Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4 Sally Wentwui ni A lóvá tett földesúr

2010.07.22


45
•JíHia

James pedig igazi úriember. -A lány felé kacsintott. -A maga szépségét elnézve, kisasszony, ez sem lebecsülendő előny.
Pamela elpirult. Ha tudná! Mindenesetre érdekes volt hallani, hogy James Arborynak jó híre volt a nőkkel kapcsolatban. Az pedig senkire sem tartozott, mi történik a színfalak mögött.
Pamela ismét azon kapta magát, hogy elsietve ítélkezett James Arbory felett. Ekkor azonban eszébe jutott Cynthia Marsden. Nem valószínű, hogy Sir James Arbory és az ő kapcsolata rejtve maradt volna a környék lakói előtt. Hogyan állíthatta akkor az öreg, hogy Sir James igazi úriember?
Mielőtt zűrzavaros gondolatait - és újabban minden Arboryval kapcsolatos gondolata ilyennek tűnt - rendbe szedhette volna, az házigazda ismét megszólalt:
-  Meg fogja látni, Sir James nagyon jó ember. Sokaknak segített már, többek között nekem is. Ha bármi gondja van, nyugodtan ossza meg vele. Biztos lehet benne, hogy segíteni fog. Mindenre talál megoldást. Emlékszem, amikor öt éwgl ezelőtt nekem...
Jon sietve felállt és bocsánatkérően mondta:
-  Most már tényleg indulnunk kell, különben nem leszünk kész. Köszönjük a whiskyt. Jövő héten még egyszer benézek. Ha addig bármi történne, hívjon fel.
Jon bizonyára megijedt, hogy az öreg paraszt egy hosszabb történetbe kezd. Pamela szívélyesen búcsút vett, és követte Jont a kocsihoz.
Mielőtt Jon elindult volna, panaszos mosollyal fordult Pamela felé.
-  Remélem, nem tart illetlennek, de az én szakmámban meg kell tanulnia az embernek, hogyan szakítsa félbe a másikat, különben sohasem végezne a napi feladatával.
Pamela megértőén bólintott.
-  Persze, ez természetes, és bizonyára az öreg is megérti.
-  Igen, biztosan.                              ,   __.s
Milyen egyszerű volt minden Jon ThursbyveH Mellette a lány sohasem érezte-magát zavarban. Mi lehetett az, ami James Arboryval szemben úgy elbizonytalanította? Pamela annyit tudott csak biztosan: még soha egyetlen férfi sem foglalkoztatta őt annyira, mint Jon. Kizárólag ez volt az oka, hogy nem utazott el azonnal az előző este történtek után: maradt, mert nem tehetett mást.
46
6. FEJEZET
Ezután egy farmra mentek, ahol Jonnak néhány tehenet kellett megvizsgálnia. Pamela a kerítésen ülve figyelte Jon munkáját, mígnem a gazda felesége nem bírta tovább, és behívta egy csésze teára, hogy megtudakolhassa, ki ő, és milyen viszonyban áll Jonnal. Pamela próbálta kikerülni a válaszadást, persze az udvariasság határain belül. Mindenesetre örült, amikor megjött Jon. Pamela azonnal felugrott, és szemével jelezte a férfinak, hogy nem fogadja el a kínált teát.
Jon kezet mosott, aztán kimentek a kocsihoz.
-  Mi történt? - kérdezte indulás után.
-  Ez az asszony... olyan lehetetlen kérdéseket tett fel.
-  Miről?
-  Rólam... és... nos magáról és rólam, ha érti, mire gondolok. Jon nevetett.
-  Persze, értem. Igazán sajnálom, gondolhattam volna. Sohasem vittem még magammal egyetlen hölgyet sem.
-  Nem ő a falu pletykafészke véletlenül?
Amikor Jon szégyenlősen bólintott, a lány felsóhajtott.
-  Holnapra már az egész falu tudni fogja, hogy a barátnője vagyok, igaz?
-  Nagyon bánná?
Jon megjegyzése ugyan mellékesnek tűnt, de Pamela észrevett valami furcsa rezdülést az arcán.
-  Nem erről van szó, csak éppen nem igaz.
-  De könnyen igaz lehetne, ha akarná.
Pamela egy ideig hallgatott, aztán lassan válaszolt:
-  Jon, még alig ismerjük egymást, és... őszintén szólva nem is tudom, mit akarok. Ne beszéljünk erről, jó?
A férfi szomorúan elmosolyodott.
-  Rendben. Nem vagyok rámenős típus.
-  Tudom - nevetett Pamela. - És most hová megyünk?
-  Meglátogatunk egy nyugdíjas öregembert, itt lakik pár mérföldre. Beteg a kutyája.
A további látogatások során Pamela igyekezett minél többet segíteni. Érdekes-
47
JfiHa
nek találta, megszerette a munkát. Közben azonban, különösen amikor a kocsiban ültek, hallgataggá és elgondolkodóvá vált. Jonnak bizonyára megfordult a fejében, mi lehet a szótlansága oka. Elszomorította volna, ha megtudja, hogy a lány nem rá, hanem Sir James Arboryra gondolt. Pamela az emlékeibe idézte csókját, ajkán érezte a férfi szájának gyengéd érintését, a forró bizsergést, mely egész testét átjárta. Nyugtalanul mocorgott az ülésen, ajka kissé szétnyílt, szeme a messzi távolba meredt. Csak akkor eszmélt fel álmodozásából, amikor Jon megállt, és értetlenül bámult rá.
-  Jól van, Dóra?
A lány zavartan elpirult, és sietve válaszolt:
-  Igen, minden rendben. Tényleg! Csak... ugyan, nem fontos. Az állásomról gondolkoztam. Még nem tudom, maradok-e.
-  Nem érzi magát boldognak?
-  Azt hiszem, ez nem az én világom. A férfi meleg szavakkal válaszolt:
-  Remélem, itt marad. Hiszen még csak most kezdtünk el megismerkedni
egymással.
Amikor Pamela a férfira nézett, hirtelen elszégyellte magát. Jon őszinte és kedves volt, az ő hazudozása pedig gyerekesnek és tisztességtelennek tűnt. Egyszerre megfogta a férfi kezét, és így szólt:
-  Nézze, Jon, be kell vallanom, hogy nem voltam őszinte magához. Sohasem akartam szeptembernél tovább maradni Abbot's Arboryban. Diák vagyok, és csak a nyári hónapokra kerestem munkát, de ezt nem árulhattam el Sir Jamesnek, amikor felvett. Nem Dóra a nevem, hanem Pamela.
Jon tágra nyílt szemmel nézett rá.
-  Ha ilyen nehéz volt megszerezni ezt az állást, akkor miért adja fel ilyen
hamar?
-  Mert tegnap meg kellett mondanom az igazságot Sir Jamesnek, és ő... talán
nem akarja, hogy maradjak.
A férfi néhány pillanatig a gondolataiba merült.
-  Figyeljen ide, ha Sir James elbocsátja, akkor én felveszem asszisztensnek. Mivel olyan jól bánt az állatokkal, bizonyára jó munkát végezne, no meg örömét is lelné benne.
-  Köszönöm, Jon. Nagyon lekötelez az ajánlata, de biztos vagyok benne, hogy valójában nincs szüksége segítségre, és nem akarok visszaélni a jóságával.
-  Ne beszéljen szamárságokat! A megye összes állattartója hozzám járna, ha maga a munkatársam lenne. Gondolja meg! Az ajánlatom mindenkor érvényes.
Jon előrehajolt, és felemelte Pamela állat, hogy a lány szemébe nézhessen.
-  Remélem, elfogadja, mert nem akarom ilyen hamar elveszíteni, Pamela.

A férfi Pamela felé fordult, mintha meg akarná csókolni, de a lány elfordította fejét. Jon rögtön visszahúzta kezét. Sietve ennyit mondott csak:
-  Haza kellene mennünk!
Jon a házig kísérte a lányt, s udvariasan elhárította a köszönetét.
-  Örültem, hogy velem tartott. Máskor is elkísér?
-  Igen, szívesen.
A férfi megfogta a kezét.
-  ígérje meg, hogy nem utazik el anélkül, hogy szólna nekem.
-  Jó, megígérem.
-  Rendben, felhívom még a héten.
Pamela nehéz szívvel tért vissza a házba. Nem tudta, hogy otthon van-e Sir James. Talán majd újra magához hívatja valamilyen új kifogással, és megint megpróbálja megcsókolni. Legfőképpen azonban abban nem volt bizonyos, elég ereje lesz-e, hogy ellenálljon neki.
Amint belépett a konyhába, Charlie bácsi közölte, hogy Sir James elutazott Írországba, néhány új kancát vásárolni. Egy hétig marad távol. Pamela szorongva várta James Arbory hazatérését.
A gazda távollétében Abbot's Arboryban nyugodt volt az élet, mintha vele együtt eltűnt volna ennek az életmódnak az értelme és célja is. Pamela és Charlie bácsi sokáig aludhattak, az étkezéseknél nem kellett Sir James időbeosztásához alkalmazkodniuk.
Pamela örült a magánynak. Hiába igyekezett azonban elkerülni Tom Langleyt, a férfi mindennap elment hozzájuk, és - Charlie bácsi bosszúságára - a konyhában várakozott, amíg Pamela elő nem került. Sem finom célzásokkal, sem nyers kijelentésekkel nem tudta lerázni őt a lány. Tom nem titkolta, hogy fülig szerelmes belé, és minduntalan azért könyörgött, hogy menjen el vele moziba. Pamelának nem esett nehezére az elutasítás,-a férfi azonban meg volt győződve róla, hogy a lány csak kéreti magát, de ha kitartóan udvarol, akkor beadja a derekát.
A következő héten Pamela ismét elkísérte Jont a kőrútjára. Jól érezte magát, különösen azért, mert a férfi elég okos volt ahhoz, hogy csak semleges témákról beszélgessen vele, és ne említse a lány iránt érzett vonzalmát.
Estefelé a kandallónál ültek, meleg vajas süteményt ettek, kakaót ittak, miközben Jon lemezeit hallgatták. Pamela jól érezte magát, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget az együttlétnek, mivel barátaival gyakran múlatták így az időt. Jon számára talán fontosabb volt mindez, bár igyekezett palástolni érzelmeit. A pletyka azonban egyre terjedt, hiszen a kis településen mindenki mindenkit ismert, s nemsokára az egész falu tudta, hogy Abbot's Arbory új szobalánya este több órát töltött Jon házában. Az emberek meglehetősen erkölcstelennek tartották ezt a dolgot.
Mindezt természetesen senki sem említette Jon jelenlétében, Pamelának pedig
48
49
Jűlla
eszébe sem jutott, hogy hazugságok terjedhetnének el róla. Tom Langleynek azonban hamarosan minden a tudomására jutott. Haragosan viharzott be a konyhába.
-  Igaz ez? Az állatorvossal töltötte az estét? Pamela mérgesen tekintett rá.
-  Miről beszél?
-  Nagyon jól tudja, miről van szó. Szerelmes belé?
-  Nem.
Pamela berakta az edényeket a szekrénybe.
-  Akkor miért volt vele?
-  Mert így akartam. - Pamela nem akart veszekedni, ezért csillapítóan hozzáfűzte: - Érdekelt, hogyan dolgozik egy falusi állatorvos.
-  Kölcsön vehettem volna az apám kocsiját, és bejárhattuk volna az egész környéket, ha erre vágyott.
-  Nem ugyanaz lett volna.
-  Nem, biztosan nem - vágott vissza Tom dühösen. - Csak nem képzeli, hogy nem tudom, miért vele ment el? Hiszen ő akadémikus, ahogy mondják. A városi lányok mind egyformák. Mindig arra a férfira buknak, aki a legtöbb pénzt költi rájuk.
-  Ez nem igaz! - felelte Pamela felháborodottan.
-  Akkor miért őt kísérgeti helyettem, ha egyszer nem is szerelmes belé?
-  Most mondtam... - kezdte a lány, de Tom lenéző mozdulattal szakította
félbe.
-  Ugyan, hagyjuk ezt az állatorvosságot. Ne nézzen ostobának! Maga egyszerűen beképzelt, Dóra. Azt hiszi, én nem vagyok elég jó magának. Miért járna az istállósfiúval, ha az állatorvost is megkaphatja?
-  Egyáltalán nem erről van szó!
Pamela elképedt, hogy Tom ilyesmit feltételezett róla, holott mindig is az egyenrangúság híve volt.
-  Bizonyítsa be! Jöjjön el velem ma este!
-  Na jó, ha csak így tudom meggyőzni erről - felelte Pamela anélkül, hogy végiggondolhatta volna, mit ígér. Mélyet sóhajtott, amikor meglátta a férfi diadalittas mosolyát, és rájött, hogy besétált Tom csapdájába.
A férfi rögtön kihasználta győzelmét.
-  Szóvaí ma este. Elkérem apám autóját, és fél hétkor magáért jövök. Elmegyünk moziba. Egy Emanuelle-film megy ma, biztosan tetszeni fog. Aztán iszunk valamit. Látja, nekem sem számít, mennyit költők egy lányra. Fogadni mernék, hogy velem jobban fog szórakozni, mint azzal az öntelt állatorvossal.
Tom az ajtóból még visszaintett.
-  Viszlát, drágám - kiáltotta oda szemtelenül.
Pamela elhúzta a száját. Eszébe jutott, már megint mibe keveredett. A szem-
50

rehányás, hogy beképzelt lenne, az elevenébe vágott. Most már késő. Nincs visszaút, valahogy ki kell bírnia ezt az estét, mert ha megpróbálná lemondani, Tom tönkretenné az életét.
Tom azonban már az elején is erőszakosan és nagyképűen viselkedett. Pamelát először egy nagy doboz bonbonnal próbálta meghódítani, holott a lány nem is szerette a csokoládét. A mozi után határozottan elutasította Tom kérését, hogy elmenjenek még egy kocsmába, mert attól félt, néhány pohár után képtelen lenne féken tartani a férfit.
Pamela ragaszkodott hozzá, hogy hazamenjenek. Szerencsére Tómnak sem volt ez ellen kifogása, ami meg is lepte a lányt. Végül szótlanul indultak Abbot's Arbory felé.
Pamela lassan megnyugodott, már másfelé kalandoztak a gondolatai. Egy hirtelen rázkódás után feleszmélve észrevette, hogy egy göröngyös földútra kanyarodtak.
Tom leállította a motort, és arcátlan mosollyal a lányhoz fordult.
-  Akkor most jöhet az igazi szórakozás! Irány a hátsó ülés!
-  Csak ne olyan hevesen, Tom Langley! Ha azt hiszi, hogy elérhet nálam valamit, akkor téved. Forduljon meg, és azonnal vigyen haza!
-  Ugyan, Dóra, ne játssza meg magát! Hiszen maga is akarja.
A férfi magához húzta Pamelát, s máris a lány blúzának gombjaival bíbelődött. Pamela hirtelen ellökte magától a férfit.
-  A mindenit! Nem érti? Ki nem állhatom magát, Tom! Most pedig hagyjon békén.
- Mindenki tudja, milyen lány vagy. Ha Jonathan Thursbyvel megteszed, velem is megteheted.
Tom megragadta a lány csuklóját, magához rántotta, és szabad kezével felhúzta a szoknyáját.                               ¦    _   ¦
-  Engedjen el!
Pamela ökölbe szorított kezével a férfi szájára ütött, amikor Tom megpróbálta megcsókolni.
-  Te kis bestia! Ezt még megbánod!
Tom úgy kicsavarta a kezét, hogy a lány fájdalmában felkiáltott. Hiába próbálta meg kiszabadítani magát, Tom éppen olyan erős volt, mint a lovai, és szinte élvezte, hogy fájdalmat okozhat, ha Pamela ellene szegül.
A lány végül belátta, hogy csak egy lehetősége maradt a szabadulásra. Váratlanul elengedte magát, s úgy tett, mintha már nem is akarna védekezni a férfi csókjával szemben.
-  Rendben van! - szólalt meg Pamela, amint az felemelte a fejét. - Menjünk a hátsó ülésre!
Tom szemérmetlenül elmosolyodott, és a lány melléhez simult.
51
.lűlia
JUUM/
- Végre megjött az eszed. Tudtam, hogy belevaló lány vagy. Rögtön láttam rajtad. Ne aggódj, meglátod, jobban kielégítelek, mint Jonathan Thursby valaha is!
Tom kiszállt, kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját. Pamela felkapta kézitáskáját, és
lassan utánament. Amint a férfi ismét az autóban ült, a lány becsapta az ajtót, s futásnak eredt a főút felé. Dühödt kiáltást hallott maga mögött, aztán erős lépteket, melyek fenyegetően követték őt. Amint az utat elérte, Pamela Arbory Magna felé iramodott. Olyan gyorsan rohant, ahogy csak tudott. Abban reménykedett, hogy Tom feladja a küzdelmet, vagy hogy neki sikerül majd megállítania egy arra haladó autót. De egyetlen kocsi sem jött, a férfi pedig még mindig kitartóan követte őt. Pamela megrettent, hogy Tom utoléri. Tudta, hogy a férfi erősebb, mint ő, aki egész életén át a kollégiumi szobában és a könyvtárban ült.
Egyetlen esélye maradt: talán el tud úgy rejtőzni, hogy Tom nem veszi észre. Az árok felé szaladt, bár a nagy sötétségben alig látott. Lihegve egy kis erdőhöz ért, berohant a fák közé. Igyekezett minél csöndesebben mozogni. Nemsokára talált egy olyan fát, amelynek elég alacsonyak voltak az ágai. Nagyot ugrott, felhúzta magát, és gyorsan felmászott a tetejére, hogy megbújhasson a sűrű lomb között. Egy vastagabb ágra ült, lábával átkulcsolta a fa törzsét. Igyekezett lecsillapítani ziháló lélegzetét és heves szívverését.
Hallotta Tom lépteit az erdőben, tisztán kivehető volt, ahogy a férfi szitkozódik, amint megbotlott egy gyökérben. A férfi egyre közelebb ért, Pamela már alig mert levegőt venni. Félelmében erősen az ajkába harapott. Tom szinte a fa közvetlen közelében állt meg és hallgatözott. Pamela ekkor észrevette, hogy elveszítette a táskáját. Végigfutott a hideg a hátán. Talán megtalálta a férfi a fa alatt? Ezért állt odalent, és kereste őt az ágak között?
Végül Tom továbbment, megint káromkodott, és nemsokára elkezdett kiállni:
-  Dóra! Ne butáskodjon, előjöhet, nem fogom bántani. Ha előjön, hazaviszem.
Tom még vagy tíz percig kereste, aztán ezt kiabálta:
-  Na jó, te átkozott bestia! Maradj csak itt egész éjszakára! Te szemét!
Tíz perc múlva elment egy autó Arbory Magna felé. Pamela megkönnyebbülten sóhajtott fel, de azért még jó húsz percig ezen a kényelmetlen búvóhelyen maradt, hiszen Tom talán az úton várta, hogy előjöjjön.
Becslése szerint legalább öt mérföldnyire volt Abbot's Arbory tói, márpedig a cipőjét nem ilyen hosszú gyaloglásra szánták. Mégis úgy érezte, szerencséje volt,
hogy ennyivel megúszta.
Félmérföldnyi gyaloglás után Pamela a távolból autó zúgását hallotta. Egy pillanatig attól félt, hogy Tom az, úgyhogy rejtekhely után nézett. Aztán rájött,

tozni:
hogy ez nem lehet Tom kocsija, mert az sokkal hangosabb lenne. Jelzett a kezével, hátha felveszik.
A nagy, elegáns limuzin elment mellette, aztán hirtelen mégis megállt.
Pamela odarohant, és kirántotta az ajtót.
-  Jaj, kérem, el tudna...
A lánynak elakadt a szava. Cynthia Marsdent látta maga előtt, s a nő mellett, a vezetőülésen egy ismerős férfi ült, aki haragos tekintettel nézett Pamelára.
-  Gondoltam, hogy maga az. Szálljon be! - parancsolta mogorván a férfi. Pamela akarata ellenére engedelmeskedett. Beült a hátsó ülésre. Úgy érezte,
még az is jobb lenne, ha vérző, vízhólyagos lábakkal kellene megtennie az utat Abbot's Arboryba.
Sir James szótlanul vezetett, de Pamela pontosan érezte a férfi haragját. Nyilván csak kötelességtudatból állt meg és vette fel őt.
A lány nyugodtan ült. Amennyire lehetett, próbált észrevétlenül jelen lenni, de Cynthia Marsden odafordult hozzá, és megkérdezte tőle:
-  Mindig stoppol hazafelé, Dóra?
-  Nem, csak lekéstem a buszt.
-  Tényleg? Azt hittem, éjfélig jár a busz. Nem így van, kedvesem? - fordult a nő Sir Jameshez.
-  Fogalmam sincs róla - felelte a férfi.
Pamela felnézett; szeme a visszapillantó tükörben összetalálkozott Sir James haragtól elsötétült tekintetével. Egy másodpercre egymásba fúródott a pillantásuk, aztán a férfi újra az útra figyelt.
Cynthia szeme összeszűkült, a nő megpróbálta leküzdeni haragját. Néhány perc eltelt, mire ismét megszólalt.
-  Dóra, hiszen koszos a ruhája.
Pamela végigmérte magát. Kabátja ujja és eleje tele volt zöld mohafoltokkal. A szoknyája is bepiszkolódott és elszakadt.
-  Megbotlottam és elestem - válaszolta Pamela meglehetősen lassan.
-  Jóságos ég! Úgy néz ki, mintha a földön hempergett volna. Broxfordban töltötte az estét?
-  Igen, moziban voltam.
-  Ja igen, ott játsszák mindig azokat az idétlen szexfilmeket.
Cynthia ezt olyan lenézően jegyezte meg, mintha Ő maga apácák között élne.
Mielőtt Pamela bármit mondhatott volna, a kocsi megállt egy szép ház előtt, ami kicsit messzebb feküdt az úttól, mint a többi. Arbory Magna egyik külső kerületében jártak. Szóval itt lakik Cynthia Marsden. Milyen ügyes.
A nő rögtön Sir James felé fordult.
-  Ugye bejössz még egy italra, kedvesem? A szobalányod innen már gyalog is hazatalál.
53
52
Jíilia
-  Persze, természetesen.
Pamela ki akarta nyitni az ajtót, de Sir James még utánaszólt:
-  Várjon egy kicsit!
A férfi kiszállt, kinyitotta az ajtót Cynthiának, és bekísérte a házba. Néhány
pillanat múlva fény gyulladt a szobákban.
Pamela az ajkába harapott. Szívesen kiszállt és gyalog hazament volna, de félt, hogy ezzel mégjobban magára haragítja a férfit. De ha Cynthia tényleg marasztalni akarja Sir Jamest, az egy örökkévalóságig is eltarthat. Nagy meglepetésére azonban a férfi néhány perc múlva visszatért, beszállt, és azonnal elindult. Az alvó faluban betartotta a sebességkorlátozást, de aztán úgy rálépett a gázpedálra, hogy a kocsi szinte átsuhant a dombokon. A fák árnyéka egybemosódott az út mentén. A duda hangjára valaki kiszaladt, kinyitotta a kaput, ők pedig beszáguldottak a birtokra. A bejárat előtt a férfi olyan vadul fékezett, hogy a kerekek felverték a kavicsot. Sir James kiszállt, s feltépte a hátsó ajtót. Pamela gyorsan kiugrott a kocsiból.
-  Köszönöm, hogy hazahozott.
A lány a bejárati ajtóhoz sietett, de Sir James megragadta a karját.
-  Nem, ne szaladjon el! Beszélni akarok magával.
Csak akkor eresztette el Pamela karját, amikor már becsukta a szalon ajtaját.
-  Most pedig - közölte mérgesen -, mesélje el, miért stoppolt késő este! Pamela megdörzsölte a karját ott, ahol a férfi megmarkolta.
-  Mondtam már, hogy...
Félbehagyta a mondatot, amint észrevette a férfi szemében felvillanó haragot,
és hátralépett. Sir James megszorította a csuklóját.
-  Jobban tenné, ha végre nem hazudna - jegyezte meg halk, fenyegető hangon. - Szóval?
-  Találkám volt. És... nagyon tolakodó lett az illető, úgyhogy kiszálltam a
kocsijából, inkább gyalog mentem tovább.
-  És mitől koszos a ruhája?
-  Utánam jött az az ember. El akartam bújni az erdőben, de nem volt elég sűrű, ezért fel kellett másznom egy fára, nehogy megtaláljon.
-  Aztán elment a fickó, és magára hagyta? Mondja, maga nem is gondolt arra, hogy ha stoppol, ugyanannak a veszélynek van kitéve, mint ami miatt faképnél hagyta azt a férfit? Hogy valaki megpróbálja... megerőszakolni?
-  Fájt a lábam - felelte a lány tanácstalanul.
-  Jóságos isten! Ki volt az, Dóra? Egy falubeli férfi?
A lány habozott. Bár minden oka megvolt rá, mégsem akarta elárulni Tom Langley t, mert ezzel a szüleinek is bánatot okozhatna, márpedig őket nagyon megszerette. Különösen az öreg Langleyvel került baráti viszonyba, aki már azt is megengedte, hogy segítsen a lovak gondozásában. Nem akarta kellemetlen hely-
54

zetbe hozni Tomot, egyetlen gyermeküket, a szemük fényét. Pamela most értette meg, hogy szülei mennyire elkényeztették a fiút.
-  Nem, Oxfordban ismerkedtünk meg. A férfi szeme összeszűkült.
-  Tényleg ez az igazság?
-  Igen.
Pamela lehajtotta a fejét, hogy elkerülje a férfi kutató pillantását.
-  Mert ha nem... - Sir James szorítása egyre erősebbé vált. Pamela a férfi szemében hirtelen felvillanó sötét láng láttán önkéntelenül suttogta:
-  Ne!
Sir James azonban meg sem hallotta Pamela szavát. Kezét a lány derekára téve szorosan magához ölelte, így Pamela közvetlen közelről érezhette a férfi izmos testét. James Arbory a lány ajkát kereste, csókja gyengéd és érzéki volt. Pamela ellenállása nem tartott sokáig: kinyitotta a száját, és átengedte magát a kellemes érzéseknek. Szorosan a férfihoz simult, érezte a testében növekvő feszültséget, amint az a fülcimpáját harapdálta. Sir James ajka visszasiklott a lány szájára, most már keményen és követelőén. Pamela szenvedélyesen viszonozta a csókot, s közben hagyta, hogy a férfi levesse a kabátját, és a földre dobja. Sir James ujjai hamarosan rátaláltak blúzának gombjaira, és Pamela ruhája a földre hullott.
A férfi áhítattal gyönyörködött a lány szépségében. Aztán simogatni kezdte, s a lány melle megkeményedett ujjainak érzéki érintésétől. Pamela felsóhajtott, majd vágytól égő szemét kinyitva magához húzta a férfi fejét, míg szinte elakadt a lélegzete. Lefeküdtek a díványra, és Sir James újra meg újra a lány nevét suttogta, majd csillapíthatatlan vággyal csókolta őt.
Pamela nem tudta, mennyi ideig feküdtek egymás mellett. James Arbory azonban hirtelen ellökte őt magától, felállt, és hátat fordított neki.
-  Öltözz fel! - szólalt meg kemény hangon.
A lány is igencsak zavartan nézett rá. Nem értette, mi történt. Haját kifésülte a szeméből, aztán hozzálátott, hogy a ruháit megkeresse.
Sir James felemelte a lány blúzát, és odadobta neki. Egy pillanatra ránézett, aztán megint elfordította tekintetét.
Pamela remegő kézzel öltözött, mialatt a férfi a bárszekrényhez lépett, és skót whiskyt töltött magának. A lány megfogta a kabátját. Távozni akart, de Sir James visszatartotta:
-  Ne, várj még!
Pamela lassan megfordult és ránézett. A férfi haja összeborzolódott, szeme sötéten parázslott a beteljesületlen vágytól. Szótlanul nézte a lányt. Aztán letette a poharát, hozzálépett, kezét a vállára helyezte.
-  Jó éjszakát, Dóra! Szép, kicsi lányom - suttogta a férfi gyengéd hangon.
55
Pamela csodálkozva nézett rá, nem értette hirtelen hangulatváltozását. Halkan
elbúcsúzott:
-  Jó éjszakát, Sir James! A férfi a fejét csóválta.
-  Jó éjszakát... James - javította ki a lányt. Pamela lágy hangon ismételte meg:
-  Jó éjszakát, James!
A férfi elmosolyodott és gyengéden megcsókolta.
-  Menj, majd holnap találkozunk!

56

7. FEJEZET
Pamela másnap reggel későn ébredt. Nem ugrott ki azonnal az ágyból, mint szokott, hanem kicsit lustálkodott, és a napba hunyorított. Nem volt szép tőle, hogy Charlie bácsira hagyta a reggelit, különösen miután tegnap szabadnapja volt. De az érzések zavarosan keringtek szívében: idő kellett neki, míg lecsillapodik, és elrendezi a gondolatait.
Lefekvés után Pamela kizárólag azzal foglalkozott, hogy megpróbálta kitalálni, mi történhetett Sir Jamesszel. De még túl erős és élénk volt benne a férfi si-mogatásának, csókjának és becézgetéseinek élménye. Annyira hatalmába kerítette a vágy, James Arbory annyira behálózta, hogy nem tudott volna nemet mondani neki, bármire kéri is. Bár messzebb ment vele, mint bármely más férfival korábban, James Arbory mégis megijedt attól, hogy teljesen magáévá tegye. Pamela pedig ott feküdt, a beteljesülés hiányának fájdalmas érzésével. Ezen töprengett hajnalig, míg végre el tudott aludni.
Nem értette, miért akarta Sir James őt is elcsábítani, amikor van szeretője. Igen, elcsábította őt, hiszen előző nap este oda akarta adni magát a férfinak. Szívesen odaajándékozta volna neki a szüzességét. Gondolatban visszaidézte a férfi csókjait, a simogatását.
Talán csak játszott vele? ő is azon férfiak közé tartozott, akik minden lánynál szerencsét próbálnak, azután eldobják őket és már a következőt keresik?
De akkor mi lehet Cynthia Marsden szerepe ebben a játékban? Talán szüksége van egy állandó szeretőre is, gondolta Pamela keserű cinizmussal. Egy tapasztalt asszonyra, aki megérti hangulatainak hirtelen változásait.
De ha mindez így van, miért volt tegnap olyan visszafogott, s miért bánt vele olyan gyengéden, amikor elbúcsúztak? Talán meg akar szabadulni Cynthia Mars-dentől és őt választaná új szeretőjének?
Pamela egyre jobban összezavarodott. Tudta, hogy várnia kell, míg mindenre fény derül, de azzal is tisztában volt, hogy Abbot's Arboryt nem hagyhatja el.
Ezen a napon Pamela bódultán végezte munkáját. Gyakran megállt, maga elé nézett, gondolatai messze kalandoztak. Jon Thursby telefonált, de Pamela elutasította a meghívását.
57

-  Ugye nem haragszik rám, Pamela? Talán megbántottam valamivel? - kérdezte aggódva az állatorvos.
-  Nem, dehogy. Csak nem tudom, mikor kapok újabb szabadnapot, mivel már
megkezdődtek a rózsabál előkészületei.
Ez igaz is volt, hiszen Charlie bácsi már összeállította a listákat, megtervezte az estélyt, kapcsolatba lépett a szállítókkal, valamint a munkaközvetítővel, hogy
kibővítsék a személyzetet.
Pamela ebéd után egy kis sétával akarta levezetni feszültségét. Mivel Tom Langley miatt nem mehetett az istállókhoz, a tóparti kis házhoz sétált, mely a tizennyolcadik században épült a birtok úrnői számára, akik idejártak gyermekeikkel játszani, rajzolni vagy olvasni.
Pamela lassan körbejárta a tavat a széles, kavicsos út mentén. Mélyen elmerült gondolataiba, fejét lehajtva alig vette észre a virágzó bokrokat és a nap sugarainak csillogását a víz tükrén, de a kis ház lépcsőjén egy pillanatra megállt még, s visszatekintett a varázslatos épületre, melynek gazdája továbbra is betöltötte gondolatait. Aztán összeszedte erejét és belépett. Az árnyékos szobák hűvösséget
árasztottak.
Milyen bolond is volt, töprengett magában. Mindig meg tudta őrizni nyugalmát a férfiakkal szemben, és nem hagyta, hogy az érzései vagy a vágyai irányítsák. De most? Most úgy viselkedik, mint egy ostoba kislány. Pamela ökölbe szorította kezét. Megpróbált választ találni arra a kérdésre, ami napok óta nyugtalanította: mi volt annyira más éppen ebben a férfiban, hogy minden ellenállása egyszeriben
szertefoszlott?
Jóképű volt, ez biztos, de már máskor is találkozott csinos férfiakkal, azok mégsem bűvölték el soha ennyire. Pamela gondolatban maga elé idézte a férfi arcát, és rájött, hogy Sir James a hamisítatlan férfiasságával nyűgözte le. A lány a fehér falnak támaszkodott; a nyitott ajtón át beszűrődő napfényben ült, s a kellemes melegben kezdett feloldódni.
Hirtelen sietős lépteket hallott a kavicsos út felől. Szíve nagyot dobbant, amint az ajtóban egy magas alakot pillantott meg. A napba hunyorított, aztán gyorsan felállt, amint ráismert Tom Langleyre. A férfi a dühtől elvörösödve nézett rá.
-  Gondoltam, hogy a tegnapi este után nem merészkedik az istállóba, ezért elbújtam a bokrok mögé, onnan figyeltem magát, és követtem idáig. Miért nem jött elő, amikor hívtam? Mondtam, hogy nem fogom bántani.
Pamela gúnyosan nevetett.
-  Csak nem gondolta, hogy hiszek magának azok után, ahogyan viselkedett?
-  Mit jelentsen az „ahogy viselkedtem"? Az orromnál fogva vezettél, te kis céda! - kiáltotta a férfi mérgesen. - Ti lányok mind egyformák vagytok, hagyjá-
tok, hogy az ember kiköltekezzen rátok, és amikor egy-két csókot akarunk érte kapni, akkor egyszeriben szemérmessé váltok. Pamela hűvös kimértséggel felelt:
-  Maga volt az, aki meghívott. Nem emlékszik? Aligha az én hibám, hogy olyan visszataszítóan viselkedik, ha nem kapja meg, amit akar. Undorodom magától!
A férfi arca ismét kipirult a haragtól: egy lépéssel közelebb lépett a lányhoz.
-  Maradjon ott, ahol van! - rivallt rá Pamela. - Ha bármit tesz, fellármázok mindenkit!
-  Ne gondold, hogy hozzád akarnék érni! Nem kell nekem az a nő, akit már Jonathan Thursby is megkapott.
-  Akkor tűnjön el, és hagyjon békén!
-  Még valamit tudnom kell. Beszéltél valakinek róla?
-  Ha arra gondol, elmeséltem-e valakinek, hogy úgy viselkedett, mint egy vadállat, akkor a válaszom: nem.
Pamela felüvöltött fájdalmában, amint a férfi kicsavarta a kezét.
-  Maga megőrült! Engedjen el!
-  Majd ha végeztem veled! Mást is lehet csinálni egy lánnyal, mint amit tegnap akartam, és ha csak egyetlen szót is merészelsz szólni valakinek, akkor...
Hirtelen furcsa kifejezés jelent meg a férfi arcán. Szava elakadt, elengedte a lány karját, és egy pillanatra elveszítette egyensúlyát.
-  Mit? Mit fog tenni Dórával, ha nem tartja a száját?
James Arbory a gallérjánál fogva megragadta Tornot, és úgy megrázta, mint egy kutyát. Aztán a lányra nézett.
-  Gondolom, ez volt az az ember, akivel tegnap este együtt voltál. Pamela bólintott: a férfi arca vad haragra gyúlt.
-  Azt hiszem, figyelmeztettelek, hogy ne hazudj nekem! Pamela bizonytalanul nézett rá, de a férfi csak ennyit mondott:
-  Menj! Később majd veled is beszélek, ha végeztem a fiatalemberrel!
Sir James szeme ugyanolyan vészjóslóan villant, mint azon a napon, amikor motorkerékpárjával először találkozott vele. Pamela akaratlanul is így szólt:
-  Jaj, kérlek, ne bántsd! A szülei...
A férfi arckifejezése megváltozott. Szelídebben, de nem kevésbé sürgetően mondta:
-  Menj vissza a házba, Dóra!
A lány némi habozás után belátta, hogy hasztalanul próbál beavatkozni kettőjük dolgába, úgyhogy inkább visszaszaladt a házba. Biztos volt benne, hogy Tom olyan kioktatásban részesül, amit egyhamar nem felejt el. Pamela aggódott a fiú szülei miatt, ezért nyugtalanul várta James visszatérését is.
Egész nap feszülten várakozott, de James nem hívatta magához. Másnap reg-
59
58

gel az egyik takarítónő elmesélte, hogy Tom Langley elhagyja Abbot's Arboryt. Az asszony szemmel láthatóan élvezte, hogy továbbadhatja a legújabb pletykát. - Azt mondják, tegnap kék-zöld foltokkal az arcán tért haza. Az édesanyja először azt hitte, verekedésbe keveredett, de aztán Tom elmesélte, hogy az egyik ló megijedt, és az arcába rúgott. Később azzal állt elő, hogy már régóta egy versenyistállóban akart dolgozni, és ezzel Sir James is egyetért. Kapott tőle egy ajánlólevelet az egyik barátjához, aki Newmarketben lovakat tenyészt. Furcsa, nem? Az anyja azt mondja, Tom még sohasem beszélt neki arról, hogy új állást keresne. Ugyanakkor megérti, hogy a fia eddig nem szólt. Biztosan megpróbálta volna visszatartani, hiszen egyetlen gyermek. De aztán az apja is tárgyaltSir Jamesszel, és belátta, nem árt, ha Tom kicsit körülnéz a nagyvilágban. Tom pénteken utazik el.
Pamela vegyes érzésekkel hallgatta az asszony szavait. Megkönnyebbült, hogy Tom elmegy; remélte, hogy szülei nem tudnak semmit távozása valódi okáról, így nem hibáztathatják őt.
Úgy tűnt, James megfeledkezett a fenyegetésről, mert nem jelentkezett. A következő napokban Pamela nem is látta őt, különösen mert Charlie bácsival együtt teljesen lefoglalta őket a készülődés. Mostanában tovább dolgozott, mint szokott. Ahelyett, hogy gyorsan végzett volna a munkával James szobájában, most inkább húzta az időt, hátha bejön a férfi.
Ami történt, mégis váratlanul érte. Miközben a vendégszobákat rendbe hozták a rózsabálra, elfelejtettek tiszta törülközőt vinni James szobájába. Mikor Pamelá-nak végre eszébe jutott, felkapott egyet és beszaladt.
James azonban aznap előbb hazaért, mint általában, és már ott volt, amikor Pamela kopogás nélkül berontott a szobájába. A férfi éppen levetette zakóját.
Pamela megállt a küszöbön.
-  Ó, bocsánat... nem tudtam, hogy itt vagy. Hoztam egy tiszta törülközőt. Amikor távozni akart, James halkan utánaszólt:
-  Dóra, gyere ide!
Pamela lassan a férfi felé fordult. Szíve hevesen vert. James rejtélyes pillantással nézett rá, szeme összeszűkült. A lány szinte ösztönösen szólalt meg:
-  Ne!
A férfi Pamela felé tartotta a kezét, és hűvös hangon arra kérte a lányt, vegye le a mandzsettagombját. A lány némi habozás után odament hozzá, az arcára pillantott, de a férfi szemében csak hideg közönyt látott.
Ahogy elkezdte kigombolni Sir James ingét, a férfi megszólalt:
-  Gondolom, hallottál róla, hogy Tom Langley elhagyja a birtokot. Pamela rá sem nézett, úgy bólintott.
-  Igen, mesélte az egyik takarítónő.
60
-  Miért nem mondtad meg, hogy ő volt az? Miért hazudtál nekem? A lány egy másodpercig tétovázott, de James máris karon ragadta.
-  Felelj! Miért hazudtál nekem?
-  Mert... mert nem akartam feldúlni az életét.
-  Ilyen figyelmes vagy? Egy olyan férfihoz, aki meg akart erőszakolni? A férfi hangjában irónia bujkált. Pamela elpirult dühében.
-  Nem erről van szó! Nekem teljesen mindegy, mi történik Tómmal, de a szüleit nagyon szeretem, és nem akartam felzaklatni őket. Miattuk nem mondtam meg neked az igazat.
-  Megesküszöl erre?
-  Igen. - Pamela egyszerre érzett megbántottságot és haragot. - Nem miattad volt, mertén...
A férfi félbeszakította a lány szavait.
-  Egyáltalán miért mentél el vele, ha nem is kedveled?
-  Nem akartam, de rábeszélt: azt mondta, hogy beképzelt vagyok.
-  Az ösztöneidre kellett volna hallgatnod, Dóra! Tom veszélyes ember.
-  És te? Veled kapcsolatban is az ösztöneimre kellett volna hallgatnom?
-  Természetesen - nevetett gúnyosan James.
Pamela óvatosan letette az asztalra a mandzsettagombokat. Igyekezett olyan nyugodtan beszélni, ahogy csak tudott, de közben szíve hevesen dobogott.
-  Akkor jobb, ha felmondok, és inkább azonnal elutazom.
-  Talán tényleg ez lenne a legjobb megoldás. - James ismét gúnyosan elmosolyodott. - De nem fogsz elutazni - folytatta szelíden. - Túlságosan vonzódsz hozzám, Dóra, és addig nem tudsz elszakadni innen, amíg én el nem küldelek.
Pamela elszörnyedve nézett rá. Megfordult, el akart rohanni, de James gyorsan elkapta a csuklóját. A lány megpróbált kiszabadulni a szorításból, de a férfi erősebb volt nála. James szeme elsötétült.
-  Ne akarj ellenem küzdeni, hiszen kívánsz engem!
-  Nem!
A férfi egy pillanatig hallgatott, aztán váratlanul gúnyos mosolyra fakadt.
-  Jaj, Dóra, ne mondj mindig nemet, amikor igent gondolsz!
-  Nem teszem. Én... én...
Pamela már nem próbált kiszabadulni a férfi szorításából, csak ránézett. Szája vágyakozón nyílt szét, szeme sötéten égett sápadt arcában. A következő pillanatban már a férfi karjába simult, és szenvedélyes odaadással viszonozta vad csókját. A lány csak a fájdalmas vágyat érezte, amit kizárólag James csillapíthatott volna.
A férfi egy lépést hátrált. Elakadó lélegzettel figyelte a lányt. Bizonytalan hangon így szólt:
-  Segíts levetkőzni!
Pamela sokáig nézte, aztán nagyon lassan felemelte kezét, és elkezdte kigom-
61
Jfilla
bolni az ingét. James várt, mozdulatlanul nézte a lányt. Szaporábbá vált a lélegzete, amint Pamela felemelte a kezét és lágyan, szinte csak ujjhegyével érintve megsimogatta a vállát, majd végigszaladt kezével feszes karizmain. James megremegett, felsóhajtott, amint testén érezte a lány kereső, simogató, kutató ujjait. Szorosan hozzásimult, fejét lehajtva újra birtokba vette Pamela ajkát. Aztán hirtelen megragadta a lány karját, magához ölelte, a hajába túrt, és heves, már-már fájdalmas szenvedéllyel csókolta.
-  Dóra! Ó, Dóra, akarlak, szeretlek. Én... Hirtelen abbahagyta, és türelmetlenül így szólt:
-  A fenébe!
Ekkor Pamela is meghallotta a telefon éles csörgését. James ismét átölelte, és a lány érezte szíve minden dobbanását. Mély lélegzetet vett, hogy visszanyerje önuralmát, s parancsolóan szólalt meg:
-  Várj! Ne menj el!
A férfi a telefonhoz lépett, felvette a kagylót, és beszélni kezdett, míg Pamela
hátat fordítva próbált úrrá lenni remegésén.
Kis idő múlva James dühödten csak ennyit mondott:
-  Rendben van, fél tízre ott vagyok.
Lerakta a telefonkagylót, a lány mögé lépett, vállára tette a kezét. Tekintetük találkozott a tükörben, sokáig szótlanul figyelték egymást, majd James gyengéd mozdulattal maga felé fordította és kezébe fogta a lány arcát. Szemében melegség és gyengédség tükröződött.
-  Drágám, annyi mindent szeretnék elmondani neked, de itt és most nem lehet. Ma este el kell utaznom egy üzleti tárgyalásra, majd holnap találkozunk. Reggeli után gyere le a könyvtárba! - Ajkával megérintette a lány szemét és arcát. - ígérd meg, hogy eljössz!
-  Jó, megígérem.
Ezután egyetlen hosszú csókban egyesültek. Miután elváltak, a lány csodálkozva nézett a férfira.
-  James?
A férfi Pamela szájára tette a kezét.
-  Holnap találkozunk.
Pamela kiment a konyhába, hogy vacsorát készítsen. Kábultan dolgozott, gépiesen végezte a munkáját. Ha Charlie bácsi szólt hozzá, szórakozottan felelt. A nagybátyja szerencsére túlságosan el volt foglalva ahhoz, hogy észrevette volna a lány szórakozottságát.                           »
Vacsoránál azonban Charlie bácsi hirtelen felkiáltott, és ijedten tolta el maga elől az eperkrémet, amit az unokahúga készített.
-  Te jóságos ég! Mit tettél ebbe a krémbe? Rettenetes az íze!

Pamela csodálkozva nézett a tányérjára. Megkóstolta az ételt, és maga is elborzadt.
-  Jaj, nem! Sót tettem cukor helyett a krémbe.
-  És Sir James ugyanezt a pudingot kapta - emlékeztette a nagybátyja.
-  Istenem! Mondott valamit?
A nagybácsi értetlenül csóválta a fejét.
-  Nem, nem szólt semmit. Pedig biztosan megkóstolta, bár nem sokat evett belőle.
-  Lehet, hogy ízlett neki - bizakodott Pamela.
-  Nincs olyan ember, akinek ez ízlett volna - legyintett a nagybátyja. Pamela a homlokát ráncolva nézte a pudingot. Maga sem értette, hogy tehetett
ilyet. Még azt hiszik, szerelmes... Megdöbbent. Talán tényleg az? Beleszeretett James Arboryba? Ez nem lehet!
Hirtelen mozdulattal felállt, s közölte:
-  Elmegyek sétálni.
Charlie bácsi elképedten nézett a lány után. Pamela átrohant a konyhakerten, elfutott a garázs mellett, és csak a park felett őrködő hatalmas bükkfáknál állt meg. A lemenő nap fénye aranyba öltöztette a tájat. A lány egy vastag fatörzsnek dőlt, onnan nézett vissza a házra. Az ablakok visszatükrözték a nap sugarait, és szinte elvakították Pamelát.
Próbálta elhessegetni gondolatait, de minél jobban törekedett erre, annál inkább erősödtek érzései. Izgatottan tért rá az ösvényre, valójában nem is figyelte, merre jár. Hogyan szerethetett bele egy olyan férfiba, akinek az életmódja ennyire ellenkezik felfogásával? Ez nem lehet szerelem, csak szenvedély, pusztán szenvedély. Hirtelen megállt, becsukta szemét, és megpróbált megálljt parancsolni kusza gondolatainak. Csak az érzéseire akart hallgatni.
Ekkor, ebben a csendben rádöbbent, hogy szereti a férfit, és hogy soha többé nem fog kételkedni ebben az érzésében. Ennek tudatában a legtökéletesebb boldogság érzése járta át. Mintha új forrás fakadt volna benne, mely ki akarna törni. Kitárta karját, megpördült maga körül, s hagsan felkacagott örömében. Sohasem érezte még az életet ilyen szépnek. A fiatalság és a szerelem az élet legcsodálatosabb ajándéka.
Aztán megfordult, visszanézett a házra. Hirtelen egy józan gondolata támadt. Mint mindenki, aki valaha is szerelmes volt, ő is azon töprengett, vajon James viszonozza-e érzelmeit. Szorongás fogta el.
Majdnem egészen sötét volt, amikor Pamela visszaindult a ház felé. Lassan, tétován ment, nem akarta a felfedezés e csodálatos pillanatát a mindennapos problémákkal elrontani. Remélte, hogy Charlie bácsinak csak jó éjszakát kell kívánnia, aztán máris ágyba bújhat, ahol aztán tovább szövögetheti álmát.
62