Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IRIS JOHANSEN: A TÁVOLSÁG VONZÁSÁBAN

2010.11.08

                 IRIS JOHANSEN: A TÁVOLSÁG VONZÁSÁBAN

                   


1.
Akár Arábiai Lawrence is lehetne - gondolta magában
Billy Callahan, és meghökkenve döbbent rá: a sivatag hercege szőke! Ott állt a lány a dombtetőn, vörösesszőke haját türelmetlenül próbálta hátrasimítani az arcából. Tekintetét a
fekete arabs mén lovasára szegezte, amint feléje vágtatott a
homokbuckákon át. Haja újra meg újra az arcába csapódott,
fájdalmasan csípte a bőrét. A szél határozottan erősödött, s
ahogy ott állt védtelenül az aprócska domb tetején, a vihar
teljes erejéből tépázhatta. Most már a ruhájába is belekapott,
ingét, nadrágját szaggatta, mint a kiéhezett vadállat, amely
már becserkészte áldozatát, és alig várja, hogy felfalhassa.
Amikor a terepjáró valamivel odébb az úton lerobbant, arra gondolt, talán jó ötlet lenne felmászni a dombra. Onnan
megláthatná, mennyit kellene gyalogolnia, hogy Zalandanba
érjen. De mostanra már távolról sem tűnt olyan jó ötletnek.
Végtelenül kiszolgáltatottnak érezte magát a magányos
dombtetőn, és a szeme elé táruló látvány sem volt éppen biztató. Aranyszínű homokbuckák hullámzottak mérföldeken
át, hogy aztán egybeolvadjanak a gyorsan sötétülő égbolttal.
A látóhatár szélén hirtelen villámlás világította meg a kétségbeejtően távoli sziklákat. Azok mögött a sziklák mögött fekszik Zalandan városa, a biztonság. Ezt még Yusef mondta
neki, de ő csak nem vágott neki idejében az útnak, és most
már tombolt a vihar. A szél fellebbentette, és őrült, kísérteties alakzatokba kavarta a port, a hullámzó homokdűnék taraja kerengő dervisek táncát idézte.
JÍbban tenné, ha megpróbálna visszajutni a terepjáróhoz,
az talán nyújt valamicske védelmet. Még egy utolsó, fürkésző
pillantást vetett a fekete ménen vágtató lovasra, aztán megfordult és elindult lefelé. Bármilyen szorult helyzetben volt
is, a távolból először csak homályos körvonalként előtűnő lovas alakja mégis megragadta a képzeletét.
Kecses, erőteljes alak lobogó fehér burnuszban, ami oly
élesen ütött el a ló fénylő fekete szőrétől. Egy arab herceg a
negyvenes évek valamelyik romantikus kalandfilmjéből.
Már csak egy kard és a nyeregkápán átvetett háremhölgy hiányzik a kép teljességéhez. A sziklák felől jön, talán Zalandanban lakik. Bár mozdulatai elevenségéből ítélve ezerszer
inkább lehetne sivatagi kalóz vagy akár egy beduin sejk, mint
városlakó. Akkor döbbent meg aztán igazán, amikor a lovas
elég közel ért ahhoz, hogy már a színeket is meg tudja különböztetni rajta. A haja ugyanis nem hollófekete volt, amint az
várható lett volna, hanem napszőkítette sötét arany. Az alatt
a néhány hónap alatt, amit ebben a közép-keleti országban
töltött, Billy soha nem látott még szőke sedikhanit. Viszont a
bő burnuszból ítélve - no meg főként abból, ahogy a lovat.
megülte - mégiscsak bennsxulött kellett hogy legyen.
Mindegy, akárki legyen is, nem várhat tőle segítséget
tisztázatlan magában egy vállrándítással. Meglehet, hogy
nem isfeléjetart. Egészen biztosan ráfogkanyarodniaYusef
faluja felé vezető útra, ami még legalább harminc mérföld az
örvénylő homokbuckák között. S még ha feléje tart is, lehet,
hogy inkább veszélyt hoz és nem segítséget. Nem, nem számíthat senki másra, csak saját magára. Na és aztán! Soha
nem is vágyott az ellenkezőjére. Sok vihart kiállt már, érzelmit is, fizikait is. Úrrá lesz majd valahogy ezen is.
Elérte a domb alját, és küszködve próbált talpon maradni.
Úgy érezte, mindjárt felkapja egy újabb szélroham, és játszi
könnyedséggel magával sodorja őt is, akár a több milliónyi
homokszemet. A homok szúrta az arcát, és a körülötte kavargó metsző apró szemcsék elől önkéntelenül lehunyta a
szemét.
- Mi az ördögöt művelsz itt a világ végén? - A hang határozott volt és férfias, s amint Billy kinyitotta a szemét, látta,
hogy az ő sivatagi hercege épp most csusszant le könnyedén a
nyeregből, mindössze néhány méternyire tőle. Olyan hangosan süvített a szél, hogy még a patkódobogást sem hallotta.
Nem bennszülött - gondolta -, még csak nem is Arábiai Lawrence. Texasban beszélnek inkább ilyen vontatott hanghordozással, nem Oxfordban.
- Mégis mit gondolsz, vajon mit csinálok? - vágott vissza
élesen, túlkiabálva a szél bömbölését. - Úgy hallottam, a homokvihar rendkívül jótékony hatással van az arcbőrre, így
hát arra gondoltam, kikocsikázok egyszer a kellős közepébe,
és magam is kipróbálom. - Hallotta, hogy hangja remeg az
idegességtől, és ettől csak még dühösebb lett. - Megpróbálok
életben maradni, a fenébe is!
.   A metsző szél aranyló hajfürtöket korbácsolt a férfi arca
körül.
- Nem valami okos dolog - mordult a lányra, amint közelebb lépett. - Perceken belül jókora vihar támad, te pedig úgy
flangálsz itt, mintha csak valami kerti ünnepélyen volnál.
Megragadta a lány könyökét. - Gyerünk! Valami menedéket
kell keresnünk.
- Épp azon voltam - válaszolta Billy méltatlankodva, miközben a férfi sietve egy sziklaszirt felé taszigálta, maga mögött vezetve a lovat. - A terepjáróm felé indultam, hogy abban várjam ki a vihar végét.
- Hacsak nincs itt néhány lépésnyire, soha nem érted volna el - hangzott a kíméletlen válasz. - Eltévedtél volna, s talán tíz perc sem telik bele, és megfulladsz.
Remegés futott végig a lányon, amit könnyed nevetéssel
próbált leplezni. - Ostobaság. Ragyogóan tudok tájékozódni. Megtaláltam volna.
- Örülök, hogy ilyen magabiztos vagy - válaszolta a másik, miközben az alig derékmagasságig érő sziklamenedék
mögé tolta a lányt. - Maradj itt, amíg gondoskodom a jó öreg
Nickről is. - Azzal egy másik közeli sziklához vezette a lovat.
Billy bekuporodott a kövek nyújtotta menedékbe, és egyszeriben nagyon elhagyatottnak érezte magát. Félni kezdett.
Micsoda őrültség így megrémülni. Hamarosan elvonul a vihar, és majd átvészeli ezt is, ahogy az összes többit eddig életében.
Egy fehér árnyék bukkant fel az áttetsző homályból, és az
aranyhajú sjvatagi ember huppant le mellé. - Itt még elviselhető, de a szél fokozatosan erősödik majd. Most már bármelyik pillanatban jöhet a java.
Billy mély lélegzetet vett, és erőltetett könnyedséggel így
szól: - Talán azért mégsem lesz olyan szörnyű. Egyik oldalról
takar bennünket a hegy, a másik oldalról védenek a sziklák.
- Ne áltasd magad - mondta a férfi, és a fej ére húzta a burnusz bő csuklyáját. - Láttam már ehhez hasonló vihart, ami
több tonnányi homokot mozgatott meg, és teljesen átalakította a tájat. Itt, ahol most ülünk, egy óra múlva akár ötméteres homokdomb is emelkedhet.
- Ne próbálj már ennyire megnyugtatni! Semmiképp sem
szeretnéd, ha túlságosan bizakodó lennék a túlélési esélyeinket illetően, ugye?
- Túl fogjuk élni. Feküdj le!
- Micsoda? - kérdezte Billy riadtan.
- Feküdj le. Betakarlak a testemmel. A burnusz mindkettőnknek nyújt majd valamicske védelmet. Nem túl sokat, de
minden csücskére szükségünk lesz.
-De én nem...
Nem tudta befejezni a mondatot. Egyszeriben hanyatt
fekve találtL.magát a homokban, a férfi lovaglóülésben keresztben rajta..Kibontotta a burnusz övét, a csípőjén kopott
farmernadrágba gyömöszölt könnyű, fehér inget viselt alatta. Most már egészen biztos, hogy Arábiai Lawrence - ködlött fel homályosan a lányban. Aztán a férfi lassan egész testével ráhaj olt, és Billy csak azt érezte, hogy egyszerűen képtelen gondolkodni. A bőrüket elválasztó ruhán keresztül érezte a másik testének melegét és ez sokkolta. Bár kétoldalt a könyökére és a térdére támaszkodott, a lány mégis olyan meghitt közelségben érezte a karcsú, izmos test minden porcikáját, hogy elakadt a lélegzete. Arca a puha fehér ingbe fúródott, és jól érezte a halvány citromillatot, ami elkeveredett a
szappan tisztaságszagával, és valami jellegzetes, pézsmaolajra emlékeztető férfias illattal.
- Nem hiszem, hogy erre feltétlenül szükség volns - tiltakozott erőtlenül.
A férfi kissé felemelkedett, hogy lepillanthasson rá - és
Billy a megdöbbenéstől ismét szinte megbénult, csaknem
úgy, mint az imént a teste érintésétől. Hiszen ez a férfi szép!
Idáig nem figyelt fel másra, csak az aranyszínű hajra, és a kavargó homokfüggönyön átszűrődő mély, zengő hangra.
Most azonban csak néhány centiméternyire voltak egymástól, és a lány határozottan úgy vélte, soha életében nem látott
még ilyen csodálatosan szép emberi lényt. Arányos, izmos
teste az Akropoliszt díszítő klasszikus szobrokéra emlékeztetett, bár ajkának érzékeny, finom ívében nem volt semmi a
szobrok rideg merevségéből. S a szemei - soha nem látott
mély, tiszta kékség. Mindig azt hitte, a kék szem egy kissé hideg. De ez a kék szempár olyan melegséget árasztott magából, akár a tavasz első lehelete. Melegség, megértés és bölcsesség sugárzott belőle. Még hogy bölcsesség! Furcsa képzettársítás, ha az ember egy ereje teljében lévő fiatal férfira
gondol, aki aligha lehet több húszegynéhány évesnél. Mégis,
ott parázslott ebben a szempárban valami mély, érett bölcsesség, ami általában csak azéletükalkonyánjáró férfiak sajátja, és jóval több, mint puszta értelem.
- De bizony szükség van rá.
- Tessék? - Azon kapta magát, hogy már el is felejtette
iménti tiltakozását, s most megpróbált visszazökkenni, kivonva magát a tiszta, bölcs szemek és a szép, érzéki száj bűvköréből. - Nem lehet túlságosan kényelmes ez így neked.
Jobb volna, ha engednél felülni.
- Pszt! - csitította a férfi mosolyogva. S ahogy a sugárzó,
kedves mosoly felragyogott az arcán, Billyt valahonnan egészen mélyről, legbelülről fakadó különös, odaadó gyengédség fogta el. - Nyugodj meg, szellőrózsa. Tudom, erős és kitartó vagy. Ne félj, szemernyit sem veszítesz az erődből,
pusztán mert hagyod, hogy néhány percig én oltalmazzalak.
A szél most már kísértetiesen süvített. Körülöttük a homokfüggöny egyre vastagodni látszott, és a lányt újra pánikszerű félelem rohanta meg. Remegő hangon szólalt meg:
Hát ez igen költői volt. Nem emlékszem rá, hogy bárki is valaha virághoz hasonlított volna. Különösképp nem akkor,
amikor vele együtt épp a megfulladás fenyegetett bennünket.
A férfi nevetve pillantott le rá, és közben apró, huncut
szarkalábak jelentek meg a szeme sarkában. - De ha egyszer
olyan vagy, mint egy szellőrózsa. Erre gondoltam abban a
pillanatban, amikor megláttalak ott a dombtetőn állva,
ahogy a szél meglobogtatta ezeket a csillogó, fényes hajfürtöket, és kecses, szép testedet tépázta. Egy kissé talán a krizantémra is emlékeztetsz, de több benned az erő és a kitartás.
Nincs mese! Igenis szellőrózsa vagy! -Tekintete megpihent a
lány arcán, amely percről percre egyre feszültebb lett. - Valóban meg vagy rémülve, ugye? Eddig azt hittem, csak mókázol, de most érzem, hogy reszketsz.
- Nem! - Vágta rá Billy azonnal. Csak éppen soha nem
voltam még homokviharban, és nem tudom, mire számítsak.
- Kétségbeesetten igyekezett árulkodó remegést lecsillapítani, ésenyhe megvetéssel tapasztalta, hogy képtelen rá. -Csak
egy percet várj, és...
- Addig várok, ameddig csak akarod - szakította félbe a
férfi kedvesen. - És nem szabad szégyellned, hogy félsz. Mindenkifél olykor-olykor. Énismajdhalálrarémültem,amikor
láttam, hogy a szél csaknem lesodort a hegy tetejéről. Nem
voltam biztos benne, vajon elég erős vagy-e, hogy szembeszállj vele. És még nagyon messze voltam. Nem érkeztem
volna oda idejében, ha elhagy az erőd. - Szétterítette a burnuszt, és teljesen betakarta vele a lányt. Arcuk hirtelen lágyan egymáshoz ért. A bő csuklya sátorként borult föléjük,
és Billy szinte begubózott ebbe a biztonságos, sötét burokba.
- Nem fogsz meghalni, szellőrózsa. Még nagyon, nagyon sokáig nem. És ha majd eljön az idő, ott leszek veled én is, és
ugyanúgy foglak a karomban tartam, ahogy most. - A férfi
hangjának bársonyos rezdülése a haj át simogatta, s szinte kábulatba ejtette a meghitt sötétség, a meleg érintés és az érzékeibe ivódó illat.
- Át fogjuk vészelni. Együtt. Felejtsd el a szelet, a homokot, a vihart. Gondolj kettőnkre, ahogy itt fekszünk és erőt
adunk egymásnak. Tudod te, milyen csodálatos is lehet ez az
odaadás? Két ember, aki képes arra, hogy kinyújtsa a kezét a
másik felé, megérintse és átsegítse a nehézségeken. Erre gondolj inkább.
Erre gondolt, igen- és milyen csodálatos álomnak tűnt
Testük úgy simult egymáshoz, mintha számtalanszor feküdtek volna már így együtt, és a férfi bizalmas szavai furcsamód
ugyanezt a meghittségét sugallták. Bizalmas szavak? A szép
álom bársonyburkán hirtelen rémület cikázott át. Többről
van itt szó, nem puszta meghittségről Hiszen itt van egyedül,
egy védtelen, fiatal nő, és ez az életerős férfi ugyancsak bizalmasan közeledik hozzá. Ez az idegen valójában átöleli őt, a
szavaival öleli, és ez teljességgel abnormális.
- Ez őrültség - motyogta zavartan, és tiltakozva megpróbálta megfeszíteni magát. De ettől a mozdulattól csak még
közelebb került a férfihoz, akinek erős, meleg testét bizony
nagyon kellemesnek, izgatónak találta. Belátta, hogy sokkal
jobban teszi, ha nyugodtan fekszik, és meg sem próbál ellenszegülni. - őrült vagy. Nem akarom, hogy ilyeneket mondj
nekem.
- Megrémisztettelek? - kérdezte a férfi gyengéden.
Ahogy megszólalt, ajkai mintha leheletfinom csókokkal borították volna a lány halántékát. Jól van, nem gyötörlek tovább. Ha így nem tudlak megnyugtatni, megpróbálom másképpen. Beszélgessünk! Hogy hívnak?
Szellőrózsa. Kavargó érzelmeinek örvénylő zuhatagábol
morajlott fel ez a szó. - Billy Callahannek hívnak, és nem kell
megnyugtatnod.
Halk kuncogás volt a válasz, bársonyos ajkak meleg érintése a halántékán. - Nem kell, persze hogy nem kell. És mi járatban vagy itt, Billy Callahan, a Sedikhan-sivatag kellős közepén?
- Épp útban voltam Zalandan felé, amikor lerobbant a terepjáróm. Egy harminc mérföldnyire lévő kis faluból indultain, ahol látogatóban töltöttem néhány napot.
- Látogatóban? Kinél? - A bársonyos hangba most ahg
észrevehetően enyhe feszültség vegyült.
- Yusef Ibraheimnél és családjánál. - Olyan közel voltak
egymáshoz, hogy arckifejezését a férfi nem láthatta, de hangjának kesernyés csengése azért megütötte a fülét. - Yusef és
én az elmúlt néhány hétben szinte elválaszthatatlanok voltunk, és én azt hittem, jó ötlet lesz, ha végül hazaviszem és
visszaadom a családjának.
- A szeretőd? - csattant fel most már leplezetlen éllel a
kérdés, és ez megijesztette a lányt.
- Az ég szerelmére, dehogyis! Egyszerűen csak tettem neki valaha egy szívességet, és Yusefnek vannak bizonyos szörnyen régimódi elképzelései a lekötelezettségről, már ami a
szívesség viszonzását illeti. - Enyhe keserűség érződött a
hangjában. - Ráadásul ragaszkodik ahhoz a nevetséges elképzeléséhez, hogy szükségem van valakire, aki vigyáz rám,
és úgy döntött, hogy ő lesz az a valaki. Azt hittem, ha visszaviszem a családjához, talán békén hagy. De nem boldogultam
vele, így aztán az éjszaka leple alatt egyedül vágtam neki az
útnak Zalandan felé.
- Értem - bólogatott a férfi komolyan, de alig tudta leplezni derültségét, és ez egyre jobban feszélyezte Billyt. - Nem is
értem ezt a Yusefet. Hogy lehet, hogy nem látta be, milyen
tökéletesen meg tudsz állni a magad lábán. Igazán érdekelne,
vajon miféle tapasztalatok vezérelhették, ha ennyire alábecsült. Ugye jól sejtem, hogy nincs túlságosan nagy kedved
felvilágosítani ez ügyben, Szellőrózsa?
- Billy-igazította helyre a lány. Hátezteltaláltad,gondolta magában közben ingerülten. Már így is felelőtlen idiótának érezte magát a másik szemében, s az effajta felvilágosítástól csak még inkább annak tűnt volna. A körülmények és
a saját érzékenysége amúgy is egyfolytában összeesküdni látszottak ellene, hogy akarata ellenére ilyen cseppet sem hízelgő képet mutassanak róla. - Egyáltalán nincs semmi jelentősége. Hiszen még csak nem is ismerjük egymást. Nem hiszem, hogy igazán érdekel.
- Hogy érdekel-e? Határozottan érdekel! De ha nem,
nem. Amikor először megpillantottalak, tudtam, hogy az
öröm és gyönyörűség kiapadhatatlan forrása leszel az életemben, így hát, ha nem akarsz a kalandjaidról mesélni Yuseffel, talán elmondhatnád, mi dolgod itt Sedikhanban. Miitt
nemigen találkozunk amerikaiakkal, hacsak nem valamelyik
olajtársaság embereivel. Közülük való vagy te is?
Logikus feltételezés volt, lévén Sedikhan a világ egyik leggazdagabb olajbirodalma. Billy hirtelen azt kívánta, bárcsak
válaszolhatna igennel. Ez legalább értelmesen hangzana, és
kétségkívül sokat lendítene a hitelén. - Nem. Azért jöttem
Sedikhanba, hogy eljátsszam a Sivatagi kaland című film
egyik női főszerepét. Ez egy kalandfilm, amelynek bizonyos
jeleneteit egy Marasef melletti kis faluban forgattuk.
-  Hát te színésznő vagy? - kérdezte a férfi elcsodálkozva,
és ez mindenesetre jótékonyan megbizsergette Billy önérzetét.
-  Ez volt az első szerepem, és a rendező szerint ehhez képest egészen jó alakítás volt. - Aztán kényszeredett őszinteséggel még hozzátette: - De ez azért nem egészen így igaz.
A rendező ugyanis azt mondta, hogy nagyon hatásos voltam,
és ez egészen más dolog. Mindketten tudtuk, hogy csapnivaló színész vagyok, de ő nem foglalkozott vele, amíg kellőképpen törékenynek, sebezhetőnek és epekedőnek tudtam látszani. Csak az arcomat akarta. Az arckifejezésemre volt
szüksége, nem a színészi képességeimre.
- Ezt meg tudom érteni - tódította a másik, és felemelte a
fejét, hogy belenézhessen a lány hihetetlenül hosszú szempilláinak árnyékában búvó mélykék szemébe. Álmodozó álomlátóknak van ilyen misztikus homályt rejtő tekintete. Nem
voit szabályos szépség, de érzéki ajkainak finom ívében, tekintetének nyílt őszinteségében volt valami, ami szíven ütötte. - Én is akarom ezt az arcot. Nagyon. A magamé mellett a
párnán, és a reggelizőasztal túlsó oldalán...
- Nem hiszem, hogy igazából ezt akartad volna mondani
szakította félbe Billy szinte durván. A férfi elnézést kért, de a
hangja egyáltalán nem volt bocsánatkérő. - Folytasd, kérlek!
Ott tartottál, hogy csapnivaló színész vagy.
- Pocsék. De majdnem mindegy is, hiszen valószínűleg
úgyis ez volt az első és egyúttal az egyetlen film, amelyben
szerepet ajánlottak nekem. Igazság szerint csak azért vállaltam el, mert így eljuthattam Sedikhanba. Szeretek új, ismeretlen helyeken járni.
- Szellőrózsa - ízlelgette a férfi ismét a szót, ezúttal kissé
gondterhelten. - De hisz a szellőrózsáknak is vannak gyökereik. Hol vannak a te gyökereid, Billy? Hol van a családod, a
legkedvesebb helyeid?
- Árva gyerek voltam - válaszolta egyszerűen. - És minden hely kedves a maga módján. Valószínűleg én nem is lehetek szellőrózsa, mert annak vannak gyökerei. Nekem nincsenek. Cigány vagyok, és az leszek tán még kilencvenéves koromban is. És igen-igen jól elvagyok így, ahogy vagyok!
- Csak ne olyan hevesen! Senki sem vonja kétségbe, amit
mondasz. Mindenkinek olyannak kell lennie, amilyen. Nem
akarlak én megváltoztatni, Billy. Ez csak megzavarná a dolgok természetes rendjét. - Finoman, szinte ingerkedve a Iá
nyéhoz dörgölte az arcát. - Abban viszont nincsen semmi természetellenes, ha az ember kivirul, és megvalósítja önmagát.
Ez csodálatos tud lenni. Szeretném látni, ahogy mindez megtörténik veled, Szellőrózsa.
- Teljesen elképesztő vagy - tört ki Billyből a meghökkenés. - Nem találkoztam még senkivel, aki úgy beszélne egy
vadidegennel, mint te. Te mindig ilyen vagy?
- Többnyire igen - hangzott az egyszerű válasz. - Jó néhány évvel ezelőtt történt velem valami, ami kiirtotta belőlem az üres fecsegést. Mostanában már meg se próbálok játszani a szavakkal. Az életünk túlságosan rövid ahhoz, hogy
ne legyünk teljesen őszinték minden percében.
- De ez nagyon veszélyes is lehet - tette hozzá Billy elgondolkozva. - Ezernyi csapda leselkedhet rád a világban, és a
teljes őszinteség szabad utat enged minden támadásnak.
- De egyúttal szabad utat enged a szépségnek is, az igazságnak és az élet csodálatos lüktetésének, a megismerésnek.
Hogy megismerhess például egy Billy Callahan nevezetű cigánylányt.
- Megismerkedés vagy megismerés?
- Abban reménykedem, ha elég nyitott vagyok, talán
majd te is közelebb akarsz kerülni hozzám, s adsz majd nekem egy keveset önmagádból. Megpihensz nálam, és hagyod, hogy kiismerjelek. Elképzelhetőnek tartod ezt?
Ebben a pillanatban Billy bármit elképzelhetőnek tartott
volna ezzel a különös emberrel, akinek lágy volt a hangja,
akár a méz, s akinek a szavai egyszerre voltak kristálytiszták
és zavarba ejtők. - Van egy olyan érzésem, hogy az sem változtatna semmin, ha nemet mondanék. Egyáltalán, számít az
neked valamit, hogy teljesen idegenek vagyunk egymásnak?
- Miért számítana? Mindig is tudtam, mit akarok. Éppen
csak nem találtam meg mindaddig, amíg fel nem emeltem a
fejem, és meg nem pillantottam egy vihartépázta szellőrózsát
a hegytetőn. Az én Szellőrózsámat.
Billy nyugtalanul megmoccant, és a másik rögtön megértette a zavarodottság okát. - Jól van. Csendben maradok
kuncogta. - Tudom, hogy erre még nem vagy felkészülve.
Ezúttal Billy határozottan érezte, hogy a férfi megcsókolja a
halántékát. - De azért azt el kell ismerned, hogy a viharról
közben teljesen elfelejtkeztél.
Billy megdöbbenve eszmélt rá, hogy valóban így van. Az
érzelmi vihar, ami a burnusz alatt kavarodott, sokkalta inkább lekötötte a figyelmét, mint az a másik, a takarón kívül.
Most azonban tudatára ébredt, hogy a szél még ezerszer vadabbul tombol, mint eddig, és önkéntelenül összerezzent.
- Igen, egyre rosszabb - szólt a férfi csendesen. - Azt hiszem, néhány perc múlva eléri a tetőpontját, de hogy utána
még mennyi ideig tart, azt nehéz lenne megmondani. - Kotorászni kezdett a zsebében, és egy finom, régimódi zsebkendőt
vett elő. Ráterítette a lány orrára és szájára. Ismét csak citromillat, és még valami kissé fűszeres. - A homokszemek
olykor egészen finomak, és beszöknek még a csuklya alá is.
Fontos, hogy kiszűrjük őket, még mielőtt a szádba, orrodba
jutnának.
- És mi lesz veled? - kérdezte Billy aggodalmaskodva.
- Nekem megvan a magam szűrője - fúrta bele arcát elégedetten a lány halántékát övező vörösesszőke fürtökbe. - Kellemes, Shahmar illatú puha, selymes krizantémfürtök.
Tényleg Shalimar volt. Úgy tűnt, ez a különös idegen meglepően tájékozott a kifonomultabb illatok terén is, még ha
szavait csak egyszerűbb virágok neveivel fűszerezte is. De hát
miért is ne lehetne az? Jóképű, nagyszerű fickó, a nők biztosan bomlanak utána. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva határozott viszolygás fogta el erre a gondolatra.
Megremegett, és érezte, hogy erősen átölelik.
- Már megint félsz - állapította meg a férfi, hangj ában enyhe türelmetlenséggel. - De nem vagy hajlandó megengedni,
hogy bármi olyat mondjak, ami elterelhetné a figyelmedet.
Átkozott legyek, ha hagyom, hogy a végén még halálra rémülj.
- De én nem is... - kezdett volna tiltakozni, mire újra félbeszakította a halk, csintalan kuncogás.
- Azt hiszem - mormolta a férfi -, eszembe jutott valami,
ami talán segíthet. Mindig is úgy tartottam: a tettek többet jelentenek, mint a szavak. Játsszuk azt, hogy erre gondolsz
most, és nem arra, ami körülöttünk történik. - Kissé lejjebb
csúszott, ágyékát egészen finoman a lány csípőjéhez dörzsölte, majd kényelmesen elfészkelődött, mint aki végre hazatalált. - Mondtam már neked: a tökéletes őszinteségben hiszek, amikor csak lehetséges.
Billy felszisszent. Semmi sem lehetett volna arcátlanabbul
őszinte, mint a testének feszülő, leplezetlen ébredő vágy.
Ezt nem teheted - lihegte. - Az ég szerelmére! Jószerivel a
halál torkában vagyunk, és én még csak szexis sem vagyok.
- Még hogy nem! Be akarsz csapni - suttogta egészen közelről, fogaival lopva meg-megérintve a lány fülcimpáját
Billyt borzongató forróság öntötte el valahol mélyen, a
gyomra tájékán. - Igenis nagyon szexisnek talállak - dörgölőzött hozzá újra ingerkedve. - No meg, igazán nem akarlak kiábrándítani, Billy, de feltehetőleg ugyanígy viselkednék akkor is, ha mondjuk az Indiai-óceánon lennék veled egy tutajon, egy hurrikán kellős közepén.
- Akkor talán mégis jobb lenne, ha inkább filozofálgatással meg szellőrózsákkal próbálnád meg újra elterelni a figyelmemet - próbálkozott Billy erőtlenül. - Számomra mindenesetre biztonságosabb volna.
- Túlkéső-kuncogtaaférfi. -Az én számomra ugyanis ez
sokkalta szórakoztatóbb. De ne aggódj, szerelmem. Nem
foglak belehajszolni semmibe. Csak nagyon vágyom rád, és
jó volna, ha megértenéd: ez is hozzátartozik.
- Eléggé nehéz is volna nem észrevenni.
- Épp erről van szó - suttogta a férfi lágyan a fülébe.
Most csak feküdj itt, és érezd, mennyire vágyom rád. Képzeld el mindazokat a kellemes dolgokat, amiket szeretnék
megosztani veled. Majd el is mesélek neked néhányat közülük, szépen, apránként. Próbálj meg inkább erre gondolni.
Megpróbálni? Hisz épp az esett volna nehezére, hogy bármi egyébre gondoljon. Nem volt képes másra figyelni, mint a
férfi ölelő testének melegére, és arra a különös, fűszeres citromillatra. És az erotikus történetek, amiket közben a fülébe
suttogott! Lehetséges az, hogy ezek a dolgok valóban megestek férfiak és nők között? A vontatott, bársonyos duruzsolástól a mesék bűnösen, szinte rögeszmésen hatottak. De izgalmasan! El kellett ismernie, hogy lélegzetelállítóan izgalmasan hangzott mindegyik. Vajon most csak be akarja csapni, és azért agyalta ki ezeket a történeteket, hogy elijessze velük a mumust? Majdnem megkérdezte, de attól tartott, megint csak a jól ismert, halk, kaján kuncogás lesz a válasz.
Nem, itt fog feküdni szépen, nyugodtan, és hagyja: hadd mesélje a másik ezeregyéjszaka-szerű történeteit, hadd itassa át
a hangjával. Ebben nincs semmi veszélyes. S amúgy is, az
olyan fiús külsejű lányok, mint ő, ugyancsak ritkán kerülnek
olyan helyzetbe, hogy egy szép arab sejk erotikus utániakat
zümmögjön a fülükbe. Igen: elengedi magát és élvezni fogja.
Ebben a különös aranyhajú férfiban nincsen semmi fenyegető. Megmagyarázhatatlan módon tökéletesen biztos volt abban, hogy a férfi soha nem tenne vele semmi olyasmit, amit
nem akar. Annak ellenére, hogy vágyainak bizony igen nyilvánvaló jelét adta.
Érezte, hogy egyre fokozódó forróság veszi körül, s a halántékon, amely az övéhez simul, apró izzadságcseppek
gyöngyöznek. Vajon mitől? A vihar egyre fojtogatóbb szorításától vagy az izgalomtól, ahogy a mesélő maga is átélte a jeleneteket, amiket a lánynak szavakból festett? Alig kapott levegőt, de ez valószínűleg csak annak az elképesztő variációnak volt betudható, amit a férfi éppen ecseteigetett. Na nem,
azt már egészen biztosan úgy találta ki - mulatott Billy magában. Elnevethette magát, mert hallotta, hogy a másik halkan
visszanevet: Aha! Szóval eztetszett?! Akkorkikellenepróbálnunk egyszer. Bár azt hiszem, előtte szükségünklesznémi
akrobatikai tréningre.
A fullasztó hőség fokozódott, a férfi karjai egyre erősebben szorították. - Ha az előző tetszett, akkor most hegyezd
csak igazán a füled. Ami most következik, azt kifejezetten
ellenállás esetére tartogattam. - És a szenvedélyes litánia
folytatódott tovább.
Némelyik ötlete olyan égbekiáltó volt, hogy Billy csak nevetni tudott rajta. De volt közöttük sok izgalmasan izgató is,
olyannyira, hogy lassan kigyúló apró lángocskákat fedezett
fel önmagában, olyan helyeken is, amelyekről addig nem is
sejtette, hogy bármi közüklehet az ilyesmihez. Mindenesetre
olyan elbűvölő kábulatba ringatták, hogy valósággal megrettent, amikor a férfi hirtelen elhallgatott. Türelmetlenül várta
a folytatást, mígnem észrevette, hogy a másik teste furcsán
megmerevedik, és közben feszülten figyel valamit. Hallgat
valamit... De mit? A csendet hallgatta! A csend volt az, aminek hirtelen tudatára ébredt. Elállt a szél!
- Vége a viharnak - sóhajtott fel a férfi szinte szomorúan.
Felemelte a fejét, mélykék szemei hunyorogva tekintettek a
fénybe. - Most már felkelhetünk. Elég kétségbeejtő, nem?
Még csak most jutottam el a Kama Szutra hatvankettedik
pontjához. Bíztam benne, hogy lesz még időm kitérni néhány
japán és arab variációkra is. De hát... talán majd legközelebb. - Kérdőn felvonta a szemöldökét. - Hacsak nem akarod, hogy folytassuk...
- Nem, azt hiszem, így is eléggé messzire mentél már
vágta rá Billy gyorsan. Saj át lelki békéjéhez mérten legalábbis túlmesszire.-Szerintemfelkellenekelnünk,ésutánanézni
a terepjárónak. Megtaláljuk egyáltalán ez alatt a temérdek
homok alatt?
- Ha ragaszkodsz hozzá - sóhajtott a férfi. - Csukd be a
szemed! Legalább félmétervastagon állahomokahátamon,
és ha felállók, kapsz egy kis homokzuhanyt.
Aztán némi erőfeszítéssel feltápászkodott. Billynek alig
maradt ideje, hogy engedelmeskedjék a figyelmeztetésnek,
máris sűrű homokzuhatag záporozott rá, átvéve az izmos,
meleg test helyét, ahogy a férfi felállt. Bár orrát és száj át még
mindig takarta a zsebkendő, fulladozva köhögni kezdett
Hirtelen megdermesztette afelismerés, milyen is lett volna ez
az egész, ha nem oltalmazta volna ez az erős, karcsú test
Mindaddig, amíg átölelte és szóval tartotta, Billy nem is volt
igazában tudatában, milyen közel jártak a halálhoz. Most
döbbent csak rá arra is, hogy a férfi mindvégig tökéletesen
tisztában volt a veszéllyel. Jól látszott abból is, ahogy izgatottan végigfürkészte a táj at. - Nem lesz éppen kéjmámor, amíg
keresztülbotorkálunk ezen a láza, süppedős homoktengeren
a kocsidig. Milyen messzire hagytad?
A lány felült, és mint egy ázott kölyökkutya, megrázta a fejét. Homok szállt szerteszéjjel. Úgy érezte magát, mint akit
smirglibe csomagoltak. - Körülbelül fél mérföldnyire. De
nem sok értelme van visszamenni, reménytelenül bedöglött.
Hacsak nem tudod megjavítani - tette hozzá kérdő pillantással.
- Ki van zárva - válaszolt a férfi, mókás fintorral. - Annyit
sem értek ezekhez a szerkentyűkhöz, hogy egy biztosítékot ki
tudjak cserélni. Csak arra gondoltam, talán össze akarod
szedni az értékesebb holmikat, mielőtt elviszlek Zalandanba.
- Nemigen van semmi igazán értékes holmim. De azért
van valami, amit szívesen magammal vinnék. A gitárom.
- Egy régi jó barát? - kérdezte megértően.
A lány bólintott. - Egy jó barát. - Feltápászkodott. Rövid
szárú antilopcsizmája bokáig a homokba süppedt. Megpróbálta nagyjából leporolni a farmernadrágját, és a rövid, tunikaszerű felsőrészt. - Megyek és megkeresem a kocsit, addig
te utánanézhetsz a lovadnak. Nekem úgy tűnt, eléggé izgatott
volt. Szerencsénk van, ha nem hagyott itt bennünket. Akkor
aztán gyalogolhatunk Zalandanig.
A férfi megrázta a fejét. - Megmondtam neki, hogy maradjon ott - közölte egyszerűen. - A jó öreg Nick és én jól
megértjük egymást Biztosan ott lesz. De te azért csak menj!
Előbb még úgyis le kell vennem a kendőt, amit a szemére
meg az orrára kötöttem, és egy kicsit meg kell nyugtatnom,
mielőtt megpróbálom ezen a laza homokon vezetni. - Elindult a sziklaszirt felé. - Nem ülhetünk fel rá, amíg valami szilárdabb talajra nem érünk, máskülönben eltörheti a lábát.
Eltűnt a sziklák mögött, és Billy kisvártatva vidám nyerítést
hallott.
A lány tanakodva csóválta a fejét, miközben az újonnan
keletkezett buckák között kanyarogva próbált utat találni a
süppedő homokban. Egy ember, aki képes egy felajzott arab
paripának megparancsolni, hogy helyben maradva álljon ki
egy homokvihart, és a tetej ébe még engedelmeskednek is neki - észbontó. Bár jobban meggondolva a dolgot, ez a mutatvány semmivel sem volt meghökkentőbb, mint egyéniségénekbármely egyéb vonása, amiket már eddigmegismert Miért is lepődik meg még egyáltalán?
A kicsi, nyitott terepjáró úgy festett, mint egy homokozójáték, amit állhatatlan kis gazdája telelapátolt homokkal, aztánasorsárahagyott,hogyvalamimásjátékutánnézzen. Néhány méternyire tőle egy terepszínű vászon hátizsák hevert
az oldalán. Az út közepén Billy Callahan letérdelt, és óvatosan a karjába vett egy törött gitárt, akárha egy sebesült gyerek
lett volna. Észre sem vette, hogy már nincs egyedül, míg néhány lépésnyiről meg nem szólították.
- Billy. - Csak ennyit hallott. De a hang annyira tele volt
megértéssel és együttérzéssel, hogy áthatolt még azon a tompa, bénító keserűségen is, ami a lányt hatalmába kerítette.
Felnézett, és látta, hogy a fehér burnuszos idegen ott áll néhány lépésnyire tőle, a ló kantárjával a kezében, és a szemében ott ragyog a világ minden gyengédsége.
- Tudod, nem volt nagyon értékes... - Érezte, hogy kibuggyanó könnyei végiggördülnek az arcán. Ujja hegyét
gyengéden végighúzta az ütött-kopott gitárt borító számtalan karcolás egyikén. - Mindenhová magammal hurcoltam,
így aztán eléggé elhasználódott. - A férfira nézett, de a gondolatai szemmel láthatólag messzire jártak. - Húsz dollárért
vettem Santa Fében egy zálogházban. Még csak tizenöt éves
voltam akkor, és egy autószervizben dolgoztam, benzinkútkezelőként. És életemben nem vágytam még annyira semmire sem, mint erre a gitárra ott a zálogház kirakatában. - Mély
lélegzetet vett, és megrázta a fejét, mintha a szomorú gondolatokat akarta volna kirázni belőle. - Elég hülye dolog, nem?
Szegény akkor sem nézett ki sokkal jobban, mint most.
A férfi most letérdelt vele szemben, és átölelte a tekintetével olyan gyengéden, mintha a karjával ölelte volna. - Egyáltalán nem hülye dolog. A Rio Grandé völgyében nevelkedtem egy farmon, és anyám szenvedélyesen szerette a vadnyugatról szóló könyveket. Emlékszem, egyszer olvastam egyet
Harold Bell Wrighttól. Egy keleti parti zöldfülűről szólt, aki
új életet akart kezdeni a messzi nyugaton, és ehhez először is
új nevet akart választani magának. - Egy elszabadult hajfürtöt gyengéden a lány füle mögé simított. - És tudod, milyen
nevet választott? Tisztes Horzsolások. Tudta, hogy ez a
név rengeteg bajt okoz majd neki, a vad, könyörtelen nyugaton de mégis így tett. Mert ezzel kifejezésre tudta juttatni
mindazt az értéket, méltóságot és hasznosságot, amit az életével, életében el akart érni. - Mutatóujját végighúzta ugyanazon a karcoláson, amin a lány az imént, és közben mélyen a
szemébe nézett. - Tisztes Horzsolások, Billy.
- Tisztes Horzsolások - visszhangozta a lány, és érezte,
hogy egyszeriben jótékony derű árasztja el, és ez szinte varázsütésre elcsitította a fáj dalmát. Úgy érezte, ezek a ragyogó
szemek percről percre egyre több erőt, szeretetet, nyugalmat
sugároznak felé. Elfordította a tekintetét, és a zöld gitártok
után nyúlt, aztán lassan, óvatosan bebugyolálta az összetört
hangszert. Ez a mozdulat hirtelen arra késztette, hogy eltávolodjék a másiktól, hogy kitépje magát abból a meghitt közelségből, amit a férfi, saját ébredő érzelmeiből táplálkozva
ellenállhatatlanul ráerőszakolt.
- Valószínűleg a vihar kiröpítette ezeket a holmikat a terepjáróból, és szanaszét szórta őket. - Nem nézett a férfira,
csak felállt, odavitte a gitárt a kocsihoz, és óvatosan elhelyezte a hátsó ülésen. - Felőlem mehetünk is. A zsákkal úgysem
boldogulnánk lóháton, úgyhogy mindenképp meg kell várnom, amíg a kocsival együtt majd a holmik is megérkeznek.
A válla fölött vetette oda a férfinak, erőltetett könnyedséggel: - Remélem, van Zalandanban autómentő. Mert ha
nincs, teljesen feleslegesen fizettem a biztosítást.
- Attól tartok, nincs szerencséd - ábrándította ki a másik,
majd felemelte a hátizsákot, és azt,is visszatette a terepjáróba. - De a Casbahban van egypár autó, és egy hozzáértő szerelő. Nem fog gondot okozni sem a vontatás, sem a javítás.
Casbah. Szóval a sivatag hercegének ez a lakóhelye. Talán
van egy háremre való ágyasa is, gondolta a lány enyhe ellenszenvvel. - Hálás lennék érte. - Megfordult, és egyenesen a
fekete mén felé törtetett. - Ha bármilyen költség felmerülne,
természetesen kárpótolni foglak. Már eddig is épp elég nehézséget vállaltál miattam.
A férfi könnyedén lépkedett utána, a mosolyából ítélve
határozottan jól szórakozott valamin. - Nincsen szó semmiféle nehézségről. Gyönyörűségemre szolgált, efelől biztosíthatlak.
A lány rosszalló arckifejezéssel fordult szembe vele.
- Ide figyelj. Semmi szükségem erre az egész lovagias körítésre - szólt rá türelmetlenül. - Tisztában vagyok vele, hogy
csak azért igyekeztél elterelni a figyelmemet a viharról ott a
hegynél, hogy megkönnyítsd számomra a dolgot. De azt már
igazán nem várom el tőled, hogy így is folytasd tovább.
- Igen megértő vagy - szólt a férfi kedvesen, és se szd, se
beszéd, átfogta a lány derekát, és egy könnyed mozdulattal a
nyeregbe emelte. - És ha egy kissé zavarosan hangzott is
komolyan gondoltam mindazt, amit mondtam, Billy.
- Képtelenség - ellenkezett Billy kétségbeesetten, amint a
férfi felpattant mögé. - Ez tiszta őrület. Vadidegenek vagyunkegymásnak. Semmit sem tudokrólad. -Zavartanahaj ába túrt. - Az Isten szerelmére, hiszen még a nevedet sem tudom, sem azt, hogy hol laksz - semmit!
A férfi felkapta a gyeplőt, és a ló ügetésbe kezdett.
- A Casbahban lakom, Zalandanban, Sedikhan sejkségben - mondta, miközben karját óvatosan a lány dereka köré
fonta. - És Dávid Bradford a nevem.
2.
- ősi, középkori erődítménynek tűnik inkább, mint városnak. - Billy csillogó szemmel, kíváncsian tekingetett körbe, ahogy a Zalandant körülvevő magas kőfalhoz értek. Egy.
hatalmas, nyitott fakapun lovagoltak keresztül, ami olyan
magas volt, mint a fal. - Olyan érzésem támadt, hogy mindjárt megpillantom a kalifa testőrét lóháton nyargalva. Marasef is érdekes volt, de ez itt egyszerűen lenyűgöző.
- Örülök, hogy tetszik. - Dávid hangja vidáman csengett.
- De ha nem hagyod abba ezt az állandó forgolódást, csak
hogymindentazonnalésegyszerrelássál,lefogszpottyannia
lóról. Nyugodj meg, mindaz, amit mostlátsz, ittleszmégholnap is. Es akkor majd kimerítő városnézést rendezünk, megígérem. De most szeretnélek hazavinni, és elküldeni valakit a
terepjáróért, amíg még világos van. - A késő délutáni nap
ferde sugarait méregetve hozzátette: - Körülbelül egy óra
múlva lemegy a nap. Sietnünk kell.
Billy lemondó sóhajjal fogadott szót. - Ö. K. Holnap. De
akkor mindent látni akarok!
- Igenis, hölgyem - dünnyögte Dávid. - Minden úgy lesz,
ahogyan parancsolja.
A kövezett tér, amin most áthaladtak, hihetetlenül érdekes volt, csupa nyüzsgés. Hosszú, kanyargós sorokban számtalan vászontetős bódé állt rajta, és az égvilágon mindent
árultak bennük: a bőrdíszműtől, ékszerektől kezdve az egzotikus illatszereken át a narancsig vagy a sárgásvörös gránátalmáig. A piactérről számtalan keskeny sikátor nyílt, és ők befordultak az egyikbe. A sötét, huzatos utcácskában egymást
érték a fehérre meszelt, lapos tetős házak, szinte mindegyikben volt egy aprócska üzlet. Billy számára ez talán még érdekesebb volt, mint a bazár.
Bármerre jártak is, Dávidét mindenütt ismerték és köszöntötték. A bazárárusoktői kezdve az utcán csapatostul
játszó gyerekekig mindenkinek volt számára egy kedves mosolya, és mindenki nyilvánvaló szeretettel üdvözölte. Billy
tudott annyit arabul, hogy nagyjából kihámozza az üdvözlő
szavak lényegét, de az az egy szó, amivel Dávidét mindenki
megszólította, teljesen ismeretlen volt a számára. A válla fölött hátrapillantva, összevont szemöldökkel firtatta: - Mindannyian úgy szólítanak, hogy Lisan. Mit jelent ez?
Csodálkozva látta, hogy a férfi egy pillanatra mélyen elpirul. - Ez egy sedikhan szó - válaszolta zavartan. - Amolyan
becenévféle. Még akkor ragasztották rám, amikor először
Zalandanba érkeztem, - Felemelte a kezét, előremutatott, és
sietősen hozzátette: - A Casbah ott van, azon a fehér kőfalon
túl.
Ha Billy Zalandanba érve a várost erődítménynek látta, a
Casbah aztán valóban az volt. A kaput két tagbaszakadt fiatal katona őrizte, a sedikhani hadsereg olajzöld egyenruháját
viselték. Vigyázzban álltak, vállukra vetett puskájuk készenlétben.
- Puskák? - csúszott ki Billy száján önkéntelenül a kérdés.
- És egyenruhák? Hiszen ezek valódiak. Marasefben is láttam katonákat, ugyanezt az uniformist viselték. Miféle hely
ez?
Hatalmas, kockakővel kirakott udvarba értek, mögötte az
épület nem egyszerű kastély volt, inkább palota. Boltíves ablakai, kőcsipkés erkélyei mintha valami keleti álom díszletei
lettek volna. De a két újabb katona, aki a dupla, faragott
tölgyfa bejárati ajtó két oldalán állt, nagyon is valóságos volt.
- Ez az otthonom - nyugtatta meg Dávid. - Hozzá fogsz
szokni a katonákhoz. Egyáltalán nem erőszakosak, sőt ha
majd megismered őket, rá fogsz jönni, milyen barátságosak.
Csak azért ilyen zord a megjelenésük, mert Karim szigorú fegyelmet tart. Még attól is félnek, nehogy elmosolyogják magukat, ha ez fegyelemsértésnek minősül.
- Karim? Ki az a Karim?
- Karim a barátom. Az övé a Casbah. - Dávid egy szökőkút mellett megállította a lovat, és fürgén leugrott a nyeregből. A semmiből hirtelen egy vigyorgó képű, fehér ruhás fiú
termett elő. Dávid a kezébe nyomta a gyeplőt, leemelte Billyt
a nyeregből, a fiú pedig elvezette a lovat. - Karim nagyon
gazdag. Olykor olyan érzésem van: azt hiszi, hogy az egész
világ az övé.
- Egyjelentősrésze valóban azövéis-toldottamegDavid
mondatát nyersen egy jól megtermett férfi, aki a házból bukkant elő. Sötét farmernadrágjában és szürke, magas nyakú
pulóverében az erőteljes alak még félelmetesebbnek tűnt,
mint a katonák. Ötvenes éveiben járhatott, és kemény, határozott arcvonásai most nyilvánvaló rosszallást fejeztek ki.
És nap mint nap egyre többet fal fel. - Világoskék szemeiben
leplezetlen bosszankodás tükröződött. - Es megeshet, hogy
épp te leszel a következő fogás az étlapon. Karim szabályosan tajtékzott, amikor megtudta, hogy megint kíséret nélkül
hagytad el a Casbahot.
- Majdlehiggad-vágtaráDavidkönnyedén.-Nagyonjól
tudja: soha nem fogok beletörődni, hogy úgy hurcoljanak
körbe, mint valami meseoperából itt felejtett Ali Babát a
sleppjével együtt. Ezt már többször megbeszéltem vele.
Billyhez fordult. - Ez a dühös úriember, Billy, Clancy Donahue. Alex biztonsági szolgálatának vezetője, de jelenleg különleges megbízatását teljesítve megpróbálja pokollá tenni
az életemet az elkövetkezendő néhány hónapra. Clancy,
hadd mutassam be Billy Callahant.
- Örvendek - morogta Donahue, szinte rá sem pillantva a
lányra. - Inkább legyen pokol Dávid, mint semmilyen se.
Landram még mindig ott kint kószál valahol, te is tudod. Ha
neked valami bajod esik, olyan, enyhén szólva fejmosást
kapok Alextől és Sabrinától, Karimról nem is beszélve, hogy
jobb lesz, ha nyomban lemondok e világi pályafutásomról.
- De semmi sem fog történni velem - szólt Dávid szelíden,
de határozottan. - Tudok vigyázni magamra, egy tucatra való testőr nélkül is. Neked, Clancy, jobban kellene ezt tudnod,
mint bárki másnak, hiszen te tanítottál meg rá.
- A karate és a judo nem sokat ér, ha Landram egyszer úgy
dönt, hogy lesből lepuffant.
Dávid a fejét rázta. - Ez nem az ő stílusa. Landram a kés híve. Minden egyesfenyegetőlevelébenrészletesentaglaljaazt
akülönleges élvezetet, amitmajdegyik-másiktestrészemkülönböző mértékű megcsonkítása nyújt neki. Ezt a dobást
nem fogja kihagyni pusztán azért, mert biztosra akar menni.
A puska túlságosan személytelen megoldás lenne az 6 számára.
- Egy pillanat - emelte fel Billy a kezét. - Tisztában vagyok vele, hogy nekem most illedelmesen tűrnöm kellene ezt
a beszélgetést, ahogy egy jól nevelt vendéghez illik, de közben szép lassan begolyózok. Mi az ördög folyik itt? Úgy érzem, mintha a filmforgatásba csöppentem volna vissza.
Megrázta a fejét. - Sőt ez még cifrább. Puskák, katonák, kések... Már miért kellene a te barátodnak külön biztonsági
szolgálat? Ki az az Alex meg Sabrina? Azt hiszem, jobb lett
volna, ha otthagysz a homokviharban. Ott minden sokkal
egyértelműbb volt.
- Bocsáss meg - szabadkozott Dávid bűntudatos mosolylyal. - Udvariatlanok voltunk, ugye Billy? Karim Ben Rashidnak még ma is rengeteg rosszakarója van. Egy férfi, aki
csaknem ötven éven keresztül olyan pozíciót töltött be, mint
ő, nem szabadul meg szükségszerűen az ellenségeitől akkor
sem, ha lemond a hatalmáról. Hivatalosan már négy évvel
ezelőtt átadta a sejkséget Alexnek, de még mindig rendíthetetlen energiával ügyködik, és nem állja meg, hogy alkalmanként a háttérből ne irányítsa a dolgokat.
- Méghogy alkalmanként! -mordult fel Donahue. -Enyhe kifejezés. Azt hiszem, többet ügyködik meg szervezkedik
manapság titokban, mint annak idején, amikor még Sedikhan kormányzója volt.
- Karim Ben Rashid - ismételte Billy döbbenten. - Ezek
szerint a barátod Sedikhan volt uralkodója? Alex Ben Rashid, a jelenlegi sejk pedig az unokája. És Sabrina?
- Ő Alex felesége - világosította fel Dávid, miközben három alacsony lépcsőfokon terelgette felfelé és kinyitotta a
bejárati ajtót. - Mellesleg amerikai. Két szomszédos farmon
nőttünk fel Texasban. Kedvelni fogod őt, Szellőrózsa. Rendkívüli teremtés. Most éppen Marasefben van, de fel fogom
hívni, és talán Alexszel együtt át tudnak majd repülni ide,
hogy találkozzanak veled.
- Szóval te csak úgy odatelefonálsz egy államfőnek, és akkor az otthagy csapot-papot, és hanyatt-homlok iderohan?
csóválta a fejét Billy hitetlenkedve. - Ki vagy te, Dávid?
- Nem valami fontos személyiség, attól tartok - szerénykedett Dávid. -Amolyan kakukkfióka vagyok csak, nagyhatalmú személyiségek fészkében. És természetesen Alex és
Bree is csak akkor fognak idejönni, ha ez nekik is alkalmas.
Donahue horkantása ezúttal még félreérthetetlenebb volt.
- Nagyon jól tudod, hogy ha megkéred őket - jönni fognak - jegyezte meg epésen. - Legutoljára, amikor telefonon
beszéltem velük, afelől érdeklődtek, hogy mikor mész már
haza.
- Hát mégsem itt van az otthonod? - kérdezte Billy.
- Hol Marasefben vagyok, hol itt - intézte el a dolgot Dávid egy vállrándítással. - Úgy is mondhatnánk, hogy kétlaki
vagyok.