöltözik egy délutáni találkára?
- Mit ajánl? - kérdezte a férfi.
Az asszony olyan ideges lett, hogy egyetlen
árucikk sem jutott eszébe az egész készletből. Úgy
nézett körül az üzletben, mintha most járna itt
először. Nem emlékezett, mi volt az egyes tárgyak
neve, vagy hogy mennyibe kerülnek. Végül csak
sikerült összeszednie annyi szót, hogy értelmes javaslatokat hozzon ki belőlük, ám ezekből egy sem
nyerte el szomszédja tetszését.
- Nem az az olvasós típus - mondta, miután a
nő egy vékony, Shakespeare-szonetteket tartalmazó kötetet mutatott neki.
Világos, hogy nem. Miért is lenne? A szeretők
ritkán azok. Egy férfi nem azért megy a nőjéhez,
pláne, ha már jó ideje nem találkoztak, hogy szellemi táplálékkal csillapítsák éhségüket.
- Mit szólna a fodros alsóneműhöz? - kérdezte
Thad, miközben az egyik fogason lógó fehérneműk között válogatott. - A nők tényleg szívesen
vesznek fel ilyesmit? Vagy csak a férfiak kedvéért?
Elizabeth dühe ismét felszínre tört. Mégis mi
köze van neki a férfi mocskos kis ügyeihez? Ha
már mindenképp szexi neglizsét akar venni a titkos kitartó ttjának, miért éppen előtte kell megtennie?
-Van olyan nő, aki szívesen hord ilyet - felelte
élesen. A második szóra helyezett hangsúlya világossá tette, hogy az ilyen holmikat hordó nők erkölcsi tisztasága igencsak megkérdőjelezhető.
- Na és maga?
Thad tekintete arra tüzelte, hogy hazudjon.
Úgy döntött, felveszi a kesztyűt. Egyébként is
a fia már úgyis elárulta, hogy szeret ilyesmit
hordani.
- Néha. Ha épp olyan kedvem van.
-Milyen gyakran támad kedve hozzá?
Elizabeth melegséget érzett az öle táján. A hév
felkúszott a testében. Kitöltötte a keblét, és megfeszülő mellbimbójában gyűlt össze. Vajon észrevette a férfi a kidudorodást a blúzán? Eszébe jut, hogy
tegnap éjjel a nyelvével simogatta, és még a hálóing anyagán keresztül is benedvesítette a mellbimbóját?
-Nem tudom. Ez minden nőnél más - felelte.
Thad elfordult, és ismét a fehérneműket nézegette, tologatta a vállfákat a fémfogason. Az ezáltal keltett zaj annyira irritálta Elizabethet, mintha
valaki a körmét csikorgatta volna egy táblán.
-Ez jól néz ki - vette le a fogasról és emelte fel
az egyik alsóneműt a férfi. - Mi ez?
-Kombidressz.
Szomszédja szája széles és mohó vigyorra húzódott.
-Találó név. Elég sok mindent össze tudnék
kombinálni egy olyan nővel, aki ilyet visel.
Az asszony nem tartotta humorosnak a megjegyzést, és alig bírt ellenállni a késztetésnek, hogy
kitépje a fehérneműt a kezéből.
-Megveszi, vagy sem? Hatvan dollárba kerül.
- Thad halkat füttyentett. - Talán nem éri meg?
kérdezte Elizabeth rosszindulatúan.
-Jaj, dehogynem, abszolút megéri.
Mély hangjától a nő lábujja behajlott.
- Becsomagolj am?
-Ne olyan gyorsan! Még nem döntöttem. Győzzön meg!
A férfi a pultra tette a kombidresszt. Az asszony
még dühösebb lett. Akarja Thad ezt a vacakot, vagy
sem?! De tudta, nem engedheti meg magának,
hogy csak úgy hagyjon elúszni egy hatvandolcsis
üzletet, főleg egy ilyen lagymatag forgalmú napon, úgyhogy kézbe vette az árut, és sorolni kezdte az előnyös tulajdonságait.
- Hernyóselyemből készült.
A férfi a kezébe vette az anyagot, és ugyanúgy
végigsimította, ahogy tegnap éjjel az ő hajtincsét.
-Remek. Vékony, szinte átlátszó. Ez nem baj?
- Tessék?
-Átlátszik?
-Maga szerint az baj?
-A hálószobában nem. De ha a ruhája alatt akarja viselni, akkor gond lehet.
- Ó, értem. Nem, az nem baj.
-Jól van - folytatta Thad -, és mi a véleménye a
színéről? Ezt minek nevezik?
-Testszínűnek.
- Sejtettem. Na és a méret?
-Mi a hölgy mérete? - Biztos 100 E, gondolta
Elizabeth duzzogva.
- Olyasmi lehet, mint ön. Tartsa maga elé!
Az asszony habozott, de nem akart prűdnek
tűnni, így levette a kombidresszt a fogasról. A vállára helyezte a pántot, és maga elé szorította a fehérneműt.
-Tapadós. Jó lesz, ha az illető 80-as vagy 85-ös.
- 80-as vagy 85-ös mi?
-Melltartóméret.
-Aha. - A férfi hunyorított, és az intim holmi
kosarát nézte, amelyet tökéletesen kitöltött Elizabeth melle. - Azt hiszem, ez jó lesz. Ezeket itt ki lehet gombolni?
A fehérnemű elején lévő gyöngy gombsor felé
nyúlt. Egyetlen mozdulattal kipattintott két gombot. A tekintete azonnal találkozott a nőével.
Elizabeth a pultra tette a kombidresszt.
- Nos, döntött?
- Ez mire való?
Az asszony elvarázsolva figyelte, ahogy a férfi ujjai lassan, megfontoltan végigkövették a fehérnemű lábkivágásának körvonalát, majd a kettő közé
csúsztak, alulra, ahol az anyag eleje és háta találkozott. Elizabeth torkából egy nyögés akart feltörni.
-Patentos - felelte természetellenesen fojtott
hangon.
-Minek?
A nő olyan nyomorultul érezte magát, hogy azt
szinte képtelen volt elviselni.
- Maga szerint?
- Hű, ez praktikus. Ez itt harisnyához való? - Végigfuttatta mutatóujját az egyik csipke harisnyatartón.
- Igen. De le lehet kapcsolni.
- Tegyen hozzá egy pár csipkeharisnyát, és meg
is vagyunk.
- Készpénz vagy kártya?
-Kártya.
- Rendben.
Elizabeth ekkorra már olyan ideges volt, hogy
alig volt képes aláírni a blokkot. Túl nagy erővel
dugta bele Thad kártyáját a leolvasóba, alig bírta
kihúzni.  D. Randolph. Az asszony úgy vélte, a
férfi első neve Thadeus lehet, de vajon minek a rövidítése a ? Aztán elátkozta magát, amiért ezen
tűnődik. Kit érdekel, mi a pasas teljes neve?
-Kér díszcsomagolást? - kérdezte barátságtalanul, miközben rózsaszín selyempapírba tekerte a
kombidresszt és a harisnyát.
- Nem kell, köszönöm.
Sejtettem. Nyilván egyenesen a nőcihez rohan a
holmival. Az ajándék kicsomagolásával csak vesztegetnék az értékes időt, és halogatnának bizonyos dolgokat.
- Köszönöm - mondta Thad, miközben kivette
Elizabeth kezéből a Kellem emblémájával díszített
tasakot.
- Szívesen.
- Otthon találkozunk.
Nem, ha rajtam múlik. Az asszony hűvösen bólintott, és elfordította a fejét, még mielőtt a férfi kilépett volna az ajtón. Az üvegkirakaton át azért lopva utánanézett, és látta, hogy Thad elhagyja a szállodát, méghozzá olyan gondtalan mozgással, amelyet ő visszataszítóan hetykének talált.
Legalább nem a Cavanaugh-hotel egyik szobájában bonyolítja le becstelen kis találkáját. Az autópálya melletti egyik motel jobban illik hozzá.
Elizabeth hátat fordított az előcsarnoknak, és a
pénztárfiókba tette a bankkártyahasználatot hitelesítő blokkot. Amikor az ajtó feletti apró csengő
újra megszólalt, azt hitte, a szomszédja jött vissza
valamiért. Megperdült, hogy szembenézzen vele,
fenyegető pillantása elriasztóbb volt, mint egy Ne
zavarj! tábla.
-Nahát, maga az? - kiáltott fel bosszúsan.
Hatodik fejezet
Adam Cavanaugh, nem törődve a csinos aszszony bosszús arckifejezésével, udvariasan megkérdezte:
- Talán zavarok?
-Jaj, nem, dehogy, Mr. Cavanaugh. Én csak...
ö... - Az a férfi, akire jó benyomás akart tenni, már
másodszor kapta rajta a nevetséges álmodozás
közben. - Csak katalógusokat nézegettem.
- Úgy tűnt, elmerült a gondolataiban.
-Igen, így is volt. Kérem, jöjjön be és üljön
le! - A férfi ezúttal egyedül jött.
- Csak egy percig maradhatok. - Nem volt szégyellős, azonnal megdézsmálta a csokoládémintákat, és öntudatlanul az ujjait nyalogatta. - Épp két
megbeszélés között vagyok. Hamarabb is jöttem
volna, de nem volt egy szabad percem sem.
- Gondolom, hogy nagyon elfoglalt.
-Azt akartam kérdezni, nem jönne-e el velem
szombaton vacsorázni.
-Vacsorázni? - ismételte Elizabeth ostobán. Vacsora Adam Cavanaugh-val, az ismert aranyifjúval, a világ egyik legjobb partijának számító agglegénnyel? Ez a fickó tényleg elhívta volna őt?
-Ráér aznap este? Mert ha nem, kereshetünk
más...
-Nem szükséges, ráérek- felelte az asszony sietve. - A szombat este tökéletes lesz a vacsorához.
- Remek. Sokkal élvezetesebbnek találom az üzleti megbeszélést, ha egy csodás nővel folytathatom le, vacsora mellett. - Felvillantotta mosolyát,
amelyet még Hollywoodban is megirigyeltek volna. - Kikeresem a címét az aktákból, és fél nyolcra
magáért megyek.
-Esetleg találkozhatnánk valahol - javasolta
Elizabeth, mert nem akarta, hogy Adamnek nagy
kerülőt kelljen tennie miatta.
-Ugyan, inkább magáért megyek. Szombaton
fél nyolckor?
- Rendben.
- Viszlát, Elizabeth!
Öt perc telt el, mióta a férfi elment, és az aszszony még mindig képtelen volt elhinni, hogy
egyáltalán a boltjában járt. Többször is megcsípte
magát, hogy megbizonyosodjon, nem az álom világában bolyong. A pasi annyira jóképű volt, anynyira elbűvölő, annyira jólöltözött és kifogástalanul ápolt, hogy egy nő sem kívánhatna jobbat. Ráadásul elhívta vacsorázni őt, az özvegyasszonyt!
De mit vegyen fel?
Elizabethet a tunya hétfőért egy kimerítő kedd kárpótolta, amikor is megkezdődött a szállodában a
körzeti állatorvosok társaságának kétnapos konferenciája. A dokik vásárlásai egész nap és szerdán is
lefoglalták. Mire a társaság délben kijelentkezett, a
Kellemre igencsak ráfért már egy kis kozmetikázás.
Az asszony elrendezte a polcokat, és feltöltötte a
kimerült árukészletet. Az egyszerű feladat ellátása
nem igényelt odafigyelést. Odakint esett. Még az
épületben is borús volt a hangulat, ezért illatosított
gyertyákat gyújtott, hogy a bolt melegebbnek és
vidámabbnak tűnjön a lehetséges vásárlóknak.
Tökéletes nap volt arra, hogy az ember egy jó
könyvvel lekucorodjon a kandalló elé. Vagy szunyókáljon. Elizabeth elálmosodott. A gondolatai
szárnyra kaptak...
A kő csigalépcsőn félhomály uralkodott. A lépcsők egyenetlenek voltak. Őseink léptei koptatták meg őket. Óvatosan haladtam felfelé, reméltem, nem fogom kilötykölni
a tálcán vitt levest.
A lépcsősor tetején halványszürke fény derengett egy
keskeny ablakból. Esőcseppek ezüstvonalai csörgedeztek
le a piszkos üvegen. A csípőmre támasztottam a nehéz
tálcát, és kopogtattam a folyosó végén lévő tölgyfa ajtón.
A férfi kiszólt, hogy bemehetek. Ahogy betoltam a súlyos
ajtót, a szívem hevesebben kezdett verni. Minden egyes
alkalommal ez történt, amikor beléptem a szobába, ahol
ágyhoz kötött vendégünk pihent.
A férfi már vagy két hete lakott velünk egy fedél alatt.
Élénken emlékeztem a délutánra, amikor meghallottam
kétfedelű repülőgépének zaját, ahogy a fejünk felett körözött. Kirohantam a konyhából. A biplán fekete füstcsíkot
húzott maga után. A pilótának sikerült leszállnia és kimásznia a gépből, mielőtt az darabokra esett, majd kigyulladt.
Apám is látta a zuhanást, épp a szántóföldön dolgozott. Mindketten az égő roncshoz szaladtunk. A pilóta
biztonságos távolságba kúszott a géptől, de megsérült.
Bevittük a házba, fel a lépcsőn, a vendégszobába.
A férfi amerikai volt. Tájdalomtól összeszorított foggal utasította apámat, oltsa el a tüzet, nehogy a németek
észrevegyék a füstöt. Csak törte a francia nyelvet, mi meg
egy szót sem tudtunk angolul. De azért sikerült megértetnie magát, mielőtt elvesztette az eszméletét. Apám elsietett a feladatát teljesíteni, magamra hagyott, hogy viseljem gondját a sebesültnek.
Levettem a pilótaszemüvegét és bőrsapkáját. Miután
letöröltem a koszt az arcáról, felgyorsult a pulzusom.
A férfi hihetetlenül jóképű volt, vastag szálú, göndör
haja a homlokába hullott. Az ujjaim esetlenné váltak,
miközben megpróbáltam lehámozni róla a ruháit, de nem
volt más választásom, meg kellett tennem. A sötétvörös
folt egyre növekedett a lepedőn.
Később megtudtam, egy német géppuskával lőtték le
közelharc közben. A repülőszázada megsemmisült. A golyó átlőtte az oldalát a dereka felett. Kitisztítottam és bekötöztem a sebét. Öntudatlan nyögései könnyeket csaltak a szemembe.
Tudtuk, hogy felfog épülni, ám azt is, hogy még sok
időbe telik, mire visszatérhet az aktív szolgálatba, vagy
akár csak amíg elvihetjük egy katonai kórházba. Mivel
apám hajnaltól késő estig dolgozott, rám hárult a felelősség, hogy vigyázzak a sebesült amerikai pilótára.
Amikor beléptem a szobába, a sebesült párnákra táf  maszkodva, az ágy fejtámlájának dőlve ült. Elfordítottam
 - pillantásom meztelen mellkasáról, mert akárhányszor
 csak ránéztem, nyirkos meleget éreztem testem legintiI  mebb helyén. A férfi látványára bizseregni kezdett a keblem. A ruhái olyan véresek lettek, hogy el kellett égetnem
őket. Mindent, kivéve a fehér selyemsálát, amelyet óvatosan letekertem a nyakáról, és most a párnám alatt őriztem.
A férfi meztelenül feküdt a takaró alatt. Tudtam, hogyan fest meztelenül, hiszen én mosdattam szivaccsal,
mialatt a láz gyötörte és nem volt magánál.
Türkésző pillantása félénkké tett. Megkérdeztem, kér-e
enni, azt felelte, igen. Az ősöreg padló deszkái recsegtek a
talpam alatt, ahogy a keskeny ágyhoz léptem. Az éjjeliszekrényre helyeztem a tálcát, és leültem az ágy szélére,
vigyáztam, a csípőm nehogy hozzáérjen a férfi combjához,
amelynek vonala tisztán átlátszott a vékony takarón.
Remegő kézzel kanalaztam szájába a levest. Mosolyogva megdicsérte, milyen finom. Minden kanál után megtöröltem az ajkát a szalvétával. Az egész tányér levest
megette.
Mielőtt elmentem, meggyújtottam az éjjeliszekrényen
álló gyertyát, hogy elűzzem az eső okozta félhomályt.
A szobában tisztán lehetett hallani az ereszről lecsurgó
esőcseppek hangját. Az ágy mellett álltam, két kezem
idegesen összekulcsoltam magam előtt, és megkérdeztem
a pilótát, tehetek-e érte még valamit.
Nem felelt, de felém nyújtotta és a derekamra tette a
kezét. A ruhámon keresztül is tűzforrónak éreztem a tenyerét, szinte égetett. Gyengéden húzott maga felé, viszszaültem az ágy szélére. Csillogó tekintete elvarázsolt.
Képtelen voltam ellenállni neki. Felemelte a karját, és a
kézfejével megsimogatta az arcom. Játékosan meghúzgálta a kontyomból kiszabadult hajtincseket. Azt mondta, ezt Amerikában Gibson-frizurának hívják, és nevetett, amikor francia kiejtéssel megpróbáltam utánaismételni a szavakat.
Ezután a keze a nyakamra vándorolt, majd ingblúzom magas gallérjára. Végigfuttatta ujját a csipkén, az
elhunyt édesanyámtól örökölt kámea melltűmön és blúzom gombjain. Szép sorban kibújtatta őket a lyukakból.
Benyúlt az ingblúzomba, a mellemre tette a kezét,
egészen betakarta, és erős ujjaival gyengéden megszorította. Szívem a tenyerében dobogott. Eluralkodott rajtam a forróság és a zavarodottság. Megérintette a mellbimbómat, erre szédülten meginogtam. Aztán a bimbóm
megkeményedett hüvelykujjának simogatására, az arcom pedig vörösre gyúlt a szégyentől és a gyönyörtől.
A nyakam köré fonta szabad kezét, és a párnára húzta a
fejem, az övé mellé. Megcsókolt. Megdöbbentem, amikor
szétnyílt az ajka, és számba nyomta a nyelvét. Sosem
gondoltam volna, hogy két száj ilyen meghitten egyesülhet. A farmunkon megszokott esemény volt az állatok
párzása, és én mindig azt hittem, az emberek is hasonló
közönyösséggel végzik a szaporodást. Almomban sem
számítottam rá, hogy a szívem ilyen gyorsan is verhet, és
hogy a vérem ilyen forrón buzoghat. Fogalmam sem volt,
hogy a szeretkezés mekkora gyönyört tud nyújtani.
A férfi keze egyre mélyebbre hatolt a ruhámban, és
megérintette testem lágy, titkos pontjait, amelyeket én
még a mosdószivaccsal is csak alig súroltam. A templomban azt tanultam, hogy bűnös dolog ott megérinteni
magam. Am abban a pillanatban nem járt a fejemben sem
a bűn, sem az apám, sem a rám váró feladatok. Semmi
másra nem gondoltam, csak az amerikai pilótára és a csodálatos érzésekre, amelyeket simogató keze okozott.
A saját nyögésemet hallottam, amikor rátette tenyerét
a combom közötti puha fészekre. Fürge és magabiztos ujjai a vágy mély tavát fedezték fel bennem.
Érdes, rekedt hangon szólt, hogy érintsem meg, bár
csak akkor értettem meg, mit akar, amikor kezemet a kezébe véve megmutatta. Kérése furcsának tűnt, hiszen
már napok óta többször is hozzáértem. Am ahogy a kezem becsúszott a takaró alá, puha bőrt és szúrós, göndör
szőrzetet simított, rájöttem, hogy ez most másfajta érintés. A férfi is megváltozott. Most is forró volt a teste, ám
ezúttal másfajta láz hevítette fel. Légzése gyors volt, de
nem az önkívülettől.
Felhajtotta és a derekam köré gyűrte a szoknyámat.
Magára húzott. Emlékeztetni akartam a sebe súlyosságára, de levette az ingvállamat, és a keblemre tette a száját. Megérintette a mellbimbómat a nyelvével. Képtelen
voltam megszólalni. Semmire nem voltam képes, mint
felkészülni a beha...
Megszólalt a telefon, Elizabeth ijedten összerezzent. Összeszedte magát, koncentrált, hogy csillapítsa szíve heves dobogását. Mélyeket lélegzett. Végül a kagylóért gyúlt, a keze még mindig remegett.
-Halló?
- Szia, én vagyok. Mi a baj?
- Semmi.
- Fura a hangod.
- Sok a dolgom.
-Remélem azért, mert sok erotikus történetet
kell leírnod. Lizzie, csúcsak a sztorijaid!
Mivel Lilah már három napja nem hívta, Elizabeth úgy vélte, a történetei túl amatőrek, nem lehet kiadni őket, vagy csak egyszerűen a húgának
nem tetszettek. Bármi is volt a döntő ok, az aszszony egyszerre volt megkönnyebbült és bosszús,
hogy írói pályafutása ilyen hamar véget ért.
- Nem kell csak azért ilyeneket mondanod, hogy
ne bánts meg! - felelte.
-Nem azért mondom. Istenem, Lizzie, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen fantáziadúsan erotikus tudsz lenni! Mindkét történetet elolvastam legalább egy tucatszor, és minden egyes alkalommal magával ragadott.
- De te a húgom vagy, szeretsz engem. Természetes, hogy...
-Jogos. Azt akartam, hogy jó legyen az írásod, és
bár tudtam, hogy igazam van, megkérdőjeleztem
a saját ítélőképességemet. Úgyhogy biztos, ami
biztos, elolvastattam itt a kórházban még négy
emberrel.
- Na ne!
- Nyugi! Nem árultam el, ki írta őket. Amúgy se
hitték volna el, hogy te, a szürke kisegér, képes lennél ilyesmire.
- Koszi - válaszolta Elizabeth szárazon.
- Na mindegy, elég az hozzá, hogy aki csak olvasta, legyen nő vagy férfi...
- Te férfiaknak mutogattad az írásomat?!
- A fantáziálás nem csak a nők kiváltsága, ha nem
tudnád - érvelt Lilah. - Úgy véltem, hasznos, ha kiderítjük, vajon a másik nemnek is bejön-e a történeted. Amúgy már úton van New Yorkba. A kézirat, nem a másik nem - tette hozzá nevetve.
-Már postára is adtad?
-Igen, úgyhogy most már esélyed sincs, hogy
ledumálj róla. Magam gépeltem le. Legalább ezerszer melléütöttem, olyan csúszós volt a kezem az
izzadságtól. Mikor kapok újabbat?
- Ki mondta, hogy írok még?
- Én. A tehetséged nem dobhatod sutba!
-Nem hinném, hogy ehhez tehetség kell, és
amúgy sem tudom, mikor lesz még időm írni, ha
lesz egyáltalán. -Elizabeth szégyenlősen hozzátette: - Szombat este randim lesz.
- Na ne viccelj! - rikoltotta Lilah. - Kivel? A tyúkketreces pacákkal?
- Nem is tyúkketrec volt. Karámot barkácsolt az
ír szettereknek. Amúgy a pacák neve Thad Randolph, és nem, nem vele randizom. - Nem mesélt
húgának a múlt szombatról és az őszi karneválról,
mert tudta, hogy rögtön rossz következtetéseket
vonna le. Biztosan azt hinné, a szomszédja miatta
ment el kísérőnek, nem a gyerekek kedvéért.
Adam Cavanaugh hívott el vacsorázni.
-Tényleg? Nővérkém, most aztán bőven gyűjthetsz anyagot egy újabb erotikus történethez. Alaposan jegyezz meg minden érzéki részletet!
- Lilah, csak egy vacsora lesz.
-Ami, amennyiben ügyesen játszod ki a kártyáidat, akár a reggeliig is eltarthat. - Az asszony
sértődötten levegő után kapott, így a testvére
gyorsan folytatta: - Ne légy már ennyire ingerlékeny! Ideje, hogy kiéld a vágyaidat, és ne csak
álmodozz róluk! Szórakozz, csak vigyázz, behogy
beleess Cavanaugh-ba!
Miután megígértette a nővérével, hogy fontolóra veszi az írás folytatását, Lilah letette a telefont.
Elizabeth meglepetten látta, hogy már öt perce véget ért a nyitvatartási idő, így gyorsan bezárt. Mrs.
Alder neheztelt, ha nem ért haza időben.
Az eső miatt a közlekedés maga volt a katasztrófa. Amikor az asszony végre hazaért, még ki sem
szállt a kocsiból, Megan és Matt máris rátörtek a
legújabb eget rengető problémával.
- Anyu, valami szörnyűség történt Thaddel! - kiáltotta a kislány színpadiasan.
Elizabeth arrébb tolta a gyerekeit, kiszállt az autóból, és becsukta az ajtót.
-Miféle szörnyűség? Viszlát, Mrs. Alder! - kiáltott a távozó dadus után. - Na, szóval mi van vele?
kérdezte a gyerekeitől, akik egy hivatásos siratócsoportot is fel tudtak volna vidítani.
- Szerintünk meghalt, vagy ilyesmi.
Matt olyan komoran szólalt meg, hogy az anyja
kénytelen volt köhögéssel álcázni a nevetését.
- Ezt honnan veszitek?
-Mert az autója itt áll, de nem nyitott ajtót, hiába kopogtattunk.
- Lehet, hogy elment motorozni.
-A motorja a garázsban van.
-Talán egyedül szeretne lenni. - Bár valószínűbb, hogy éppenséggel nincs egyedül, gondolta
Elizabeth. Mióta a férfi, kezében a szeretőjének vásárolt ajándékkal peckesen kilépdelt a Kellemből,
nem is találkozott vele. - Megan a fejét csóválta.
- Láttuk, hogy még a konyhaasztalán vannak a
reggelis edényei. Thad nem szereti a rendetlenséget. Ő maga mondta nekem egyszer.
-Mi van, ha meghalt? Vagy ha idejött valami
rossz ember, és leszúrta vagy ilyesmi? Ha megnézzük, mi van vele, talán még megmenthetjük.
Az asszony megdöbbent. Vajon honnan szedi
Matt ezeket a hátborzongató teóriákat? Nyugalom, csitítgatta magát. A fia rá hasonlít.
- Gyere, Anyu! Be kell nézned hozzá!
A gyerekei közrefogták, kézen ragadták, és elkezdték áthúzni a kerten.
-Biztosan van erre az egészre valami logikus
magyarázat. - Elizabeth megvetette a lábát, de a
kicsik tényleg nagyon aggódtak Thadért. Tudta, ha
nem nyugtatja meg őket, sosem lesz vége a nyafogásnak. A gyerekek addig nyaggatták, míg végül
beadta a derekát. - Na jó, legyen.
Döntésének bölcs voltát azért megkérdőjelezte
magában, amikor már a férfi hátsó ajtaja előtt állt,
és kopogni készült. Habozott, ám elég volt egyetlen pillantást vetnie Meganre és Mattre, hogy határozottan bezörgessen. Várt pár másodpercet,
majd miután nem hallotta a közeledő lépteket, újra kopogott.
- Látod, Anyu? Nem nyit ajtót.
-Meghalt.
-Dehogy halt meg! - ripakodott hevesen morbid kisfiára. - Sőt, bizonyos vagyok benne, hogy
nincs semmi baja. - Leárnyékolta szemét a kezével, és belesett a szúnyoghálón. A konyhaajtó nyitva volt, belátott a helyiségbe, és ahogy a gyerekek
mesélték, az asztalon egymás hegyén-hátán álltak
a piszkos edények, talán már egy teljes napja, ha
nem régebben.
-Menj csak be! Az ajtó nyitva van.
- Megan, nem sétálhatok be csak úgy egy másik
ember házába!
- Miért nem?
A gyerekei szemében lévő ártatlan, komoly kíváncsiság láttán nem tudta, mit feleljen.
-Mert udvariatlanság, azért. - Nem magyarázhatta el a kicsiknek, hogy Mr. Randolph nyilván
nem örülne, ha rátörnének, miközben a barátnőjével hancúrozik az ágyban, vagy egy tivornyát pihen
ki, vagy... Csak néhány egyéb lehetőség jutott eszébe. Tőle szokatlan módon nem talált hihető magyarázatot a helyzetre. Mégis mit keres a férfi idehaza?
-De ha Thad beteg, te meg nem segítesz neki?
- Ez az, lehet, hogy meghal, és akkor arról te tehetsz, Anyu. Te tehetsz róla.
- Elég! - kiáltott fel. A lelkiismeret-furdalás keltése jól bevált módszer volt, ha a gyerekei el akartak érni valamit nála, és ezt pontosan tudták is.
Elizabeth kinyitotta a szúnyoghálós ajtót, majd a
fából lévőt, tényleg nem voltak bezárva. Belépett a
házba. Megan és Matt követték. - Nem, nem, ti itt
maradtok! - Nem akarta, hogy a gyerekei kompromittáló körülmények között, például egy nő karjában lássák példaképüket.
- Mi is jönni akarunk!
- Nem, maradjatok itt! Megnézem, van-e valami
baj, aztán visszajövök.
Elővigyázatosságból, nehogy a kicsik ellenszegülhessenek az utasításának, bezárta maga mögött a szúnyoghálós ajtót. Lábujjhegyen ellopódzott a konyháig. Mielőtt belépett volna, a férfi
után kiáltott. Természetellenesen hangosnak érezte a saját hangját. Visszhangot vert a házban. Meglehet, hogy Thad egy cimborájával van távol,
maga meg majd később magyarázkodhat neki,
amiért ilyen durván megsértette azzal, hogy behatolt az otthonába.
Bár a baráttal való együttlét nem adott magyarázatot arra, miért vannak a piszkos edények a konyhaasztalon és a mosogatóban felhalmozva. A férfi
nem hagyná, hogy a konyhájában ilyen rendetlenség legyen, hacsak nincs rá alapos oka.
Mivel nem ismerte a ház pontos elrendezését,
Elizabeth csak ment az orra után a bejárati ajtó felé, és ismét Thad nevét kiabálta. Szemügyre vette
az ízlésesen berendezett nappalit. Nem volt benne
semmi különleges, egyszerű stílusban volt berendezve, modern hangulatot árasztott. A dohányzóasztalon újságok voltak takarosan egymásra
halmozva. Newsweek, Times, Esquire, csupa komoly
magazin. Egy meztelen nő sem volt a címlapokon.
-Talán a hálószobában tartja az olyasmit - suttogta magának a nő.
A közelgő szürkület tovább sötétítette az amúgy
sem túl verőfényes napot. Az eső, amelyet az aszszonynak hazafelé sikerült lehagynia, most utolérte, és kopogni kezdett az ablakon. Mégsem gyújtott villanyt. A tágas szobákban félhomály uralkodott. Az egész helyzet kísértetiessé vált.
-Mr. Randolph! Thad! - Elizabeth elnémult,
hallgatózott. Mivel nem jött válasz, sarkon fordult,
és visszaindult a konyhába.
Ám abban a pillanatban megtorpant, amikor
egy halk nyögést hallott. Moccanni sem mert, meg
akart győződni róla, hogy jól hallotta. Igen, ismét
az a nyögés. Ezúttal hangosabban.
Elizabeth szíve őrült iramban kezdett verni.
Vajon fájdalom vagy szenvedély váltotta ki a hangot? Gyötrelem vagy mámor? Esetleg a kettő
együtt? Te jó isten, neki ezt esze ágában sem volt
megtudni. Ám a gyerekei nem hagynák békén,
amíg ki nem deríti, mi történt.
Visszafordult, és végigment a folyosón. Egyre közelebb ért egy nyitott ajtóhoz, amely mögül anyagsurrogás hallatszott. Az ágynemű adta a hangot, de
hogy vajon egy vagy két test gerjesztette-e, azt képtelenség volt megállapítani. Az asszony nagy levegőt vett, belesett az ajtón, de amint felismerte, hogy
hová is kukkantott be, visszarántotta a fejét.
A helyiség hálószobaként szolgált, ez nem is
volt kétséges. Az ajtóval szemben, a fal mellett hatalmas ágy állt. A férfi azon feküdt. Hál istennek,
egyedül. Bár nem épp békésen.
Egyetlen másodperc alatt világossá vált, hogy
Thad beteg. Nyugtalanul hánykolódott az ágyon,
végtagjai és feje egy pillanatig sem maradtak egy
helyben.
Elizabeth összeszedte a bátorságát, és egy első
alkalommal csatába induló közlegény elszántságával lépett szomszédja hálószobájába. Teljesítette
a kötelességét.
-Thad?
Nem lepődött meg, hogy a férfi meg sem hallotta, mivel az ő hangja halk volt és remegett, Thad
egyre hangosodó nyögése könnyedén elfojtotta.