Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2 Emma Richmond A mennyek kapujában

2010.08.21

- Ennek puhább a talpa. Nem tűnt fel magának, hogy minden kínai ilyet hord?
Nyilván, mert olyan kényelmes. Ezenkívül valószínűtlenül olcsó is.
- És milyen apró! A kedves nagymamájának is ilyen picike lába volt?
- Eltalálta. Harmincnégyes - válaszolta a lány.
- Mutassa, mi mindent vásárolt még!
-  Fogkrémet,  hajkefét meg két batikolt ruhát. És most mondja meg végre, hová
utazunk!
- Penangba.
- Köszönöm.
-  Kérem.
Bryony elmosolyodott örömében, hogy a veszekedés már elfelejtődött.
- Sonja és Dániel tegnap reggel kiköltözött a Dusit-Thani szállóból - magyarázta
Philip. - Szerencsére az öccse közölte a portással, merre tartanak. A szobámból felhívtam Penangban azt a szállót, amelyet megneveztek, és hagytam üzenetet, hogy
maradjanak ott, amíg meg nem érkezünk!
- Okos - dicsérte a lány, és kinyújtózott az ágyon. - Mindketten jól vannak?
- Azt hiszem, igen -jelentette ki a férfi kelletlenül. - Reggel elmegyünk értük,
aztán már repülhetünk is hazafelé!
A lány bólintott, és magára terítette a könnyű takarót. Csakhamar riadtan felült,
mert a szerelvény hirtelen nagyotrándult előre, mielőtt lassan mozgásba lendült volna.
Időközben teljesen megfeledkezett róla, hogy járművön ülnek. Gyorsan leugrott
az ágyról, és az ablakhoz szaladt. Mindig nagy élmény, ahogy a vonat kigördül a
pályaudvarról, nem szabad elszalasztani!
Az  igézet lassan alábbhagyott. Először mindketten csaknem  jéggé fagytak a
klímaberendezés hatására, majd több útlevél- és  vámvizsgálatot is el kellett szenvedniük. Azért a kellemetlenségeket valamennyire ellensúlyozta, hogy a vasútvonal kettészelte az őserdőt, s csupán karnyújtásnyi távolságban majmok ugrándoztak, azután
meg végeláthatatlan rizsföldek mellett robogtak el.
A mosdó viszont valóságos rémálom volt. Bryony nem remélt hiltoni állapotokat,
de azért valamivel többet várt, mint csupán egy lyukat a vonat padlóján. Mire úticéljuk
közelébe értek, teljesen átfagyott, és álmos volt, mert nem aludt jól. Ráadásul korgott
a gyomra az éhségtől. Tudniillik csak néhány falatot bírt lenyelni az ételből, amelyet
a vonaton felszolgáltak.
- Meddig tart még? - kérdezte, és hátrasimította a haját.
- Még nagyjából egy  óra. Miért nem frissíti fel magát?
- Igaza van, rám fér!
A vonat rettenetesen rázott, nehéz volt úgy mosakodni, hogy közben ne veszítse
el az egyensúlyát. Bryony hamar fel is adta.  Megelégedett egy kis cicamosdással,
majd az imbolygó folyosón visszaballagott. Útközben egy barnára sült idősebb úrnak
ütközött, futólag rámosolygott, és rögtön beszédbe is elegyedett  vele. Sokáig beszélgettek, mert az újdonsült ismerős azonnal beavatta az élettörténetébe. Bryony lenyűgözve hallgatta, nem volt szíve egyszerűen ott hagyni az öreget. így aztán akkor tért
csak vissza a fülkéjükbe, mikor a vonat befutott a pályaudvarra.
- Már éppen felderítő alakulatot  akartam magáért küldeni - méltatlankodott
Philip.
- Sajnálom. Összetalálkoztam egy angol úrral a folyosón! - szabadkozott a lány.
- Tudja, ez az úr csaknem az egész életét itt töltötte el. El tudná képzelni, hogy esetleg
sohasem térhet vissza Angliába?
- Nem nagyon. De mondja, maga bárkivel szóba elegyedik? - kérdezte a férfi,
miközben a lány összeszedte a poggyászukat.
- Nagyon is úgy tűnik, igaz? - mosolygott rá Bryony. Hirtelen nagy melegséget
érzett a szívében. Örült, hogy Philippel idejöhetett. Tetszett neki a férfi, és jó, hogy
sikerült egymással dűlőre jutniok.
Butterworth-ben  szinte elviselhetetlen volt a hőség.  Bryonyt már a rosszullét
kerülgette, mire Philip felkísérte végre a kompra, amelynek a Penang-félszigetre kellett átvinnie őket. A kompon viszont kellemesen hűvös szél fújdogált.
Penangban leintettek egy tuk-tukot, hogy eljussanak a georgetowni városrészben
levő E  0 szállóhoz. Üdén zöldellő gyep vette körül, a pázsit végighúzódott egészen
a kékeszölden ragyogó tengerig. A kertben hibiszkuszbokrok és más délszaki cserjék
pompáztak virágba borulva, és a lány elandalodva szívta magába bódító illatukat.
Az ódon gyarmati stílusban emelt épületet az idők folyamán kibővítették, de még
mindig a múlt nosztalgikus légkörét árasztotta.
- Philip, ez egyszerűen csodás! - lelkendezett Bryony. - Itt laknak a rokonaink,
ebben a szállóban?
- Nem, de egészen  közel lesznek ide. Jöjjön! Minél előbb bejelentkezünk, annál
hamarabb megtaláljuk Sonját és Dánielt, és annál hamarabb repülhetünk hazafelé.
- Helyes!
- Ne nézzen rám  olyan csalódottan! Kizárólag azért jöttünk ide, hogy a fiatalokat
megtaláljuk.
- Tudom - bólintott a lány.
- Maga nyugodtan itt maradhat, miután Sonjával felszálltam a gépre - mondta
Philip.
- Igen, persze. Majd gondolkodom rajta - füllentette Bryony, holott tudta, hogy
nem tenné meg. Philip nélkül szertefoszlana a varázsa mindennek.
A holland karon fogta, és a hallba vezette. A szálló egyik régi szárnyában kaptak
szobát. El volt ragadtatva a helytől. Egy kilencéves forma fiú vette át a csomagokat,
majd kinyitotta Bryony szobáját, hátizsákját az ágyra tette, és félrehúzta a nagy üveg
tolóajtókat, amelyek a gyepszőnyeggel borított kertbe  vezettek. A fiú mosolyogva
nyugtázta Bryony túláradó lelkesedését, majd du Vaalt is a szobájába kísérte.
- Legjobb, ha lezuhanyozunk és bekapunk valamit, mielőtt elindulunk - szólt
vissza Philip. - Ha elkészültem, átjövök magáért, Bryony.
Bryony úgy találta, hogy a Bangkokban vásárolt batikolt ruhája nem is gyűrődött
össze olyan rettenetesen, és tétovázás nélkül belebújt. Mivel nem volt hajcsatja, haját
varkocsba kötötte egy darabka függönyzsinórral.
Philippel helyet foglaltak a szálló kellemesen hűvös éttermében. A lány nem vette
észre, hogy a jelenlévők először lopva, majd nyíltan megbámulják, mivel minden
figyelmét lekötötte az étterem berendezése, aztán az étlap tanulmányozása.
- Először megkeressük Sonját és Dánielt, aztán megveszem  a repülőjegyeket
visszafelé - szólt Philip evés közben. - És ha még marad némi időnk, elmehetünk egy
buszkirándulásra a közeli falvakba. Szívesen megmutatnám a szerecsendió és gumifa
ültetvényeket, vagy a szegfűszeg...
- Egyszeriben milyen elbűvölő- biccentett mosolygó arccal a lány.
- Valószínűleg az étterem jótékony hűvöse teszi. Élvezze a jó hangulatomat, amíg
tart! Különben úgy gondoltam, ha kissé kedves leszek Sonjához, talán hajlandó lesz
nagyobb cirkusz nélkül visszatérni az intézetbe.
- Aha, értem. Tulajdonképpen gondolnom kellett volna arra, hogy nekem  semmi
közöm sem lehet a hangulatváltozásához - duzzogott Bryony.
- Jóllakott?
- Igen - bólintott kurtán Bryony, megtörölte száját a hófehér damasztszalvétával,
rámosolygott a pincérre, és követte Philipet. - Miért mosolyog? - kérdezte tőle az
étterem előtt, és belekarolt.
- Mert maga olyan gyermekien ártatlan.
- Hogy érti ezt?
- Tényleg nem tűnt fel magának semmi? Ebben az étteremben mindenki roppant
jól öltözötten jelent meg, és erre ki sétál be? Bryony Grant! Olcsó kis nyári ruhában,
amely olyan gyűrött, mintha a kutya szájából rángatták volna ki. Nem vette észre,
hogy mindenki magát nézi?
- Szégyenkeznie kellett miattam? - érdeklődött Bryony mosolyogva.
- Egy  cseppet sem. Ellenkezőleg.  Mulattatott a dolog. Kifejezetten kezdem élvezni a társaságát. Még a kissé önfejű öltözködése ellenére is maga a legnőiesebb nő,
akivel valaha találkoztam. A mozgása kecses, a mosolya pedig...
- Ó! - sóhajtotta Bryony, és elvörösödött zavarában. - Ilyen kedves szavakat még
senki sem mondott nekem.
- Nem? - Philip kihívóan mosolygott.
- Még soha. Nagyon köszönöm. Tényleg nagyon kedves.
- Úgy találja? - A férfi szigorú képet vágott: - És emellett még meg sem említettem, hogy micsoda idegőrlő, csendháborító és...
- Ne, kérem! Hagyjon meg még egy percig abban a hitemben, hogy kívánatosnak
talált - szólt Bryony mosolyogva.
- No igen, felettébb kívánatos! A legnagyobb szerencsétlenségemre.
Bryony ránézett, és érezte, hogy hirtelen puskaporossá válik köztük a levegő.
Késlekedés nélkül sarkon fordult, és gyors léptekkel távozni próbált.
Georgetown csodálatos hely, beszélte be magának eltökélten, hogy gondolatait
másfelé terelje. Olyan... keleties, igen, egzotikus. Milyen is lehetne - gondolta -, ahol
ennyi kínai nyüzsög?!
- Csak nyugalom! - szólt Philip halkan, karon fogta a lányt, és lassításra kényszerítette. - Ebben a hőségben ne erőltesse meg magát az ember!
Bryony szófogadóan lassított, de kerülte a férfi tekintetét, és úgy tett, mint aki
eszelősen érdeklődik az utca két oldalán meghúzódó boltok és az ütött-kopott lakóházak iránt.  Őrült vagy, szidta magát gondolatban. Mit bolondozol, nevetgélsz,
kacérkodsz vele? Soha nem tanulsz a múltból!
- Nagy baromság ez az egész - bökte ki Philip végül, mire Bryony meglepetten
fordult felé.
- Mi  az,  ami  baromság?
Válasz helyett a férfi először maga felé fordította, és alaposan megnézte magának.
- Ez! - mondta, azzal két kezébe fogta a lány  arcát, lehajolt,  és röpke csókot
nyomott az ajkára. Azután egy lépésnyit hátrált, és várta a hatást.
- Ezt most miért csinálta? - kérdezte Bryony nagy zavarban.
- Mit tudom én... - A férfi sóhaja is, mosolya is gúnyosra sikerült. - Valószínűleg csak azt akartam tudni, hogy ez lenne-e a megoldás. Lehet, hogy mégsem ez az.
Na, jöjjön végre, nehogy minden jó szándékom feledésbe merüljön!
Miféle jó szándék? - kérdezte Bryony magától. Könnyedén megérintette ajkát, és
aggodalmas pillantást vetett Philipre, aki azonban rá sem pillantott, miközben kézen
fogva vonszolta maga után a szűk utcákon.
A szálló,  ahol Sonja és Dániel ezúttal lakott, valamivel biztatóbb volt,  mint a
bangkoki. Du Vaal most előrelátóanmaga elé tessékelte Bryonyt. Miközben a pulthoz
igyekeztek, a lány zavartan nézett maga elé, és azon merengett, mit is értett Philip
azon, amit az imént mondott. Csak gúnyolódott vele, vagy tényleg vonzódik hozzá?
S ha igen, mi következik ebből? A férfiakhoz fűződő korábbi kapcsolatai mind zátonyra futottak, Philippel sem  alakulnának jobban a dolgok. Megrázta a fejét, és
körülnézett a hallban.
- A rokonaink tegnap délután érkeztek ide - adta hírül Philip.
- És? - kérdezte a lány különösebb érdeklődés nélkül.
Aníf2!Lf!lJPiUában
- A portás, akivel Bangkokból telefonon beszéltem, tegnap éppen szabadnapos
volt - fűzte hozzá a férfi.
-  Eszerint tehát nem kapták meg az üzenetét?
-  Ez az ember itt nem tudta megmondani. Mindenesetre semmiféle levelet nem
talált a rekeszükben. Ezért úgy vélekedik, hogy meg kellett kapniok az üzenetet.
- Mit fogunk tenni?
- Visszamegyünk a szállodánkba, és ott várjuk meg, míg  felveszik velünk a
kapcsolatot.
- Hagyott hátra nekik másik üzenetet?
- Természetesen. Meghagytam, hol Jakunk.
- Sonja tehát együtt van Dániellel?
- Igen!
- Végre valami vidító hír!
- Hol az ördögben szerezte ezt a figyelemre méltó hajszalagot, amely oly sikertelenül próbálja összefogni pompás hajzatát?
Bryony végtelenül elégedett volt, hogy du Vaal ismét a megszokott módon viselkedik.
- Levágtam egy darabot a függönyzsinórból. Csak nem gondolja, hogy valakinek
föltűnik majd?
- Alig hiszem. Jöjjön, fogjunk egy taxit! Kényelembe helyezzük majd magunkat
a szálló kertjében, és kipihenjük az utazást, mire a rokonaink jelentkeznek.
- Rendben - helyeselt a lány. - De úgy gondoltam, előbb alán vennék egy kalapot. Nézze csak, ott! - kiáltott fel hirtelen.
Philip a mutatott irányba fordult.
- Ez a Kek-Lok-Si templom - magyarázta. - Hét  tornya van, és A Tízezer
Buddha Pagodájának is nevezik. Nincs kedvem a városnézéshez. Most legalábbis
nincs.
- Ünneprontó. És miféle domb emelkedik ott?
- Csak annyit tudok róla, hogy Penang-hegynek nevezik. Drótkötélpályán fel
lehet jutni a tetejére, de e pillanatban szívesebben úsznék egyet.
-  Én is, ha már ilyen csapnivaló idegenvezetőm van.
-  Nem turistának jöttünk ide! - emlékeztetett rá Philip komoly hangon. - Hozott
magával fürdőruhát?
-  Nem!
-  Akkor veszünk egyet, aztán fejest  ugrunk a szálló úszómedencéjébe.
- Tengeri strand nincs a szálloda közelében?
- Nincs, a közvetlen közelben legalábbis. A félszigeten  viszont van néhány igen
híres strand.  A Batu Gerringhi például. Ezeket azonban nagyrészt a gazdagok és a
híres szépségek látogatják, márpedig úgy gondolom, nem áll szándékában közéjük
keveredni.
- így, ebben az öltözetben? - A lány nevetett, ahogy körbefordult, mintha ruhabemutatót tartana.
- Szóval magának közömbös, hogy néz ki? - kérdezte Philip némi rosszallással.
- Hát, különösebben nem szoktam törődni vele, az igaz. De nem szeretném, ha
miattam kínosan érezné magát.
- Ugyan, mondtam már, hogy az ebédet is élveztem. Na, jöjjön!
Hirtelen, minden előzetes jel nélkül ömleni kezdett az eső. Bryony rémülten egy
kapualjba menekült. Ránevetett Philipre, aki a legnagyobb nyugalommal bandukolt
felé a szakadó esőben.
- Eszerint négy óra - jelentette ki, és a lányra sandított. Úgy tűnt, csöppet sem
zavarja, hogy bőrig ázott, és a hajából is csöpög az esővíz.
- Hogyhogy négy óra? - lepődött meg Bryony.
- Itt mindig pontban négykor elered az eső. Csupán  futó zápor. Néhány perc
múlva eláll.
- Hülye ügy! - szólt a lány döbbenten, és az eget szemlélte.
- Mi a hülye ügy?
- Hogy mindig pontosan négykor esik.
TíffANY
ott folytatja, ahoía többi
sorozat abbahagyja...
A mennyek kapuiában
5.  FEJEZET
A szállodában fölmentek a szobájukba átöltözni. Bryony felvette új, kétrészes
fürdőruháját, és belebújt egy bő pamutingbe.
Az úszómedencében nem fürdött senki. Bryony már egy óriási, csíkos napernyő
alatt üldögélt, rajztömbbel az ölében, amikor Philip megérkezett.
- Nem jön be a vízbe? - kérdezte a férfi.
A lány kedvtelve járatta végig a szemét a holland napbarnított felsőtestén.
- De, csak egy kicsit később - szólt látszólagos könnyedséggel.
- Rendben. - Philip a nyugágyára dobta a fürdőköpenyét, majd szép ívű fejessel
a vízbe vetette magát.
A helyzet lassanként kezd lehetetlenné válni, gondolta Bryony bosszankodva.
Nem szabad beleszeretni! Nem okoztak-e már eddig is sok  fájdalmat a férfiak?
Bosszúsan a földre lökte a vázlattömbjét, és felállt. Fején át lehúzta magáról az inget,
leült a medence peremére, kis ideig csak lógatta a lábát, majd belecsusszant a vízbe.
Nem volt túlzottan jó úszó, de azért nem esett nehezére átúsznia a medencét.
Mindenesetre összpontosítaniakellett. Ez végre eltereltegondolataitPhilipről, és arról
a boldog izgalomról, amit a közelében érzett. Hátára fordult, és feltekintett a hihetetlenül kék égboltra.
Alig akarta elhinni, hogy Malajziába került. Méghozzá egy igazi férfival, aki folyton  enyeleg vele. És az  öccse is itt van valahol, igaz, egyelőre állandóan kitér az
útjukból, mindig megelőzi őket egy lépéssel.
Visszafordult, és lassan tempózott előre. Élvezte a víz selymes langymeleget, és
a virágillatot, ami betöltötte a levegőt. Lassanként kezdett megnyugodni. Elúszott a
medence túlsó széléig, elrúgta magát a faltól, majd csukott szemmel továbbsiklott a
víz színén.
Sonja biztonságban van, igazából  nincs is rájuk szüksége. Néhány napig felhagyhatnának a kereséssel, hogy Philippel eltöltsenek itt egy kis időt. Egészen megnyugtató a környezet, kikapcsolódhatnának egy kicsit,  s ez a váratlan üdülés akár
különleges élményekkel is végződhetne...
Rémülten felkiáltott, mert valaki erősen átkarolta, és félig kiemelte a medence
vizéből.
- Ne! Tegyen le! - kapkodott levegő után.
Philip teljesítette a kérését.  De ahelyett, hogy egyszerűen leállította volna a
medence aljára, lassan végigcsúsztatta saját testén a lányt, mígnem összeért az arcuk.
Nedves hajával, és csillogó vízcseppekkel szempilláján a férfi békés oroszlánfókára
emlékeztetett. Kék szeme ragyogott, és ahogy tekintetét a lány ajkára szegezte,
Bryony testét forró borzongás járta át.
-  Elepedek, ha nem csókolhatlak meg - suttogta Philip rekedten.
-  Ne tegye! - tiltakozott ijedten a lány. - Kérem, ne!
-  Miért ne? - kérdezte a férfi kicsit zavartan. - Azért, mert szóké vagyok?
-  Micsoda? Ó, igen - helyeselt sietve a lány.
-  Kis hazug! - évődött a férfi.
-  Nem hazudtam. És most hagyjon békén, nagyon kérem! - mondta Bryony megkönnyebbülve, hogy végre leért a lába.
Philip nem mozdult.
Csak játszik velem. Nem szabad megtudnia, milyen mélyen felkavar. Biztos, hogy
minduntalan visszaélne vele,  gondolta Bryony rémülten, és megpróbált nyugodtan,
egyenletesen lélegezni.
-  Mire jó ez a tiltakozás? Néhány órát még csak kibír velem. Mindjárt repülünk
haza, aztán úgyis mindenki megy tovább a maga útján.
-  Úgy gondolja?
-  Természetesen.
Bryony felnézett, és látta a férfi szemében parázsló vágyakozást.
- Nem udvarolhat nekem - mondta minden szavát jól megfontolva. - Ez nem
sportszerű viselkedés!
- Ugye nem? De ki tudna sportszerűen viselkedni ilyen csodaszép környezetben?
Napsütés, buján illatozó virágok, és micsoda nő! Mi mást kívánhatna még egy férfi?
- Fogalmam sincs - adta az értetlent a lány.
- Tényleg nincs, Bryony? Egy icipici csók sem hiányzik? - simogatta meg az
arcát Philip.
- Nem.
- Miért nem?
- Mert pontosan tudom, hova vezet az az egy icipici csók. Szívesen bohóckodom,
ha kell, de higgye el nekem, akármilyen ostobának látszom is, tudom, mire megy ki
a játék. Különben is, sokak szerint kifejezetten éles eszű vagyok.
- Azonkívül kőszívű is.
- így van - helyeselt Bryony. Fájó tapasztalataiból okulva tudta, hogy a ridegség
álarca a legjobb védekezés. Nem akarta ezt a tapasztalatot éppen most elfeledni. Elfordult, és szórakozottan a kertet nézegette.
- Volt valaki talán, aki fájdalmat okozott önnek, Bryony? - kérdezte  Philip.
- Igen...
- Es még mindig fáj?
- Nem! -kiáltotta szenvedélyesen Bryony, és szerette volna arcul ütni magát.
- Nem? Hát akkor, miért nem...?
- Mert jól emlékszem rá, mi  hogyan történt. Hogy mennyire fájt... Jaj, Philip,
Amennyek kapujában
kérem, ne csinálja ezt velem! Ha hagynám, hogy megcsókoljon, az azt jelentené, hogy
sokkal jobban kedvelem, mint akarom!
- Es ez hiba lenne? Én igen szeretetreméltó ember vagyok.
- Elismerem. Éppen ez a gond. De amíg meg nem csókol...
- ...addig figyelmen kívül  hagyhatja az érzelmeit. De ha megcsókolom, akkor
már nem. így gondolja?
- így- Miért kell mindent olyan szörnyű komolyan vennie, Bryony? -kérdezte halkan
a férfi. - Nem tudná puszta kedvtelésből elfogadni az udvarlásomat?
- Talán képes lennék rá. De csak akkor, ha... Philip, ez így nem tisztességes játék!
- Tehát csak akkor menne a dolog, ha nem fordulhat komolyra, igaz? - firtatta a
férfi. -  És ha  megcsókolna engem, akkor a maga részéről egyszeriben komollyá
válnék a kapcsolatunk?
- Igen, így van - hagyta helyben bosszúsan a lány. - Nem beszélgetnénk valami
másról, kérem?
Philip egy pillanatig hallgatagon nézte, aztán bólintott. Elengedte a lány karját, és
tovaúszott.
Bryony is megfordult, és a medence túlsó végén kimászott a vízből. Szárazra
törölte magát, belebújt az ingébe, leült a nyugágyra, és felemelte a földről elárvult
rajztömbjét.
Észnél kell lennem, igen, észnél, próbálta meggyőzni önmagát. Senki sem  fogja
még egyszer a bolondját járatni velem!
A nedves fürdőruhában dideregni kezdett. Hátradőlt, lehunyta a szemét, a  rajztömböt pedig, mint egy páncélt, a mellére helyezte.
-  Azért nem kell úgy tennie, mintha egész rablóhordával szemben kellene megvédenie a becsületét! - szólt hozzá Philip, miközben a nyugágya mellé lépett.
- Nem is teszek úgy - szólt a lány ridegen, és kerülte a férfi tekintetét. - Fölmegyek zuhanyozni, aztán felöltözöm. - Felugrott, és beszaladt a szállodába. Érezte,
hogy Philip utána bámul,  s nyilván kineveti. Egyszeriben könny szökött a  szemébe.
Hiszen nagyon is kedvelte a férfit, és úgy szerette volna megcsókolni.
Miután lezuhanyozott és felöltözött, kissé megnyugodott. Felvette a másik, ugyancsak gyűrött pamutruhát, majd kiballagott az árnyékos teraszra. E perctől kezdve barátságos lesz  Phíliphez,  egyúttal hűvös és  udvarias. És  hogy ne mindig vele
foglalkozzék, rajzolni fog.
Gyorsan körülnézett, hogy megbizonyosodjék róla: valóban egyedül van-e. Felütötte a vázlattömböt, és a térdére fektette. Néhány másodpercig téma után kutatott,
majd elégedetten bólintott, mert felfedezett egy bennszülött kertészt, aki gereblyéjére
támaszkodva a távolba meredt. Olyan öregnek tűnt, mint Matuzsálem. A naptól csaknem feketére szítt arcát mély ráncok barázdálták. Derű és békesség sugárzott róla.
Úgy elmélyedt a munkában, hogy ijedten rezzent össze, amikor a pincér hozzálépett, és tálcán átnyújtott neki egy kókuszdiót, amelynek közepéből szalmaszál  meredt
az égnek.
A pincér nyilvánvaló kíváncsisággal figyelte a ténykedését. Bryony rámosolygott,
és egy kézmozdulattal arra kérte, tegyen néhány lépést oldalirányban. Új lapot ütött
fel a rajztömbjében, és gyors vonásokkal vázlatot készített róla. Aztán kitépte a lapot,
és átnyújtotta. A pincér örvendezve szemlélte a képmását, majd mint legbecsesebb
kincsét, a szívére szorította. Még egyszer hálásan elmosolyodott, mélyen meghajolt,
aztán elsietett.
- Minden olyan egyszerűnek tűnik, mihelyt rajzolni látom - bukkant fel váratlanul Philip.
- Magam is megkönnyebbülök tőle. Ez adottság, nem tehetek róla.
- Ha adottság, akkor tényleg nincs mit tenni ellene - vélekedett a férfi, és leült
egy szemközti székre. - Mi az, amit iszik, kókusztej?
- Fogalmam sincs. A pincér hozta, és valami érthetetlent kérdezett tőlem. Olyan
reménykedve nézett rám, hogy nem volt szívem visszautasítani.
Philip gint rendelt magának tonikkal és sok jéggel.
- Talált témát? - kérdezte aztán.
- A kertészt. De  nem lett jó. - Bryony kitépte a lapot a vázlattömbből,  hogy
összegyűrje, de Philip kikapta a kezéből, és figyelmesen tanulmányozta.
- Mi az, ami nem sikerült ezen? Nekem tetszik.
- Nekem viszont nem. - Bryony kedvesen rámosolygott, mert a férfi láthatóan
nem sértődött meg az úszómedencénél történtek miatt.
Philip időközben megborotválkozott, és a haját is megmosta. Kék inge még inkább
kiemelte a szeme színét.
- Remekül néz ki, igazán - jegyezte meg a lány ártatlanul, majd újfent rajztömbje
fölé hajolt. - Jól áll magának a kék. - Nem vette észre, hogy a férfi gyöngéden, szerelmesen néz rá. Keresztbe rakta a lábát, és hozzákezdett, hogy új rajzot készítsen a
kertészről. Csak a negyedik próbálkozásra érezte úgy, hogy sikerült, amit akart.
Kissé  eltartotta magától a rajzot, összehasonlította a kertésszel, és elégedetten
bólintott. Ezt fogja megtartani, később pedig agyagból megmintázni. Talán még egy
bronzszobrot is megér a dolog.
- Megnézhetném?
- Miért ne? - A férfi felé fordította a tömböt, és megmutatta neki a rajzot. - Tulajdonképpen furcsa, hogy minden ember arca más, nem? Úgy értem, nincs a világon
olyan sok különféle orr, szem és száj, mégis minden arc más. Ez az, ami megdöbbentő.
- Azt mondják, mindenkinek él egy másik példánya is valahol a nagyvilágban,
ezeket hívják asztrológiai ikreknek.
- Igen? És kik mondják ezt? - kérdezte nevetve a lány. - Én például soha nem
láttam kétszer ugyanazt az arcot, pedig állandóan az arcokat figyelem.
- És mi lesz azzal a rajzzal, amelyik nem tetszik magának? Megtartja?
- Jóságos ég, dehogy! Miért őrizgetném azt, amelyik nem sikerült?!
-  Ezt itt megkaphatnám?
-  Nem. Ami rossz, az rossz, nincs mit kezdeni vele! - Még mielőtt a férfi megakadályozhatta volna, Bryony összetépte a rontott lapokat, a papírfecniket pedig az
asztalra szórta. - Lehet, hogy önteltnek gondol, de ebben nem ismerek pardont - szólt
bocsánatkérően. Aztán ismét kezébe vette a vázlattömböt, és hozzákezdett, hogy megörökítse Philipet. Kissé oldalra hajtotta a fejét, és ajkát harapdálva dolgozott. Öt perc
múlva átnyújtotta a kész művet.
- Nahát, Bryony! Hiszen ez egy hóhér! Egy nevető hóhér képmása! Valóban
ilyennek lát engem?
- Nem, dehogy. - Bryony visszavette a férfitól a vázlattömböt, és hozzáfogott,
hogy újra  lerajzolja. Ezúttal középkori  lovagnak ábrázolta, hosszú hajjal, fényes
páncélzatban, tolldíszes sisakkal a hóna alatt.
Philip hosszan a kész műre meredt.
- Megijeszt - mondta aztán csöndesen. - Tényleg figyelemre méltó. - Zavartan
mosolyogva folytatta: - Szóhoz sem tudok jutni. Egyet azonban biztosan tudok: ezt
senki sem fogja összetépni!
- Ahogy tetszik - egyezett bele a lány.
- Köszönöm! Kincsként fogok vigyázni rá - ígérte a férfi, és óvatosan összegöngyölte a rajzot.
- Kérem! - Bryony az itala után nyúlt, és nyomban kilöttyintette, mert ebben a
pillanatban  kiáltás harsant a háta mögül:
-  Agytrösztike!
Ijedten fordult hátra, de mosolyogva ugrott föl, mert öccse, Dániel közeledett a
teraszon.
- Te jóságos ég, úgy nézel ki, mint egy hippi! - sápítozott nevetve. Megragadta
Dániel vállát, megrázta, és szorosan magához ölelte. - Te csibész, te nyavalyás
csibész!
- Én csibész? De miért? És az ég szerelmére, mit keresel itt egyáltalán?
- Philippel jöttem ide. Sonja nagybátyjával - közölte Bryony.
- De miért? - kérdezte Dániel ingerülten. - Minek jöttél utánam? Egy évet, egyetlen koszos évet akartam eltölteni teljesen egyedül. És lám, mi történik? Egy alig ismert
tizenéves leányzó Hongkongban szorosan  a nyomomba szegődik, és az örök szerelemről regél. Azután rejtélyes üzenet érkezik a nagybátyjától. Sonja úgy tesz, mintha
itt lenne a világ vége, most pedig még te is felbukkansz. Bryony, nem vagyok már
gyerek! Megígértem, hogy hetenként egyszer felhívlak. Ez talán nem elég neked?
- Nem az én ötletem volt - dühöngött a nővére, amikor végre szóhoz jutott. - És
egyáltalán nem kezellek gyerekként. Ha tartottad volna magad az útitervedhez, akkor
már rég találkoztunk volna. Eget-földet tűvé tettünk értetek.
- Senki sem kért meg rá, hogy a keresésemre indulj - válaszolt mogorván a fiú.
- Nem állítottam, hogy megkért valaki - tartott egy pillanatnyi szünetet a lány,
majd Philip felé fordult -, hacsak nem tekintjük Sonja nagybátyját. Ő az!
Dániel mogorván hallgatott.
- Philip azért jött, hogy Sonját hazavigye magával. Sejtelme sem volt róla, hogy
a kislány itt időzik. Megszökött! Az apja és a nagybátyja is úgy tudta, hogy a svájci
intézetben van.
- Ez egyáltalán nem lep meg - szólalt meg Dániel. - Sonja olyan elkényeztetett,
idegesítő, neveletlen kölyök, amilyennel életemben nem találkoztam. Csak egyet
mondhatok, Bryo...
- Hol van az unokahúgom? - avatkozott közbe Philip gyanús nyugalommal, és a
testvérekhez lépett.
- Könnyebbet kérdezzen! - sóhajtott Dániel.
- Én pedig nem vagyok hajlandó könnyebbet kérdezni tőled! - felelte vészjóslóan
Philip. - Követelem, hogy válaszolj! Hol van Sonja?
Dániel nyegle pillantást vetett Philipre, majd lomhán válaszolt:
- A leghalványabb gőzöm sincs róla. Hála az égnek, nem én felelek érte. - Azzal
úgy tett, mint aki távozni készül.
Philip azonban odaugrott, megragadta a karjánál fogva, és erőszakkal maga felé
fordította:
- Nézz rám, ha veled beszélek! Sonja mindössze tizenhét éves. Magadra vállaltad
a felelősséget érte, amikor elhívtad ide. És most áruld el, de rögtön, hol találom!
- Elhívtam volna? Ön tréfál velem -jegyezte meg gúnyosan Dániel. - Egyáltalán
nem hívtam. És vegye le az átkozott mancsát a vállamról!
Philip még inkább szorította a fiút, és tolni kezdte maga előtt a teraszon.
- Ne! - kiáltott rémülten Bryony, és odaszaladt hozzájuk. - Philip, engedje el!
- Fogja be a száját, Bryony! - kiáltotta du Vaal haragosan, miközben Dánielt a
szálló mögé, egy félreeső helyre taszigálta, ahol nem kelthettek feltűnést.
Bryony megkísérelte kiszabadítani öccse karját Philip vasmarkából:
- Hagyja abba, Philip! Ezzel csak olajat önt a tűzre! Engedje el végre, az ég
szerelmére!
- Na jó - engedett végül a holland. Haragos pillantást vetett a  lányra, aztán
fenyegetően megállt a karját dörzsölgető Dániel előtt: - Tehát, még egyszer kérdezem: hol van az unokahúgom?
Bryony tehetetlenül  pislogott egyikről a másikra.  A holland türelmetlennek, az
öccse rosszkedvűnek és tiszteletlennek látszott. Nem gondolta volna, hogy Philip
ilyen durva és kíméletlen is tud lenni. Egyszeriben komolyan félteni kezdte Dánielt,
aki bizonytalanságát mindig csúfondáros viselkedés mögé rejtette, de egy idegen ezt
igazán nem tudhatta.
- Dániel! - suttogta  figyelmeztető hangsúllyal. - Kérlek, áruld el végre neki, hol
találja meg azt a kislányt!
- Az ördögbe is, miért tenném? - háborgott az öccse.
- Mert alig múlt tizenhét, és Philip aggódik érte.
Dániel egykedvűen vállat vont:
- Szingapúrban.
- Szingapúrban?! - kiáltott fel Bryony hitetlenkedve. - De hát mi a csudát keres
Szingapúrban?
- Sejtelmem sincs róla.
Mielőtt Philip nekiugrott volna, Bryony közéjük vetette magát.
fjnennyek kapujában
- Dániel, kérlek - suttogta.
- Innom kell valamit - mondta az öccse. Azzal sarkon fordult, és fesztelenül letelepedett az egyik árnyas asztalhoz.
- Ez tehát a csodálatos öccse? - kérdezte Philip szúrósan, és 6 is visszament a
teraszra.
Bryony a falnak támaszkodott, és behunyta a szemét. Jóságos ég, most meg
Szingapúr! Csak nem kell oda is elutazni?! Legszívesebben elbujdokolt volna. De
nem volt menekvés.
-  Bryony! - szólongatta Philip.
Boldogtalan sóhajjal odasétált a férfiakhoz. Legalább közbeléphetek, ha megint
egymásnak ugranának, gondolta.
Philip előrehajolva, indulatosan magyarázott valamit a dacos  arcú Dánielnek.
Bryony erőt vett magán. Óvatosan közelített a két harcias kakashoz, majd helyet
foglalt az öccse mellett.
Philip sóhajtva feltápászkodott:
- Bemegyek, megrendelem a repülőjegyeket.
- Hogy került a kislány Szingapúrba? - vonta kérdőre Bryony az öccsét.
- Éppen ezt meséltem el neki.
- Akkor most újra el fogod mesélni nekem!
- Ne kiabálj velem! Összevesztünk. Nem először. Most viszont fogta magát, és
elutazott Szingapúrba néhány diákkal, akikkei előzőleg Bangkokban összefutottunk.
-  De mikor?
- Tegnap, miután kézhez vette a nagybátyja üzenetét Mondtam neki, hogy itt
kellene maradnia, de 6 vonakodott.
- Akkor a szállodátokban miért nem tudott senki arról, hogy a kislány elutazott?
Mikor ma reggel érdeklődtünk, hogy...
Dániel előhúzott egy borítékot a zakója zsebéből, és Bryony elé ejtette az asztalra:
- Nem tudták ők sem. Ma reggel találtam rá erre a levélre. Az ajtóm alatt csúsztatta be hozzám. Csupán egy szűkszavú üzenet állt benne, továbbá annyi pénz, hogy
a szállodai számláját kifizessem.
- Jaj, Dániel, micsoda kalamajka! - suttogta Bryony.
- Nyugodtan mondhatod hangosan is. Állandóan máshová kellett utaznunk, mint
terveztem. Nekem pontos útitervem volt, és csak zűrzavar lett belőle!
- Sajnálom - szólt Bryony.
- Sajnálod, rendben. De hogy lehet az, hogy te meg elszaladtál hozzá, és mindent
az orrára kötőttél, hm?
- Úgy gondoltam, tudnia kell róla. Sejtettem, hogy Sonja engedély nélkül szegődött melléd. Dániel, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat! Már így is elég nagy a baj.
Minek idegesítetted föl annyira Philipet?
- Egyáltalán nem akartam fölidegesíteni, ő tett úgy, mintha mindenben én volnék
a vétkes. Na jó, rendben. Sajnálom az egészet, Agytrösztikém. De azért nem kellett
volna úgy kezelnie engem, mint valami emberrablót. Hogy jöhettél ide vele? Neked
az ilyesmit nem veszi be a gyomrod. Nézz végig magadon! Egy kis veszekedés, és
máris összeroppantál.
- Tudom - hagyta helyben sírós hangon Bryony. - Gondolhatod, hogy nem én
akartam vele jönni.
- Az én ötletem volt - szólt közbe Philip, s visszaült a helyére. - Na, megvettem
a repülőjegyeket reggel fél tízre. Korábban ugyanis nem indul gép.
- Tudja legalább, melyik szállóban lakik Sonja? - kérdezte Bryony, miközben
arra gondolt, nem kellene-e hazarepülnie inkább. Vissza, Angliába. Philipnek nincs
rá szüksége többé.
- Pontosan nem tudjuk. Mindenesetre Dániel szépen visszamegy a szállójába,
hogy némi útbaigazítást kérjen.
- Néhány diák ismerősünk még itt maradt - magyarázta Dániel. - Lehet, hogy ők
tudják, hol van Sonja.
- Nem tudnád megkérdezni tőlük most azonnal? - kérdezte Philip.
- Hajókirándulásra mentek, és csak éjszaka érkeznek vissza - világosította fel
Dániel. - Akkor tehát vacsorázhatunk végre?
Philip odaintette a pincért.
- Méltóztassanak követni! - mondta a pincér széles mosollyal.
Nyilván annak örül, hogy ezek ketten nem páholták el egymást, vélte a lány.
Átmentek az étterembe. Az asztalnál egyikük sem szólt egy szót sem. Vihar előtti
csend, gondolta Bryony.
Philip szólalt meg elsőnek:
- Miért hívod a nővéredet Agy trösztikének? - kérdezte Dánielt. - Szerinted talán
kevés esze van?
- Éppen  ellenkezőleg. Több kereke van a kelleténél - válaszolt Dániel  ugyanolyan hűvös és udvarias hangnemben. - Bryony mindig és mindenre tudja a választ.
Olyan agya van, hogy egy számítógéppel is versenyre kelhetne.
- Azért ez túlzás - vetette közbe Bryony.
- Nem, nem, ez az igazság. Tudomásom szerint a bájos mosolyáért még senkit
sem vettek fel a St. Andrews Egyetemre.
- A híres skóciai St. Andrewsra? - kérdezte Philip hitetlenkedve.
-  Igen, mégpedig ösztöndíjasnak, és a derék skótok nagyon megnézik, hogy kinek
adnak ösztöndíjat - magyarázta buzgón Dániel.
Bryony egészen elérzékenyült attól, hogy az öccse így áradozik róla.
-  Ez mindenesetre igaz - bólintott Philip, és érdeklődve a lányra nézett. - Mit
hallgatott azon az egyetemen?
-  Művészetet! Oxfordban ugyanis nem állt módomban.
-  Miért, talán az Oxfordra is felvették?
-  Igen.
-  Te jóságos ég! - Philip ismét Dánielhez fordult. - Most, miután  mindnyájan
megnyugodtunk, talán elmesélhetnéd elölről az egész ügyet Sonjával. Azt mondtad
ugye, hogy egyszer csak felbukkant Hongkongban?
ÍJ!!!!!!!líapujában
- így volt - erősítette meg Dániel némileg ellenségesen, és Bryony titokban máris
felkészült egy újabb veszekedésre. - Igaz, egy kicsit én is bűnös vagyok benne. Eldicsekedtem  neki az utazásom  tervével Párizsban, miután megismerkedtünk.  De
esküszöm, még akkor sem fogtam gyanút, amikor az útitervem pontos részleteiről
kezdett faggatni. Pedig feltűnhetett volna, hogy az érkezési időpontok is érdeklik.
Aztán, mint már mondtam, egy szép napon egyszerűen felbukkant, és attól kezdve le
sem szállt rólam. Arról nem is beszélve, hogy folyvást elégedetlen volt, mert engem
nem ugyanazok a látnivalók érdekeltek, mint őt.
- Például?
-  Például? Például az egzotikus éjszakai mulatók- felelte Dániel kihívóan. Mivel
Philip meg sem rezzent, vállat vont, és folytatta: - Bangkokban már valamivel jobban
alakulí a helyzet, de csak miután átköltöztünk egy jobb szállodába. Akkor összeismerkedett azokkal a diákokkal, akik már régóta körülötte legyeskedtek, és mivel én
előbb-utóbb úgyis ide akartam jönni, hát velük együtt ideutaztunk. Az ember kíméli
az idegeit, s inkább teljesíti Sonja kívánságát, mintsem hogy vitába szálljon vele.
- Végül mégsem te hagytad faképnél. Ez valóban szép volt tőled - vetette közbe
Bryony abban a reményben, hogy a viharfelhők még eloszlathatok.
- Meséld tovább! - sürgette Philip,  akit egyáltalán nem hatott meg Dániel
lovagiassága.
- Szóval megérkeztünk ide, és Sonja megkapta az üzenetét. Ez, őszintén szólva,
igen ostoba ötlet volt, kedves uram - mondta Dániel indulatosan. - Egyszerűen csak
meg kellett volna jelennie. Sonját a veszélytől óvni halálos vétek. Mielőtt még bármit
tehettem volna, összecsomagolta a holmiját, és nyomtalanul eltűnt Ha tudom, hogy
egyszerűen megszökött otthonról, jobban rajta tartottam volna a szememet. Azt hittem, ön játssza a szigorú nagybácsit, aki csak azért ideutazik, hogy megnézze, nem
sántikál-e valami rosszban az unokahúga.
- És mivel rád is nagy szigorral ügyel a nővéred, természetesen együtt éreztél
Sonjával, mi? - Philip hangjában több volt a keserűség, mint a gúny.
- Nagyjából így volt -  ismerte el  Dániel. Aztán  szemrehányóan Bryonyhoz
fordult: - Túl sovány vagy, nővérkém. Tartok tőle, hogy elfelejtettél enni.
-  Nem igaz! Igenis, hogy állandóan tömöm magam - védekezett a nővére.
-  Hát ez nem nagyon látszik rajtad. Elkészültél már a sakkfigurákkal?
- Sakkfigurákkal? - kérdezte Philip meglepetten.
- Igen, a sakkfigurákkal. Sir Edward March rendelte őket -  magyarázta Dániel.
- A színész?
- Ő. Meglátta ugyanis, milyen figurákat faragott Bryony Emmerson grófjának.
Csodálatosan karikírozták a gróf családtagjait.  March azonnal felhívta Bryonyt,  és
meghatározta, melyik figura melyik színész vagy színésznő legyen.
- Biztos nagy sikere lesz vele magasabb körökben -jegyezte meg Philip gúnyosan. - Emmerson bábui tényleg olyan jól sikerültek? A családtagjait tologatja a sakktáblán?
-  Óriási ötlet - lelkesedett Dániel. - A parasztok a gyerekei, a futó a nagybátyja
és  így tovább.  A  gróf még fényképeket  is  adott  a megrendeléshez.  Igaz,
Agytrösztikém?
- Igen - erősítette meg Bryony alig hallhatóan. Talán ez az egyetlen dolog, amit
Dániel csodál bennem, gondolta. Mégsem járja, hogy Philip előtt így felvágjon vele.
Úgy tűnt, nagyon is kedvére van, hogy nővére sikereivel eldicsekedjék. Ezt kifejezetten kellemetlennek és kínosnak találta. Sokkal jobb lenne, ha Philip továbbra is kedves, ostoba  libának tartaná. Az értelmes, okos nőkkel szemben  mindig bizonyos
fenntartásokkal viseltetnek. Sir Edward March például nyilván túlértékelte őt, mert
valaki említést tett neki a kitűnő iskoláiról. Szeretett volna hosszas társalgásba bonyolódni vele a szobrászati módszerekről, a kifejezési lehetőségekről, a nyersanyagok
megválasztásáról, a mecénások szerepéről, és igencsak zavarba jött, amikor Bryony
elmondta neki, hogy  döntései során kizárólag az érzéseire hagyatkozik. - Az eredménnyel viszont igen elégedett volt - fűzte hozzá hangosan.
-  Elégedett? Hiszen lehetett is - ismerte el Philip. -Én viszont jócskán lebecsültem magát eddig, igaz?
-  Mindenki ezt teszi eleinte - állapította meg Dániel elégedetten, mire Bryony
zavartan pislogott.
-  Akarsz te is egy szobát magadnak itt nálunk ma éjszakára? - tudakolta Philip
Daniéitól.  - Vagy maradsz inkább a saját szállodádban, és találkozunk reggel  a
repülőtéren?
-  Hogyhogy a repülőtéren? - kérdezte Dániel meglepetten.
-  Szingapúrba repülünk - válaszolta Philip szenvtelenül.
- Na és? Talán ünnepélyesen kell búcsúztatnom magukat? Vörös szőnyeg is lesz?
- Nem, Dániel, csakhogy te is repülsz velünk!
- Azt már nem! Ezt az egyet verje ki a fejéből! Végre megkezdem az áhított
vakációmat!
- Dániel! -  Philip hangja egyszeriben vészjóslóvá  vált.  -  Velünk jössz
Szingapúrba!
- No, majd meglátjuk. Nekem egyáltalán nem számít, hogy ön híres ember. Nem
hagyom, hogy parancsolgasson. Nem vagyok a szolgája, és nem fog engem szófogadó
pincsikutya gyanánt ugráltatni!
- Magam sem kívánom, hogy pitizz nekem. Egyszerűen csak ragaszkodom
hozzá, hogy velünk jöjj Szingapúrba.
Dániel fel akart ugrani, de Philip megragadta a pólójánál fogva, és nem engedte
felállni. Ez már túl sok volt Bryonynak. Elfojtott zokogással felpattant, és kirohant.
- Látja, ez is a maga műve! - támadt rá Philipre Dániel. Kitépte magát a holland
szorításából, és a nővére után futott.
- A teringettét! - szitkozódott Philip.  Szalvétáját az asztalra dobta, és a Grant
testvérek nyomába eredt.
jJlnyekkapUJában
6. FEJEZET
Bryony egy pálmafa törzsének dóit. Szeme előtt minden elmosódott. Pislogott
néhányat, majd hirtelen megrázkódott, ahogy Dániel hátulról átölelte a vállát, és maga
felé fordította.
- Nyugodj meg! - szólt morcosan, és gyöngéden megrázta a lányt. - Csupán egy
jelentéktelen via volt az egész. Semmi okod az izgalomra.
- Egészen rosszul lettem tőle - szólt a lány bizonytalan hangon.
-  Tudom. Sajnálom, Agytrösztikém, de a barátod átkozottul goromba fráter.
- Nem igaz - védte a lány Philipet csöndesen. - Igazából nem az. Jaj, Dániel,
miért nem próbáltál mindent nyugodtan elmesélni neki? Miért kellett kihoznod a
sodrából? Tudod jól, mennyire ki nem állhatom a veszekedést.
- Tudom - mormolta a fiú bosszúsan. - Engem ugyanúgy felidegesített. De miért
akarja mindenáron,  hogy vele menjek  Szingapúrba? Ez valamiféle büntetés a kisfiúnak, mert rossz volt?
- Mert  olyan régen látta Sonját, hogy nélküled nem ismerné fel - indokolta
Bryony a helyzetet.
- Akkor meg miért nem ezzel kezdte? De tényleg! Na jó, elkísérlek benneteket.
Mióta az a kis fruska felbukkant a láthatáron, nincs egy nyugodt percem. - Dániel
csak ekkor vette észre, hogy Philip néhány lépéssel mögötte  áll. Lemondóan megkérdezte: - Mikor is indul holnap az az átkozott gép?
-  Fél tízkor.
- Rendben. Kilenckor ott leszek a repülőtéren. - Dániel magához vonta Bryonyt,
és megpuszilta a homlokán. - Akkor tehát holnap találkozunk.  De az ég szerelmére,
állj. le végre vele, hogy folyton gondot okozol magadnak!
-  Minden rendben? - kérdezte halkan Philip, miután Dániel elment.
- Igen.
- Kívánja, hogy bocsánatot kérjek?
- Nem.
- Nem? Szóval újfent szótlan és félénk kisegér?
- Nem megmondtam, hogy ki nem állhatom  a  veszekedést? - kérdezett vissza
Bryony. - És erre maga csúf vitába bonyolódik Dániellel.
- Ö sem volt éppen a megtestesült udvariasság - mentegetődzött Philip bosszúsan. - Életemben nem találkoztam még ilyen önfejű, nehézkes...
- Az öcsém igenis jó fej - vetette ellen Bryony harciasan. - Csak azért dühöngött,
mert igazságtalanul megvádolták.
- Egyáltalán nem vádoltam. Csupán megkérdeztem tóle, hol találom Sonját.
- Mindenesetre a hangnem, amit használt, minden volt, csak barátságos nem. Azt
hiszem, hazautazom. Rám már végképp nem lesz szüksége Szingapúrban.
- De igen, éppenhogy szükségem van magára! Ki fogja eljátszani különben a
döntőbíró szerepét? Azután meg összesen egy napról van szó. Ennyit rászánhat még,
vagy nem?
- És ha mégis tovább tart majd? Mi lesz akkor, ha megérkezünk Szingapúrba, és
S ónjának megint bottal üthetjük a nyomát?
- Akkor magát hazaengedem Angliába, én pedig Dániellel tovább keresem.
- Ó, Philip! - Bryony a férfi széles mellére borult. - Nem tehetek róla, hogy ilyen
vagyok.
- Tudom. - Philip még szorosabban magához vonta, lehajolt hozzá, és arcát a
hajához érintette. - De hiszen maga reszket!
- Igen - suttogta a lány.  Átölelte  a férfit, arca éppen a szívéhez simult. Lassan
lecsillapodott. - Mikor kicsi  voltam, a szüleim állandóan veszekedtek. Olyan keserűen és dühösen támadtak egymásra, mint akik gyűlölik egymást. Én ilyenkor elbújtam a takarítószekrényben, és bedugtam a fülem. És minden, de tényleg minden
veszekedés után rosszul lettem.
- Szegény Bryony - suttogta du Vaal együttérzóen.
- Dániel nem valami sehonnai fickó, Philip. Tényleg nem. Soha  nem hazudik.
Tudom, hogy nem valami jól neveltem, de nem vált rossz ember belőle. Csak nem
veszi jó néven, ha hibáztatják valamiért.
- Na jó, mindenesetre kíváncsi vagyok rá, hogyan és mit mond majd Sonjának,
ha végre előkerítjük... Már jobban érzi magát?
- Nem éppen. Úgy látom, már ítélkezett Dániel felett - vélekedett a lány.
- Én nem érzem olyan szörnyűnek, hogy nem egyezik a véleményünk Dánielt
illetően. Eszemben sincs veszekedést kezdeni, vagy a legcsekélyebb mértékben felizgatni magát. Végül is nyilván jobban ismeri az öccsét, mint én.
- Igen - rebegte Bryony, és sóhajtva odaszorította arcát a férfi dobogó szíve fölé.
Amint leáldozott a nap, a virágillat felerősödött. Egyik percben még világos volt,
aztán szempillantás alatt mindent beborított a teljes sötétség. Alkonyat nélkül, hirtelen
köszöntött be az este.
Bryony ismét élvezni kezdte a különös világot, amibe belecsöppent. Philiphez
simulva, elandalodva hallgatta a tücskök ciripelését. A hold mint egy nagy ezüst gömb
függött a bársonyosan feketéllő égbolton. A csillagok is sokkal nagyobbnak látszottak, mint odahaza bármikor. Kint a tengeren parányi fények villogtak. Feltehetően
halászcsónakok és jachtok  lámpásai. Bryony halkan, elégedetten sóhajtott,  mikor
Philip gyengéden megsimogatta a haját.
- Jobban van végre, Bryony?
- Igen...
AJ!ífílíl3kkapujában
- Milyen illatos a bőre a naptól? -jegyezte meg a férfi rekedtes hangon.
- Valóban? - pillantott fel a lány.
Du Vaal mosolygott, hátával a pálma törzsének támaszkodott, és izmos combjai
közé vonta Bryonyt. Szótlanul, szemtől szemben álltak egymással talán egy percig is.
A lány úgy érezte, nem bírja elviselni a feszültséget. Mély lélegzetet vett, és megpróbált kiszabadulni Philip karjából.
- Ne, maradjon,  kérem - kérlelte halkan a férfi. - Csak néhány pillanatra.
Idegesen az ajkába harapott, aztán szót fogadott. Ostobaság lenne tőle, ha most
elfutna.
- Na - korholta gyöngéden du Vaal. - Még fájdalmat okoz magának.
Bryony egyszer csak ajkán érezte a férfi ujját.
- Én...-kezdte volna mondani.
- Semmi baj - folytatia a férfi alig hallhatóan. Könnyedén átkarolta a lányt, egészen közelről nézett Bryony szemébe.
-  Hagyjon! Kérem! - könyörgött neki reszkető hangon. - Hiszen megígérte...
-  Semmit sem ígértem.  Olyan nagyon szeretném  megcsókolni! Egész nap arra
gondoltam, milyen jó volna megérinteni az ajkát. Hunyja be a szemét!
- Nem... Kérem, Philip!
- Holnap hazarepülünk, s meg fogja kérdezni magától, nem bánta-e meg, hogy
nem akart megcsókolni engem.
- Biztos vagyok benne, hogy nem fogom megbánni! Már mondtam, hogy...
Nem folytathatta. Philip hevesen magához szorította, és szenvedélyesen szájon
csókolta.
Felnyögött, ki akarta szabadítani magát, de nem  bírt du Vaallal. Megkísérelte
erőnek erejével eltolni magától. Megragadta a férfi sűrű üstökét, és teljes súlyával
húzni kezdte lefelé. Philip fájdalmában elengedte. A lány villámgyorsan visszafutott
a szálló felé. A virágzó futónövényekkel benőtt kertfalnál Philip utolérte, elkapta, és
az illatozó virágok közé, a kerítéshez nyomta.
- Ne - könyörgött Bryony. - Kérem, Philip, ne tegye!
A férfi ügyet sem vetett a szavaira, magához húzta, és újfent megcsókolla. Bryony
hangja elcsuklott, átkarolta a férfit, és végre átengedte magát a  csóknak, amire oly
régen vágyott már, és alig várta, hogy viszonozza. Csak most az egyszer, csak egyetlen
alkalommal.
Két éve elfojtotta magában minden szenvedélyét, s néha úgy érezte, már nem is
vágyik rá, hogy férfi ölelje.  Kíváncsi volt, hogyan válaszol a teste Philip közeledésére.
Nyelvével óvatosan megérintette a férfi nyelvének hegyét, még szorosabban simult
hozzá, és úgy viszonozta csókját.
Érzelmei elemi erővel törtek rá, minden önuralmát elvesztette. Combját Philip
combjához, keblét izmos mellkasához préselte. Beleborzongott, ahogy a férfi csókjai
hol gyengéden, hol erős szenvedéllyel meghódították az ajkát.
Lehet, hogy e percben szörnyű hibát követ el önmaga ellen, mégsem ellenkezik
már, nem is tudná abbahagyni, hiszen oly csodás és izgató az egész, mint egy álom.
Álom ez, igen. Álom, hogy Malajziában van, hogy egzotikus virágok mindent átható,
bódító illatát érzi, hogy tücskök ciripelik a szerelem dalát, és álom, hogy egy ütemre
lélegzik a legjóképűbb férfival, aki valaha született Hollandiában!
Haja kibomlott, tincseit arcába fújta a szél. Hogy levegőhöz jussanak, Philip lazított kissé az ölelésén. Bryony lassan felnyitotta szemét, és a férfi mélykék szemébe
nézett. Saját hatalmas szenvedélye sugárzott vissza reá.
- Ó, istenem! - suttogta.
- Igen - szólt a férfi fojtott hangon, majd ismét hozzáhajolt, és gyengéd mozdulatokkal a mellét kezdte simogatni.
- Ne! - tiltakozott Bryony. Kiszakította magát a férfi öleléséből. - Ne! - ismételte, és lehunyt szemmel a kerítés felé fordult. Úgy érezte, túl messzire jutottak, nem
tudott megállni a megfogadott egyetlen csóknál.
Zavartan és bizonytalanul kísérelt meg lecsillapodni. Hogyan történhetett, hogy
olyan szenvedélyesen viszonozta Philip csókját? Most, hogy képes volt megint világosan  gondolkodni, kimondhatatlanul szégyellte  magát. Hiszen ha igazán akarta
volna, meg tudta volna akadályozni azt a csókot.
- Philip, én...
- Egy szót se! Azt pedig végképp ne akard mondani nekem, hogy ez soha többé
nem fordulhat elő! Ne akard elhitetni, hogy .eszed ágában sem volt viszonyt kezdeni
velem. Ne mondd, hogy okos és erős leszel, egyáltalán: egy szót se szólj! A viselkedésed úgyis meghazudtolná szavaidat. Nem, ne... - Philip egyszerűen betapasztotta
a száját, mikor tiltakozni próbált.
Bryony energikusan eltolta a kezét, és ismét rákezdett:
- De igenis azt mondom neked. Én...
- Hagyd abba, ne játssz velem, Bryony!
- Ez nem játék - védekezett erőtlenül a lány.
- Szóval nem? - Du Vaal hangja nagy szenvedélyről árulkodott.
- Nem.
Philip kinyújtott karral a kerítésnek támaszkodott, két karja jobbról-balról közrefogta a lányt. Egészen közelről mondta neki:
- Tudnod kell, hogy mit csinálsz! Tudnod kell, mennyire kívánlak! Hogy menynyire szeretnélek ruhátlanul a karomban tartani, érinteni téged, érezni téged!
- Nem lehet - suttogta a lány, és könyörögve nézett fel rá. - Kérlek, ne... - Még
sosem vallotta be neki senki, hogy ilyen hatással van rá.
- És tudom, hogy te is akarod.
- Nem igaz! - tiltakozott Bryony, s hevesen rázta a fejét, pedig dehogynem vágyott az ölelésére. Már-már engedett is a férfi unszolásának. Csodás volna a karjába
vetni magát! De utána megint el kellene viselnie az elválást. Mert el el kell válniok,
ebben épp annyira biztos volt, mint abban, hogy holnap reggel is felkel a nap. Eddig
még minden férfi elhagyta.
- Ne nézz rám ilyen rémült képpel! - szólt rá Philip. - Ne félj, nem foglak kényszeríteni.
mennyek kapujában
- Tudom. Ne haragudj, de úgy érzem, nem kezdhetek viszonyt veled. Érts meg,
egyszerűen nem bírnám...
- Akkor menj aludni, és hagyj békén! Menj, mielőtt elveszítem az önuralmam,
és megfeledkezem magamról! Tényleg nem tudom, miért is futok utánad. Egyébként
sem vagy az esetem - vetette oda neki haragosan Philip, miközben a szobájáig kísérte.
-  Sajnálom - motyogta Bryony.
-  Valóban? Nem nagyon hiszem. Veszélyes nő vagy te, Bryony Grant. Már akkor
tisztában voltam ezzel, amikor látszólag gyámoltalanul álltál a teraszlépcső aljában,
és rám meresztetted az őzikeszemedet. Sajnos akkor még nem sejtettem, mi vár rám...
- Én nem akartam - bizonygatta a lány.
- Nem hát, csakhogy egy-egy tökéletesen ártatlan arckifejezéssel megfoghatatlan
dolgokat tudsz közölni velem. Ha ugyanis egy lány azt mondja egy férfinak, hogy jól
néz ki, ez többnyire annyit jelent, hogy valóban vonzónak találja. És ha valaki olyan
szép nő, mint te vagy, akkor egy ilyen kijelentés veszélyessé válhat. A férfi téveszmékbe ringathatja magát.
- De hiszen tényleg vonzónak talállak téged. Éppen ez a gondom - magyarázta
Bryony. - Azt viszont nem akarom, hogy téveszmékbe ringasd magad.
- Mit nem hallok?! És nem is az volt a célod, hogy kipróbáld, milyen messzire
mehetsz velem?
- Nem! - tiltakozott élénken a lány.
Philip  csúfondárosan  mosolygott, és  gyengéden  végigsimított Bryony orra
hegyén.
- Ne! - szólt könyörgő hangon Bryony, és kezét a férfi mellének feszítette, hogy
eltolja magától.
- Te olyan bájos lány  vagy, és mégis oly veszedelmes. Mi a csudát tegyek hát
veled, Bryony?
-  Semmit. Semmit sem kell tenned velem!
Philip dühösen vállat vont.
- Rendben! - mondta színtelen hangon.
Bryony lehajtotta a fejét, nehogy a férfi észrevegye: könny szökik a szemébe,
aztán bement a szobájába.
Mit vártál tulajdonképpen? -kérdezte magától haragosan. Talán bizony azt, hogy
letérdel, és úgy vall örök szerelmet?
Sokáig hevert az ágyában tépelődve, álmatlanul. Megkönnyebbülést kellene éreznie, hogy  vonakodását Philip minden  további nélkül tudomásul vette, csakhogy
nyoma sincs benne a felszabadultságnak.
Az a befejezetlen  csók égette az ajkát. Eddig csak vonzódott Philiphez, most
viszont egész testével kívánta.
Ha nem volnék olyan gyáva, gondolta, akkor réges-rég az ágyában lennék már,
szorosan hozzásimulva.
Mély sóhajtással a másik oldalára fordult, és arcát kispárnájába rejtette.
Philip csak egy nyári kalandot akart, nekem viszont sokkal többet jelentett volna.
Egy ölelésért túl nagy ár, hogy utána ott maradjak összetört szívvel. Bármennyire is
vágyom arra, hogy a mellére hajtsam a fejemet, nem fordulhat elő,  hogy beleszeressek!
Nem vett tudomást a halk benső hangról, ami azt súgta neki, hogy már késő.
A reggelinél alig váltottak szót egymással. Mindketten saját gondolataikkal voltak
elfoglalva.
A repülőtéren Dániel már várta őket.
- Iszonyatosan nézel ki - közölte testvéri nyíltsággal. - Nem aludtál?
- Nem  túl sokat - ismerte el Bryony, de nem árulta el, hogy nem Dániel vagy
Sonja okozta az álmatlan éjszakáját.
- Hát neki mi baja van? - folytatta az öccse, Philip felé biccentve. - Azt hittem,
most, hogy  minden a kedve szerint történik, meg lesz elégedve.
- Sejtelmem sincs, mi bántja - füllentette Bryony. - Tudod már Sonja szállodájának a nevét?
- Igen.
- Szerinted ott találjuk?
- Honnan az ördögből tudhatnám? - dörmögte Dániel, majd valamivel szívélyesebb hangon hozzátette: - Valószínűleg ő lesz az első, akibe beleboti unk.
- Túl szép lenne, ha igaz lenne - vélte Bryony.
- No, igen. Mindenesetre akkor legalább folytathatnám  az utamat. - Dániel kárörvendően Philipre sandított: - Ha ez a fickó egy szende, szófogadó kislányra számít,
akkor felkészülhet a legnagyobb meglepetésre!
- Dániel - szólt rá a nővére. - Te azután meg tudod vigasztalni az embert! Tényleg olyan rettenetes a kislány?
- Még annál is rettenetesebb. - Dánielt látnivalőan felvidította a gondolat, hogy
eztán a hollandnak kell kibírnia Sonja szeszélyeit. Azt hiszem  - fűzte hozzá gonoszkodva -, nagy élmény lesz az összecsapásuk.
- Ha összecsapás lesz, az első géppel  visszautazom Angliába - jelentette ki
Bryony eltökélten.
Hirtelen  élet költözött a repülőtér várójába. Bryony és Dániel Philiphez szegődött,
hogy a felszólításnak engedelmeskedve a jegykezeléshez fáradjanak.
Szingapúrban taxival hajtottak a szállóhoz. Míg Philip fizetett, Bryony és Dániel
máris a hallba indult. Ahogy Dániel megjósolta, Sonja volt az első személy, akibe
belebotlottak. A portáspultnál álldogált, szorosan testhez simuló fehér rövidnadrágot
viselt, és kényelmetlennek látszó, fehér, tűsarkú cipőt.
Bryony meglepetten pislogott. Felnőtt, világot járt fiatal hölgyre számított, nem
pedig erre a  kislányra, aki tizenhét évesnél sokkal fiatalabbnak látszott. Éppen éles
vitában volt  a portással, amikor Philip belépett a szállodába.
Dániel kárörvendően rámosolygott du Vaalra:
- Kedves gondterhelt barátom, íme, ott az unokahúga - szólt, és Sonjára mutatott.
Bryony úgy vette észre, Philip nem látszik túlzottan lelkesnek. Egyszeriben megsajnálta. Szerette volna megnyugtatni, de nem tudta, hogyan kezdje. Nyilván nem
szeretné, ha beleártanám magam a dolgába, gondolta bánatosan. Balsejtelem gyötörte,
hogy a férfi barátságát örökre elveszítette.
- Köszönöm - mormogta Philip, mély lélegzetet vett, és Sonjához lépett.
Amint a kislány a férfi felé fordult, Bryony meglátta az arcát.
- De hiszen ez a csitri csodaszép - suttogta Dánielnek elragadtatva.
- Elismerem. Ezért nem látszott rajta rögtön, milyen csúf kis szörnyeteg.
Bryony visszafordult, és még egyszer alaposan  szemügyre vette Philip unokahúgát. Sonja bájos arcát rövid szőke haj keretezte. Aranyfüsttel borított angyalszobor.
Hát persze hogy Philip nem tudta elképzelni, hogy ez az angyal bárminek okozója
legyen.
Bryony elképedve látta, hogy Sonja zokogva Philip nyakába borul.
Dániel viszont fel volt készülve erre a jelenetre.
- Egy-null Sonja javára -jegyezte meg gúnyosan.
- Mit jelentsen  ez? - kérdezte tőle Bryony anélkül, hogy szemét levette volna
Philipről, aki eredménytelenül próbálta megnyugtatni az unokahúgát. - Nem kellene
segítenünk neki?
- Nem. Sonja csakis addig fog bömbölni, amíg Philip be nem veszi az ő változatát.
Azután rögtön eltűnnek majd a krokodilkönnyek, mint a mesében, és ez a kis boszorkány nedves szemmel fog mosolyogni szerető nagybátyjára, mint egy oktalan boci.
- Dániel, ijesztő vagy - korholta Bryony.
-  Ijesztő? - mondta Dániel bőszen. - Éppenséggel nagyon is uralkodom magamon. Ojjé!  - sóhajtott fel, minthogy Sonja e percben őt is felfedezte, és rácsodálkozott. - Találd ki, melyikünk lesz a hibás mindenben! Én mindenesetre eltűnök. Szia,
testvérkém! Angliában majd találkozunk. Semmi kedvem  hozzá, hogy a bűnbakot
játsszam. Ha okos vagy, te is felszívódsz innen.
-  No de, Dániel! - tiltakozott Bryony, mikor az öccse sietősen átkarolta, és arcon
csókolta. - Egyszerűen nem teheted meg, hogy elmégy.
- Fogadjunk, hogy megteszem! - Dániel még egyszer magához szorította, majd
sarkon fordult, és elrohant.
- Dániel! Hova a csudába mész?
- Mindegy, csak el innen - szólt vissza a fiú. Búcsút intett,  meglökte a szálló
lengőajtaját, és egy szempillantás alatt eltűnt az utcán hömpölygő embertömegben.
Bryony zavartan tért vissza Philiphez és unokahúgához.
- Hol van az  öcséd? - kérdezte Philip gyanút fogva.
- Nem tudom - felelt halkan a lány.
- Miért is tudnád? - szólt a férfi.
Bryonynak hirtelen feltűnt, hogy Sonja szemfestéke a könnyekkel kísért heves
jelenet ellenére sem kenődött el, szeme a legkevésbé sem lett duzzadt a sírástól.
Összeráncolta homlokát.
- Hello, Sonja! - mondta a kislánynak.
- Hello! - Sonja ártatlan arcán a sértődöttség jelei mutatkoztak. - őn tehát Danny
nővére?
- Az vagyok.
- Sajnos Dániel ki nem  állhat engem - vádaskodott Sonja, és tágra nyitott,
szomorú szemével igyekezett elbűvölni Bryonyt.
Bryonynak úgy tűnt, túlzottan is tágra nyitotta a szemét, és megjátszotta a szomorúságot.
- Meglehet - mondta neki. Mi mást is mondhatott volna? Dániel valóban ki nem
állhatja. - Miért utaztál tovább olyan hirtelen Penangba? - kíváncsiskodott.
Sonja jámboran lesütötte a szemét.
- Elfogott a vakrémület - magyarázta. - Amikor megkaptam Philip üzenetét,
szörnyen megijedtem. Féltem, hogy nagyon dühös lesz rám. - Gyors pillantást vetett
a nagybátyjára, és bizonytalanul elmosolyodott. - Gondoltam, amilyen gyorsan csak
lehet, visszautazom az intézetbe. Sok bosszúságot okoztam  nektek? - S mintha
parancsszóra történnék, kék csillagszemét újra elöntötték a könnyek,  s egymás után
gördültek le szép arcán.
Bárha én is képes lennék  erre, gondolta Bryony. A krokodilkönnyek olyan jó
szolgálatot tudnak tenni...
-  Akkor miért nem vetted  meg már tegnap a repülőjegyet visszafelé?
-  Bryony! - vágott közbe Philip - Ne most!
A lány gúnyosan elmosolyodott.
- Értem. Jó, akkor elintézem a bejelentkezésünket. Nektek kettőtöknek bizonyára
van mit mesélnetek egymásnak.
- Meg sem akarod hallgatni, amit  Sonja mondani szeretne? - kérdezte Philip
bosszúsan.
- Nem, Philip, nem hiszem. Sajnálom, Sonja.
Az unokahúg arcán diadalmas mosoly suhant át.
- Nem érdekel a meséd - ismételte Bryony. - Én azt a változatot hiszem el, amit
Dániel előadott.
- Azt sem tudod még, hogy kettejük története eltér-e egymástól! - kiáltott fel
Philip haragosan.
- Nagyon is cl tudom képzelni, mit tálalt fel neked a kislány. Biztosan azt mondta,
Dániel beszélte rá, hogy ide jöjjön, habár ő tulajdonképpen ellene volt az ötletnek.
Amikor azután kelletlenül Hongkongba  érkezett, rájött, hogy Dániel alaposan megváltozott, ezért magányosnak és ijesztőnek érezte az ittlétet, és ha azok a diákok nem
törődtek volna vele, akkor... - Bryony Sonjához fordult, és megkérdezte: - Nos, ugye
jól összehoztam ezt a fordulatos mesét?
Sonja újabb krokodilkönnyeket hullajtott.
Bryony keserűen mosolygott. A kislány valóban elsőrangú színésznő, és úgy
AJ!!ypujában
látszik, különösen drámai szerepekben remekel. Fejcsóválva sarkon fordult, és a porta
felé vette az útját. Mikor megkapta a kulcsát, borravalót nyomott a szállodafíú kezébe,
és úgy döntött, hogy csekélyke poggyászát maga viszi fel a szobába. Hátizsákját az
ágyra dobta, az ablakhoz lépett, és lebámult az utcára.
Kopogtattak az ajtón. Odament, és kinyitotta. Sonja állt előtte.
-  Parancsolj! - mondta neki kurtán.
Sonja dacosan nézett rá, és így már sokkal jobban tetszett Bryonynak, mint korábbi
színésznői alakításban.
- Danny megérdemli mindazt, amit elmondtam róla - kezdte  a kislány. - Philip
bácsi hisz nekem, függetlenül attól, hogy ön mit mond neki.
- Tudom. Én sem estem a fejem lágyára. Mindenesetre érdekelne, mi az, amit
Dániel megérdemelt.
- Párizsban még úgy tett, mint aki nagyon kedvel engem. Mikor aztán ideérkeztem, feldühödött, és úgy kezelt, mint egy gyereket. De én megadtam neki! - sziszegte
Sonja hadarva. - És ha maga megpróbál keresztbe tenni nekem, vagy feldühít, ne
higgye, hogy hagyni fogom magam! Tudok egy-két dolgot még a kerge öccséről!
- Gondolom, éppen annyi lesz bennük az igazság, mint az eddigi történeteiben
- szólt Bryony rezzenéstelen arccal.  - És most a viszontlátásra, Sonja! - Becsukta az
ajtót a kislány orra előtt, és kimerülten az ajtófélfának dőlt.
Szegény Dániel csak egy szép nyugodt vakációt szeretett volna, Sonja viszont
csodás kalandokra vágyott, ehhez képest egyhangúan teltek a napjaik. Elkényeztetett   ,
kislány, aki azt akarja, hogy mindenki szeresse.
Az ördögbe az egésszel, gondolta Bryony eltökélten, ha már itt vagyok, legalább
megnézem magamnak Szingapúrt. Egy kis séta jót fog tenni. Türelmetlen mozdulattal
némi pénzt vett magához, leszaladt a földszintre, leadta a kulcsát, és kisietett az utcára,
miután előbb óvatosan körülkémlelt. Sem  Philippel,  sem Sonjával  nem kívánt
találkozni.
Céltalanul bolyongott Szingapúr utcáin, megnézte a pompás templomokat anélkül, hogy pompájukat valóban érzékelte volna, és Sonján töprengett. Nehéz korban
van. Nem gyermek többé, de nem is érett nő még. Vajon azért dugták bentlakásos
intézetbe a szülei, mert olyan nehezen kezelhető? Vagy mert volt hozzá elég pénzük,
hogy megszabaduljanak a gyereknevelés gondjától? Szegény gazdagok!
Haza akarok menni, gondolta Bryony  hirtelen kétségbeeséssel, vissza a nyugodt
kis életembe.  Nézte a tarka forgatagot,  ami körűivette, felidézte Philip kék szemét,
sötétszőke haját, izmos testét, és nagyon vágyott utána. De jó is volna most rögtön a
karjába vetni magát!
Megtorpant a járda közepén, lehunyta a szemét, és nyugalmat erőltetett magára.
Ne gondolj rá, gondolj inkább Sonjára! Gondolj a csitri ártatlan kék szemére és aranyszőke fürtjeire! Rá kellett volna venni Sonját, hogy az igazat mondja Philipnek.
Valahogy biztos jobb belátásra lehetett volna bírni. Tán még el is pityeredhetett volna...  Ó, de még inkább arra kellett volna ügyelnie, merre is indult. Mert akkor elkerülhette volna, hogy két elárusítóbódé között kelljen magát átpréselnie.
Mindenki észrevette volna a helyében, hogy ember nem fér át azon a keskeny
résen, még 6 sem. Ezért aztán, amikor bő nadrágzsebe beleakadt abba a csavaros
horogba, amely az árnyékoló vászonernyőt az elárusítópulthoz rögzítette, sikerült kirántania helyéből a tartórudat.
Az egész bódé billegni kezdett, Bryony pedig ösztönösen a napernyő után kapott,
hogy megtartsa. Miért mindig velem történik ilyesmi? - sóhajtotta, és kétségbeesetten
kutatott a lepottyant csavar után a földön. Persze hogy jó messzire begurult a pult alá.
Jellemző! Már éppen azon volt, hogy elengedi az ernyőt, és elszalad, amikor a vállát
hátulról megérintette valaki.
bUNGt
azokhoz szói,
akikjitm adjákfóL
A mennyek kapu iáhan
7. FEJEZET
- Az ég szerelmére, Philip, csaknem  szívszélhűdést kaptam! - rettent meg
Bryony, és levegő után kapkodott.
-  Mi az ördögöt keresel itt? - kérdezte a férfi. - Az egész várost bejártam utánad.
Mit bujkálsz itt az isten háta mögött?
- Nem bujkálok. És ne kiabálj velem!  Szeretném, ha  felfognád végre, hogy
huszonhét éves vagyok, és tudok vigyázni magamra. Philip! - kiáltott utána ijedten,
amikor látta, hogy a férfi sarkon fordul. - Gyere vissza!
-  Minek? Most mondtad, hogy tudsz magadra vigyázni.
-  Hétköznapi körülmények között igen - szólt Bryony zavartan. - E percben
azonban szükségem lenne a segítségedre.
- Ah, igen? De kár!
- Jaj, ne csináld ezt velem! Nem kedvtelésből támasztom ezt a hülye bódét.
- Akkor hát miért támasztod azt a hülye  bódét? - kérdezte szelíden a férfi, és
nadrágzsebébe süllyesztve kezét, lenézett a lányra.
- Mert különben összedőlne.
Philip lassan kihúzta kezét a nadrágzsebéből.
- Hogyhogy?
- Én tartom össze! - toppantott a lábával a lány. - A csavar kiugrott a helyéből.
Lennél szíves visszarakni a helyére, ahelyett hogy ott ácsorogsz tétlenül! Ha elengedem, az egész ócskaság összedől, és nem hiszem, hogy a kereskedő örülne neki.
- Igazad lehet, az agyagedények ugyanis igen törékenyek - mondta du Vaal, és
hátat fordítva neki, elindult.
- Hová mégy? - rémült meg Bryony. - Hogy hagyhatsz itt ilyen helyzetben?!
- Mit műveltél már megint? Hogyhogy kiesett az a csavar?
- Én csak elsétáltam a két bódé között,  és akkor hirtelen...
- Hol az a csavar? - szakította félbe a férfi.
- Itt lent, a pult alatt. Csak siess, kérlek, nehéz ez a vacak!
-  Úgy kell neked! - szólt Philip, aztán mégis lehajolt, felemel te a csavart a földről,
arrébb tolta Bryonyt az útból, és megjavította a napernyőt. - Most már elengedheted.
A napernyő kissé billegett ugyan, de megállt a lábán.
- Köszönöm! - hálálkodott kelletlenül a lány.
- Örülök, hogy a rendelkezésére állhattam - válaszolta Philip, és szertartásosan
meghajolt. - És most meséld el, kérlek, miért voltál oly barátságtalan Sonjához?
- Én lettem volna barátságtalan? - képedt el Bryony.
- Te bizony! Alig akartam elhinni, amikor elmesélte nekem.
- Mi mindent mesélt neked?
- Azt mondta, felkeresett téged, hogy bocsánatot kérjen,  te meg csúnyán leszidtad.
- Vagy úgy, tehát bocsánatot akart kérni? Szerintem inkább az történt, hogy megfenyegetett.
- Megfenyegetett?
- Igen, megfenyegetett - ismételte Bryony, és Philipet faképnél hagyva elindult
a szálló felé.
A hallban Sonjába ütközött, és ezúttal nem volt képes uralkodni magán.
- Akár regényt is írhatnál, aranyoskám. A képzeleted nem ismer határokat! - Barátságtalanul arrébb tolta a kislányt, és a pulthoz lépett, hogy elkérje a szobája kulcsát.
Sonja követte, és kezét a vállára tette.
- Mit akarsz? - kérdezte Bryony dühösen, és gonosz mosoly futott át az arcán,
amikor észrevette, hogy Philip figyeli. Nos, ezért folytatja hát Sonja a színjátékot.
- Sajnálom - szólt Sonja mézédes hangon.
- Igen? Kár, hogy ezt nem vehetem komolyan tőled. És ha ezúttal ismét fel akarsz
tálalni  nekem egy újabb hazug mesét, akkor ne fáraszd magad. Mára elég volt!
Ebben a pillanatban közbeavatkozott Philip:
- Mi az ördög bújt beléd? - kérdezte. - Kérlek, ne feledd, hogy én hajlandó voltam végighallgatni Dániel  handabandázását. Nem teheméd-e  még  te is Sonjanak
ugyanezt a szívességet?
- De hiszen te mindent azon nyomban Dániel fejére olvastál - kiáltotta Bryony
felindultan, és nem törődött vele, hogy az előcsarnokban az emberek megfordulnak
utána -, mégpedig mielőtt egyáltalán  találkoztál volna vele! - Dühös szemeket
meresztett a férfira, majd felszaladt a lépcsőn.
El kellett volna tűnnöm Dániellel együtt, gondolta zaklatottan. Haza kellett volna
repülnöm.
Becsukta maga mögött a szobája ajtaját, megbotlott a szőnyegben, és lerogyott az
egyik karosszékbe. A férfiak néha olyan végtelenül ostobák!
Leemelte a rajztömbjét  az asztalról, ceruzát vett a kezébe, és hozzáfogott, hogy
karikatúrát rajzoljon Sonjáról. Kisvártatva nyílt az ajtaja.
- Nos, tehát - kezdte Philip - magyarázatot követelek. Sonja megpróbál kedves
lenni hozzád, te pedig...