Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4 IRIS JOHANSEN: A TÁVOLSÁG VONZÁSÁBAN

2010.11.08




Dávid szó nélkül bólintott.
Hosszú, feszült másodpercek teltek el, míg végül Karim
vállat vonva megszólalt. - Úgy lesz, ahogyan kívánod. De jól
vigyázz magadra, ha már nekem nem engeded meg, hogy én
vigyázzak rád. - Elfordult. - Későre jár. A reggelinél találkozunk. - Végigment a halion, tartása büszke volt és rendíthetetlen, mint mindig.
- Uramatyám! Visszakozott-mormogta Clancy hitetlenkedve. - Ilyet még soha nem láttam, pedig hosszú évek óta
dolgozom nála.
- És nagyon fájt neki, hogy így kellett tennie - tette hozzá
Dávid, szemében őszinte együttérzéssel. - Kárminak bizony
nagyon nehezére esik veszíteni. - Mély lélegzetet vett és
Clancyhez fordult. - Megkereshetnéd Yasmint, hogy készítse elő Yusef lakosztályát. Billy szobájában biztosan megtalálod. Szegény annyira kétségbe volt esve, hogy nem tudott lefeküdni. Azt mondtam neki, hogy ott várjon. - Aztán Yusefre mosolygott. - Ha Clancyvel mész, biztosíthatlak, hogy a
szállásod jelentősen kényelmesebb lesz, mint az előző.
Yusef előbb tanácstalanul Billyre pillantott, aztán elgondolkodva Davidre. Vállat vont, és gyorsan Clancy után indult a folyosón.
- Mit tettél volna, ha rájön, hogy blöffölsz? - kérdezte
Billy halkan.
- Elhagytam volna Zalandant - felelte Dávid még halkabban. - Nem blöfföltem, Billy. És nem szoktam hazudni, különösen nem a jó barátaimnak. Karim ezt tudja, különben nem
hátrált volna meg.
- Tényleg itt hagytad volna a Casbahot? - kérdezte Billy
hitetlenkedve. - Nem tudom elhinni. Hiszen te nagyon kedveled ezt a fölényes, öreg diktátort. Látszik rajtad.
- Szeretem őt - helyesbített Dávid egyszerűen. - De tettem neked egy ígéretet, és ezt meg kellett tartanom. Ha nem
tudom megtartani, te mentél volna el.
Billyt egész testében meleg, megindító forróság öntötte el,
kellemes bizsergés, enyhe sugárzást hagyva maga után. - És
ezt valóban annyira fájlaltad volna?
- Azt hiszem, erre pontosan tudod a választ. - Dávid mosolygott, és mosolyában ismét ott lappangott egy árnyalatnyi
keserűség. - Vagy talán csak nem akarod tudni. A kezdet
kezdetétől ezt magyarázom neked, de nem vagy hajlandó
megérteni, elhinni. De elmondom újra, kimondom hát, bár
jól tudom: nem vagy még felkészülve rá, hogy meg is halld.
Szeretlek, Billy Callahan, és szeretném veled leélni az életemet. - Felemelte a kezét, amikor látta, hogy Billy szólni akar.
- De elfogadom, bármennyit is kapok tőled. Mit kaphatok
hát tőled, Billy?
Összezavarodott érzelmek kavargó áradta sodorta magával a lányt egy pillanat alatt. Rémület, szomorúság, kitörő
öröm. Mind egyszerre voltak jelen, és olyan erővel törtek rá,
hogy szinte szétszakították. Ott állt Dávid és őrá nézett bölcs,
szomorú, szép szemével, és Billy olthatatlan vágyat érzett,
hogy megtegyen mindent, kimondjon mindent, amit csak az
a másik akart. Hogy szerette-e Dávidét? A válasz egyszerű
volt és elképesztően egyértelmű. Hát persze hogy szerette!
És ezt a felismerést csak még ijesztőbbé tette a makacs eltökéltség, amivel megpróbált küzdeni ellene.
De nem. Ez nem lehet szerelem. Csak valami hirtelen fellángolás. El fog múlni, és akkor már nem kell többé félnie.
Félni a fájdalomtól. De Dávid szemében ott égett a fájdalom,
és ezt nem bírta elviselni. Képtelen volt kimondani a szavakat, amiket Dávid hallani szeretett volna, de mégis tennie
kellett valamit, amivel elcsitítja azt a szomorúságot, azt a fájdalmat. Ha nem teszi, a gyötrődés elpusztítja őt is.
Egy lépéssel közelebb lépett a férfihoz, és a karjába simult
Érezte rajta a várakozást, a feszültséget. - Dávid... - Olyan
meleg volt, olyan erős, olyan drága, Lisan... - Nem tudom.
Könnyek csorogtak le az arcán. - Azt hiszem, kedvellek téged. De nem tudom...
Dávid erős, vigasztaló, meleg szorítással ölelte át, hangja
szelíd volt, nyugodt és megnyugtató. - Minden rendben van,
Szellőrózsa. Világos. Tudtam, hogy korai még.
- Dávid - szólalt meg Billy, arcát egészen a férfi mellkasába temetve.-Aztmondtad, elfogadod, bármitadokisneked.
Elfogadnád akkor a... a virágfakadást?
Érezte, ahogy a férfi teste megfeszül. - A pokolba is, nem!
- bukott ki belőle. - Nem akarlak belehajszolni semmi ilyesfajta elkötelezettségbe, csak azért, mert téged bánt, hogy
nem tudod azt nyújtani nekem, amire vágyom.
- Nem - lépett hátra Billy, hogy a szemébe nézhessen.
Nem erről van szó. Hozzád akarok tartozni. - Hirtelen világosan érezte, hogy minden szava igaz. Nem sajnálat volt ez,
nem szánakozás, hanem heves vágy, hogy magával tudjon
vinni valami nagyon becseset, értékeset, amikor majd el kell
hagynia Dávidét. Mert el fogja hagyni. Mindig így tett, amikor előbb-utóbb hatalmába kerítette a félelem. - Kérlek, Dávid. Akaróm.
A férfi fürkésző tekintettel méregette egy darabig, aztán
fokozatosan felengedett. - Bolond lennék, ha nem adnám
meg neked, amire vágysz, igaz-e? - Mutatóujja hegyével egészen finoman megérintette a lány arcát. - És nem vagyok bolond, kedvesem. Tehát ma éjszaka lesz a mi virágzásunk...
Ujjával most a lány ajkát cirógatta végig, határtalan szeretettel. - De előbb szeretném, ha végiggondolnád, ésigazán megbizonyosodnál arról, valóban akarod-e. Egy óra múlva az
üvegházban leszek, és ha úgy döntesz, Yasmin elmondja
majd neked, hogyan juthatsz oda. - Hirtelen magához húzta
a lányt, ajka kétségbeesett tüzes bélyeget nyomott a lány szájára a tűz szívéig hatolt. - Istenem! Remélem eljössz, szerelmem. - Mielőtt még válaszolni tudott volna, Dávid eltolta
magától, sarkon fordult és elindult a folyosón. Hátra sem pillantott.
Amikor Billy kinyitotta az üvegház ajtaját, egyszerűen
nem akart hinni a szemének. Ahogyan a főépület felől közeledett, már kívülről is valószerűtlenül nagynak látszott, de el
sem tudta volna képzelni, hogy ilyen hatalmas, amíg be nem
lépett. Az üvegtető legalább tízméteres magasságban derengett a feje fölött, és a boltíves tető alatt megbúvó pompás kert
egyszerűen lélegzetelállító volt. Elrendezését tekintve éppen
olyan, mint egy igazi kert. A burjánzó virágágyások és számolhatatlan faféleség között tágas ösvények vezettek. Holdfény szűrődött át az üvegtetőn, misztikus, sugárzó, szívszorító szépségű fénybe vonva a látványt. Perzsa orgona, arany
gólyahír, bíborszínű muskátli, rőtvörös krizantém pompázott büszkén, finom, fehér violákjól övezve. És az illatok!
Olyan bódító, részegítő illat vette köriil, hogy egy percig csak
állt, és hagyta, hogy az ezernyi pompázó virág édes illata átjárja, ködös gyönyörűségbe burkolja. Becsukta maga mögött
az ajtót, éles kattanással törve meg a paradicsomi csendet.
-Billy? Erre...
Álomszerű lassúsággal követte Dávid hangját. Az ösvény
elefántcsontszínű virágokkal bontott oleanderfák mellett
haladt. A jakarandafák lila virágai bársonyosan simogatták
az arcát, amint elhaladt egy szökőkút mellett, amelynek mozaikkal kirakott medencéjéből víz helyett csipkés páfrányok
és csillagszerű virágok omlottak lefelé. Billy meg volt győződve róla, hogy álmodik, mert semmi egyéb nem lehet ilyen
káprázatosan szép, csak egy álom.
De mégsem álmodik. Az ösvény elkanyarodott, és ő meglátta Dávidét. Mindössze néhány méternyire volt tőle, egy
apró virágágyás mellett térdelt. Mellette a földön rézveretes
mór lámpás állt, lágy, aranyfénybe vonva a térdeplő alakot.
Fekete farmer volt rajta és hosszú ujjú, fekete ing, amely csak
még jobban kiemelte hajának aranyát, bőrének bronzos árnyalatát.
Megfordult, amint Billy néhány lépésnyire megállt a háta
mögött, és a ragyogó mosoly, ami kedvese láttán felcsillant az
arcán, felülmúlta a kert minden szépségét. - Attól féltem,
hogy meggondoltad magad - mondta csendesen. - Gyere ide
mellém! Szeretnék mutatni neked valamit.
Billy hozzálépett és lekuporodott mellé. - Nagyon szép a
kerted, Dávid - szólalt meg elfogódottan. - Álmodni sem
mertem volna, hogy valami ilyen varázslatosan szép lehet.
- Varázslatos, ugye? - Dávid szeme féltő gonddal tapadt a
zsenge, zöld palántákra, amiket éppen ültetgetett. - Ennyi
élet, ennyi energia és szépség egy helyen. Néha szinte hallom
a növekedést, a ritmust.
- Ritmust?
- Ezernyi ritmus lüktet körülöttünk, csak oda kell figyelni
rájuk. Mint ahogyan mi magunk is tele vagyunk ritmusokkal,
a testünk, a gondolataink. Olykor harsányak és erőteljesek,
máskor halkabbak, tiszták és csengők. Soha nem vetted még
észre?
Billy a fejét rázta. - Nem vettem észre, hogy észrevettem
volna.
Dávid megfogta a kezét, és a meleg, termékeny földre szorította a lány nyitott tenyerét. - Próbáld meg érezni - mondta
szelíden. - Erezd a lüktetést, a sötét mélységből feltörő muzsikát. Érzed, Billy?
- Igen, érzem - felelte a lány csodálkozva. Dávid erős, meleg kezével a kezén, és a langyos föld simogatásával a tenyerén valóban érezte. De azt már nem tudta volna eldönteni,
hogy valóban a föld lüktetését érzi-e, vagy a Dávidból sugárzó életerő vibrálását. Talán mind a kettőt. Hiszen ebben a
percben Dávid - úgy tűnt - teljesen egybeolvad a körülötte
lévő természet minden apró parányával.
Dávid keze megrándult. Aztán lassan elengedte a lány kezét. - Örülök. - Mély lélegzetet vett. - Nem lett volna szabad
megérintenem téged - már most rettenetesen kívánlak. Pedig ezt még be kell fejeznem. - Bánatos képet vágott. - Ezeket a palántákat a helikopterrel hozták, és eredetileg csak
holnap akartam kiültetni őket. De valamivel el kellett terelnem a figyelmemet a várakozásról, így aztán mégis nekiláttam.
- Milyen növények ezek?
- Anemónék - felelte Dávid. - Szellőrózsák.
Billy felnevetett. - Azt hiszem, nincs a világon olyan férfi,
aki elhalasztana egy kínálkozó csábítási lehetőséget, mert
feltétlenül virágokat akar ültetni. Lehet, hogy most meg kellene sértődnöm, még ha a névrokonaim is?
- Nem csábítást, virágfakadást! - Keze fürgén járt, hogy
minél hamarabb végezzen a feladatával. - És ezek a növények, amiket most elültetek, nem egyszerűen csak virágok.
Ez egy rítus. Hiszek a rituálékban, kedvesem. Úgy hiszem,
szebbé és tartalmasabbá teszik az életet
- Mi ez a rítus?
- Szerelem - válaszolta Dávid egyszerűen. - A szellőrózsákat középre ültetem, és körbeveszem őket rózsaszín szegfűvel. Tudod a szegfű is a szerelmet jelképező virágok egyike.
Billy érezte, hogy feltörő érzelmei a torkát szorongatják.
Azt hittem, csak a rózsákjelenthetnek szerelmet.
- Számtalan olyan virág van, aminek ugyanez a jelentése.
Szokatlan, és Billy számára megmagyarázhatatlan fájdalmas villanás árnyékolta be a férfi arcát. Újra a palántákra nézett.
- Egyszer egy egész kertet ültettem tele ilyen szerelmes virágokkal az édesanyámnak. Texasban, a farmon.
- Hát ez csodálatos - lelkendezett Billy. - Biztosan borzasztóan szerette azt a kertet.
- Nem. Nem volt csodálatos. Szükségszerű volt. - Dávid
hangja üresen, tompán kongott. - Olyan sokat vettem el tőle,
hogy ő már képtelen volt elfogadni azt, amit adni akartam helyette. - Egy pillanatra elhallgatott, majd komoran folytatta.
- Azt hittem, így talán enyhíteni tudom a fájdalmát.
- A fájdalmát?
- Kis híján elpusztítottam őt is és magamat is, amikor az
egyetemen azokkal a gyógyszerekkel kísérleteztem. Én talán
megérdemeltem, amiért olyan istenverte hülye voltam, de
nem. - Lehunyta a szemét. - Nem tudod elképzelni, milyen
volt az az első pár év. A szörnyű rémálmok. Afélelem. Olyan
volt, mintha elevenen elégettek volna. És később, amikor
kezdtem jobban lenni, már nem ugyanaz az ember voltam
többé, mint előtte. Olyan volt, mintha az a másik Dávid örökre eltűnt volna azon az éjszakán, amikor a hálóteremben savat ittam, és aztán újra megszülettem, a pokol lángjaiból, a
pokoléból, amin keresztülmentem. De anyám nem tudta elfogadni ezt az új Dávidét. Majdnem idegösszeomlást kapott,
és apám egy jó ideig abban a tudatban élt, hogy mind a kettőnket elveszítette.
Kinyitotta a szemét, és Billy éles, hasító fájdalmat érzett,
amint látta, milyen elgyötört, milyen szomorú a tekintete.
így aztán Bree és Alex magukkal hoztak Sedikhanba - hogy
talán így majd vissza tudják adni anyámnak a fiát olyannak,
amilyennek az előtt az éjszaka előtt ismerte és szerette. Az
orvosok... - vonta még a vállát - lehet, hogy képesek voltak
visszaadni az emlékezetemet, és segítettek visszanyerni a
szellemi képességeimet, de csodát nem tudtak művelni. Nem
tudták feltámasztani azt az embert, aki ott pusztult el azok
között a lángok között. Azt hittem, anyám talán ennyivel is
beéri, de amikor két évvel ezelőtt látogatóba mentem a farmra, tapasztalnom kellett, hogy semmi sem változott. Anyám
változatlanul nagyon visszafogottan, zavartan viselkedett velem nem tudott megszabadulni a belső fájdalomtól, a gyötrő
emlékektől. Nagyon szerető, nagyon melegszívű teremtés,
én pedig megöltem, elpusztítottam azt az embert, akit apám
mellett a legeslegjobban szeretett az egész világon. Szüksége
volt valakire, akit szerethet, de engem már nem tudott szeretni. - Keze hirtelen ökölbe szorult, markához szorította a fekete földet. - Engem már nem tudott többé szeretni.
- Dávid... - Billy alig látott a szemébe gyűlő könnyektől.
Csaknem elviselhetetlen fájdalmat érzett. Dávid gyötrődése
neki is fájt, éppen tígy, mintha a sajátja volna. - Talán tévedtél. Biztosan szeret téged. - Hát lehet őt nem szeretni?!
- Nem. Nem tévedtem. Túlságosan nagy fájdalmat okoztam neki, és most csak emlékeztetem a szenvedéseire. - Öklének szorítása lassan engedett, ujjai közül lassan kipergett a
föld. - Azóta a látogatás óta nem voltam otthon. Tavaly New
Yorkban találkoztam apámmal, amikor a könyvvel kapcsolatos teendők miatt oda kellett repülnöm. De anyámat nem
láttam azóta. És nem tudom, fogom-e még látni valaha.
Mélyen, reszketve sóhajtott fel, ahogy visszaült a sarkára.
Felvett egy törlőkendőt és tisztogatni kezdte a kezét. - Jól
van, ezt tudom. Most boldog. Küldtem neki valakit, akit szerethet. Akit tud is szeretni. Egy kedves, szép gyermeket, akinek éppen olyan nagy szüksége van a szeretetre, mint anyámnak arra, hogy valakinek átadhassa a szeretetét.
Zila. Módját ejti annak, hogy begyógyítson minden sebet,
kivéve a sajátját. Istenem, de szeretné ő begyógyítani azt a sebet. Átölelni, és elhessegetni a szomorúságot, ami még mindig ott lebegett Dávid arcán.
Dávid rápillantott, és a lány kétségbeesését látva elmosolyodott. A fejét csóválva szólt rá: - Ne nézz így rám! Nincs
semmi, amiért szomorkodnod kellene. Mondtam már:
anyám jól van. És én is jól vagyok. Vannak barátaim, akik
szeretnek, és most Sedikhan az otthonom. Nem lehet meg
mindenünk egyszerre.
De ő azt akarta, hogy Davidnek mindene meglegyen. Határozottan ezt akarta. Hogy az övé legyen a szépség, a szeretet és minden, amire valaha is vágyott. Egyszerűen mert megérdemelte.
- Nem, valóban nem kaphatunk meg mindent - pillantott
fel Davidre hamiskás mosollyal. - De azért próbálkozni még
lehet! Ha még nem felejtetted volna el, ezért vagyok most itt.
- Hogyan is felej thettem volna el? - Csillogó szemmel fogta meg a lány kezét. - Mióta ma este a hallban elváltunk, minden porcikám csak erre emlékeztet, méghozzá meglehetős
intenzitással. - Egyik kezével felvette a kendőt és a lámpást, a
másikkal felsegítette Billyt. -Jöjjön, hölgyem! Engedje meg,
hogy a szobájába vezessem.
Egy magas, virágzó sövényhez vezette, amely szemmel láthatólag központi helyet foglalt el az üvegházban. Csak egy
pillanatra állt meg, hogy megmossa a kezét az egyik mozaik
szökőkútnál. Közelebb érve Billy észrevette, hogy a magas,
szimmetrikus, áthatolhatatlannak tűnő sövényfalon egy keskeny, boltíves átjáró nyílik. Keresztülmentek az átjárón, és
Billy egy takaros kis szobában találta magát, ahogy Dávid
ígérte. Három oldalról magas sövény vette körül, a negyedik
oldalról rácsra futtatott, sűrű, aranysárga lonc. Valóban nagyon lakályos, különleges kis szoba volt. A bejárattal szemközti oldalon egy kovácsoltvas pad állt, a szobácska közepén
pedig egy elefántcsontszínű selyemtakaróval borított óriási
matrac a selyem rejtelmesen csillogott a lámpás remegő fényében.
- Olykor ide húzódom vissza, amikor nem boldogulok
egy-egy fejezettel - mondta Dávid, miközben a mohával borított földre állította a lámpást, a selyemborítású matrac mellé. - Nagyon kellemes itt, és nagyon megnyugtató.
Billy kuncogni kezdett. - Elég pikáns jelenetek lehetnek
azok, amiket valaki egy selyemmatracon fekve agyai ki...
- A matrac új. A te tiszteletedre! Látod, elefántcsontszm
takarót választottam. Emlékszem, mennyire zavart, hogy a
vörös terítő ütötte a hajad színét. - Átölelte a lányt, olyan
gyengédséggel, hogy egész testét remegés járta át. -De ma éjszaka nincs összeférhetetlenség. Ma éjszaka csak harmónia
van, édes keveredés, tökéletes egybeolvadás. - Ajkával megérintette a lány ajkát, ingerkedve kóstolgatta, gyönyörködve
ízlelgette. Egyre szorosabban ölelte magához, a gyengédséget egyre inkább erőteljes, követelőző vágy váltotta fel.
A lány érezte csípőjének feszülő, ellentmondást nem tűrő követelését, és ösztönös gyönyörűséggel üdvözölte. Szinte provokáló mozdulattal simult a férfihoz, szerette volna, ha Dávid is ugyanezt a szinte primitív vágyakozást érezné, amit ő.
Szerette volna felizzítani benne ezt a vágyat, míg teljes erejével fel nem lángol, el nem szabadul. Mozdulataik egyre erőteljesebbé, öntudatlanabbá váltak, testük egyetlen izzó lángcsóvává olvadt össze. Billy úgy érezte, elhagyja az ereje, szinte felolvadt a férfi ölelésében.
Dávid felemelte a fejét, arca kipirult, szeme sötéten izzott.
- Látod, Billy, ez is ritmus. Az élet egyik ritmusa. - Egészen lassan magához húzta a lányt, majd ugyanígy eltolta magától. Újra meg újra. - Érzed, Billy? Jó ez neked?
- Ó, igen, igen - suttogta a lány. Fejét hátravetette, egész
teste megfeszült. Úgy érezte, elevenen ég el.
- Mutatok majd neked másfajta ritmusokat is. Azokat
még jobban fogod élvezni. Keze szorosan a lány testére tapadt, így adva át neki a mozgás egyre gyorsuló ütemét.
Mennyire kívánsz engem, kedvesem? Akarsz egészen közel
lenni hozzám, akarod-e úgy, ahogy én akarom? Mondd meg,
mit szeretnél?
Billy önkéntelenül felszisszent, olyan elementáris vágy támadt fel benne, hogy attdl félt, felrobban. - Kérlek, Dávid.
Akarom. Most akarom!
Dávid most teljesen mozdulatlan volt, egészen szorosan,
szinte fájdalmasan ölelte magához a lányt. Billy érezte mellkasának tomboló lüktetését, hallotta kapkodó zihálását. Aztán eltolta magától.
- Isten látja lelkemet, én is akarom - mondta tompa, fátyolos hangon. - De nem most, Szellőrózsa. Még nem. Azt
szeretném, ha olyan jó volna mindkettőnknek, amilyen csak
lehet. Tökéletes. Említettem már neked: hiszek a rituálékban. A virágfakadás pedig az egyik legfontosabb rítus.
Kigombolta a lány fekete tunikáját, gyors mozdulattal átbújtatta a fején, és hanyagul félrehajította. Szeme gyönyörűséggel tapadt a lány meztelen felsőtestére. - A tulipánjaim,
őket is kivirágoztatom, szerelmem. - Aztán nagyon finoman, de villámgyorsan megszabadította a nadrágjától is,
térdre ereszkedve bújtatta ki a lány lábát a szandálból. A sarkára ülve, ragyogó szemel itta a lány testének szépségét, kigyúló, lángoló tekintettel. - Erős, kecses és gyönyörű! - Előrehajolt, arcával a lány hasához simult. Bőrének férfias, érdes
érintésére remegő forrósághullám öntötte el Billyt
- És szexis! Határozottan szexis, Billy!
-De nem...
- De igen - vágott közbe Dávid. - Bebizonyítsam, menynyire az? - Arcát Billy bőréhez dörzsölte, apró, érzéki csókokkal ízlelgetve a lány remegő testét. - Egy nőt az érzékenysége teszi szexissé, szerelmem. Lássuk csak, mennyire vagy
érzékeny! - Ujjai finom, érzéki gyönyörűséggel siklottak végig a lány csípőjén, a felfedezés örömével járva be nőiségének legrejtettebb, legtitkosabb tájait. - Reszketsz. Az ujjaimon érzem, milyen forró vagy. Olyan lágy, és olyan leplezetlenül vágyakozó, odaadó. Azaz szexis! - suttogta. - Tökéletesen és káprázatosan az. - Aztán magához húzta megint,
szenvedélyesen átölelte, és úgy csókolta, hogy Billynek elakadt a lélegzete. Aztán lefektette a matrac hűvös selymére,
és saját testével takarta be, mint akkor, ott a homokviharban.
Billy Dávid ruháján keresztül is érezte bőrének izzását.
- Te még mindig fel vagy öltözve... motyogta, miközben a
férfi ezer forró csókkal barangolta be a nyakát, a vállát.
- Igen - emelte fel a fejét Dávid. Tekintete szokatlanul fátyolos volt. - Te pedig teljesen meztelen vagy. Milyen érzés
ez?
- Hogy milyen? - kérdezte Billy zavartan. - Nem tudom.
Azt hiszem, leginkább kiszolgáltatottnak érzem magam.
- Semmi mást nem érzel? - kérdezte Dávid lágyan. Ahogy
mellkasát a lány meztelen melléhez dörzsölte, a ropogósra
vasalt pamuting érintése a bőrén ezer apró feszültségszikrát
keltett. - Nincs ebben valami más is, kedvesem?
De igen. Volt valami más is. Saját mezítelen kiszolgáltatottsága, szemben Dávid ruhába bújtatott testének fölényévelhatározottan érzéki izgalmat keltett, forró lobbanásokkal
borítva el védtelen testének minden négyzetcentiméterét
Arcát a férfi vállába temette, és halkan felnyögött, háta íjként
feszült meg az igyekezettől, hogy közelebb kerüljön hozzá.
- Gondoltam - szólalt meg Dávid rekedten. - Ritmusok,
Billy. Ritmusok.
Ritmusok - ismételte Billy magában kábultan. Saját lüktető szívének dobbanása, Dávid csókra nyíló és csókra szomjazó ajkának érintése a bőrén, csípőjük egymásra hangolódott
ritmusa. Forró, észbontó ritmusok.
Dávid szinte fuldokolva kapkodott levegő után, mikor
végre felemelte a fejét, és Billy kipirult, ellágyult arcára pillantott. - Azt hiszem, már én sem bírom túl sokáig, szerelmem.
Felállt, és izzó vágytól elsötétülő tekintettel pillantott le a
lányra. Remegő kézzel próbálta kigombolni az ingét. - Egy
perc múlva én is éppolyan kiszolgáltatott leszek, mint te.
Bosszús arcot vágott. - Nem tudom kigombolni ezt az átkozott inget, annyira remeg a kezem. - Végül aztán csak kibújt
az ingéből, napbarnított vállai bronzos sugárzásban csillogtak a lámpás reszkető fényénél.
Egy szempillantás alatt teljesen levetkőzött, és Billy mellé
heveredett a matracra. - Gyere ide, kedvesem! Szeretném
látni, mennyire illünk össze. - Magához húzta a lányt, és
olyan szorosan ölelte át, hogy Billy úgy érezte, testük teljesen
egybeolvad. Dávid forró, olajos fényben csillogó teste, feszülő izmainak keménysége, mellkasának férfias érdessége
mind, mind borzasztóan izgató volt. De ezzel nem volt egyedül. Félreérthetetlen, követelőző vágyakozással feszült hozzá a férfi is. Csípőjével ösztönösen közelebb húzódott Davidhez, és újra, egészen közelről hallotta a jól ismert, fojtott,
halk kuncogást.
- Új ismeretségre igyekszel szert tenni? Biztosíthatlak,
hogy hamarosan rendkívül jó viszonyban lesztek egymással.
Szelíden a hátára fektette a lányt, ő pedig a sarkára ülve
egy hosszú percig csak gyönyörködött benne. Zafírkék szeme a háborgó tenger színére emlékeztetett. - Istenem, de
gyönyörű. Szerelemre kész, és engem vár, és olyan drága.
Közelebb húzódott, teste egész súlyával, mégis szinte bársonyos könnyedséggel borult a lányra. Billy halkan felnyögött,
mintha valami belülről szorította volna. Dávid minden mozdulata olyan volt, mintha ezer apró áramütéssel bombázta
volna minden idegszálát. A férfi arca komoly volt, és Billy
látta, hogyan feszülnek mellkasán az izmok. Dávid simogató
keze alatt - úgy érezte - lángol a teste. Aztán abbamaradt a simogatás. És minden eddiginél szorosabb, sürgetőbb, erőteljesebb ölelés követte.
- Dávid... - szólalt meg lázas, csillogó szemmel. - Én még
soha...
- Tudom - fojtotta bele a szót a férfi. - Azt hiszem, kedvesem, én már mindent tudok rólad. Megtanultalak. Kívülről.
És aztán ott .volt. Gyengéden, egészen finoman, nagyon
óvatosan. Egyesülve végre! Milyen csodálatos érzés így egygyé olvadni vele. És bár Billy sóvárogva vágyott még többre,
ez is gyönyörű volt.
Dávid mozdulatlanná merevedett. Szeme megnyugtató
melegséggel olvadt a lány tekintetébe. - Ez most egy kicsit
fáj, Szellőrózsa. De a növekedéssel mindig együtt jár egy kevés fájdalom is, és ami aztán következik, az a virágfakadás.
És az maga a csoda. - Fölé hajolt és határtalan gyengédséggel
szájon csókolta. Billy most igazán úgy érezte, hogy eláll a
szívverése.
És már Dávid sem volt mozdulatlan. Billy halk sikolyát
csókjával tompította el. Előbb egy kis időt, lehetőséget adott
a lánynak, hogy egy kicsit hozzászokjék. Aztán megmozdult
ismét, ellenállhatatlanul, gyönyörűségesen, egyre-erőteljesebben. Tűz volt az, olthatalan szomj és égő vágyakozás, ami
most egyszerre mind beteljesült. Billy önkéntelenül megfeszítette a testét, s fokozatosan, ösztönösen átvette a férfi
mozdulatainak ritmusát.
Ritmus. Igen. Egy másik. Az összes közül talán a leggyönyörűségesebb. Félig öntudatlanul, egy pillanatra kifelé
figyelve Billy úgy érezte, hogy testük ritmusa egybeolvad az
őket körülvevő világ hangtalan lüktetésével. A földdel, az
egész csodálatos világmindenséggel. A virágzó sövénnyel, a
beszűrődő, halvány holdvilággal, amely misztikus fénnyel
övezi őket. Mindennel.
Dávid mozdulatai egyre féktelenebbekké váltak. Billy
érezte, amint mindkettőjükben hatalmassá növekszik a feszültség, mint a még szorosra záruló bimbóban, amely türelmetlenül növekszik, eszeveszett igyekezettel, hogy végre kibonthassa szirmait, és egyesülhessen a nap sugaraival. Aztán
felpattant a bimbó, gyönyörűséggel, elragadtatással, dicsőségesen, és a nap melege felé tárta kibomló szirmait. A nap felé.
Dávid felé. A virágfakadás. Istenem, a virágfakadás!
- Csoda - hallotta egészen közelről Dávid hangját. Nem is
szólt inkább csak sóhajtott. Szíve még mindig hevesen vert.
Mondtam, ugye mondtam, Szellőrózsa, hogy csodálatos lesz.
- Oldalt fordult, még mindig szorosan átölelve a lányt.
A gyönyörűség csodája. És ez a csoda most már mindig velünk lesz.
Billy még mindig érezte a csodát, a virágfakadás gyönyörűségét, bár szíve már nem zakatolt olyan hevesen. De a szerelem napsugara még egész testét fénnyel övezte. - Ez hihetetlen.
- Pedig hidd el - mondta Dávid szelíden, újra még szorosabban magához ölelve Billyt. - Mert újra meg fog történni.
Ha akarjuk, bármikor megtörténhet. Hát nem vagyunk szerencsések, szerelmem?
- De, nagyon szerencsések vagyunk - mondta Billy bágyadtan. - És mondd, hamarosan újra akarni fogjuk? Nagyon hamarosan? Akarhatjuk?
- Nagyon hamar, kedvesem. Amint szundítottál egy keveset. Pokoli napod volt, és igazán megérdemelsz egy kis pihenést.
Egy nap. Csak egyetlen nap volt. Billy szinte el sem akarta
hinni. Mennyi minden történt ez alatt a rövid idő alatt. A gitár, Yusef, az Ezüst Félhold. Most olyan távolinak tűnt mindez, mintha évszázadok teltek volna el azóta. Minden valószerűtlennek tűnt, csak ez volt valóságos. Itt, Dávid karjaiban.
- Biztos vagy benne, hogy nem inkább te vagy az, akinek
szüksége van egy kis pihenésre? - kérdezte nyomatékosan,
miközben ingerkedve hozzádörgölőzött a férfi vállához.
Végtére is nem sok férfi van, aki ellen tudna állni egy ilyen
szexis fehérszemély csábításának, mint én!
- Hogy mondtad?
Billy csak bólintott, játékosan simogatva a férfi mellkasának puha szőrét. - Jól hallottad. Meggyőztél. Ha az érzékiség
egyet jelent az érzékenységgel, akkor én vagyok a legvadabb
szexőrült, akit manapság számon tarthat a nagyvilág. - Felemelte a fejét,hogy egy hosszú, édes csókot nyomjon a férfi
ajkára. - Látod, milyen érzékenyen reagálok rád?
- Igen, drágám - felelte Dávid elfúló hangon, utánozhatatlan gyengédséggel simítva hátra Billy arcából egy újabb rakoncátlan hajfürtöt. - Éppen úgy, ahogyan én terád. És ahogyan mindig is fogok. Ötven év múlva is ugyanígy vágyom
majd rád, elég, ha csak rám kacsintasz vagy rám mosolyogsz.
Billy egyszeriben elbizonytalanodott, megmagyarázhatatlan rossz érzés fogta el. - Az nagyon hosszú idő - mondta
erőltetett könnyedséggel. - Azt hiszem, említettem már neked, hogyan vélekedem az örökkévalóságról.
Dávid keze egy pillanatra mozdulatlan maradt, aztán tovább simogatta a lányt gyengéden, megnyugtatóan. - Nem
kell megijedned, szerelmem. Meg sem próbállak magamhoz
kötni, bár nagyon szeretnélek. Addig maradj velem, ameddig tudsz. Ez minden, amit kérek.
Billy közelebb húzódott, szíve szinte sajgott a szerelemtől.
Istenem, ez valóban szerelem. Ha csak egy pillanatnyi fellángolás volna, hogyan tudná így hatalmába keríteni, meghatározni szívének, lelkének minden rezdülését? - Nem arról van
szó, hogy nem akarok veled maradni - suttogta tétovázva.
Egyszerűen alkalmatlan vagyok rá. Ez mindig így van. Úgy
érzem, hogy boldog vagyok, hogy végre találtam egy helyet,
amit az otthonomnak nevezhetek, és aztán mindig történik
valami. Megijedek, pánikba esem. És el kell szaladnom, el
kell menekülnöm. - Reszkető hangon felnevetett. - őrültség, nem?
- Nem. Nem őrültség. - Ajkával megcirógatta a lány halántékát. - Ne félj, én megértelek, Szellőrózsa. Ugye emlékszel: megtanultalak kívülről. Fejből, szívből. A szívemmel
értelek.
A szívével. Igen, ő is így ismerte, így értette Dávidét, ő csak
így lehet. - Megpróbálom - ígérte meg komolyan. - Megpróbálok maradni, Dávid.
- Nem is kérek többet - mondta Dávid egyszerűen. - Meg
kell elégednünk annyival, amennyi van, és kitölteni minden
percét boldogsággal. Most hunyd le a szemed, kedvesem.
Szeretnélek a karomban tartani, és figyelni, ahogy elalszol.
7.
- Maradj még egy kicsit nyugton, Yusef. Egy perc, és a
szárító alatt leszel. - Rögzítette az utolsó csavarét is, és egy lépést hátralépve gyönyörködött a Yusef fej én akkurátusan sorakozó rengeteg apró hajcsavaróban. - Na, így már jó lesz
mondta, és egy nejlonzacskót erősített a férfi fejére.
- Tejóég,Billy! Mit művelsz?-Dávid az ajtóban állt, arca
szinte megnyúlt az elképedéstől.
- Tessék? - kérdezett vissza Billy értetlenül, amint a zümmögőburát Yusef feje fölé igazította. - Ó, hello Dávid! Rögtön megyek. - A hajszárító lármáját túlkiabálva parancsolt rá
Yusefre: - Nyolc perc. - Yusef morózusan bólintott, és elgyötört arckifejezéssel megadóan lehunyta a szemét.
Billy bosszankodva elfintorította az arcát, aztán sarkon
fordult, és Davidhez sietett. - Isten bizony azt hihetted volna,
hogy tüzes késekkel szurkálom. Mint egy kisbaba.
- Mondd Billy, nem veszed zokon, ha érdeklődni bátorkodom - mégis mi folyik itt? - Becsukta az ajtót, nekitámaszkodott, és még mindig a hajszárító alatt gubbasztó óriást bámulta elképedve.
- Bedauerolom Yusef haját - de ő persze teljességgel kezelhetetlen és kifejezetten hálátlan. Mindenre panaszkodik.
Hogy a dauervíz büdös, a csavarás meg órákig tart. - A homlokát ráncolva hozzátette: - Tény, hogy nem vagyok valami
gyakorlott fodrász. Valóban eltartott egy ideig. - Megszagolta a kezét, és elfintorodott. - És ami a dauervizet illeti, tökéletesen igaza van.
- Dauer? - ismételte Dávid változatlanul értetlenül. - Miért kell Yusef haját bebodorítani?
- Azért, mert azt szeretném, ha úgy nézne ki, mint Tony
Geary, aki a Klinikában játszott.
- Miféle klinika?
- Ez egy tv-sorozat. Amolyan szappanopera. Egy időben
odavoltam érte. Amikor az Indiánügyi Hivatalnak dolgoztam a Szivárvány hálózat egyik rezervátumában.
Dávid a fejét ingatta. - Azt már meg sem merem kérdezni,
kik azok a Szivárványék. Enélkül is éppen eléggé összezavarodtam. Maradjunk inkább Yusefnél. Az ég szerelmére, miért akarod, hogy úgy nézzen ki, mint egy tv-sztár?
- Nem egy akármilyen tv-sztár, hanem Tony Geary - magyarázta Billy türelmesen. - Nagyon fontos, hogy úgy nézzen
ki, mint Luké, és ne úgy, mint Róbert vagy Allén, vagy a többiek. Ők sokkal erősebbnek látszanak. - Elgondolkodva ráncolta a homlokát: - Nem mintha Luké nem volna erős, csak
éppen...
Dávid a lány szájára tapasztotta a kezét. - Várj egy kicsit!
Megpróbállak követni, de őszintén szólva egy kicsit nehezen
megy. Eddig azt hittem, azt akarod, hogy úgy nézzen ki, mint
Tony Geary. Most viszont valami Luke-ot emlegetsz. Melyiküket is állítod akkor most elő?
Billy öntudatlanul futó csókot lehelt a férfi tenyerére, mielőtt eltolta volna. - Tony Geary a színész, aki Luké Spencert
alakítja a filmben. Azaz a kettő egy és ugyanaz.
- Micsoda megkönnyebbülés. Már kezdtem azt hinni,
hogy te is belezavarodtál. - Ajka megrándult a visszafojtott
nevetéstől. - Most viszont már minden teljesen világos. Szóval Luké érzékeny?
- Igen. Ez nagyon fontos - bizonygatta Billy komolyan.
Nem szeretném ugyanis, ha ravasznak vagy agyafúrtnak,
vagy valami ehhez hasonlónak tűnne. Az érzékenységre megyünk, a sebezhetőségre.
- Hát ezt nagyon intelligensen tesszük - tódította Dávid
hasonló komolysággal, de a szeme nevetősen csillogott. - És
a dauertól Yusef majd érzékeny lesz?
- Yusef most is érzékeny - vágott vissza Billy kissé neheztelve. - Nagyon melegszívű ember. Én csak azon igyekszem,
hogy ez meg is látszódjék rajta.
- Távol álljon tőlem, hogy kicsiny védencedet megsértsem - csitította Dávid, óvatos pillantást vetve a hajszárító alá
béklyózott bősz Herkulesre. - Nem hiszem, hogy van olyan
ember Sedikhanban, aki egyáltalán meg merné kockáztatni.

- Éppen erről van szó. Mindenki tart tőle, mert olyan félelmetesen néz ki. És nem veszik maguknak a fáradságot,
hogy a felszín mögé nézzenek, és meglássák: alapjában véve
milyen kedves.
Kedves. Davidnek hirtelen eszébe jutott a két kapuőr, akiket ez a kedves óriás alig két héttel ezelőtt jószerivel szétmorzsolt. - Minő megbocsáthatatlan érzéketlenség. És te megtaláltad a megoldást?
- Göndör fürtök - vágta rá Billy sugárzó arccal. - Lukénak göndör a haj a. Csupa csigákkal van tele az egész fej e, csupa lágy göndörséggel. Hogyan is lehetne félni egy olyan embertől, akinek olyan frizurája van, mint Shirley Temple-nek?
- Szóval akkor most meg úgy fog kinézni, mint Shirley
Temple? - Dávid a fejét csóválta. - Valami azt súgja nekem,
hogy nem igazán...
- Persze hogy nem! Mondtam már, hogy TonyGeary volt
a minta. Férfias, de érzékeny.
- Örülök, hogy a férfiasság mellett döntöttél. Nem hiszem, hogy Yusef túlzottan érzékelné, ha úgy nézne ki, mint
Shirley Temple - mondta Dávid szárazon. - Csodálkozom,
hogy egyáltalán hajlandó volt alávetni magát ennek a szépségkúra-tortúrának.
- Az igazat megvallva, nem is repes túlságosan a gyönyörűségtől - ismerte be Billy, elégedetlen pillantással mérve végig a még mindig mogorva Yusefet. - Nem hiszem, hogy
másként beleegyezett volna, csak Daina miatt.
Daina?! Ki az a Daina? - Csak nem egy újabb szereplő a
tv-sorozatból?
Billy megrázta a fejét. - Az a kicsi ékszerüzlet ott a bazárban az övé és a családjáé. Nagyon csinos lány, de nagyon félénk is. Yusef csaknem halálra rémisztette. Tegnap délelőtt
találkoztunk vele, amikor Yuseffel arrafelé csavarogtunk.
Morcos képpel még hozzátette: - Mivel téged olyannyira lefoglalt az írás, ebéd után is, nem örvendhettünk a szerencsének, hogy te is velünk tarts.
- Te ragaszkodtál hozzá, hogy maradjak a Casbahban
tiltakozott Dávid. - Azt mondtad, van egy-két személyes apróság, amit venni szeretnél. - Zafírkék szeme lágyan csillogott. -Azt hiszem, már bebizonyítottam: manapság te vagy a
legeslegfontosabb elfoglaltságom. A könyv igazán várhatott
volna.
Billy lesütötte a szemét, érezte, amint a jól ismert melegség
szétárad benne. - Már így is túl sok időt töltöttél velem
mondta erőlködve igyekezett tárgyilagos hangon megszólalni. - Ott voltam, amikor felhívtak a kiadóból, emlékszel?
Megígérted a szerkesztőnek, hogy a hét végéig postára adod
a kész kéziratot. Tudom, hogy esténként dolgozol rajta, de ha
napközben nem foglalnálak le annyira, nem kellene olyan
késő estig dolgoznod. Tegnap éjjel is majdnem három óra
volt, amikor végre aludni jöttél. Nem akarom, hogy így
agyonhajszold magad miattam.
Dávid ingerkedve simogatta meg a lány arcát. - Úgy tűnik,
mégsem merít ki a dolog annyira, hogy ne tudjak erőt venni
magamon. - Szeme vidáman ragyogott. - Azért csak felébresztettelek, és sikerült elidőznöm vagy még egy órácskát veled. Avagy talán nem tettem tanúbizonyságot kellő energiáról?
Billy halvány bizsergést érzett a gyomra tájékán, amint
eszébe jutott, miféle megnyilvánulási formát is öltött az az
energia az elmúlt éjszaka. - Hát éppenséggel elment - mondta könnyedén, gonoszkodva méregetve Dávidét a szeme sarkából. - Persze láttalak én már téged ennél jóval energikusabbnak is. Azonnal elaludtál, pedig még csak a második nekifutásnál tartottunk. Kezdem azt hinni, hogy már nem is tartasz annyira vonzónak.
- Jaj, dehogynem!- mondta Dávid szenvedélyesen, és tekintete kigyúlt. - Mire felébredtem, már nem voltál ott, ellenkező esetben tökéletes megnyugtatásodra be is bizonyítottam volna, hogy tévedsz. Ezért kerestelek most is. Mi lenne,
ha átjönnél a szobámba, és most rögtön megmutathatnám...
Billy izgatottan feléje lépett, aztán a fejét rázva megtorpant. - Be kell fejeznem a dauert. - Felsóhajtott. - Azt szeretném, ha csúcsformában lenne, amikor délután találkozik Dainával.
- Ja persze, a félénk kis Daina. Remélem értékelni fogja az
áldozatot, amit mindannyian érte hozunk. Valóban szükség
volt erre az egészre?
- Igen.Yusefteljesenbelebolondult,alánypedigborzasztóan fél tőle - felelte Billy komoran. - Közel sem fog olyan rémisztően festeni a nélkül a vad hajzat nélkül. És akkor Daina
is más szemmel néz majd rá.
- Tony Geary.
Billy vidáman bólintott, Dávid pedig igyekezett elrejteni
gunyoros mosolyát, miközben lehajolt, és könnyű csókot lehelt a lány orra hegyére. - Akkor - úgy tűnik -, az elkövetkezendő pár órára az íróasztalom mellé leszek száműzve. Nem
gondoltál rá, hogy egy szépségmaszk és némi manikűr is elkelne?
- Ez egyáltalán nem olyan vicces. Manapság a férfiak
ugyanúgy daueroltatják a hajukat, mint a nők, ha nem tudnád. - Hirtelen elmosolyodott. - És te csak ne beszélj. A hajfonat, amit azon a portrén láttam, éppenséggel szintén nem
valami férfias.
- Kiütéses győzelem - mondta Dávid. - A saját fegyveremmel győztél le.
Halk kopogtatás hallatszott az ajtó felől, és Clancy lépett
be, még mielőtt bárki is invitálta volna. - Yasmin mondta,
hogy itt vagy, Dávid. Beszélnem kell veled egy percre. - Billy
felé biccentett. - Hello, Billy! Elnézést, hogy így rátok törtem. - Teljes figyelmével ismét Dávid felé fordult, amint a
nadrágja hátsó zsebéből egy levelet húzott elő. - Azt hiszem,
nem ártana, ha vetnél erre egy pillantást.
Dávid elvette a borítékot, és kivette belőle az üzenetet.
Felületesen átfutotta, arca egykedvű maradt. - Semmi ok az
izgalomra - mondta, visszaadva a borítékot üzenetestül
Clancynek. - Talán egy kicsivel szókimondóbb, mint általában, de alapjában véve ugyanaz, mint az összes többi.
- A különbség abban a cseppet sem elhanyagolható tényben rejlik, hogy ezúttal nem postán jött, hanem a Casbah főbejárata alatt csúsztatta be valaki - morogta Clancy. - Két kapuőrrel a külső kapunál és másik kettővel a főbejáratnál ez
szinte elképzelhetetlen. És mégis megtörtént. Ami azt jelenti, hogy Landramnak vagy sikerült valami rendkívüli álcát kieszelnie, vagy lefizetett valakit, hogy a megbízásait teljesítse.
Bárhogy legyen is, ez mindenképpen azt jelenti, hogy közelebb merészkedett. Lehet, hogy itt van a városban, és azt
akarja, hogy erről te is tudjál.
- Jó - mondta Dávid. - Akkor legalább hamarosan túl leszünk rajta. - A Clancy kezében lévő borítékra mutatott.
Ebből az ocsmányságból ítélve, kezd egyre türelmetlenebb
lenni. Valósággal habzik a szája.
Hogyan képes ilyen közömbös maradni? Billy megremegett. Landram itt van a városban, és csak arra vár, hogy lecsaphasson Davidre. Már a puszta gondolat is jeges rémülettel töltötte el. - Megnézhetem azt az üzenetet? - kérdezte,
bár szinte alig tudta szóra nyitni a száját.
Dávid egy pillanatig fürkészve tanulmányozta a lány sápadt, feszült arcát - aztán megrázta a fejét. - Nem hiszem,
Billy. Egy kicsit meredek.
- Mint Landram - summázta Clancy velősen. - Egyetértek veled abban, hogy jobb is lesz már, ha a végére járunk ennek az ügynek. De ez egyúttal azt is jelenti, hogy megsokszorozódott a veszély. Dávid, légy óvatos!
- Mindig az vagyok - felelte Dávid könnyedén.
Clancy felhorkant. - Szinte soha nem vagy az - igazította
helyre komoran, kiábrándultan csóválva a fejét. Hirtelen a
szoba túlsó végében szenvedő Yusefre esett a pillantása. Szeme tágra kerekedett. - Jóságos ég, mi az ördögöt műveltek
vele?
- Ne aggódj, nem valami modern kínzás bevezetéséről
van szó - nyugtatta meg Dávid, és a szeme újra vidáman csillogott. - A fájdalmas kifejezés az arcán nem testi - inkább lelki gyötrelmekről tanúskodik. Billy ugyanis épp a haját dauerolja.
- Dauerolja?! - hüledezett Clancy, és a szemét nem tudta
levenni a mogorva óriásról a bura alatt. - Yusefet?
- Jézusom, már rég ki kellett volna kapcsolni! - kapott
észbe Billy rémülten. - Túlságosan göndör lesz. - Keresztülcsörtetett a szobán, egyenesen tantaluszi kmoktól szenvedő
áldozata felé.
- Göndör? - Clancyt a nevetés fojtogatta, szeme vadul
csillogott. - Uramatyám, nem merek nevetni, mert attól félek, hogy ez a vérengző behemót azonnal a másvilágra küld.
Méghogy göndör!
- De nem Shirley Temple - nyugtatta meg Dávid komolyan. - Billy biztosított róla, hogy az egyáltalán nem volna helyénvaló. Göndör, lágy, érzékeny fürtök. Sebezhetőség.
- Hagydmárabba! -Clancy válla rázkódott a visszafojtott
nevetéstől. - Nem bírom tovább. Nem is akarom tudni, miért
csinálja. Az már tényleg túl sok lenne.
Amúgy sem állt szándékomban Yusef magánügyeibe
avatni - kajánkodott Dávid. - Minden izemben olyan érzékenyvagyok, mint Luké Spencer. -Ujjaközécsippentetteaz
egyik hajfürtjét. - Bár a frizurámon ez nem látszik.
-Még nem...
Dávid egy halálraítélt rémületével fordult barátjához a
kérdéssel: -TeClancy, ugye nemlehet, hogy Büly az énhajamatis...
- A fenébe is, Dávid! - Gancy hősiesen igyekezett megrendszabályozni az arcvonásait. - Abbahagynád végre? Különben is, csak a javadat szolgálná, ha megtenné. És minden
esélyed megvan rá, hogy meg is fogja próbálni. Tapasztaltuk
már, milyen csökönyös tud lenni, ha a fejébe vesz valamit.
Karimnak például egyáltalán nem volt ínyére az a bizonyos
borhistória az őrökkel. Szerintem meg van róla győződve,
hogy Billy csak meg akarta kedveltetni magát velük, azzal a
hátsó gondolattal, hogy aláássa a hűségüket
- Miféle história? - Dávid tekintete aggodalmasan elborult. - Mi az ördögről beszélsz? Egy szót sem hallottam az
egészről.
- Lehet, hogy Billy nem tartotta annyira fontosnak. Emlékszel rá, múlt héten az egyik éjszaka elég hűvös volt. Billy
az egyik szolgával egy kancsó forró, fűszeres almabort vitetett ki a kapuőröknek, és meghagyta, hogy ezentúl minden
éjszaka Így történjen. Azt mondta, bűnös érzéketlenség
hagyni, hogy szegény fickók ott kint fagyoskodjanak, anélkül, hogy bármi melegség vigasztalnáőket.
Dávid szelíden elmosolyodott, amint tekintetével követte
a Yusef körül foglalatoskodó Billy mozdulatait. Éppen a csavarókat szedegette ki Yusef hajából, a homlokát ráncolva az
igyekezettől. - Ez Billyre vall. - Mosolya hirtelen megfagyott. - Nemrégiben nélkülem hagyta el a Casbahot. Kérlek,
Clancy, állíts mellé egy testőrt. De nehogy megtudja! Iszonyú patáliát csapna, ha azt hinné: kétségbe vonom, hogy tud
magára vigyázni
- Landram?
Dávid bólintott. - Előfordulhat, hogy Bülyt szemeli ki célpontul, ha valóban olyan jól informált, ahogyan te gondolod.
Mindenesetre nem akarom megkockáztatni.
- Bárcsak a saját bőrödet is ennyire féltenéd - fordult sarkon Clancy savanyú képpel. - Maradsz még, amíg Yusef végsőleleplezésére sor kerül, vagy velem tartaszegy csésze kávéra?
- Inkább veled megyek - Dávid egy utolsó, reménytelenül
sóvárgó pillantást vetett Billyre. - Lehet, hogy még órákig
nem készül el. Yusefet sebezhetővé varázsolni elég hosszadalmas foglalatosságnak ígérkezik.
Clancy is Billyre nézett, amint éppen áldozata egyik durva
hajfürtjének ruganyosságát tesztelte, miközben Yusef elkeseredett, vad pillantásokkal bámult fel rá. - Azt magam is látom. Rendkívül hosszadalmas lehet. - Levegő után kapkodott. - Egek, ki kell jutnom innen! - Kirontott a szobából.
Dávid is követte, jóval lassabban. Arcán elragadtatott mosoly ült.
A pamutruha valóban nagyon csinos - nyugtázta Billy kellemes megelégedéssel. Persze nem kelhetett versenyre annak
a ruhának a káprázatos eleganciájával, amit az első este kapott kölcsön. Nevetségesen olcsón vette a bazárban. A kobaltkék és fekete csíkok előnyösen emelték ki hajának vöröses tónusát. A csónakkivágás és a magasított derék pedig jótékonyan erősítették mellben. Ezen a téren szüksége is volt
némi segítségre.
- Ülj le! Megfésülöm a hajad - pattant fel Yasmin azonnal, amint Billy az öltözőszobába lépett. - Ma este különös
gonddal kell előkészítenünk a megjelenésedet. - Az öltözőasztalka zsámolyára nyomta Billyt. - Látod, milyen csinos,
milyen nőies tudsz lenni, ha akarsz? Karim sejk nagyon elégedett lesz.
- A ruha miatt? - Billy a fejét csóválta. - Nem ilyen könynyű az ő kedvében járni. Ráadásul nem is őmiatta vettem.
Egyszerűen csak úgy gondoltam, elkelne már egy kis változatosság.
Yasmin kétkedve vonta fel a szemöldökét: - Olyan változatosság, ami éppen megfelel Karim sejk ízlésének? No
mindegy - mindenesetre most már ülj nyugodtan, hadd fejezzem be a frizurádat!
- Csak egy pillanat. Közben én meghallgatnám a tegnap
esti felvételeket. Szeretném tudni, van-e köztük olyan, amit
érdemes megtartani. - Előrehajolt, és bekapcsolta az öltözőasztalon álló kis kazettás magnetofont, és saját lágy, kellemes
énekhangja töltötte be a szobát.
- Nagyon szépen énekelsz - mondta Yasmin, amint fürgén fésülni kezdte.
- Sajnos nem igazán. Meg tudom tartani a harmóniát
nagyjából ez minden. De imádok dalokat írni.
- Karim sejknek mindenesetre tetszik, ahogy énekelsz
erősködött Yasmin. - Hallottam, amikor Mr. Donahue Lisannak mesélte, hogy a sejk nagyon kellemesnek találta a
hangodat, amikor egyik este énekeltél nekik a könyvtárban.
- Bizonyára szörnyen nehezére esett beismerni - rándította meg a vállát Billy. - Nem mintha számítana. Csak azért
énekeltem, mert Dávid megkért rá.
Yasmin elhallgatott, és a hajszobrászatra összpontosított,
Billy pedig megpróbált a dalra figyelni, amit előző este írt,
amíg Dávid az írógépével volt elfoglalva. Nem volt rossz.
Nem volt olyan jó sem, mint amit egy nappal korábban sikerült összehoznia, de azért nem rossz. Egyáltalán nem az. Az
elmúlt néhány napban meglehetősen sok megőrzendő szalagot állított elő, és ezt őszinte meglepetéssel nyugtázta.
Amikor Dávid megpróbálta rábeszélni, hogy vegye magnóra
azokat az órákat, amiket esténként az ő szobájában énekelgetve, dallamokat keresgélve tölt, eleinte egyáltalán nem lelkesedett az ötletért. Ügy érezte, a szalagok kilencven százaléka úgyis hasznavehetetlen volna, és ezt meg is mondta neki.
- Azért csak próbáld meg! - győzködte Dávid. - Bűn volna elvesztegetni az alkotóenergia egyetlen pillanatát is. Hány
dalt írtál már az évek folyamán, és felejtettél is el aztán később, őrizd meg a felvételeket, és akkor mindig veled lesznek.
így hát megpróbálta, és legnagyobb meglepetésére rá kellett jönnie, hogy kifejezetten élvezi, ha valami maradandót
hoz létre, még ha csak egy dalról van is szó. Különös, soha
életében nem vágyott semmire, ami emlékeztet a maradandóságra. Bár - úgy tűnik - az elmúlt két hét amúgy is nélkülöz
mindenféle összefüggést a korábbi életével. Olyan volt az
egész, mintha elmerült volna egy aranyszínű felhőben, amely
mindig csak a jelen fölött lebeg. És ez a jelen olyan elbűvölő
volt, hogy örökre itt maradt volna. Örökre? Nem, nem fog
erre gondolni. Egyszerre mindig csak egyetlen napot él Daviddel a napfényben. Talán az örökkévalóságig eltarthat így,
ha nem gondol rá, és távol tartja magától a félelmet.
- Tetszik ez a dal. Ez eddig a legjobb - szólalt meg Dávid
az ajtóban.
Mindig olyan nagyszerűen fest esti öltözékben - gondolta
Billy elábrándozva, s a magnetofon kapcsolója felé nyúlt.
- Nagyon köszönöm az elismerést - mondta fancsali ábrázattal. - De ez sajnos nem az én dalom. Eluntam afabrikálást,
és Carly Simon egyik dalát kezdtem énekelni.
- Puff neki! -Dávid szeme ragyogott.-Talán majd a jövő
héten, Szellőrózsa. Egyre jobban csinálod.
Yasmin letette a fésűt és hátralépett.
- Nem is mondod Billynek, milyen csinos ma - fordult
szemrehányóan Davidhez. - És milyen nőies!
- Yasmin ki nem állhatja a farmeromat - kuncogott Billy.
- Meg van róla győződve, hogy van valami természetellenes
bennem.
- Könnyűszerrel meg tudnám győzni az ellenkezőjéről
mormogta Dávid. - Nincs senki a világon, aki olyan elbűvölően természetes volna, mint te, kedvesem.
- Lisan! - figyelmeztette Yasmin határozottan.
- Igen, Yasmin, éppen most akartam - szabadkozott Dávid. - Billy, láthatnám, milyen csinos és rendkívül nőies vagy
ma este? - Érdeklődve fordult Yasminhoz: - Ez milyen volt,
Yasmin?
- Elég csapnivaló, Lisan - lépdelt el mellette az asszony
méltóságteljesen az ajtó felé. - Legközelebbegy kicsit jobban
meg kell erőltetned magad. Többé talán soha nem lesz hajlandó ruhát felvenni, ha meg sem próbálod.
Amint Yasmin kiment a szobából, Dávid az orra alá dörmögte:
- Milyen csodálatos állapot is lenne. Különösen, ha a ruhán kívül még lemondanánk a farmerről is, meg az ingről is,
meg...
- Csitt! - szólt rá Billy nevetve. - Yasmin soha el nem ismerné, hogy az is nőies dolog, kivéve a rossz hírű nőket.
Felállt. - Gyerünk! El fogunk késni a vacsoráról. Nem vacsorázunk olyan gyakran Karimmal, és nem akarok udvariatlan
lenni.
- Nem-e? - köteledett Dávid. - Halovány enyhülést vélek
tapasztalni a viselkedésedben Karim irányában az utóbbi
időben. Lehetséges, hogy átértékelted a véleményedet róla?
Minek is nevezted? Ja, igen: öntelt, öreg diktátor. Jól
mondom?
- Többek között - mondta Billy, amint Dávidét megelőzve átbújt a függönyön a hálószobába. - És mindegyik igaz
volt. - A válla fölött sandított vissza Davidre. - De azt is észrevettem, hogy végtelenül tisztességes, sajátos, egyéni humora van, és sokkal érzékenyebb, mint gondoltam. Nehéz nem
szeretni egy ilyen embert, mint ő. - Megfordult, hogy felvegye a táskáját az ágyról, és hirtelen megtorpant. - A gitárom!
Tisztes Horzsolások - gondolna-e manapság már másképpen a gitárjára, mint ezekkel a szavakkal? Az ágy végében feküdt, és Billy lassan megkerülte az ágyat, hogy közelebbről
szemügyre vehesse. A szerkezeti hibákat olyan művészi
ügyességgel hozták helyre, hogy a törések nyomai szinte alig
látszottak, és az egész hangszer szép fényesre volt polírozva.
De a felszínén minden karcolás, minden horzsolás ott volt
érintetlenül.
- A helikopterrel érkezett ma délután-szólalt meg Dávid
a háta mögött. - Már akkor szerettem volna odaadni, de nem
jöttél be hozzám, miután Yuseffel végeztetek.
- Dolgod volt - mondta Billy, miközben felemelte a gitárt
az ágyról, és melegen magához szorította. - Én pedig el akartam menni Yuseffel a bazárba, hogy a saját szememmel láthassam, hogyan reagál Daina az új megjelenésére.
- Megvolt a kellő hatás?
Billy bólintott.
- Azt hiszem. Legalább szólt egypár szót Yusefhez - és
már ettől is boldog volt. - Ujja hegyét gyengéden végighúzta
a karcolásokon. - Meg kellene hallgatnunk, hogyan szól.
Dávid már ott állt mellette.
- Még mindig ez a kedvesebb, ugye? - kérdezte. - Reménykedtem, hogy megszereted majd az újat is.
Billy a férfi szemébe nézett.
- Megszerettem.Hátpersze!Nagyonszeretem.-Mosolygott. - De az ember mindig melegen üdvözli a régi jó barátait,
különösképp, ha hosszú ideig nem találkoztak. Ugyanígy fogok érezni majd az új gitárral is egy idő után. - Óvatosan viszszatette a gitárt az ágyra. - Valami különleges helyet kell
majd keresnem neki.
- Már megtaláltad - mondta Dávid. - Felemelte a kezét és
tenyerét a lány szíve fölé szorította. - Már megtaláltad, szerelmem.
- Én is azt hiszem. - Kezét a férfi kezére tette, és erősen
magához szorította. - Most pedig jobb lesz, ha megyünk innen, de sürgősen.
- Egy perc múlva - húzta magához Dávid. - Hadd öleljelek át egy percig. Olyan hosszú volt ez az idő. Már elfelejtettem, milyen jó érzés, mikor így hozzám bújsz.
Billy hozzásimult, átadva magát a meleg, erős, szerető ölelésnek.
- Nem volt ez azért olyan nagyon hosszú. Mindössze néhány óra. - De bizony az ő számára is elviselhetetlenül hoszszúnak tűnt. Már nem érezte magát teljes embernek nélküle.
- Elég hosszú. - Ajkát a lányéra tapasztotta, és Billy csak
azt érezte, amitől tartott: a hosszú, édes, forró csók lángoló
fáklyaként gyújtotta fel a testét. - Túl hosszú! - Keze végigsimogatta a lányt, a ruhán keresztül. - Azt hiszem, én mégis
jobban szeretem, ha farmer van rajtad meg ing. Azt legalább
ki tudom gombolni, hogy hozzád férjek. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz valami rendkívül kellemes este.
- Nem elég nőies? - kérdezte Billy kötekedve.
- Nem elég szexis! - vágta rá Dávid. - Te mindig nőies
vagy. Alkalmanként egyszerűen csak értékelni szeretném az
érzékibb tulajdonságaidat is.
- Alkalmanként? - kérdezett vissza Billy kissé szárazon.
- Igen. Délelőtt, délután és este - mondta Dávid. - Ezek
mind alkalmak. - Szelíden az ajtó felé fordította Billyt. - Azt
hiszem, igazad van. Tényleg jobb lesz, ha kívül kerülünk ezen
a hálószobán, ellenkező esetben még hajlamos leszek részletesebben kifejteni a témát, számos szemléltető mozzanatot
közbeiktatva. - Kinyitotta az ajtót, és cinkosán Billyre kacsintott. - Ráadásul minél előbb esünk túl a vacsorán és az est
egyéb kötelező formaságain, annál hamarabb cipelhetlek el a
kuckómba egy kis játszadozásra.
8.
- Shareen! - Dávid arcán, hangjában is őszinte megdöbbenés tükröződött, amint elengedte Billy kezét, hogy elfogadja egy feléje nyújtott, tökéletesen manikűrözött, kecses
női kéz szorítását. A kéz tulajdonosa azonnal odalibbent
hozzá, amint a szalonba léptek.
A leggyönyörűbb nő volt, akit Billy valaha látott. Sötét barackvirágszín arcát dús, csillogó, hollófekete haj keretezte, és
az arcát meghatározó óriási, sötét szemek valósággal lenyűgözőek voltak. Intelligens, sugárzó, csábosán vonzó jelenség
volt. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül nőies. Bár ezt
már eddig is jól tudta - futott át a gondolat Billy agyán keserűen.
Aztán Dávid megfordult, és bemutatta neki Shareen Názáret, és a bájos, lenyűgöző mosoly most Billyre villant. Billy
hallotta a saját hangját, amint udvariasan válaszol Shareen
kérdésére, és őszintén csodálkozott, hogy egyáltalán ki tud
nyögni egy értelmes szót. Torka összeszorult, és úgy érezte,
alig kap levegőt. A fájdalom olyan élesen, olyan hirtelen hasított belé, mint egy késszúrás, és percről percre fokozódó
kétségbeesés hatalmasodott el rajta. Hallotta, amint a hölgy
valamit duruzsol, látta a káprázatosan csillogó, gyönyörű
szemeket, de egyetlen szavát sem értette. Ki kellett mennie a
szobából.
- Elnézést kérek - szólalt meg reszketve. - Hirtelen roszszullét fogott el. - Istenem, valóban így is volt. - Remélem,
megbocsátanak...
Csak halványan, ködösen jutott el az agyáig, milyen meglepetten pillantott rá Karim és Clancy, mielőtt sarkon fordulva kiszaladt volna a szobából. Ügy futott végig a folyosón,
mintha szárnyai nőttek volna. Hallotta, hogy Dávid a háta
mögött szólongatja, de képtelen volt megállni. El kellett menekülnieazelől a fojtogató félelem elől, amit akkor ott érzett,
látván, milyen bensőségesen mosolyog az a nő Davidre.
Alig csapta be maga mögött a szobája ajtaját, máris Dávid
rontott be rajta. Arca sápadt volt, nem a haragtól, inkább az
aggodalomtól.
- Az isten szerelmére, mi baj van, Billy? Halottsápadt
vagy. Soha nem láttalak még így viselkedni!
Hogyan is várhatná el tőle, hogy értse, érezze, mi baja van?
A gondolataiban nem tudott olvasni. Csak a szívében.
- Mondtam már neked, hogy néha ostoba dolgokat művelek - mondta reszketőhangon. - Sajnálom, hogy udvariatlan
voltam a vendégeddel. Helyettem kell elnézést kérned tőle.
Leült az ágy szélére, és szinte öntudatlanul a gitárért nyúlt,
amit tán csak néhány perccel azelőtt tett oda. Most úgy tűnt,
évekkel ezelőtt. Átölelte a gitárt, mintha attól akama vigasztalástnyerni. -Megfogjaérteni. Nagyonkedvesteremtésnek
látszik.
- Shareen? Hát erről van szó? - Dávid megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Nézd, kedvesem, elmeséltem már neked,
hogy nincsen köztünk semmi. Egész biztosan nem az én kedvemért jött. Tudtam róla, hogy Karim egy kadint rendelt - a
saját számára! -, csak éppen azt nem tudtam, hogy Shareen
lesz az. Pedig sejthettem volna. Shareen nagyon intelligens,
és ezt Karim rendkívül nagyra értékeli az asszonyaiban.
- EzekszerintőKarimkadinja? -kérdezte Billy erőtlenül.
- Nem öreg Karim egy kicsit hozzá?
- Az ember soha nem lehet túl öreg egy olyan tökéletes,
művelt nő számára, mint Shareen - oktatta szelíden Dávid.
Nagyon boldoggá fogja ma éjszaka tenni Karimot.
De jobban szeretné Dávidét! Bárki emberfia legyen is az,
inkább választaná Dávidét.
- Ebben biztos vagyok.
- Egyszóval nincs rá okod, hogy féltékeny legyél - mondta
Dávid kedvesen, megnyugtatóan. - Az én világomban te
vagy az egyetlen nő, aki fontos, aki igazán számít. Az egyetlen.
- Nem jó szó erre a féltékenység - magyarázkodott Billy
anélkül, hogy Davidre pillantott volna. Ha volt is árnyalatnyi
féltékenység az érzéseiben, azt is elnyomta a rémület és a fájdalom. Csak abban a pillanatban ismerte fel, mennyire szereti Dávid Bradfordot, és ez ezerszer jobban megrémisztette,
mint bármi annak előtte egész életében. Ez az érzés átjárta,
meghatározta egész lényét, és egyre erősebbé, ellenállhatatlanabbá vált minden lélegzetvételével, minden áldott pillanattal, amit együtt töltöttek. - Hirtelen megint úgy éreztem
magam, mint az a vézna, hétéves kislány, akiről már meséltem neked. Szinte éreztem, hogy újra idétlen, vörös copfok
vannak a fejemen. - Reszketve felnevetett. - És az aztán elég
mókás lett volna, nem?
- Egyáltalán nem mókás - termett ott mellette hirtelen
Dayid. - Mondd, mi lenne, ha nem öreg barátodat ölelgetnéd, hanem inkább engem. Nekem sokkal nagyobb szükségem van rád, kedvesem.
A lány letette a gitárt, és valósággal Dávid karjaiba vetette
magát, olyan szenvedéllyel ölelve át, hogy most a férfinak állt
el a lélegzete.
- Nekem is szükségem van rád - mondta, a férfi ingébe temetve arcát. - Olyan nagyon, nagyon nagy szükségem van
rád, Dávid. Ölelj meg, kérlek! Ölelj meg!
- Ölellek, kedvesem - nyugtatgatta Dávid. - A karomban
tartalak, Szellőrózsa, és soha nem engedlek el.
De egyszer el fogja engedni. A szerelem mindig elpártolt
tőle. A szerelem elmúlik. Dávid majd azután is megpróbál
kedves lenni hozzá. Majd megpróbálja enyhíteni az elhagyatottságát. És ő maga is szenvedni fog, amikor rájön, hogy.
képtelen rá. De akkor már késő lesz.
- Billy - szólítgatta Dávid halk, sürgető hangon. - Beszélj
hozzám! Mondj valamit! Nem tudok segíteni, ha nem mondod el, mi bánt. Nem veszed észre, mennyire fáj nekem ilyen
állapotban látni téged?
- Nem akarok beszélni - szorította magához a lány még
erősebben. - Csak azt akarom, hogy átölelj. Nem, még valami mást is akarok. Azt akarom, hogy szeressél. Most rögtön.
Megteszed nekem?
Dávid zafírkék szemeiben most zavarodottság ült.
- Azt hiszem, előbb egy kicsit beszélgetnünk kellene, szerelmem. Érzem, hogy arra most nagyobb szükséged lenne.
A lány remegő kézzel próbálta kigombolni a férfi elegáns
fehér ingét.
- Tévedsz. Beszélgetni holnap is tudunk. - Nem volt semmi, amiről beszélgetni tudott volna. Semmi, amit mondani
tudott volna neki. - Ma éjszaka igenis erre van szükségem.
Kigombolta az ingét, és arcát a férfi melléhez szorította. Füle
alatt érezte dobogni a szívét, hevesen, erőteljesen. - Kérlek,
Dávid...
- Hát ha valóban ezt szeretnéd - bontotta ki a lány ruhájának övét. Hangja mély volt és lágy. - Én mindig csak azt szeretném, ha azt adhatnám neked, amire vágysz. Amit akarsz.
Amit csak akarsz.
Amikor már megszabadultak a ruháiktól, és Dávid épp
gyengéden a borostyánszlhű selyemtakaróra akarta fektetni,
a lány megállította.
- Ne,mégne! Előbbszeretnélekmegnézni! -Feltérdeltaz
ágyon, és két kezével Dávid kezébe kapaszkodva, őt is az
ágyra térdepeltette magával szemben. - Olyan szép vagy.
Mindig azt hittem, hogy az igazán férfias férfiak nem lehetnek szépek. De te az vagy. - Tekintete szerelmesen, gyönyörűséggel siklott végig a széles bronzbarna vállakon, az izmos
mellkason, a karcsú csípőn. Végigsimogatta a férfi vállán, hátán, combján feszülő kemény izmokat, érezte, amint ösztönösen megfeszülnek simogató keze alatt. Ujjaival előbb felfedezte, aztán végtelen gyöngédséggel szorította magához a
szép alakot.-Te...
Dávid felnyögött a lány kezének érintésétől.
- Nagyon jólesik, hogy ilyen elismerően nyilatkozol, de
közben a lelket is kicsiklandozod belőlem, kedvesem. - Kinyújtotta a kezét, és utánozhatatlan gyengédséggel megérintette a lány arcát. - Szeretnék végre bizonyságot adni arról a
bizonyos férfiasságról, ha te is benne vagy.
- Mindjárt - csitítgatta Billy, és szeme lázasan ragyogott.
Tenyerével a férfi mellkasának, hasának bársonyos feszülését itta. - Szeretnélek az emlékezetembe vésni. Szeretnélek
olyan jól ismerni, hogy ha most hirtelen megvakulnék, akkor
is lássalak magam előtt. Nem bánod, Dávid?
- Állok rendelkezésedre. Tégy velem, amit akarsz, te vagy
a főnök. - Elmosolyodott. - És megígérem, hogy minden
másodpercét élvezni fogom.
. - Nagyon remélem - súgta Billy. - Nagyon szeretném, ha
így lenne, Dávid! - Minden eddigit felülmúló és már felükmúlhatatlan gyönyörűséget akart adni neki. Mindent oda
akart adni neki. Mindent.
Gyengéden a hátára fektette a férfit, fölé hajolt, és egész
testét gyengéd, apró, előbb csak leheletszerű, majd egyre izgatóbb, vágyakozó és vágyatkeltő csókok éssimogatások ezreivel bontotta. Olyan erős volt, olyan vonzó, olyan tökéletesen és gyönyörűségesen férfias!
Dávid teste pattanásig feszült. Billy érezte, milyen fájdalmas igyekezettel próbál megfelelni az ígéretének. Szaggatottan, kapkodva lélegzett, és olykor megremegve felnyögött.
- BiÜy - súgta, és kék szeme elhomályosult. - Ez fáj! Anynyira kívánlak, hogy az már fáj...
. - Tudom, tudom - suttogta a lány lágyan, és szerelmes ajkának csókjával próbálta enyhíteni kedvese kínjait. - Dávid
felkiáltott, teste megremegett a gyönyörűségtől. Billy szinte
primitív gyönyört érzett, hogy ekkora örömet tudott szerezni
neki. Neki, aki annyit ad mindenkinek, aki csak körülötte
van. Neki meg kell kapnia mindent, minden gyönyört, amit
az élet adhat.
Aztán halk kiáltással Dávid felkapta, az ágyra fektette és
betakarta a saját testével, megint csakúgy, mint akkor, ott a
homokviharban. Milyen kedves is volt akkor, védelmezte és
elűzte tőle a félelmet, a fájdalmat. Bárcsak most is meg tudná
tenni ugyanezt.
Aztán együtt voltak újra. Egymás részei, tökéletesen egygyé forrva. Édes, drága teher. Mint a szőnyegüzletben.
Ugyanígy borult rá, ilyen szerelemmel. De félre most az emlékekkel! Most csak erre a pillanatra szabad gondolni.
Dávid megpróbálta lecsillapítani kapkodó zihálását, szíve
vadul vert a lány mellén.
- Nem vagy mégfelkészülverám-mondtaremegve. -Érzem. Adj nekem egy kis időt, és jó lesz neked is.
- Szükségtelen. Én jól vagyok - vágta rá Billy sietve. - Jó
lesz nekem is, hidd el! - Finoman megmozdította a csípőjét,
vad remegés futott végig a férfi egész testén.
Érezte, hogyan próbálja Dávid megfékezni a szenvedélyét, visszafogni magát, de ő nem hagyta. Hiszen ismerte már
a módját, hogyan tud gyönyörűséget okozni neki, hogyan
tudja a lángot fehér izzássá fokozni. És ma éjszaka mindent
megpróbált. Ma nem akarta, hogy Dávid gyengéd és odaadó
legyen. Azt akarta, hogy gyors legyen és kemény, önző, csak
a maga gyönyörűségére. Végül aztán győzött, és ráerőltette
akaratát a férfira olyannyira, hogy vad, szinte durva mozdulataitól elakadt a lélegzete. Vad volt, forró és világrengető, és
amikor vége volt, reszkettek mind a ketten.
- Nem okoztam fájdalmat? - kérdezte Dávid, őszinte aggodalommal a hangjában, amint a lányra pillantott. Mellkasa
fel-alá járt, ahogy még mindig zihálva levegő után kapkodott.
- Nem akartam ennyire durva lenni. Bocsáss meg, Billy!
- Azt adtad nekem, amit kértem - lihegte Billy ugyanúgy
zihálva.
- Miért akartad, hogy így legyen?
- Nem akarok most erről beszélni - húzódott közelebb a
férfihoz, eltökélten lehunyva a szemét. - Nagyon álmos vagyok.
- Billy? - A lány hallotta, hogyan küszködik magával Dávid, de nem nyitotja ki a szemét. Aztán hallotta, amint a másik megadóan felsóhajt, melléje heveredik az ágyra, és mindkét karjával szorosan átöleli. - Ö. K. Most aludj, Billy. De
holnap beszélünk róla.
Dávid kirántotta a papírt a gépből, türelmetlenül összegyűrte, és a szemétkosárba hajította. Már alig fért a kosárba
telis-tele volt a délelőtt sikertelen próbálkozásaival. Nem is
gondolta komolyan, hogy képes lesz koncentrálni, és igaza
lett. Leginkább csak ült és az üres papírlapra meredt, mint
egy kísértet. Csak Billy arcát látta maga előtt, hogy milyen
volt, amikor ma reggel elváltak.
Egészen olyan volt, mintha Billy egy kagylóhéjba burkolózott volna, egy fényes, ragyogó és tökéletesen áthatolhatatlan kagylóhéjba. Nem volt hajlandó elismerni, hogy bármi
baj volna, kinevette saját magát az előző esti viselkedése miatt, és ragaszkodott hozzá, hogy Dávid visszamenjen a lakosztályába dolgozni. Könnyedén megcsókolta, és jószerivel
kitessékelte az ajtón, azzal, hogy az ebédnél majd úgyis találkoznak.
Miért is hagyta, hogy így történjen? Akkor azt gondolta,
néhány órai egyedüllét és gondolkodás talán jót tesz majd
Billynek, és lehiggad, képes lesz újra ráhangolódni, újra bízni
benne. Nem akarta erőltetni a kérdést, amikor megérezte a
fájdalmat, amit Billy a kagylóhéj álca mögé rejtett. De most
már egyáltalán nem volt biztos benne, vajon bölcs dolog
volt-e halogatni a nyílt összetűzést. Lehet, hogy így a seb csak
még jobban elmérgesedik. Beszélniük kell egymással, a fenébe is! Volt valami halvány megérzése, hogy mi bánthatja
Billyt, de nem tudta megfejteni és főként megoldani addig,
amíg Billy nyíltan elő nem hozakodik vele.
Kopogtatás hallatszott, és a kurta Gyere be! után Karim
jelent meg az ajtóban.
- Ülj le, Karim! - invitálta Dávid fakó hangon, a nádszékre mutatva. - Bocsáss meg, elfelejtettem üzenni, hogy ma
nem reggelizem veled.
Karim a székre huppant, fehér köntöse meglebbent.
- Semmi baj - felelte vontatottan, mintha kellemetlenül
érezte volna magát. - Csak aggódtam egy kicsit. Jobban érzi
már magát Miss Callahan?
- Szerintem te is nagyon jól tudod, hogy nem is volt igazából beteg. - Dávid mélyen öreg barátja szemébe nézett.
Nem hiszem, hogy sokkal jobban lenne. Épp az imént adtam
fel a próbálkozást, hogy szóra bírjam.
- Shareen? - Dávid bólintott, a sejk pedig töprengve folytatta: - Olyan vad, harcias teremtés. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen pánikszerűen visszavonul, ha szembekerül egy vélt riválisával. Eléggé megfejthetetlen.
- De nem is Shareen volt az, akivel ő ott akkor szembetalálta magát - dőlt hátra Dávid fáradtan a székében. - A múltjának kísértetei voltak inkább. És azokkal nehéz megküzdeni, pokoli nehéz.
Karim arcán határozott megkönnyebbülés villant át.
- Örülök, hogy nem én bántottam meg. Mármint hogy
nem az, hogy Shareent idehozattam. - Keserű mosollyal folytatta : - Mindannyiunknak szembe kell nézni a saját kísérteteinkkel. Talán rájön majd ő is, hogy ezek a fantomok szép lassan a semmibe vesznek, ha a realitásokat szegezzük szembe
velük.
- Talán - mondta Dávid. - Istenemre mondom, nagyon
remélem! - Szomorúan elmosolyodott. - Feltéve, hogy le tudom csillapítani őt annyira, hogy egyáltalán hajlandó legyen
bevallani, hogy ezek a kísértetek egyáltalán léteznek.
- Ha van valami, amiben segíthetek...
- Köszönöm, Karim, de nem hiszem... - Dávid ajka megremegett. - Nagyon aggódsz Billy miatt. Ezek szerint úgy
döntöttél, hogy mégsem pályázik a skalpomra?
- Mindenesetre eléggé valószínűtlennek látszik - dörmögte Karim. - Az évek során kénytelen voltam igen-igen jó emberismeretre szert tenni. És annak alapján, amit az elmúlt két
hétben tapasztaltam, úgy tűnik, túlságosan lágyszívű ez a
lány ahhoz, hogy sikeres bűnöző lehessen.
- Na végre - szakadt fel Dávidból. A legelső nap, amikor
idehoztam, megpróbáltalak már meggyőzni erről. Nem akarom azt mondani, hogy a megítélésed...
Ismét kopogtak, és Yasmin lépett be az ajtón, talán életében először minden külön felszólítás nélkül. Arcán aggodalom, elkeseredés ült, de ezt Dávid észre sem vette. Szeme a
Yasmin kezében levő magnetofonra és ütött-kopott gitárra
tapadt.
- Elment, Lisan - szólalt meg Yasmin szinte fulladozva.
Azt mondta, fáj a feje és egyedül akar maradni. Mikor visszamentem, hogy megkérdezzem, akar-e ebédelni, már nem
volt ott. - A kezére pillantott. - Csak a gitár és egy üzenet nekem.
- És a magnetofon - tette hozzá Dávid tompán. - Istenem,
nem lett volna szabad magára hagynom! Hiszen láttam,
mennyire meg van zavarodva, el van keseredve. Egyszerűen
gyáva voltam, hogy szembeszálljak vele.
Yasmin bólintott.
- A levelében azt írta, hogy van rajta egy üzenet a számodra. - Átnyújtotta Davidnek a gitárt. - Tessék. Ez a tiéd.
Dávid kinyújtotta a kezét, és elvette a gitárt - lassan mozdult, akár egy öregember.
- A Tisztes Horzsolások. Nagyon sokat jelentett neki ez a
gitár. De most már ez sem segít. Nem hozza vissza.
- Micsoda? - ráncolta Karim elcsodálkozva a homlokát.
- Semmi - motyogta Dávid zsibbadtan, és az asztalra állította a magnót. - Semmi, egyáltalán semmi...
- Szeretnéd, ha magadra hagynánk? - kérdezte Karim, a
szigorú szemekben most őszinte együttérzés fénylett.
- Nem. Maradjatok csak! - Dávid nagy lélegzetet vett, és
megpróbálta egy kicsit összeszedni magát, mielőtt előrehajolt volna, hogy bekapcsolja a magnetofont.
Billy hangja töltötte be a szobát, és ez egy pillanatra megdermesztette Dávidét: olyan volt, mintha ott lett volna mellette.
- Bocsáss meg, Dávid. Nem szegtem meg az ígéretemet.
Megpróbáltam maradni. De képtelen voltam rá. - Itt rövid
szünet következett, aztán újra megszólalt, rekedt, fátyolos
hangon.
- Nem arról van szó, hogy nem szeretlek. - Remegő hangon felnevetett. - Soha nem mondtam még ezt neked, ugye?
Ez is csak azt bizonyítja, milyen gyáva vagyok. Olyan régóta
szeretlek, és soha nem tudtam bevallani neked. Ez valahogy
mindent túlságosan valóságossá tett volna. De most ki akarom mondani. Most ki merem mondani. - Úgy hangzott az
egész, mint egy halk sóhaj. - Szeretlek, Lisan...
Yasmin halkan felzokogott.
- Otthagytam neked öreg barátomat, és még valamit.
Nem a sajátom, most sajnos alkalmatlan vagyok arra, hogy
két értelmes szót egymáshoz fűzzek. Roger Whittaker dala,
de elmond mindent. - Ismét rövid szünet következett, aztán
lágy gitárakkordok. Billy hangja mély volt és tiszta, csak egyszer remegett meg, alig észrevehetően, amint a szobába
úszott a dallal.
Olyan csendes vagy, mikor a többiek beszélni vágynak,
Nyugodt világodban még sincs nyájas alázat.
Akkor nevetsz, mikor mindenki más zokog,
És igazat mondasz, bár hazudni volna jó, tudod.
Csodák laknak benned. Látom, hogy ragyogsz.
Mint a nap, mikor fényre deríti a sötét tegnapot.
Látom, hogy ragyog.
A fagyban te vagy a meleg. Vénségemben az örök ifjúság.
Az égbolton vezérlő csillagom. Látom, hogy ragyog.
Látom, hogy ragyog, hogy ragyog, ragyog.
Csodálatos mélység! Gyarló sekély világ nem pusztíthat
el,
Sem téged, sem a benned égő örök szeretet tüzét.
Aki csak akkor fogad el, ha érzi az adás örömét.
Aki melletted él, érzi mind szíved melegét, a fényt.
Látom én is, hogy ragyog, hogy ragyog, ragyog...
Az utolsó néhány szó már nem csendült olyan tisztán, mint
a többi, és hosszú szünet követte.
- Viszontlátásra, Dávid. Köszönök minden nevetést és
köszönöm a csodákat.
Aztán már csak az üres szalag sercegését lehetett hallani.
Dávid kikapcsolta a készüléket. Szokatlan, ismeretlen, forró
pára öntötte el a szemét, és egy hosszú percig képtelen volt
bármire, csak ült, és vakon, mereven bámulta a kezében lévő
gitárt. Aztán hátralökte a székét, felállt, és határozott léptekkel az öltözőszoba felé indult. Amint Karim mellé ért, odalökte neki a gitárt.
- Megfognád ezt egy pillanatra? - Fél perc múlva már jött
is visszafelé egy kis barna bőr utazótáskával a kezében. Az
ágyra dobta, és gyorsan kinyitotta.
- Utána akarsz menni? - kérdezte Karim halkan.
- Ördögöd van - robogott keresztül Dávid a szobán a rózsafa ruhásszekrényhez, és találomra néhány inget meg nadrágot rángatott ki belőle. - Azt mondta, hogy meg van zavarodva. Nekem pedig eszem ágában sincsen ebben az állapotban magára hagyni. Ha azt hiszi, hogy őhelyette jó lesz nekem ez az átkozott gitár is, tényleg meg lehet zavarodva.
Eszét vesztette! Nekem ő kell.
- Neki meg te, ha nem csalódom - toldotta meg Karim
nyomatékosan. - Azt ugyan nem merném állítani, hogy értem ezeket a romantikus szenvedélyeket. Soha nem ismertem olyan nőt, aki efféle hatást tudott volna gyakorolni rám.
- Vállat vont. - De ő mégis erős, értékes asszony. Talán megérdemel ekkora odaadást.
- így van, Karim. És nem is csak talán - mondta Dávid,
miközben kapkodva a táskába gyömöszölte a ruhákat.
Hidd el nekem.
- Visszahozod? - kérdezte Yasmin.
- Remélem - felelte Dávid józanul. - Ha nem jön, én megyek vele. Bárhogyan is legyen, tudnia kell, hogy mostantól
fogva mi egyek vagyunk. - Fülsértő lármával megszólalt a telefon az éjjeliszekrényen. - Felvennéd, Karim? Szeretném
befejezni a csomagolást.
Karim letette a gitárt, felállt, és az éjjeliszekrényhez lépett.
Felvette a kagylót, és miután bemutatkozott, néhány percig
csak hallgatott. Arca közömbös maradt, egyetlen rezdülésévei sem árulta el a megdöbbenést, ami a hírek hallatán eltöltötte.
- Megmondom neki, Clancy. - Halkan visszatette a kagylót.
Davidhez fordult.
- Azt hiszem, abbahagyhatod a csomagolást, Dávid
mondta lassan. - Clancy volt az. Üzenetet kapott a testőrtől,
akit Billy védelmével bízott meg. - Egy pillanatra elhallgatott. - Csaknem bizonyos, hogy Landram kezébe került.
Dávid érezte, amint jeges rémület rántja össze a gyomrát.
- Mi az ördögöt jelent az, hogy csaknem bizonyos? Hát
nem tudja?
- Abból, amit látott, nagyon valószínűnek látszik. Billy a
piacon hajtott keresztül a terepjáróval, amikor egy utcai árus
elállta az útját a kocsijával. Míg Billy arra várt, hogy odébb
menjen, egy barna burnuszos, alacsony, köpcös ember beugrott mellé a kocsiba. Intett egyet, mire az utat eltorlaszoló
árus kocsistul elpárolgott. Aztán Billy megállás nélkül keresztülszáguldott Zalandanon, egészen a város kapujáig.
- Ha olyan közel volt, hogy mindezt ilyen jól látta, mi az
ördögért nem lépett közbe? - Dávid arcát elsápasztotta a düh
és a kétségbeesés. - Alacsony és köpcös. Landram is az, kifejezetten kövérkés. Az volt a feladata, hogy vigyázzon rá, a fenébe is!
- A férfi nagyon közel ült Billyhez - szólalt meg halkan a
sejk. - Mivel Danilo azt mondta: látta Billy arcán a rémületet,
amikor a férfi a kocsiba vágódott, úgy tűnt, mintha valamivel
megfenyegette volna, hogy azonnal továbbhajtson. Danilo
nem merte megkockáztatni, hogy közbelépjen, ha Billy bordáinak netalán épp egy kés szegeződik.
Egy kés, Billy bordáinak szegezve. Dávid agyán hirtelen
átfutott, milyen kéjelegve részletezte fenyegető leveleiben
Landram mindazokat a kínzásokat, amiket neki szánt. Billy
és Landram! Érezte, ahogyan elönti a méreg, és a feltoluló
düh lassan felperzsel benne minden félelmet.
- Honnan telefonált a testőr?
- A városkaputól. Azt mondta, Billy és Landram akanyonok felé vette az irányt. Nem akarta túl közelről követni őket,
nehogy Landram észrevegye. Nem éppen könnyű feladat valakit észrevétlenül követni a sivatagban.
- Mi van, ha szem elől téveszti őket? - kérdezte Dávid keserűen. - Nagy óvatoskodásában a végén még hagyja, hogy
ez az eszeveszett vadállat meglógjon?
- Nem fogja. Clancy szerint Danilo nagyon jól érti a dolgát. Parancsot kapott rá, hogy egészen Landram búvóhelyéig
kövesse őket, és azután rögtön tegyen jelentést.
- És akkor utánuk megyünk! - mondta Dávid bőszen.
- Nem. Akkor várunk.
- Mire? - kérdezte Dávid vadul. - Várunk, amíg Landram
dobozba csomagolva küldi el nekem Billy megcsonkított testének darabjait? A pokolba is - nem! Elhozom tőle Billyt.
- Ha odarohanunk, még akár ha egy egész kommandóval
is - nagyon valószínű, hogy Billy életét kockáztatjuk vele.
Clancynek igaza van. Megvárjuk, amíg Landram felveszi velünk a kapcsolatot, és aztán csapdát állítunk neki.
- Ha felveszi - vágott közbe Dávid keserűen. - Lehet,
hogy úgy dönt: pusztán szórakozásból előbb bosszút áll
Billyn, és csak azután vesz engem kezelésbe.
- Nem hinném. - Karim összeszűkülő szeme éles volt, ravasz és metsző. - Most már nagyon türelmetlen. Billyt szerintem csak túszként akarja felhasználni, hogy téged megkaparinthasson.
Ez logikusan hangzik, de Dávid bele sem mert gondolni a
következményekbe, ha Karim netán mégis tévedne. Túlságosan megrémisztette.
- Vissza fogod kapni őt, Lisan. - Yasmin hangja lágyan,
vigasztalóan csendült. - Mindannyian segíteni fogunk, hogy
visszatérhessen hozzád.
9.
- Tudja, hogy nem fog eljönni - mondogatta Billy egyre
reménytelenebbül. - Mit gondol, miért indultam el Zalandanból? Vitatkoztunk, és végül úgy döntöttünk, legjobb lesz,
ha ki-ki megy a maga útján. - Dacosan a férfira pillantott. - Ki
van zárva, hogy önszántából a maga karjaiba sétáljon, csak
hogy az én bőrömet mentse. Egyáltalán nem törődik velem.
- Mondod te, idesem.-Az erős tájszólás most szinte megnyugtatólag hatott Billyre. Alphine Landram felemelte az
apró zsiráffigurát, amit éppen farigcsált, és hunyorogva gyönyörködött benne. - Csak várnunk kell, és majd meglátjuk,
igaz-e? Nem fog sokáig tartani, majd kiderül. Akár így, akár
úgy. Hamarosan napnyugta lesz. Bradfordnak nemsokára
találkoznia kell az emberemmel a városkapunál. Egy órára rá
itt lesz.
- Nem lesz itt, én mondom magának. Jól tudja, hogy mit
akar tenni vele. Bolond lenne idejönni.
- De mégiscsak ide fog jönni. - Landram felpillantott,
gyűlölet villant a színtelen szürke szemekben. Kígyószemek.
Ez volt az első érzelmi - emberi? - megnyilvánulása azóta,
hogy reggel rárontott a dzsipben. - Bradford egy kicsit bolond. Azt hiszi magáról, hogy valami Grál-lovag. Ezért ütötte bele az orrát olyasmibe is, amihez semmi köze se volt. Jönni fog, a nyakamat rá.
Igen. Jönni fog. Ezt Billy is tudta, és ettől elviselhetetlen
rémület fogta el. Ide fog jönni, és Landram végez vele, és
mindez egyedül az ő hibája. Dávid azért fog meghalni, mert
túlságosan gyáva volt ahhoz, hogy vele maradjon, és elfogadja azt a szerelmet, ázt az életet, amit adni tudott volna neki. Istenem, mindent megadott volna a lehetőségért, hogy újrakezdhesse. Mit számít, ha nem tart örökké? A puszta emlék
elég volna neki, hogy egész életére kitartson. De Davidnek,
lehet, már egyáltalán nincs ideje. Ha Landramnak sikerül,
amit tervez. Újra megpróbálta meglazítani a csuklóján feszülő kötelet, de hiába. A csomók olyan szorosak voltak, hogy
teljesen elszólították a vérkeringését.
- Kényelmetlen? Rendkívül sajnálatos - szólalt meg
Landram szelíden. Széles mosolyával úgy festett, mint egy
ártatlan pufók angyalka. - Sose félj! A Grál-lovag hamarosan itt lesz, hogy megmentsen. - Lustán nekitámaszkodott a
hatalmas sziklának, épp a barlang bejáratával szemben. - És
az nagyon kellemes élmény lesz mindannyiunknak.
Csak most, ahogy félig kibontakozott a burnuszból, figyelt
fel rá Billy, milyen szögletes, zömök alak. Csaknem kövér
volt, és gyérülő, vöröses haja csak még jobban kiemelte sápadt, szeplős, lárvaszerű arcát. Egész megjelenése sokkolta
Billyt. Az elmúlt néhány hétben, ha megpróbálta maga elé
képzelni Landramot, mindig valami karcsú, sötét, halálosan
fenyegető megjelenésű, párducszerű alakot képzelt maga
elé. Ez a tájszólással beszélő kerub fénytelen, kifejezéstelen
kígyószemeivel egyszerre volt kevésbé félelmetes is, meg
sokkal félelmetesebb is, mint amilyennek gondolta. De kétségkívül rosszindulatú volt és kegyetlen. Ezt még azokban az
élettelen szemekben is könnyen fel lehetett fedezni.
- Miért vállalja a kockázatot, hogy megölje Dávidét? Tudja, hogyan érez iránta az egészBen Rashid család. Úgy fogják
űzni, hajszolni utána, mint egy vadállatot.
- Ezt te nem érted - mondta Landram halkan. - Hiszen az
vagyok most is. Űzött vad. Mindaz, amiért dolgoztam, amit
összekapartam attól kezdve, hogy kölyökkoromban otthagytam Liverpoolt, elveszett. Csak egyetlen dolog maradt
meg. - Az éles, csillogó pengére pillantott a kezében. - Csinos, nem? Végig velem volt, aliverpooli dokkoktól kezdve, a
hosszú úton. - Felpillantott, és olyan mérhetetlen kegyetlenség villant a szemében, hogy Billy önkéntelenül megborzongott. - Most már csak egy rövid úton kell elkísérnie.
- Követni fogják Dávidét és a maga cinkosát, és így is, úgy
is elkapják magát - próbálkozott Billy hajthatatlanul. - Ha
most lelép, még eltűnhet, mielőtt ideérnének.
- Milyen kedves tőled, hogy figyelmeztetsz - mondta
Landram könnyedén. - Milyen jóindulatú kis hölgy. Már látom, miért van úgy oda érted Bradford. - Kése akkurátusan
tovább dolgozott a zsiráfon, egyre több vékony faforgács borította körülötte a földet. - Nem fogják követni. Megparancsoltam Dionnak, hogy ne hagyja el a várost, amíg tökéletesen meg nem győződik róla, hogy senki sincs a nyomában.
Ha mégis követik, ott fogja hagyni Bradfordot, és egyenesen
idejön. - Kedélyesen elmosolyodott. - És akkor elvágom a
torkodat, Callahan kisasszony.
Billy felszisszent. Szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy
Landram komolyan beszél. Látszott azokban a hideg, szürke, rettenetes szemekben.
- Nem. Nem fogják követni - folytatta Landram. - De a
biztonság okáért Dión lent marad a szikla aljánál, és szemmel
tartja a barlanghoz vezető ösvényt.
Kése egy újabb finom forgácsot kanyarított le a zsiráfról.
- És akkor csak hármasban leszünk idefent Hát nem lesz
ez nagyon meghitt, idesem?
A jelenet, amit megrajzolt, már önmagában elég volt a
lánynak, hogy rosszul legyen tőle. Dávid egyedül, fegyvertelenül szemben Landram borotvaéles pengéjével. A puszta
gondolatra jeges borzongás futott végig rajta.
- Kérem... - suttogta. - Megteszek mindent, amit akar.
Csak ne bántsa!
- Megpróbálsz elcsábítani azzal a szép fiatal testeddel?
Landram ajka kajánul megvonaglott. - Nem akarom alábecsülni kissé soványka bájaidat, de nem igazán képezhetik alku tárgyát. Nem vagyok túlságosan oda a nőkért.
- Nem úgy értettem - mondta Billy azon igyekezve, hogy
ne érződjék a hangjában, mennyire felbőszítette Landram.
Azt eleve sejtettem, hogy egy olyan alak, aki arra használt fel
nőket, fiatal lányokat, amire maga, nem is lehet túlságosan
oda értük.
- Akkor pedig nincsen minékünk semmiféle beszélgetnivalónk. Maradj csöndben és pihenj! Most már nem tarthat
sokáig. - Kényelmesen elhelyezkedett, szemét várakozva a
barlang bejáratára függesztette, mint egy kisfiú, aki valami
kellemes meglepetésre vár.
Billy lehunyta a szemét, és reszketve mély lélegzetet vett,
de így is maga előtt látta Landram arcát A barlang kinézetéből ítélve - a hálózsákból meg az üres konzervdobozokból
Landram valószínűleg már jó néhány napja ott tanyázhatott,
alig néhány kilométernyire Zalandantól. Itt szövögette a
bosszú hálóját, mint egy rosszindulatú, vérszomjas pók, és
most már csak arra várt, mikor csaphat le végre védtelen áldozatára. Dávid volt a lakoma, amire olyan sóvárogva várt
ezüsttálcán szervírozva, egyenesen az éles penge alá. Billy
egyszerűen képtelen lett volna elviselni, ha Davidnek bármi
bántódása esett volna. Jaj, kérlek, ne gyere! Lisan, ne gyere!
Kinyitotta a szemét, és tekintetével önkéntelenül követte
Landramét, amint az változatlanul a barlang széles nyílása
felé bámult. Az eget már halvány rózsaszín csíkok pásztázták. Hamarosan ragyogó bíborban fog úszni, és lenyugszik a
nap. Dávid talán épp ebben a percben találkozik Landram
küldöncével, és BiŰy tudta, hogy gondolkodás nélkül engedelmeskedni fog Landram utasításainak. Nem meri megkockáztatni, hogy őt megöljék. Nem. Mindent úgy fog tenni,
ahogy Landram akarja. Egyedül fog jönni és fegyvertelenül,
fel a szűk ösvényen a szikla aljától ide a barlanghoz, ahol
Landram vár rá feszült, torz vigyorral, hideg kígyószemekkel, és hideg, könyörtelenül éles késével
Fekete farmernadrágban és fekete szélkabátban állt ott a
barlang bejáratánál a lenyugvó nap utolsó sugarainak halvány fényében. Billyn átfutott az emlék, arról az éjszakáról
ott az üvegházban. Azon az éjszakán is tiszta feketében volt
Öltözékének komor, szinte fenyegető sötétsége káprázatosan szőkének és élettelinek láttatta. Élettelinek...
Landram lassan felállt.
- Légy üdvözölve, Bradford - köszöntötte szívélyesen.
Már türelmetlenül vártunk, ugye, Miss Callahan? Megpróbált meggyőzni róla, hogy úgysem fogsz eljönni, de én tudtam, hogy eljössz. Hiszen olyan gáláns egy úriember vagy, az
egész világ megmentője, a szerencsétlenek megsegítője, bajbajutottak gyámola, gáncs nélküli lovag. Hogyan is tudtál
volna sorsára hagyni egy ilyen csinos kis asszonykát?
Dávid tekintete izgatottan csak Billy megkötözött alakját
kutatta a barlang félhomályában.
- Jól vagy, Billy? Bántott téged?
A lány a fejét rázta.
- Semmi bajom - mondta rekedten. - Nem lett volna szabad idejönnöd, Dávid! Istenem, abban bíztam, hogy talán
nem jössz.
- Jönnöm kellett - felelte Dávid, ajkán halvány mosollyal.
- Nem tudok gitározni. Szükségem van rád, hogy megtaníts.
- Lágyan újra megismételte: - Szükségem van rád.
A lányt szívbe markolóan, kétségbeesetten és ellenállhatatlanul borította el a szeretet. Nem kapott levegőt.
- Nekem is szükségem van rád, Dávid.
- Nagyon megindító - mondta Landram kajánul. Félrelökte a fadarabot, amit farigcsált, de a kést azt a kezében tartotta. - És nekem is szükségem van rád, Bradford. Kellesz
nekem. Már olyan rég éget ez a vágy, lassan olyan, mint egy
szenvedély. Minden éjjel rólad álmodom, tudsz róla? Az
egyetlen dolog, amire gondolni tudok, az az, hogyan fogom
darabokra szaggatni azt a csinos pofádat. - Ujját gyors, simogató mozdulattal futtatta végig a kés pengéjén. - Indulásképp...
- Nem! - sikoltott fel Billy, kétségbeesetten igyekezve
talpra állni, hátát a barlang falának feszítve. - Ezt nem teheti!
- Nem akarod, hogy elcsúfítsam az arcát? - vigyorgott
Landram. - Mindigkészvagyokrá, hogy egy hölgy óhaját teljesítsem. Akkor valahol máshol kezdem. Gyere közelebb,
Bradford. Hadd keressek rajtad valami jó helyet.
Dávid előbb tanakodott egy kicsit, majd lassan Landram
felé indult, míg végül már csak egy-két lépésnyire állt tőle.
- Látod, milyen engedelmes? - villantotta Landram a
lányra eszelős vigyorát. - És ez kizárólag temiattad van, Callahan kisasszony. Tudja, ha ellenszegül, akkor előbb téged
veszlek kezelésbe. Micsoda gáláns lovag! - Szeme szinte mohón tapadt Dávid testére. - Na, lássuk csak. Hol is kezdjem?
- Kérem... - lendült előre Billy, minden erejét összeszedve. - Nem ez a módja, ha igazán fájdalmat akar okozni neki.
Hangja halk volt, egész testében reszketett. - Meg akarja
büntetni. Azt akarja, hogy sokáig szenvedjen, igaz? Amit
most tervez, túlságosan hamar végezne vele.
- Úgy gondolod?
Billy bólintott, lázas, szinte összefüggéstelen szavai egymás után buktak, bugyogtak fel belőle.
- Van más módja is. Igaza van. Nagyon fontos vagyok neki. Nagyon, nagyon fontos. Bármit is tervez ellene, tegye inkább velem, őhelyette! - Hallotta Dávid fojtott kiáltását, de
nem törődött vele. Meg kellett győznie Landramot. - Nézéssé végig vele - aztán engedje szabadon. Nem látja be, hogy
ezzel sokkal nagyobb fájdalmat okozna neki? Ezt az emléket
magával hurcolná élete végéig. - Igen, gondolta magában, de
legalább életben maradna.
- A fenébe, Billy. Fogd be a szád! - szólt rá Dávid rémült,
éles hangon. - Ne ártsd ebbe bele magad!
- De hiszen miattam van az egész. Az én hibám. Hogy lehetnék én ebben kívülálló? - Ismét Landramhoz fordult.
Azt mondta: ő egy Grál-lovag. Ha elfogadja az én javaslatomat, tovább fog emlékezni és tovább fog gyötrődni. Miért
nem képes végre belátni?
- Lehet, hogy igazad van - mondta Landram vontatottan.
Dávid feszült, sápadt arcát fürkészte. - Határozottan úgy
fest, hogy nagyon odavan érted.
- Te is tudod, hogy csak játszadozol - förmedt rá Dávid
élesen. - Vágd el a kötelet, és küldd el őt. Kezdjünk végre
hozzá!
- Még nem. Azt hiszem, hagyom inkább, hadd gyönyörködjön benne egy darabig. - Billyre pillantott. - Kötözzük
meg és lássunk hozzá? Mit szólsz, idesem? - Karnyújtásnyira
lépett Davidhez, aki még csak meg sem rezzent. A kést a
mellkasának nyomta, épp elég erősen ahhoz, hogy fájjon, de
a bőrt ne sértse meg.
- Ne! - sikoltott fel Billy. Kettőjük közé vetette magát, és
hirtelen minden összemosódott előtte. Landram először elképedt, aztán dühös arca... Dávid kiáltása a háta mögött...
az izzó, égető fájdalom a karjában. Különös, hogy milyen forró, pedig milyen hidegnek látszott az a penge.
- Billy - hallotta Dávid elkeseredett kiáltását félig kábultan, mintha egy másik világból szólította volna. Villámgyorsan félreugrott, aztán tehetetlenül a térdére zuhant. Dávid
mozdulata, amint vasmarokkal megragadta Landram kését,
mintha lassított filmfelvétel lett volna. Másik keze előrelendült, az ütés épp a torkán érte Landramot. Látszólag könnyű
ütés volt, de Landram tekintete azonnal elhomályosult, és
eszméletlenül bukott előre. Billy szédelegve bámulta a köpcös, tehetetlenül heverő testet. Ott hevert mellette bénán,
élettelenül, alig néhány lépésnyire tőle. Olyan hihetetlenül
gyorsan történt minden. Dávid biztonságban volt. Fel se tudta fogni. Dávid most már biztonságban volt!
Dávid melléje térdelt, a karjába vette. A vér - ködlött föl
benne hirtelen, homályosan - és megpróbált elhúzódni.
- Ne... Össze foglak vérezni.
- Fogd be a szád! - szólalt meg Dávid megtörten. - Fogd
be a szád, szerelmem. - Mély lélegzetet vett, és óvatosan eltolta magától a lányt. Felemelte a kést, amit Landram estében elejtett. Gyorsan elvágta Billy csuklóján a köteleket és elhajította a kést. Sietve kigombolta a lány sárga blúzát, hogy
megvizsgálhassa a kés ejtette sebet. - Csak egy karcolás, az
izmot érte - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Fehér zsebkendőt húzott elő a zsebéből és a vérző sebre szorította. - Istenem, szerencsénk volt. Meg is ölhetett volna. - Kezét a sebtében rögtönzött kötésre tette. - Fogd ezt meg egy percre!
Valami segítséget kell hoznom. - Felállt, a barlang szájához
lépett, és széles mozdulattal háromszor intett valakinek odalent a szurdokban. Másodperceken belül már ismét ott volt a
lány mellett, és Billy sápadt arcát látva leplezetlen aggodalommal tekintett rá. Halkan valami káromkodásfélét mormogott, amint térdre ereszkedett, és gyengéden a karjába
vette a lányt, egyik kezével óvatosan tartva a kötést.
- Te egy idióta vagy, Billy Callahan - pirongatta csendesen. - Imádni való, csodálatos, bátor idióta, de azért mégiscsak idióta. Micsoda pokoli ötlet volt ez, így közibénk vetni
magad?
Billy megkönnyebbült sóhajjal simult a férfihoz. Olyan jó
meleg volt, ő pedig most hirtelen fázni kezdett. Nagyon fázott.
- Azt hittem, bántani fog - mondta elgyötört hangon. - És
ezt nem hagyhattam.
- No persze, sejtettem. Te nem hagyhattad - visszhangozta Dávid. - De ha nem ártottad volna bele magad, egyikünknek sem esett volna semmi bántódása. Csak a kellő pillanatra
vártam, hogy megérinthessem. Csak meg kellett volna érintenem, Billy!
A lány közelebb húzódott. Érezte a Dávid testéből áradó
ismerős, jótékony melegséget, de most ez sem volt elég, hogy
elűzze a hideget, ami minden porcikáját átjárta. Egész testében reszketett. - Nem értem, mit beszélsz.
- Clancy tudta, hogy Landram ellen indulok, így hát ideadta nekem titkos arzenáljának egyik bájos kis specialitását
- Felemelte a kezét, hogy megmutassa Billynek a csinos,
finom aranyfoglalatú ónixköves gyűrűt a mutatóujján.
Csak annyit kell tenned, hogy megnyomod itt ezt az apró rugót az oldalán, és egy apró tű jön ki belőle. - Ajka megremegett. - Egy tű, ami annyi kábító folyadékkal van bevonva,
hogy égy rinocéroszt is leterítene másodpercek alatt.
- Tisztára, mint James Bond - mondta Billy tompán. Egyre jobban reszketett. - Kinek integettél? Landram azt mondta, ki van zárva, hogy bárki követhessen.
- Engem nem is kellett, hogy kövessenek - felelte Dávid.
Danilo, Clancy embere követett téged, és látta, mit művel
Landram. Ő már előttem itt járt. Amikor aztán meggyőződött róla, hogy csak ketten vannak, Landram és sedikhani
cinkosa, rádiótelefonon üzent és itt várt. Talán már akkor ártalmatlanná tette az ösvényt őrző fickót, amikor én még csak
félúton voltam ide fölfelé. A jeladásomra várt, hogy értesítse
Karimot és Clancyt, akik azóta már úton vannak ide a helikopterrel.
Billy enyhe bosszankodással kérdezte: - Miért követett
engem Clancy embere? Azt ígérted, szabad leszek, mint a
madár!
- Pusztán elővigyázatosságból - nyugtatgatta Dávid.
Egy kicsit féltem, hogy történhet veled valami. Szerettem
volna, ha nem vagy teljesen védtelen.
- Nincsen szükségem védelemre. Tudok én... - Hirtelen
ráeszmélt, milyen ostobán viselkedik. Hiszen most sem tudott vigyázni magára, és ez csaknem Dávid életébe került.
Azt hiszem, ebben az esetben valóban szükség volt rá.
- Igen nagylelkű vagy, hogy elismered - kötözködött Dávid, enyhe vidámsággal a hangjában. - Jobban meg lehettél
rémülve, mint gondoltam.
- Halálra voltam rémülve. Magam előtt láttam, ahogy kínoz téged. Hogy megöl. Rettenetes volt.
- Csitt! - Dávid közelebb húzta magához. - Hiszen nem
történt semmi ilyesmi. És már soha többé nem fenyegethet
bennünket. Vége. Egyszer és mindenkorra vége.
Billy az eszével fel is fogta, hogy valóban vége, de az érzései még nem engedelmeskedtek. A gonoszság és a rettegés
még ott volt vele, rátelepedett egész súlyával. - Olyan borzasztó ember. Láttad a szemét? Jeges volt a tekintete. Olyan
volt, mintha belülről meg lett volna fagyva. - Reszketve felnevetett. - Engem is megfagyasztott. Még mindig nem tudtam felmelegedni.
- Nem tudsz felmelegedni, Billy? - tolta egy kissé távolabb Dávid, és aggódva pillantott le rá. A remegés egyre fokozódott, és rémülten látta, hogy a lány most még sokkal sápadtabb.
- Hamarosan felmelegszel. Megígérem. Csak tarts ki!
Egyik kezével kigombolta a kabátját, a másikkal még mindig
a kötést tartotta a lány karján. - Hol az ördögbe lehet Clancy
és Karim ilyen sokáig?
- Nem telt még el olyan sok idő - mondta Billy félig kábultan. Legalábbis nem tűnt hosszú időnek, mióta Dávid leintegetett annak az embernek. Bár az is lehet, hogy igen. Nem tudott világosan gondolkozni.
- Éppen elég. - Becsavarta a lányt a kabátba, és aztán újra
a karjába vette, szorosan, gyengéden átölelte. - Jobb így?
Nem igazán volt jobb, de Dávid hangjából annyi aggodalom csendült ki, hogy nem akarta elkeseríteni. Bólintott.
Sokkal jobb - motyogta. Úgy érezte, el-elveszíti az eszméletét - és minden teljesen összezavarodott a tudatában. A kés,
Landram, a félig kifaragott zsiráf a földön, a gitár. A gitár?
Hogy kerül ide a gitár? Ja persze, most már emlékszik.
- Tényleg szeretnéd, hogy megtanítsalak gitározni?
Érezte, hogy Dávid megszorítja.
- Mit mondasz, kedvesem?
- A gitár... Tényleg azt szeretnéd... - Nem tudta befejezni
a mondatot. Nem volt körülötte más, csak a hideg, fenyegető
sötétség.
10.
Karim sejk bősz arcvonásai kissé haragos, de türelmes kifejezést öltöttek, mikor Billy végre ismét magához tért.
A lány ágya mellett ült az elefántcsontszín párnázató nádszékben, tekintete várakozásteli feszültséggel a lány arcára
tapadt, mintha a gondolataival akarta volna felébreszteni.
Egy olyan erős egyéniség, mint Karim, talán képes is volna rá
- gondolta Billy félálomban.
- Aha! Tehát ébren van - dörmögte Karim. - Elég sokáig
tartott. Az az agyalágyult orvos azt mondta, hogy ne zavarjam, amíg magától fel nem ébred. - Mogorva képpel tette
hozzá: - Négy teljes óra!
- Bocsásson meg - mentegetőzött Billy meggyőződés nélkül. Karim teljesen úgy viselkedett, mintha Billy eszméletvesztése egyenesen az ő személye elleni sértés lett volna.
A lány felült az ágyban, kissé megrándult, mikor a bal karját
megmozdította. Most márgondos, szakszerűkötésvoltrajta.
Valaki - talán Yasmin - levette az ingét és a nadrágját, és hálóinget adott rá. - Tudja, igazán nem kellett volna szót fogadnia az orvosnak. Nem is értem, miért hagytam így el magam.
- Sokkot kapott - világosította fel Karim. - A seb semmiség volt. Ezt már ott a barlangban megpróbáltam megértetni
Daviddel, de nem akart hinni nekem. A fejébe vette, hogy
maga a halálán van, vagy a vérveszteségtől, vagy valami titokzatos méregtől, amivel Landram a kését preparálta.
Hangjában enyhe neheztelés csendült. - Szabályosan nekünk esett, hogy mért nem érkeztünk meg hamarabb a helikopterrel, hogy idejében orvoshoz vihessük magát. Teljesen
kivetkőzött önmagából.
- Hol van most? - kérdezte Billy.
- Az orvos kiparancsolta a szobából, miután Dávid megfenyegette, hogy kitekeri a nyakát, ha hagyja magát meghalni. - Karim a fej ét csóválta. - Ahogy mondtam. Nem lehetett
ráismerni. Kint járkált a folyosón fel-alá órák hosszat - míg
végül azt találtam mondani neki, hogy az őrökkel fogom a
szobájába toloncoltatni, ha nem megy el békében magától.
- És meg is tette volna?
- Természetesen - felelte a sejk egyszerűen. - Soha nem
blöffölök, Miss Callahan. - Kinyújtotta a lábait maga előtt a
széken. - Nem tett jót Davidnek, hogy itt volt. Még sokkal
jobban gyötrődött, mintamikormegtudta,hogy magátelfogták. - Elhallgatott, elgondolkodva ráncolta a homlokát, majd
határozott hangon nekilátott a mondókájának: - Rettenetesen kihoz a sodromból, ha Dávidét szenvedni látom, Miss
Callahan. Ezért is döntöttem úgy, hogy itt maradok, és beszélek magával, még mielőtt üzennék Davidnek, hogy magához tért.
- Én is nehezen viselem, ha Dávid szenved - szólalt meg
Billy halkan. Felegyenesedett az ágyban, a takaró lecsúszott a derekáig. - Azt hiszem, ezt maga is tudja.
Karim sötét szeme elképedve tapadt Billy kifakult, magas
nyakú hálóingére. Lóherezöld stilizált ír címerbe foglalva a
következő felirat díszelgett rajta: Csókolj meg - ír vagyok.
- Kissé szokatlan öltözék! Mondja, ezt a különleges stílust
Dávid valóban vonzónak találja?
- Nem hiszem, hogy Dávid valaha is látott volna hálóingben - felelte Billy őszintén, bár egy kissé szórakozottan. Karim kaján mosolyát látva aztán észbekapott, és sietve hozzátette : - Yasmin bizonyára úgy gondolta, hogy ez a kopott, régi hálóing jobban illik egy szegény sebesülthöz. - Enyhe fintort vágott. - Saját jószántából egyébként soha nem választott volna ilyen nőietlen öltözéket Folyton azért korhol,
hogy nem vagyok eléggé nőies.
- Davidnek e tekintetben, úgy tűnik, még sincs oka panaszra. - A sejk halványan elmosolyodott. - Egyáltalán semmikivetnivalótnemtalálmagában. -Mosolyaelhalványult.
Kivéve azt a szokását, hogy előszeretettel menekül el mindenféle kísértetek elől. Ez szörnyű oktalanság volt, Miss Callahan. Dávidét meg is ölhették volna maga miatt.
- Tudom - suttogta Billy. Ajkát fájdalmasan összeszorította, amint eszébe jutott Landram arca, ahogy Dávid mellének szegezte a kését. - Szörnyű volt. - Karimra pillantott.
Hol van Landram?
- Jó helyen. Gondját viselik - mondta a sejk kemény, könyörtelen hangon. - Többé már nem okoz gondot senkinek.
Billy megremegett a Karim arcán feszülő vad kifejezéstől.
- Örülök. Dávid biztonságban lesz végre.
- Efelől biztos lehet. Hacsak a maga ostobasága nem sodorja újabb veszélyekbe. - Arckifejezése most szigorú volt és
határozott. - És én úgy döntöttem, hogy ezt nem engedhetem meg.
- Nem engedheti?!
- Az nyilvánvaló, hogy nagyon mély és őszinte érzelmek
fűzik Davidhez - folytatta a sejk. - Abból, amit ő mesélt nekem a barlangban történtekről, egyértelműen kiderül, hogy
képes lett volna az életét adni érte. Értelmetlen dolog ilyet
tenni, ha mindezek után megtagadja, hogy vele maradjon,
bár jól tudja, milyen fájdalmat okoz vele.
- És maga most meg kíván bizonyosodni arról, hogy nem
művelek ilyen értelmetlen dolgokat többé? - Billy szeme
huncutul csillogott. - Azaz most ismét az eunuchok és a hárem réme fenyeget? - Ebben a pillanatban szinte hihetetlennek tűnt, mennyire haragudott Karimra a fenyegetései miatt
azonazelső napon. Most márképtelenvolt ezeketafenyegetéseket komolyan venni, miután tudta, hogy kizárólag Dávid
iránti szeretetéből fakadnak. Saját magáról is tudta, hogy könyörtelen tudnalenni, ha Dávid boldogsága forognakockán.
- Mondtam már magának: nem vagyok barbár-utasította rendre Karim. - De azt azért bölcsen tenné, ha kissé komolyabban venne. Bízom Davidben, és abban, hogy meg tudja
győzni magát, hogy jövőbeli boldogsága azőboldogságais.Arca határozott, eltökélt kifejezést öltött. - Én a magam részéről csak arról akarok bizonyságot szerezni, hogy minderre
lesz lehetősége és elég ideje.
-Valóban? Már ezis épp elégszigorúanhangzik-kötekedett Billy. - Volna szíves ezt egy kicsit bővebben kifejteni?
- Éppen azon voltam - zsörtölődött Karim. - Először is:
nem hagyhatja el a Casbahot, illetve a várost, csak Daviddel
együtt. Másodszor: azonnal átköltözik Dávid lakosztályába.
Harmadszor: nem járulok hozzá semmiféle fogamzásgátló
eszközneka Casbahbatörténőjuttatásához. Éshavanmagánál bármi efféle, azt el fogom koboztatni, és addig vissza sem
kapja, amíg meg nem győződöm arról, hogy végképp kiverte
a fejéből ezt az őrültséget.
Micsoda minden hájjal megkent öreg róka! - Biztos benne, hogy nem akarja elkoboztatni a cipőimet is? - kérdezte
komolyan.
- A cipőit? - vonta fel Karim kérdőn a szemöldökét.
- Gondoltam, talán így lenne rendjén való, hiszen nyilvánvalóan mezítláb és terhesen akarnak lakat alatt tartani
közölte Billy negédesen. - Meg vagyok lepve, hogy a mesterséges megtermékenyítés még nem jutott eszébe.
- Ennyire azért nem vagyok civilizált - mosolygott Karim
kelletlenül. - Meggyőződésem, hogy ezt a kérdést Dávid maga is meg tudja oldani, méghozzá teljesen természetes és
meglehetősen élvezetes módon.
- Ebben biztos vagyok - nézett Billy mélyen a sejk szemébe. - Az ön beavatkozása nélkül is.
- Majd meglátjuk - mondta Karim. - Mindent megteszünk, ami szükséges. - Kérdőn tekintett Billyre. - Nem látszik túlságosan izgatottnak. Ezek szerint hajlandó a sorsát
kellő alázattal viselni?
Kellő alázattal? Karimnak még rengeteg tanulnivalója
lenne a modern nőről és a női egyenjogúságról. És most aztán lesz is elég ideje rá, hogy minderre megtanítsa.
- Daviddel fogok maradni, ha ez az, amire kíváncsi
mondta, amint félrelökte a takarót és felkelt az ágyból. - És
az igazat megvallva, azt hiszem, hogy ebben a percben el is
megyek, megkeresem, és megmondom neki. A lakosztályában van?
Karim a fejét rázta. - Nem. Az üvegházban.
-Jó...-Billy kicsit gyengébbnek érezte magát, mintamire
számított. - Akkor most kellő alázattal odatotyogok, hogy
uram és parancsolóm rendelkezéseit meghallgassam.
- Érte küldhetnénk valakit - mondta Karim. - Nem volna
szabad ilyen hamar felkelnie.
- Én akarok odamenni - szögezte le Billy csendesen. - Én
voltam az, aki megszökött. Ügy helyes, ha én teszem meg a
visszafelé vezető utat is. Ez amolyan szimbólum. Dávid örülni fog neki. Nagy jelentőséget tulajdonít a rituáléknak.
- Azt hiszem, igaza van - emelkedett fel Karim a székből.
Mélyen, őszintén, melegen Billy szemébe nézett. Zord arcán
látszott, hogy ellentétes érzelmek viaskodnak benne. - Nem
vagyok az az engedelmes típus, különösen ha ilyen szokatlan
formában megfogalmazott felszólításról van szó. - Megérintette a lány hálóingén a rikító feliratot. - De azt mondják,
minden kezdet nehéz... Billy... - Lehajolt, és suta csókot
nyomott a lány homlokára. - Meg fogod látni, hogy helyesen
döntöttél.
Billy kimondhatatlanul meghatódott, könnyek gyűltek a
szemébe. Nem csoda, hogy Dávid ennyire szereti ezt a bősz
öreg gazembert... Megköszörülte a torkát, és ragyogó mosollyal fordult Karimhoz: - Tudom. De ez nem biztos, hogy
magára nézve is olyan nagy szerencse. Még kiderülhet, hogy
nemisolyankönnyűegyfedélalattélni velem, és akkoraztán
majd Daviddel együtt kénytelen lesz visszalakoltatni Marasefbe.
Azöltözőszobalefüggönyzöttajtajafeléindult, majdmegtorpant, és a válla fölött visszapillantott Karimra. - Azt hiszem, el kell mondanom, hogy úgy határoztam: maradok!
Kék szeme csak úgy ragyogott. - De azt is el kell mondanom,
hogy ebben az elhatározásban szemernyi szerepük sincs
azoknak a szörnyű fenyegetéseknek... Ha akartam volna, ha
akarnám, megtaláltam volna mindig a módját annak, hogy
megszökjek a Casbahból. Ami pedig a terhességgel kapcsolatos fenyegetést illeti - vonta meg a vállát -, imádom a kisbabákat. Egyszerűen a hátamra kötöttem volna, mint az indián
asszonyok, és magammal vittem volna. Magammal vinném,
ha akarnám...
Eltűnt a függöny mögött, a sejk pedig felháborodással vegyes büszkeséggel, elhűlve, mosolyogva bámult utána.
Az üvegházon átvezető ösvény most is éppolyan valószerűtlenül szép volt, mint annak előtte a holdvilág kristálytiszta fénnyel vonta be a virágzó jázminokat, a reszketve csillogó
sárga csillagvirágokat. Mindez arra az első éjszakára kellett
volna hogy emlékeztesse, de valahogy mégsem így történt.
Az az éjszaka csupa varázslat volt, csupa álom. Ez a mai édes
volt, élettel teli és valóságos. Érezte, hogyan surrog az életerő
az ereiben, hogyan lüktet minden lépésében. Ma éjszaka már
ő is csaknem hallani vélte a föld, a természet minden ritmusát. Talán idővel Dávid képes lesz arra, hogy őrá is átruházza,
neki is átadja ezt a csodálatos érzékenységet.
A rózsaszín szegfűvel, meg szellőrózsákkal beültetett
ágyás mellett térdelt, úgy, ahogy Billy azt előre elképzelte.
A lámpás is ott volt mellette, mint azon a nagyon távolinak
tűnő éjszakán. Mennyire hasonló ez a két éjjel, és mégis milyen más. Dávid most nem foglalatoskodott buzgón a palántáival kezét a viharkabát zsebébe süllyesztette, és mereven
bámulta maga előtt az egészséges zöld hajtásokat.
- Egész sokat nőttek, amióta elültetted őket, nem? - kérdezte Billy egészen halkan.
Dávid azonnal szembefordult vele, mint akit áramütés ért
- rémült, tágra kerekedett szemekkel. - Billy! Mit művelsz te
itt? Miért nem vagy ágyban?
Billy lassan odalépett hozzá, és térdre ereszkedett mellette. - Nem üdvözölsz túlságosan szívélyesen - mondta halványan elmosolyodva. - Azért nem vagyok ágyban, mert nem
akarok ágyban lenni. És azért vagyok itt, mert te is itt vagy.
Szeme felragyogott. - Karún azt mondta, olyan lehetetlenül
viselkedtél, hogy kénytelen volt ide száműzni.
- Nem akartál felébredni - mondta Dávid egyszerűen.
Nem tudtam, mitévő legyek. - Hirtelen kinyújtotta a karját,
és magához húzta a lányt, a hajába temetve az arcát. - Istenem, hát rendbejöttél. Annyira féltem, hogy meghalhatsz.
Billy a férfi dereka köré fonta a karját, és szorosan magához ölelte. Remegő hangon felnevetett. - Attól a kis karcolástól? Ki van zárva. Egyszerűen csak elájultam, lehetetlen,
buta módon. Mint egy nő. Yasmin büszke lett volna rám.
- De sehogysem akartál felébredni - ismételte Dávid konokul. - Az az átkozott orvos még csak azt sem engedte meg,
hogy legalább megpróbáljalak felébreszteni. - Karja még
szorosabbra fonódott a lány körül. - Pedig én csak tudni szerettem volna...
- De most már tudod - nyugtatta Billy szinte anyáskodó
gyengédséggel. - Ide tudtam volna jönni, ha nem érezném jól
magam?
- Azt hiszem, nem - motyogta Dávid. - Bár nem lett volna
szabad. Megmondtam Karimnak, hogy üzenjen értem.
- ő is ezt mondta, de én nem akartam. Ide akartam jönni
hozzád. - Hátradőlt a férfi ölelő karjában, és felmosolygott
rá. - Ez az én kis saját rítusom. Szerelmem. - Fejét Dávid vállára hajtva simogatta, becézgette ujjaival a zsenge, zöld növénykéket. - Sokkal nagyobbak és erősebbek most, mint
amikor elültetted őket - mondta elábrándozva. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan fejlődnek.
- Csak meg kell adni rá a lehetőséget, és a szerelem kivirágzik, bárhová ülteted is - szólt Dávid komolyan. - De a lehetőséget meg kell adni. Nem akartam hagyni, hogy elmenj,
tudod. Utánad mentem. Azok az emberek, akik eddig ki-be
jártak az életedben, lehet, hogy elengedtek. De én nem. Soha. Ha nem maradsz velem, ott járok majd mindig a nyomodban, mint egy hűséges trubadúr, a hátamon viszem majd a gitárodat. Szőlőt szedek veled a Napa-völgyben, gyöngyöt halászunk Samoában vagy kosarat fonunk a turistáknak Nassauban. - Zafírkék szemei izzottak. - Együtt fogunk élni, dolgozni, szeretni. És tudod mit? Egy napon majd észreveszed,
hogy végre gyökeret eresztettél, Szellőrózsa. Én leszek a te
gyökered, ahogyan te az enyém. És ahogy az évek múlnak,
egyre jobban összefonódnak majd és egyre erősebbek lesznek.
Billy érezte, hogy a könnyei fojtogatják. - De te nagyon
szeretsz itt lenni Sedikhanban. Itt van az otthonod, és itt van
mindenki, akit szeretsz.
- Nem mindenki - felelt Dávid halkan. - Az, akit a legjobban szeretek, képtelen volna itt maradni. - Tekintetét - ha
csak egy pillanatra is - keserűség árnyékolta be. - És ez azt jelenti, hogy én sem maradhatok itt. - Ajkával gyengéden végigsimította a lány halántékát. - Ki tudja? Lehet, hogy megszeretem a cigányéletet. Velünk lesz a nevetés, és velünk
lesznek a csodák, bármerre járunk is.
- Igen. Mindig velünk lesznek. - Szívét olyan ellenállhatatlan erővel feszítette a szerelem, hogy az már szinte fájt.
Nagyon szép képet festettél a jövőről, de attól tartok, megvalósíthatatlant.
Dávid arca megmerevedett, ajka elfehéredett. - Nézd,
Billy: mind a ketten tudjuk, hogy valójában mi a baj. Te nem
evickélsz olyan könnyedén az élet felszínén, mint ahogy állítod. Te egészen egyszerűen elszöksz előle. Legalábbis a szeretet és az elkötelezettség elől. És akkor mi van, ha néhány
ökör idiótának gyerekkorodban nem volt elég esze hozzá,
hogy felismerje, milyen kincsek rejtőznek benned? Ez még
nem azt jelenti, hogy mindannyian ilyenek vagyunk! Szeretlek, és mindig is szeretni foglak. Amíg csak élek. - Mélyen,
szaggatottan felsóhajtott. - És haván élet a halál után - akkor
még tovább. Valahol a nap alatt még akkor is szeretni foglak,
Billy.
Valahol a nap alatt. Igen, ő is szeretni fogja Dávidét. Még
akkor is. Ahogy megélik az élet csodálatos rítusait és ritmusait. Újabb és újabb szférákba lépnek át, de ez a szeretet mindig ott lesz vele. Melegíteni fogja, a segítségével megvalósíthatja önmagát, és Dávid részévé válhat. És ha ez így történik
vele, talán így történik majd Daviddel is. Lassan már képes
elhinni. És ha kiderül, hogy mégsem, még akkor is szerencsésnek mondhatja magát, amiért ilyen rendkívüli szerelemmel áldotta meg a sors.
- Dávid... - szólalt meg alig hallhatóan. Hangja remegett.
- Olyan nagyon, nagyon szeretlek!
- Akkor megengeded, hogy veled menjek?
A lány a fejét rázta. - Megmondtam már, hogy ez lehetetlen. - Lesütötte a szemét, nehogy Dávid észrevegye a hirtelen
felcsillanó pajkos villanást a tekintetében. - Ez egyszerűen
nem fog összejönni.
Dávid kétségbeesett arcotvágott. -Dehogyisnemfog! Miért ne jönne össze?
- Ez a gondtalan cigányélet, amiről beszéltél, nem is olyan
egyszerű dolog - magyarázta tárgyilagosan. - Ugyanis Karim
bezárva akar tartani a Casbahban, mezítláb, és lehetőség szerint másállapotban. - Elgondolkodva félrebillentette a fejét.
- Nem, nem is jól mondom. A cipőimet meg akarja hagyni,
hajói emlékszem.
- Micsoda?
- Karim úgy döntött, hogy közbelép, és megakadályoz abban, hogy még boldogtalanabbá tegyelek - mondta Billy halvány mosollyal a szája szögletében. - Mire visszamegyünk,
már valószínűleg a szobádban lesz minden holmim. Házi őrizetben vagyok. - Csintalan, kötekedő fintorral felhúzta az orrát. - És te vagy a börtönőr. Ja igen: semmiféle fogamzásgátlásról szó sem lehet, amíg jobb belátásra nem térek, és kellő
alázattal el nem fogadlak társamul.
- Csodálom, hogy nem próbáltad meg ott helyben összetörni! - Dávid kinyitotta a szemét, őszintén, komolyan a
lányra nézett. - Hidd el, kedvesem, csak jót akar. Egyszerűen
nem tudja, mit kezdjen ilyen helyzetben.
- Azt hiszem, meg kell rá tanítanom - vágta rá Billy vidáman. - Remélem, gyorsan tanul, mert nem akarom az elkövetkezendő néhány évet azzal tölteni, hogy Karimot oktassam arról: hogyan kell független, emancipált nőkkel bánni.
Enélkül is lesz épp elég gondom, ha át akarom szervezni a
Casbah életét, ha meg akarok bizonyosodni arról, hogy Yusef feleségül veszi Dainát, és meg akarom ismerni Alexet és
Breet, Honeyt és Lance-et. Aztán szeretnék kezdeni valamit
- és nem csak amatőrszinten - a dalaimmal is. És hát persze
állandóan zsémbelődnöm kell majd veled, hogy tovább írd
azokat a csodálatos könyveket. Mindez meglehetősen időigényes dolog, Karim tehát kénytelen lesz beérni...
- Miről beszélsz, Billy? - szakította félbe Dávid komolyan. - Senki nem kényszeríthet rá erőszakkal, hogy itt maradj, ha te nem akarod. Én ezt nem hagyom. Beszélek Karimmal, és mindent tisztázok vele.
- Én már tisztáztam vele mindent - sütötte le szemét Billy
szerényen. - Megadtam magam a sorsomnak, ahogyan azt
Karim elrendelte. Szép csendben ülök majd a háremben, és
várom az én uram parancsait. Talán, ha elég jól viselkedem,
nagy bőkezűségében esetleg még egy marasefi kiruccanást is
engedélyez egyszer. - Szemérmesen újra lesütötte a pilláit.
Persze belátom, hogy ez már túlságosan nagy kérés volna.
- Billy! Abbahagynád a viccelődést végre? - tört ki Dávidból, miközben önkéntelenül megszorította a lány karját.
Amikor aztán érezte, hogy Billy megrándul - úgy elengedte,
mint akit vipera mart meg. - A fenébe is - ne haragudj! Elfelejtkeztem a sebedről.
- Először attól félsz, hogy meghalok, aztán meg már arról
is megfeledkezel, hogy megsérültem. Nem vagy túlzottan következetes, Dávid!
- De csak azért nem, mert teljesen megőrjítesz! -Tenyerébe támasztotta Billy állát, és felemelte a lány fejét, hogy a szemébe nézhessen. - Most mondd!
- Nem tudsz gitározni. Még kell, hogy tamtsalak rá, ugye
emlékszel? Szegény öreg Tisztes Horzsolások nincsen abban
az állapotban, hogy magammal vihetném az útra, úgyhogy
attól tartok, kénytelen leszek itt maradni, amíg megtanulsz
játszani rajta. - Cinkosán mosolygott. - Figyelembe véve,
hogy csaknem teljesen botfülű vagy, ötven-hatvan évnél talán nem is fog tovább tartani. - Aztán, amint látta, hogyan ragyog fel az öröm azokban a zafírkék szemekben, átadta magát Dávid ölelésének - karja szorításával próbálva meg kifejezni mindazt a szeretetet, ami felgyülemlett benne. - Nem
kell nekem más hely, Dávid, nem kell nekem senki más, csak
te. Amíg csak élek, szükségem lesz rád. - Arcát a férfi vállához szorította. - Emlékszel a gyökerekre, amikről meséltél
nekem? Ezek a gyökerek már itt vannak, és mindennap egyre erősebbek lesznek. Erre ma délután jöttem rá ott a barlangban. Amikor azt hittem, hogy meg fogsz halni, és tudtam: ha úgy lesz, akkor vége mindennek. - Felemelte a fejét
és mélyen Dávid szemébe nézett. - Nem ígérhetem meg,
hogy soha többé nem fogok elbizonytalanodni vagy megijedni. Lehet, hogy igen. Ez az érzés már nagyon belém rögződött. Túlságosan hosszú ideje tart ahhoz, hogy egyik napról a
másikra elpárologjon. De megígérem, hogy többé nem szököm el tőled. Hozzád szököm inkább.
- Biztos vagy ebben? - Szeme leírhatatlan, szenvedélyes
izzással tapadt Billy arcára. - Istenem, de szeretném, ha boldog lennél...
- Mit tehetek ellene? - nevetett Billy. - Az enyém a látóhatár, az enyém a távolság, a szerelem és Lisan.
Ajkuk egybeforrt, miközben a föld és az ezernyi eleven
pompázó virág mély, muzsikáló ritmusa lüktetett körülöttük.