Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bizalom hiánya 1

2010.07.11

A
gyönyörű Marion és Silvio a világ legszűkebb helyén akad össze: egyszerre lépnek be egy forgóajtóba. Mivel egyikük sem hajlandó engedni, szorult helyzetük mind kínosabbá válik. Marion a kelepcéből kiszabadulvaföllélegzik, hogy először és utoljára látta ezt a dühítő alakot. Öröme azonban korainak bizonyul, mert Silvio mostantól a lány bankjának a munkatársa...
A bizalom hiánya
1. FEJEZET
Marion késésben volt. Kiugrott a taxiból, és sietve elindult a mayfairi étterem felé, ahová találkozót beszélt meg. Rohantában nem vette észre, hogy az út túloldalán egy férfi száll ki a kocsijából, és ugyanoda tart, ahová ő. Csak akkor figyelt fel rá, amikor gyors, határozott lépéseket hallott a háta mögül, de úgy gondolta, hamarabb eléri a bejáratot, mint a másik.
Ám ugyanabban a pillanatban lépett a forgóajtóba, amikor az ismeretlen férfi, s mivel a szűk helyen egymáshoz préselődve mozdulni sem tudtak, a szerkezet megállt. A lány zöld szemében felháborodás tükröződött, amikor felnézett a férfira. Pillantása hűvös, bosszús tekintettel találkozott.
-  Ha visszalépne, elindulna az ajtó - szólalt meg a férfi mély hangon. Enyhén idegen kiejtésének eredetére Marion nem tudott rájönni.
-  Ha szorult volna annyi udvariasság magába, hogy előreengedjen, akkor nem kerülünk ilyen kellemetlen helyzetbe - felelte a lány. - Ezért aztán maga lesz az, aki kilép az ajtóból!
Egyértelműen a férfi volt a hibás. Leereszkedő hangneme csöppet sem tetszett Marionnak, akárcsak a közelsége, amelyet kényszerűen el kellett tűrnie. Még egy papírlapot sem lehetett volna közéjük tolni. A lány túlságosan is jól érezte, hogy a finom öltöny erős testet takar. A barnára sült arc pedig olyan volt, mintha gránitból faragták volna ki.
-  Ne vitatkozzunk azon, ki a felelős! Semmi értelme. Hátráljon néhány lépést, és máris minden megoldódott.
-  Nem. Menjen ki szépen maga! - válaszolta Marion. Azért, mert majdnem harminc centivel kisebb ennél az alaknál, még nem érzi magát gyámoltalan, gyenge nőnek! Tapodtat sem hajlandó mozdulni. Akkor sem, ha az egész éjszakát ebben a forgóajtóban kell töltenie.
A férfi fekete szeme szinte keresztülfúrta. Marion megborzongott. Az ismeretlen kihívó fejtartása, sima, fekete haja és fagyos pillantása egy másik férfit juttatott eszébe, akit valamikor szeretett, s aki szakított vele, hogy feleségül vehessen egy vagyonos lányt. Három év telt el azóta, Marion több férfival is megismerkedett, de egyiket sem szerette szerelemmel. Nem is akarta, hogy másként
Romána
legyen. Akkoriban mélyen megsértették, s nem vágyott arra, hogy ez megismétlődjön.
-  A vak is láthatja, hogy akkor szabadulunk ki a legegyszerűbben, ha maga hátralép -jelentette ki a férfi türelmetlenül.
-  Ara legyen! - A lány megpróbált kibújni az udvariatlan fickó mellett, amihez át kellett lépnie a lábán. Eszébe jutott, hogy csinos, fekete szandáljának magas és tűhegyes a sarka. Ösztönösen megcélozta vele a férfi egyik fényesre suvickolt cipőjének az orrát, és ráhelyezte a testsúlyát.
Az idegen összerándult, és morgott valamit, amit a lány nem értett, de káromkodásnak gondolt.
-  Sajnálom. - Hangja teljességgel közönyös volt, és bátran állta a férfi csillogóan fekete szemének pillantását.
-  Akarattal csinálta - szólt az ismeretlen szemrehányóan.
-  Ne nevettesse ki magát! Honnan tudhattam volna, hogy utamban lesz a lába?
A férfi mélységes megvetéssel nézett le rá.
-  Azt hiszem, tennem kell valamit, különben egész éjjel itt rostokolunk. Ne mozduljon!
Most az idegen igyekezett kievickélni a szorult helyzetből, amitől még jobban egymáshoz tapadt a testük. Marion érezte a férfi combját, izmoktól kemény karja pedig hozzásimult az ő puha melléhez. Azonnal izgató érzések lettek úrrá rajta, és rémülten visszatartotta a lélegzetét.
-  Igazán vigyázhatna! - fortyant fel.*Szent meggyőződése volt, hogy a férfi szándékosan bizalmaskodik vele, mert így akar bosszút állni lábujjai megkínzásáért.
Hibát követett el, amikor figyelmeztette. Az ismeretlen azonnal megdermedt, és nem mozdult.
-  Ne essen tévedésbe! Biztosíthatom, hogy cseppet sem találom izgatónak. A lánynak arcába szökött a vér.
-  Jobban tenné, ha kimenne végre innen! Már így is feltűnést keltettünk. Az étteremben többen összegyűltek, akik távozni készültek, odakint pedig
egy pár várta, hogy bemehessen. Mindannyian őket figyelték. Vigyorukból ítélve pompásan szórakoztak. Marion rémségesen kínosnak érezte a helyzetet, és bár sikerült lepleznie, a dühe nőttön-nőtt. Rámosolygott a várakozókra, és tehetetlenül megvonta a vállát.
Hívatlan társa végre kihátrált valahogy a csapdából. A lány nekifeszült a forgóajtónak, belépett az előcsarnokba, és elnézést kért a vendégektől. Levetette esti kabátkáját, és átadta az egyik pincérnek.
-  Mr. Redmond megérkezett már?
A bizalom hiánya
-  Amennyiben igen, akkor a bárban találja, kisasszony.
A lány a szeme sarkából figyelte, hogy a fekete hajú férfi az étterembe tart. Nem vett róla tudomást, hanem elindult a kör alakú, sejtelmes fényekkel megvilágított bárba. A pult mögött meglátta karcsú alakjának tükörképét. Arca hosszúkás, bőre fehér, nyaka vékony és szép ívű volt. Fekete ruhája mély kivágásában fehér liliom bújt meg, vöröses árnyalatú barna haját kontyba tűzte fel.
Tükörbeli önmagát szemlélve észrevette, hogy most a nála jó egy fejjel magasabb külföldi is belép a bárba. Fekete zakója alatt patyolatfehéren vakított az inge. Marionnak gondolatban el kellett ismernie, hogy érdekes párt alkotnak így fekete-fehérben.
A lány körülnézett; a bárban alig néhányan ültek. Charles nem volt közöttük, ám ez Mariont a legkevésbé sem lepte meg. A férfi gyakran elkésett, de ez az ő esetében bocsánatos bűnnek számított, hiszen mindig temérdek a gondja. Felesége halála óta belevetette magát a munkába. Időnként alighanem azt sem tudta, milyen nap van éppen. A lány csupán reménykedhetett abban, hogy Charles nem felejtette el mai vacsorameghívását. Reggel kellett New Yorkból visszaérkeznie Londonba, de nem ment be dolgozni, mert ki akarta pihenni az utazás fáradalmait.
Akkor állapodtak meg abban, hogy együtt vacsoráznak, amikor a férfi felhívta New Yorkból. Minden bizonnyal azért találta ki a közös étkezést, hogy az irodán kívül beszélhessen Marionnal. Odabent szinte állandó a nagyüzem, és nem jut idő magánbeszélgetésekre. Mivel Charles közlendői gyakran szigorúan bizalmas jellegűek voltak, mindig rendkívül gondosan választották meg találkozójuk színhelyét.
Marion leült az egyik üres asztalhoz. A pincér azonnal ott termett mellette.
-  Milyen italt hozhatok, hölgyem?
-  Csak szénsavas ásványvizet kérek. - A lány keresztbe rakta karcsú lábát. Rövid szoknyája kissé feljebb csúszott a mozdulattól, de gyorsan visszahúzta a térdére.
Tekintete egy sötét szempáréval találkozott a helyiség másik végéből. A férfi nyilvánvalóan alaposan szemügyre vette elővillanó formás lábát. Most szenvtelen ábrázattal az arcát és az alakját méregette. Vonásairól semmiféle érzelmet vagy gondolatot nem lehetett leolvasni.
Marion fagyos pillantást vetett rá. Nem szívelte, ha úgy mustrálgatják, mint valami kiállítási tárgyat. Vannak férfiak, akik szántszándékkal meg akarják sérteni a nőket, s ezért teszik feltűnően bírálat tárgyává a külsejüket. Erről az alakról minden további nélkül el tudta képzelni, hogy ez vezérli, elvégre már ízelítőt kapott a modorából a forgóajtó szorításában.
Romána
A férfi közönyösen elfordította a fejét, és felhúzta a kézelőjét. Megnézte arany karóráját, ráncba szaladt a homloka, és felállt. Marion összerezzent. Hosszú pillanatokig azt hitte, ismeretlen ismerőse az ő asztalához készül. A férfi azonban ügyet sem vetett rá, miközben elhagyta a bárt. Több nő is elragadtatott arccal nézett utána.
Tagadhatatlanul vonzó, ismerte el a lány. Kedvelte a magas férfiakat, különösen azokat, akik ilyen hajlékonyán mozognak. A távozónak széles válla, keskeny csípője és hihetetlenül hosszú lába volt.
Marion nem értette saját viselkedését. Mi nem jut eszébe! Az efféle férfiak kizárólag bajt hozhatnak az ember lányára. Életében több mint egy éve nem volt szerepe férfinak. Szerette a munkáját, keményen dolgozott, és sok időt áldozott a szakmai előrejutására. Olykor mégis mélabú kerítette hatalmába, és egyedül érezte magát. Úgy látszik, ez most már a fejét is összezavarta, különben másodszor rá sem nézett volna erre az alakra.
Kedvetlenül bekapott néhány szem sós mandulát az asztal közepére helyezett tálkából, aztán az órájára pillantott. Hol marad Charles? Alig jutott el idáig gondolatban, amikor a férfi sietve meg is érkezett.
-  Sajnálom! - mentegetőzött a választékos öltönyt viselő szikár, szőke férfi, és leült a lány mellé. - Elkéstem, vagy te értél ide korábban?
-  Semmi baj, csak az imént jöttem - füllentette Marion. Aggódva nézegette Charles fáradt arcát. Mindössze egy hétig nem látta, s most döbbenten állapította meg, hogy rohamosan öregszik. Negyvenhatodik évében jár, de jóval idősebbnek látszik. Szája és szeme körül mély ráncok húzódnak, bőre hamuszürke...
A pincér meghozta az ásványvizet, és várakozón Charles fölé hajolt, aki mosolyogva nézett fel rá.
-  A szokásosat kérem, Jimmy!
-  Azonnal, Mr. Redmond-válaszolta a felszolgáló. Szemlátomást boldoggá tette, hogy a megbecsült törzsvendég a nevén szólította.
Charles sokszor jött ide vacsorázni, mert itt lakott a közelben. Háztartását egy házaspár vezette. Mr. Wright a gépkocsivezető feladatait látta el, és munkaadója ruháiról is ő gondoskodott. Felesége tisztán tartotta a lakást, és főzött. Charles heti három szabad estét biztosított számukra, és olyankor itt étkezett.
Miután a pincér elsietett, a férfi Marionhoz fordult.
-  Ez a kedvencem a ruháid közül. Elbűvölő vagy benne.
A lány mosollyal hálálta meg a bókot. Azért vette föl ezt a fekete darabot, mert Charles már többször mondta, hogy tetszik neki. Amióta nála dolgozott, gyakran elkísérte társasági rendezvényekre, ehhez pedig gazdag, válogatott ruhatárra volt szüksége. Fizetését ruhapénz egészítette ki, és főnöke időről időre emlékeztette, hogy nagynevű tervezők drága darabjait vásárolja meg magának.
A bizalom hiánya
Közvetlen munkatársaként a bankot képviseli, ezért a férfi hangsúlyt fektetett arra, hogy Marion megjelenése mindig a lehető legválasztékosabb legyen. Elvárta tőle, hogy megfeleljen a bankház önmagáról megjeleníteni kívánt képének, azaz legyen ízléses és visszafogott.
-  Te is nagyon csinos vagy ma - mondta a lány, mire Charles szomorúan elhúzta a száját.
-  Köszönöm - felelte kétkedőén. Minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy öltönye már nem áll jól rajta, mert kifogyott belőle. Utolsó találkozásuk óta még soványabb lett.
Soha nem dagadtak az izmai, Elizabeth halála után azonban egyfolytában veszített a súlyából, s nem ez volt rajta az egyetlen szembeszökő változás. Korábban aranyszőke hajában most ősz tincsek bújtak meg, kék szemébe pedig mélységes bánat költözött.
Amikor a baleset történt, Charles vezette az autót, de néhány kék folttól, jelentéktelen karcolástól és enyhe agyrázkódástól eltekintve ő sértetlenül megúszta. Elizabeth viszont azonnal meghalt. Férje önmagát hibáztatta a szerencsétlenségért, s állandóan bűntudata volt, mert ő életben maradt. Ha lennének gyerekei, valószínűleg könnyebben feldolgozta volna a sorscsapást, töprengett a dolgon Marion. Sajnos, mindig későbbre és későbbre halasztotta, hogy utódról gondoskodjék.
-  Köszönöm, Jimmy - mondta a férfi a pincérnek, aki ezüsttálcán dupla whiskyt hozott neki szódával. - Még várok valakit. Megnézné, itt van-e már? Silvio Falcucci a neve.
-  Olasz az illető, uram? Azt hiszem, éppen az előcsarnokban telefonál. Hallottam, hogy olaszul beszél. Megkérdezzem, Falcuccinak hívják-e?
-  Igen, legyen szíves! - Charles poharában megcsörrent a jég, amikor ivott egy korty whiskyt.
-  Ki az, aki velünk vacsorázik? - kérdezte Marion kissé csalódottan.
-  Az unokafivérem - felelte a férfi, és kék szeme vidáman megcsillant. Marion hangjából enyhe zavar érződött.
-  Soha nem említetted, hogy vannak közeli rokonaid.
A férfi időnként mesélt a lánynak a családjáról és a múltjáról, s a bankban is pletykáltak róla egyet-mást. Marion mindebből arra a következtetésre jutott, hogy főnökének nincsenek közelebbi hozzátartozói, s jó barátja is csak kevés akad. Már akkor mindennél fontosabb volt számára a munkája, amikor élt a felesége, a halála óta pedig alig voltak magán jellegű kapcsolatai.
A baráti köre elsősorban munkatársaiból és üzletemberekből állt, akiknek többsége nős volt. Ezért aztán azokon az összejöveteleken, ahol ki-ki a nejével jelent meg, Charles mindig felesleges kívülállónak érezte magát. Éppen emiatt
Romána
kérte meg egyre gyakrabban Mariont, hogy a nem hivatalos eseményekre is kísérje el.
Viszonyuk nem volt bizalmas, jó barátoknak számítottak, akik remekül tudnak együtt dolgozni. Mindketten örömmel töltöttek egy-egy estét a másik társaságában, de mindig a munkáé volt az elsőbbség.
Charles elmesélte a lánynak, hogy édesapja és édesanyja már jóval elmúlt negyven, amikor ő megszületett. Dédelgetett, elkényeztetett egykeként nőtt fel. Komoly természete és fejlett kötelességtudata alighanem összefügg szülei idős korával és a felelősségteljes neveléssel, amelyben részesítették. Haláluk után jelentős vagyon maradt örökül fiukra, s természetesen övé lett a családi vállalkozásként működő bankház részvényeinek a többsége is. Charlesnak egyetemi tanulmányai befejezése után ez volt az első, s ez is maradt egyetlen munkahelye.
Egyszer bevallotta Marionnak, hogy már majdnem betöltötte a negyvenet, amikor még mindig alig-alig vett tudomást a bankon kívüli világról. Abban az évben aztán Párizsba repült szakmai tanácskozásra, s ott megismerkedett egy gyönyörű francia manökennel. A hollófekete hajú, vékony és bűbájos Elizabeth feleannyi idős volt, mint a férfi. Charles fülig beleszeretett, és néhány héttel később feleségül is vette, hogy aztán két évvel később örökre elveszítse. Azóta Marion úgy érezte, óvnia, védelmeznie kell a főnökét, mert nagyon kedvelte.
-  Silvio az egyetlen közel i rokonom - mondta Charles, és szomorkásán megrántotta a vállát. - Ennek ellenére mindössze néhány alkalommal találkoztunk. Svájcban él.
-  Svájcban? Akkor biztosan a bankszakmában tevékenykedik.
-  Úgy gondolod, az egyikből azonnal következik a másik? - kérdezte a férfi somolyogva. - Egyébként ráhibáztál. Talán öröklött hajlama van rá, de az is lehet, hogy édesanyja rábeszélésére lett bankár. Bárhogy történt is, most a Swiss Bank vezető beosztású munkatársa. Ma este arra szeretném rávenni, hogy dolgozzon nálunk.
-  0! - A lány felvonta a szemöldökét, és azon törte a fejét, mi lehet e mögött az ajánlat mögött.
-  A többiek nem tudhatnak róla - tette hozzá Charles nyugodt hangon. -Egyedül téged avatlak be, mert benned megbízom. Nemrégiben új végrendeletet készíttettem, és Silvióra hagytam a részvényeimet. Senki más nincs, akit megtehetnék örökösömnek.
Marion megborzongott.
-  Ez úgy hangzik, mintha... Az ég szerelmére, hiszen még ötven sem vagy! Újra meg kellene nősülnöd. Tudom, nagyon fáj Elizabeth hiánya, s az ilyen veszteséget nem könnyű pótolni. De úgy beszélsz, mint aki már lezárta az életét. Nem lenne szabad így hozzáállnod a dolgokhoz. Korai még végrendelet írnod.
10
A bizalom hiánya
Charles bágyadtán elmosolyodott.
-  Több éve dolgozol a bankszakmában. Illene tudnod, hogy okosabb időben rendelkezni a hagyatékról.
-  Elvileg igen, de...
-  A gyakorlatban is. Egyébként te ugyancsak gondolhatnál végrendelet készítésére. Soha nem tudhatjuk, mi vár ránk a következő sarok mögött. — A férfi szemében ismét megjelent a fájdalom.
Marion érezte, hogy a férfi Elizabethre és a rettenetes balesetre gondol. Csendes vigasztalásként a karjára tette a kezét. Charles újból elmosolyodott, bár kissé kényszeredetten, aztán visszakanyarodott eredeti témájához.
-  így vagy úgy, tény, hogy végrendeletet készíttettem. Régóta esedékes lenne, hogy Silvio tulajdont szerezzen a bankban. Édesanyja apám egyetlen testvére volt. Nagyapám azonban semmit nem hagyott a lányára, Unára, mert akarata ellenére ment férjhez egy svájci orvoshoz, aki nem elég hogy külföldi volt, ráadásul nem a bankszakmában dolgozott, és mindennek a tetejébe vagyonosnak sem mondhatta magát. Una boldog házasságban élt vele, a szülei mégsem bocsátottak meg neki, s apámat tették meg egyedüli örökösüknek.
-  Igazságtalan döntés volt. Gondolom, a nagynénéd sokat szenvedhetett miatta.
-  Én is azt hiszem.
-  Szóval családi viszálykodásról van szó.
-  Javíthatatlanul regényes a gondolkodásod! -jegyezte meg a férfi nevetve. Marionnak arcába szökött a vér. Mindig igyekezett elfojtani, de legalábbis
leplezni, hogy érzéseiben és gondolkodásában sok a regényesség. Egyrészt ez a beállítottság nem illett a bank szigorúan üzleties világába, másrészt szerencsétlen szerelmi kapcsolatban, szívfájdalomban és keserves csalódásban lett miatta része.
-  Nos, ebben az esetben igazat kell neked adnom, Marion. Valóban családi háborúságról van szó. Szüleim és Una ugyan minden karácsonykor írtak egymásnak lapot, de apámék egyszer sem látogatták meg Svájcban, ő pedig soha többé nem tette be a lábát Angliába. A szakadék áthidalhatatlannak bizonyult.
-  Igazán szomorú - mondta a lány, noha valójában inkább gyerekesnek találta ezt a viselkedést.
Charles nagyot sóhajtott.
-  Igen, szomorú... és ostoba. Két évvel ezelőtt Una meghalt, amit Silvio tudatott velem levélben. Őt aztán meglátogattam, amikor éppen Svájcban jártam üzleti úton. Azonnal megkedveltem.
-  Tudja, hogy kizárólagos örökösödnek tetted meg? - kérdezte Marion színlelt közömbösséggel.
11
Romána
A férfi mosolyogva nézett rá.
-  Még nem.
A lány tűnődve ráncolta a homlokát. Ez a Silvio Falcucci egyelőre talán valóban semmit nem tud a Redmond-részvényekről, amelyeket unokafivére rá kíván hagyni. Az azonban semmiképpen nem lehet titok előtte, hogy Charles özvegy és nincsenek gyermekei. Amennyiben pedig szorult belé némi értelem, ami egy magas beosztást betöltő bankárról mindenképpen feltételezhető, akkor bizonyára felmerült már benne, kire hagyhatja unokafivére a vagyonát...
-  Te hívtad Londonba, vagy éppen itt akadt elintéznivalója?
-  A múlt héten felhívott, és elmondta, hogy üzleti ügyben ide kell repülnie. - Charles mosolyogva ingatta a fejét. — Igencsak gyanakvó vagy!
-  Egy szót sem szóltam.
-  Nincs rá szükség, olvasok a gondolataidban. Nagyon jól ismerlek, Marion. -Charles mélyen a lány zöld szemébe nézett, és mindketten elnevették magukat.
Ebben a pillanatban valaki odalépett az asztalukhoz. Charles szemlátomást megörült, amikor meglátta az érkezőt. Fáradtságát mintha elfújták volna.
-  Végre, Silvio! Már azt hittem, megfeledkeztél a találkozónkról.
-  Egész héten erre az estére vártam - felelte Falcucci.
Marion bénultan ült a helyén. Miért éppen annak a férfinak kell Charles unokafivérének lennie, akivel beszorult a forgóajtóba, s akit az első pillanattól ellenszenvesnek talált?!
Charles mosolyogva a lány felé fordult.
-  Silvio, szeretnélek bemutatni a jobbkezemnek. Marion Archer négy éve közvetlen munkatársam.
A lány zavartan kezet nyújtott a fiatal férfinak. Silvio Falcucci fekete szemében fagyos gúny villant meg. Váltottak néhány udvarias szót, aztán a férfi elengedte Marion kezét, Charles pedig megkérte, hogy foglaljon helyet.
-  Mit parancsolsz? Remek a whiskyjük.
-  Köszönöm, de szinte soha nem iszom alkoholt. - Silvio a lány poharára pillantott. - Ásványvíz? Én is azt kérek.
Charles megrendelte az ásványvizet.
-  Hozzon étlapokat is, Jimmy! - tette hozzá. - Milyen üzleti ügyek hoztak Londonba, Silvio?
-  A bankom küldött - hangzott a meglehetősen keveset eláruló válasz. Charles felnevetett.
-  Gondoltam! Az ügy természetesen szigorúan titkos, igaz? Beszéljünk inkább másról?
-  Sajnálom, részleteket nem árulhatok el. A pénzügyi sajtóban talán majd olvasol róla, de egyelőre titok.
12
A bizalom hiánya
-  Meddig maradsz? Ezt legalább az orrunkra kötheted?
-  Egy-két hétig. Aztán meg szabadságra megyek Görögországba, vagy talán valamelyik Karib-tengeri szigetre. Rám fér egy kis pihenés, és szeretném élvezni a napsütést, mielőtt ismét beletemetkezem a munkába.
-  Már így is elképesztően barna vagy. Igaz, Marion?
A lány kelletlenül Silvio Falcuccira emelte a szemét, de szinte azonnal le is eresztette a pilláit.
-  Igen - hagyta helyben olyan hangon, mint akit a legkevésbé sem érdekel
a kérdés.
Érezte, hogy a férfi kitartóan figyeli. Gunyoros pillantása végigvándorolt sűrű, vörösesbarna haján, az arcán, amely azonnal lángba borult, és ruhája mély kivágásán. Marion tarkója kellemetlenül bizsergett.
-  Maga hol tölti a szabadságát, Miss Archer? - kérdezte Falcucci. Válasz helyett a lány csupán vállat vont.
-  Marion nem kedveli a forró éghajlatú vidékeket - közölte Charles az unokafivérével. - A fehér bőre nem bírja a napot. így aztán tavaly például néhány remek hetet töltöttünk Svédországban. Két éve télen Svájcban is jól éreztük magunkat.
-  Feltételezem, főleg síelés után. - Silvio nem rejtette véka alá, mit gondol. Tekintete gunyorosan ide-oda vándorolt a lány és főnöke között.
Szemlátomást azt hiszi, viszonyom van Charlesszal, töprengett Marion. Komolyan el tudja rólunk képzelni? Charles sokkaj idősebb nálam. Igaz, még mindig vonzó férfi, de nincs benne élet; többnyire feszült és kimerült.
A lány nagyon kedvelte a főnökét, és mélyen együtt érzett vele, ám ennél több nem volt közöttük. Silvio Falcucci gunyoros képe mérhetetlenül bosszantotta.
Megint odalépett asztalukhoz a pincér.
-  Választottak már, uram? — fordult Charleshoz, aki kérdő pillantást vetett a többiekre.
-  Én igen. Hát ti?
Mind a ketten bólintottak. Marion dinnyét és nyelvhalat rendelt salátával, Silvio sonkás előételt választott, utána pedig sült húst és salátát kért. Charles csak némi gyümölcsöt és omlettet rendelt. Az utóbbi időben alig evett valamit. Valószínűleg most is kedvetlenül turkál majd az ételben...
Miközben arra vártak, hogy megterítsék az asztalukat, Charles és unokafivére a nemzetközi pénzpolitikáról beszélgetett. Marion figyelmesen hallgatta őket. Kissé meglepték Silvio okos, hozzáértő megállapításai. Charlesnak viszont elkalandoztak a gondolatai, időnként minden érdeklődését elveszítette, és fontos részletek is elkerülték a figyelmét. Silvio könnyedén becsaphatta volna.
13
Romána
Semmi kétség, ez az ember veszélyes. Marion azonban úgy vélte, hiába figyelmeztetné Charlest. Biztosan nem hallgatna rá, csak kinevetné. Hamarosan visszatért a pincér.
-  Mr. Redmond, elkészült az asztaluk.
-  Helyes, üljünk át! -javasolta Charles.
Miután felálltak, kedvesen megfogta Marion karját. A lány mosollyal köszönte meg az előzékeny mozdulatot. A férfi mindig udvarias és figyelmes volt, sok tekintetben egyenesen régimódi, ami tetszett Marionnak.
Szeme sarkából Silvio Falcucci arcát fürkészte. Ébenfekete szeme erőltetett vidámságról árulkodott, száját megvetően elhúzta. Marion ajkán megfagyott a mosoly. Egészen biztosan kínszenvedés lesz számára, hogy vacsora közben ezzel a férfival szemközt kell ülnie!
14
A bizalom hiánya
2. FEJEZET
Marion vacsoránál Charles és Silvio között ült, de kizárólag a főnökére figyelt. Charles unokafivéréről csak akkor vett tudomást, ha mindenképpen válaszolnia kellett a kérdésére. Falcucci hátradőlt a karosszékében, és összevont szemmel nézte a lányt.
Redmond nem vette észre, hogy néma párviadal folyik a fehér damaszttal megterített, mélyvörös rózsacsokorral díszített asztal fölött. Már a vacsora felénél jártak, amikor feltette unokafivérének a kérdést, amelyet Marionnak előre elárult.
-  Lenne kedved sokkal jobb beosztásban nálunk dolgozni?
Lehet, hogy Silvio meglepődött, de látszani nem látszott rajta. Egy darabig habozott, mintha a lehetőségeit mérlegelné.
-  Igazán hízelgő az ajánlatod, Charles - szólalt meg aztán nyugodt hangon. -Természetesen pontosabban kellene tudnom, hogyan képzeled, és gondolkodási időre is szükségem lesz. Elvileg azonban érdekel a dolog.
Charles arca boldogan felragyogott.
-  Reméltem, hogy így lesz. ígérem, nem bánod meg, ha elfogadod az ajánlatomat! Nálunk nagyszerű jövőd lenne, sokkal ígéretesebb, mint a mostani helyeden. Elvégre a család bankjánál dolgoznál, és rajtad kívül nincs más rokonom.
Ezt nem lett volna szabad ennyire hangsúlyoznia, gondolta Marion. Elárulta a gyenge pontját. A lány sietve Falcuccira nézett; zöld szeme ellenségesen villogott.
A svájci viszont az unokafivérét figyelte. Arca udvarias volt, de kifejezéstelen. Marion szerette volna tudni, mi jár a fejében. Örül, vagy diadalt érez? Silvio vonásai azonban kifürkészhetetlenek maradtak.
-  Mariontól majd megkapod a feltételeket tartalmazó írásos ajánlatot - folytatta Charles, aztán odaintette a pincért, és a számlát kérte. - Ha mindent végiggondoltál, újra leülünk. Egészen őszinte leszek. Véleményem szerint édesanyádnak is szerepelnie kellett volna a végrendeletben. Őt is megillette volna egy rész a bank részvényeiből.
Silvio lassan bólintott.
15
Romána
-  így igaz.
Állán megfeszült az izom, szemében ádáz harag izzott. Charles csalódni fog, ha azt képzeli, unokafivére nem veszi rossz néven az édesanyját ért méltatlanságot. Marion megborzongott, és magában azon imádkozott, hogy a főnöke ne kövessen el végzetes hibát.
Ugyanakkor nem tudta volna megmondani, miként árthat Silvio az unokatestvérének. A részvények többsége Charles kezében van, Falcucci tehát nem jelenthet komoly veszélyt.
Charles mosolyogva nézett a fiatalemberre. Szemlátomást semmit nem sejtett annak komor érzéseiből.
-  Jóvá kívánom tenni, ami a múltban történt. A családi vállalkozásban fogsz dolgozni, mert ott a helyed!
Marion nyugtalanul fészkelődött a székén, és gondterhelten ráncolta a homlokát. Nem látsz a szemedtől? - akarta Charlestól kérdezni. Nem veszed észre, mit takar a vonzó külső?
Silvio hűvös pillantást vetett rá. Unokafivérével ellentétben ő nyilvánvalóan megérezte, mi megy végbe a lányban, de a legkevésbé sem zavarta. Csupán pár másodpercig nézett a szemébe, aztán gúnyosan felvonta a szemöldökét, és elfordult.
Marion arcán vörös foltok izzottak. Pontosan tudta, mit jelent a férfi arcán megjelenő gúny. Falcucci tisztában van azzal, hogy ő ellenfélnek tekinti. Úgy véli azonban, hogy könnyedén elbánhat vele. Várd ki a végét! - gondolta Marion bosszúsan.
Charles aláírta a számlát, és néhány összehajtott bankjegyet csúsztatott a tálkába a szalvéta alá. Egyszeriben megint sápadt lett, és fáradtnak látszott.
-  Sajnálom, Marion - szabadkozott. - Úgy terveztem, hogy hazaviszlek, de alig állok a lábamon. Megharagszol, ha taxit hívok neked?
-  Emiatt ne aggódj! - kezdte a lány, ám Silvio a szavába vágott.
-  Kocsival vagyok. Majd én hazaviszem.
-  Ugye a Savoyban laksz? Igazán felesleges lenne kimenned Chelsea-be. Marion ugyanezen a véleményen volt. Már a gondolattól is borzongott, hogy
akár öt percet kettesben kelljen töltenie ezzel a férfival.
-  Még korán van, és szívesen autózom a folyó mentén. Charles meggyőzőnek találta az érvet.
-  Legalább közelebbről is megismerkedtek útközben. Pompás ötlet! Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Marion pótolhatatlan munkatársam. Mindenről tájékoztathat a bankunkkal kapcsolatban, amire csak kíváncsi vagy.
A lány elkísérte főnökét az ezüst színű Rolls-Royce-hoz, és aggodalmasan végigmérte Charlest.
16
A bizalom hiánya
-  Betegnek látszol. Túl sokat dolgozol. Pihenned kellene végre. Miért nem veszel ki néhány nap szabadságot, hogy elutazhass valahová?
-  Nemsokára - felelte a férfi csendesen, és puszit nyomott Marion arcára. -Nagyon jól tudom, hogy az őrangyalom is vagy. Légy kedves Silvióhoz! Szeretném, ha átjönne hozzánk. Próbáld meg rábeszélni! Nemrégiben tapintatosan tájékozódtam felőle. Kitűnő a híre, már több remek ügyletet bonyolított le. Akkor is örömmel alkalmaznám, ha nem tartozna a családhoz. Mivel pedig a Redmondok vére csörgedezik az ereiben, még inkább szeretném megszerezni magunknak.
-  Ez esetben minden tőlem telhetőt el fogok követni - ígérte a lány, miközben főnöke beült a kormány mögé. Fenntartásai ellenére komolyan gondolta, amit mondott. Föl akarta kelteni Falcucci érdeklődését a bank iránt, bár nemigen hitte, hogy szükség lesz rá. A fickó valószínűleg már rég kitervelte, hogy benyomul a családi vállalkozásba!
Charles a kocsi ablakán át rámosolygott a lányra, aztán beindította a halkan duruzsoló motort.
-  Tudom, hogy benned mindig megbízhatom. Jó éjszakát, Marion! Holnap
találkozunk.
A lány megfordult, és látta, hogy Silvio Falcucci ott áll a háta mögött. Egy régi, fekete Bentleynek támaszkodott. Marion nemigen látott még ennél szebb kocsit. Akarta, vagy sem, meg kellett csodálnia. Rajongott a régimódi autókért.
Silvio kinyitotta előtte az ajtót.
-  Hová vihetem?
-  Tudja, hol van Chelsea? - Vacsora közben Marion hallotta, hogy a férfi már többször járt Londonban.
Falcucci bólintott.
-  Nagyjából. Elmegyünk a Parlament térig, onnan pedig a Temze mentén tovább, ugye?
-  Igen. A Taté Galéria közelében lakom. A Millbank rakparttól majd mondom, merre menjünk. - Marion beült a Bentleybe. Ösztönösen megsimogatta a világos bőrülést, majd szemügyre vette a műszerfalat. - Magáé a kocsi, vagy bérelte? - kérdezte, miután Silvio beszállt mellé.
A férfi lazán a kormánykerékre tette a kezét.
-  Az enyém. Ma délután vettem.
Biztosan szemtelenül drága volt, gondolta a lány, és azon töprengett, mennyit kell keresnie a svájcinak évente ahhoz, hogy ilyen játékszert engedhessen meg magának. Hamarosan választ kap majd a kérdésére, ha a férfi tárgyalásokba kezd Charlesszal.
-  Nős, Mr. Falcucci?
17
Romána
A férfi a fejét ingatta, és ajkán megint megjelent a gunyoros mosoly.
-  Nem is volt?
-  Nem. Magának van férje?
-  Nincs - felelte Marion csendesen.
-  Helyette viszont hűséges és odaadó titkárnő - jegyezte meg Silvio. -Charles boldognak mondhatja magát. - Oldalra fordította a fejét, hogy viszonozhassa a lány pillantását.
Marion nem fáradt azzal, hogy elrejtse az ellenszenvét.
-  Egyet jegyezzen meg: megölöm, ha árt neki! - figyelmeztette. A férfi gúnyosan felvonta a szemöldökét.
-  Amennyiben feleségül akarná venni, már rég megtette volna. Ne várjon erre, mert csak az idejét vesztegeti! Ez pedig igazán sajnálatos... a maga külsejével.
Sokatmondóan tetőtől talpig végigmérte a lányt. Marionnak ezen az estén immár sokadszor szökött arcába a vér.
-  Bizonyára számos férfi sietne lelkesen a segítségére, hogy elfeledtesse magával Charlest - fűzte hozzá Falcucci halkan. - Lehet, hogy én is beállók az önkéntesek közé.
A lány ökölbe szorította a kezét, és válaszra sem méltatta a férfit. Meghagyta abban a hitben, hogy rátapintott az igazságra.
-  Befordulna jobbra a következő sarkon? - kérte fagyosan.
A Bentley ráfordult a széles útra, amelynek két oldalán tekintélyes, múlt századi épületek emelkedtek.
-  Egy szóval sem válaszol? - kérdezte Falcucci, és szeme sarkából figyelte a lányt.
-  Itt álljon meg, legyen szíves! - felelte Marion.
A férfi lefékezett, és a lány felé fordult, ő azonban addigra már kiszállt, s becsapta maga mögött az ajtót. Lehajolt az ablakhoz, és kívülről belenézett Silvio csillogó, fekete szemébe.
-  Ne felejtse el, ha fájdalmat okoz Charlesnak, velem gyűlik meg a baja! -jelentette ki fenyegetően, s azzal felszegett fővel távozott.
*
-  Egyvalamit el kell ismerned - mondta néhány hónappal később Marionnak Annié, aki az értékpapírosztályon dolgozott. - Sokat nyert vele a bank.
-  Kérlek, legalább kora reggel hagyj békén! - nyögött fel Marion. De Annié tovább csacsogott.
-  Évek óta nem dolgozott itt ilyen remek pasas. Gondolj csak az Ambleham
18
A bizalom hiánya
és a Tring egybeolvadására! Nagyszerű üzletet csináltunk vele. Amióta itt van, megkétszerezte az ügyfelei számát.
-  Nincs semmi dolgod? - Marion a komputere képernyőjén futó számoszlopra pillantott. - Ha nagyon ráérsz, adhatok neked munkát. Azt sem tudom, hol áll a fejem. Charles felhívott, és közölte, hogy ma otthon dolgozik, holnap pedig Rómába repülünk. Valószínűleg túlóráznom kell. Úgyhogy tűnés az íróasztalomtól!
-  Mindjárt. Csak egyetlen kérdésem van még! - Annié kisgyerek módjára felült az asztal szélére, és lóbálni kezdte a lábát.
-  Mi lenne az?
-  Rejteget valahol egy nőt? Amióta itt dolgozik, senkivel nem beszélt meg találkát, miközben azt állítja, hogy nőtlen. Nem hiszem, hogy meleg lenne. Következésképpen valakinek meg kell bújnia a háttérben...
-  Nem tudom, de nem is érdekel. Kérlek, fejezd be végre a fecsegést, és hagyj dolgozni!
Marion nap mint nap elmondta magában, hogy bárcsak soha életében ne ismerte volna meg Silvio Falcuccit. A férfi közel négy hónapja foglalta el helyét a bankban, s azóta látszólag minden körülötte forgott - legalábbis ami a női alkalmazottakat illeti. A lányok állandóan róla beszéltek. Sokan szerelmesek voltak belé, a többieknek pedig remegni kezdett a lábuk, ha meglátták.
Kivéve Mariont. Ő még kevésbé kedvelte Falcuccit, mint első találkozásuk estéjén. Mogorván figyelte, amióta bekerült az igazgatóságba. Az első perctől meghatározó szerepet játszott a felügyelőbizottság ülésein, és mindjobban háttérbe szorította Charlest. Marion kezdettől fogva ettől tartott, főnöke azonban nem hallgatott rá.
A lány egyszer figyelmeztette, hogy Falcucci elhódítja az ügyfeleit, ráadásul a jelentősebbeket. Charles csak szelíden mosolygott.
-  Én javasoltam neki. Igyekszem megszabadulni néhány kötelezettségemtől. Éppen te szoktad mondani, hogy túl sokat dolgozom.
-  Amivel távolról sem azt akartam elérni, hogy engedd át Silvio Falcuccinak a legjobb ügyfeleidet. Eddig nem is beszéltél erről a tervedről.
-  Mert tudtam, hogy felizgatnád magad, és kiselőadást tartanál a kedvenc témádról.
-  Mármint miről? - kérdezte a lány zavarodottan.
-  Nem miről, hanem kiről. Silvióról.
Marion elvörösödött, Charles pedig halkan fölnevetett.
-  Ne tagadd, hogy amint ő kerül szóba, azonnal rémeket látsz! Azt képzeled, hogy szarva van meg patája.
Romána
-  Nem bízom benne. Remélem, nem követsz el hibát, amikor ilyen komoly befolyást biztosítasz számára a bankban.
Több hét telt már el a beszélgetésük óta, de a lány gyanakvása mit sem enyhült. Ezt minden korábbinál világosabban érezte ezen a hűvös őszi reggelen, miközben Annié az íróasztalán üldögélt, és megállás nélkül Silvio Falcucciról áradozott.
-  Fogd már be a szád! - parancsolt rá Marion, és letolta a lányt az asztala széléről.
Annié felnevetett.
-  Ugyan, ugyan! Lefogadom, hogy titokban te is bolondulsz Silvióért, csak nem akarod beismerni.
-  Drakulával szívesebben járnék, mint vele!
Ebben a pillanatban kinyílt a csak behajtott ajtó. Mind a két lány megfordult, és zavartan összerezzent. Silvio állt a küszöbön. Fekete szeme kifürkészhetetlen, izmos teste szokatlanul merev volt.
-  Mit tud Drakula, amit én nem? - kérdezte, elnyújtva a szavakat.
Annié kuncogni kezdett. Megkönnyebbülten látta, hogy Falcucci nem haragszik, de megilletődött is volt, mert nem tudta, mennyit hallott a férfi a beszélgetésükből.
-  Ne ingereljen föl!-figyelmeztette Marion.
-  Sikerülne?
Annié elragadtatottan bámult Falcuccira, aztán várakozóan hol egyikükre, hol másikukra nézett.
-  Nem! - vágta rá Marion.
A férfi félreismerhetetlen szándékkal szélesre tárta az ajtót.
-  Ugye, Annié, éppen menni készült? - kérdezte.
A lány habozott. Szívesen maradt volna, de Falcucci tekintete parancsoló volt. Kelletlenül elindult kifelé.
Marion látta, hogy Silvio elégedetten végigméri Annie-t. A szőke szépség - akinek a melle feszes, dereka keskeny, ringó csípője pedig kellemesen gömbölyű volt - pontosan tudta, miként érheti el, hogy a férfiak megbámulják. Most Silvión próbálta ki a tudományát. Megállt előtte, és felmosolygott rá.
A férfi viszonozta a mosolyát.
-  Drakula semmit nem tud, amit maga ne tudna - biztosította Annié.
-  Akkor miért nem fél tőlem? - kérdezte a svájci, és tréfásan összecsattin-totta hófehér fogsorát.
Annié rémült sikoltással kimenekült a szobából.
Falcucci fölnevetett, de azonnal elkomolyodott, amint Marion felé fordult.
20
A bizalom hiánya
Becsukta az ajtót, és odament a lányhoz. Volt valami az arcán, ami nyugtalanította Mariont. Silvio megállt az asztala mellett. A lány egy gyötrelmes másodpercig azt hitte, hogy megérinti és megcsókolja.
-  Egy szép napon majd elmagyarázom magának, miért talál visszataszítónak - mondta a férfi csendesen. - Akkor fog csak igazán gyűlölni.
-  Már most is gyűlölöm.
Marion száján gondolkodás nélkül csúsztak ki a szavak. Amikor felfogta, mit mondott, rémülten az ajkába harapott. Nem akarta ennyire leplezetlenül kifejezni az érzéseit.
-  Bocsásson meg! - Zavartan kerülte Falcucci tekintetét. - Elvesztettem az önuralmamat. Kérem, felejtse el, amit mondtam!
Azon tépelődött, Charles hogy megdöbben majd, ha elmeséli neki a történteket. Tudja ugyan, hogy munkatársnője nem bízik az unokafivérében, némi önfegyelmet azonban joggal várhat el tőle.
-  Én semmit nem felejtek el - válaszolta Silvio, és ezzel a lány is tisztában volt. Már épp elégszer tapasztalta, hogy a férfinak egészen kivételes emlékező-tehetsége van. Átfogó ismeretekkel rendelkezett a bankkal kapcsolatban álló valamennyi cégről, az államiakról éppúgy, mint a magánvállalkozásokról. Akár egy számítógép, a legapróbb részleteket is elraktározta az agyában, és szükség esetén bármikor előhívta az adatot.
-  Az a maga baja.
Marion azon volt, hogy ne mutassa ki zavarodottságát. Szememyi kétsége sem volt afelől, hogy eljön majd az idő, amikor bűnhődnie kell önfegyelme pillanatnyi elvesztéséért. Falcucci bizonnyal megtorol minden rajta ejtett sebet. A lány éppen ezért találta aggasztónak, hogy Charles feltétel nélkül megbízik benne. Attól tartott, Silvio a főnökének fog megfizetni azért, mert a Redmond család csúnyán viselkedett az édesanyjával.
Nagyokat nyelt, visszafordult számítógépe képernyője felé, és másra terelte a szót.
-  Látta már a legújabb japán részvényárfolyamokat?
-  Többé-kevésbé úgy alakultak, ahogyan előre megmondtam.
-  Igen, megint igaza lett-jegyezte meg a lány mézesmázosan. A férfi fölnevetett.
Szóval még csak felbosszantania sem sikerült Falcuccit! Marion egyre jobban dühbe gurult. Erősen remélte, hogy Silvio végre elmegy, és nem rontja el az egész délelőttjét.
-  Rengeteg a dolgom - közölte hűvös hangon. - Amennyiben nincs fontosabb közlendője...
-  Épp az imént hívott fel Charles a római tanácskozás ügyében.
21
Romána
-  Valóban?
Marion másnap főnökével együtt Rómába készült egy nemzetközi tanácskozásra. A lány örömmel várta az utazást. Igaz, csupán rövid időre, de legalább kiszakadhat a szürke hétköznapokból. Ráadásul Silvio Falcuccitól is megszabadul néhány napra.
-  Azt ajánlotta az orvosa, hogy egy hétig maradjon ágyban. Sajnos, le kell mondania a római útról.
-  Megbetegedett? - kérdezte Marion aggódva.
-  Nem, csak fáradt. Az is elképzelhető, hogy bujkál benne az influenza, ám egészen biztosan nem komoly a baj. Viszont mindenképpen teljes nyugalomra van szüksége. Megkért, hogy mondjam ezt el magának. Nagyon sajnálja, de nem mehet el Rómába.
-  Értem - felelte Marion csalódottan. - Egyébként cseppet sem lepődtem meg. Az utóbbi napokban meglehetősen kimerültnek látszott. Hosszabb szabadságra lenne szüksége, de kezdetnek egy hét pihenés is megteszi. Akkor hát töröltetem a helyfoglalásunkat, bár a repülőjegyek árát aligha kapjuk vissza. A szállodai szobákat, azt hiszem, minden további nélkül lemondhatom.
Már nyúlt is a telefon után, Silvio hideg ujjai azonban ráfonódtak a csuklójára.
-  Ne mondjon le semmit! Én repülök magával Rómába. A lánynak elakadt a lélegzete.
-  Maga?
-  Sajnálom, de igen. Tudom, véleménye szerint én nem pótolhatom Charlest. Ennek ellenére néhány napig kénytelen lesz elviselni a társaságomat. Charles azt akarja, hogy a bank képviseltesse magát a tanácskozáson. Nekem kell felolvasnom a beszédét, amelyet a pénzpolitikáról kívánt tartani.
Marion ismerte a beszédet, mert főnöke részletesen megvitatta vele. Ha megkérte volna, gond nélkül megtarthatta volna helyette az előadást. A férfinak azonban ez nem jutott az eszébe.
A lány sértetten összeszorította a száját. Silvio helyesen értelmezte az arckifejezését.
-  Charles kissé maradian gondolkodik a nők bankszakmában betöltendő szerepéről, igaz?
-  Maga pedig alighanem osztja a nézeteit - felelte Marion keserűen.
-  Úgy látom, mindig a legrosszabbat feltételezi rólam. Ez esetben kivételesen más véleményt képviselek. Csak azért nem ellenkeztem, mert Charles éppen nincs jól. Magánál van a beszéde, a jegyek meg minden egyéb?
Marion bólintott, és felállt. Miközben ellépett a férfi mellett, orrát megcsapta arcvizének illata. Az egyik fiókból elővette az utazás valamennyi papírját tartalmazó iratrendezőt, és visszament Falcuccihoz.
22
A bizalom hiánya
-  Át kell íratni a jegyet a maga nevére. Rögtön elintézem.
-  Ne fáradjon, majd a titkárnőm gondoskodik róla! - szólt Silvio, és az ajtóhoz indult. - A repülőtéren találkozunk.
A lány felindultan nézett utána. Eljátszott a gondolattal, hogy Londonban marad, de szinte azonnal jobb belátásra tért. Ezt nem teheti meg Charlesszal. Tartozik neki annyival, hogy szemmel tartja Silvio Falcuccit.
Heathrow zsúfolt indulási csarnokában találkoztak. A Londont és környékét beborító sűrű köd miatt valamennyi járat késett. Marion és Silvio halomnyi újságot és képes folyóiratot vásárolt, egyik kávét a másik után itta, s megpróbált ügyet sem vetni a sivalkodó csecsemőkre, nyafogó kisgyerekekre meg a kényelmetlen székekre.
Végül feloszlott a köd, és sorban egymás után felszálltak a gépek. Marion és Silvio két óra késéssel érkezett meg Rómába. A megrendelt kocsi nem várta meg őket. A taxiknál hosszú sorban kígyóztak az emberek. Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Az „Örök Város" szürke felhőtakaró alatt mor-coskodott.
Mire a Spanyol lépcső közelében található szállodájukba értek, Marion már alig állt a lábán. Elkérte a kulcsát, és azonnal felment rendkívül szépen berendezett szobájába. Az ablakokból pompás kilátás nyílt Róma háztetőire, tornyaira és kupoláira. Még mindig eső verte az ablaküvegeket, és szünet nélkül folyt az égi áldás a templomok vízköpőiből.
A lány kinyitotta az ablakot, és lenézett a városra. Elbűvölően vigasztalan volt a kép. Marion végigjártatta tekintetét az épületeken, és élvezte a látványt. Róma még ebben a szomorú időben is emberekkel és autókkal teli, pezsgő város maradt. A dudák, szirénázó rendőrkocsik és kiabálások zaja felhatolt a szállodai szobáig.
Marion egy idő múlva fázni kezdett. Becsukta az ablakot, aztán a fürdőszobába ment, teleengedte a kádat, és illatozó olajat öntött a meleg vízbe; félórán át pihentette benne fáradt tagjait.
Silvio kijelentette, hogy nyolckor várja a bárban. A tanácskozás első ülése másnap reggel kilenckor kezdődik majd egy másik szállodában, az Excelsiorban. A közkedvelt, korszerűen felszerelt kongresszusi központ egyaránt közel volt az amerikai nagykövetséghez és a Via Venetóhoz. A legtöbb küldött ott is lakott, Charles azonban nyugalmasabb rejtekhely mellett döntött, ahol kipihenheti magát, ha túlságosan kimerítenék az ülések. A viták időnként az éjszakába nyúltak.
Fürdés után a lány belebújt vastag, fehér fürdőköpenyébe, és lerogyott az
23
Romána
ágyra. Azonnal elaludt. Álmai ugyanolyan mozgalmasak voltak, mint a római utcák, és nyugtalanul hánykolódott. Amikor kopogtattak az ajtaján, felijedt. Első pillanatban azt sem tudta, hol van. Időközben besötétedett, csak az odakint felfelvillanó neonfény világította meg a szobát.
Zavarodottan körülnézett. Megint kopogtattak, ezúttal hangosabban. Marion felkelt, résnyire nyitotta az ajtót, és pislogva kilesett a fényárban úszó folyosóra.
Silvio fekete öltönyben állt előtte. Ugyanúgy festett, mint első találkozásuk estéjén: vonzó, választékos megjelenésű és megmagyarázhatatlanul fenyegető volt. Falcucci azonban nemcsak rémületet, ellenséges érzületeket ébresztett a lányban, hanem valami mást is, egy ösztönös érzést, amely oly mélyen rejtőzött a lelkében, hogy nem akarta - vagy nem merte - felkutatni.
-  Még mindig nem öltözött fel? Abban maradtunk, hogy nyolckor találkozunk - emlékeztette a férfi, és tekintete végigsiklott Marion kócos haján, kipirult arcán és fürdőköpenyén, amelynek kivágásából elővillant melle hajlata.
A lány heves mozdulattal összehúzta a köntösét, és látta, hogy Silvio gúnyosan elhúzza a száját.
-  Én... azt hiszem, elaludtam - hebegte Marion. - Igyon meg valamit a bárban, tíz perc múlva ott leszek!
Sietve becsukta az ajtót, mert attól tartott, a férfinak feltűnik, hogy egész testében reszket. Felkapcsolta a villanyt, és a faragott tölgyfa ágynak dőlt.
Az ég szerelmére, mi van vele? Lehet, hogy ő is elkapott valami vírust, mint Charles? Nem lenne meglepő, mert pontosan úgy érzi magát, mint akin kitörni készül a kór: elesettnek, lázasnak, reszketegnek és gyengének.
Semmi, de semmi kedve nem volt ahhoz, hogy felöltözzön, megfésülködjön, és kettesben vacsorázzon Silvio Falcuccival. Tudta azonban, hogy nem futamod-hat meg. Akárcsak a férfi, ő is a bankot képviseli, és teljesítenie kell a kötelességét. Nem hagyhatja cserben Charlest.
Még fürdés előtt kikészített egy ruhát. A sötétzöld bársonyból varrt, arannyal hímzett görögös mintázatú, ujjatlan, mélyen kivágott darab kiemelte viselője alakját, és rendkívül előkelő hatást keltett. Miután azonban a lány belebújt, kétségei támadtak.
Bizonytalanul nézegette a tükörképét. Egyszeriben félmeztelennek érezte magát. Elfelejtette, hogy a szoknyarész igencsak rövid, és a ruha szorosan rátapad a testére. Charles szerette ezt a kisestélyit, ezért tette bele a bőröndjébe. Elég volt azonban arra gondolnia, hogy ezt kell viselnie, miközben Silvio Falcuccival vacsorázik, és máris megborzongott.
Órájára pillantott, és felnyögött. Nincs ideje arra, hogy átöltözzék. Minek kellett elaludnia! Sebtiben megfésülködött, és előszedte a szépítőszereit.
24
A bizalom hiánya
3. FEJEZET
A lány kis késéssel lépett be a bárba. Silvio már várta. Ez az ember veszélyes! - figyelmeztette magát ismét Marion. Rám, Charlesra, a bankra. És félek tőle, vallotta be gondolatban.
Megjelent előtte Charles sápadt arca, fáradt szeme, szomorú tekintete, és talán minden eddiginél erősebben gyűlölte Silvio Falcuccit. Charles tehetetlen ezzel az emberrel szemben. Ha megtámadná, sem ereje, sem kedve nem lenne a küzdelemhez. Silvio azonban semmiképpen nem győzheti le Charlest, erre ügyelni fog.
Elszántan legyűrte a félelmét, és a zsúfolt báron át elindult Falcucci asztalához. A csillár fényében mélyvörösen lángolt a haja. Szabályos, hosszúkás arca, zölddel árnyékolt szeme és telt, piros ajka maga volt a csábítás. A szűk miniruha érvényre juttatta mozgása kecsességét. Egyszeriben elült a beszélgetések, nevetések és összekoccanó poharak zaja, s valamennyi tekintet Marion felé fordult. Ő azonban nem vette észre, hogy nagy feltűnést keltett, mert minden erejével önuralma megőrzésén fáradozott. Egyetlen szempárt látott csupán. Silvióét.
A férfi felállt, hogy üdvözölje. Miután a lány helyet foglalt a párnázott padon, Falcucci is leült mellé.
-  Óriási bevonulás volt! -jegyezte meg barátságtalan hangon. - Mit iszik? Mariont nem lepte meg, hogy egy pohár, citromkarikával díszített ásványvizet lát az asztalon.
-  Ugyanazt, amit maga.
Falcucci megrendelte az italt, aztán odanyújtotta a lánynak az étlapot.
-  Én már választottam. Remek a konyhájuk, és a ház olasz borát is feltétlenül meg kell kóstolnunk. Ugye iszik maga is?
-  Kivételes alkalmakkor. - Marion tanulmányozni kezdte az étlapot, és egyszeriben rádöbbent, hogy farkaséhes. A repülőtéren elköltött reggeli óta egy falatot sem evett. - A legtöbb étel nevéből, sajnos, nem tudom megállapítani, mit takarhat. - Eszébe jutott, hogy Silvio Svájc olaszok lakta területéről származik. - Ajánlana valamit? - kérte.
A férfi fölébe hajolt, és a lány a combján érezte a combját.
25
Romána
-  Ez ilyenkor különösen finom lehet. Az erdei gomba ősszel a legjobb. Én leginkább a tenger gyümölcseivel szeretem.
Marion lassan kibetűzte az étel nevét.
-  Funghi e frutti di maré. Gomba és a tenger gyümölcsei?
-  Pontosan. - Falcucci meleg lehelete a lány nyakát simogatta.
-  Jó, ezt kérem! - mondta sietve Marion. Silvio közelsége egyre jobban nyugtalanította. - Utána pedig egyszerűen pastát.
-  Felettébb unalmas - tiltakozott a férfi. - Próbálja meg a saltimboccát!
-  Az mi?
-  Lefordítva azt jelenti, hogy „ugorj a szájba". Apró borjúfalatok sonkával és zsályával megsütve, majd borral meglocsolva. Római különlegesség, amelyet feltétlenül meg kell kóstolnia annak, aki itt jár. Olaszországban kalandvágyóbb-nak kellene lennie. Kivételesen kockáztathatna.
Falcucci szavainak rejtett értelme nem kerülte el a lány figyelmét.
-  A kockáztatás és a banki tevékenység nem összeegyeztethető.
-  Ó, de még mennyire hogy az! - felelte a férfi. - Ha pénzt kölcsönzünk, kockázatot vállalunk, s mint nyilván tudja, az árfolyamkülönbségek merész kihasználásával vagyonokat lehet keresni. Elég hosszú ideje dolgozik már Charles mellett. Ellentétben vele, maga nem hivatkozhat a korára és maradi szemléletére.
-  Charles nem öreg! - fakadt ki Marion felháborodottan. - Még csak negyvenhat éves.
-  Tehát fiatalnak sem mondható - jegyezte meg Silvio, és ridegen felnevetett.
-  Én még mindig rendkívül... - A lány elhallgatott. Nem tudta, hogyan fejezze be a mondatot.
-  Rendkívül vonzónak találja? - kérdezte Falcucci gúnyosan. - Ezt akarta mondani? Tudom, hogy a lába nyomát is megcsókolná. Kíváncsi lennék, miért fut olyan férfi után, aki már egyetemre járt, amikor maga megszületett. Édesapjára emlékezteti? Kezdetben azt hittem, a pénzére fáj a foga. Amióta azonban jobban ismerem, tudom, hogy nem anyagias. Magát kizárólag Charles érdekli. - A férfi oldalról figyelmesen nézte asztaltársa feszült arcát. - Ez pedig komoly gond, Marion. Túl nagy a korkülönbség. Előbb vagy utóbb keservesen megbánná, ha Charles lenne olyan bolond, hogy elfogadja, amit oly lelkesen ajánlgat neki.
-  Hogy merészel... - Marion elhallgatott, mert a pincér odalépett az asztalukhoz. Úgy érezte, megfojtják a torkán akadt szavak.
Silvio mosolya éppoly fagyos volt, mint a jég a poharában.
-  Rendelhetünk?
Anélkül hogy a lányt még egyszer megkérdezte volna, közölte a pincérrel,
26
A bizalom hiánya
mit kérnek. Rendes körülmények között ez is bosszantotta volna Mariont. Most azonban megjegyzés nélkül tudomásul vette, mert nem bízott a hangjában. Valószínűleg reszketne, ha megszólalna...
Néhány perc múlva felszolgálták a vacsorát. Az étel és a bor egyaránt pompás volt. Marion úgy tervezte, hogy beéri egyetlen pohárral, ám végül sokkal többet ivott, mert nem vette észre, hogy Silvio újra és újra töltött neki. Eleinte a tanácskozásról beszélgettek, de minél jobban előrehaladt az idő, annál csendesebb lett a lány. Kissé zavart és álmodozó volt, s különös izgalom melengette a vérét.
Kávézás közben Silvio úgy nézte, mintha a szemével akarná rákényszeríteni az akaratát.
-  Konyakot? -javasolta, amikor a pincér egy üvegekkel teli kocsit tolt az asztalukhoz.
A lány hevesen megrázta a fejét.
-  Máris túl sok bort ittam. Nem szeretnék reggel fejfájással ébredni. - Az órájára pillantott. - Ideje, hogy ágyba bújjak. Korán kell kelnünk, és egész nap nagy lesz a hajtás.
A felvonó felé menet a lány megtorpant az előcsarnokban, és az üvegajtón át kinézett a római éjszakába.
-  Elállt az eső. Ugy terveztem, hogy délután sétálok egy kicsit, de a rossz idő keresztülhúzta a számításaimat.
-  Most viszont pótolhatja, amit elmulasztott. Mit szólna ahhoz, ha járnánk egyet?
-  Késő van már, és kabátot sem hoztam. - Ennek ellenére Marion hosszas gondolkodás nélkül az ajtóhoz indult.
-  Nem mennénk messzire, csak a Spanyol lépcsőig - jegyezte meg Silvio. Karon fogta a lányt, és kinyitotta előtte az ajtót.
Marion habozva kilépett a férfi mellett az enyhe és szélcsendes őszi éjszakába. Az eső tisztára mosta az égboltot és a várost. A háztetők fölött a csillagok között ott ragyogott az ezüst félhold.
-  Gyönyörű! - suttogta a lány, miközben körülnézett. A kellemes idő sokakat kicsalt az utcára. A kávézók és kisvendéglők ablakai fényárban úsztak, az egyik helyiségből gitárszó szűrődött ki, és valaki érzéki hangon ábrándos olasz dalt énekelt.
-  Nehogy megfázzon! - figyelmeztette a férfi Mariont. Kibújt a zakójából, és a lány vállára terítette.
-  És maga? - Fekete nadrágjában, fehér ingében, derekán vörös szalaggal Silvio torreádorra emlékeztetett. Fölényes mosolya tökéletesen illett ehhez a képhez. - Maga nem fázik?
-  Miattam ne aggódjon! Kemény fából faragtak. Lenne kedve kirakatokat
27
Romána
nézni? Ha lemegyünk a lépcsőn, a Via Condottira jutunk. Ott aztán kedvére gyönyörködhet Gucci, Bulgari és sok más híres tervező alkotásaiban.
-  Lefelé semmi gondom nem lenne, de vajon vissza tudok-e jönni ebben a szűk szoknyában?
A férfi tekintete lassan végigpásztázta Marion alakját és hosszú lábát.
-  Olyan ez a ruha, mint egy gyújtóbomba.
A lány gyorsan félrefordult, és elindult az utcán. Maga sem tudta, miként történt, de álmodozó hangulata minden ellenséges indulatát elhalványította. Charlesra sem gondolt már, teljességgel bűvöletébe vonta az olasz éjszaka.
Éppen egy kapualj előtt haladtak el, amikor Marion fülét furcsa zaj ütötte meg. Egy pár állt a félhomályban. A vékony fiú farmert, a lány miniszoknyát és piros pulóvert viselt. Szenvedélyesen csókolóztak, testük szorosan egymáshoz tapadt. Marion önkéntelenül megtorpant. Látta, hogy a fiatalember halkan nyög-décselő barátnője combját simogatja.
Azonnal elfordult, és nekiütközött Silviónak. Ő is látta a párocskát. Most Marionra nézett, aki reszketett, mintha fázna.
-  Én... inkább menjünk vissza! - dadogta a lány, és paprikapiros lett.
A férfi szó nélkül elindult vele a szálloda felé. Amikor egy másik kapualj előtt mentek el, hirtelen megragadta, és behúzta a sötétbe. Marion dühösen nézett rá, és tiltakozni akart, de Silvio már forrón és követelőn a szájára tapasztotta a száját.
A lányban rég elfeledett láng lobbant fel, s egész testét elöntötte a forróság. Tehetetlen volt a férfi karjában, érezte a nyelvét, és készségesen szétnyitotta az ajkát. Remegett a lába, attól félt, mindjárt elesik. Átkulcsolta Silvio nyakát, reszketve csüggött rajta, és sem megérteni, sem leküzdeni nem tudta a rátörő érzéseket.
Régóta nem csókolták. Nemi vágyait elfojtotta, mióta fájdalmas csalódásban volt miattuk része. Ma este azonban a bor valószínűleg győzedelmeskedett a gátlásai fölött, és felszabadította leláncolt érzéseit. Silvio nyakát, haját, hátát simogatta. Egyre erősebb szenvedéllyel élvezte férfias erejét, s arra áhítozott, hogy még bizalmasabban érinthesse. Öntudatlanul hozzányomta és izgatóan mozgatta a csípőjét.
Silvio felnyögött, és Marion combjai közé tolta a lábát. Benyúlt a zakója alá, amely még mindig a lány vállán volt, és lehúzta a zöld ruha cipzárját, hogy a nő meztelen hátát simogathassa. Keze ingerlőén egyre lejjebb vándorolt, míg elérte Marion falatnyi selyembugyiját.
Hirtelen hangos kiáltozás és gyors léptek zaja törte meg a varázst. Kifulladva szétrebbentek. Egy fiú rohant el a kapu előtt, szorosan markolva egy női táskát. Mielőtt Marion és Silvio kiléphetett volna a félhomályból, emberek
28
A bizalom hiánya
futottak a menekülő után, és torkuk szakadtából szidalmazták. A közelben felvisított egy rendőrsíp, a tolvaj pedig leviharzott a Spanyol lépcsőn. Üldözői a sarkában maradtak.
Hamarosan elhaltak a hangok és a lépések. Marion nem nézett a férfira, miközben felhúzta a cipzárját. Testében kialudt a tűz, és most már a hidegtől reszketett.
-  Gyere fel a szobámba, Marion! - kérte a férfi csendesen. A lány ráemelte a szemét. Arca krétafehér volt.
-  El tudod képzelni, milyen nyomorultul érzem magam? Tudtad, hogy nem szoktam inni, mégis állandóan bort töltöttél nekem vacsora közben. Azért, hogy aztán elcsábíts, igaz? Majdnem sikerült is. Istenem, hogy dőlhettem be ennek az ősrégi trükknek!
Silvio szeme úgy villant meg, mint napfényben a jég.
-  Bizony, bedőltél - ismételte meg gúnyosan. - Ha ez az ostoba fiú éppen nem erre menekül, gond nélkül meghódítalak. Miután éveket vártál Charlesra, végre rádöbbentél, hogy nő vagy. Sokáig elfojtottad a vágyaidat, és most érett gyümölcsként hullottál az ölembe. Még csak meg sem kellett magam erőltetnem!
Marion felháborodottan meg akarta ütni a férfit, ő azonban ellépett előle, és a lány egy falkiszögellést talált el. Fájdalom hasított a kezébe. Lerázta magáról a zakót, s amikor Silvio lehajolt, hogy felvegye, futásnak eredt. Elszánt küzdelmet folytatott a könnyeivel. Két perc alatt visszaért a szállodába, a fénybe, az emberek adta biztonságba. Nem tudta, Silvio vajon követte-e.
A felvonó ajtaja nyitva állt, és Marion bemenekült a fülkébe. Szobájában, a zárt ajtó mögött végre szabad folyást engedett a könnyeinek.
Másnap Marion a szobájában reggelizett. Cukor és tej nélküli kávét meg narancslét ivott, hozzá meggylekváros zsemlét evett. Nagyon rosszul aludt, gondos arcfestése azonban eltakarta a gyötrelmes éjszaka nyomait.
Tudta, hogy a tanácskozáson szinte kizárólag csak férfiak vesznek részt. Nem akarta magára vonni a figyelmüket, ezért sötétszürke kosztümöt és fehér blúzt vett fel. Haját szigorúan kifésülte az arcából, hosszú lábát fekete harisnyába bújtatta.
Nyolc óra húszkor kellett megérkeznie a kocsinak, hogy az Excelsior Szállodába vigye őket a tanácskozás nyitó ülésére. A lány negyed kilenckor hagyta el szobáját, s ugyanabban a pillanatban lépett az előcsarnokba, mint a gépkocsivezető. Néhány másodperc múlva Silvio is megjelent. Fekete kasmírkabátja alatt
29
Romána
elegáns szürke öltönyt viselt mellénnyel, piros-fehér csíkos inggel és borvörös selyem nyakkendővel. Hűvös bólintással üdvözölte Mariont.
-  Jó reggelt! - köszönt a lány, hogy ne keltse fel a várakozó gépkocsivezető érdeklődését.
-  Jó reggelt! - felelte Silvio ugyanazon a személytelen hangon. Szótlanul ültek a kocsi hátsó ülésén, és a zajos, forgalmas utcákat nézték az
ablakon át. A lány tekintete meg-megállapodott a málladozó kapuíveken, márványoszlopokon és fenséges templomokon. Sok toronyban szólt a harang. Áthaladtak egy téren, amelyen galambok nyüzsögtek. Marion figyelte, miként terítik szét szárnyaikat a kora őszi kék égbolt alatt a felrebbenő madarak. Útjuk időnként csobogó kutak mellett vitt el, néhányukat szobrok díszítették. A járókelők között újra és újra felbukkant egy-egy fekete ruhás pap vagy kezében rózsafüzért tartó apáca.
Sokan állítják, hogy ma már valamennyi nagyváros egyforma, gondolta a lány, de Rómára egészen biztosan nem igaz ez a kijelentés. Soha sehol nem látott ehhez foghatót. Azt sem tudta, hová nézzen.
Silvio a kocsi másik felébe húzódott, s Marionnak sikerült leküzdenie a vágyát, hogy rápillantson. Egyetlenegyszer sandított oldalra; egy futó másodpercig útitársa keresztbe rakott lábát és hanyagul térdén pihenő kezét nézte.
Perzselően arcába szökött a vér, amikor eszébe jutott, hogyan simogatta ez a kéz a csupasz hátát az éjszaka. Görcsösen nyelt egyet. Miért is hagyta?
Mert akarta! Azonnal eszét vesztette, amint megérintette Silvio. Ha akarná, sem tagadhatná, hogy így volt. A bor, igen, az kábított el! -talált sietve mentséget önmaga számára. Nem szokott inni, és soha többé nem is fog.
Az Excelsior Szállodában először a biztonsági szolgálat ellenőrizte őket, és a papírjaikat is meg kellett mutatniuk. Aztán a számítógép kinyomtatott részükre egy-egy kis kártyát, amelyen a nevük mellett az ország szerepelt, ahonnan érkeztek, valamint a bank, amelynek alkalmazásában állnak.
-  Ezt az igazolványt a tanácskozás befejezéséig mindig maguknál kell hordaniuk - közölték velük -, különben nem léphetnek be az előadótermekbe!
A tanácskozás pontban kilenckor elkezdődött. Több száz küldött töltötte meg a sorokat, az emelvényen pedig a nemzetközi pénzvilág jelentősebbnél jelentősebb személyiségei mondtak hosszú beszédeket. A fél tizenegykor tartott kávészünet után sokan elhagyták a termet, és kisebb csoportokban a szomszédos helyiségekben értekeztek tovább.
Marion a nagyteremben maradt, Silvio pedig ahhoz a bizottsághoz csatlakozott, amely a kamatlábakról és szabályozásukról cserélt eszmét. A lány a gazdasági fellendülés ingadozásairól, a harmadik világ számára biztosított hitelekről
I
A bizalom hiánya
és az ottani országok túlzott méretű eladósodásának a veszélyeiről hallgatott meg előadásokat.
Délben beállt a sorba a büfében, ahol hideg és meleg ételek gazdag választékát kínálták. Marion ínycsiklandozó salátát kért meg kávét, s egy asztalhoz indult vele, amelynél még volt szabad hely. Véletlenül ismerte az ott ülő férfit. A vonzó megjelenésű Gerhard von Brentano a Német Nemzeti Bank megbízásából vett részt a tanácskozáson.
-  Örülök, hogy újra látlak, drágám! - üdvözölte a lányt, és csókot nyomott az arcára.
Kifogástalanul beszélt angolul, kiejtése alapján angolnak is hihették volna. Mielőtt Frankfurtban és az Egyesült Államokban közgazdaságtant hallgatott, néhány évig Angliában járt magániskolába.
-  Charles is itt van?
-  Nincs. El akart jönni, de ágynak döntötte az influenza.
-  Igazán kár! Szegény Charles.
Körülbelül egy évvel ezelőtt ismerkedtek meg egy fogadáson a német nagykövetség Belgrave téri palotájában. Utána még kétszer találkoztak, amíg Gerhard üzleti okokból Londonban tartózkodott. Marion örült a találkozásnak.
-  El kellene intéznünk, hogy egymás mellett ülhessünk vacsoránál - javasolta Gerhard.
-  Már elkészítették az ülésrendet - felelte a lány. A férfi megvonta a vállát.
-  Biztosan lehet rajta változtatni, ha megkérjük őket. Szörnyű alakok a szomszédaim, kizárólag a pénzről képesek beszélni. Te tudod, ki ül melletted?
Marion helyét Silvio oldalán jelölték ki.
-  Egy munkatársam. A te társaságodnak azonban jobban örülnék, ha megoldható.
-  Mindent meg lehet oldani - felelte Gerhard a köreire jellemző magabiztossággal, és szélesen elmosolyodott. - Most pedig halljam, mi újság veled! Van férfi az életedben?
-  Pillanatnyilag nincs. Hát te? Megtaláltad már álmaid asszonyát? A német fölnevetett.
-  Eddig nem volt szerencsém, de a reményt azért nem adtam fel.
-  Talán túl magasak az igényeid.
-  Úgy neveltek, hogy nekem a legjobb is éppen csak megfelel - ismerte el Gerhard vidáman. - Kétségtelenül igazad van, de aggodalomra semmi ok. Élvezem a szabadságot és a függetlenséget.
Élénk társalgásuk közben Marion lassan, élvezettel fogyasztotta a pompás salátát és kortyolgatta a csésze kávét.
30
31
Romána
A bizalom hiánya
A küldöttek szép lassan elhagyták a büfét. Negyedóra volt hátra a tanácskozás folytatásáig. A lány sóhajtva az órájára pillantott.
-  Mennünk kell. Később még látjuk egymást! Felálltak, és Gerhard csókot lehelt a lány ajkára.
-  Vacsora előtt a bárban? Mondjuk hétkor?
-  Rendben. - Marion megfordult, és észrevette, hogy Silvio ott ül a szomszédos asztalnál. Hideg, ellenséges tekintettel figyelte őket. A lány oda sem bólintott neki, mielőtt elsietett volna.
A délutánt Marion és Silvio is a nagyteremben töltötte. Egymás mellett foglaltak helyet, mert kinek-kinek a részére kijelölt számozott széken kellett ülnie. A lány igyekezett az előadásokra összpontosítani, s megpróbált ügyet sem vetni Falcucci közelségére, de nem járt sikerrel. Minden alkalommal észrevette, ha a férfi lapozott egyet a tanácskozás programfüzetében, vagy ha csak a fejét mozdította meg. Egyszer legnagyobb bosszúságára azon kapta magát, hogy Silvio lélegzését hallgatja.
Mi ütött belé? Hónapokig dolgoztak együtt Londonban, és a férfiról kialakított kedvezőtlen véleménye egyre szilárdabb és szilárdabb lett. Nem szívelte, és nem bízott benne. Miért esik most egyszeriben mégis olyan nehezére bármi másra gondolni, mint Falcuccira?
Megkönnyebbülten fellélegzett, amikor véget ért az ülés, és mindenki az ajtók felé igyekezett, hogy visszatérjen szállodai szobájába.
-  A kocsink kint vár -jelentette Silvio.
A lány bólintott, és követte a férfit az előcsarnokba.
Az autóban Falcucci az utoljára hallott előadáshoz fűzött megjegyzéseket. Marion közben azon töprengett, mikor közölje vele, hogy vacsora előttre találkozót beszélt meg Gerharddal.
Visszaértek a szállodájukba, és fölmentek a lifttel. Szobáik egymás mellett helyezkedtek el.
-  Jut eszembe - szólalt meg a lány a folyosón -, egy barátom megkért, hogy vacsorázzam vele.
Silvio megtorpant.
-  Az a barátod, akivel ebédnél láttalak?
-  Igen. - Marion kihívóan viszonozta Falcucci pillantását.
-  Szemlátomást igen könnyen barátkozol férfiakkal.
-  Meglehetősen régen ismerem Gerhardot. Charles mutatott be bennünket egymásnak Londonban, még tavaly.
-  Ha pedig Charles barátja, akkor természetesen neked is kedvesnek kell hozzá lenned - mondta Silvio gúnyosan.
-  Charles magától értetődően elvárja, hogy udvarias legyek az üzletfeleivel. Gerhard a Német Nemzeti Banknál dolgozik.
-  Azt is elvárja tőled, hogy lefeküdj ezzel a férfival?
A lánynak elakadt a szava. Azonmód hátat fordított Falcuccinak, és elővette táskájából a szobakulcsát.
Silvio azonban még nem fejezte be.
-  Abból, ahogyan a barátod méregetett, arra lehet következtetni, hogy vacsora után egészen különleges szórakoztatásban reménykedik. Délben szabályosan levetkőztetett a pillantásaival.
-  Neked aztán élénk a képzelőerőd! - Marion remegő kézzel igyekezett bedugni a kulcsot a zárba.
-  Sok férfi így van ezzel, főleg a nőket illetően. Marionnak végre sikerült kinyitnia az ajtót.
-  Szerencsére azonban nem mind olyan, mint te vagy...
-  Később aztán ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! - felelte Silvio ingerülten, és elindult a szobájához.
A lány dühösen becsapta maga mögött az ajtót. Kiadós fürdőt vett, hogy megnyugodjanak az idegei, és határozottan eltökélte, élvezni fogja az estét. Csak két kisestélyit hozott magával, és egy hosszú ruhát a bálra, amelyet a tanácskozás zárónapján rendeznek majd meg.
Eredetileg úgy tervezte, hogy ugyanazt veszi fel, ami előző este volt rajta. Nem tudta azonban rászánni magát, hogy ismét belebújjon a sötétzöld bársonyba. Túl erősen emlékeztette a félhomályos kapualjra, Silvio csókjára, gyengéd kezére és a heves szenvedélyre, amelyet fellobbantott benne.
így aztán bő, libbenő aljú, fekete ruháját vette elő a szekrényből. A vékony anyagon átsejlett a melle vonala. Gyöngysort csatolt a nyakára, szemhéját csillogó zöldre festette, ajkát pedig sötérvörösre, ami remekül illett a haja színéhez. Miután elkészült, bizonytalanul méregette magát a tükörben.
Ruhája ugyanolyan csinos és finom darab volt, mint a zöld bársony, most mégis azt kellett megállapítania, hogy ebben sokkal csábosabb. A leheletkönnyű fekete anyag túl sokat mutatott meg a bőréből.
Vegye fel inkább a zöldet? Nem, azt nem bírná elviselni. Gyorsan ellépett a tükör elől. Indulnia kell, ha nem akar elkésni!
Taxival ment az Excelsiorhoz. Pontban hétkor lépett be a bárba, de Gerhard már ott ült. Végig magán érezte csodáló tekintetét, miközben feléje tartott, s önkéntelenül eszébe jutott Silvio vádaskodó megjegyzése a vetkőztető pillantásokról. Igen, Gerhard valóban bámulja, ám Marion ezt cseppet sem találta kellemetlennek.
A férfi felállt, és puszit nyomott a lány arcára.
32
33
Romána
-  Örülök, hogy ma este élvezhetem a társaságodat! Az összes férfi engem irigyel majd. Őrjítőén izgató ez a ruha. Lélegzetelállító vagy benne.
-  Ó, köszönöm szépen. - Marion leült, és lesimította a szoknyáját.
-  Mit iszol? - kérdezte Gerhard, és odaintett egy pincért.
A lánynak megint az előző este történtek ötlöttek az eszébe, s gyorsan narancslevet és ásványvizet kért. Étkezésnél is lemondott a borról. Valamennyi fogás remek volt, Gerhard pedig kedves, szórakoztató társalgónak bizonyult.
A vacsora roppant kellemes lett volna, ha nem látja meg, hogy Silvio ott ül a szomszéd asztalnál. Attól fogva görcsösen igyekezett, hogy ne forduljon arra, mert Falcucci szünet nélkül őt figyelte. Valahányszor találkozott a tekintetük, a lányt furcsa szédülés fogta el, mintha egyszeriben kibillent volna az egyensúlyából.
Nem talált magyarázatot különös érzéseire. Zavarodottsága pedig percről percre erősebb lett. Ha Silvióra nézett, gyorsabb dobogásba kezdett a szíve, kiszáradt a szája, és minden összekavarodott a fejében.
Megint gyorsan félrefordult, az érthetetlen érzést azonban nem lehetett leküzdeni. Egyre nehezebben sikerült udvarias érdeklődést színlelnie Gerharddal szemben. Végül már úgy érezte, meg kell kapaszkodnia valamiben, az asztalban, esetleg a székében, különben soha nem nyugszik lelkében a heves vihar.
Megkönnyebbülten állt fel, amikor befejeződött a vacsora, és valamennyien visszatértek a bárba. Gerhard nagy ügyesen talált egy szabad asztalt. Marion jeges mentaszörpöt kért szódával, s lassan kortyolgatta az italát.
Csatlakozott hozzájuk a Német Nemzeti Bank néhány küldötte, és a lány kísérőjét is bevonták szakmai beszélgetésükbe. Marion kedvéért eleinte angolul társalogtak, ám amint a vita hevesebb lett, áttértek az anyanyelvükre, amit a lány csak alapfokon beszélt. Alig valamit értett, így végül hátradőlt puha párnás székén, és megpróbált lazítani.
Tizenegy órára járt az idő, amikor Silvio jelent meg az asztaluknál. Az urak mosolyogva feléje fordultak, és németül beszéltek hozzá. Szemlátomást valamennyien jól ismerték. Marionnak sikerült elkapnia egy-két mondatot. Afelől érdeklődtek, miért hagyta el Svájcot, és miért ment Londonba dolgozni. A férfi vállrándítás kíséretében ugyancsak németül tréfás választ adhatott, mert mindenkiből kitört a nevetés.
Silvio aztán hűvösen a lányra pillantott.
-  Megjött a kocsink. Mehetünk?
-  Később majd taxival elviszlek a szállodádba, drágám - ajánlkozott Gerhard. - Ugye nem akarsz még menni?
Marion nem válaszolhatott, mert Silvio megelőzte.
34
A bizalom hiánya
-  Reggel korán kell kelnünk, és nehéz nap vár ránk. Igyekezz, Marion! Nem kellene sokáig várakoztatnunk a gépkocsivezetőt.
A lány zavartan felállt, és elnézést kért Gerhardtól, aki udvariasan felpattant. A férfi sóhajtva fintort vágott, és arcon csókolta Mariont.
-  Lehet, hogy igaza van ünneprontó barátunknak. Aludj jól, drágám! Ha lesz időnk, ebédnél találkozunk, jó?
A lány elbúcsúzott a többiektől, aztán Silvio nyomában elhagyta a szállodát. Alapjában véve örült, hogy a férfi kimenekítette a bárból, és megszabadította az idegen nyelven unalmas szakmai beszélgetést folytató társaságtól. Ugyanakkor bosszantotta, hogy Falcucci parancsolgatott neki, és helyette döntött.
-  A jövőben, ugye, nem osztogatsz nekem utasításokat, mintha a titkárnőd lennék? — kérdezte metsző hangon, miközben a meleg római éjszakában autóztak. - Charles személyi titkára vagyok, nem a tiéd! Ő mindig udvarias és tisztelettudó velem, és ezt tőled is elvárom.
-  Ha nem szakítom félbe kis összejöveteledet, alighanem az egész éjszakát a bárban töltőd. Holnap aztán használhatatlan lettél volna. Tizenegykor olvasom fel Charles beszédét, emlékszel? Ott kell lenned arra az esetre, ha kérdések merülnének föl. Előfordulhat, hogy valamiről el kell mondanod nekem Charles véleményét. Mivel együtt készítettétek a beszédet, többet tudsz nálam... ahogyan valamennyi nézetét és gondolatát is jobban ismered.
-  Kímélj meg a gúnyolódásodtól! - fakadt ki a lány.
-  Csupán tényeket soroltam fel. Ha nem tetszett, amit mondtam, csakis azért lehet, mert nem vagy hajlandó szembenézni az igazsággal.
35
Romána
4. FEJEZET
Miután a kocsi megállt a szállodájuk előtt, Marion gyorsan kiszállt, besietett az előcsarnokba, és elkérte a kulcsát. Silvio csak a felvonónál érte utol. A lány nem vett róla tudomást. Felmentek az emeletükre, és elindultak a szobáik felé.
Marion szó nélkül kinyitotta az ajtaját, és azonnal be is akarta csukni maga mögött, de Silvio az ajtónyflásba tette a lábát. A lány dühödten feléje fordult.
-  Mi a...
-  Beszélnünk kell a holnapi ülés előtt. Reggelinél találkozunk. Háromnegyed nyolckor.                    '
-  Inkább a szobámban reggelizem.
-  Háromnegyed nyolckor! - ismételte meg a férfi, ügyet sem vetve az ellenkezésre.
-  Vedd ki a lábad az ajtórésből!
-  Fel akarsz ingerelni? - kérdezte Silvio haragosan.
-  Miért, mi lenne, ha sikerülne? - érdeklődött a lány megvetően. Komolyan azt hiszi ez az alak, hogy megfélemlítheti, és aztán majd úgy táncol, ahogyan ő fütyül? - Elzöldülsz, és duplájára nő a fejed?
A férfit cseppet sem mulattatta a kérdés.
-  Eszeveszetten vicces vagy! Marion kihívóan fölszegte az állat.
-  Egyébként szíves tájékoztatásodra közlöm, hogy Gerhard egész este tökéletes úriember módjára viselkedett.
Silvio nevetésében nem volt öröm.
-  Csak azért, mert időben kitereltelek a bárból. Hamarabb befejeződött számotokra az este, mint ő remélte. - A férfi tekintete lassan végigsiklott Marion vörös ajkán, meztelen vállán és a fekete anyagon átsejlő bőrén. - Ha egy taxiban jött volna veled ide, biztosan nem kívánt volna az ajtóban jó éjszakát, ahogy így elnézlek. Csábító ez a ruha. Kétségtelenül elvárta volna, hogy együtt töltsétek az éjjelt.
Silvio becsmérlő és sértő pillantása a lány arcába kergette a vért.
-  Most le kellene neked kevernem egy pofont - mondta.
-  Próbáld meg! - válaszolta a férfi fagyos mosollyal az ajkán. - Ha tudni
36
A bizalom hiánya
akarod, érdeklődtem Gerhard von Brentano felől. Régi, köztiszteletben álló családból származik. Kétségkívül szép kilátásai vannak a Német Nemzeti Banknál, de közel sem olyan gazdag, mint Charles. Inkább a főnököd házassági ajánlatára várj, és ne Brentanóval udvaroltass magadnak! Korban ugyan jobban illene hozzád, viszont sokkal kevesebbet kínálhat.
Betelt a pohár. A lányt kimerítette a fárasztó nap, s nem bírt tovább uralkodni magán. Felemelte a kezét, hogy megüsse Falcuccit, ő azonban gyorsabb volt. Elkapta Marion karját, és olyan erővel nyomta le, hogy a lány elveszítette az egyensúlyát, s nekiesett a férfi mellkasának.
Vakrémület lett rajta úrrá, amikor megérezte Silvio arcszeszének az illatát. Kétségbeesetten igyekezett szabadulni a szorításából, ám a férfi megragadta a vállát. Küzdelmük hevében felhasadt Marion ruhájának a kivágása, elcsúszott a helyéről, és fekete melltartója fölött elővillant a keble.
A folyosón kinyílt egy ajtó, és valaki kidugta rajta a fejét. Valószínűleg zavarta a lárma.
Silvio betuszkolta a lányt a szobájába, és becsukta az ajtót.
-  Tűnj el innen! - suttogta Marion, és összefogta mellén a ruhát.
-  Marion... - kezdte a férfi, de a lány már ereje végén járt.
-  Ha nem mégy el azonnal, sikítok!
-  Ne játszd túl a dolgot...
A lány nagy levegőt vett. Mielőtt azonban egyetlen hang is elhagyhatta volna a torkát, Silvio betapasztotta a száját, és még beljebb tolta a szobában. Marion nem kapcsolta fel a villanyt, és a sötétben alig látta a férfit. Elkeseredetten védekezett. Lába egyszer csak beleakadt egy székbe. Megingott, elterült a földön, Silvio pedig rázuhant. Súlya kiszorította a lány tüdejéből a levegőt.
Marion haja kibomlott a kontyból. Hosszú, selymes tincsek hullottak a homlokába. Zihálva levegő után kapkodott. Nyugtalansággal töltötte el a rajta fekvő férfi testének melege. Silvio kissé felemelkedett. Fekete szeme csillogott, megint fura érzéseket idézve elő a lányban.
A férfi lehajolt, és tüzes csókjával kényszerítette Mariont, hogy szétnyissa a száját. Két keze közé fogta a nő fejét, hogy az ne tudjon elhúzódni tőle. A lány tehetetlenül dobálta magát. Azt hitte, megfullad. Aztán minden ereje elfogyott. Ellenállása semmivé foszlott, és lehunyta a szemét.
Rómába érkezésük óta küzdött izgató, vágyteli érzéseivel, amelyeket Silvio ébresztett föl benne. Nem értette, miért nem képes megfékezni a lüktető érzéki-séget, amely állandóan rátör a férfi közelében.
Miért érzek így? - tépelődött. Nem kedvelem, és nem bízom benne, mégis kívánom, ismerte be gondolatban, miközben Silvio ajka a nyakára siklott, és forró borzongás járta át a testét.
37
Romána
A bizalom hiánya
A férfi félrehúzta a lány ruhájának szétszakadt felsőrészét, óvatosan megszabadította a melltartójától, és kéjes gyönyörrel csókolta az ágaskodó, rózsaszín bimbót. Marion megvonaglott, és Silvio tarkóját simogatta.
-  Ha nem akarod, most szólj, amíg abba tudom hagyni - suttogta rekedten a férfi, s közben végigsimított Marion combján. - Nos? - sürgette. - Utána ne vesd a szememre, hogy nem volt alkalmad nemet mondani!
Miután választ nem kapott, Silvio kibújtatta a lányt a ruhából.
Az aprócska bugyiban Marion reszketni kezdett. Lassanként felébredt a lázasan forró álomból, és rádöbbent, mit tesz. Silvio felült, hogy levegye zakóját és a nadrágját. Utána az ingéből is kibújt. Amióta nem érezte teste melegét, a lány fázott, és félelmei is visszatértek.
-  Nem! - tiltakozott, és felugrott, hogy elmeneküljön. - Nem lehet! Alighanem elment az eszem...
Tapogatózva a villanykapcsolót kereste, de még mielőtt megtalálhatta volna, a férfi mögéje lépett, és hátulról átölelte.
-  Ne fuss el előlem, hiszen te is akarod! - Meztelen mellkasához szorította a lány hátát. Marion érezte meleg bőrét, kemény izmait és saját testének édes elgyengülését.
-  Nem lett volna szabad megengednem, hogy hozzám érj - mondta, és gyűlölte magát, mert megint sóvárgás ébredt benne.
-  Ugye már nem vagy szűz? - A férfi belecsókolt a lány nyakába.
-  Mi köze ennek ehhez? Nem fekszem le bárkivel.
-  Ha olyannak tartanálak, nem kívánnálak. - Silvio keze a lány mellére tapadt, és Marion ismét reszketni kezdett a szenvedélytől.
-  Miért...? -kérdezte elfúló hangon, és megpróbált értelmesen gondolkodni.
-  Miért akarlak? - A férfi keze ingerlőén Marion csípőjére vándorolt. - Mert gyönyörű vagy. Az első találkozásunk óta vágyom utánad!
A lány most már tudta, hogy ugyanígy érez. Attól fogva, hogy a beszorult forgóajtóban először került közel Silvio izmos testéhez, ellenállhatatlan, tüzes szenvedély vonzotta a férfihoz.
Falcucci maga felé fordította, és csípőjénél fogva magához húzta. Marion felnyögött. Egyik pillanatban még a fenntartásai, ám a következőben már sóvár kívánságai voltak erősebbek.
Végül a vágyakozás diadalmaskodott. A lány lábujjhegyre állt, megcsókolta Silviót, és átkulcsolta a nyakát. Teste feltétlen odaadással simult a testéhez. A férfi ölbe kapta, és az ágyhoz vitte. Marion számára már nem volt visszaút.
Elfojtotta a lélegzetét, amikor Silvio végre beléhatolt, aztán kissé megemelte a csípőjét, és mohó vággyal fogadta magába a férfit. Hónapok óta várta epedve ezt a pillanatot. Küzdött az érzései ellen, ám azok erősebbnek bizonyultak az
akaraterejénél. Még mindig nem tudta, szereti-e Silviót, vagy csupán izgató kisugárzásának nem képes ellenállni. Egyvalamiben azonban egészen biztos volt: az érzéseit nem tarthatja többé féken.
Már előző este megkívánta a férfit, ott a Spanyol lépcsőnél, amikor érzékien ölelkeztek a sötétben. Ha itt, a szobájában csókolóznak, már tegnap az ágyban kötnek ki. Ha pedig ma nem, holnap vagy holnapután biztosan megtörtént volna. Hiába nem akarta, sem éjjel, sem nappal nem tudott másra gondolni, csak Silvióra.
A vér hevesen lüktetett Marion ereiben, a füle zúgott. Sokszor álmodott arról, hogy megérinti Silviót, ujjai alatt érzi a haját, simogatja a testét...
Halkan felsikoltott, és körmeit belevájta a férfi hátába. Silvio felnyögött, és vad elragadtatásában hátravetette a fejét. Feltartóztathatatlanul alámerültek az egyre erősebb kéj örvényébe. A világ megszűnt létezni körülöttük. Marion elfelejtette, hol van, miféle szobában, milyen városban, melyik országban. Nem volt számára más valóság, csak ez az ágy és a teste, amely egybeolvadt a férfiéval.
Újra és újra Silvio nevét suttogta, könyörögve és sürgetően. Úgy érezte, egész örökkévalóság telt el, amíg megtették a beteljesüléshez vezető, édesen gyötrel-mes utat. A férfi vállához szorította az arcát, és felforrósodott bőrét csókolta.
Végre oldódott a feszültség. Marion hallotta, hogy szerelmese rekedten, ismeretlen hangon őt szólítja, majd teljes lett a csend.
Percekig egyikük sem mozdult. Silvio súlyosan feküdt a lányon, fejét a mellén pihentette. Aztán lassan legördült róla, és mind szabályosabban lélegzett.
A lány túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy megmoccanjon. Szemét sem volt képes kinyitni. Silvio fölkelt, és kiment a fürdőszobába. Hamarosan visz-szajött, és lefeküdt Marion mellé, aki már majdnem aludt, de azért még érzékelte, hogy a férfi bőre hűvösebb, mint az ő teste.
Szinte csak sejtette, hogy Silvio magukra húzta a takarót. Pihekönnyűnek érezte magát, és pár pillanat múlva mély álomba zuhant.
Amikor Marion másnap felébredt, a férfi nem volt ott mellette.
Már-már azt hitte, mindezt álmodta csupán. Amikor azonban felült, egy cédulát talált maga mellett a párnán. A szálloda fejléce alatt Silvio lendületes kézírását ismerte föl.
Üzenete tömör volt, és velős.
Reggeli az étteremben háromnegyed nyolckor. S.
Semmi jó reggelt, még csak a nevét sem írta ki. A lány végigsimított a néhány szón, mintha így a férfit is megérinthetné, aki papírra vetette őket. Silvio... -gondolta elesetten. Képzelete elébe vetítette az éjszaka képeit, és megborzongott.
38
39
Romána
A telefon éles csörgése kíméletlenül visszarántotta a valóságba. Habozva nézte a készüléket. Vajon Silvio hívja, hogy szóban mondja el mindazt, ami nincs ott a levélpapíron?
-  Tessék!
-  Jó reggelt! -jelentkezett egy vidám hang. - A telefonközpontos vagyok. Ébresztőt kért negyed nyolcra, signorina.
-  Igen, köszönöm. - Marion helyére tette a kagylót. Nem szólt, hogy ébresszék fel. Csakis Silvio intézkedhetett helyette. Igazán kedves tőle.
Bizonyára már korán átment a szobájába, hogy ne lássák meg innen kijönni, ami vitán felül figyelmességre vall. Az emeleten kizárólag a tanácskozáson részt vevő bankárok laktak, akik közül többen ismerték Mariont. A pletyka ilyenkor futótűzként terjed. A lány nagyon jól emlékezett arra, hogy más találkozókon mindig lelkesen újságolták, ki kivel bújt ágyba. Megesik az ilyesmi, ha az emberek távol vannak az otthonuktól, és a hosszú vacsorákon patakokban folyik a bor.
Silvio és az én esetem azonban más, tűnődött Marion. Ez nem csupán egy véletlenül összekerült pár futó kalandja volt, amelyet aztán mindkét fél igyekszik mihamarabb elfelejteni. Vagy talán mégis?
Mozdulatlanul ült az ágy szélén, és a rövid, hűvös üzenetet nézte meredten. Szerelmes levélnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Legalább néhány személyes szót hozzáfűzhetett volna! Példának okáért azt, hogy „szeretettel, Silvio". Ettől még nem esett volna le az ujjáról az aranygyűrű.
Jelent-e a férfinak bármit is a múlt éjszaka? Több volt-e számára könnyű hódításnál? Nem mondta, hogy szereti, és semmit nem ígért. Előbb heves szóváltásba keveredtek az ajtónál, kevéssel utána pedig sóváran egymás karjába zuhantak. Marion szíve gyorsabb dobogásba kezdett, amikor a szőnyegen, majd az ágyban eltöltött percekre, forró szenvedélyükre gondolt.
Boldogtalanul összegyűrte a papírt, és a szoba másik végébe hajította. Mi ütött belé? Soha életében nem viselkedett így. Eddig egyetlen férfi sem kaphatta meg ilyen könnyen. Mindent megadott volna azért, ha visszaforgathatta volna az idő kerekét, és meg nem történtté tehette volna az utolsó éjszakát.
Huszonhetedik évében jár, és távolról sem tapasztalatlan. Két komoly kapcsolaton van túl. Az egyik több mint egy évig tartott, és teljes egyetértésben ért véget. A másik pedig olyan fájdalmas volt, hogy Marion utána eldöntötte, egy ideig riem kezd férfival.
Igaz, olyannal soha ezelőtt nem találkozott, aki akár csak hasonló érzéseket ébresztett volna benne, mint Silvio az éjszaka. Korábban álmodni sem álmodott ilyen hihetetlen érzékiségről. Az éjjel egészen biztos volt abban, hogy Silvióban is a gyönyörök vihara dúl.
Lehunyta a szemét, és emlékezetébe idézte a férfi heves vágyakozását, amely
40
A bizalom hiánya
kétségtelenül nem volt színlelés. Az viszont elképzelhető, hogy félreértette őt. A jó ágykapcsolat nem feltétlenül jelent szerelmet. Sok férfi lefekszik egy nővel, aztán még a legszebbet is úgy hagyja ott, hogy vissza sem néz.
Silvio is ilyen lenne? Jóságos ég, hogy nézzen a szemébe, miként reggelizzen vele, miközben közös éjszakájukra gondol, és azon töri majd a fejét, hogy vajon mindez véglegesen a múlté?!
Milyennek is látta, amikor először találkoztak Londonban? Csinos külseje gátlástalan elszántságot takar, állapította meg akkor. Kiváló bankember, ezt el kellett ismernie, szeretőnek viszont túlságosan kockázatos... És ez az a férfi, akinek az éjjel mindent odaadtam, gondolta szégyenkezve. Kitapintotta a gyenge pontomat, és habozás nélkül elvette, amit meg akart kapni. Aztán se szó, se beszéd, eltűnt!
Miért lehetett Silvio ennyire biztos a sikerében? Elárulta volna magát? A lányt rosszullét környékezte. Zokogva a fürdőszobába rohant, és hideg, nedves törülközőt szorított égő arcára. Bármilyen nyomorultul érzi is magát, le kell mennie reggelizni, különben a férfi a végén még feljön érte.
Nem, soha többé nem akarja a szobájában látni! Ha csak erre gondolt, máris még rosszabbul lett.
Lezuhanyozott, aztán sötétszürke rakott szoknyába bújt. Fehér blúzt és világosszürke kötött kabátot vett fel hozzá, szigorú kontyba fogta össze a haját, tartózkodóan kifestette magát, és egyszerű ezüst fülbevalót tett föl.
Hűvösnek és távolságtartónak akart tűnni. Silvio Falcuccinak nem szabad gyengének látnia. Nem adhat neki támadási felületet. Soha többé!
Túl sokáig hazudott önmagának. Elhitette magával, hogy gyűlöli a férfit, miközben titokban epedve vágyott utána. Ez a vágyakozás az éjszaka felizzott, reggelre azonban leégett a tűz, és csak kihűlt hamu maradt belőle. Marion most már valóban gyűlölte Silviót, és nem volt többé védtelen vele szemben.
Fogta az aktatáskáját - benne jegyzeteivel és a tanácskozás kiadványaival, amelyekbe eddig bele sem pillantott -, mély levegőt vett, előreszegte az állat, és beszállt a felvonóba.
Az étterem ajtajában megállt, és nagyot nyelt.
Igen, a férfi már odabent ült, narancslevet ivott, és a Financial Times oldalait lapozgatta. Bizonyára a tegnapi szám volt, a mai kiadás még nem érhetett Rómába. Silvio megközelíthetetlennek látszott sötét öltönyében, fehér ingében, mélykék selyem nyakkendőjével. Kifogástalanul simára borotvált volt, fekete haját hátrafésülte; mindent egybevéve üdének és kipihentnek tűnt. Szemlátomást remekül érezte magát, nem úgy, mint a lány.
Alighanem hideg a szíve, akár a jég. Ő ostoba, az éjjel még azt képzelte, hogy viszonozza az érzéseit!
41
Romána
Marion figyelte a férfit, aki eltolta maga elől a félig üres poharat, aztán felpillantott, és meglátta őt. Összehunyorította a szemét, és fürkészőn méregette Marion vonásait.
Mit kereshet? Nyomokat, amelyek elárulnák, milyen mélyen sikerült megsértenie? A lány arca zárkózott lett, Silviónak pedig ráncba szaladt a homloka, mintha csalódott lenne.
Nagyon téved, ha azt képzeli, hogy továbbra is az én kontómra szórakozhat, gondolta Marion ingerülten, és elindult a férfi asztala felé.
Amikor odaért, Silvio azonnal felállt.
-  Jó reggelt! - Széket tolt a lány alá, aztán ismét helyet foglalt. Pillantása szinte keresztülfúrta Mariont az asztal túloldaláról. -Jól aludtál?
A lány figyelmét nem kerülte el a férfi éles hangja. Üvölteni tudott volna, de uralkodott magán.
-  Igen, köszönöm. Hát te?
Mielőtt Silvio válaszolhatott volna, odalépett hozzájuk a pincér. A lány kávét, narancslevet, szilvát joghurtot és pirítóst rendelt. Miután a felszolgáló távozott, visszafordult asztaltársához.
-  Miről akarsz beszélni velem? - kérdezte hűvösen.
-  Természetesen a tanácskozásról. Tudni szeretném, mi a véleményed az eddigi előadásokról és vitákról - közölte a férfi könnyedén, mintha csak távoli ismerősök lennének. - Láttam, hogy sokat jegyzeteltél.
Valóban mindent észrevesz, futott át Marion agyán.
-  Charles számára - felelte aztán. Silvio gunyorosan elhúzta a száját.
-  Természetesen. Az éjszaka is készítettél számára jegyzeteket?
-  Fogd be a szád! - suttogta a lány.
A pincér mosolyogva visszajött az asztalukhoz, s felszolgálta a narancslét, a szilvát meg a joghurtot. Aztán kávét töltött Marionnak, s megkérdezte, kér-e bele tejszínt vagy forró tejet.
-  Köszönöm, feketén iszom.
A lány bőven rakott a krémes joghurtból a szilvaszemekre. Egyáltalán nem volt éhes, de erőnek erejével evett, mert nyugodtnak és elfogulatlannak akart látszani. Silvio semmiképpen nem veheti észre, mekkora fájdalmat okozott neki.
A pincér a férfi csészéjét is újra teletöltötte.
-  Azonnal hozom a pirítóst - mondta, mielőtt elsietett.
-  Elolvashatom a jegyzeteidet? - érdeklődött Silvio. - Vagy kizárólag Charlesnak szólnak?
Marion leeresztett szempilláin át nézett a férfira.
42
A bizalom hiánya
-  Arra vagy kíváncsi, szó van-e bennük rólad is? Ne aggódj, a magánügyeimről nem szoktam Charlest tájékoztatni.
-  Gondoltam. - Silvio hangja még élesebb lett. - Az még nem jutott eszedbe, hogy én elmondhatok neki egyet-mást?
A lány elsápadt.
-  Szóval erre ment ki a játék! -vetette oda keserű megvetéssel. - Ezért csaltál ágyba. így akarod tönkretenni...
-  Az esélyeidet Charlesnál?
-  Ajó híremet! Tudom, hogy mérhetetlenül becsvágyó vagy, és valószínűleg azt képzeled, veszélyeztethetem az érdekeidet. Ha feleségül mennék Charleshoz, az utadban lennék, jól gondolom? Azt azért mégsem feltételeztem rólad, hogy ilyen mélyre süllyedsz! Képes voltál elcsábítani, hogy aztán nyomban Charleshoz szaladj, és azon melegében elmesélj neki mindent.
Silvio végre kijött a sodrából. Szempillantás alatt rákvörös lett az arca.
-  Nem kell rettegned! Nem szoktam kifecsegni a bizalmas dolgokat.
-  Esetleg még hálás is legyek érte? - tudakolta a lány fagyosan. Nyomasztó csend telepedett közéjük.
-  Megkaphatom a jegyzeteidet? - kérdezte aztán újra a férfi.
-  Miért ne kaphatnád? - Marion fáradtan felsóhajtott. - Viszont gyorsírással jegyzeteltem.
-  El tudom olvasni.
-  Természetesen, te mindenhez értesz - nevetett föl a lány keserűen. A nők elcsábításához különösen jól, tette hozzá gondolatban. Abban egyenesen szakember vagy...
-  Mielőtt egyetemre mentem, egy kereskedelmi iskolában gyors- és gépírást meg számítógép-kezelést tanultam. Most nagy hasznát veszem ezeknek az ismereteknek.
Marion igyekezett ugyanolyan nyugodt hangot megütni, mint a férfi.
-  Az évek során saját rövidítéseket dolgoztam ki, ezért nehéz megfejteni a jegyzeteimet. Esetleg megvárhatnád, amíg legépelem.
-  Nem szükséges. Feltéve, ha nem azért mondod, mert nem akarod odaadni.
-  Ám legyen! —A lánynak nem maradt más választása, elővette a jegyzetfüzetét, és kirakta az asztalra.
Silvio azonnal a táskájába süllyesztette.
A pincér meghozta a pirítóst. Megkenték meggylekvárral, s miközben elfogyasztották, a tanácskozásról beszélgettek. Silvio egyszer csak az órájára pillantott.
-  Itt kell lennie a kocsinak. Induljunk!
43
Romána
A bizalom hiánya
Marion úgy érezte, soha nem érnek oda az Excelsiorba. Már-már félni kezdett a férfi mellett. Silvio minden egyes mozdulatára pattanásig feszültek az idegei.
Mire megérkeztek, a lány annyira zavarodott volt, hogy cipősarkával beakadt a járda szélébe. Silvio óvta meg attól, hogy elessen. Átkarolta a vállát, s érintésére Marionon megint úrrá lett a túlságosan is jól ismert szédülés. Reszketve lelökte magáról Falcucci kezét, s közben a férfi nyakán, közvetlenül a füle alatt felfedezett egy piros karcolást. Lehet, hogy az ő körmétől származik? Szenvedélyességében idáig ragadtatta volna magát? Ha valaki észreveszi, és tréfálkozni kezd... A legszívesebben a föld alá süllyedt volna.
-  Az ég szerelmére, ne bámulj már így! - szólt rá Silvio ellenségesen. - Az éjszaka történtek után nem kell többé félned tőlem. Nem fogok még egyszer szerencsét próbálni. Készséggel átengedem a terepet Charlesnak.
A férfi sarkon fordult, és besietett a szálloda előcsarnokába. Marion kissé lassabban követte. Alig bírta visszafojtani a könnyeit.
Charles beszéde nagy sikert aratott Silvio előadásában. A küldöttek érdeklődéssel hallgatták, és időről időre kérdéseket tettek fel, amelyeket a férfi azonnal megválaszolt. Egyszer sem kellett előtte Marionnal tanácskoznia. A lány mögött több nő ült, amerikai kereskedelmi bankok munkatársai. Marion kihallgatta elsuttogott megjegyzéseiket.
-  Csodálatos, igaz? Szívesen kideríteném, mi a véleménye a nemzetközi közvetítői jutalékokról!
-  Én pedig azt, hogy milyen az ágyban - vallotta be egy másik nő. Megjegyzését halk kuncogás követte.
Marion érezte, hogy elvörösödik. Örült, hogy egyetlen ismerőse sem foglalt helyet a közelében, aki ugyancsak elkaphatta volna az iménti szavakat, és láthatta volna, hogyan önti el arcát a pír. Alighanem könnyű lett volna összerakni a részleteket.
Lassan telt az idő. Gerhard a Hesseni Bankszövetség képviselőivel ebédelt, a lány csak futólag látta a folyosón. Silviónak is elfoglaltsága akadt. Marionnak így legalább délután nem kellett szenvednie a közelségétől. A férfi akkor sem került elő, amikor megjött értük a kocsi, így a lány egyedül ment vissza a szállodájukba.
Másnap estére hirdették meg a tanácskozást lezáró nagy bált. Marion régóta örömmel készült erre az eseményre, a múlt éjszaka után azonban képtelen lett volna arra, hogy elmenjen. Hirtelen ötletének engedve fölvette a telefont, és a repülőtér számát tárcsázta.
Két óra múlva már a londoni gépen ült.