Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emma Richmond A mennyek kapujában

2010.08.21

Emma Richmond
A mennyek kapujában
A kissé rendetlen szobrásznő, Bryony
Grant kalandkedveld öccse világjáró,
hátizsákos túrára indul a tizenhét éves
Sonjával, aki megszökött egy svájci nevelőintézetből Bryony kötelességének érzi,
hogy azonnal beszámoljon erről a lány
nagybátyjának, Philip du Vaalnak. Miután a kétméteres hollandus megbizonyosodik róla, hogy gondjaira bízott
unokahúga valóban eltűnt, a két felnőtt
késlekedés nélkül útnak indul. Bangkokban kezdik rokonaik felkutatását,  de a
szökevények mindig előttük járnak egy
lépéssel. Érdekesebbnél érdekesebb helyszíneken fordulnak meg, s közben egyre
inkább megkedvelik egymást...
1.  FEJEZET
A ház magányosan állt egy tágas rét közepén. Lepusztultnak látszott, Bryonynak
mégis rögtön megtetszett. Ha ez valóban Philip du Vaal háza, akkor nem is lesz olyan
rettenetes találkozni vele. Dániel szerint meglehetősen nehézkes alak ez a holland,
viszont igen gazdag. Vajon elfogadhatóan beszél angolul? Feltehetően igen, végül is
itt él Angliában. Különös alak lehet, gondolta a lány, de nem ez zavarta. Inkább az
feszélyezte, hogy egy teljesen ismeretlen emberre kell rátörnie.
A kecses alkatú, keskeny állú, magas homlokú teremtés töprengve harapdálta az
ajkát. Szürke szeme mindig ragyogott, és nagyon kedvesen tudott mosolyogni. E percben azonban csöppet sem volt vidám.
Szemügyre vette a terepet. A ház mellett, a magasra nőtt fűben tűzpiros Ferrarit
fedezett fel. Körüljárta. Mindig is hadilábon állt a műszaki dolgokkal, de ez a kocsi
lenyűgözte, legszívesebben megsimogatta volna.
Átgázolt a csaknem derékig érő füvön. Összeszedte minden bátorságát, és bezörgetett a kertkapun. Mivel másodszori próbálkozására sem mozdult senki, átverekedte
magát a bozóton a legközelebbi ablakig. A szutykos üveget láthatóan évek óta nem
tisztították.
Mihez kezdjen most? Fordítson  hátat,  és távozzék? Akkor  újra el kell jönnie
valamikor.
Lassú léptekkel megkerülte az épületet, és hátul, a kőteraszon megpillantott egy
férfit, amint éppen az írógépe fölé hajolt. Nem gépelt különösen jól, viszont szitkozódásban verhetetlennek tűnt. Legalábbis Bryony úgy érezte, egyeden röpke perc alatt
több káromkodást hallott, mint eddig egész életében. Pedig csak az volt a baj, hogy
az asztal is meg a szék is ferdén állt a terasz agyontöredezett kövezetén, és billegett.
A gépelő markáns arcú férfi volt. Sötétszőke  haja a homlokába hullt, hátul pedig
kék farmeringe gallérját verdeste. Olyan benyomást keltett, mint aki hónapok óta ül
itt egy helyben, mezítláb, közben meg lassanként ráömlik a ház. Mivel hosszú percek
múltán sem méltatta figyelemre, Bryony halkan köhintett egyet.
- Szörnyen meghűlhetett, kisasszony - vetette oda neki a férfi. - Szerintem legalább öt perce álldogál ott lenn.
- Elnézést kérek - hebegte zavartan a lány.
A férfi gyorsan leütötte még az utolsó billentyűt, azután feléje fordult, és tetőtől
talpig végigmérte.
- Nincs szükségem sem kertészre, sem szobalányra - jelentette ki. Idegenszerű
kiejtéssel, mély zengésű, kellemes hangon beszélt.
Akkor hát tényleg ő a holland, állapította meg magában Bryony, mielőtt válaszolt.
- Nem ezért jöttem. Bryony Grant vagyok. Dániel nővére.
- Örvendek. És most, hogy ezt a kis félreértést tisztáztuk, kérem, bocsásson meg.
Sok a dolgom.
Bryony zavart mosollyal felmászott a romos teraszra, és óvatosan lekuporodott
egy feldőlt virágládára.
- Nem emlékszik Dánielre? - kérdezte bizonytalan hangon.
- Nem - dünnyögte a férfi, és leütött egy billentyűt. - Nem emlékezhetem emberekre, akikkel még nem volt szerencsém találkozni.
- De hiszen ismerik egymást! - kiáltotta Bryony. - Dániel Sonja barátja. Én azért
jöttem, mert közölni szeretném, hogy módosították az eredeti tervüket, és korábban
elutaztak Bangkokba.
- Korábban? - visszhangozta szórakozottan du Vaal, miközben tovább püfölte a
gépet.
- Igen! Dániel tegnap váratlanul felhívott engem, és...
- Sokáig óhajt még feltartani, kisasszony? - csattant föl  a férfi.
- Egyáltalán nem - válaszolta a lány, most már ő is kissé türelmetlenül. - Csak
egyszerűen nem tudom elhinni,, hogy nem emlékszik annak a fiúnak a nevére, akit
Sonja elkísért egy ilyen távoli útra.
- Miféle útra? - érdeklődött a holland homlokát ráncolva. Aztán egy dühös mozdulattal kirántotta a gépből a befűzött papírt, és gombóccá gyűrte.
- Hát Délkelet-Ázsiába - felelte a lány.
- Micsoda badarság! Sonja Svájcban van.
- Svájcban? - ismételte Bryony hitetlenkedve. - Hogy  kerülhetett vissza ilyen
rövid idő alatt?
- Mit tudom én! Fogalmam sincs, miről van szó! Hagyjon már békén, kérem!
- No de, uram!
A férfi megadó sóhajjal visszaereszkedett a székébe, és kék szemét a lányra
villantotta.
-  Kérem - szólt csaknem kétségbeesetten -, megkérem,  menjen innen. Nem tudom, kicsoda maga, nem ismerem a testvérét sem, és nem is kívánok vele megismerkedni. Egy dologban viszont biztos vagyok: az unokahúgom Svájcban tartózkodik.
Most pedig..:
-  Eszerint az unokahúga ma érkezett volna vissza Svájcba? - kérdezte Bryony
zavartan. - Nem értem az egészet.
-  Nézze, Grant kisasszony, én sem értek egyetlen szót sem. Összehord itt nekem
hetet-havat. Általában elég gyors a felfogásom, de... Volna szíves elárulni, mit kíván
tőlem? Volna szíves talán elölről kezdeni az egészet?
-  Az öcsém, Dániel felhívott tegnap este. Elmondta, hogy eredeti útitervüktől
eltérően először mégis Bangkokba repülnek. Feltételezése  szerint önnek teljesen
mindegy, Bangkokba utaznak-e, vagy Timbuktuba. Mindazonáltal fontosnak tartotta,
hogy legalább engem értesítsen.
- Az nem létezik! -jelentette ki a férfi.
- Mi nem létezik? Hallgasson meg végre! Sonja nem lehet Svájcban. Legjobb
esetben ma estére érhetne oda. Az ég szerelmére! Miért vezetném félre?
A férfi figyelmesen nézte. Tekintete végigfutott lófarokba kötött barna tincsein,
kopott farmernadrágba és agyonmosott trikóba bújtatott, törékeny alakján.
- Nem színésznő véletlenül?
- Én? Színésznő? - háborgott a lány. - És ha az volnék ismi köze ennek az egész
ügyhöz? Csupán közölni kívántam önnel, hol van az unokahúga, ez minden.
- Úgy? Szabad kérdeznem, mi a becses foglalkozása?
- Szobrász vagyok. Nagyon szépen kérem, hívja föl azt a svájci intézetet.
-  Eszemben sincs telefonálni.
-  Márpedig addig nem megyek el innen! - toppantott Bryony.
-  Grant kisasszony - szólt a férfi olyan  hanghordozással, mint aki egy  egészen
kis gyermekhez beszél -, éppen tegnap volt szerencsém beszélni Sonjával.
- Tehátfelhívta?
- Nem, ő hívott fel engem.
- Na látja, ez az! Akkor honnan tudja, hogy valóban Svájcból telefonált?
- Az unokahúgom nem szokott félrevezetni  engem - kiáltotta du Vaal. Mély
lélegzetet vett, mielőtt valamivel nyugodtabb hangon folytatta volna: - Sejtelmem
sincs, miért állítja az öccse, hogy Sonja vele tart. Talán egy másik férfi unokahúgáról
lesz szó, akit történetesen szintén Sonjának hívnak.
- Ugyan, dehogy!
- Tudomásom szerint Sonja nem ismer semmiféle Dániel Grantet.
- Az, hogy ön nem  tud róla, nem jelent semmit.
-  Ez igaz. De függetlenül attól, ismerik-e egymást, vagy sem, én biztosan tudom,
hogy Sonja ez idő szerint abban a svájci intézetben tanul, ahová az apja beadta. És
most viszontlátásra, Grant kisasszony! - Du Vaal befűzött egy tiszta papírt, és újult
erővel verni kezdte az írógépet.
- Kérem..., legyen szíves, hívja fel azt az iskolát! - rimánkodott Bryony.
- A teringettét! - kiáltotta a férfi. Az írógépre könyökölt, és arcát a tenyerébe
temette. Jó ideig ült így mozdulatlanul, miközben  Bryony szótlanul  figyelte. Már
éppen elhatározta, hogy maga indul a telefonhoz, amikor du Vaal végre felnézett. - Az
öccse küldte hozzám? - kérdezte lecsillapodva.
- Tulajdonképpen nem. Ő csak tudatta velem a tényeket.
- Azt akarja ezzel mondani, csakis azért hívta fel magát, hogy közölje, Sonja nála
időzik?
- Nem, már mondtam, hogy nem. Csak annyit mondott nekem, hogy módosították az .elképzelésüket.
-  Tehát nem küldte ide hozzám?
- Az ég szerelmére! - sóhajtotta tűrőképességének határán a lány. - Azért vagyok
itt, mert feltételeztem, hogy érdekelni fogja önt, merre csatangol az unokahúga.
Hiszen alig múlt tizenhét éves!
- Biztosan tudom, hol van most Sonja: Svájcban.Nem.Grantkisasszony-emelte
fel a kezét elhárító mozdulattal a férfi, mikor Bryony tiltakozni próbált. - Hagyjon fel
végre ezzel a zavaros mesével! Mit akar vele elérni tulajdonképpen?
- Azt,  hogy végre higgyen nekem. De ha egyszer ilyen csökönyös... Aztán ne
tegyen majd szemrehányást, ha később kiderülne, hogy Sonja még sincs Svájcban!
Viszontlátásra, tisztelt uram!
- Nézze, Grant kisasszony, csak ezen a héten nem kevesebb mint hét ifjú leányzó
járult a színem elé. Mind azzal jöttek, hogy a filmgyár küldte őket. Azután beállított
egy fiatalember, aki azt állította, hogy ó Sonja barátja, és történetesen még kertész is.
Őt egy idősebb úr követte, aki a díszletépítésben szerzett temérdek tapasztalatáról
értekezett kimerítően, és szintén arra hivatkozott, hogy küldték valahonnan. Járt itt
ezenkívül egy felettébb erőszakos hölgy is, aki a házat akarta rendbe tenni, meg egy
vén alkoholista, aki közölte, hogy színész, és bármilyen, de tényleg bármilyen szerepet el tud játszani. És most árulja el nekem, Grant kisasszony, miért kellene éppen
magát komolyan vennem? Mellesleg, a maga története is bízvást lehet kitaláció, és
az is elképzelhető, hogy csak a jól betanult szerepét adta elő. Olyannyira, hogy majdnem el is hittem.
- Miért, hát kicsoda ön tulajdonképpen? - hökkent meg Bryony.
- Nana, Grant kisasszony! Maga ezt nagyon jól tudja.
- Nos, úgy értem, micsoda tulajdonképpen? Vagyis mi a foglalkozása?
Du Vaal mellőzte a választ, és váratlanul kijelentette:
- Na jó, felhívom azt az intézetet. - Felállt, gyors léptekkel átvágott a teraszon,
és bement a  házba.
Bryony megkönnyebbülten fellélegzett. Lenézett a kertbe, s gyönyörködött a színpompás virágtengerben. Aztán észrevette, hogy a ház tövében kék műanyag zsákokból piros,  sárga és kék feliratos sörösdobozok gurultak szerteszét, egy felbillent,
rozsdás talicska pedig félig a halastó vizébe merült.
Milyen ember lehet ez a du Vaal? - töprengett. Miért toppannak be hozzá minduntalan furcsa emberek? Miért kínálják fel neki szolgálataikat? Talán gazdag? Vagy
talán olyan híres? Miféle díszletekről beszélt? A filmszakmában dolgozik? Vagy talán
színházban?  Mi a fenét gépel olyan hatalmas lendülettel, hogy legszívesebben kidobott volna, mielőtt megmondtam a jövetelem célját?
Dániel figyelmeztette, hogy Philip du Vaal nehéz ember, erre fel volt készülve. A
holland egyénisége mégis furcsán hatott rá, nem  tudta  megmagyarázni, miért, de
rokonszenvesnek találta a fickót. Úgy viselkedik, mintha nem érdekelné a világ, pedig
csak a fölösleges és időt rabló udvariaskodást kerüli.
Ilyenek lennének a hollandok? - latolgatta. Ó, Dániel, miért tetted ezt velem?
Talán nem  is  sejted, hogy Sonja a nagybátyja engedélye nélkül utazott el veled? Mi
lesz most, amikor Philippel közlik a hírt: az unokahúga valóban  nincs a svájci intézetben? Vélhetően rettenetesen dühbe gurul. És kin fogja kitölteni a haragját? TerméAííífíínyekjcapiyában
szetesen rajtam, gondol ta. Ekkor lépteket hallott a háta mögött, és ösztönösen behúzta
anyakát.
- Nos? Ott van az iskolában? - kérdezte félénken suttogva.
- Nincs ott.  A tanárainak azt hazudta, hogy nagyon beteg vagyok, ki tudja,
meddig kell ápolnia engem. Magának volt igaza.
Bryony szitkokra számított, s most csodálkozva nézett Philip du Vaalra:
- Es ez ki sem hozza a sodrából?
- De, nagyon is!
- Ehhez képest egészen nyugodtnak látszik.
- Tudok magamon uralkodni. Most mit tegyünk? Azt hiszem, nem marad más
hátra, mint hogy Bangkokba repüljek, és visszahozzam Sonját. Talán sikerül, mielőtt
még Hendriknek bármi a fülébejut az egészről.
- Hendriknek? Az meg ki?
- A bátyám, Sonja apja. Maga pontosan tudja, hol vannak ezek ketten?
- Igen, természetesen.  Bangkokban,  mint már említettem - válaszolta a  lány,
majd megnyugtatólag hozzáfűzte: - Semmi  baj sem történhetik Sonjával! Dániel
vigyáz rá.
Philip du  Vaal hallgatott.
- Vigyáz rá! - ismételte Bryony sietősen. - Az öcsém nem felelőtlen alak.
- No, ne mondja! Tudja, hol van Bangkok?! Nagyon megbízható lehet az öccse,
ha egy tizenhét éves lánnyal hipp-hopp odautazik!
- Nem az öcsém beszélte rá az útra Sonját - tiltakozott Bryony.
- Nem? Honnan tudja?
- Dániel szerint a kislány váratlanul bukkant fel, és levakarhatatlanul a nyakába
varrta magát. Nem hívta,  érti? Magától jött. Jóságos ég... Fel voltam  készülve, de
nem gondoltam, hogy ilyen nehéz eset...
- Hogy én?! - méltatlankodott a férfi.
- Értse meg, nem dughatjuk homokba a fejünket!
- Nem is áll szándékomban azt tenni. Az ördögbe, úgy hiányzik ez nekem, mint
púp a hátamra... - legyintett lemondóan du Vaal. - Meg tudná mondani esetleg a
szálloda nevét és címét?
-  Mindent felírtam. Dániel részletesen  beszámolt az útvonalukról. Minden thaiföldi várost és falut felkeresnek, ahová csak érdemes ellátogatni.
- Elhozta legalább a bangkoki szálloda  telefonszámát?
- Otthon van valahol. Megkereshetem éppen.
-  Hagyja csak! Rendelek repülőjegyet mindkettőnknek.
- Hogyhogy mindkettőnknek? - kérdezte a lány óvatosan. - Igazán felesleges.
- Ebben sajnos téved. Sejtelmem sincs például arról, hogy néz ki az öccse.
- Ez miért fontos? - Bryony úgy vélte, Philip du Vaal csak azért szeretne megismerkedni Dániellel, hogy kendőzetlenül megmondja neki a magáét, amiért elcsábította Svájcból az unokahúgát. - Nem egyedül az ő bűne, ami történt.
- Ez a maga véleménye. Na mindegy, ne vitatkozzunk ezen! Nem akarom erőltetni, de ha velem jönne... Mivelhogy annyira a szívén viseli az öccse dolgait. Ezért
is van itt most nálam, vagy tévednék?
- Nem téved. Valóban azért jöttem, mert aggódom.
- És most, hogy mindent tudok, megkönnyebbült végre?
- Ami azt illeti, nem - válaszolta Bryony gyámoltalanul.
- Akkor repüljön el velem Bangkokba! - Philip du Vaal sarkon fordult, és
visszament a házba telefonálni. - Visszahívnak - közölte szűkszavúan, amikor
visszatért.
- Tulajdonképpen mit vár tőlem? Hogyan lehetnék a segítségére?
- Sokat segíthet. Ha ugyanis nincsenek a szállóban, akkor meg kell keresnünk
őket. Remélhetőleg ismeri annyira a testvére szokásait, hogy kitalálja, milyen szempontok szerint választja meg az útirányát.
- Maga meg remélhetőleg ismeri az unokahúgát. Vagy tévednék? - vágott vissza
a lány.
- Nem, sajnos, úgy látszik, nem ismerem eléggé. Hendriknek váratlanul az Államokbakellett utaznia, hogy megtartson egy fontos előadást. Felhívott, és megkérdezte, nálam tölthetné-e majd Sonja a szünidőt. Nekem kellett volna felügyelnem rá, hogy
semmi baj ne történjék vele. Még öt perce sincs, hogy a bátyám kitette a lábát itthonról,
és máris itt tartunk - kesergett a férfi.
-  Azt sem tudja, hogy néz ki a kislány?
-  Már hogyne tudnám! Vannak róla fényképeim.  Annak azonban már három éve
is van, hogy utoljára láttam. Az egész átkozott családomban nincsen egyetlen ember,
aki ugyanakkor ugyanott lenne, ahol én!
-  Szóval vannak róla fényképei. Ó!
-  Igen, Grant kisasszony, ó!  Bevallom, Sonját alig  ismerem, nem  tudom, mi jár
a szép fejecskéjében, nem tudom kivel és miért éppen vele barátkozik, miért tűnik el
csak úgy. A mi családunkban...
-  Sem ön, sem az apja nem sejtette, hogy el akar utazni. Akkor honnan volt pénze
az  útra?
- Hendrik  bőségesen ellátja  zsebpénzzel... Te jóságos ég! Egyáltalán hogyan
utaznak?
- Tudomásom szerint hátizsákkal indultak útnak.
- Autóstoppal? - kérdezte elszörnyedve a férfi.
- Ugyan, dehogy, nem hiszem - igyekezett megnyugtatni Bryony, bár maga sem
volt biztos a dolgában. - Busszal és vonattal közlekednek. Dániel az egyetemi tanulmányai megkezdése előtt egy évet világ körüli útra szánt - magyarázta. - Biztosan
állíthatom, hogy...
-  Hány éves az öccse?
- Tizennyolc, és nagyon jóképű srác.
- Bizonyára - válaszolta Philip. - Aki rá tudta venni azt a kislányt egy ilyen utazásra, csakis rendkívül jóképű lehet.
- Igazságlalanul vádaskodik - tiltakozott felindultan a lány. - Nemcsak hogy
Amennyek kapujában
nem beszélte rá, egyáltalán meg sem hívta az útra. Sonja egyszerűen egyik pillanatról
a másikra ott termett.
-  Ne nevettesse ki magát! A mi családunkban senki nem szokott olyasmire vetemedni, hogy egyszer csak hívás nélkül felbukkan valahol.
-  Mérget venne rá? Az előbb derült ki, hogy csak felületesen ismeri az unokahúgát.
- Hendrik és Lilíy jó nevelést adott neki. ők igazán tudják, mit tesz a jó modor.
Az nem nem létezik, hogy...
- Ez mindent megmagyaráz. Még sosem hallottam olyat, hogy egy jó házból való
lány fellázad a szülei szigorú nevelése ellen... Persze ha az apja nem halmozta volna
el annyi pénzzel, akkor...
Philip du Vaal szeme gúnyosan megvillant:
- Tehát lélekbúvárt is tisztelhetek kegyedben?
- Természetesen nem. Egy tizenhét éves lány azonban már nem gyerek.
- Elég! Azt hiszem, nem jutunk messzebbre, ha tovább vitázunk. Mióta ismeri az
öccse Sonját?
- Nem túl régen. Párizsban találkozott vele a tavaszi szünetben, és nyilván akkor
beszélt neki az utazási terveiről. Mindegy. Semmi bája sem lesz a kislánynak - mondta Bryony, és Philip felé fordult. - Gondoskodni fog róla, és vigyáz rá, higgye el.
- Miért ne hinném?  Éppen az aggaszt, hogy  az öccse  esetleg odaadóan fog
gondoskodni róla.
-  Ez meg mit jelentsen már megint?
-  Ne adja az ártatlant! Sonja szép fiatal lány, legalábbis a fényképek alapján. Ezért
aztán  a közelében  egyetlen egészséges hajlamú ifjú sem érheti be tisztán plátói
kapcsolattal...
- És az önmegtartóztatás az unokahúgára sem lenne jellemző, ugyebár? - kérdezte Bryony dühösen. - Igen hálás lennék, ha nem a saját mércéjével próbálná megítélni
Dánielt! - csattant fel, aztán rémülten szája elé kapta a kezét. - Sajnálom...
- Hm, ez nem volt szép - fogta tenyerébe Philip du Vaal a lány kezét -, de hát az
egér is támad, ha sarokba szorítják.
- Az egér? - kérdezte Bryony, újult haragra gerjedve.
- Olyan most, mint egy hajszolt kisegér.
- Hálás köszönet a bókért  - szűrte  a foga között a szót Bryony. Azután kissé
félrehajtotta fejét, és hallgatódzott.  - Azt hiszem, csöng a telefon.
-  Valószínűleg az utazási iroda hív - bólintott a férfi. Elengedte a lány kezét, és
bement a házba.
Bryony a nyomában maradt. Figyelmesen nézte du Vaal arcát, miközben a beszélgetést hallgatta. Izgatottan megérintette a karját:
- Vízum nem kell?
-  Mi van? Mit akar?  Kérem, várjon  egy percet -  szólt bele a férfi idegesen a
telefonba, majd befogta a kagylót. - Mit kérdezett?
- Azt, hogy nem kell-e vízum?
Philip levette tenyerét a kagylóról, és továbbította a kérdést a telefonba.
- Nem? Rendben... Akkor kérek két repülőjegyet... Köszönöm, kimegyünk érte
a repülőtérre. - Letette a hallgatót, és Bryonyhoz fordult: - Szerencsére oltási bizonyítványt sem kérnek. Ennek ellenére talán be kellene oltatnunk magunkat, különben
a végén még sárgalázat hozunk haza. A gépünk egyébként fél hatkor indul - mondta,
és a könyökénél fogva kitessékelte a teraszra a lányt. - Mindig ilyen szenvedélyesen
védi a testvérét?
Bryony gondterhelten nézett a hollandra:
-  Dániel rendes fiú, maga meg mindent rá akar fogni.
Az öcsémnek egyáltalán nincs szüksége a védelmemre, gondolta. Feltehetően nem
hozza ki  a  sodrából túlságosan, ha  Philip megvádolja,  hogy  elcsábította az
unokahúgát.
Nem emlékezett rá, hogy Dániel valaha is a szívére vette volna, ha megszidták
valamiért. Sohasem kísérelte meg, hogy tisztázza vagy kimagyarázza magát. Bryony
többször is próbálta megértetni vele, célszerűbb lenne magyarázatot adnia bizonyos
dolgokra, mintsem hogy az emberek helytelen következtetéseket vonjanak le a viselkedéséből. Dániel azonban soha nem hallgatott rá. Közömbös volt neki, mit tartanak
róla.
Bryony másként gondolkodott erről. Ezért is döntött úgy, hogy elkíséri Philip du
Vaalt.
-  Azt hiszem, félóra alatt össze tudok csomagolni, aztán indulhatunk. Addig talán
főzhetne egy csésze teát - vélte Philip, és magára hagyta.
fií!!2íí!iíWíában
2-  FEJEZET
Bryony felsóhajtott, és megkereste a konyhát. Mintha a sajátja lett volna - már
ami a rendetlenséget illeti. Kiemelt egy csészét a mosogatóban feltornyozott piszkos
edényhalomból, kimosta, vizet tett fel, és készített magának egy teát. Teli csészével
a kezében visszasétált a teraszra, s leült az írógép elé. Azon töprengett, miért is hagyta
magát belevinni ebbe az egész  ügybe. Egyáltalán nem állt szándékában DélkeletÁzsiába repülni, és végképp nem Philip du Vaal úr társaságában. Van ebben a fickóban valami nyugtalanító, gondolta. A hasonló alakok útjából eddig mindig sikerült
kitérnie.
Egyszerűen meg fogom mondani neki, hogy nem megyek vele, határozta el végül.
Kérdés viszont, hogy Dániel valóban felelősségteljes módon viselkedik-e? Mert ha
például Sonja konok ragaszkodása az idegeire megy, előfordulhat, hogy egyszerűen
faképnél hagyja valahol. S végül még bocsánatot sem fog kérni, mondván, hogy ő
ugyan nem hívta meg az útra. Jaj, Dániel - fohászkodott magában Bryony -, kérlek,
vigyázz arra a gyerekre!
-  Valami  gond van, Grant kisasszony? - érdeklődött Philip du Vaal  csendes
nyugalommal, és leült a lány mellé.
- Nincs - válaszolt Bryony bátortalanul. - Lennie kellene?
- Nem azon töprengett véletlenül, hogy megengedhető dolog-e egy vadidegennel
a világ végére utaznia?
-  Nem... dehogy... illetve... úgy  gondolom...  nos igen! - dadogta zavartan
Bryony. - Szerencsére maga nem látszik olyan férfiúnak, aki félénk kisegerekre
vadászik - fűzte hozzá tréfásan.
- Hát nem is - válaszolta du Vaal, és belebámult a lány csinos arcába. - Hiányozhat valakinek? A szüleinek? A barátjának?
- Nem - szólt a határozott válasz.
- Talán nincs is barátja? - érdeklődött a holland.
- Nincs!-jelentette ki dacosan a lány.
- Ez úgy hangzott, mintha gyűlölné a férfiakat. Tán csak nem?
- Badarság!  Én... én... egyszerűen  csak nem tudok kijönni  velük - mondta
Bryony pironkodva. - Jobban mondva, a férfiak nem tudnak kijönni velem. És maga?
Van barátnője, aki neheztel majd, amiért elutazik velem?
- Mármint egy féltékeny asszonytárs? - évődött a holland.
- Miért kellene rám féltékenynek lennie? Úgy nézek ki, mint egy férfifaló bestia?
- Szóval nem az? Na, majd elválik!
- Csakis azért kísérem el, mert így kívánja a becsület. Ne gondolja, hogy vonzódom az olyan alakokhoz, mint ön!
- És miért nem?
- Hogyhogy miért nem?! Talán azt várná, hogy minden nő epekedve a lába előtt
heverjen?
- Nem erről van szó -jelentette ki fesztelenül a férfi. - Csupán szeretnék biztos
lenni abban, hogy nem okoz majd mindenféle nehézséget nekem.
- Én soha senkinek sem okozok nehézséget. Egy légynek sem tudnék ártani.
Ezenkívül a magafajta szőke óriásokkal szemben sokkal inkább előnyben részesítem
a karcsú, sötét hajú férfiakat.
- Nem tartozom feltétlenül az óriások közé - nevetett du Vaal -, de azért megnyugtat, hogy nem felelek meg az ízlésének.
- Akkor jó - szólt Bryony halkan, és lesütötte a szemét, őszintén szólva ő maga
sem tudta pontosan, milyen férfi felelne meg az ízlésének. Ezen a téren vajmi kevés
tapasztalatot gyűjtött. És vajon kinek a hibájából? - kérdezte magától elszomorodva.
Elhessegette magától a borongós  gondolatot, és ismét du Vaalhoz fordult: - Tehát
ilyen könnyedén szabaddá tudja tenni magát? - érdeklődött.
- Szerencsére igen. És maga?
- Én is, de ennek ne tulajdonítsunk jelentőséget. Rendben? Hiszen nincs is más
választásom.
- Az embernek mindig kell, hogy legyen más választása - jelentette ki tűnődve
a férfi. - Most éppen nincs megrendelése?
- Pillanatnyilag nincs. Többnyire ugyanis olyan  szobrokat készítek, amelyek
nekem tetszenek. Ha valaki megveszi a munkámat, úgy is jó, ha nem...
- Ha nem, az is egyre megy,  igaz? Azt hiszem, kezdem lassacskán megérteni,
kicsoda valójában Bryony Grant.
- Ezt kétlem. De mondja, miből gondolta, hogy színésznő vagyok?
- Ennek már semmi jelentősége.
- Mire jó  ez a titkolódzás? Még azt sem árulta el, mivel foglalkozik tulajdonképpen.
- Sajátos hatásokkal. Talán az a legpontosabb kifjezés, ha azt mondjuk, hogy
látvány- és hatástervezés a szakmám.
- Moziban és színházban?
A férfi bólintott.
- Ejnye, csak  nem arra gyanakodott, hogy valamelyik  filmjében  akarok
szerepelni?
- Igaz, ami igaz, megfordult a fejemben - ismerte el du Vaal.
- Tehát híres ember? - firtatta Bryony. - Hallanom kellett volna önről?
- Csakis akkor, ha különös gondossággal szokta tanulmányozni a filmek főcímét.
- Őszintén szólva nem nagyon izgat a mozi vagy a televízió - mentegetőzött a
lány.
Philip elmosolyodott, és felemelkedett ültéből.
- Máris útra kész? - kérdezte Bryony.
- Tulajdonképpen igen. Már csak ezt a néhány kacatot kell bevinnünk. - Philip
könnyedén felkapta az írógépet, és eltűnt vele a teraszajtó mögött.
A lány követte a teáscsészével és a székkel. Remélte, hogy Sonját gyorsan megtalálják majd, ugyanis Philip du Vaal társaságában olyan kevés időt óhajtott eltölteni,
amilyen keveset csak lehet. Furcsán érezte magát mellette. A férfi valóságos óriás
volt, legalábbis Bryony százötvenöt centis magasságához képest. Nem is bírta megállni, amikor az asztalt a feje felett átemelve bevitte a teraszról, hogy meg ne kérdezze
tőle:
- Mondja, milyen magas?
- Két méter öt centi. Tetszem így is, vagy mégis inkább az alacsonyabb, sötét
hajú lovagjai közül választana?
- Ne gondolja, hogy annyira izgatnak a férfiak! Csupáncsak elképzeltem, milyen
volna alacsonyabb termettel. Meglehetősen köpcös.
-  Akkor tényleg szerencsém van, hogy nem vagyok alacsonyabb. Szörnyű kellemetlen érzés volna köpcösnek lenni! - Philip fejcsóválva kivonult a teraszra ellenőrizni, nem maradt-e kinn még valami.
- No de, én... - Bryony nem tudta, hogyan magyarázza meg neki, hogy megjegyzését nem sértő szándékkal tette.
-  Miről is volt szó? - állt meg előtte Philip.
- Engem a formák kizárólag művészi szempontból érdekelnek!
- Hm - mormolta a férfi jelentőségteljes pillantás kíséretében. Becsukta az ajtókat, s kiterelte Bryonyt. - Mivel jött? - kérdezte. - Autóval?
-  Nem, nincs is jogosítványom. Busszal jöttem, a megállótól  pedig gyalog.
-  Hol lakik?
- Nem túl messze.
- Akkor indulás! - szólt Philip. Becsukta a bejárati ajtót, majd  a kertkaput. Pogygyászát hanyagul a piros Ferrari csomagtartójába hajította, kinyitotta a jobb oldali
ajtót Bryonynak, majd kényelmesen elterpeszkedett a vezetőülésen. - Kapcsolja be
magát, mert gyorsan vezetek! - figyelmeztette a lányt.
- Azt hittem, itt ez tilos - mondta Bryony, és engedelmesen a biztonsága öv után
nyúlt.
- így is van. Csakhogy amikor nincs nagy forgalom az úton, és elég messzire el
lehet látni, én bizony nem szeretek totyogni. Vagy talán fél a sebességtől?
- Nem, dehogyis, nem! És ha mégis? Ez talán változtatna a helyzeten?
- Valószínűleg nem. Sok a dolgunk, és túl rövid az élet. Mennyi ideig tart, amíg
becsomagol?
-  Nem sokáig. Mielőtt elindultam, hogy meglátogasssam önt, lezuhanyoztam és
átöltöztem. Villámgyorsan  összeszedem a  legszükségesebbet, és máris készen
vagyok. Vagy talán azt hitte, hogy órákig festem magam?
- Nem - szólt a férfi -, ez meg sem fordult a fejemben.
Maradjon csak olyannak, amilyen, kedves Philip du Vaal, akkor jól kijövünk majd
egymással, gondolta Bryony megkönnyebbülten. Ha továbbra is ilyen kedélyes és
barátságos marad, akkor nem lesz olyan szörnyű ez az utazás.
Lehunyt szemmel hátradóit az ülésen, és elengedte magát Ha egy kis szerencséjük
van, Bangkokban rögtön rátalálnak majd Sonjára, és máris repülhetnek haza.
Philip du Vaal hamarosan fékezett a lány kis háza előtt. Bryony ezúttal akaratlanul
is bírálóbb szemmel mustrálta saját otthonát, mint máskor. Meg kell hagyni, az ó kertje
sem sokkal gondozottabb, mint a férfié. Legfeljebb nem hever annyi sörösdoboz szanaszét a fűben. Miután beléptek a házba, Bryony arcán sajnálkozó mosoly suhant át,
mivel idebent sem volt kisebb a felfordulás.
- Tiszta szerencse, hogy nem lakunk együtt - nevette el magát
- Nem értem -jelentette ki Philip.
- Csak arra céloztam, milyen rendetlenek vagyunk mind a ketten. Ha együtt élnénk, sohasem lehetne nálunk semmit megtalálni.
- Csakhogy az nem az én házam - magyarázta a férfi. - Csupán egy színpadkép
része. Azért dolgozom ott, mert kísértetházzá akarom változtatni.
- Vagy úgy! - nevetgélt zavarában Bryony, majd a nappali felé bökött. - Az útlevelemnek és Dániel útitervének az íróasztalon kell lennie. Volna szíves megkeresni,
amíg becsomagolok? - Megfordult, és felsietett a hálószobába vezető lépcsőn.
Előráncigálta viharvert hátizsákját, és gondolkodóba esett, mit is vigyen magával.
Tiszta fehérneműt! Rövidnadrágot is? Miért ne?! Bangkokban bizonyára nagy a
meleg. Néhány póló is jól jöhet Egy fiókban  talált két vadonatúj vászonnadrágot,
ezeket is hátizsákjába gyömöszölte. Pulóvert? Igen, esténként talán hűvös lesz, és egy
éjszakát egészen biztosan el kell majd tölteniök Bangkokban. Mire lehet szüksége
még? A szekrény legmélyén megpillantotta indiai bőrszandálját, azt is bedobta a zsákba. Végül elcsomagolt még néhány vázlattömbötés ceruzát. Pénz, nos, pénz is kellene.
Talán Philip elvihetne gyorsan a bankba. Hány óra lehet? Hova tehette a karóráját?
Felkapta a hátizsákot, és lefutott a lépcsőn. Meglátta, hogy a műterméhez vezető
ajtó nyitva áll. Elfutotta a pulykaméreg: ki nem állhatta, ha valaki átlépte a műterme
küszöbét. Oda még Dánielnek sem volt szabad bejárása. Ledobta a földre a hátizsákját,
és gyors léptekkel bement a műterembe. Ez volt az egyetlen helyiség a házban, amelyben rend uralkodott.
Philip az egyik nagy ablak előtt állt, és Bryony egyik szobrát szemlélte.
-  Ezt maga csinálta?
-  Ühüm - válaszolta Bryony.
-  Egész jó - vélekedett a férfi.
- Köszönöm.
- Haragszik rám valamiért? - érdeklődött Philip.
- Nem,csak...
- Sajnálom, Bryony. Biztosan az a  véleménye, hogy  semmi  keresnivalóm
idebent.
- Eltalálta. Nem akarok udvariatlan lenni, de nem bírom elviselni, ha bárki beteszi
a lábát ebbe a helyiségbe.
- De miért  nem? Jóságos ég, ha én ilyen műremekeket tudnék alkotni, akkor
biztosan fűnek-fának mutogatnám...
- Tudja, én mindig a tökélyre törekszem - válaszolta Bryony valamivel oldottabban. - Mindig attól tartok, hogy másoknak esetleg nem tetszik, amit csinálok.
- Ezt meg tudom érteni.
- Komolyan mondja? - csodálkozott Bryony.
-  Feltétlenül. Az én munkám is állandóan a bírálatok kereszttüzében áll. Meg
szoktam lepődni, ha  senki sem talál kivetnivalót benne - mosolyodott el Philip. Ez
volt az első őszinte mosolya. Tovább tanulmányozta a kezében tartott aktot. - Miből
van ez?
- Almafából.
- Almafából? Azt hittem, abból nem lehet faragni.
- Miből gondolta? Grinling Gibbons például kizárólag almafával dolgozott. Az
almafát nem könnyű  megfaragni, de megéri a fáradságot.
- Talán maga is híres művész? - nézett le mosolyogva a lányra du  Vaal.
- Ugyan mitől lennék az? Nem panaszkodhatom, általában találok vevőt a szobraimra, de igazából csak azért dolgozom, mert a munka szórakoztat. Világéletemben
szobrász szerettem volna lenni. - Bryony kivette a férfi kezéből a szobrot, és visszaállította az ablakpárkányra. - Megtalálta?
- Mit kellett volna megtalálnom?
- Az útlevelemet és Dániel útitervét.
- Nem. Bevallom, nem is kerestem. Sajnálom, megfeledkeztem róla.
- Mindegy, akkor majd én. Az órámat is letettem valahol. - Bryony gondterhelten
visszaballagott a nappaliba, és szelesen kirántotta az  íróasztal felső fiókját. A heves
mozdulattól papírok és fényképek potyogtak ki belőle. Nem törődött vele, mindent
ott hagyott a padlón.
Végül Philip szánta rá magát, hogy felszedegesse a papírokat.
-  Tudtam! - kiáltott  Bryony diadalmasan. - Itt van minden! Az  útlevelem és a
címek is, amiket Dániel megadott. Azokat a cédulákat meg csak gyömöszölje be a
fiókokba! Nincs köztük semmi, ami fontos lenne.
- Mindaddig, amíg nincs szüksége közülük valamire - szólt sóhajtva a férfi, aztán
elvette a lány útlevelét, és a sajátja mellé, a nadrágzsebébe süllyesztette.
Bryony kiterítette Dániel útitervét.
- Hányadika is  van ma? - kérdezte, miközben tanulmányozni  kezdte a hosszú
listát.
- Huszonötödike - válaszolta a férfi kissé türelmetlenül. - Engedjen csak oda,
hadd lássam én is! - tolta arrébb Bryonyt. - Delhi, Ágra, Dzsaipur, Dzsaiszalmer,
Dzsodhpur, Kathmandu, Kasmír, Goa, Hongkong, Bangkok - sorolta. - Te jó ég,
ilyen gazdag ember az öccse?
Bryony szórakozottan és egyben segélykérőn nézett rá, aztán megbocsátó mosolylyal válaszolt:
- Hm... Igen. Ugye milyen rettenetes?
- És a pénzét utazásokra dobja ki az ablakon?
- Nem dobja ki. Olyan olcsón utazik,  ahogy csak lehet. Buszon, vasúton, vagy
ahogy...
- Maga is ugyanolyan gazdag? - szakította félbe du Vaal.
- A, dehogy! Dániel tart el engem is.
- Hm...
- Az útra azért van elég pénzem, ne izguljon. A repülőtérre menet esetleg útba
ejthetnénk a bankomat?
- Persze - mondta Philip, és úgy nézett rá, mint aki nem tudja igazán, mit kezdjen
vele. - Na menjünk! Valahogy az az érzésem, megbánom még ezt az utazást.
- Akkor akár le is mondhatja a repülőjegyemet -javasolta Bryony reménykedve.
- Arról szó sem lehet!
Először a bankhoz hajtottak, ahol mindketten úticsekkeket váltottak. Utána indultak a repülőtérre. Du Vaal kocsiját a parkolóban hagyták. Amikor beléptek az utascsarnokba, Philip átvette az irányítást. Kifizette a telefonon megrendelt jegyeket, majd
a poggyászellenőrzéshez vezette Bryonyt. Éppen idejében érkeztek, és a lány akaratlanul arra gondolt, hogy Philip du Vaal vezényletével milyen simán mennek a dolgok.
Ő például biztosan nem tudott volna mindent ilyen gyorsan elintézni.
A gépben Philip unszolására az ablak melletti helyet foglalta  el. Tizennégy óra
repülés, gondolta, szorosan összezárva ezzel a nyugtalanító fickóval. Régen esett meg
vele, hogy vonzódott volna valakihez. Dávid volt az utolsó, annak is két éve már. És
az is marad, döntött határozottan. Ha Philip  esetleg próbálkozna, nem megy bele a
játékba.
- Valami baj van? - kérdezte tőle a férfi  csendesen. - Talán fél a repüléstől?
- Tessék? Ó, dehogy. Csak kissé elgondolkodtam.
- Min töpreng? Eszébe jutott az öccse?
Bryony megrázta a fejét, majd az előtte lévő ülés hátoldalán lévő zsebből kivette
a légitársaság tájékoztatóját, és belelapozott. Abban reménykedett, hogy a színes füzet
el tudja terelni a figyelmét. A holland túl nagy hatással volt rá.
Szedd  össze magad! - parancsolt magára, és visszatette a tájékoztatót a helyére.
A vágyakozást az önsajnálattal együtt mélyen eltemette magában. Tekintsd mondjuk
a nagybácsidnak! - alkudozott magával. Elővett egy jegyzettömböt és egy ceruzát a
hátizsákjából.
-  Mi az ördög bújt magába hirtelen? Mit izeg-mozog állandóan?
- Mindig ideges leszek, ha nincs mit csinálnom. Dolgozni fogok. Ezzel ütöm
agyon az időt. - Mihelyst elérték a repülési magasságot, Bryony kioldotta a biztonsági
öv csatját, és úgy helyezkedett el az ülésen, hogy szemügyre vehesse az utasokat.
Philip mellett felfigyelt egy fiatal nőre, aki meglehetős lenézően méregette. Csibészes
mosollyal hozzákezdett, hogy karikatúrát rajzoljon a fennhéjázó útitársról.
- Ejnye, ez nem szép dolog - vélekedett Philip, amikor észrevette, miben
mesterkedik.
- Nem érdekel. Egész idő alatt rám mereszti a szemét, ki nem állhatom.
- Bizonyára az öltözéke nem tetszik neki - vélte Philip mosolyogva.
- Netán magát is zavarja, ahogy kinézek? Remélem, nem hozom kínos helyzetbe.
- Nem, dehogy. Engem nem lehet ilyen könnyen kínos helyzetbe hozni.
-  Rögtön gondoltam. Úgy fest, mint akinek teljesen közömbös, mit gondolnak
mások.
- így is van. Egész úton rajzolni fog?
- Vagy igen, vagy nem. De miért? Talán van valami más ötlete? Remélhetőleg
nem rólam akar cseverészni?
- Hogy jött rá? - érdeklődött a férfi vidáman.
-  Nos, ha szórakozni kíván, jobb lesz, ha a túloldali hölgyhöz fordul. Ő boldog
lesz, ha cseveghet magával.
-  Féltékeny volna rá?
- Ugyan már! Csak segíteni akartam magának.
- Nincs szükségem segítségre. Mondja, más dolgokat is tud rajzolni? Úgy értem,
arcképeken kívül.
- Miféle más dolgokat?
- Házat például. Megengedi? - Azzal, anélkül hogy a lány válaszát megvárta
volna, kivette kezéből a vázlattömböt és a ceruzát, keresett egy üres lapot, és felvázolta
egy ház alaprajzát. - Ilyesmikre gondoltam - magyarázta.
Bryony kissé elgondolkodott, aztán bólintott. Átvette a tömböt és a ceruzát, kitépte
a férfi lapját, összegyűrte, és Philip ölébe ejtette.
- Biztosan arra a házra gondol, ahol ma délután dolgozott.
- Ühüm! - Philip a válla mögül magyarázta neki mit hová rajzoljon, és amikor
hozzákezdett a részletek kidolgozásához, megkérdezte tőle: - Nagyon szeret rajzolni?
-  Igen. Gyakran úgy elmerülök a munkában, hogy közben teljesen megfeledkezem az idő múlásáról. Van úgy, hogy csak néhány vonalat kell húznom, és máris
sikerül megragadnom, amit akartam. Akkor aztán nem tudom abbahagyni, amíg úgy
nem érzem, teljesen kész a mű. Vannak viszont olyan napjaim is, amikor egyáltalán
nem áll rá a kezem a rajzolásra. El tudom képzelni, hogy az írással is hasonlóan áll a
dolog.
- Igen. Kár, hogy nem mindig engedhetjük át magunkat az ihletnek kedvünk
szerint - helyeselt a férfi elgondolkodva. - A lépcső egyébként bal oldalról vezet
felfelé - jegyezte meg a rajzra pillantva. - Elmesélné, hogyan jutott az öccse olyan
sok pénzhez?
- Nagyapánktól örökölte.
- És maga nem kapott semmit az örökségből?
- Én lány vagyok, és a nagyapám nemigen becsülte a lányokat... Nyitott vagy
zárt az a lépcsőház? - kérdezte Bryony, miközben várakozó mozdulattal tartotta a
ceruzát a levegőben.
- Nyitott! Mellesleg, ha a nagymamája magára hasonlított, akkor meg tudom
érteni a nagyapját - bólintott Philip. - Hogyhogy nem a szülei örökölték a pénzt?
- A nagyapám nem szívelte a szüleimet. Jobban mondva az apámat, a saját fiát
nem. Ezt azonban nem lehet rossz néven venni tőle.  Dániel és én sem kedveltük
túlzottan az apánkat! Feltehetően ezért lettem szobrász. Ez volt a legpiszkosabb foglalkozás, amit ki tudtam találni magamnak.
- Ezt meg kell magyaráznia. Úgy látom, kedvét leli. abban, hogy ködösen
fogalmaz.
- Nos, a szüleimet szörnyű csalódás érte, amiért lánynak születtem. Pedig tündéri
kis kölyök voltam! Hiába nevet, komolyan mondom, igen helyes gyerek voltam annak
idején. Csinos kis ruhácskákat hordtam, többnyire fehéret, és szigorúan megtiltották
nekem, hogy összepiszkoljam magamat. Semmi futkosás a kertben, semmiféle homokozás! A maszatos, rémséges környékbeli kölykökkel pedig végképp nem játszhattam. A mamám ráadásul nagyon régimódi asszony volt, bedugott egy egyházi
intézetbe. Azt hitte, ott majd biztonságban leszek a rám leselkedő világi veszélyektől,
nevezetesen a fiúktól.
- És  bevált a számítása? - kérdezte a férfi.
- Nem  árulom el... Mikor kilencéves lettem, megszületett Dániel - folytatta
Bryony tűnődő mosollyal.
- Akkor most huszonhét éves? Istenemre, nem néz ki többnek tizennyolcnál - állapította meg Philip csodálkozva.
- Bizonyára úgy gondolja, hogy a viselkedésem is tizenévesre vall. Meg kell
hagyni, sokszor valóban nem viselkedem igazán felnőtt módra. Tudja be a nehéz
gyermekkoromnak!
- Úgy tűnik, nem nagyon zavarja a dolog - vélekedett a holland.
- Nem, legalábbis ma már pem zavar. Kislány koromban mindenesetre nagyon
boldogtalan  voltam.  Később pedig, amikor a nagyapám, akit egyébként Lorring
Grantnek hívtak, meghalt...
- Csak nem Lorring Grant, az.iparmágnás? - vágott közbe Philip.
- De  igen. Mivel apám volt az egyetlen gyermeke, és Dániel az egyeden fiúunokája, az öcsém örökölt mindent. Apám tombolt haragjában, de ezen nem  tudott
változtatni.
- És maga nem kapott egy fityinget sem?
- Nem, semmit. A szüleim két évvel később  életüket vesztették egy közlekedési
balesetben. Akkor összeköltöztem Dániellel. Az örökségből a vagyonjogi képviselője
a nagykorúságáig éppen csak annyi pénzt utalt át neki, hogy fedezze a megélhetésünket. Nekem szinte semmi jövedelmem sem volt... De azért elégedett vagyok, végül
is sikerült mindent elég jól elrendezni - zárta le a témát Bryony.
- Egy szavát sem hiszem.
- Pedig a történet színigaz - bizonygatta Bryony. Valóban így történt minden,
azzal a különbséggel, hogy nem vette ilyen könnyedén a dolgot. Nagyon is bántotta,
hogy kisemmizték, de úgy gondolta, ez nem tartozik Philipre. Mindössze néhány órája
ismerik egymást, a férfi számára ő elsősorban abból a szempontból lehet érdekes,
hogy milyen család sarjával utazott el az unokahúga Délkelet-Ázsiába.
Megállt mellettük a légikisasszony.
Philip mosolyogva rendelkezett:
- Kávét kérek, cukor nélkül. Bryony?
- Én is, de tejjel és három cukorral - kuncogott a lányés lehajtotta az előtte lévő
ülés háttámlájára  szerelt asztalkát. Rátette a csészét, aztán átnyújtotta rajztömbjét
Philipnek: - így jó lesz?
- Valahogy így gondoltam. Elkérhetem egy kis időre a ceruzáját?
Bryony figyelte, ahogy a férfi a rajzlapon mindenüvé kis kereszteket rajzol.
- Ezek lennének azok a helyek, ahol különleges hatásokat akar kelteni? - érdeklődött.
-  Elméletben igen - erősítette meg a férfi. Homlokát ráncolva szemlélte az alaprajzot, majd írni kezdett valamit.
Bryony feltételezte, hogy rendezői utasífásokról van szó.
- Meséljen valamit magáról! - kérlelte a férfit, és belekortyolt a kávéjába.
- Nincs sok mesélnivalóm. Az én élettörténetem igen unalmas a magáéhoz
képest.
-  Badarság! Mesélje el szépen, mitől lett olyan felháborítóan gazdag? Hol tudott
lesülni ilyen szép barnára?
- Ezt a szép barna színt Mexikóban szereztem. Februártól ott forgattam.
- Mindvégig ott kell tartózkodnia a forgatás  helyszínén? - kérdezte Bryony
kíváncsian.
- Igen, többnyire. Kivéve, ha túl egyszerű minden.
- Es mit forgatott?
- Egy tudományos-fantasztikus filmet.  Sok-sok repülő csészealjjal,  és földön
kívüli lényekkel.
- Kedvére való munka?
- Természetesen. Különben nem csinálnám. Mi többnyire sok őrömet találunk a
munkánkban. Az a legszebb az egészben, hogy időnként fel kell robbantani valamit.
A lehető legnagyobb robajjal, magától értetődik - folytatta lelkesen du Vaal. - Persze
az sem mellékes, hogy egész sok pénzt lehet keresni vele.
- Még egy váratlan bangkoki utazásra is futja belőle.
- Úgy van - válaszolta a férfi, de mosolya lehervadt az arcáról.
Bryony már sajnálta, hogy megjegyzésével tönkretette az iménti jó hangulatot.
- Sonjával semmi baj sem történhet - igyekezett megnyugtatni a férfit.
- No, igen. - Philip sóhajtva hátradőlt, s megpróbálta kinyújtani hosszú lábát a
szűk helyen.
- Milyen végzettség kell ahhoz, hogy valaki látványtervező legyen? - próbálta
folytatni a megkezdett beszélgetést a lány.
- Vagy mérnöknek kell  lenni, vagy valami hasonlónak. Fontos a kézügyesség.
Miért? Szeretne talán megpályázni egy ilyen állást?
- Ó, nem, soha! Nem lennék képes egyetlen, szeretettel megalkotott művemet
sem a levegőbe röpíteni.
- Hát igen, ez lényeges különbség a kettőnk munkája között. - A férfi újból a
tömbben lévő rajz fölé hajolt, és ismét jegyzetelni kezdett.
Bryony elnézte jellegzetes arcélét, és szomorkásán elmosolyodott. A jelek szerint
Philip teljesen megfeledkezett arról, hogy ott ül mellette. Hátat fordított neki, és kibámult az ablakon.
A repülőút hátralévő része eltelt anélkül, hogy mélyebb beszélgetésbe merültek
volna.
Étkezés után Bryony hátrahajtotta ülése támláját, és aludni próbált. Ha egy kis
szerencséjük van, holnap ugyanebben az időben már úton lesznek hazafelé.
 
3.  FEJEZET
Bangkok fülledt és zajos volt. Bryony a repülés fáradalmaitól és a rekkenő hőségtől kissé kábultan ült be Philip mellé a repülőtéri taxiba.
- Itt mindig ilyen forróság van? - kérdezte a szikrázó napfénytől hunyorogva.
- Többnyire  tikkasztó itt a hőség - válaszolta Philip. - Nem bírja ezt az éghajlatot?
- Fogalmam sincs, még sohasem utazgattam errefelé. - Philip du Vaalt ellenben,
úgy tűnik, nem viseli meg semmi, gondolta Bryony, és hirtelen magányosnak, kirekesztettnek érezte magát.
Az idegen világ, amely a taxi ablakán át elsuhant mellette, más mederbe terelte a
gondolatait. Akaratlanul is Dániel arcát kutatta az embertömegben, de csakhamar
feladta ezt az értelmetlen foglalatosságot, és a város aranykupoláira összpontosított,
na meg a háromkerekű motoros taxikra, a tuk-tukokra, amelyek nyaktörő iramban
húztak el mellettük. Felnevetett, és remélte, hogy a benyomásait sikerül majd papírrá
vetnie.
- Hát  nem csodálatos? - kiáltott fel lelkesülten. - Minden pontosan olyan, amilyennek elképzeltem. A lárma, a színek, az embertömeg. És nézze csak, ott! - hajolt
ki a taxi ablakán. - Csatornák!
-  Klongok - magyarázta Philip. - A csatornát itt klongnak hívják.
- Eszerint ön már megfordult ezen a tájon.
- Igen - ismerte el mosolyogva a férfi, és felhívta a figyelmet néhányra a város
sok-sok látnivalója közül. - Ez itt egy templom, thai nyelven wat - magyarázta. - Ha
majd lesz időnk, a Smaragd Buddha templomát is megmutatom. Tátva marad a szája
a gyönyörűségtől, ha azt meglátja. Na, itt a szállodánk. Ahogy látom, szerencsére van
benne klímaberendezés.
Bejelentkeztek a portásnál, azután elfoglaltak két egymás melletti szobát.
Bryony szobájába érve rögtön az ablakhoz lépett, és kinyitotta. A párkányra könyökölt, állát tenyerébe ejtette, és lenyűgözve figyelte az alant elterülő várost. Valahol
erre jár Dániel. Vajon jól mulat? Remélhetőleg igen, és közben vigyáz Sonjára. Menynyire örült az öccse ennek az utazásnak! Hónapok óta lelkesen tervezgetett...
Nagyon szeretett volna kimenni most a városba, hogy megkeresse és védelmébe
vegye Dánielt, de Philippel úgy egyeztek meg, hogy a  szobájában marad.
Visszafordult az ablakból, és kipakolta a hátizsákját. Tiszta fehérneműt szedett
elő, majd a fürdőszobába ment, hogy lezuhanyozzék.
A frissítő zuhanytól felélénkülve bújt bele a szállodai selyemköntösbe, azután
átkutatta a hátizsákját a fogkeféje és a fésűje után. Rémülten döbbent rá, hogy a kapkodásban sem egyiket, sem másikat nem tette bele a csomagjába. De még fogkrémet
sem hozott magával. Tehát  szereznie kell. Talap Philip mindenből kettőt hozott
magával.
Kisurrant a  folyosóra, átsietett Philip szobájához, röviden kopogott, majd benyitott. A férfi egy szál törülközőben éppen kilépett a fürdőszobából, nyilván ő is
éppen most fejezte be a zuhanyozást. Bryony zavartan megállt.
- Jaj, bocsásson meg! - mentegetődzött gyámoltalanul. -Csak egy kis fogkrémet
és egy fésűt szerettem volna kölcsönkérni.
- Szolgálja ki magát! A mosdó fölött talál mindent, a polcon.
- Köszönöm - suttogta a lány, elsuhant Philip előtt, és azon igyekezett, hogy ne
nézzen rá.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen remek alakja  van, állapította meg fogmosás
közben. A törülköző alig leplezte a napbarnított testet. A férfinak izmos mellkasa volt,
keskeny csípője és hosszú, izmos lábszára.
- Talált mindent, amit akart? - kérdezte kisvártatva Philip.
Bryony felkapta a fésűt, és sietősen végigszántott vele borzas haján.
- Tessék? Ó, igen, nagyon köszönöm. Remélem, nem veszi rossz néven,  hogy
használtam a tartalék fogkeféjét. Veszek majd egy másikat.
- Megváltozott volna a véleménye? - érdeklődött Philip az ajtónyílásban.
- Miről? - kérdezte Bryony értetlenül.
- A szőke férfiakról.
Bryony kapcsolt, és megsértődött:
- Véletlenül se higgye, hogy azért jöttem át, mert...  Csak fogkefét és  fésűt
szerettem volna kölcsönkérni. De ezt már mondtam.
- Valóban.
- És nem valami humorosak a célzásai.
- A célzásaim?
- Igen, azok.
- Úgy? Akkor nyíltan megkérdezem: vajon célzatosan öltözött fel ilyen lengén?
- Egész  biztosan nem azért, hogy a tetszését elnyerjem - kiáltotta a lány felháborodva. - Egyszerűen nem gondoltam arra, hogy...
- Pedig nem árt néha gondolkodni. Félmeztelenül fel-alá mászkálni egy  férfi
hálószobájában: bizony veszélyes dolog. Még nem ismer engem. Fogalma sincs  róla,
ki vagyok. Képes lennék például...
- Igen, arra képes lenne,  de azt már  nem hiszem, hogy  szándékosan bántani
akarna engem -  szakította félbe Bryony,  és olyan hevesen kezdte tépni a haját a
fésűvel, hogy könny szökött a  szemébe.
- Na persze, de ez még messze nem jelenti azt, hogy... Az ördögbe is, mit csinál?
Ki akarja tépni minden szál haját? Térjen észhez, adja ide! - Du Vaal odalépett a
lányhoz, és kivette kezéből a fésűt. Maga után húzta a hálószobába, lenyomta a heverő
szélére, és mögé térdelt az ágyra. Ezután hozzáfogott, hogy kócos, nedves haját
gyengéd mozdulatokkal kifésülje.
- Tényleg  nem  volt semmiféle  hátsó gondolatom,  Philip -  szólt Bryony
csendesen.
- Annál rosszabb - vélekedett szigorú hangon a férfi.
- Bocsásson meg! Megszoktam, hogy Dániel szobájába bármikor átmehetek, és
ő is hozzám. Valahogy úgy éreztem, ez ugyanolyan helyzet.
-  Kész - szólt Philip, és visszaadta a fésűt.
-  Köszönöm. - Bryony felpattant, aztán tétován állva maradt.
-  Talán egy kissé túlságosan is karcsú! - állapította meg Philip, a rövid selyemköpeny alól kivillanó vékony lábakra pillantva.
- Szerintem is. Tudja, gyakran előfordul, hogy megfeledkezem az evésről. Most
átmegyek felöltözni, rendben? Aztán pedig megkereshetjük Dánielt és Sonját. Nem
kellene esetleg felhívnunk előbb a szállodát?
- Ha egyáltalán ott vannak.
- Hát persze,  hogy ott vannak! - jelentette ki Bryony. Felvidult, hogy a megszokott évődő hangnemben folytatódik köztük a társalgás. - Dániel következetes fiú,
pontosan be fogja  tartani a kidolgozott tervet. Komolyan veszi az ilyesmit. Nagyon
remélem, hogy ott lesznek, ahol a terv szerint lenniök kell - fűzte hozzá gyorsan,
mivel eszébe jutott, hogy éppen azért kellett ideutazniuk, mert Dániel hirtelen ötlettel
változtatott az útitervén.
-  Legjobb, ha elmegyünk a szállodájukba. Nincs messze innen -javasolta Philip.
- Hogyhogy nem ott vettünk ki mi is szobát?
- Ha tudná, hogy néz ki az a szálló, nem tette volna fel ezt a kérdést - válaszolt
szárazon a férfi.
- Miért. Lehet, hogy kissé... ?
-  Sokkal rosszabb annál! Nem értem, Dániel miért éppen egy ilyen disznóólat
választott, amikor minden  további nélkül  megengedhetne  magának egy rendes,
fürdőszobás szálláshelyet.
- Ezt magam sem értem. Talán nem tudhatta előre, milyen szörnyű hely.
- Meglehet! - Philip du Vaal legurult az ágyról, és mosolygott azon, hogy Bryony
önkéntelenül félrehúzódott. - Tényleg nem aggódik Danielért? Tizennyolc év mégis
kissé túl fiatal életkor egy világ körüli utazáshoz, vagy talán nem?
- Dániel valahogy soha nem volt túl fiatal. Mindig is felnőttebb volt, mint én.
Emellett okos, nagyon önálló fiú, és mindaddig, amíg rendszeresen fölhív és időnként
meglátogat, nem aggódom miatta.
Philip arckifejezése hirtelen megváltozott. Közelebb lépett a lányhoz, és mutatóujját gyengéden végighúzta az arcán.
- Tudja, hogy elbűvölően szép? Bájos arc, őzikeszem...
- Az őzeknek barna szemük van! - ellenkezett Bryony, és hátat fordított. - Azonkívül, ha nem csal az emlékezetem, éppen az imént jegyezte meg, hogy túl sovány
vagyok.
- Igaz, de ez mit sem von le a szépségéből. A hangja pedig önmagában is elég
ahhoz, hogy őrületbe kergessen egy férfit. Na menjen, Grant kisasszony, ha nem
akarja itt megvárni, hogy felöltözöm. Néhány perc múlva átmegyek magáért.
Bryony bólintott, és visszament a szobájába. Tenyerét lángoló arcára szorította,
miközben felidézte Philip bókjait. Nem áll szándékában őrületbe kergetni a férfit, a
hangjával pedig végképp nem. Nem kell semmilyen kapcsolatba bonyolódni Philip
du Vaallal. Nem olyan férfinak látszik, akivel könnyű lehet kijönni, márpedig az a
legfontosabb dolog az életben, hogy jól kijöjjünk a többi emberrel.
Mindenesetre nem lett volna szabad ebben a kurta selyemköntösben átmennie
hozzá. Ostoba és veszélyes próbálkozás testvérként kezelni Philipet...
Gyorsan belebújt a farmernadrágjába, és felrántott hozzá egy tiszta pólót.
Philip pontosan tíz perc múlva bekopogott. Karonfogva indultak el rokonaik felkutatására. A férfi visszafogott és udvarias volt, mintha el sem hangzottak volna a
bókjai.
Bryony érdeklődve figyelte a körülötte folyó nyüzsgést. Bangkok a történelmi
múlt és a jelen keveréke, gondolta lenyűgözve. Philip kalauzolta a csillogó sugárutak
és piszkos kis sikátorok kusza útvesztőjében. Látszott, hogy ismeri a környéket, és
maga is kedvét leli a sétában.
Az utcasarkokon felállított asztalok mögül árusok kínálták csábító portékáikat.
Lépten-nyomon templomokat és aranyozott elefántszobrokat pillantottak meg.
- Előfordulhat, hogy néhány igazival is szembetalálkozunk - vélekedett a férfi,
egy elefántszoborra mutatva.
- Tényleg egészen bejönnek a városba?
- Igen, a mahoutok ide járnak munkát keresni.
- A mahoutok az elefánthajcsárok! - fordította le Bryony, hogy fitogtassa a
tudását. - A mahoutok egész életüket együtt töltik az elefántjukkal. Együtt is vénülnek
meg.
- Mivel a teakfa erdőket napjainkra sikerült majdnem teljesen kiirtani, alig akad
munka számukra. És még ezt nevezik fejlődésnek!
- Igen, sajnos - helyeselt szomorúan a lány, majd megállt az egyik elefántszobor
előtt. - Tudja, hogy az elefántok az állatvilág legjobb úszói? Az ormányukat használják légzőkészüléknek, akár a búvárok. Szeretem az elefántokat.
- Ennek igazán örülök -jelentette ki derűsen Philip.
Bryony hátrafordult, és hamiskásan elmosolyodott:
- Elárulom, először valóban nem akartam elkísérni, de most már nem bánom,
hogy mégis rászántam magamat. Maga hogy van ezzel?
- Azzal, hogy elkísért, vagy azzal, hogy itt vagyunk?
- Mindkettővel.
mennyek kapujában
- Az igazat megvallva, másfajta körülmények között szívesebben vállalkoztam
volna erre az utazásra.., Jöjjön, tovább kell mennünk!
Bryony minél többet magába akart szívni az egzotikus környezetből, ami körülvette, miközben hagyta, hogy Philip továbbvezesse a szűk, zsúfolt utcákon. A tömegben csak araszolva haladhattak előre, de így legalább alaposabban szemügyre vehette
a kirakott portékákat. Megsimogatta a csodálatosan szép kelméket, emlékezetébe
véste a sosem látott, érdekes alakú és illatú gyümölcsöket, meg-megtorpant az óriási
kalitkákban tartott, tarka madarak előtt. Meglepte, milyen szép emberekkel találkozik
a zsúfolt utcákon. Londonban mindenkit idegesít a tömeg, egyszeriben rosszkedvűvé
válik a tolongásban, lökdösődésben.
Legszívesebben egész napját csavargással töltötte volna e tarka népi és nyelvi
kavalkádban, de meg kellett találniok Dánielt és Sonját.
Egyszer csak elsodorta a tömeg, mert megállt, hogy egy árus asztalán megszemléljen néhány fafaragást. Szörnyen  megijedt, amikor Philip hirtelen nagy erővel
oldalra rántotta. Egyáltalán nem vette észre az autót, amelyik kis híján elgázolta.
- Jobban is vigyázhatna - korholta du Vaal.
- Igazán sajnálom!
A férfi minden  együttérzés nélkül  vonszolta tovább keresztül a  tömegen, és
Bryony csakhamar kifulladt. Végre céljukhoz értek. Mindenesetre boldogabb lett
volna, ha a szálló nem fest olyan borzasztóan. Philip említette ugyan, hogy valami
olcsó szállodáról van szó, mégis torkán akadt a szó a látványtól. Ó bizony ingyen sem
töltene el itt egyetlen éjszakát se, de még akkor sem, ha fizetnének érte neki...
A vörös festék lepattogzott a bejárati ajtón, a koszos lépcsőház fala teli volt repedésekkel. .. Bryony gondterhelt pillantást vetett Philipre. Bizonyára megvan a véleménye, amiért Dániel ilyen szállodába hozta Sonját. Du Vaal azonban egy szót sem
szólt, csak a homlokát ráncolta.
Bryony félénken követte. Bent olyan fülledt volt a levegő, akár egy  szaunában.
Ej, öngyilkos azért mégsem leszek, gondolta, és hirtelen úgy döntött, inkább odakint
várakozik. Elvégre Philip nélküle ugyanúgy tud kérdezősködni.
Minthogy du Vaal hosszú percek múlva sem került elő, Bryony arra gondolt, talán
meghitt kettesben találta a fiatalokat, és most éppen leteremti Dánielt. Éppen indult,
hogy az öccse segítségére siessen, amikor az embertömeg kellős közepén felfedezett
egy fekete üstökű, hátizsákos fiatalembert. Azon nyomban utána iramodott.
- Dániel! Dániel!  - kiáltozott, s megfeledkezvén Philipről  is,  megpróbálta
keresztülverekedni magát a sokaságon. Egy szűk közbe sodródott. Közben azon igyekezett, nehogy szem elől tévessze a vándort. Többször is beleütközött valakibe, sűrűn
elnézéseket kért, miközben igyekezett erővel átpréselni magát a tömegen. Életében
először szerette volna, ha nem ilyen törékeny az alkata. Torkaszakadtából Dániel
nevét kiáltozta, bár az utca zajában a fiú úgysem hallhatta meg.
Végre sikerült utolérnie a fiatalembert, kétségbeesetten előrevetette magát, és
megragadta a hátizsákot. Nevetve maga felé fordította a fiút, és ekkor egy vadidegen
meglepett arcát látta maga előtt.
- Hölgyem? - kérdezte. - Qu est-ce quil ya?
- Oh! - válaszolta Bryony pironkodva. - No. Megbocs... excusez-moi! - Iskolában szerzett francia nyelvtudása messze nem volt elegendő ahhoz, hogy tévedését
kimagyarázza. - Összetévesztettem önt valakivel!
Az idegen megvonta a vállát, azután értetlen pillantást vetve rá, továbbállt.
Bryony csalódottan sóhajtott, és megfordult, hogy visszamenjen Dániel szállodájához. Ebben a pillanatban rájött, fogalma sincs, milyen útvonalon jött ide. Segélykérően  pislogott  körül.  Homlokát ráncolva megkísérelte felidézni a házak vagy
templomok valamelyikét, amely mellett korábban már elhaladt. De. sehol sem látott
ismerős helyet. Hirtelen eszébe jutott Philip. Te jó ég, ő meg biztosan engem keres,
gondolta megkönnyebbülten. Elhatározta, hogy egyszerűen nem mozdul az utcából,
ahol éppen van.
Szórakozottan viszonozta a szembejövők mosolyát, és határozottan nemet intett
a fejével, amikor a kereskedők megkísérelték kis boltjaikba csalogatni.
A levegőben nehéz fűszer- és virágillat terjengett. Miközben az ezüst ékszerekkel,
batikolt kelmékkel, selyem- és pamutanyagokkal megrakott kirakatokat nézegette,
teljesen megfeledkezett arról, hogy tulajdonképpen Dániel és Philip keresésére indult.
Lassan sétált, meg-megállt, hogy a kirakatokba tett áruk egyikét-másikát tüzetesebben
megtekintse.
Philip természetesen abban a pillanatban talált rá, amikor éppen felnevetett egy
boltos megjegyzésén. Egyáltalán nem úgy bukkant fel,  mint aki pánikban van, nem:
úgy jelent meg, mint aki előre megbeszélt találkára érkezett.
Bryony bólintott feléje, majd idegesen nyelt egyet.
- Mi a csudát keres itt tulajdonképpen? - kérdezte Philip, és megállt a lány előtt.
- Én......
A férfi felemelte kezét, és halkan, jéghideg hangon így szólt:
- Maga a legönzőbb, legfelelőtlenebb ember, akit valaha ismertem. Órák óta keringek a piacon. Egyvalamit most rögtön világosan kell látnia: nem leszek hajlandó
az időm egyik felét azzal tölteni, hogy a felelőtlen öccsét keressem, a másik felét meg
azzal, hogy az öccse nem kevésbé felelőtlen nővére után szaladgáljak. Ha még egyszer
ilyesmit művel, a térdemre fektetem, és elfenekelem. Van róla fogalma egyáltalán,
mi minden történhetett volna magával? Na mindegy, gyerünk tovább! - A karjánál
fogva megragadta Bryonyt, és tovavonszolta.
-  Philip! Én nem... nem akartam! Azt hittem, Dánielt látom...
-  Nekem teljesen mindegy, kit vagy mit látott. Magának is mindegy volt, hogy
nekem meg fogalmam sem volt róla, hogy... Az ördögbe is, még jó, hogy nem esett
baja...
-  Nem állt szándékomban...
-  Hagyott talán számomra valami üzenetet?
-  Nem, azt nem, mert.
-  Eszébe jutottam talán, akár egy pillanatra is?
- Igen, természetesen. Csakhogy amíg bementem volna a szállóba, hogy üzenjek
magának, éppen szem elől tévesztettem volna őt!
- No, és hol rejtőzik őkelme? - kérdezte gonoszul a férfi, és látványosan körülnézett.
- Nem ő volt az. De ugyanúgy  6 is lehetett volna. Philip, kérem, ne haragudjék
rám - könyörgött csendesen Bryony.
A férfi eltűnődve végigmérte, azután sarkon fordult, és otthagyta.
- Philip! - Bryony rettenetesen félt, hogy  megint elveszti szem  elől, és ismét
eltévedhet, ezért utána rohant, és belecsimpaszkodott az ingujjába. - Én csak segíteni
szerettem volna - bizonygatta. - Azután pedig eltévedtem. Nagyon sajnálom - mentegetődzött letörten, és összerezzent, amikor Philip erősen  megragadta, és jól megrázta.
- El tudja képzelni, min mentem keresztül? - kérdezte mérgesen.  - Azt kellett
hinnem, hogy elrabolták...
- Badarság. Ki a csuda...? - Bryonyban bent rekedt a szó, ahogy a férfi kétségbeesett szemébe nézett. Lehajtotta a fejét.
Philip halk szitkozódások közepette ösztökélte keresztül a piactéren. Úgy kezelte,
mint egy neveletlen gyermeket. Bryony lassan megelégelte a dolgot. Ami sok, az sok.
Hiszen nem kért-e bocsánatot? Mit kellene tennie még? Csak nem kívánja, hogy
térden csússzék előtte?
A főutcán Philip leintett egy taxit, gorombán belökte a lányt a hátsó ülésre, azután
melléült.
- Mit tudott meg Sonjáról és Dánielről? Minden rendben? - kérdezte hűvösen
Bryony.
- Sejtelmem sincs. Nem voltak a szállóban  - válaszolta ugyanolyan hűvösen a
férfi. - Csak egyetlen éjszakát töltöttek ott, aztán kiköltöztek. A portás a Dusit szállót
ajánlotta nekik.
- Erre nem számítottam - mormolta Bryony, és  hangos sóhajjal  hátradőlt.
Remélhetőleg még mindig abban a szállóban lesznek, gondolta. Ha mégsem, Philip
biztosan megfojtja. Gyors pillantást vetett a férfira.  Most haragszik?
-  Ne járjon már annyit a szája! - szólt fáradtan Philip.
Bryony dühében elhatározta, hogy egy szót sem  szól többé ehhez az emberhez.
- Most ebbe a Dusit micsodába megyünk? - kérdezte mégis, amikor végül nem
bírta tovább a hallgatást.
- Én bemegyek. Maga meg itt marad a taxiban!
Erre aztán igen hosszú csend következett, míg végre aDusit-Thaniszállóhoz értek.
-  Maradjon itt! El ne mozduljon  innen! - parancsolta Philip, mielőtt kiszállt.
Mondott valamit a taxisnak, aki igen keveset értett angolul, még egy figyelmeztető
pillantást vetett Bryonyra,  aztán besietett a szállóba.
Néhány perc múlva visszajött, szemmel láthatóan még dühösebben, mint ahogy
elindult. Szótlanul beszállt a kocsiba, és utasította a vezetőt, hogy vigye vissza őket
a New Imperialba.
- Nem voltak ott? - bátorkodott végül megkérdezni Bryony, de a férfi lesújtó
pillantása nyomban elhallgattatta.
- Csomagolja össze a holmiját! - parancsolta du Vaal, miután elhozta a szobakulcsot a fogadópultról.
- Miért? Hova megyünk? - riadt meg a lány.
- Butterworth-be.
A kerek világnak melyik sarkában lehet az a Butterworth? - tanakodott magában
Bryony boldogtalanul.
Philip, látván a sápadt arcát, végül megszánta:
- Malajziában van. Az éjszakai vonattal utazunk.
- Aha...  - Csak ennyi tellett Bryonytól.
- Dániel  ugyebár pontosan tartja magát az útitervéhez -jegyezte meg epésen du
Vaal.
Mivel a lánynak alkalmas válasz nem jutott eszébe, némán pislogott. Philip halkan
szitkozódva kezébe nyomta a szobakulcsot, és odaállt a felvonó ajtaja elé.
Bryony fáradt és éhes volt, nyomorultul érezte magát. Mégsem tudott volna lenyelni egy falatot sem. Ráadásul vásárolni sem tudott még.
- Philip!  Vásárolhatnék még gyorsan magamnak valamit?
- Nem! - mordult rá a férfi, és belépett a fülkébe.
- Nekem viszont égető szükségem van néhány dologra! - suttogta reményvesztetten Bryony. A bezárult felvonóajtóra nézett, majd gyors pillantást vetett a lépcsőház
ablakán át az utcára, és dacosan felszegte az állát. Látott egy csinos kis boltot a szálló
oldalában, ahol úgy tűnt, ruhaneműtől a szappanig minden kapható. Ha siet, visszaér,
még mielőtt Philip észrevenné, hogy kiszökött.
.
4-  FEJEZET
Bryony óvatosan összegöngyölte a titokban vett két egybeszabott, batikolt pamutruhát, és elégedetten hátizsákjába gyömöszölte szerzeményeit. Azután tanácstalanul
méregette a bevásárlásait rejtő másik csomagot. Nem létezik, hogy mindez beférjen
a hátizsákba.
Philip talán észre sem veszi, hogy hirtelen több csomagom lett. És ha észrevenné
is, akkor mi van? - gondolta dühösen. Végül is nem az én bűnöm, hogy olyan rossz
hangulatban van. Ő ragaszkodott hozzá, hogy magával hozzon.
Szokása ellenére gondosan ellenőrizte, nem hagyott-e itt valamit, majd vállára
vette hátizsákját, és lesietett a portára. Du Vaal persze már rég ott volt, és amikor
megpillantotta, máris elindult kifelé. Bryony csak futólépésben érte utol. Leintettek
egy taxit, amely a pályaudvarig vitte őket. Itt ismét Philip mögött kellett loholnia. A
  holland óriás kíméletlenül utaf tört könyökével az embertömegben. Bryony csak arra
s figyelt, nehogy a hátizsákja lecsússzon a válláról.  Szorosan a férfi mögött haladt a
peronon át, és közben egyfolytában azt remélte, hogy Philip  nem vág egész nap
savanyú képet.
- Hallgasson ide! - kiáltotta zihálva, mikor végre mellé ért. - Lassan elegem lesz
ebből. Már bocsánatot kértem, és most megismétlem: nagyon sajnálom a dolgot. Nem
fordul elő többé!
-  Úgy? De hiszen máris előfordult újra!
- Na és? Soha nem vette volna észre, ha minden holmimat sikerül begyömöszölni
a hátizsákomba.
- Ez sem változtat azon a tényen, hogy kifejezett tilalmam ellenére elhagyta a
szállodát!
- Philip!  Nem vagyok már gyerek, tudok vigyázni magamra. Elismerem, elkövettem egy hibát, csakhogy...
- Szép, hogy legalább elismeri! - állt meg Philip.
Bryony mélyen a haragosan csillogó szempárba nézett. Ráébredt, milyen lehetetlenül viselkednek mindketten, és szívből kacagni kezdett:
- Ebből is látszik, milyen tévesen ítéljük meg néha embertársainkat. Szentül azt
hittem, hogy magát nem lehet ilyen semmiséggel kiborítani.
- Nevetséges!
- Olyan nyugodtnak, hogy azt ne mondjam, hanyagnak, nemtörődömnek látszott
eleinte.
- Hanyagnak? Nemtörődömnek?! Hiszen átkozottul sokat dolgozom!
- Nem azt mondtam, hogy lusta. De úgy éreztem, maga olyan...
- Fesztelen, tudom! - fejezte be a mondatot Philip.
- Hagyja abba a duzzogást! Ki nem állhatom, ha valaki veszekszik velem, vagy
ok nélkül dühös rám. Egyszerűen nem bírja a gyomrom.
- Nem bírja a gyomra?
- Képzelje! Elárulná nekem, hogy férünk fel erre a vonatra? Már minden hely
foglalt!
-  Első osztályon utazunk - világosította fel a férfi. - Ha már kénytelenek vagyunk
keresztülszelni Délkelet-Ázsiát, legalább kényelmesen szeretném megtenni az utat.
Persze ha jobban szeretné, hogy a hátsó kocsikban utazó tömeg összelapítsa, úgy ez
a lehetőség természetesen nyitva áll kegyed előtt. Nem tudom azonban, bírja-e majd
a gyomra.
A lány hirtelen megint felnevetett, és nevetése átragadt Philipre is, hiába próbált
küzdeni ellene a férfi.
- Lehetetlen kis nőszemély - morogta maga elé.
- Tudom. De azért próbáljuk meg még egyszer elviselni egymást! - kérlelte
Bryony.
Du Vaal mélyet sóhajtott, és fejcsóválva így szólt:
- Ne nézzen így rám! Nem fogom kiporolni a fenekét, pedig szívesen megtenném.
Uralkodom magamon. - Átvette a lány csomagját, és továbbindult a vonathoz. - Na
gyerünk, szálljon be!
Bryony egy pillantást vetett a szakasz belsejébe, és csodálkozva hunyorgott. A
szakaszban egy lélek sem  utazott.
- Mennyi ideig kell zötykölődnünk?
. - Huszonnégy órát.
- Te jó ég! - kiáltott elborzadva. - Elég kitartónak hiszem magam, de lassan már
sok a jóból... - Hatalmas sóhajjal benyitott a fülkébe, és elégedetten elmosolyodott,
amikor a kalauz lehajtott a falról két billenős ágyat. Alighogy a kalauz eltűnt, máris
lehuppant az egyikre, és vígan lóbálta a lábát. - Már attól tartottam, hogy a padlón
fogunk aludni.
Philip lerakta a poggyászt, aztán elhelyezkedett a másik ágyon.
Bryony mosolyogva felemelte a hátizsákját, kivett belőle egy kis  csomagot, és
átnyújtotta a férfinak.
- Ajándék - magyarázta.
Philip fejét ingatva vette át a csomagocskát, és kíváncsian feltépte a papírt.
- Bryony, mondja, mit tegyek magával? - kérdezte mosolyogva, amikor kivette
a Mickey  egeres fogkefét a kis csomagból. - Vegyem célzásnak, hogy gyerekesen
viselkedtem?
yPnn
- Szó sincs róla! De csak ilyen fogkeféik voltak. Én például egy tökfilkó figurásat
vettem.
- Ezt valahogy nem csodálom - szemtelenkedett a férfi. - No, és mi mindent
vásárolt még?
- Kuktapapucsot!
- Kuktapapucsot? - képedt el a holland.
Bryony kinyitott egy másik kis csomagot, és megmutatta a puha, fekete vászoncipőt.
- A kínai szakácsok hordanak ilyet. Angliában nem lehet kapni. És tényleg
nagyon kényelmes.
- Úgy néz ki, mint egy balettcipő- vélekedett du Vaal, és nagy tenyerén egyensúlyozni próbálta a parányi lábbelit.