Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3 IRIS JOHANSEN: A TÁVOLSÁG VONZÁSÁBAN

2010.11.08


- Azért, mert nem követett el semmilyen bűncselekményt? - Karim rejtélyesen mosolygott. - Ellenkezőleg! Lehet, hogy ettől sokkal veszélyesebb, mint gondoltam volna.
Kinyitottam dossziét és belepillantott. - Maga rendkívüli nő,
Miss Calíahan. A hírszerzőim végtelenül hozzáértő emberek, és még nekik is jelentős gondot okozott, hogy kitöltsék a
fehér foltokat az életrajzában. A gyerekkora még meglehetősen könnyű esetnek bizonyult. Az árvaházi jelentésben hitelt
érdemlően szerepelt a felvétel dátuma. Talált gyerek volt,
ugyebár?
- Igen, az - felelt Billy határozottan. - És nem szégyenkezem a származásom miatt, Ben Rashid sejk. Hiszek abban,
hogy igazából az számít, amilyenné önmagunkat alakítjuk az
életünk során - és nem az, hogy milyen alapanyaggal indulunk.
- Nem állt szándékomban megsérteni - vonta meg Karim
a vállát meggyőződés nélkül. - Hasonlóképpen vélekedem
magam is, Miss Callahan. És ami jelenleg teljes figyelmemet
leköti, az éppenséggel pontosan az, amilyenné ön saj át magát
alakította, hogy a szavait idézzem. - Komótosan szemlélgette
a dosszié lapjait. - Az évek során számos nevelőszülőnél
megfordult. Két helyről megszökött, egyszer pedig összeférhetetlen, renitens magatartása miatt vitték vissza az intézetbe. Ahonnan aztán tizenöt éves korában szintén megszökött.
Innen kezdve a szálak teljességgel kibogozhatatlanokká válnak.
- Őszintén sajnálom - mondta Billy ironikusan.
- Gyakorlatilag mindenki, akinél dolgozott, a munkaadói, akikkel sajátos módon egytől egyig barátságot is kötött
- egyszerűen megnémultak az embereim előtt - folytatta Ben
Rashid elgondolkodva. - Úgy tűnik, kivételes adottsága van
hozzá, hogy rendkívüli hűséget, bizalmat és odaadást váltson
ki az emberekből, elképesztően rövid idő alatt. - Ha ez egyáltalán lehetséges, tekintete még szigorúbbá, még fürkészőbbé
vált, mint idáig. - Hiszen soha, sehol sem maradt néhány hónapnál hosszabb ideig, nemde, Miss Callahan? Közben volt
benzinkútkezelő, kartotékok, szakács egy fakitermelésen,
szedett almát Oregonban, dolgozott egy Washington állambeli indián rezervátumban. A lista látszólag soha nem éme
véget. Még egy fél évig egyetemre is járt Kaliforniában. Feltűnően jő eredményt ért el a felvételi vizsgán, és a tanárai értékelése szerint rendkívül szorgalmas és kivételesen jó fejű.
- A szorgalom a kulcsszó - szólt közbe Billy. - Lehet, hogy
cigány vagyok, de soha nem akartam a könnyebbik végük
felől fogni meg a dolgokat, és ebben az egész átkozott jelentésben nincsen semmi olyasmi, amit szégyellnék bevallani.
- Igen. Meglepően ártatlan jelentés, figyelembe véve, milyen kalandos természetű fiatal hölgyről van szó - jegyezte
meg a sejk higgadtan. - Semmi ártatlan kis flört, apró kaland
vagy efféle. Pusztán néhány ártalmatlan csihy, de semmi
rossz szándék, semmi tetten érhető fondorlatosság. Semmi,
ami egy szemernyi gyanakvást is ébreszthetne, mindaddig,
míg a filmes stábbal meg nem jelent Marasefben.
Billy felegyenesedett. A Sivatagi kaland? - Megrázta a
fejét. - Átejtették Ben Rashid sejk. A fiúk, úgy látszik, úgy
döntöttek: kiszínezik egy kicsit a történetet, hogy megszolgálják a pénzüket. Az egyetlen bűncselekményszámba menő
dolog, amit a filmmel kapcsolatban elkövettem, az az volt,
hogy ezért a szörnyű alakításért képes voltam zsebre vágni a
honoráriumot.
- Nem bűnös dolog ez, csak elgondolkoztató - szólalt meg
Ben Rashid becsukva a dossziét. - Úgy tűnik, ön rendkívül
bátor hölgy, Miss Callahan. Jelentős kockázatot vállalva
megmentett egy bizonyos Yusef Ibraheim nevezetű bordélyházi kídobóembert három alvilági fickótól, akik állítólag el
akarták vágni az illető torkát. Ezt követően sajátos szerelmi
háromszöget alakított ki ezzel a Yuseffel és egy nyomorék
asszonnyal, Kendra Michaelsszel egy kétszobás, falusi házban. Ez a kapcsolat ebben a formában heteken keresztül
fennállt.
- Szerelmi háromszög? - kiáltott fel Billy. - Ilyesmiről szó
sem volt! Barátok voltunk, a fenébe is. A kopóinak rettentő
ocsmány fantáziájuk van, Ben Rashid!
- Lehetséges. De azt mégsem tagadhatja, hogy ott élt ezzel
a Yuseffel a saját házában, egy faluban, nem messze Zalandantól.
- Igen: Yuseffal, a szüleivel és a számtalan húgával meg
fivérével - dohogott Billy. - Aligha volt ez az a kellemes kis
szerelmi fészek, amire célozgat. Bár végtére is mi jelentősége
van mindennek? Az erkölcseim egyedül és kizárólag rám tartoznak. Én sem rohantam le magát keresztkérdésekkel a szerelmi életét illetően.
Egy röpke pillanatra Ben Rashid tekintete vidáman felcsillant. - Ez igaz. De a legcsekélyebb kétségem sincsen afelől, hogy minden további nélkül megtenné, ha éppen arra
szottyanna kedve. - Arca ismét elkomorult. - Az erkölcseihez valóban semmi közöm. És megvannak a módszereink arra, hogy a hűségét biztosítsuk, ha ez fontossá válik Dávid számára. Biztos lehet benne, hogy nem lesz többé semmiféle kaland, ha egyszer Dávid komolyan úgy dönt, hogy magát
akarja.
- Erényöv és eunuchok, görbe kardokkal? - háborgott
Billy. - Ha nem tudná - ez már a huszadik század. Uramatyám! Képtelen vagyok felfogni ezt az egészet!
- Szó sincs semmi ilyen barbár, primitív dologról - mondta Ben Rashid tigrisszerű mosollyal. - Civilizált ember vagyok, Miss Callahan.
- Hogyne! Egy kategóriában indulhatna Attilával, a hunok királyával - horkant fel Billy.
- Mások is a szememre vetették már, hogy barbár vagyok
- szólt a sejk, enyhe fenyegetéssel a hangjában. - De nincs
köztük olyan, aki ezek után még mindig köztünk lenne.
A székre hajította a dossziét. - Mindez mellékes. Többször
hangsúlyoztam már, hogy magánjellegű kapcsolata Ibraheimmel számomra érdektelen. Az üzleti kapcsolat az, ami engem foglalkoztat.
- Miféle üzleti kapcsolat? - kérdezte Billy elsápadva.
- Furcsa egybeesés, hogy épp egy bordélyház alkalmazottjával kötött ismeretséget - közölte Ben Rashid. - Gondolkodóba ejt, vajon milyen egyéb kapcsolatai lehetnek még
ezekben a körökben. Bizonyára tudomása van arról, hogy a
Landram-féle bűnbanda alaposan benne volt az effajta üzletekben.
- Hát ez nem lehet igaz! - sóhajtott fel Billy. - Most meg
potenciális madámnak jelölt ki egy bordélyházban? Legközelebb mivel fog előhozakodni?
- Semmi ilyesmit nem mondtam. Csak annyit bátorkod
tam megjegyezni, hogy felettébb különös ez az egybeesés.
- És persze maga meg Clancy, az összes fantáziadús kifutófiúval egyetemben mélységes ellenszenvvel viseltetnek a
véletlen egybeesések iránt - jegyezte meg Billy komoran.
Voltaképpen mi a látogatásának a valódi célja, Ben Rashid?
Megpróbál annyira megfélemlíteni, hogy önszántamból tűnjek el a színről, és hagyj am végre békén Dávidét? Nem szeretem a fenyegetőzősdit. Amint készen állok, elmegyek. Egy
perccel sem hamarabb.
A sejk vállat vont. - Nem tudom egészen pontosan, miért
is jöttem most ide. Talán hogy lássam, hogyan reagál a jelentésre. Talán csak jól meg akartam nézni magamnak, rá akartam jönni: vajon mit talál magában Dávid, ami ilyen nagy hatással van rá. - Unott arckifejezéssel még hozzátette: - És az,
hogy maga itt marad-e vagy sem, egyedül Dávidtól függ.
Majd eldönti ő maga, miután elolvasta a beszámoló egyik
példányát, amit elküldtem neki.
Billy szinte jéggé dermedt. - Davidnek is elküldte?
- Természetesen. Ma délután, amint a helikopterrel megérkezett. Azonnal csináltattam neki egy másolatot, és elküldtem a lakosztályába. - Szigora, átható tekintettel fürkészte
Billy arckifejezését. - Talán már el is olvasta. Zavarja ez magát?
Igenis zavarta! Sokkal inkább bőszítette, mint a tudat,
hogy Ben Rashid vagy Clancy vájkáltak bele magánéletének
legapróbb részleteibe. És ez persze megint csak teljességgel
-   megmagyarázhatatlan volt. De miért is kellene racionálisan,
logikusan viselkednie? A Karim- meg Clancy-féléknek való
az ilyesmi. Olyan átkozottul érzelgős és esztelen lesz, amenynyire csak tud. - Igen. Zavar - sziszegte alig hallhatóan a fogai között. - Torkig vagyok már vele, hogy úgy bánjanak velem, mint valami bűnözővel. - Felugrott, keresztülsietett a
szobán. - Nem én akartam a maguk őrületeinek a kellős közepébe csöppenni! És átkozott legyek, ha hagyom, hogy lecsupaszítsák és kirakatba tegyék az életemet, csak hogy a maguk drágalátos Lisanja jól elcsámcsoghasson rajta. - Kapkodva kirángatott egy blúzt, egy farmernadrágot meg találomra valami alsóneműt a fiókokból. - És ezt most rögtön
közölni is fogom vele. - Miután önnel már közöltem. - Határozott léptekkel elindult a fürdőszoba felé. - A viszontlátásra, Ben Rashid sejk. A kihallgatásnak ezennel vége. Kifelé
menet csukja be az ajtót maga mögött, legyen szíves.
A dosszié ott feküdt nyitva a rózsafa íróasztalon, és Dávid
szemmel láthatóan egy cseppet sem volt meglepve, amikor
Billy kopogtatás nélkül beviharzott azajtón. - Szervusz, Szellőrózsa. Már vártalak. - A nyitott dossziéra pillantott.
Tényleg voltál bohócnövendék egy cirkuszban? Rettenetesen élvezhetted!
- Igen. Valóban nagyon élveztem-mondta Billy elváltoztatott hangon, miközben bohócos-mókás taglejtések közepette odalépett az asztalhoz, és felemelte a dossziét. - Meg a
többit is, kivétel nélkül. Az egész ocsmánysággyűjteményt
így, ahogy van. Elégedett lehetsz, hogy milyen alapos munkát végeztek a fiúk. A fantáziájuk persze mocskos, undorító,
mint egy csatornaszagtól bűzlő patkány, de hát ez persze
puszta véletlen. Mindazonáltal kellemes, mi több, fölöttébb
csiklandós vacsora előtti olvasmányodul szolgálhatott, az
egyszer biztos. -Mély lélegzetet vett és ígyfolytatta: -Szerintem ez egyszerűen undorító. Hiszen az életem az, amin ilyen
élvezettel csemegézel. Neked hogyan esne, ha én ütném bele
az orromat a múltadba, vallatnám a barátaidat, mindenféle
régi jelentéseket ásnék elő egy kisgyerekről, aki már nem is
létezik?
- De én tudom, hogy létezik - szólalt meg Dávid halkan,
szemében halvány szomorúság tükröződött. - Azt hiszem, az
a kislány nagyon is él. Remélem, tudod, hogy ez az egész nyomozás nem az én ötletem volt. Idővel magam is megtudtam
volna rólad mindezt.
- Mégsem tanakodtál túl sokat, hogy elolvasd-e.
- Ez igaz. Elolvastam. - Hátradőlt a széken, és mélyen a
lány szemébe nézett. - Szentnek kellett volna lennem ahhoz,
hogy ellenálljak a kísértésnek, és ne igyekezzek megtudni rólad mindent, amit csak lehetséges, ha már egyszer itt hevert
az orrom előtt. És hazudnék, ha azt mondanám: kétségeim
voltak afelől, vajon van-e ellene bármi kifogásod. Pontosan
tudtam, hogy pokoli módon fogsz haragudni rám, amiért elolvastam.
- Ezt eltaláltad.
- Természetesen minden okod megvan a felháborodásra.
A magántitok megsértése a barátság súlyos megsértését jelenti. - Kivette a dossziét Billy összeszorított kezéből, és az
asztal mellett álló szemétkosárba hajította. - Te most mégsem felháborodott vagy, hanem kifejezetten dühös. Talán
egy árnyalatnyival dühösebb is, mint amennyire azt a vétkem
indokolná. Gondoltál-e valaha is arra, vajon miért ilyen szélsőségesek a reakcióid? Állítólag cigány vagy, aki az élet felszínén evickél. Miért olyan nagy baj akkor, ha én most megtudtam egyet-mást arról a megszeppent, elhagyatott, rémült
kicsi lányról?
- Soha nem voltam megszeppent vagy rémült - vágott
vissza Billy határozottan. - Soha nem féltem. Túlságosan kemény voltam hozzá. Az árvaházi kölykök kemények. Olvastad a jelentést: renitens és összeférhetetlen. Úgy hangzik ez,
mint valami könnyfakasztó, romantikus történet a sanyarú
sorsú elhagyott gyermekről?
- Nem. Ugyhangzik,mintamikorazénerős,szeretőszívű
Billym hadakozik valami ellen, amit nem ért. Úgy hangzikez,
mint a magány, az elkeseredés, a fájdalom története. - Szeme
szokatlan fénnyel csillogott. - Istenem, bárcsak ott lehettem
volna, hogy megvédjelek, hogy átsegítselekminden nehézségen!
- Nem volt szükségem senki segítségére - kardoskodott
Billy változatlan daccal. - Különösképpen azután, hogymár
tökéletesen átláttam a szisztémát, nagyon gyorsan megtanultam, hogyan is működik körülöttem a világ. - Megrándította
aválIát-Azokazemberek,akikideig-óráigamostohaszüleim voltak, nem tehettek értem semmit. Egyszerűen mert
képtelenek voltak szeretni. Megvolt a saját családjuk, és hát
éppenséggel én sem voltam valami nagyon simulékony, bájos gyermek. Vézna voltam és idétlen a lángvörös copfjaimmal, és annyira bátortalan, hogy egy kukkot se mertem szólni. Csakapénzértfogadtakbe,amegélhetésük érdekében, és
ők a maguk részéről ehhez mérten meg is tették a kötelességüket. - Ajkai megremegtek. - Emlékszem, Mrs. Anders is
ezt mondta, amikor utoljára vitt vissza az árvaházba. Azt
mondta a főnöknőnek, hogy ők megtették a kötelességüket,
de Billyvel egyszerűen lehetetlen boldogulni. És legközelebb
egy könnyebbenkezelhető gyereket szeretnének.-Felszegte
a fejét. - Ezek után már meg sem próbáltak nevelőszülőknél
elhelyezni.
Dávid valóságos fizikai fájdalmat érzett, ahogy a magányos, büszke, könnyen sebezhetőkislányra gondolt, akineka
szíve annyira telve volt szeretettel, és akinek nem volt senkije, akivel ezt a szeretetet megoszthatta volna. Ki akarta nyújtani a kezét és megérinteni a lányt, eltompítani, elcsitítani a
fájdalmat, amit ott érzett a dacos, védekező felszín mögött.
Kezét önkéntelenül ökölbe szorította, így próbálva visszatartani saját magát. Nem. Még nem. Jól látta, milyen törékeny a
lány látszólagos kiegyensúlyozottsága, látta, mennyire bizonytalan, mennyire fél. Fél attól, hogy megbízzon valakiben, hogy szeresse, hogy átadja magát neki, nem csak egyegy percre. Pedig őszinte, mély érzelem lángolt benne, de
annyira félt attól, hogy szerelme viszonzatlanul marad, hogy
nem volt hajlandó kimutatni, és ezzel megkockáztatni a viszszautasítást. Maradj itt velem, Szellőrózsa. Eresszél gyökereket, és engedd, hogy bebizonyítsam neked: a szerelem nem
mindig, nem feltétlenül múlandó. Lassan ellazította ökölbe
szorított kezét, és mély lélegzetet vett. Még nem.
- Olyan lehetett ez, mintha egy tigriskölyköt próbáltak
volna meg cirmos cicák közé betelepíteni - szólalt meg könynyed hangon. - Ki vethet ráj uk követ azért, hogy azt a hozzád
hasonló kis vadóc cigánylányt hét lakat alatt akarták tartani?
- Látta, ahogy végre Billyben is oldódni kezd a feszültség.
- Nem voltam én azért olyan rossz - tiltakozott Billy kényszeredett mosollyal. - Egyszerűen csak nem bírtam elviselni
a gondolatot, hogy kegyelemből tartsanak. Ha békén hagytak, egészennormálisanviselkedtem.-Mosolyalassanelhalványult, homloka újra árnyékba borult. - Nem is érdekes az
egész. Ez az átkozott dosszié az, amiről most szó van.
- Az az átkozott dosszié a szemétkosárban kötött ki, és ott
is marad - mondta Dávid csendesen. - Ezután minden egyebet már csak tőled akarok hallani rólad. Megígérem. - Engesztelőén mosolygott, és Billy érezte, hogy újra kezdi átj árni
az a megnevezhetetlen, varázslatos melegség. - Meg tudsz
nekem bocsátani, Billy?
Ez nem is lehet kérdéses - gondolta magában a lány megadóan. Olyan lefegyverző volt, hogy Billy dühe nyomtalanul
elpárolgott. Mintha soha nem is lett volna. - Azt hiszem...
szólalt meg vonakodva. - De ez távolról sem vonatkozik a
környezetedben kószáló vadállatokra. Többé ne üssék az orrukat a dolgaimba! Elegem van már a gyanúsítgatásokból.
Voltam én itt már a bérgyilkostól kezdve marasefi bordélyhercegnőig minden.
Dávid hangosan felnevetett. - Szegénykém, hát még ezzel
is meggyanúsított?
- Majdnem - biggyesztette le ajkát Billy. - Bár biztos vagyok benne, hogy ezt még ő maga sem tartaná elképzelhetőnek rólam. Talán inkább csak felbőszítettem egy kicsit, amikor barbárnak tituláltam.
Dávid szeme megvillant: - Ezen egészen biztosan megsértődött. Karim gyerekkora óta azon igyekszik, hogy ezt a barbár vonást megpróbálja kitörölni a jelleméből. Nem kifejezetten biztonságos dolog emlékeztetni arra, hogy próbálkozása nem volt egészen sikeres.
- Erre már én is rájöttem - vonta meg a vállát Billy. - Bár,
végtére is nem sokáig kell még elviselnie. Azt mondtad, a szerelő már majdnem elkészült a terepjáróval.
- Majdnem - hangsúlyozta Dávid, és arca hirtelen elkomorult. - Ügy tudom, ma délután érkezett a helikopterrel az
az alkatrész, amire még szüksége volt.
Billy újra ugyanazt a hirtelen támadó, megmagyarázhatatlan, szorító fájdalmat érezte,.amit már annyiszor, amikor erre
a témára került a szó. - Akkor talán egy-két napon belül el is
indulhatok - mondta mégis könnyedén. - Karim és Clancy
pedig egyszerre lélegezhetnek fel.
Dávid arcán egy pillanatra valami meghatározhatatlan kifejezés hullámzott át, de azonnal el is rejtette. - Valami más is
érkezett ma a helikopterrel, nemcsak az alkatrész - mondta,
és székét hátratolva felállt.
- A csomag, amit vártál?
Dávid bólintott. - Ez is amolyan pótlásnak szánt dolog, a
régi, meghibásodott alkatrész helyett. - A faragott tölgyfa
szekrényhez lépett, kinyitotta, rejtélyes mozdulattal belenyúlt, és közben végig a lányt figyelte a válla fölött. - Ajándék, és ez alkalommal nem utasíthatod vissza. Nincs senki
más, akinek odaadhatnám.
- Megmondtam már neked, hogy nem fogadok el semmiféle... - hirtelen elhallgatott, amint megpillantotta, mit tart
Dávid a kezében. Egy spanyol gitár volt. Egy különlegesen
szép spanyol gitár. Igazi műremek. Ragyogó, selyemfényű, a
tört arany színére emlékeztető, gyönyörű hangszer.
A gitárnál már csak Dávid szeme csillogott fényesebben,
amint odavitte a lányhoz és feléje nyújtotta odaadó, átszellemült mosollyal. - Nagyon jó hangszer. Persze tudom, hogy ez
nem ugyanaz, mint a régi jó barát. De adj neki egy kis időt - és
talán ő is a barátod lehet. Egy új barát. - Dávid elbizonytalanodva ráncolta a homlokát, amint észrevette a lány arcán a
megdöbbenést. Ügy bámult a gitárra, mintha képtelen volna
a szemét levenni róla. - Ez igazából nem pótlásnak készült,
Billy - magyarázkodott sietve Dávid. - Eredetileg a régi gitárodat küldtem el Madridba, hogy hozzák rendbe rajta a sérüléseket. De a hangját nem tudták volna tökéletesen visszaadni, ehhez gyakorlatilag újra kellett volna építeni az egész
hangszert. Arra gondoltam, hogy ennek bizonyára nem örülnél. Úgy véltem, szívesebben tartanád becsben az eredeti állapotában, a Tisztes Horzsolásokkal együtt. - Mivel Billy
még mindig nem szólalt meg, Dávid arca egyre nyugtalanabbá vált. - Billy...
A lány lassan kinyújtotta a kezét, és bizonytalanul megérintette a gitárt az ujja hegyével. - Csodálatos - szólalt meg
meghatódva. És ezt nem csak a gitárra értette. Úgy érezte,
valami szétfeszíti belülről. Milyen kedves, szeretetteli gesztus. - Nagyon tetszik. - Mélyet sóhajtott, és Davidre emelte a
tekintetét. Szemét könnyek fátyolozták. - Igazad van. Szeretném megtartani a másikon a Tisztes Horzsolásokat.
Dávid arca egyszeriben felderült. - Akkor minden rendben - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Már attól féltem,
hogy megint elszúrtam valamit.
- Nem... - Billy csak ennyit tudott kinyögni, majd hirtelen
félrelökte a gitárt és Davidhez bújt, mint egy biztonságra, kényeztetésre vágyó kisgyerek. - Nem, nem, nem... - ismételgette, halvány keserűséggel a hangjában. Karját a férfi nyaka
köré fonta, fejét a vállára hajtotta. Könnyei, amiket már nem
tudott visszafojtani, átitatták a férfi kék farmeringét. - Soha
senki nem volt még ilyen jó, ilyen kedves hozzám. Én is adni
akarok neked valamit. Kérlek, engedd meg, hogy én is adjak
neked valamit. Mit szeretnél?
Billy fülében egészen közelről visszhangzott a férfi nevetése, amint az szorosan köréje fonta a karját. - Ez aztán jó kérdés. Különösen, ha épp egy szerelmi böjtre fogott férfinak teszed fel. Nagy kedvem lenne hozzá, hogy azt a bizonyos, jól
elcsépelt választ adjam neked, de ki nem állhatom a közhelyeket.
Billy érezte, hogy elpirul, és ettől csak még inkább zavarba
jött. Soha életében nem bizonytalanodott még el ennyire, és
Daviddel kapcsolatban ez még zavarba ejtőbb volt. Idáig soha nem érezte feszélyezve rhagát, ha vele volt. Minden olyan
természetesnek tűnt. - Ne viccelődj! Komolyan kérdeztem.
Dávid kinyújtotta a kezét és megcirógatta a lány nyakszirtjénél kunkorodó hajfürtöket. - Tudom. Nem bírod elviselni,
hogy kapjál valamit, és ne viszonozd, igaz-e, Billy? - Finoman simogatni kezdte a lány nyakát. - Ne aggódj. Hagyni  ogom, hogy te is megajándékozzál. Valami olyasmivel, amit
tényleg nagyon szeretnék.
- Mi az?
- Maradj velem még egy kicsit, Szellőrózsa! Ez az, amit
adhatsz nekem. - Hangja bársonyosan, duruzsolva simogatta, becézgette a lányt. Billy érezte ajkának finom érintését a
fülén, forró lehelete is olyan volt, mint egy simogatás.
Olyan sok dolog van, amit még nem próbáltunk ki együtt
-Úgy érted, hogy a...
Dávid halkan felnevetett. - A virágfakadást? Igen, erre is
gondoltam. De még sok más dologra is. Még a kertemet sem
mutattam meg neked. Soha nem lovagoltunk még együtt a sivatagban napkeltekor. - Kissé eltolta magától a lányt, és mosolyogva pillantott le rá. - És még soha nem hallottalak gitározni, énekelni. Egy olyan dalt, amiről meséltél nekem. Egy
dalt, amit te írtál. Ezeket a dolgokat mind-mind nagyon szeretném. Nekem adod őket, Billy?
A lány bólintott, miközben kétségbeesetten pislogva próbálta megfékezni bolondul patakzó könnyeit. - Jó. Még maradok egy kicsit. - Aztán, még mindig reszketve, elnevette
magát. - Bár megeshet, hogy többet kapsz, mint amire vágytál. Nem hallottál te még engem énekeim! Nem vagyok éppen Olivia Newton John.
Dávid igyekezett óvatosan összerendezni az arcvonásait,
és lehetőség szerint elpalástolni feltörő örömét. Újabb haladék. Egy újabb lépés egymás felé. - Ez aztán egészen biztosan nem fog zavarni, nyugodt lehetsz. Többen egybehangzóan állítják rólam, hogy reménytelenül botfülű vagyok. - Fogta a gitárt, és mókás meghajlással bókolva a lány kezébe
nyomta. - Csak csapj egy kis zajt, és én máris boldog leszek.
- Zajt? - kérdezte Billy méltatlankodva. - Azért ennyire
csapnivaló nem vagyok. - Ujjait kedvtelve, simogatóan húzta végig a húrokon. - Olyan szép.
- Miért nem ülsz le és ismerkedsz össze vele egy kicsit?
ajánlotta Dávid. - Nekem is akadna még egy kis javítanivalóm az új könyvön. Majd később kérünk vacsorát.
- Nem rossz ötlet - egyezett bele Billy, szórakozottan, menet közben rúgva le a cipőjét, amint a széles ágy felé indult
Keresztbe vetett lábbal leült az ágy szélére, homlokát ráncolva összpontosított, ahogy a gitárt kezdte hangolni.
Dávid szomorkás elragadtatottsággal csóválta meg a fejét.
Róla szemmel láthatólag már el is felejtkeztek, és nagyon úgy
tűnt, hogy ez az állapot eltart még egy darabig. Lehuppant az
íróasztalszékre, és még egyszer odapillantott a vörösesszőke
fejre, amely oly nagy igyekezettel hajolt a kecses hangszer fölé. Aztán kattant az írógép, és Dávid számára is elveszett a
külvilág. Figyelmét a kéziratra összpontosította, és elmerült
a szavak és figurák maga teremtette csodás kertjében, ami az
ő számára éppen olyan magával ragadó volt, mint Billy számára az új gitár.
5.
Billy halkan dudorászva nyitotta ki a lakosztálya ajtaját,
féltő gonddal szorítva magához a gitárját. Gyönyörű este volt
- gondolt vissza ábrándozva az elmúlt néhány órára -, és éppen olyan különleges, mint minden perc, amit eddig Dávid
Bradforddal töltött. Különleges? Valójában nem is volt semmi különös ebben a néhány órában, amit Dávid szobájában
töltött. Végig a gitárjával volt elfoglalva, dalfoszlányokat talált ki a saját szórakoztatására, míg Dávid a könyvén dolgozott. Olykor felpillantott Billyre, és szórakozottan rámosolygott. Az órák pedig teltek, és végül is nem jutottak odáig,
hogy leültek volna vacsorázni. Éppen ez a békés, csendes
meghittség tette ezeket az órákat olyan értékessé. Billy olykor abbahagyta ajátékot, éppen csak hogy odapillantson Dávid arcára, amint gondolataiba merülve az írógép fölé hajol.
Egész testén valami fojtott, várakozásteli feszültség érződött,
széles vállán feszes ráncot vetett a kék ing. Valami rejtelmes,
visszafogott izgatottság áradt belőle, szinte rabul ejtette a történet, amit írt. Mindez Billyt újra azzal a meleg, anyai gyengédséggel töltötte el, amit egyre gyakrabban tapasztalt önmagában Daviddel kapcsolatban.
- Már vártam rád. Van valami, amiről tudnod kell - emelkedett fel Yasmin méltóságteljesen a nádszékből. Arca zavart volt. Billy sajnos már jól ismerte ezt az aggodalmas arckifejezést. Már igazából meg sem lepődött rajta.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy a sejk ismét látni
óhajt? - biggyesztette le félig-meddig tréfálkozva a szája szélét. - Nem gondoltam volna, hogy egy nap leforgása alatt másodszor is képes lesz elviselni. - Affektálva felhúzta az orrát:
- Közölheted vele, hogy ma este már nem fogadok látogatókat.
- Nem. Nem a sejkről van szó - felelte Yasmiri, izgatottságában a szája szélét harapdálva. - Az egyik testőrtől hallottam valamit. A Casbahban általában elég sok híresztelés kering, de ezúttal mégis azt hiszem, ez nem csak pletyka. - Elgondolkodva simított végig sima, szabályos kontyba fésült
haján. - Nem tudom, mitévő legyek.
Billy tréfálkozó kedve egy szempillantás alatt elpárolgott.
Keresztülsietett a szobán, és óvatosan letette a gitárt az egyik
sarokba, az ágya mellé. - Akkor miért nem mondod el, amit
hallottál, hogy megpróbáljunk együtt kitalálni valamit?
- Karim sejk börtönbe csukatta a barátodat - tört ki Yasminból hirtelen.
- Miféle barátomat? - kérdezte Billy megrökönyödve.
- Hatalmas ember, valóságos óriás - felelte Yasmin csendesen. - Hosszú, loboncos haja van, és az ereje legalább tíz
másikéval felér.
- Yusef! - döbbent rá Billy keserűen. - Ó, istenem! Sejthettem volna, hogy utánam jön.
- Igen. Yusef Ibraheimnek hívják - folytatta Yasmin.
Ma este megjelent a Casbahban, és követelte, hogy vezessék
hozzád. Az őr szerint rettentő harcias volt.
- Mindig az - sóhajtotta Billy. - Nyilvánvalóan meg van
róla győződve, hogy a gondoskodása nélkül egy lépést sem
tudok tenni. - Hirtelen megmerevedett, amint eszébe jutott
Yasmin előbbi mondata. - Börtönben tartják?
Yasmin szomorúan bólintott. - Valahogy úgy. Karim sejkkel és Mr. Donahue-val sokáig a könyvtárban volt, aztán parancsot adtak az őröknek, hogy vigyék az Ezüst Félholdba, és
tartsák ott, amíg Karim sejk parancsot nem ad a szabadon
bocsátására.
- Mi az az Ezüst Félkhold?
- Egy éjszakai szórakozóhely. Amolyan kávéházféle. Mulatónak is lehetne nevezni. Körülbelül ötpercnyire van innen.
Karim sejk a tulajdonosa, mint ahogyan majd mindennek itt
Zalandanban. A hátsó szobákat találkozókra, egyéb titkos
célokra szokták használni, amikor szigorúbb titoktartásra
van szükség, mint ami a Casbahban lehetséges.
- Avagy amikor a sejk puszta szeszélyből úgy dönt, hogy
őrizetbe vesz egy ártatlan embert - tette hozzá Billy keserű
gúnnyal. - Képtelen vagyok elhinni. Mégis mit gondol ez az
ember, ki ő?
- Biztos vagyok benne, hogy a sejknek jó oka volt arra,
hogy azt tegye, amit tett - próbált Yasmin óvatoskodva érvelni. - A barátodat semmilyen veszély sem fenyegeti, ha bebizonyosodik, hogy ártatlan.
- És azt vajon ki fogja eldönteni? - sziszegte Billy. - Karim
itt Zalandanban megfellebbezhetetlen bíró, esküdtszék és
hóhér is egy személyben.
Hirtelen összerezzent. Csak nem fogják valóban bántani
Yusefet? Karim barbár, ezt Billynek már ugyancsak bebizonyította. És ráadásul teljességgel és bevallottan megszállott,
ha Dávid biztonságáról van szó. Yusef bordélyházi kapcsolata összefüggésbe hozható Landrammal, és Karim szemében
ez már elegendő ok a gyanúra. - Ki kell hoznom onnan!
- Nem! - rázta meg a fejét Yasmin határozottan. - Nagyon
veszélyes lenne. De talán ha elmennél a sejkhez, és személyesen folyamodnál...
- Folyamodni! -ismételte Billy felháborodva. -Ez az ember egy diktátor. Csak nem képzeled, hogy majd térden kúszva könyörgök neki, hogy bocsásson szabadon egy embert,
akit eleve nem lett volna joga letartóztatni? Nem. Magam
hozom ki onnan.
- Akkor legalább kérd meg Lisant. Ő biztosan közben fog
járni a sejknél.
- Ebbe nem fogom Dávidét belekeverni-pattant fel Billy.
- Yusef miattam került bajba, és magam veszem kézbe az
ügyét. Még ma éjszaka.
- Miért nem vársz legalább holnapig? - próbálta meg Yasmin újra szelíden lebeszélni. - Egy éjszaka már igazán nem
számít, és reggelre talán még meggondolod magad, és mégis
elmész a sejkhez.
- Ma éjszaka! - Billy kapkodva túrta fel a fiókokat. - Yusef nem fog szelíden ücsörögni és tűrni, hogy lakat alatt tartsák. És amilyen harcias, vad kinézetű ember, az őrei bizonyára félni fognak tőle. A félelem pedig erőszakot szül. Még ma
ki kell hoznom. - Felpillantott. - Hol van az a köpeny, ami
délután rajtam volt? A csuklyája legalább eltakarná az arcomat - Előrántott egy bő, sötétzöld nadrágot. - Ha a kávéházban nincs túl világos, talán ez is megteszi. Jobb lesz, ha férfr
nak néznek. Annak alapján, amit itt az elmúlt néhány napban
tapasztaltam, egy nő egyedül az utcán, éjnek évadján túlságosan gyanús lenne.
- A köpeny az öltözőben van - felelte Yasmin szorongva.
- Erőszakkal akarod kiszabadítani a barátodat?
- Nincs más választásom. Majd kitalálok valamit, ha az
Ezüst Félholdba értem.
Yasmin hitetlenkedve csóválta a fejét. - Soha nem szóltam
volna neked, ha tudom, hogy ekkora ostobaságot akarsz művelni. Azt hittem, hogy egyenesen Lisanhozfordulszmajd, és
hagyod, hogy ő oldja meg a problémádat.
- A problémáimat én magam szoktam megoldani - vágott
vissza Billy szárazon. Időközben úgy döntött, hogy a fekete,
tunikaszerű hosszú ing elég bő ahhoz, hogy apró melleit elrejtse, és rövid szárú, hasított bőr csizmája kellőképpen férfiasnak hat. - Ahonnan én jövök, ott mások a szokások. - Hirtelen megfordult, és tekintete kíváncsian Yasminra szegeződött. - Miért vállaltad a kockázatot, hogy elmondd nekem
ezt a dolgot, Yasmin? Tudod, hogy a sejk tombolni fog a
dühtől, ha a tudomására jut, hogy figyelmeztettél. Tisztában
vagyok vele, hogy a szerep, amit ebben a házban betöltesz,
nagyon fontos számodra.
- Ez az életem. - Yasmin határozottan állta Billy fürkésző
tekintetét. - Gondját viselni a sejk vendégeinek nagy megbecsüléstjelent Sedikhanban. Gyerekkorom óta azon munkálkodom, hogy ennek meg tudjak felelni.
- Akkor hát miért?
- Lisan miatt - felelte Yasmin egyszerűen. - Te nagyon
fontos vagy neki, és boldogtalanná tenné, ha téged szomorúnak, elkeseredettnek látna.
- És ez fontosabb neked, mint a munkád és a sejk iránti
hűséged?
- Ez mindennél fontosabb. - Yasmin szemei szokatlan
fénnyel ragyogtak. - Bármi történjék is, nem szabad, hogy
Lisan szomorú legyen. Egyszer már megtörtént, hogy túlságosan nagy fontosságot tulajdonítottam a kötelességemnek,
a pozíciómnak ebben a házban - és majdnem elveszítettem az
én Zilámat.
-    - Zila? Az meg kicsoda? - kérdezte Billy.
Yasmin amúgy derűs arcát hirtelen fájdalom sápasztotta
el, szinte megmerevítette. Ajkait összeszorította, így próbálván leplezni remegésüket. - Zila a lányom. Lisan nem mesélt
neked róla?
Billy a fejét rázta. - Nem tudtam, hogy vannak gyermekeid.
- Csak egy van: Zila. - Yasmin reszketve felsóhajtott.
Tudod, nem vagyok férjnél. Zila törvénytelen gyerek. Tudom, hogy a te hazádban ez már nem annyira szégyenletes
dolog, de itt, Sedikhanban nagyon súlyos bűn. Harmincéves
voltam, amikor született, és már feladtam, hogy valaha is
megtaláljam a szerelmet. - Szomorúan elmosolyodott. - Végül mégis megtaláltam. De a férfi külföldi volt és házasember. Meg kellett találnom a módját, hogy gondoskodjam Ziláról, és egyúttal megtartsam tisztemet a sejk szolgálatában.
- Nem lehet, hogy a sejk maga is segített volna?
- Nem mertem megkockáztatni. A népem szemében nagy
volt a szégyenem. Zila születését titokban tartottam, és Marasefbe küldtem anyámhoz, hogy ő nevelje. Amikor csak tehettem, meglátogattam, és annyi pénzt küldtem neki,
amennyit csak tudtam. Azzal biztattam magam, hogy Zila
boldogan és biztonságban él. - A fejét ingatta. - Pedig ott kellett volna lennem, hogy megvédjem. Vagy magam mellett
kellett volna tartanom.
- De hiszen te megtettél mindent, amit tudtál! - szólalt
meg Billy mélységes együttérzéssel. - Ennél többet senki emberfia nem tehetett volna, Yasmin.
- De mégsem volt elég! Anyám idős volt és nem vigyázott
rá elég körültekintően. És Marasef kegyetlen hely azok számára, akiket senki sem védelmez. - Yasmin lehunyta a szemét, szavai szaggatottan, reszketve törtek fel. - Egy napon
Zila eltűnt. Olyan csinos kislány volt, ragyogó, gyönyörű
gyermek. Rögtön tudtuk, hogy mi történhetett vele. - Yasmin szeme ismét tágra nyílt, tekintete elhomályosult a fájdalomtól.-Csaknem eszemetvesztettem. Mindentmegpróbáltam, amire csak gondolni tudtam. Értesítettem a rendőrséget. Magam kutattam át minden utcát. Mindent, mindent
megpróbáltam. Hat hónap telt el, és nem leltük a nyomát
sem. És akkor szóltam Lisannak. - Szomorúan elmosolyodott. - Először nem akartam, de ő látta, mennyire gyötrődöm, előle nem lehetett elrejteni. Végül mindent elmondtam
neki. És Allahnak legyen hála érte!
- És ő mit csinált? - kérdezte Billy, és csaknem elviselhetetlen megindultságot érzett Yasmin fájdalomtól eltorzult wcát látva.
- Megtalálta és hazahozta őt nekem - felelte Yasmin egyszerűen. - Marasefbe ment, és addig kutatott utána, amíg
meg nem találta. Egy olyan házban volt, ahogyan azt gondoltuk is. Heroint adtak neki, és teljesen rabjává tették, hogy
engedelmes legyen, és alávesse magát annak a szörnyűségnek, amire használták. - Hangja remegett a gyötrelemtől.
Az én kicsi Zilám még csak tizenhárom éves volt akkor.
- Édes istenem - nyögte Billy, torkában érezte a könnyei
szorítását. - Istenem...
- Láttál már valaha olyan embert, aki heroinfüggőségben
szenved? Iszonyatos dolog. Nemcsak a betegnek, hanem
azoknak is, akik megpróbálnak segíteni rajta. Nekem nem
volt elég erőm hozzá. De Lisannak igen. Ő mellette maradt,
végig, amíg az elvonási tünetektől szenvedett, amik teljesen
összetörték. - Mathadont adtunk neki, de még így is pokoli
volt látni a szenvedéseit. - Yasmin arca maga volt a megtestesült fájdalom. - És amikor már kezdte egy kicsit jobban érezni magát - csak még rosszabb lett az egész. Fokozatosan kezdett visszaemlékezni arra, ami ott történt vele, abban a házban. Csúnyának, rútnak, gusztustalannak, elhasználtnak
érezte magát, és a rémálmai rettenetesek voltak. De Lisan akkor is mellette maradt. Telis-tele rakta a szobáját virágokkal,
növényekkel, hatalmas füzér színes léggömböket hozott neki. Színekkel, vidámsággal és törődéssel vette körül, fogta a
kezét és hallgatta. - Lassan könnyek gördültek végig az arcán. - Én nem bírtam hallgatni. Megpróbáltam, de képtelen
voltam rá. De Lisan végighallgatta, és Zila fájdalmát apránként magába szívta, felitta, felitatta. És a csúfság, rútság eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Lisan tiszta tekintete tükör volt. Az ő szemében Zila láthatta, hogy ő még mindig
ugyanaz a gyönyörű gyermek, aki mindig is volt. - Pillanatnyi
csend borult a szobára, tán még szívszorítóbb, mint az iménti
szavak. Aztán Yasmin megrázta a fejét, mintha így akarná e
hessegetni a gyötrelmes emlékeket, és mosolyogni próbált.
- Igen. lisan boldogsága nagyon fontos nekem. És kevés
olyan dolog van, amit meg ne tennék, hogy ezt a boldogságot
biztosítsam, ha rajtam áll.
- Azt látom - szólalt meg Billy fojtott hangon, sűrű pislogással próbálva meg visszafojtani a könnyeit. - Hol van most
Zila?
- Az orvos azt mondta, jobb volna, ha Zila minél távolabbra kerülne attól a helytől, ahová azok a borzalmas emlékek fűződnek. Lisan Amerikába küldte, olyan emberekhez,
akik szeretik és törődnek vele. - Szomorkásán mosolygott.
Nagyon hiányzik nekem, de így a legjobb. Gyakran ír, és a levelei elégedettek, olykor csaknem boldogok.
- Örülök - mondta Billy lágyan. - Annyira örülök, Yasmin.
- Én is - szólt az asszony egyszerűen, sötét szeme már újra
nyugodt volt. - És ha most segítek neked, és az Lisant boldoggá teszi, akkor nekem így kell tennem. Hiszen az én Zilám miatt van most Lisan veszélyben. Miután Zila elment
Amerikába, Lisan visszament Marasefbe. Soha nem láttam
még csak mérgesnek sem azelőtt - de akkor az volt. - Yasmin
megremegett. - Szörnyű, heves, lobogó düh fűtötte. Elment
Alex Ben Rashidhoz, és együtt zúzták szét az egész bűnszövetkezetet, amelynek bizony sok-sok olyan gyerek esett martalékául, mint az én Zilám.
- Nem - szögezte le Billy határozottan. - Nem akarom,
hogy még ennél is jobban belekeveredj ebbe az ügybe. Segíthetsz nekem felöltözni és eljutni az Ezüst Félholdhoz, de azután már magam csinálom végig. Te egyenesen visszajössz a
Casbahba, és vársz, amíg ide nem érek.
- De én szeretnék...
- Nem! - ismételte Billy kedvesen, de határozottan, miközben felnyalábolta a ruháit, és az öltöző felé indult.
- Az őr azt mondta, hogy a barátodat valószínűleg a hátsó
irodában tartják fogva - mondta Yasmin, amint behúzódott
egy aprócska üzlet sötét kapualjába, éppen szemközt az
Ezüst Félholddal. - A második, zöld ajtó.
- Rendben. - Billy megigazította a csatokat a hajában,
hogy elég jól tartsanak, és a fejére húzta a csuklyát. Arca jótékony árnyékba borult. - Minden rendben lesz. Menj csak
vissza a Casbahba!
- Nem tudom - ellenkezett Yasmin tanakodva. - Talán
ha...
- Menj - nógatta Billy határozottan. Előrehajolt, és
finom, szeretetteli csókot lehelt a sedikhan asszony homlokára. - Köszönöm. - Keresztüllépdelt a macskaköves utcán,
férfias járással, legalábbis bízott benne, hogy annak tűnik.
Benyitott a kávéházba.
Azonnal tömény füst vette körül, cimbalom- és dobszó,
vadul lüktető keleti ritmusok. Olyan sötét volt, hogy szinte
alig tudta kivenni az asztalok körvonalát és a körülöttük ülő
alakokat. Az egyetlen fény a táncszíhpad közepén körben
forgó hastáncosnő érzéki bájaira irányult, és a teremben
szemmel láthatólag kivétel nélkül minden tekintet az ő ringó
csípőjére tapadt. Efelől semmi kétség - gondolta Billy elfintorodva. Hogy a pokolba képes azt az egészen apró ruhadarabot magán tartani? Biztosan odaragasztotta! Mindenesetre a félhomály és a tánc most az ő malmára hajtják a vizet, jó
lesz kihasználni a lehetőséget, és gyorsan megkeresni azt a bizonyos hátsó szobát, amíg még senki sem figyel fel rá. Hol az
ördögbe is lehet? Aha! Nem messze a színpadtól, alig láthatóan egy gyöngyfüggönyös, boltíves ajtónyflás derengett.
Óvatosan átevickélt a sűrűn egymáshoz zsúfolt asztalok között. Egy szabad asztal mellett elhaladva észrevette, hogy egy
gondatlan pincér otthagyott egy üres tálcát és egy nagy, fehér
törlőkendőt. Mi egyéb hathatna természetesebben egy kávézóban, mint egy pincér? És mi egyéb lehetne csábítóbb két őr
számára, mint egy üveg bor?
Felkapta a tálcát, a törlőt pedig könnyedén átvetette a karján. Bízott benne, hogy ez hiteles külsőt kölcsönöz neki. És
akkor most a bor!
Megállt egy asztalnál. Két szakállas alak ült mellette - látszólag teljesen elmerülve a hastáncosnő köldökének tanulmányozásában. Billy határozottan felkapta a két félig üres
poharat és a tálcára tette őket. Aztán nem kevésbé határozott
mozdulattal az asztal közepén álló üveg felé nyúlt.
Valaki azonnal tiltakozva megragadta a kezét. Nyilvánvalóan az üdítő nedű hiányának fenyegetése többet nyomott a
latban, mint a táncosnő bájai. Billy még szorosabban megmarkolta az üveg nyakát. - Rossz - krákogta rekedtes hangon arabul. A torkához kapott és kinyújtotta a nyelvét, mint
aki épp valami szörnyű mérgezéstől készül meghalni. - Ételmérgezés. - Vajon ugyanezt az orvosi szakkifejezést használják Sedikhanban is? Ügy tűnt, hogy igen, mert a férfi úgy rántotta el a kezét az üvegtől, mint akit megégettek, és rémülten
maga is a torkához kapott. Billy a tálcára állította az üveget.
Szegény ember!
A második zöld ajtó. Egy pillanatra megállt előtte, és mély
lélegzetet vett. Újra megigazította a csuklyát, és idegesen
megnyalta a szája szélét. A folyosón ugyan félhomály volt, de
az ajtó alól kiszűrődő fény azt mutatta, hogy ezúttal nem lesz
olyan szerencséje, mint az imént a bárban. Meg kell próbálnia állandóan lehajtva tartani a fejét. Azaz elő kell adnia,
hogy ő egy rettentő alázatos pincér. Csípőjére támasztotta a
tálcát, amíg a poharakban lévő bort a földre öntötte, és feltörölte a kendővel. Visszaterítette a kendőt a karjára s még mielőtt végképp elbizonytalanodott volna, határozottan bekopogtatott.
Valami mormogásféle hallatszott belülről, aztán hallotta,
hogy valakik odabent hátratolják a széküket. Kisvártatva felpattant az ajtó, és Billy szembe találta magát egy fiatal katonával, aki a már jól ismert olajzöld egyenruhát viselte. Nincs
nála fegyver - nyugtázta Billy megkönnyebbülten.
- Bor - krákogta arabul. - Karim Ben Rashid sejk küldi.
Uramatyám! A katona nagyon meglepődött! Nyilvánvalóan a sejk nem engedte meg, hogy az emberei szolgálatban
igyanak. - Egy pohárral - dörmögte komolyan. A meglepetés látszólag elpárolgott a fiatal katona arcáról. Hátralépett, a
válla fölött pillantva hátra a társára, aki az asztal túlsó végén
ült. Odamorgott neki valamit, amiről Billy, bár nem értette,
mégis határozottan úgy vélte, nem lehetett éppen túlságosan
hízelgő a sejkre nézve. Micsoda hálátlan egy népség!
Fejét lehajtva előresurrant, félig lehunyt szempillái mögül
sietve végigpásztázta a szobát a tekintetével. Megkönnyebbülve látta, hogy Yusef valóban ott van. Az asztal mögött álló
nagy karosszékben ült, erős kötelekkel jól lekötözve. A két
katona valószínűleg kártyázhatott az asztalnál - a kártyán kívül ezt látszott igazolni egy hamutartó, tele csikkekkel és egy
nagy kupac aprópénz az asztal közepén. Az asztalnál ülő másik katonánál sem volt fegyver, és Billy gyors pillantással azt
is felmérte, hogy mindkettőjük puskája ott áll az asztal mellett a falnak támasztva. Istennek hála, a szerencse most az
egyszer talán a jó oldalra áll.
Hallotta, amint az ajtó becsukódik mögötte, miközben
fürgén az asztal felé indult. Letette a tálcát, és egy pillanatig
elbabrált a poharakkal, miközben szeme sarkából óvatosan
Yusefre pillanott. Nem látszott rajta sérülés vagy bármi
egyéb visszaélés nyoma - de mégis, ahogy rápillantott, látta,
milyen vad kifejezés ül a kemény vonású arcon. Olyan fenyegetően festett, hogy Billy őszintén meg tudta érteni a katonákat, hogy azokat a sámsoni vállakat bizony igen-igen alaposan lekötözték.
Hasított bőr csizmájába gyűrt bő, fekete nadrágjában,
mellkasán domborodva feszülő fehér ingében Yusef úgy festett, mint egy dzsinn az Ezeregyéjszákából, akit egy gonosz
varázsló mágikus erejű kötelékekkel tart fogva. Az őr, aki az
imént kinyitotta az ajtót, visszaült a székére, és felvette a kártyáit. Billy mély lélegzetet vett, és érezte, hogy szíve nagyot
dobban. Most vagy soha!
Megpördült, és lecsapott a fal mellett álló puskákra. Háta
mögött az asztalnál hirtelen kiáltás harsant, a sietősen hátralökött székek csikorogva szántották a padlót. Felkapta az
egyik puskát, megfordult, és az őrökre irányította a fegyvert.
Remélte, hogy mozdulata valóban halálosan fenyegetőnek
tűnik. - Állj! - kiáltotta, ujjával a ravaszqn. - Maradj ott!
A fenébe - úgy hangzott, mintha egy kutyát idomítana. Hogyan is lenne képes ennél félelmetesebben hatni, amikor alig
tud arabul?
A katonák nyilvánvalóan túlságosan meg voltak döbbenve ahjhoz, hogy ellenkezzenek, és jobban féltek a rájuk irányított puskacsőtől, semhogy ne engedelmeskedtek volna neki.
Eddig jó. - Egy perc, és kiszabadítalak, Yusef - fordult aférfi
felé Billy, és megrázta a fejét, hogy a csuklya a vállára hulljon.
- Nem lett volna szabad idejönnöd - mondta Yusef szigorúan. - Veszélyes. Menj el! Széttaposom én ezeket a férgeket
magam is.
- Nagyonhálátlanvagy,Yusef-háborgottBilly,egypillanatra le nem véve a szemét a két őrről. - Mondott volna szerinted Luké Skywalker bármi ilyesmit, ha Leia hercegnő sietett volna a megmentésére?
- Luké Skywalker?
- Nem érdekes - sóhajtott Billy. - Azt hiszem, a Csillagok
háborúja még nem jutott el Sedikhanba.
- Nem kellett volna idejönnöd - mordult fel újra Yusef.
Menj el innen, mielőtt még valami bajod esne.
- Fogd már be a szád, Yusef! - szólt rá Billy most már
bosszúsan. - Nincs elég bajom anélkül is, hogy te itt morognál velem? Jó szándékkal nem lehet téged kiszabadítani, az
ég szerelmére? - A fiús arcú katona hirtelen egy lépést tett
előre, és Billy villámgyorsan felrántotta a puska csövét. - Ott
maradsz!
Ott maradt. Talán fenyegetőbbnek néz ki, mint gondolta
volna. Most pedig le a kötelekkel! Az ördögbe is, miért nem
jutott eszébe, hogy legalább egy kést hozzon magával? Keresgélni kezdett, hátha talál valami vágóalkalmatosságot,
amikor megakadt a szeme a borosüvegen. Megvan! Üvegcserép.
Megragadta az üveg nyakát, és miközben mereven bámulta a két katonát, megkerülte az asztalt, és Yusef széke mögé
állt. Karjára fektette a puskát és az asztal széléhez csapta az
üveget. De nem törött el!
- Mindig el szokott törni - motyogta hitetlenkedve. - Nem
láttam még olyan filmet, ahol ne törött volna el. - Újra meglendítette az üveget. Hosszú repedés támadt rajta, de el csak
nem törött. - Mi a fenéből van ez?
- Nem volna egyszerűbb, ha keresnél az írőasztalfiókban
egy papirvágó kést? - szólalt meg Dávid az ajtóból. - Biztos
vagyok benne, hogy sokkal kisebb zajt csapnál vele, Szellőrózsa.
- Hát te meg mit keresel itt? - kérdezte Billy első meglepetésében, de aztán már válaszolt is a saját kérdésére: - Yasmin.
Dávid bólintott és belépett a szobába. - Nem merte megkockáztatni, hogy valami bajod essék, és azonnal hozzám sietett segítségért. - Elmosolyodott, amint alaposabban szemügyre vette a karcsú alakot, karján a puskával, kezében a repedezett borosüveggel. - Azt hiszem, fele annyira sem aggódna, ha most látna téged.
- Nincsen szükségem semmiféle segítségre - vetette oda
Billy, és lázasan nyitogatni kezdte az íróasztal fiókjait. Végül
aztán tényleg megtalálta a papírvágó kést. Elégedetten nyugtázta, hogy kellőképpen éles a pengéje, és előrelépett, hogy
elvágja a vastag köteleket.
A fiatalabb katona hirtelen Dávid felé lépett. - Lisan. Parancsunk van arra, hogy ezt az embert fogva tartsuk. Tégy valamit ezzel a nővel!
- Nagyon eltökéltnek látszik, Abdul - mondta Dávid
megfontoltan, és szeme vidáman csillogott. - Azt hiszem,
jobb, ha hagyjuk: tegyen, amit akar.
- Bizony hogy hagyjatok! - sziszegte Billy. A kötél hirtelen engedett, és Yusef azonnal, villámgyorsan letekerte magáról. - Nem hiszem, hogy túl sok esélyünk van. Gyerünk,
Yusef! Indulj előre! Fedezlek.
Bajsza alatt morogva valamit Yusef gyorsan az ajtó felé indult. Billy szorosan követte, tekintetével sakkban tartva a fiatalabb őrt, aki - úgy tűnt -, csak a kellő pillanatra várt, hogy
támadhasson.
Végül aztán mégsem Abdul, hanem a másik katona használta ki Billy pillanatnyi tétovázását. Villámgyorsan a lány
felé ugrott, szemében halálos fenyegetéssel. Kiütötte a kezéből a puskát.
-Ne!
Billy hallotta Dávid éles kiáltását, de az idősebbik katona
támadó mozdulatát nem vette észre idejében. Ugyanebben a
pillanatban Abdul is odaugrott, és Billyn egy másodpercre
bénító rémület futott át, ahogy látta a fiatal katona arcán az
elszántságot. De Dávid már ott is volt. Egy gyors karateütés a
nyakra, és Abdul tehetetlenül összecsuklott. Egy jól irányzott rúgás a másik őr gyomrára, és fájdalmában hétrét görnyedve ő is harcképtelenné vált.
- Gyere! - szólt Dávid szárazon. Megfordult, és megragadta a lány karját. - Jobb lesz, ha eltűnünk innen. Nem hiszem, hogy túlságosan örülnének nekünk, amikor észhez térnek.
Aztán hármasban végigrohantak a folyosón, keresztül a
füstös kávézón, egyenesen a kijárat felé. Billy fél füllel hallotta a járőrök kiáltozását és a hastáncosnő felháborodott sikoltozását, amint elrobogtak mellette.
A hűvös éjjeli levegő szinte arcul csapta őket, amint feltépték az ajtót, aztán végigvágtattak a keskeny, huzatos utcán
lépteik kísértetiesen visszhangzottak a kockaköveken. Már
csaknem három utcányira voltak az Ezüst Félholdtól, amikor
Dávid megálhtotta őket, és mindkettőjüket bevonszolta egy
halványan megvilágított gyógyfűkereskedés kapualjába.
Mindannyian zihálva kapkodtak levegő után, és Billy
megkönnyebbült sóhajjal támaszkodott neki a durva betonfalnak. - Gondolod, hogy biztonságban vagyunk?
- Nem hallottam, hogy követtek volna bennünket - felelte
Dávid. - Pedig ezen a kockakövön biztosan meghallanánk.
Udvarias mozdulattal Yusefhez fordult. - Azt hiszem, mi
még nem ismerjük egymást. Dávid Bradford vagyok, és feltételezem, hogy Yusef Ibraheimhez van szerencsém.
Yusef biccentett. - Lisan - szólalt meg csendesen. - Hallottam rólad a bazárban. Egy álló napig kérdezősködtem,
míg kiderítettem, hogy hová vitték Billyt.
- Sehovásevittek! -vágott közbe Billy.-Saját jószántamból mentem a Casbahba, és ott meglehetős biztonságban vagyok. - Homlokát ráncolva még hozzátette: -Legalábbis azt
hiszem...
- Igen. Biztonságban vagy - mondta Dávid, félresimítva
egy hajfürtöt a lány homlokából. - És mindig biztonságban
leszel mindenütt, ahol én is ott vagyok, Billy.
- Örömmel hallom - fintorította el arcát a lány. - Volnál
szíves mindezt Karimmal is közölni? Az igazat megvallva
ugyanis ő egy cseppet sem erősíti a biztonságérzetemet.
- Közölni fogom vele - mondta Dávid komolyan. - Sajnálom, ami történt, Billy. Megígérem, hogy többé nem fordul
elő semmi ilyesmi.
- Hát nem is, az már egyszer szentigaz - vágott vissza Billy
élesen. - Mivel Yusef még ma éjszaka elhagyja Zalandant, és
amint a terepjáró elkészül, én is elindulok.
- Azt már nem! - makacsolta meg magát Yusef. - Nem
foglak egyedül hagyni abban a házban. Jössz velem te is, még
ma éjjel!
- Nem hagyhatom itt a kocsit - magyarázta Billy türelmetlenül. - Nem az enyém. A filmtársaságtól kértem kölcsön.
Nyugodj meg, Yusef: velem minden rendben lesz. Karim
csak Dávid biztonsága miatt aggódik. Ha bebizonyosodik,
hogy nem áll szándékomban az életére törni, Karim semmit
sem fog tenni ellenem.
- Akkor sem megyek el nélküled - hördült föl Yusef.
- Egyikőtök sem megy sehová - vetett véget a vitának Dávid halkan, de határozottan. - Mind a ketten visszajöttök velem a Casbahba. Egyikőtöknek sincs oka rá, hogy meneküljön. Mondtam már. Én majd elboldogulok Karimmal.
- A ma éjszaka történtek után? - vonta fel a szemöldökét
Billy kétkedően. - Ha kifejezetten az volna a célom, hogy
Yusef szabadságát kockára tegyem, akkor sem mennék viszsza azok után, ami ma éjjel az Ezüst Félholdban történt. Karim nem az az ember, aki jó szemmel nézi, ha valaki beleüti az
orrát a dolgaiba, és ilyen nyilvánvalóan merészeli keresztülhúzni a számításait.
- Nincsen semmilyen kockázat. - Dávid arca a félhomályban komoly volt és eltökélt. - Mindkettőtök biztonságáért
kezeskedem. Bízzál bennem, Billy. Ma este azt ígérted, hogy
adsz még nekem egy kis időt, és velem maradsz még egy darabig. - Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a lány arcát,
olyan felülmúlhatatlan gyengédséggel, hogy érintése nyomán Billy szinte sajgó fájdalmat érzett. - Meg akarod szegni a
szavadat?
- De Yusef...
- Biztonságban lesz és szabad - szakította félbe Dávid,
mélyen a lány szemébe nézve. - Nem bízol bennem?
A finom mozdulat, amint ujjával megcirógatta a törött gitárt, egy szoba tele virágokkal és színes léggömbökkel, egy
erős férfi, aki egy szenvedő kisgyerek kezét fogja és magára
vállalja a szenvedéseit mindent elbontó csodálatos áradatként rohanták meg az emlékek. Érezte, hogy összeszorul a
torka, és ellenállhatatlanul könnyek gyűlnek a szemébe. Mi
mást is tehetne, mint hogy megbízik egy ilyen emberben?
6.
Alig léptek be a Casbah előcsarnokába, máris szemközt
találták magukat a rosszalló tekintetű, dühödt Clancy Donahue-val. - Nos, Billy, ma este ezek szerint a pokol ördögét alakította. - Meghökkent pillantást vetett Yusefre. - Tényleg kihozta! Amikor Abdul telefonált a kávéházból, jószerivel teljesen összefüggéstelenül beszélt. Valami borról motyogott,
és Allah tűzokádó ördögéről, aki egyszerűen puskavégre
fogta őket. - Arca szigorúan megfeszült, ahogy Davidre tekintett. - Neked is meglehetősen előkelő szerep jutott Abdul
beszámolójában. Nem azért tanítottalak karatézni, hogy a saját embereink ellen harcolj, Dávid!
- Muszáj volt - mondta Dávid egyszerűen. - Meg akarták
támadni Billyt.
- Annak alapján, amit hallottam, inkább ő volt a támadó
fél - vágott vissza Clancy élesen. - De legalább volt annyi
eszed, hogy visszahozd őket a Casbahba. Karim tombolt volna a dühtől, ha hagyod őket megszökni.
- Meg is szöktek - hangsúlyozta Dávid tagoltan. - És aztán a saját jószántukból jöttek vissza velem, miután biztosítottam őket arról, hogy Yusef fogva tartása félreértés volt.
- Jó kis félreértés - háborgott Billy. - Letartóztatni egy ártatlan embert mindenféle vád vagy bizonyíték nélkül általában bűncselekménynek számít.
- De nem egy olyan abszolút egyeduralom alatt élő országban, mint Sedikhan - vágta rá Clancy. - És ha pontosan
akarunk fogalmazni, nem is volt letartóztatva. Egyszerűen
csak fogva tartottuk, amíg a helyzete nem tisztázódik.
- Az ég szerelmére: minden szükséges információ a rendelkezésükre állt! Ott van minden a dossziémban - tört ki
Billy. - Mi egyebet akartak még tudni?
- A beszámoló csak nagyon felületesen érintette Ibraheimet. Mikor aztán meglehetősen erőszakosan betört ide és
magát követelte, bocsánat: téged követelt, úgy határoztunk,
hogy jobb lesz tüzetesebben utánanézni ennek az embernek.
- Erőszakosan? - kérdezett rá Billy.
- Úgy vélem, ha valaki leüti az egyik kapuőrt, a másiknak
pedig kiadós monoklit ajándékoz, ezt már nem túlzás erőszakosságnak minősíteni.
- Ö, Yusef! - sóhajtott fel Billy a mellette álló mogorva
óriás felé fordulva. - Csak nem?
- Nem akartak beengedni - felelte Yusef. - Egy ház teli
katonákkal és marcona őrökkel nem neked való hely. És én
nem lehettem ott, hogy megvédjelek.
- De én itt voltam - szólalt meg Dávid halkan. - Át tudom
érezni, mennyire aggódtál, de mostantól fogva mégis jobb,
ha tudod: Billy mellettem mindig biztonságban van. - Mélyen az óriás szemébe nézett. - Rendben van, Yusef?
Yusef tekintete furcsán, kutatóan mélyedt Davidébe egy
percig, aztán lassan bólintott. - Igen, Lisan, melletted biztonságban lesz.
- De vajon te is biztonságban leszel-e mellette, Dávid?
harsant fel Karim Ben Rashid hangja az előcsarnokban öszszegyűlt kicsiny kompánia feje felett. Feléjük tartott. Félelmetes, lenyűgöző alak, hosszú, karmazsinvörös köntösben,
amit csak úgy a hálóruhája fölé kapott. - Egy asszony mellett,
akinek a barátai erőszakkal lépnek fel, ha van okuk rá, ha
nincs, egy asszony mellett, aki képes volt fegyverrel sakkban
tartani két katonámat és kiszabadítani a bűntársát?!
- A bűntársát? - szisszent fel Billy.
- Ki más mellett lehetnék ennél nagyobb biztonságban?
Dávid szeme ragyogott. - Mostantól fogva, azt hiszem, megkérem rá, hogy legyen a testőröm. Látnod kellett volna, Karim, ahogy ott állt, mint egy harcedzett gerilla, karjára támasztottpuskával. Rendkívüli jelenetvolt! Arra gondoltam,
hogy egy olyan sokat tapasztalt öreg katona, mint te, értékelni fogja ezt a teljesítményt.
Karim Billyre pillantott, és egy röpke másodpercig tekintetében leplezetlen elismerés tükröződött. - Jól kivitelezett
rajtaütés volt - ismerte el mogorván. - És nagy bátorságra
vall. - Arca megkeményedett. - De ez még nem jelenti azt,
hogy becsületre és hűségre is vall egyúttal. Ezt még be kell bizonyítani.
- Akkor keresd meg a szükséges bizonyítékokat - mondta
Dávid. - De eközben Billy és Yusef legyenek szabadok, mint
a madár. A lakosztályuk legyen egymás közelében, te pedig
parancsot fogsz adni, hogy a mozgásukat senki ne korlátozza.
Karim halk káromkodásfélét mormogott. - Ez kifejezetten úgy hangzott, Dávid, mint egy parancs. - Tekintete lángolt. - Nem vagyok az a fajta ember, aki engedelmeskedik effajta parancsoknak, különösen nem, ha fiúk parancsolgatnak
neki. Azt fogom tenni, amit a legjobbnak látok!
- De én már nem vagyok kisfiú - mondta Dávid lágyan.
Néha úgy érzem, erről elfelejtkezel, Karim. Férfi vagyok,
akinek megvan a saját akarata. És ez csak akkor válik parancscsá, ha megtagadod, hogy mint kérést teljesítsd.
- És ha mégis így tennék?
Dávid őszinte szomorúsággal a hangjában így válaszolt:
Akkor elbúcsúzom, öreg barátom. - Hangjában leplezetlen
sajnálkozás rezdült. - És ezt, tudod jól, nem akarom. Olyan
sok mindenen mentünk keresztül együtt.
Karim mélyen felsóhajtott, és hirtelen, egy pillanatra,
most valóban olyan öregnek látszott, mint amilyen a valójában volt. - Ennyire sokat jelent neked?